Szarban vagyunk

Semmi sem mutatja ezt olyan pontosan, mint hogy még azok az emberek sem akarnak itt élni, akik a háború, a lefejezések, a rakétatámadások, a nyomor elől menekülnek.
És ez bizony nekünk a legrosszabb. Ideje nagyon komolyan elgondolkodnunk azon, hogy milyen országot csinálunk magunknak.

Még egy ok, amiért nem szabad nagyon elhízni.

Mert egy normális kerekesszék 120 kiló teherbírásig 47.000 Ft, egy szélesített, erősített meg 149.000. Ha vallásos lennék, most imádkoznék.

Hájtek

Végre egy tréningen vagyok. 6 éve dolgozom itt, mindent autodidakta módon tanultam meg, hát ez most már nagyon rám fért.
A rendezvényközpont, ahol vagyunk, eléggé le van robbanva. A koszlott tapéta, érdes, harisnyaszaggató székek, vízköves, még talán a hetvenes évekből itt ragadt csempék és fajanszok.
A legjobb, hogy a mennyezetre szerelt projektor távírányítója valamiért nem működik.
Mit csinál ilyenkor egy leleményes rendezvényszervező, na mit?
Hát bevisz egy állófogast, és minden alkalommal, amikor egy tanfolyam kezdődik (gyakorlatilag minden hétköznap) reggel marokra kapja a jó 8-10 kilós fafogast, és a legcsúcsával -ami eredetileg kalaptartónak lett odaaplikálva- benyomja a mennyezeti projektor gombját.
És udvarias angolsággal megkéri az ámerikából érkezett, vasággyal együtt 40 kilós előadót, hogy az előadása végén kapcsolja ki a projektort. Természetesen ugyanígy, a két méter magas, 8-10 kilóst állófogast használva. Csak neki nem oldalra kell kitartani, mint Toldinak a lőcsöt, hanem felfelé emelve becélozni az alig 2 cm átmérőjű on/off gombot.
Meg sem mertem kérdezni, megnézték-e már, hátha csak lemerült az elem a távirányítóban.

Kegyes hazugság

Régebben (talán a HVG-n) olvastam egy cikket, hogy a nagy ruhagyártók úgy próbálnak kedvezni az egyre inkább elhízó nőknek, hogy átméretezik a ruháikat. Volt egy összehasonlítás, hogy 40 évvel ezelőtt milyen mell-, derék- és csípőbőség tartozott a standard méretekhez. És ott volt mellette a táblázat a nők átlagos testsúlyáról is.
Teljesen szignifikáns volt az összefüggés, de akkoriban én ugye bőven azon voltam, hogy ne haladjam meg a 100 kilót, meg aztán mióta elterjedt a semmit nem jelentő S-M-L-XL... méretezés, ez nem is igazán tűnt fontosnak.
Pedig az, mert az ilyesmi tudat alatt hat. Ha 20 éve negyvenes szoknyát hordtam és ma is azt hordok, akkor hajlamos vagyok figyelmen kívül hagyni, hogy az akkor 102 cm-es csípőbőséget jelentett, most meg mondjuk 108-ast. Ami testvérek között is legalább 6-8 kiló plusz súly. Vagy valami ilyesmi, a számokra már nem emlékszem pontosan, pedig annak idején betéve tudtam a standard európai méretekhez tartozó körméreteket.
Mindegy, pár napja beestem egy egész jó nevű ruhaboltba, bugyit venni. már tudom, hogy 40-es körüli a méretem, nyúltam hát az M-es mérethez, ami mellett ebben a boltban feltüntetik a 'klasszikus' méretezést is, 40-42-es. Még szerencse, hogy lebontottam a bugyit a vállfáról. Nézem, ez iszonyat nagy. Mármint ahhoz képest, amit mostanában hordok. Bevittem a próbafülkébe felpróbálni, tényleg nagy.
Nézem magam, hát azt azért senki ne akarja velem elhitetni, hogy az átlag női méret nekem bő. Bevittem egy S-es, 36-38-as méretet is.
Az éppenhogy, inkább az is bő.
Hm.
Hm, Hmhm.
Hát nekem senki akarja bemesélni, hogy XS-es a fenekem, az ki van zárva!
Az S-esből azért hoztam kettőt, és itthon megmértem a csípőbőségem.
102 cm, bőven 38 és 40-es között van valahol.
Még jó,ha valamit nem akarok, akkor az a pici fenék.
Viszont valahogy nem kérnék az ilyesfajta kegyes hazugságokból, ha lehet.
Vagy csak fordítva vagyok bekötve, amiért fel tudom vállalni magam? Ekkora és kész. Nekem fontosabb lenne, hogy ha bemegyek egy boltba, és azt mondom, hogy 40-es, akkor azt is kapjam, és ne kellessen 3-4 méretet felpróbálnom, hogy megtaláljam a rám illőt.

