Kormányválság

Most erre mit mondjak?
Jobb lesz ez így.
És nem azért, mert a szocik nagyon alkalmatlanok, a fidesz meg olyan hű de nagyon alkalmas a kormányzásra.
Sőt.
Azért lesz jobb, mert a társadalom idegrendszerét pattanásig feszítette és teljesen elgyengítette a 2002. óta tartó politikai hacacáré, a szétszakítottság, a voksvadászat, a reklámszlogenekké primitivizált politikai üzenetek, a szélsőségek előretörése (amiért elsősorban a jobboldal hallgatásos támogatása a felelős).
Nem bírunk már többet benyalni ebből a seggünkbe kent mustárból, jöjjön aminek jönnie kell. Csíp, tudom.
Sőt, fájni is fog, mert a fidesz nem fog cicózni, megteremti majd az ideológiát az adóemeléshez, az ezer forintos vizitdíjhoz, mindenhez, amiért a szocikat annyit basztatták. Lesz itt olyan államháztartási fegyelem, hogy ihaj, olyan szociálpolitikai megszorítások, hogy attól koldulunk. A társadalmunk alsó 20-30 százaléka szó szerint is attól fog koldulni sajnos, de nem lesz kecmec, nem lesznek kukaborogatások, felgyújtott autók, nem lesz semmi dráma. A fidesz kezéből úgy fogják elfogadni a megszorításokat, hogy még a szájuk szélét is megnyalják utána, mintha milyen finomat kaptak volna.
És ez hoszabb távon nem baj, legalábbis össztársadalmi szinten, a jövőnk szempontjából nem akkora baj, mintha nem történik meg. Gatyába kell rázni a költségvetést, le kell szokatni az embereket arról, hogy segélyre, ingyen kórházra, ingyen jogosítványra várjanak. Meg kell tanulnunk, hogy megfizessük a dolgok árát. Már régen meg kellett volna tanulnunk, szégyen, hogy pont azok a politikusaink hazudják ennek az ellenkezőjét, akik 20 évvel ezelőtt maguk is arra vártak, hogy végre a saját munkájuk értéke után részesüljenek a javakból és ne holmi csicsás egyenlőségeszményt hirdetve, másokkal egyenlően nyomorogjanak.
A fidesz meg fogja csinálni a reformokat, az szdsz már évek óta agonizál, a szocik csak akkor tudnak nyerésbe kerülni, ha előtte nagyon kikapnak, Gyurcsány úgyis kurva jó könyveket akar írni a magyar baloldalról, szóval hagyjuk a fenébe, essünk túl rajta.
Nem akarom az életem hátralévő részét úgy leélni, hogy ha van egy vállalkozásom, akkor soha nem tudhatom, hogy az év második felére hány százalékkal emleik az adómat, ha beteg vagyok, ki kell nyomoznom, hogy a professzornak mennyit kell a zsebébe dugni, ha alkalmazot vagyok, nem lehetek benne biztos, hogy be vagyok jelentve. És legfőképpen nem akarok úgy élni, hogy minden nemzeti ünnepen gyújtogatnak, könnygázszag van, hogy egyre több az önjelölt ököljogalkalmazó.
Igen, tudom, ha a fidesz lesz kormányon, sokan le fognak maradni, még jobban szét fog szakadni a társadalom, még mélyebb lesz a szakadék a szegények és a nem szegények között. Ez egy időzített bomba egyébként, hatástalanítani nem lehet, legfeljebb csak nem felgyorsítani a létrejöttét. A fidesz ezekre a rétegekre szarik, a gettőkban majd lesz kétszer annyi rendőr oszt jónapot.
Ha viszont végre nyugalom lesz, ha végig tudják vinni azokat a reformokat, amire szüksége van az országnak, ha a most lefelé csúsó középrétegek meg tudnak állni a lejtőn és vissza tudnak erősödni, akkor húsz év múlva lesz erőnk és pénzünk megoldani azt a problémát is.
Legalábbis remélem.

Divat

Teccenek még emlékezni az esetlenül bájos, pitykemellényes, bézbólsapkás népviseletre?
Ehhez képes mostanra eltűntek a pitykék, a tényleg népviseletre emlékeztető mély karöltőjű mellény kezd egyre zártabb, határozottan militáns formát ölteni. Nem beszélve a sapkáról; a simléderes, sportos bézbólsapkából egyszecsak honvéd "ködvágó" lett.













kép: hvg.hu

Hát így éldegélünk mink itt mostanság.

És a lavina is elindult.

A hétvége kérdése

Egy nap hány operafilmet bírok megnézni?

Színházi világnap

"Sokféle feltevés létezik arról, hogyan jött létre a színház, ezek közül egy mese-változat érintett meg a leginkább: az idők kezdetén egy éjszaka az emberek összegyűltek a kőbarlangban a tűz körül és meséltek egymásnak. Egyszer csak valamelyiküknek az az ötlete támadt, hogy meséjét saját árnyékával illusztrálja. A lángok fényében a természetesnél nagyobb árny alakok jelentek meg a kőbarlang falán. A többiek elbűvölten figyelték, és világosan felismerték, melyik árny az erős és melyik a gyenge, az elnyomó és az elnyomott, az Isten és a halandó.

Napjainkban a reflektorok fénye helyettesíti az örömtüzet, és a színpadi gépezet a kőbarlang falát. És bármennyire is tisztelek néhány puristát, ez a mese engem arra emlékeztet, hogy a technika már a kezdetek kezdetén jelen volt a színházban, és nem szabad fenyegetésként értelmezni, inkább egységteremtő eszközként.

A színházművészet fennmaradása azon múlik, hogy képes-e megújulni, be tudja-e fogadni az új eszközöket, az új nyelveket. Különben hogyan mutathatná be a kor nagy kihívásait, és hogyan segíthetné az emberek közti megértést, ha saját maga nem nyitott szellemű? Hogyan kérkedhetne azzal, hogy megoldásokat kínál az intolerancia, a kirekesztettség, a rasszizmus problémáira, ha saját gyakorlatában elvet mindenféle műfaji keveredést és integrációt?

Ha a művész a világot a maga egészében akarja megmutatni, új formákat és gondolatokat kell megfogalmaznia, és bíznia kell a néző intelligenciájában, hogy az örökös fény- és árnyjátékban képes felfedezni az emberit.

Igaz, ha az ember túl sokat játszik a tűzzel, előfordulhat, hogy megégeti magát, de abban a szerencsében is része lehet, hogy elkápráztat és megvilágosít.

Robert Lepage

Québec, 2008. február 17.
Fordította: Lakos Anna/ITI Magyar Központ"
színház.hu

Olvasnivaló a magyar színjátszás történetéről.

A nap videóján Melis György énekli a Prológust Leoncavallo Bajazzók című operájából.

(További 'Si puo'-k, és egy teljes Bajazzók. Talán a valaha írt legjobb színház-a-színházban darab.

