Első nap

Nno.
Ma még gyakorlatilag semmit nem csináltam. Illetve, egy táblázatot próbáltam összerakni, de csak egy laptopot kaptam -azt is kölcsön, a főnökömé- és egér híján a kis pöcköt bizgerélve majd' másfél órát vett el a kábé tíz perces munka.
A kezdő mondatból is látszik, hogy multiéknál sem fenékig tejfel az élet. Interneten elindítják a rendeléseket (számítógép, jelszó, e-mail fiók, stb), elmegyünk a központba a számítógépért és előre örülünk, hogy majd még megebédelni is lesz időnk.
Ehhez képest először nem találják a raktárost. Amikor megtalálják a raktárost, az nem találja a raktárkulcsot. Amikor megtalálja a raktárkulcsot, nem találja a gépeket, amik nekünk lettek félretéve. Amikor megtalálják a gépeket, akkor nem találják az informatikust, aki installálni tudná a szoftvereket. Amikor megtalálják az informatikust, akkor nem találják azt az illetőt, aki engedélyezheti az installálást.
Nno. Három óra alatt nem sikerült számítógépet kapnom, majd holnap.
Közben viszont voltam egy fantasztikus üzemlátogatáson ahol életemben először láttam olyan ipari csarnokot, ahol a kábelekről és a mennyezetről nem csüngött fürtökben az olajos portól megfeketedett pókháló. És ahol a közlekedési utakat jelölő sárga csíkon kívülre tényleg egyetlen másodpercre sem lógott ki sem munkadarab, sem hegesztőpalack, sem trepni, sem konténer, sem semmi egyáltalán. A sárga csíkon kívül csak közlekedők voltak! És életemben először láttam olyan CNC esztergát, amivel 4 m (mondom: NÉGY MÉTER!!) átmérőig lehet munkadarabot megmunkálni. Majdnem petróleumot pisáltam az izgalomtól, az a legnagyobb bánatom, hogy éppen nem dolgoztak rajta. Nem is tudom, mit adtam volna, ha munka közben láthatom azt a csodamasinát.
Egyébként már ma egyértelművé vált, hogy az új munkahelyemen az alkalmazottak közepes méretű munkaalkoholizmusa elvárt szériatartozék.
Eleve, a céges busz úgy jár, hogy ha akarok, sem tudok 9 óránál kevesebbet bent lenni. Úgyhogy már most látom, hogy a reggeleimmel spórolni fogok. Nem itthon reggelizek, hanem a munkahelyen és nem itthon sminkelek, hanem a munkahelyen. Sőt, nem is itthon kávézok, hanem odabent. Nagy kibaszás, hogy kötetlen munkaidő van meghatározva, de a busz reggel 8-ra bent van és délután 5-kor indul vissza. És a kettő között nincs semmi. Szóval ott spórolok az idővel, ahol tudok. Nekem a reggelek a legfontosabbak. Ilyenkor nyáron még nem is gond fél 6-kor kelni, de télen az nagyon brutális lesz.

Jah, hogy el ne felejtsem; annyira jellemző, hogy azt az optikai egeret, amit még az előző munkahelyemre vettem meg holnap beviszem az új helyre is. Akkor ugye azon rágtam be, hogy az ezer éves, agyonkopott görgős egérrel kellet kínlódnom, itt meg a laptop kis bizgentyűjétől meg touch-pad-jától őrülök meg. Biztos meg lehetne szokni, de tiszta analfabétának érzem magam, ahogy a nyelvem kidugva, a középső ujjammal próbálom a kurzort beállítani aztán kidugott nyelvem mellé még a szemöldököm is összeráncolom, mert nem bírom eldönteni, hogy most entert kell nyomnom vagy valamelyik másik érintőgombot. Szóval a jó kis tartalék optikai egér holnap jön velem dolgozni.