Felreeves

meg csak nem is felrezabalas.
Tobb mint egy eve tobbe-kevesbe ˋtisztanˋ etkezem. Ez egy testepitok altal hasznalt kifejezes, azt jelenti, hogy az illeto nem eszik iparilag feldolgozott elelmiszert - cukrot, lisztet, martasokat, felvagottakat is beleertve. Gyakorlatilag maganak foz, csirke-rizs-zoldseg a menu.
En ennyire brutal nem vagyok, eleve nalam zoldseg-csirke-gyumolcs a sorrend, a szenhidratot pedig huvelyesekbol, zabpehelybol, durum tesztabol, hajdinabol, kolesbol, ilyesmibol viszem be. Neha elcsabulok valami turokremre vagy kremesre, pohar sorre.
Ma penzt kellett felvaltanom, egy kavet is kivantam, beultem egy  eleg jonevu cukraszdaba, ahonnan regebben a bejglt is rendeltem, finom dolgaik voltak.
Kertem egy dios burkiflit a kave melle, mert miert ne.
Finom volt, teljesen varatlanul ert tehat az a heveny rosszullet, ami fel ora mulva tort ram. Emelygek, kortyogok, puffadok, ajjaj. Teljes kajakoma, alig birok ebren maradni.
Es emberek naponta elnek ilyen lisztes, margarinos vackokon. Mint ahogy en is tettem, es fel sem tunt, hogy milyen pocsekul erzem magam.
Verciki egyebkent, hogy bar egyre kenyelmesebben elhetnenk, annyira nem bizok mar az elelmiszergyartokban, hogy ugyanugy fozok, mint 40 evvel ezelott a nagyanyam. Es most  mar nem csak a dieta miatt, hanem egyaltalan, tobbedszer tortenik mar meg velem, hogy rosszul  leszek valami ipari eteltol.

Lali kiraly

Mostanaban eleg surun vagyo kenytelen nyilvanos helyeken wifit keresni. Ma peldaul az egyik IC-n probaltam kapcsolatot talalni (nem sikerult, nyasgem MAV).
Miket lattam?
Lali kiraly
Bella lany
Neztem korben a kupeban, hat valahogy egyik utastarsamon sem lattam, hogy nagyon kiralyi lett volna. Nyamvadt, horpadt mellkasu  kamaszok, zsiros  dereku, agyonhajszolt kozepkoruak, zselezett haju, idegbeteg mozgasu akarkik voltak az utastarsaim.
Persze, nincs kizarva, hogy kozuluk tobben is kiralynak erezhetik magukat.
Az egyik kollegam jutott az eszembe, aki csengohangnak felmondatta a felesegevel, hogy ˋFelseges Uram, vedd fel a telefont, egy alattvalod hiv!ˋ
Es mindezt nem viccbol,  2 napig jatszadozva egy uj kutyvel, amiben mar ilyen funkcio is van. Nem, nagyon is komolyan vette, evekig ez szolalt meg. Gyakran ertekezleten is. En ugyan csak aprosagokrol, irodai konyharol, tuzriado tervrol, ilyesmirol  beszelgettem vele, de voltak esetek, amikor szazmillios beruhazasokrol kellett targyalnia. Elkepzelem, amikor ott megszolal a telefon, hogy Felseges Uram......
Vagy csak en erzem ezt szanalmasnak?

Hátizé....

