Felgyújtott szivárvány
Nincs kedvem linkeket keresgetni, csak a rádióban hallom, hogy egymás után gyújtják fel a melegbárokat és találkozóhelyeket.
Abba kéne ezt hagyni.
Egyrészt, azok az emberek nem ártanak az égvilágon senkinek sem a melegségükkel, sem a felvonulással. Másrészt viszont a gyújtogatás igenis ártalmas, sőt, veszélyes. Egy ekkora városban, ilyen nagy szárazságban szándékosan tüzet okozni igen komoly bűncselekmény. A gyújtogatás egyébként sem csak sima vagyon elleni bűncselekmény, hanem komoly közveszélyokozás is. Sőt, a nyolc napon túl gyúgyuló testi sértésre és az emberölésre való szándékot is feltételezi. Ártatlan emberek meggyilkolását, akik éppen akkor véletlenül egy szórakozóhelyen üldögélnek vagy akár csak egy szórakozóhely fölötti emeleten van lakásuk.
Ezt érdemes lenne átgondolni, egyáltalán nem kedves és egyáltalán nem tisztelt molotov-koktél dobálók!
Attól a perctől kezdve, hogy betöltitek a benzint az üvegbe, közönséges bűnözők vagytok! Semmivel sem vagytok különbek azoknál, akik önmerényletként felgyújtották a Reistagot vagy megbombázták Kassát. Vagy koncepciós pereket koholtak és kivégeztették a saját elvtársaikat. Pont olyan elvakult, erőszakos gazemberek vagytok, akiknek semmi sem drága ahhoz, hogy a saját véleményüket másokra ráerőszakolhassák.
Amint gyűjtogatni kezdetek, attól a perctől kezdve gyilkosok vagytok, közönséges gyilkosok.
Abba kéne ezt hagyni.
Egyrészt, azok az emberek nem ártanak az égvilágon senkinek sem a melegségükkel, sem a felvonulással. Másrészt viszont a gyújtogatás igenis ártalmas, sőt, veszélyes. Egy ekkora városban, ilyen nagy szárazságban szándékosan tüzet okozni igen komoly bűncselekmény. A gyújtogatás egyébként sem csak sima vagyon elleni bűncselekmény, hanem komoly közveszélyokozás is. Sőt, a nyolc napon túl gyúgyuló testi sértésre és az emberölésre való szándékot is feltételezi. Ártatlan emberek meggyilkolását, akik éppen akkor véletlenül egy szórakozóhelyen üldögélnek vagy akár csak egy szórakozóhely fölötti emeleten van lakásuk.
Ezt érdemes lenne átgondolni, egyáltalán nem kedves és egyáltalán nem tisztelt molotov-koktél dobálók!
Attól a perctől kezdve, hogy betöltitek a benzint az üvegbe, közönséges bűnözők vagytok! Semmivel sem vagytok különbek azoknál, akik önmerényletként felgyújtották a Reistagot vagy megbombázták Kassát. Vagy koncepciós pereket koholtak és kivégeztették a saját elvtársaikat. Pont olyan elvakult, erőszakos gazemberek vagytok, akiknek semmi sem drága ahhoz, hogy a saját véleményüket másokra ráerőszakolhassák.
Amint gyűjtogatni kezdetek, attól a perctől kezdve gyilkosok vagytok, közönséges gyilkosok.
Címkék: közerkölcsök, politika, szörnylelkek
21 Comments:
At 9:02 du., Rowena Shepard said…
Én az ilyen mocskokat úgy vágnám be Sopronkőhidára tíz évre, hogy csak úgy zúgnának. És remélném, hogy az ottani keményfiúk majd jól seggbe is kúrják őket. A kurva anyját minden gyújtogatónak, hőzöngőnek, megélhetési tüntetőnek, neonácinak és minden szélsőséges faszfejnek.
Békét ebbe a szerencsétlen országba! Békét! Békét!
At 7:06 du., Névtelen said…
Tudom, hogy kicsit off, de Te tudod, hogy ki bombázta Kassát? Kérlek, osszd meg velem is! Igazán kíváncsi lennék rá!
At 8:38 du., Kinga said…
Kedves nevtelen (amennyiben visszatersz ezzel a remek nick-kel): ugy gondolom, kommented provokacio es kotekedes.
