Brünnhilde szikláján

Valló világ

2008/06/27

A helyzet fokozódik

frissítve!

:-) Szépjónapot!
Tegnap megkötöttem a munkaszerződést.
Új információ, hogy az enyém lesz a cégnél az első ilyen munkakör.
Tetszenek érteni???
Basszus, én esküszöm, hogy nem hazudtam, nem fényeztem magam, nem igyekeztem "eladni magam"! Tök őszintén megmondtam, hogy projektirányításból néhány házi feladatot csináltam csak meg, elég primitíveket, mert akik ugye kettest írnak elméletből, azok nem vihetnek jeles házit. Még viccelődtem is, hogy magamnak valami csajos példát akartam, csak nem tudtam hozzá költségeket rendelni, így aztán egy konferencia szervezésének hálótervét adtam be. 15-20 lépés az egész, szívesen csináltam volna jobbat is, de hát az ilyesmihez valós példa kell, nem valami fantáziaszülemény.
Azt is elmondtam, hogy ekszcelből a legalapvetőtt fügvényeket használtam csak napi szinten, minimum, maximum, átlag, végösszeg, ilyesmi. Tán még az ecdl vizsgához is többet tanítanak.
Szóval legjobb meggyőződésem szerint azon voltam, hogy ne állítsam be magam gurunak, mert kurvára nem vagyok az és rohadtul nem szeretnék senkit pofára ejteni, hogy aztán az első héten alkalmatlanság miatt repüljek.
Erre most kiderül, hogy egy kibaszott nagy multinál az enyém lesz a legeslegelső ilyen munkakör. Azt tudtam, hogy ennél a csoportnál, ahova most kerülök még nem volt ilyen, csak hamarosan duplázódik a létszám és így a főnök már nem bírja majd, de basszus, az egész cégnél egyáltalán nem volt még ilyen itthon! Én azt hittem, asszisztens leszek, erre a nagy túróst, nem hogy valakinek a kétbalkeze leszek, de egyenesen pionir, nekem kell kitalálni mindent!
Hát én most nagyon be vagyok ijedve. Nem hogy zabszem, de még egy mákszem sem nagyon férne be. Sőt, ahogy érzem, ki se.
Persze, értem én, life long learning meg minden, na de ennyire??
Jajj.

Szakirodalmat ide, azonnal, és legfőképpen tanácsadót!
Ha valaki ismer valakit, aki ismert valakit aki ismer egy mérnöki erőforrás tervezőt, szóljon legyen szíves. Egy kis okításért cserébe szopok-nyalok-mosogatok. Sőt, gombot varrok.


Más:
most megyek és megfőzöm életem első töltött karalábélevelét. Egész biztosan nem ilyen lesz mint a recept, mert sem hús, sem citrom nincs itthon, de majd csak kitalálok valamit. Olyan gyönyörű, zsenge karalábékat vettem ugyanis, hogy sajnálom kidobni a levelét.

Mégmás:
a gépem hol jó, hol nem. Fél órát múködik, aztán elszáll. Aztán öt percet működik, aztán nem találja az internetet. Aztán másfél órát múködik, csigalassan. Aztán elszáll, aztán fél órát megint normálisan.
Lehet, hogy hőgutát kapott.
Olcsó, használt laptopot vennék, szeptemberi fizetéssel. Addig vegyük úgy, hogy kipróbálásra nálam marad :-)))


Frissítés:
Basszameg, jellemző, hogy a munkaköri leírásomban szereplő munkakör nevére a gúgli összesen 2 (kettő db!!) találatot ad!! Abból is az egyik hollandul van.
hehehe.
Tényleg basszameg!

Címkék:

9 Comments:

  • At 11:42 de., Anonymous Névtelen said…

    vegyél egy sűrített levegős flakont és fújd ki a port a gépedből
    rpanni

     
  • At 12:20 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Ez jó ötlet, köszi.
    Az csak a baj, hogy kábé két hónapja raktam be új CD-írót, és akkor patyolattisztára porszívóztam belül. Úgyhogy ez a baja nem lehet, megnéztem a ventillátort, tiszta.

     
  • At 3:00 du., Blogger Kinga said…

    Ez kurva izgalmas, tenyleg, ez a pionir-melo! Tudom, hogy be vagy szarva, valszeg igen ijeszto is, viszont tenyleg izgalmas, mert (gyulolom a szot, de most nincs jobb) kreativ, vagyis te fog krealni valamit, ami fontos es meg nem volt... Baromira orulok, hogy osszejott neked.

     
  • At 3:48 du., Anonymous Névtelen said…

    Ugyan csak a blogod olvastán, de valahogy úgy érzem, hogy nem lesz itt semmi gond, menni fog. Már várom a hozzá kapcsolódó sztorikat!
    :-)

     
  • At 5:59 du., Blogger Kőváry Orsolya said…

    Lehet, hogy pont a porszívózás nem tett jót. Egyik-másik kondi annyira lazán van ráforrasztva, hogy a porszívó szívóerejétől meg tud lazulni. Időnként érintkezik, időnként nem. Soha meg nem találod, hol a hiba. Nekem kifejezetten megtiltotta az "informatikusom" hogy porszívózzam a gép belsejét.

     
  • At 6:17 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Orsolya, én is úgy csináltam, hogy az egyik végéről fújtam, tüdővel, a másik oldalról meg kábé harminc centire odatartottam a porszívót, hogy lehetőleg abba menjen a szmütyi. Belenyúlkálni a csővel tényleg nem szabad, bár vannak speciális, elektroniaki eszközökhöz kifejlesztett porszívók, de az egy háztartásban nem jellemző. Csak messziről szabad szívatni.

    Kinga, Aliga, ámen, nektek legyen igazatok. nagyon tele van a gatyám.

     
  • At 9:26 du., Anonymous Névtelen said…

    Nyugi!
    Én egykori főnök-kolléganőmtől - akinek állandóan újra kellett kezdenie - azt tanultam, hogy ha új feladat van, akkor az ember leül és végiggondolja, és nincs olyan, amit így meg ne tudna oldani. (Jó recept, kipróbáltam, és jó hír, hogy nem muszáj leülni, lehet főzés és mosogatás közben is.)
    Szóval, vedd úgy, hogy ez a dolog rád van kitalálva, és az lesz a norma, amit te csinálsz, te leszel az etalon! teljes mértékben kiélheted a kreativitásodat, ami, semmi kétség, igencsak van benned. Gondolj csak arra, hogy mi mindent megcsináltál eddig az életedben, hogy mennyi mindent tudsz a világról, amit ezek a szerencsétlen szakbarbárok ott a "világnagy multinál" nem tudnak.

     
  • At 5:35 du., Blogger VacskaMati said…

    Nix betojni, ezek se zsenik, ha egyszerre ket labukat dugjak a nadragjukba, ugyanugy hasraesnek, mint te is tenned:)
    Csak szepen normalisan, jozan esz, ez is csak egy feladat, amit meg kell oldani:)

    Ne riadozzal tole, elvezd, hogy jatszhatsz es meg fizetnek is erte:)))

     
  • At 5:36 du., Blogger VacskaMati said…

    mondom egyszerre ket labukat dugjak a nadragjukba ALLVA... :)

     

Megjegyzés küldése

<< Home