Brünnhilde szikláján

Valló világ

2006/01/29

:-) Szépjóestét!
Remek délelőttöm volt, nagyot-nagyot sétáltunk, jól el is fáradtam.
Így történt, hogy munkába indulás előtt még készítettem egy teát és amíg vártam hogy hűl, leültem a kanapéra.
Aztán feltettem a lábam az egiyk fotelba.
Aztán tettem a derekam mögé egy párnát.
Aztán terítettem a lábamra egy könnyű takarót, csak pár percre, hogy egy kis meleget gyűjtsek magamba indulás előtt.
Aztán hátradőltem, kicsit pihentettem a szemem.
Aztán arra ébredtem, hogy éppen most ért véget Orbán évértékelő beszéde.
Nno.
Nem csak a beszédet késtem le, hanem a korai munkakezdést és ami ezzel jár, a korai befejezést is.
Úgyhogy most végeztem, és mivel éppen ismétlik, most hallgatom az Orbán beszédet. (FM 95.3)
Egyébként ez egy gyáva ember. A beszéd írott változatában nincs bene az a műies népmese féleség, amiben "a Nagyjólét királyt" és annak országos kalandjait meséli el az ismeretlen szerző. Aki még ráadásul fel is szólította Orbánt, hogy ha egy kis vér van benne, akkor ezt a mesét felolvassa.
Nos, van benne vér (is).
De inkább hallgassuk.