Sztem Brunnhilde nagyon jol tudja, mirol beszel - es fokent: a poszt meg veletlenul sem tortenelmi rejtelyek megoldasarol szolt. Viszont ehhez minimum azt kellene eloszor megtanulni, hogy az oszd szot egy sz-szel irjuk, aztan johetnek a kovetkezo kognitiv foladatok.
Udv
Kinga
At 9:35 du., Névtelen said…
Bocsánat, hülye vagyok a helyesíráshoz és az internethez is (biztos sok máshoz is).
Nem, nem provokáció és kötekedés. Azért kezdtem így, mert tudom, hogy nem kapcsolódik a témához,de engem érdekelt. Egy kérdést tettem fel, nem kötelező válaszolni rá. Brünnhilde! Elnézést kérek! (Már ha Téged zavart...)
At 11:06 du., Névtelen said…
"Semmivel sem vagytok különbek azoknál, akik önmerényletként felgyújtották a Reistagot vagy megbombázták Kassát."
önmerénylet
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kassa_bomb%C3%A1z%C3%A1sa_(1941)
A kassai bombázás a modern kori történelem egyik jelentős rejtélye, mivel a támadó repülőgépek típusát és azonosságát mind a mai napig nem sikerült kétséget kizárólag megállapítani.
A hadüzenet utólag közzétett indoklásábán a Bárdossy-kormány tényként állította, hogy a támadást szovjet gépek hajtották végre.
Fennáll a lehetősége, hogy a bombázást téves célpontot támadó szovjet gépek hajtották végre.
Román bombatámadás - Ez az elmélet elsősorban a támadó repülőgépeket megfigyelő szemtanúk beszámolóira támaszkodik. A román légierő rendelkezett egy igen ritka, kevéssé ismert, azonban a formai leírásoknak megfelelő bombázótípussal, amellyel a támadást kivitelezhették.
Német bombatámadás - Egyike annak a két elméletnek, amelyet az állampárti rendszer 40 éve alatt kutatni lehetett. A felvetés szerint Hitler rendelte el a provokatív bombázást, azért, hogy Magyarországot is bevonja a keleti hadjáratba. Az elmélet azonban igen gyenge lábakon áll.
Magyar önbombázás - A másik, az állam-szocialista rendszerben emlegetett elmélet a kassai bombatámadásról, miszerint a Horthy-rendszer ukrajnai területhódítások reményében önbombázással kívánta önmagát belevonni a keleti hadjáratba, napjainkban már kevés támogatást élvez.
Cseh vagy jugoszláv támadás - Egyes kevéssé hihető feltevések szerint a német megszállás alatt álló két ország valamelyikének bábkormánya rendelte el a kassai támadást, azért, hogy a Felvidék, illetve a Délvidék elfoglalását megtorolja Magyarországon.
At 11:12 du., tamas said…
Jol ertem, Brunnhilde, hogy szerinted a melegek maguk gyújtják fel a melegbárokat és találkozóhelyeket?
önmerénylet?
At 12:14 de., Kinga said…
Igen, nyilvan onmagukat robbantgatjak a melegek, ez egy tradicionalis meleg szabadidos elfoglaltsag, eleg kozismert.
Jezus.
Megint sikerult eltalalni a poszt lenyeget.
At 12:18 de., Kinga said…
Kedves Miki (nevtelen),
bocsanatot kerek (komolyan) az agressziv hangert - nem mentsegkent, hanem magyarazatkent: sok idiota troll jar ilyen temaju posztokba belekotni, es a non-verbalis eszkozok hijan idonkent nehez megkulonboztetni a neten egyik hozzaszolot a masiktol.
Meg egyszer: elnezest, teljesen felreertettelek.
At 1:45 de., Brünnhilde sziklája said…
Kedves Névtelen, igen, pontosan úgy, ahogy leírtad; némete bombázókra festettek vörös csillagot. Lehet, hogy ez az elmélet manapság már nem állja meg a helyét vagy nem népszerű, de én így tanultam, és nem biztos, hogy 15-20 évenként újra tudom tanulni a világtörténelmet. Bocsásd meg ezt nekem, de a lényegen nem változtat, értetted, hogy mire gondoltam.
Tamás:
nem, nem azt írtam, hogy a melegek gyújtják fel a saját helyeiket.
A gazemberség fokára gondoltam, amikor azt írtam, hogy "semmiben sem vagytok különbek".