Bartók plusz, mínusz

:-) Szépjóestét!
Ma este a MüPa-ban voltam a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén. Kocsis Zoltán vezényelte előbb Bartók hegedűversenyét, majd A Kékszakállú herceg várát.
Hát, mit ne mondjak, olyan koncerten sem voltam még, amiről nem tudom elmesélni, hogy milyen volt. E-mailen rendeltem a jegyet és amilyen peches vagyok, a jobb I. emeleti oldalerkélyre adták, pont a fúvósok fülé. A hegedúversenyt még csak-csak élveztem, de a Kékszakállúban annyi a réz és úgy nekiszabdultak, hogy teljesen reménytelen volt a két énekesre, Wiedemann Bernadettre és Fried Péterre figyelnem. Az összes, ami valamennyire eljutott hozzám, hogy ha mi nők azt akarjuk, hogy egy férfiból maradjon valami, amit tisztelhetünk benne, akkor valahol az ötödik ajtó környékén álljunk meg, hagyjuk abba. Az utolsó két ajtót nem kell kinyitni.
Akit érdekel a koncert, az a Bartók rádió hangtárából letöltheti, fél kilenc körül kezdődött a Kékszakállú. Én is ezt fogom tenni, mégiscsak szeretném tudni, hogy miért fizettem ki több mint 3200 ft-ot.
Itt van egy Kékszakállú Kolonits Klárával és Kovács Istvánnal. Elég érdekes rendezés, én szeretem.
Ez volt a mínusz.

És hogy mi volt a plusz?
Hát egy jó kis önégetés :-DD
Történt pedig, hogy megszomjaztam (bringával pont egy óra az út oda, szóval ez érthető), gondoltam, iszok egy tonikot. Előttem egy férfi kért egy Pilsnert és amikor látta, hogy a pincér fél literest vesz ki a hűtőből megkérdezte, hogy nincs-e kicsi. A nemleges válaszra elhúzta a száját, hogy akkor vissza, akkor kér egy kis üveges nem tudom már mit, talán heinekent. Én meg csak úgy magamban, félhangosan megjegyeztem, hogy nahát, nekem is a Pilsner a kedvencem, akár meg is felezhetnénk. Pasikám rámnézett, nem tudom mit gondolt magában, de mosolygott, mondta hogy jó, akkor megosztozunk rajta, mégis a Pilsnert kéri. A pincérfiú nem volt a helyzet magaslatán, kissé tanácstalanul figyelte a párbeszédet. Én persze szabadkoztam, hogy csak vicceltem, meg nem is gondoltam komolyan, meg egyébként is. De addigra már ott volt előttem a pohár sör. Kifizetni sem engedte a fickó a részem, hiába győzködtem, hogy de hát én tényleg csak vicceltem. Aztán be is mutatkoztunk, sőt, a feleségének is bemutatott. Beszélgettünk pár percet, ők nem a koncerten voltak, csak beugrottak, így aztán volt lehetőségem gyorsan elköszönni és pánikszerúen menekültem vissza a terembe.
A sör azért jólesett.
Végülis, az egész kis kaland is jólesett, nem is gondoltam volna, hogy még mindig tudok ilyen kis hebrencs lenni.

Veszíts el egy könyvet!

"Kedves, drága olvasó! Blogolvasó, könyvtári olvasó, könyvolvasó, olvasó! Új játékot ajánlunk becses figyelmedbe. Egy játékot, ami az olvasásról fog szólni. A könyvekről. Regényekről, meg amit akartok (sok egyéb mellett például még egy kicsit a bizalomról is)."
további infó itt.



Más:
A nap kérdése:
kell-é nékem megvárni a május végét, hogy ünnepélyes keretek között vehessem át a diplomámat, vagy fogjam magamat és sétáljak be egy szerdai napon a fsz. 15. szobába?

R.I.P. ifj. Nagy Zoltán

Szoftkurvának lenni

Máma reggel összefutottam ex-felebarátnémmal. Ha már, akkor rákérdeztem, hogy-hogy nincs a Balatonon. Évek óta arra vár, hogy ha nyugdíjas lesz, leköltözik a pasijához, akivel hoszabb-rövidebb mosolyszünetekkel több mint tíz éve vannak együtt. Nem összeköltözésről volt szó, barátném vett magának egy házat, a pasija meg aktív korában építési vállalkozó volt, hát szépen felújította neki. Van benne minden; rózsaszín, szív alakú fürdőkád, fehér cserépkályha, aranyozott osztókkal díszített műanyag ablakok, szóval tipi-topi kis luxuskéjlak. Barátném ártatlan, kislányos szempillarezegtetéssel mondja, hogy hát ők már nincsenek jóba Zsanmaréval (a pasi tényleg hasonlít a híres színészhez). Hogy miért? Hát mert tavaly, amikor kész lett végre a ház és lett volna a házavató, ő talált egy kidobott cicát és nem akarta otthon hagyni, ezért azt mondta Zsanmarénak, hogy lekéste a vonatot. Az pedig megsértődött, ő meg nem békítgette. A cica persze két nap múlva elpusztult szegényke, de ő akkor sem fog megalázkodni egy férfi előtt. Most meg van Pesten egy jó állása, a nyugdíja mellé megkeres ugyanannyit, meg tudja tartani a pesti lakást, sőt, jövő héten kezdik a felújítást.
Húbazmeg!
A reggeli megbocsátó hangulatom úgy párolgott el, mintha soha nem is éreztem volna.
Tíz évig együtt van valakivel, amig jól ment a pasinak addig pénzelte meg ékszerekkel, mobiltelefonnal halmozta el, amikor már nem ment olyan jól, akkor több millió forintot érő élómunkával leszervezett neki egy komplett házfelújítást, ő pedig egysezrűen csak "nem békítgette"!
Merthogy egy ápolásra szoruló cica miatt lemond egy hetekig szervezett házavatót, hát istenkém, ő tényleg ilyen, a macskákat őszintén szereti, ezt el is lehet fogadni. Na de hogy egy több mint tíz éves kapcsolatot meg se próbáljon helyrehozni, hát ahhoz tényleg az kell, hogy be legyen fejezve az a ház és a kivitelező, ingyen dolgozó projekt-menedzserre ne legyen szükség a jövőben.

Egyébként ő egész életében így élt. Olyan ékszeres ládikája van, ami a Kincses Sziget kellékeként is megfelelő lenne. Több tucat gyűrű, karkötő, vagy húsz medál, súlyos nyakláncok, a fülbevalót egy hónapig úgy tudja cserélgetni, hogy soha nincs rajta kétszer ugyanaz. Én nem kis darabok, a fülcimpája már lassan átszakad annyira megnyúlt a súlyos ékszerektől. És minden darabról tudja, hogy melyik pasijától milyen alkalomra kapta, továbbá, hogy melyik ékszerboltból vagy ötvöstől való és hány gramm. Egyetlen egyszer kért tőle vissza egy férfi egy medált, az anyja ékszerét, amit még a nagyanyjától örökölt, vagy száz éve vándorol a darab a család nőtagjai között, hát azt visszakérte a mocskos zsidó. Még szerencse, mert így legalább megtudta róla azt is. Mármint azt, hogy zsidó az illető.
De nem csak aranyra utazott a lelkem, külön pasija volt arra is, hogy a diplomata-boltból beszerezze neki a perszil mosóport, az ópium parfümöt és a francia propoliszos arckrémet. Nehogy már a snassz Bioponnal kellessen mosnia a csipkebugyijait.
És mindezt olyan ártatlanul, olyan természetesen meséli (igaz, nem egyben, hanem apránként), hogy csak az ilyen hozzám hasonló, rosszindulatú, irígy fapicsáknak jut az eszébe, hogy hát ez a nő egy ordas kurva. Szerintem még a pasik sem vették észre, hogy mennyire lehúzta őket. Karácsonyra még megkapta a köves gyűrűt, szilveszterkor kirúgta az illetőt. Csak, mert.