Most nem is tudom, mit mondjak. Illetve, hogy mit írjak. Azt mondják  (illetve írják) nekem, hogy az írás segít. Hogy ha kiírom magamból, az nem nyafogás, hanem attól  nekem jobb lesz.
És ez tényleg így igaz. Vagy legalábbis volt igaz, hiszen évekig ide öntöttem minden búmat és örömömet, és tényleg jobb volt.
Csak közben ugye sportolni kezdtem, és most a vasaknak mondom el, hogy mi rág. Jó partnerek, meghallgatnak és elfogulatlanok. És segítenek is, mert egy óra múlva már arra sem szoktam emlékezni, hogy mielőtt hozzáfogtam, egyáltalán volt-e valami bajom. A sport tényleg kiégeti a testemnből a stresszhormonokat. Meg leégette a testemről azt a 40 kiló zsírt, ami abban az időszakban rakódott rám, amíg csak írással akartam feldolgozni a stresszt.
És tényleg őszintén mondom, hogy kurvára tökmindeg, hogy hány kiló vagyok. Egyáltalán nem érdekel, hogy 38-as vagy 48-as bugyit hordok. Még az sem érdekel, hogy 20 évvel fiatalabb pasik is megfordulnak utánam.
Az érdekel, hogy normális a vérnyomásom, a vércukrom, hogy a vitálkapacitásomat egy 35 éve férfi is megirigyelhetné.
Az érdekel, hogy így sokkal tovább fogok élni. Hogy egyáltalán, meg fogom élni a nyugdíjat. És akkor majd talán lesz időm írni is.
Azért persze, megpróbálok rá időt szakítani most is.
Mert végső soron tényleg szeretek írni.
És vannak élményeim is. Még az is lehet, hogy fontosak.
Most fáradt vagyok, nehéz hetem volt. Kiégtem, lehet munkahelyet kéne váltanom. Itt pedig szeretnek, de már nem tudok olyan lelkes és aktív lenni, mint ahogy  azt megszoktk és ahogy elvárják.
Pár évvel ezelőtt már felmondtam volna, de most nem merek már. Valahogy összekapom magam,  kitalálok valamit, frissítek a munkámon. Végülis, egy új helyen is azt kéne csinálnom, csak ott az inspiráció kivülről jönnne. Csak van még bennem annyi, hogy ne kellessen ehhez felmondanom. Valahogy összekapom magam. Csak előbb alszom minimum 12 órát.

Új időknek új szavai

Úgy adódott, hogy a piacon kellett sajtot vennem. Általában csak zöldséget és húst vásárolok a piacon, a tejesek higiéniai feltételei nem túl szimpatikusak ott, de ma siettem. Az árusító kislány fürge, kedves, még a szombat délelőtti csúcsforgalomban is mosolyog. Jó, tegyünk egy próbát vele.

- Jónapot kívánok! Van valami kemény, reszelhető sovány sajtjuk?
- Sovááány?? (nagy, kerek szemek)
- Tudja, zsírszegény.
- Jah, light sajtunk az van, óvári és tolna, melyikből tetszik kérni?

A tolnaiból kértem :-)
De anyám, hogy ma Magyarországon egy kofa ne ismerje a sovány szót, csak a light-ot?
Szerintem a kofa szót sem ismeri már senki.
Na mindegy, eddig is marslakónak éreztem magam.

A sajt egyébként a csirkemellel töltött padlizsán tetejére kell, mert már kicsit unom a roston sült csirkemellet párolt gombával/brokkolival/karfiollal/cukkinivel/sárgarépával/zöldbabbal/padlizsánnal/paprikával/kelbimbóval/tökkel.