Ugyanolyan erőszakosan terjesztik az eszméjüket mint azok, ugyanúgy semmi sem drága nekik mint azoknak. Ha létezik valami végső ítélőszék, akkor ezek az alakok ugyanazon a vádlottak padján fognak ülni; azokén, akik szemrebbenés nélkül gyilkolnak, hogy a saját eszméjüket terjesszék.
Tökmindegy, hogy hugenottákat, zsidókat, a létező szocializmus ellenségeit, a rövid koponyájú népeket vagy melegeket gyilkolnak, az egyaránt népírtás és emberiesség elleni bűntett.
At 2:22 de., tamas said…
Brunnhilde: Felreertheto volt, hogy a sok lehetseges gazemberseg es aljassag kozul pont ket olyanhoz hasonlitottad ezeket a tamadasokat, amikor az aldozatok allitolag onmagukat tamadtak, provokacio celjabol.
Eddig nem merult fel bennem, de a posztot olvasva elgondolkoztam rajta, hatha egy ilyen osszeskuveselmelet is letezik.
Kinga: en is csodalkoztam, de manapsag mindenre es mindennek az ellenkezoje is van osszeeskuveselmet.
Ez vezetett engem felre "Semmivel sem vagytok különbek azoknál, akik önmerényletként..." es az, hogy nem volt cimzettje a posztnak, mi tobb, meglehetosen baratsagos hangnemu volt.
Tudod, Kinga, mas egy barati beszelgetes, ahol az emberek felszavakbol is ertik egymast, es mas egy nyilvanos poszt, amit mindenfele jottment idegenek (mint peldaul en is) elolvasnak, es nincs mas iranytujuk, mint az irott szo.
Veled peldaul mindig tragikusan felreertjuk egymast annak ellenere, hogy nagyon hasonlo nezeteket vallunk.
Szerinted termeszetesen mindig en vagyok a hulye.
Csak arrol van szo, hogy a szo ast jelent neked es nekem.
At 8:24 du., Névtelen said…
Akkor ezt tessék aláírni:
http://flamingo.weblapja.com/peticio/?readID=6#sign
k
At 1:47 du., Névtelen said…
hülye rejtett leszbikus kurva!
At 1:55 du., Névtelen said…
Találkozunk!... :(
At 2:52 du., Névtelen said…
A tegnapi tortenesek fenyeben mindenfele osszeeskuves elmelet hiheto.
At 4:10 du., Névtelen said…
Petíció az erőszak ellen
A Magyar Köztársaság a július 5-i melegfelvonulás elleni ocsmány támadással morális választóvonalhoz ért. Ha ez megtörténhet, bármi megtörténhet.
Meggyőződésünk, hogy ezen események mellett egyetlen felelős, demokratikus gondolkodású állampolgár sem mehet el szó nékül. Megdöbbentőnek tartjuk, hogy 2008-ban Magyarországon, az Európai Unió tagállamában embereknek meggyőződésük vagy nemi identitásuk miatt fizikai és verbális bántalmazást kell elszenvediük.
....
A petícióhoz az alábbi linken keresztül tud csatlakozni:
http://www.petitiononline.com/bss938/petition.html
At 5:34 du., tamas said…
Nem vagyok egyedul az osszeeskuves-elmelettel.
"Nekem arról, amit a politikai elit művel, mindig a Reichstag égés jut szembe."
olvasom itt http://zsarufika.blog.hu/2008/07/07/buszkeseg_6 egy hozzaszolasban
At 8:28 du., Salasso said…
Az a vicc, hogy ha én kezdenék gyújtogatni / molotovozni azzal a felkiáltással, hogy nem tetszik valakinek a pofája, akkor úgy b@sznának be a börtönbe, hogy arról koldulnék. Ezek meg kapnak 10 forint büntetést, oszt' mehetnek isten hírével, sőt ha nyifegnek egy kicsit, hogy az ő jogaikat a gonosz elfogult rendőrség megsértette, egyesek még könnyekre is fakadnak. Pedig ártatlan emberek közé molotovokat meg ötkilós köveket dobálni tudtommal terrorcselekmény. Mint ahogy terrorcselekmény volt a melegbárokban történt robbantás is.
Az a legszomorúbb, hogy mindez valahol a társadalom hallgatólagos beleegyezésével történik. Csak bele kell olvasni egy fórumba vagy blogba, riasztó, hogy milyen elképesztően sötét, tudatlan és rosszindulatú emberek hiszik magukról, hogy náluk az igazság. A buzikat verik, nem engem, azok pedig "olyanok", akkor meg kit érdekel. Mikor értik már meg az emberek, hogy ez nem a melegekrőkl, zsidókról, cigányokról stb szól? Ha valakivel ez történik, mindannyiunkkal történik. Ezek nem a melegeket, zsidókat vagy cigányokat fenyegetik, hanem engem, titeket, minket.