Az piszkálja a fantáziámat a legjobban, hogy mit szólhattak mindehhez a férfiak. Észrevették-e, bánják-e, hogy annyit költöttek rá, vagy természetes nekik hogy a barátnőjük éjjeliszekrényén ott van egy persely és ha üresen hagyják, a nőnek következő alkalommal fáj a feje. Annyira, hogy csak egy fonott aranylánc képes elmúlasztani. Akkor nyilván maguknak sem ismerték be, hogy levették őket, de néhány nővel és évtizeddel később vajon hogy emlékeznek egy ilyen kapcsolatra?



Nagyon más:
vajh jó lesz-é annak a kis füstölt csülöknek amit a húsvéti sonkámnak szánok, ha csak félig főzöm meg, majd átteszem a nemrégiben vásárolt, jól beáztatott agyagedényembe, kicsit megkenem mézzel és a sütőben fejezem be rajta a puhítási procedúrát?

Azok a régi szép húsvétok

Azért szeretek Bachert olvasni, mert utána legalább öt percig, de néha akár fél óráig is úgy érzem, hogy lehetséges mindenkinek minden bűnét megbocsátani.

Antihúsvét

Édes jó istenem, kérem, nagyon szépen kérem, senki(*) ne vegyen húsvéti ajándéknak kiscsirkét meg kisnyulat meg ilyesmit!
Könyörgök!!
Most jövök a piacról, a kistermelő szekció tele van akváriumokba zsúfolt, beragadt szemű naposcsibékkel meg ijedt, pufadt hasú, sugárban fosó kisnyulakkal. Van olyan kofa, aki megengedi, hogy megfogják a kisállatot, hát rossz nézni, ahogy egyből mindenki a zsenge, pár napos jószágocskák hasát nyomkodja. Ezek a szerencsétlenek még a húsvét hétfőt sem fogják megélni, ne csináljuk már ezt velük, basszus, hát ezek mégiscsak élőlények!! Arról nem beszélve, hogy egy gyereket sem nagyon szabadna olyasminek kitenni, hogy "megdöglött hát megdöglött, majd jövőre kapsz másikat..." Nem akarok ezen az ösvényen túl messzire jutni és hegyibeszédet tartani, de ez az első lépés afelé, hogy egy ember felnőttkorára ne tiszteljen semmit.
Tessenek megállni és nem venni élő állatot húsvéti ajándéknak, akármiylen édesek is a kölykök, amikor örömtől csillogó szemmel gyömöszölik a nyuszikat.
Kérem, szépen kérem!!



---------------------------------------------------
(*) a senki ez esetben azokat jelenti, akik egyébként nem tartanak semmilyen állatot. Akinek amúgy is van hörcsöge vagy tengericocija, az nyilván elbír majd egy lógófülű nyuszival, ahol csirke van, hát ott is lesz helye a húsvéti naposcsibének. De akinek egyébként nincs állata, az most ne vegyen, legyen annyira ember, hogy ne vegyen!!!

Ajánlatkérés

Csak mostan tudatosult bennem, hogy a felvételire meg kell tanulnom vagy 20 verset, novellát, mesét, miegyebet.
Na most, ha ez úgy 35 évvel ezelőtt történik, semmi gondom nem lenne, kisujjamból ráznám ki a Tóth Árpád, József Attila, Majakovszkij és mittudoménmilyen verseket. Sőt, még akkor sem görcsölnék, ha csak 20, mert ez esetben is elég lenne némileg frissíteni a memóriámat. Jelenleg ugye az az ábra, hogy nem csak frissteni, de valósággal renoválni is kell a memóriámat. Azt hiszem, megint hozzákezdhetek egy kiadós ginseng kúrához.
Mostanra már ott tartok, hogy még azoknak a verseknek a címeit is elfelejtettem, amiket valaha tudtam. Egyetlen kivétel József Attila De szeretnék gazdag lenni!-je és talán az Ej, mi a kő, Tyúkanyó kend! első versszaka.
Ami biztos, hogy egy Bacher Iván és egy Polcz Alaine novella lesz a csomagban. És ha találok elég rövidet, Janikovszky Éva is. És jó lenne még valami régies, archaikus nyelven írt dolog is, csak az változatosság miatt. Így elsőre ebben a műfajban a Halotti beszéd jut az eszembe, vagy Vámos Apák könyve első fejezeteiből egy pofásabb részlet. Vagy egy Mikes Kelemen levél? Csak egy ilyen kell, a többi kortárs legyen, esetleg XX. század elejéig.
Egyelőre az egész egy nagy-nagy kérdőjel.
Akinek van jó ötlete, kérem, kérem-kérem, ossza meg velem, mert állatira nem szeretnék heteket eltölteni a válogatással. Van ugyanis egyéb pótolni valóm is, mert az elmúlt évtizedekben a lexikális tudásom is teljesen elhalványult. Íróink és költőink életét legfeljebb évszázados pontossággal tudom behatárolni.
És ami a legszebb, hogy két kis báb etüdöt is kell készítenem. Hehe. Nekem. Hehehe. Holnap a nyakamba veszek pár kínai boltot és feltérképezem a hűtőmágnes kínálatot. Azt gondoltam ki, hogy két rövid kis mesét fogok előadni egy rajzolt hátterű papírlapon, a kis figurákat hátulról mágnessel mozgatva. Lévén, hogy életemben nem volt még báb a kezemben :-))
A hülye kérdéseket megelőzendő pedig most szólok: az esélytelenek nyugalmával indulok neki, még ha valami isteni csoda folytán fel is vennének, akkor sem tudnám fizetni a tandíjat. Egyszerűen csak ki akarom próbálni magam, mert miért ne. És ha legközelebb olyan e-mailt kapok neves vagy nevtelen rendezőtől, hogy az internetes észosztásomhoz legyek szíves mellékeljek egy szakmai önéletrajzot is, nos, akkor azt akarom majd neki válaszolni, hogy felvételiztem a színművészetire :-))
hehehe.
Szóval kortárs irodalmat ismerők, lécci-lécci, adjatok jó tippeket, gyorsan.
Kétszer ad, ki gyorsan ad.


Megoldottam.
Nem nagy durranás, Ady, Faludy, József, Arany, Petőfi, Illyés, Pilinszky, Kányádi, Parti-Nagy legrovidebb verseit válogattam össze. Amilyen pofátlan vagyok, még a Mamát is belevettem. A próza már igényesebb; Spíró Csirkefejéből egy részlet, Bacher két írása ami ugyan első ránézésre receptnek tűnik, de hát Bachernél semmi sem arról szól, mint amit első ránézésre gondolnánk. Megint Parti-Nagy, csak most az Ibusárból egy monológ és egy megkapóan rövid Benedek Elek mese.
Már csak meg kell tanulnom.
Hehe.
Jézusom, pont úgy kell ez nékem, mint udvarra a túri vásár!