Életszakaszok

Tegnap hangverseny előtt beültem valahová egy kávéra. Két középkorú pasi ült mellettem, az öltönyös-nyakkendős pénzügyi tanácsadó fajta, vastag brifkók kicsapva az asztalra, legalább 8-10 hitelkártya lóg ki mindegyikből. A férfiak maguk a jól táplált, jól öltözött, jól borotvált, ápolt fajtából valóak, valahol 40 körül. Sugárzik róluk a megállapodottság, erejük teljében van mind a kettő, akiknek "bejött az élet".
Beszélgetnek.
A hitelpiacról, a lakáspiacról, a választásokról. Megfontolt, érett vélemények, ezek már nem is középkorúak, ezek már öregek, kiégettek és cinikusak.
Aztán témát váltanak, a nyáron érettségi találkozó.
A 22-ik.
Basszus, ezek '92-ben érettségiztek!
10 évvel fiatalabbak nálam.
Nézem magam a kirakatüveg tükrében, lehet, hogy már én is középkorú vagyok?
Rosszabb napjaimon nyilván annak látszom.
De akkor miért hiányzik belőlem ez a fajta megállapodottság, kiegyensúlyozottság, miért nem érzem azt, hogy "kész vagyok, mindent elértem az életben"?

Egy rakás szánalom,

az vagyok.
Már pedig éppen kezdett megjönni az önbizalmam.
A sikeres vizsgámat megünneplendő, megajándékoztam magam 4 nap wellnesszezéssel egy kis fürdővárosban. Napi két edzés, masszázs, ázás a mindenféle hőmérsékletű gyógyvizekben, fiatal gyúrós cimborák, istenien éreztem magam.
Fogalmam sincs, miért találtam ki, hogy majd én szombat este elmegyek bulizni.
Sőt, lehet, táncolni is fogok, mert miért ne, olyan régen csináltam.
A legmélyebben dekoltált ruhámat vettem fel. De tényleg, még a csapos kislány sem mutatott többet, pedig rajta push-up melltartó volt, én meg ugye a sima, vékony anyagú "what you see is what you get" melltartókat szeretem. Nos, ha nem vigyázok, ebből a ruhából kilátszik a csipkeszegély. Nagyon elhatároztam, hogy márpedig ma este nem fogok vigyázni, villanjon, amit villantani szükséges ahhoz, hogy legalább futólag bepasizzak. Sőt, magassarkú cipőt vettem fel, ha már annyit melózok a vádlimmal, látszódjon az is. Taxit kellett hívnom, mert ugye magas sarkakon azért nem egészen úgy jár az ember lánya, mint a megszokott trappolós cipőben. Még szájfényt is tettem fel, meg szempillaspirált. Anyám azt mondta volna, "Úgy kiőtöztél kisjányom, mint a Szaros Pista Jézus nevenapjára".
Hát tényleg úgy kiöltöztem, ezen nincs mit szépíteni.
A helyi menő pub-ban 11 felé kezdődik az élet, én elegánsan 11:30-ra kértem a taxit, ha már így kipakoltam a  csöcseimet, legyen közönsége a bevonulásomnak.
Hát nem volt.
8-10 hervatag fiatal ücsörgött 2 vagy 3 asztalnál, a legtöbben baszkurálták a telefonjukat. A maradék a tévén nézett valami focimeccset.  Ennél már az is egészségesebb lenne szerintem, ha csoportosan maszturbálnának, mert akkor legalább tán tanulnának egymástól valamit. De a csoportos telefonbaszkurálásból nem sok élettapasztalatot lehet gyűjteni - szerintem legalábbis.
Nálam nyomorultabbul tán csak a DJ érezhette magát. Nyomta szegény a rettenetes, szintetizátor alapú monoton ritmusképletekkel újrakevert slágereit a 80-as, 90-es évekből, de a kutya sem figyelt rá.
Nekem ez kimaradt, hogy az emberek mikor kezdtek nem táncolni a szórakozóhelyeken. Mondjuk erre a zenére nem is nagyon lehet, piszok unalmasak a számok.
Egy órát bírtam, az összes italos üveg cimkéjét elolvastam, megállapítottam, hogy a csapos kislány ügyes és fürge, de ahogy mosogat, az egy járványügyi kockázat.
Rám viszont a kutya sem nézett rám, hiába a gigadekoltázs, a szájfény, hiába a magas sarkúban lefeszített lábfej.
Felejtős ez az egész.
És nem elég, hogy saját magam döntöttem romba a saját önbizalmam, mindehhez még megittam két korsó sört, ami legalább 380 tök fölösleges kalória. Mert ha legalább jobb kedvem lett volna tőle, vagy jólesett volna, akkor ok, akkor megérte. De nem esett jól iszonyatos savanyú érzés maradt bennem