At 11:34 du., Kinga said…
Quetzalcoatl: pontosan igy.
Nalam valaki megjegyzett valami masik fontos aspektusat is ennek: nevezetesen azt, hogy a rendorok bantalmazasa egyszeru szabalysertesnek minosul, alig tobb (ha egyaltalan), mint a gyorshajtas.
Ez azert aldatlan allapot - szidjak a rendorok kozbelepeset - nem kozbelepeset - de alljon meg a menet: mi garantalja, hogy nem ok (a rendorok) viszik el a balhet a vegen?
Nem azert a ket fillerert, de tenyleg: ha itten (USA) valaki molotov koktelokkal fenyegetozne rendorokkel szemben, meg egyebek, ugy eltakaritana a rendorseg, bilincsbe verve, rabszalliton, mint a villam, semmiperc alatt. Pedig azert az USA-ban igen nagyon fosnak az emberi jogi perektol.
At 11:47 du., Brünnhilde sziklája said…
itt már sikerült olyan értékválságot kialatani, hogy a rendőrségnek fogalma sincs arról, hogy mit tehet és mit nem.
Ráadásul ők sem különbek a nagy magyar átlagnál, nyilván szivesebben ütötték volna a melegeket, azért is voltak olyan tehetetlenek és határozatlanok.
De egyébként is, az egyes rendőrt már nagyon sajnálom, mert itt már bármit tesz, mindenért kap.
At 12:15 de., Salasso said…
Kinga, egyetértek; egy ilyen helyzetben a demokratikus rend nem tartható fenn, ha a rendfenntartó szervek keze meg van kötve. Nem irigylem őket, kapnak ők is hideget-meleget (hogy stílszerű legyek). Nem állnak a helyzet magaslatán, de nem csodálom. Biztosan ők is követnek el hibákat (nem is keveset), de agyrém, hogy még akkor is a vádlottak padján végezhetik, ha akkor ütnek, amikor tényleg kell.
Egyszerűen nevetséges, hogy az eddigi randalírozók közül egyetlent sem ítéltek szabadságvesztésre, csupán pénzbüntetést kaptak néhányan. Viszont mehetett a duma a "rendőrterrorról". Ha mindezt mondjuk a bankrablókkal játszanák el, nyilván Morvai Krisztinának is fennakadna a szeme. Pedig ezek is ugyanolyan közönséges köztörvényesek, semmi különbség.
Egyébként pedig miért hallgat a köztársasági elnök?? Miért nem ad ki egy egyértelműen elítélő közleményt, amikor az állama adófizető állampolgárait ennyire durva támadás éri? Egy ilyen légkörben miért ne mennének hőzöngeni, dobálni, verekedni, amikor gyakorlatilag semmiféle visszatartó erő nincs? Pontosan tudják, hogy ha elkapják őket, akkor is majd a védelmükre kel valami idióta, aki politikai tőkét akar kovácsolni ebből a hányásból, és a legrosszabb esetben is "mártírként", "szabadságharcosként" és "igaz hazafiként" kerülnek ki az ügyből.
Szeretném azt hinni, hogy nem így van, de attól tartok, valakinek meg kell halnia egy ilyen balhéban, hogy a politikai elit egy kicsit beszarjon és tegyen valamit a szemforgató odanyilatkozásokon meg aláírogatáson kívül.
Elegem van ebből az országból... a franc bele, hogy még 3 évig itt kell maradnom.
At 3:44 de., Névtelen said…
Ha a tojas, krumpli, budosvegyszer, molotov koktel csak a szolasszabadsag megnyilvanulasa, akkor a tomkat poloboltjaba is be lehetne dobni egyet, meg a kuricinfo szerkesztosegbe, meg a budahazi rezidenciara is, stb stb, meg az ellentuntetok koze is kene zaptojast dobalni...
Talan akkor raberedne tarsadalom, ez anarchiahoz vezet.
"mivelhogy rend kell a világba, / a rend pedig arra való, /
hogy ne legyen a gyerek hiába /
s ne legyen szabad, ami jó."
Megjegyzés küldése
<< Home