Az internet bája

Ma délután a következő üzenetet találtam a postaládámban:

"Kedves Brunhilde !
Olvastam a website-dat es lattam a torok tenorista Bulent Bezduz Szerelmi bajital videot nalad.
Most krealtam egy website ot Bulent Bezduz Fan Club ha szertnel tobbet tudni
tagja lenni a fan club -nak orommmel varunk !

http://www.bezduz.com/

Udvzolettel Gabriella from Montreal "

:-)))
Hát ha valamiért, ezért már érdemes volt feltalálni az internetet. Hogy egy kanadai invitáljon egy magyart az olasz operákat éneklő török tenorista honlapjára, hát ez tényleg nagyon aranyos. Tessenek meglátogatni az oldalt, had lássák, hogy érdemes volt bajmolódniuk a fordítógéppel.

Edgar - avagy fordítva ülni a cabrión

Mit lehet írni egy olyan operáról, aminek a prospektusában az alábbi mondat szerepel: "Puccini hagyja a férfiakat emésztő szenvedélyben vergődni, míg hősnői diadalmaskodnak és tragikusan elbuknak a zokogó férfiak gerjesztette szerelmi mámorban."??
Húbazmeg!
Sőt, tovább megyek; mit lehet írni egy olyan operáról, amiben a címszereplő megrendezi a saját temetését, csak hogy letesztelhesse, hogy az életében szerepet játszó két nő közül melyik hűséges hozzá még a síron túl is?
Broááááá....
De tényleg.
És pláne mit lehet írni olyankor, ha a prospektus szerint egy félig szcenírozott, koncertszerű előadásra megyek, a látott produkció viszont egy teljes értékű színházi produkció ... lenne, ha értékes lenne. De nem az, sajnos. Mármint nem értékes. De erről majd később.

Az Edgar Puccini második operája, igen fiatalon írta. Ez csak azért fontos, mert egyrészt még a saját zenei stílusa sem volt teljesen 'kész', másrészt, hát nyilván a legjobb librettisták sem tolongtak a kegyeiért. Az Edgar egy iszonyúan bugyuta történet, ami egyszerre akar romantikus és borzongató is lenni, viszont a nagy erőlködésben inkább nevetségesre sikerült. Mondjuk, ha 1889-ben ismerték volna a groteszket, akkor más lenne a helyzet, de sajnos nem ismerték. Ami még mindig nem lenne igazán nagy baj, a probléma ott kezdődik, hogy a rendező, Éry-Kovács András sem ismeri, holott a darab születése óta eltelt 120 évben azért nem csak az irodalom, de a zene is felfedezte ezt a műfajt.
Némi gondolata és elképzelése azért volt a darabról, csak éppen kidolgozottság hiányában mégsem állt össze szerves egésszé.

Jól indult pedig, nekem úgy általában is tetszenek az egyszerű szinpadképek, itt meg különösen jól mutatott a templomot és a szigorú kispolgári erkölcsiséget jelképező, a szinpad egyik felében szigorú rendbe rakott széksor, a másik oldalán pedig az Edgar szétfolyó, akarat nélküli, sodródó életét jelképező, össze-vissza elhelyzett öt szék - amelyek egyúttal az öt szereplő helyét is kijelölték. A karakterek megformálása is rendben lévőnek tűnik.
Edgar egy enervált, depresszióra hajlamos, élveteg takonypóc, ennek megfelelően szinte szétfolyik a szinpadon, mihelyst teheti, azonnal elfekszik. (Engem egyébként Csehov Ivanovjára emlékeztet, de ezt nagyon zárójelben mondom)
Szeretője, Tigrana egy bővérű nő, talpig valami meghatározhatatlan, a pink és piros közötti színbe öltözve. Vagány csajnak gondolja magát, fütyül a világra, az életből csak a neki ízlő dolgokat csipegeti ki. Az élet párszor megtaposta, kényszer-túlélőként talán még igaza is van, ha próbál minél több jót kicsikarni magának.
Riválisa, Fidelia egy teljesen más karakter. Ő beleszületett a jóba, kicsit tán el is kényeztették. Felserdülvén egyetlen gondja, hogy végre szerelmes legyen. Hideg, kékes lilás színű ruhája azonban mutatja, hogy teljesen azért még nem érett a dologra - ki is választja magának az erre legkevésbé alkalmas alanyt, Edgart.
Negyedik szereplőnk, Frank Tigrana volt szeretője. Valamennyire illene a lányhoz, a szexuális kémia megvan közöttük, ugyanakkor ő sem elég arra, hogy lekösse a bővérű lány energiáit. Pech. Az is pech, hogy a számára kiválasztott mályvás-lilás pulcsi + gecbinadrág összeállítás nem áll jól a szerepet megformáló énekesnek, mackónadrágos puhapöcsnek néz ki a kosztümben. (Holott nyilván nem az, sem az énekes, sem az általa megformált Frank.)
Fidelia apjáról, Gualtierorol csak annyit tudunk, hogy egy nagy tekintélynek örvendő öregember, ennél többet sem a szerző, sem a rendező nem közöl róla.

De térjünk vissza a történetre és a renedezésre: szerintem tényleg jól indult a darab, a karakterek és az egymáshoz fűződő kapcsolatuk lényege abban a pillanatban átjött, ahogy az énekesek a szinpadra léptek.
Az első komoly probléma a két fiatal férfi összecsapásakor jelentkezik; a késpárbaj helyett egy KISZ-táborokra emlékeztető székfoglaló játékot láthatunk. Az öt szereplő egy jól megkoreografált rend szerint rohangál a szétszórt székek között, egy-egy pillanatra leülnek, közben megy a nagy ötös; az egyik arról énekel, hogy megöli a másikat, a másik arról, hogy megöli az egyiket, a két nő sikoltozik és aggódik, a korához képest meglepően fürge és agilis öregember meg próbál köztük békét teremteni. Ezzel az I. felvonás vége el is lett rontva, zeneileg legalábbis; ilyen fizikai aktivitás, ennyi rohangászás mellett ugyanis lehetetlen operai szinvonalon énekelni. Ez az egyik probléma, a másik, hogy ebben a jelenetben felcsillant némi abszurd és ezzel együtt a remény, hogy valahova vezetni fog a darab. Ez a remény azonban sajnos nem vált valóra, mert a II. felvonásban folytatódott a modern környezetbe helyezett, realisztikusnak szánt rendezés. Ami mégsem lett annyira realisztikus, mert például a végtelen kék tengerparton napozó bikinis nők egyáltalán nem közvetítették az a csömört és züllöttséget, ami miatt Edgarnak ki kellett volna ábrándulnia Tigranából. Az egy nagyon kellemes 'édes élet' jelenet volt, pezsgővel, selymes mediterrán homokkal és virágzó narancsfákkal. Ebben az idilli hangulatban nem volt túl meggyőző Edgar kiábrándult cédázása.
Ami azonban végleg elrontotta a darabot, az a III. felvonás temetési jelenete. Nem a ravatalra boruló elhagyott Fidelia verte ki nálam a biztosítékot, hanem a mikrofon előtt helyet cserélgető Frank és Edgar. A jelent lényege ugyanis az lenne, hogy Edgar megrendezi a saját temetését, amin a testi szerelemből (és egyúttal Tigranából) kiábrándult barátja, Frank mond gyászbeszédet. Ő meg közben hecceli a tömeget, hogy Edgar azért nem volt ám akkora hős, züllött volt, tivornyázott, felgyújtotta apja házát, stb, stb. Na most, ahelyett, hogy ezt a tömegből ki-kiszólva, esetleg a gyászbeszédet mondó Frankot a mikrofon elől félrelökve kiabálta volna bele a nagy álszent áhitatba, nem, a mondatai végén Frank udvariasan félreállt és engedte szólni az álruhás Edgart. Ezzel aztán az egész jelenet abszurditása elolvadt, az addig megteremtett kevéske feszültség is kisült - sajnos egy elfojtott kuncogás formájában. Nem lehetett nem röhögni, hisz az erőteljesen karikírozott késpárbaj után tényleg nagyon nevetséges volt ez a zsánerkép-szerű, komolykodó és szenvelgő jelenet. És ezen még a modernség és korszerűség jelképeként a szinpad hátterében elhelyezett gyönyörű, ezüstszürke cabrió sem segített. Az autó rendeltetése eleinte tisztázatlan, hisz halottaskocsinak nem alkalmas, és az sem valószínű, hogy a temetési beszédet mondó, tiszti minőségében jelen lévő Frank érkezett volna vele. Mondjuk, talán Fidelia és az őt kísérő apja, Gualtiero jött vele a temetésre? Aligha, őhozzájuk inkább egy sofőrös limuzin illene. Végül persze kiderül, hogy a rendező elsülésre váró pisztolyként helyezte a szinpadra a főszponzor legdögösebb modelljét. A darab végén egymásra találó boldog pár, Edgar és Fidelia ezzel akarná elhagyni a helyszint, ha az addigra porig alázott Tigrana a retiküljéből előkapott valódi pisztollyal le nem lőné vetélytársnőjét. Amivel megint nem lenne semmi baj, sőt, nagyon is tetszene a megoldás. A baj ott van, hogy egy szinpadon két elsülésre váró pisztoly kicsit soknak tűnik.

