Brünnhilde szikláján

Valló világ

2008/06/22

Megszemélyesülésem

Édes Istenem, köszönöm, köszönöm!!
Ma végre életemben először élőben hallottam egy kifogástalan, gyönyörűséges Siegfried-Brünnhildét.
A már tegnap is egekig magasztalt Evelyn Herlitzius énekelt akkorát, de akkorát, hát én ilyet még élőben nem hallottam. Minden hang a helyén, minden magasság kapaszkodás nélkül kijön, a mélységekben ugyanolyan erőteljes mint középen, gyönyörű volt. És közben extatikusan boldog, szűzies, érzéki, hát ez a mai III. felvonás akkora élmény volt, amit nem lehet szavakkal kifejezni. A Siegfried éneklő Christian Franz bírja pedig a gyűrődést, de a III. felvonás elején még ő is visszafogta magát kicsit Wotannal, hogy maradjon ereje még felébreszteni a frissen skálázott Brünnhildét. Tudhatta mi vár rá, nagyon nekikészült, de bírta, végig partnerek tudtak maradni.
A darab eleje sajnos nem volt ilyen tökéletes, néha kicsit elcsúszott a zenekar az énekesektől, vagy fordítva, az énekesek maradtak le a zenekartól. Mindegy is egyébként, csak apróságok voltak, ami minden élő előadásban becsúszik néha.
Nem bírok, ne bírok többet irni, itt cseng a fülemben ez a ma esti Brünnhilde. A többiek is jók voltak egyébként, de nem tehetek róla, nekem most az a legfontosabb, hogy megtaláltam végre az ideális magyar hangomat.

Opera után még megpróbáltam bemenni a Ludwig Múzeumba, de be kellett látnom, hogy a Ring harmadik estéje után nékem semmiféle szabad kapacitásom nem maradt arra, hogy műévezzek. Illetve egy morzsányi, de azt rögtön felemésztette két alkotás. Az egyik Yoko Ono "Play it by trust" című installációja volt, a másik egy magyar művész hetvenes években készült szobra, a "Hordozható utcakó". Szégyellem, megnéztem pedig, de elfelejtettem a művész teljes nevét. A vezetékneve Gulyás, de a keresztneve valahol útközben kihullott. Az alkotás egy két oldalt fémfogókkal ellátott bazaltkocka, majdnem elröhögtam magam, amikor leesett a tantuszt. Ahhoz képest, hogy egy harminc éves alkotásról van szó, meglepően aktuális. Aztán persze amikor jobban belegondoltam a hetvenes évekbe, elmúlt a röhöghetnékem. Érdemes lenne kicsit elmerülni annak az időszaknak az underground művészetében, mert szenzációs dolgok születtek akkoriban. A Yoko Ono installáció egy hófehér asztal két hófehér székkel, az asztalon egy hófehér sakktáblával és a 32 hófehér sakkfigurával. Jah, play it by trust, tetszik nagyon. Ez a két alkotás fel is emésztette minden maradék energiámat, bóklásztam még egy fél órát a mindenféle fényképek meg installációk között, aztán eljöttem. Az ilyesmihez frissebb agyvelő kell, mint ami nekem most van.
.

Címkék: ,

6 Comments:

  • At 2:56 de., Anonymous Névtelen said…

    Nekem a sakkról automatikusan Max von Sydow és Bengt Ekerot ugrik be, amint a tengerparton játszanak, Max lángingben-tunikában, nagyon szőke hajjal, Bengt fekete lepelben és csuklyában, valami elképesztően lárvaszerűre sminkelt arccal. Ez a jelenet totálisan beleégett a memóriámba. Egyébként is imádom A hetedik pecsétet, zseniális, fejbe vágós film, gyönyörűséges képekkel, fekete-fehér költészet, szimbolikus mese és hús-vér emberek tragikomikus históriája egyszerre. Azokkal a tiszta, ragyogó szemű északi arcokkal .nagyon szeretem bergman színészeit. Ilyen arcokat raknék a Hollandiba.
    Fekete-fehérben lenne jó megfilmesíteni egyszer, max a Hollandi vitorlái lennének vérvörösek, utólagosan kiszínezve. És az a leány, aki itt a fiatal színész feleségét játssza, ideális Senta lenne - lett volna. Most már nagymama, ha még él.

    A mai csodáról már végiglelkendeztem a fórumokat, Evelyn egy csoda.
    A végén még Frickát is elkaptuk, mielőtt hazamentünk, és meggratuláltuk.

     
  • At 12:50 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Nekem meg az, hogy egy ilyen sakktábla mellett a kezdeti fene nagy bizalom ellenére hány lépés után vesznének össze a játszó felek.
    Ezt ki is teszem következő szavazásra :-))

     
  • At 1:08 du., Blogger emris said…

    én is így voltam (az Istenek alkonya után is), ezután már semmit nem tudtam befogadni (még az orosz-holland meccset is csak másnap néztem meg), tekertem haza, láttam a pezsgést a városban, de képtelen voltam belekeveredni.

    de azt a sárkányt ..., remélem lecserélik jövőre

     
  • At 1:19 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Nekem tetszett. Siegfried tényleg játéknak tekinti az egsézet. A Chereau féle Ringben egyébként még viccesebb az a jelenet, mert ott egy hatalmas sárkányt tolnak ki egy kocsin, de közben látszanak az emberek, akik a szárnyait meg az állkapcsát mozgatják.
    Végülis ez mese, egy grandiózus felnőttmese. KÖzben persze filozófia is, de annak is kell körítés, ha azt akarjuk, hogy minél többen fogyasszák. Kell ahhoz 2-3 ilyen könnyebben emészthető Ring, hogy valaki megismerje és rájöjjön az ízére. utána már nem kell se sárkány, se dárda. De gondolj arra, hogy a következő generációknál mindig újra és újra el kell kezdeni az ismertetést.

     
  • At 1:44 du., Blogger emris said…

    igaz, mert a többi poén is teljesen helyén volt, csak lehet, hogy az zavart, hogy ez a kivetítőfalon volt, és előtte is utána is az megmaradt a szimbóleumoknak. el tudtam volna kápzelni, hogy a nyitánynál vetített kard jelenik meg ismét meg egy kis arany, vér, olyesmi, az meg olyan gyűrűkurás lenne, azt is zabálhatják a fiatalok. no mindegy, mert ez azért eléggé semmiség ahhoz , mit hallottunk

    egyébként két estén is láttam ott egy kislányt, nem volt 6 éves, és nem látszott rajta, hogy ő most miért is kellett idehozni.

    meg még az ötletek, a két zenész a színpadon, és azon túl, hogy tök jó poén volt, amikor a kürt ott egyszál maga oly finoman szól a színpad közepén, az valami ..., ezt a terem hangzásáról gondolom

     
  • At 5:03 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Nem csak . nagyon ügyes volt az a kürtös fiú. A visszhangokból lehet lemérni, hogy mennyire jó valaki - a kürt ugyanis saját magának fúj három finom, elhaló visszahangot. Ez ennél a srácnál nagoyn valódinak hangzott, gyönyörű volt.

     

Megjegyzés küldése

<< Home