Ami az énekesek teljesítményét illeti, hát tegnap volt részünk jóban is, rosszban is.
Úgy tűnik, hogy a Tigranát éneklő Mester Viktória jelenleg az Operaház ügyeletes rosszlánya; szinte minden szexi, romlott nőt ő énekel. Teljesen megérdemelten egyébként, mert a gyönyörű hangjának olyan sötét és titokzatos, mégis vonzó mélységei vannak, hogy aligha akad férfi, aki abba örömest bele ne szédülne.
A Fideliát éneklő Herczenik Anna egy naiv, szűzies karaktert formált, kár hogy a magas hangjai kissé bizonytalannak tűntek. Ez persze betudható annak is, hogy friss még számára a szerep, a többedik előadást már nyilván stabilabban énekelné. Bár, ebből a rendezésből ne legyen többedik előadás, ha kérhetem.
A Frankot éneklő Kálmándi Mihály hangja nagyon rendben van, azt hiszem, hogy a művész úr éppen mostanában van a pályája csúcsán. Aki szép, érett baritont akar hallani, annak érdemes őt figyelemmel kísérnie. Kár, hogy a rendező nem szentelt elég figyelmet a karakterének.
Szvétek László Gualtieroként is hozta a tőle megszokott szinvonalat. Szép hangon, nagy odafigyeléssel és rendkívül precizen énekelt. Basszistasors, hogy szinte mindig csak öregembereket énekeltetnek vele, holott ebben a fiatal művészben ennél jóval több van. Kicsit oda kéne rá figyelni, rendkívül szép, erőteljes hangja van, ami még mindig sötétedik. És ráadásul igen fegyelmezett, megbízható és egyenletes színvonalon teljesítő művész.
Ez utóbbi nem mondható el a címszerepet éneklő Fekete Attiláról. A tavalyi Froh-on kívül én őt még soha nem hallottam hibátlanul énekelni. Méghozzá nem apró mellécsúszásai vagy hangkímélő visszafogásai vannak, hanem igen durva, gurgulázó és hamis hangjai. Ez az önfegyelem hiányát mutatja, mert az ő alapvetően szép hangjával nem lenne szabad olyan brutális hamisságokat énekelni, mint az első felvonásban is tette. Ezt egy kórista megengedheti magának, de olyan művész, aki fő- és címszerepeket énekel, aligha.
A zenekar és Kovács János karmester teljesítményéről nem tudok mit mondani. Mint már említettem, zeneileg ez egy nem túl erős opera, új is itthon, egyszeri alkalomra tanulták be, érthető, hogy a zenekari árokból nem hallottam semmi átütőt és katartikusat. Aminek az is oka lehet, hogy számomra is teljesen ismeretlen volt a darab, szóval fogalmam sincs milyen az, amikor nagyon ihletetten szól. Talán majd legközelebb, bár azt is mondtam már, hogy ebben a formájában jobb, ha nem lesz legközelebb.

A nap videóján Kálmándi Mihály énekli Frank I. felvonásbéli áriáját. Arról énekel, hogy tudja, hogy tönkre fogja tenni ez a buja szerelem, mégsem tud ellenállni Tigrana vonzerejének.
A felvétel elég rossz minőségű, de engem annyira elbűvölt, hogy végre van magyar előadóművész, aki felismerte az internet fontosságát, hogy megbocsátom azt a kis alapzajt és torzulást. Kálmándi egyébként jó, ha még egy csinosabb kosztümöt is adtak volna rá, hmm, hogy is mondjam, még meggyőzőbb lehetett volna.
.

Sejtelmes mondatok

Miért nem tudok én sejtelmesen kétértelmű mondatokat sem írni, sem mondani??
Írásban miért locsogok, szóban miért hallgatok?
Na jó, ez baromságnak hangzik, de aki akarja, az úgyis érti.

Locsolókölni

:-) Szépjóreggelt!
Szegény Ördögnére máma igazán rájár a rúd, még csak tíz óra, de már harmadszor kapott ki.
Ragyogóan süt a nap, aztán a fejem felett megjelenik egy kis szürke pamacsfelhő és elered az eső. Az árnyékom éles, a nap vakít, közben meg hatalmas csöppekben esik az eső.
Mókás :-))

Hanem, most jut az eszembe, hogy a hétvégén már húsvét van, és én még nem tettem közzé a minden évi segélykiáltásom; tessenek megkímélni a boltokat ilyenkor elárasztó fertelmes, bűzös, a bőrön piros foltokat hagyó nagyipari locsolókölniktől!! Elsősorban a nőkhöz szólok, hisz amilyen a világ berendezkedése, ők veszik meg a fiúknak és férfiaknak ezeket a borzalmakat, hogy aztán fuldokolva, véresre mart szaglóidegekkel és a fejbőrükön terjengő viszkető, hámlásos foltokkal átkozzák a húsvétot.
Tessenek bemenni egy illatszerboltba és venni egy enyhe illatú, bőrbarát rózsavizet vagy hidratáló tonikot. Pár száz forint, nem fojt az illata, nem csíp, nem mar, nem hagy foltot a blúzon.
Vagy akár tessenek fogni egy csinos kis üvegcsét és megtölteni sima csapvízzel. Esetleg lehet bele csöppenteni a feleség vagy az anyuka méregdrága parfümjéből egy cseppet. De csak egyetlen egyet, a húsvéti hangulathoz bőven elég az is!!
Így aztán a hagyományt is megtarthatjuk és a nőket sem marja össze a kölninek nevezett, de inkább WC-illatosítókból némi savval felhígított ipari alkohol.

Körmagyar

Szerencsém volt, hogy nem a Trafóba szólt a jegyem ma este, mert így teljes egészében kimaradtam a józsefvárosi buliból. A Váci utcáig még a hang sem ért el, teljesen nyugodt volt a környék, az emberek sétáltak, a húsvéti vásár bezárt bódéi előtt egy szaxofonos teremtett igazi, békebeli hangulatot.


A Körmagyar tetszett is meg nem is, a csuda tudja. A színészek közül Danis Lídia és Lukács Sándor alakítása tetszett, a többiek valahogy nem. A sztori egyébként marha jó, isteniek a karakterek és csomó ismerős dolog is volt benne, valahogy mégsem tudtam igazán magaménak érezni az előadást. Nem tudom miért, bár gyanítom, hogy a darab gerincét adó szex túltengése miatt. Világosan érzem a karikírozást és azt, hogy ez tényleg csak egy vezető fonal, amit el kellene fedni a sok finom kis mellékszálnak. Mert ugye a lakásinség, a fontos elvtársak, az elfuserált értelmiségi életek, a piálás, a bugyuta reklámszövegek, a dizsi, szóval két kettyintés között bőven volt mit mazsolázni a szövegből. Valahol itt lehetett a baj, itt mehettek el az arányok, mert mindezt a finomságot elnyomta a belső combokhoz verődő herezacskók csattogása. Vagy csak én voltam még akkoriban túl naív és burokban született, de egyáltalán nem vettem észre, hogy mondjuk lakáshoz lehetett volna jutni azzal, ha az ember lánya leszopta a megfelelő elvtársat. Ha lehetett volna, én megtettem volna, akkoriban bizisten megtettem volna, de nem volt rá lehetőség.
Aztán, persze, nyilván nem a Kornis Mihályéval azonos társadalmi közegben szereztem a tapasztalataimat. Meg hát nem is voltam és nem is vagyok értelmiségi, nekem nagyon kínaiul vannak ezek a darabbéli problémák.
Vagy csak fáradt vagyok és nyűgös és pisilnem is kell.

Még mindig internetes jegyizélés

Azért történtek máma "normális" dolgok is, amik felforralták az agyvizem.
Íme a végeredmény, első dühömben:


Tisztelt Jegyértékesítő Oldal!
Ma a Pesti Színház egyik előadását néztem meg egy Önöknél vásárolt jeggyel.
A jegy kezelésénél két meglepetés is ért.

Az egyik, hogy a vonalkódos jegyet nem fogadják el, sorba kell állni a pénztárnál és a saját nyomtatású jegy ellenében megkapom az ő nyomtatott jegyüket. Ez zavarna a legkevésbé, már megszoktam az ilyen bürokratikus, ósdi és logikátlan megoldásokat. Legyen a ő bajuk, hogy az információs szupersztráda leállósávjában tötyörögnek és hiába a legmodernebb technika, ragaszkodnak ahhoz, hogy betéphessék a jegy sarkát.

Ami érzékenyebben érintett, az az, hogy a jegy átvételét az aláírásommal kellett igazolni egy olyan nyomtatványon, amin nem csak a rendelési szám és a jegy adatai szerepeltek, de a nevem és a címem is. Nem mintha titok lenne, de nem örülök neki, hogy színházak pénztáraiban olyan személyek kezelik a személyes adataimat, akiknek erre nem adtam meghatalmazást. Amikor regisztráltam az Önök portálján hozzájárultam, hogy Önök kezelhessék az adataimat, de ahhoz nem, hogy jegypénztárosok is megtehessék ugyanezt.

Nem tudom, hogy Önök mennyire készítették fel (illetve mennyire készíthetik fel, hogy egyáltalán elfogadnak-e Önöktől erre vonatkozó tanácsot) az egyes színházakat, de szeretném, ha odahatnának, hogy ha egyszer az interneten keresztül kifizettem és kinyomtattam egy jegyet, akkor azért egyrészt ne kellessen előadás előtt sorba állnom. Másrészt, a színház és a jegypénztárosok ne láthassák a személyes adataimat, különös tekintettel a lakcímemre. Nekik ugyanis semmi közük hozzá.

Válaszukat várom,
üdvözlettel:
brünnhilde

Demokrata-e vagyok?

Úgy döntöttem, hogy nem félek. Vagy legalábbis úgy teszek, mintha nem félnék és megpróbálok normális ember módjára viselkedni, mintha egy normális országban élnék.
Színházjegyem van, tehát színházba megyek. És nem veszem magamhoz sem a véradó igazolványom, sem kötszert, sem gázálarcot. Annyi engedményt teszek, hogy lapos sarkú cípőt veszek fel, amiben futni is lehet.
Basszameg, de tényleg, hát normális dolog ez?
(a kérdés költői, nem kell válaszolni)
Visítva fakadok, rögtön visítva fakadok.

:-) Szépjónapot!!

Gyönyörű napunk van. Ahogy olvasom, a magyar ünneplési és tüntetési kultúra utóbbi években tapasztalt radikális megváltozásával a vidéki szállodák és gyógyfürdők járnak a legjobban - aki teheti, elhúzott Pestről. Ha csak pár százezer ember lakik most szállodában és panzióban, már óriási szám.
Mi kirándultunk egy nagyot. Begyűjtöttem a tavaszi vitaminbombához szükséges alapanyagokat; zsenge, éppen csak kibújt csalánhajtást, bodzarügyet, pitypanglevelet és azt a petrezselyemhez hasonló, enyhén ánizs és kapor illatú növényt, aminek még a nevét sem tudom. Medvehagymát sajnos nem találtam, az lett volna pedig a legfontosabb. És sajnos még a kucsmagomba
sem mutatkozik, pedig amilyen enyhe tél volt, reménykedtem, hátha tudok főzni egy jó kis gombaragut.

Két fontos jelenteni valóm van.
Az egyik, hogy a Megyeri-híd nagyon halad, a pesti és lupai hídfő között hamarosan összeér a híd íve. Szép látvány.
A másik már szomorúbb; a Római partnak végleg vége. A kávézók meg sülthalazók nyitogatnak ugyan, de a vendéglátás szinvonala a béka segge alá züllött. Hétszázakárhány forintért vettem egy sápadt, félig nyers, olajban tocsogó, popsikenőcs szagú lángost, papírpohárból két deci ecetnél savanyúbb, büfögtetős forralt bort és szintén papírpohárból egy olyan kávét, amit meg sem bírtam inni, annyira rossz volt. A félig elégetett avar szagára emlékeztető löttyöt kiöntöttem az asztal alá és csendben eljöttem. Kár, valamikor nagyon szerettem pedig átjárni. Hiába szépülnek a teraszok, ez már tényleg az a szinvonal, amit nem vesz be a gyomrom.
A blöki viszont nagyon élvezte, úszni még nem engedtem, csak úgy dobáltam neki, hogy bokáig azért pancsolhasson. Ahogy hazaértünk azonnal elterült.
Jobb lett volna ha melléfekszem. Én azonban hozzáfogtam megmetszeni a leandereket és rögtön az első ágnál olyan ügyetlenül fogtam meg az ollót, hogy a középső ujjam becsíptem és nőtt rajta egy hatalmas vérhólyag.
Bibis, hüpp-hüpp, nagyon bibis.

Más:
a nap kérdése: estére vajon el merjek-e indulni színházba. Ha el is merek, az biztos, hogy nem bringával. Állatira nem szeretném, ha Granét valaki beépítené egy barrikádba.

Azért nem állom meg, március 15. tiszteletére legyen itt Bánk nagyáriája Kiss B. Attilával:

Március 15.

Igazán kíváncsi vagyok rá, hogy az ünnep tiszteletére holnap megint lehetetlenné válik-e a normális élet. Hogy végig lehet-e hallgatni egy beszédet anélkül, hogy repülő tojások elől kellene elugrálni. Hogy lesz-e olyan utca, ahol felszedik a díszburkolatot. Hogy a Váci utcai színházból ki tud-e jönni a közönség. Sőt, hogy be tud-e menni.
Egy dologban vagyok csak biztos; holnap kokárdát tűzök. Egy évben egyszer, március 15-én, a márciusi ifjak tiszteletére kitűzöm.
Legyen itt a Nemzeti dal.
Itt tartunk.

Katonai alakzatban

Nem bírok nem szólni erről:
"A Magyar Gárda több tagja megpróbálta megakadályozni, hogy az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) képviselői is bejussanak szerdán délután a gárda feloszlatására kezdeményezett per első napján a Fővárosi Bíróság tárgyalótermébe." hvg.hu

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MI A NAGY BÜDÖS LÓFASZT KERESTEK AZOK OTT A BÍRÓSÁG FOLYOSÓJÁN??
MIFÉLE IMPOTENS PÖCS AZ A BIZTONSÁGI VEZETŐ, AKI MEGENGEDI, HOGY A FÜGGETLEN MAGYAR BÍRÓSÁG ÉPÜLETÉBEN AZ ERRE FELJOGOSÍTOTTAKON KÍVÜL BÁRKI IS ÖNSZORGALOMBÓL "RENDÉSZETI" FELADATOKAT LÁSSON EL??
uhh.
Hhu.

De tényleg, úgy őszintén, hát ebben a nyüves országban a hadseregen és a rendőrségen kívül ki a fasznak van még joga katonai alakzatba rendeződni és úgy rendészesdit játszani??
Na, jó, a tűzoltóknak és a pénzügyőröknek állománygyűlésen, de kik azok a csíkos sálas, zsebes mellényes, pitykegombos pöcsök, hogy ilyesmit meg merjenek maguknak engedni?
Miféle nők az olyanok, akik egyenruhába öltözve, egy bírósági tárgyalóteremben hagyják, hogy egy nyálcsorgató vén szatír tapogassa őket a kamerák előtt??
Egyáltalán, kik vagyunk mi, micsoda takonylelkű pondrók, hogy eltűrjük, hogy ilyen önjelölt, senki kis rendcsinálók a fejünkre nőhessenek és egyrészt megfélemlíthessék a független magyar bíróságot, másrészt szelektálhassanak, hogy kik mehetnek be egy nyílt tárgyalásra és kik nem??
Uhh.
Most van itt a pillanat, amikor azt kell mondani ezeknek a zavaros fejú, pitykegombos dzsíájdzsóknak, hogy coki, eddig és nem tovább!! Ha katonáskodni akartok, szereljetek fel a Magyar Köztársaság hadseregébe, vagy játsszatok péjntbollt, vagy játsszatok a kis pöcsötökkel, ha nincs jobb elfoglaltságotok.
Uhh.

Potyaleső-e vagyok?

:-)) Szépjóestét!
Máma mindenféle színház- és koncertjegyeket kellett begyűjtenem, úgy szerveztem hát az útvonalat, hogy útba essen a nagy svéd bútoráruház is. Egyrészt ebédelni is náluk akartam, mert imádom az ott kapható rákos szendvicset; vékony szelet fekete kenyéren főtt tojás, majonéz, apró, rózsaszín koktélrákok, friss, harsogó zöld kapor, nyálcsöppentően sárga citromszelet, világoszöld, ropogós rucola és halványpiros, az én ízlésemhez kissé tán túl halvány paradicsom - de ez legyen a legkevesebb, a paradicsomon kívül minden kiváló azon a szendvicsen és minden mindennel harmonizál. Nyamm. Sőt, nyamm-nyamm-nyamm lenne, ha mernék egynél többet megenni belőle - de nem merek, kell helyet hagyni egy szelet svéd mandulatortának is.
Nagyon szomjas is voltam, tettem hát a tálcára egy poharat is. 195 ft-ért kétszer is tele lehet tölteni, legalábbis az van kiírva. Teleöntöttem áfonyaszörppel, de mivel tényleg nagyon szomjas voltam, egy húzásra meg is ittam az egészet ott helyben. Újratöltöttem a poharat, leültem, megettem a szendvicsem és utána küldtem a tortát. Aztán fogtam a kávéscsészém (az is 195 ft, azt is kétszer lehet megtölteni) és az automatából töltöttem bele egy kapucsinót.
Minden nagyon szép volt, minden nagyon jó volt és majdnem mindennel meg voltam elégedve. Az hibádzott csak, hogy még mindig nagyon szomjas voltam. Fogtam hát magam, nagy sunyin visszasettenkedtem az italautomatához és harmadszor is megtöltöttem a poharam áfonyaszörppel.
Sőt, negyedszer is.
Végre úgy éreztem, hogy rendben vagyok.
Szóval, potyaleső vagyok-e?
(Ez a fene nagy szomjúság egyébként kábé 70% bizonyossággal jelzi, hogy ezúttal igen görcsös, fájdalmas menstruációm lesz.)

Más:
svédéknél ugyanannyit, hatvanezer ft körüli öszeget kérnek azért a minőségű matracért, amilyet szeretnék. Táskarugós, kemény, két oldalas - az csak a baj, hogy ennek nem mosható a huzata. Viszont raktáron van, nem kell rá várni.
Na majd meglátom.

Kegyes hazugság

Szeretem nézegetni az ablakokba kirakott virágokat. Amúgy is sétálós, nézelődős fajta vagyok, ráadásul virág-, kaktusz- és mindenféle egyéb szobanövény-buzi, hát gyakran megállok egy-egy jól megpakolt földszinti ablak előtt és gyönyörködök az éppen akkor nyíló kaktuszban, amarilliszben vagy ciklámenben. A piacra menet van egy négyablakos lakás, amit különösen szeretek. Apró kis cserepekben mindenféle kaktuszok; tojás alakú, kukac alakú, hegyeskés, szőrös, tüskés, sőt, kopasz is. Közöttük egy teljes ciklámen-kollekció, hat féle színárnyalat a fehértől kezdve a halvány rózsaszínen át a majdnem liláig.
Hát ebben az ablakban tűnt fel tegnap egy tulipán. Kis fonott kosárkában, halványzöld, üvegházban nevelt levelekkel, sárga-piros cirmos, hegyben végződő szirmokkal, még ki sem volt nyilva teljesen.
Kedves, tavaszi színfolt, megakad rajta az ember szeme.
Hanem volt azon a virágon még valami ami megfogta a tekintetem, valami nagyon nem odaillő furcsaság.
Nézem, nem értem.
A cserép rendben, a földből picit kilátszik a hagyma, a szár és a levél kicsit sápadt, de bírja tartani a virágfejet, nem kellett karózni. A szirmok még ki sem nyíltak teljesen, még nem látszanak ki a sárga-fekete bibék. De szép ez a sárgával cirmozott piros szín, el tudnám képzelni egy blúznak is akár.
Na, ekkor vettem észre, hogy mi nem stimmelt azzal a virággal.
Átlátszó celluxszal körbe volt ragasztva a virág, hogy a szirmok ne tudjanak szétnyilni és bimbónak látszódjon a tulipán.
Most nem tudom, hogy sajnáljam szegényt, amiért úgy kell majd neki elhervadni, hogy soha nem nyílhat ki teljesen, vagy irígyeljem, amiért az utolsó pillanatig bimbónak fog látszani.
Jó az nekünk, ha egézzen addig a pillanatig bimbónak látszunk, amig elszáradni és zsugorodni nem kezdünk?
Jó az egy virágnak?
Jó az egy embernek?
Jó az?

''Ön melyik férfira bízná gyermekét?''

A poétára, vagy
(forrás: szombat.hu)
a macsóra, vagy
(forrás: 168ora.hu)
a sikeres közéleti személyiségre?
(forrás: maje.hu)

kapcsolódó hír klubrádió.hu

Szerelem első hallásra

Igen, az lett nékem ez a Janacek opera, mint annak idején az első Ring. Első hallásra beleszerettem és minél többet hallom-látom, annál több finomságot veszek benne észre.
Ma volt a szezon harmadik Jenufája, nincs rá jobb szó, imádom. Egy valóságos kalandtúra felfedezni, ahogyan a zenei motívumok követik a szereplők lelkiállapotát. Van egy gyönyörű motívum az I. felvonásban, egy kvartett alapdallama, arról énekelnek, hogy minden párnak meg kell szenvedni a saját boldogságát. Egy harmonikus, fülbemászó dallam, ami később többször is visszatér. Például a II. felvonás legbrutálisabb jelenetében, amikor a Sekrestyésné kiveszi a bölcsőből Jenufa újszülött kisfiát és amúgy indulatból jól megrázza a bepólyált babát. Itt az előbb még kellemes, fülbemászó dallam széttöredezik, szinte fizikai fájdalom a fülnek.
Csodálatos ez a darab, annyira hús-vér szereplőkkel, hogy szinte mindegyikkel találkoztam már az életem folyamán. A fiútestvérek közötti, gyűlöletbe forduló versengés, az egyik fogadott unokáját majomszeretettel kényeztető, a másikat ridegen kezelő nagymama, a saját álmait a nevelt lányán keresztül megvalósítani akaró Sekrestyésné, akinek nem lehet ellent mondani, aki mellett egy gyereknek nem lehet saját álma, saját élete. A bírónét szegényt pont olyan randa természettel verte meg a teremtés mint nagyanyámat. Mindenről megvan a véleménye és mindenkibe beleköt, aki nem illik bele az általa elképzelt sémába. Jenufa, aki ugye beleszeret az első jóképű fiúba, aztán amikor rájön, hogy az egy gazember, megköti a saját kompromisszumait. Nem is tudom, minden szereplőnek saját sorsa és saját regénye van, oldalakat lehetne róluk írni. Mondom, amellett, hogy egy igazi, tíz sorban összefoglalható, szalagcímes bulvártörténet, egy száz részes szappanoperát is lehetne belőle csinálni, ha csak szöveggel akarná valaki elmesélni. Csak megzenésítve lehetséges az, hogy három felvonás alatt az ember több napi gondolkodásra való élményt kap az emberi viszonyokról, a szerelemről, a komromisszumról, a megbocsátásról, a féltékenységről. Ez az egész darab nagyon jól ki van találva és a zenei megvalósítás valami csodálatos. Tényleg gyönyörű. Jövő szerdán még lesz egy előadás, aki eddig elmulasztotta, megnézheti. Ne egy slágeráriákkal tűzdelt darabra tessenek számítani, elsőre tán nem is jönnek elő a zene igazi szépségei.

Rejtély

(frissítve)

A fürdőszoba és a konyha közötti ajtó alatt reggel feltünt egy nagy víztócsa.
Feltöröltem.
Egy óra múlva ott volt megint.
Ismét feltöröltem.
Kiszedtem a mosdó alól a szekrényt, végigtapogattam a vezetékeket.
A hidegvíz száraz.
A melegvíz száraz.
A mosógép vezetékje száraz.
A lefolyó száraz.
A mosógép lefolyója száraz.
Ellenőrzöm a vízórát; hosszú percekig nézem, nem mozdul. Ebből arra következtetek, hogy nincs csőtörésem.
Nem vagyok ideges.
Egy kicsit sem vagyok ideges.
Egyáltalán nem vagyok ideges.
A vízfolt nő.
Kérdés, hogy egy ilyet meg tudok-e úszni százezer forintból - bontással, új járólappal és/vagy falicsempével együtt.
Dehogy tudom!
Basszus!!!
Most ne, ha kérhetem, MOST NEE!!!!!!!


Frissítés:
Jól, van, nem olyan nagy a baj. "Csak" a mosógép csatlakozó szelepe adta meg magát, az csöpög, csak olyan rafináltan, egészen a fal tövében, hogy csak azután vettem észre, amikor száraz újságpapírral kezdtem törölgetni a csap alatti vezetékrengeteget.
Szóval megúszom egy sima vízvezetékszerelővel, nem kell törni, bontani. A frász tört rám, hogy esetleg a padló alól szivárog fel valami.

Megint éjfél,

hogy a fene vinné el!
Ma kicsit szereltem (volna) a számítógépem.
Cirka másfél kiló port benyeltem, a mindenféle zsinórokkal és kábelekkel kis híján sikerült megfojtanom magam, két körmöm letört, mire lepattintottam az oldallapot és az egyik leejtett csavarba sikerült beletérdepelnem, aminek következtében a bal térdem közepén egy kábé fél centiméter átmérőjű, padlizsánlila színű lyuk keletkezett. Jah, és a rengeteg port meglátva ijedtemben elszaladtam a tecckóba és vettem egy fél literes kis kézi poroltót. A fene sem gondolta volna, hogy ennyi porcica meg pókháló fel tud gyűlni egy gép belsejében, hát ez kész tűzveszély. Meg aztán pihentem is kicsit, eléggé elrongyolódtak ma az idegeim.
Merthogy a linuksz a drága nem ismeri fel a DVD írót. Azt látja, hogy új hardver van, meg is kérdi, hogy akarom-e beállítani, mondom neki igen. Ennyiben maradunk, kicsit gondolkodik, aztán eltűnik a párbeszédablak.
Hát ezért mentem én el máma egy mini kis tűzoltókészüléket vásárolni, hogy fel ne robbanjak.
Nno.

És még azt nem is mondtam, hogy arra jutottm, hogy Gyurcsánynak tényleg le kéne mondania. Jöjjön aminek jönnie kell, Orbánék fél év múlva úgyis elkezdik az egészségügy és a társadalombiztosítás privatizálását, tőlük elfogadják majd. Én meg legalább elszórakozom azon, hogy milyen logikai csavarokkal fogják megmagyarázni, hogy mostantól miért igen,a mi addig nem, és hogy miért jó nekünk, ha minden orvoslátogatásnál fizetünk 600 ft egészségügyi hozzájárulást.
Hehe.
Mit bánom én, csak essünk már túl rajta!

Igen, igen, igen! Köszönöm mindenkinek, aki velünk volt.

Ilyen emiltet kaptam én a legkedvesebb opera rajongó barátnémtól. Volt még benne egy vers is, egy üzenet haza, hogy majd lesznek még itt Kőmíves Kelemenek, akik nem habarccsal, de nem is embervérrel ragasztják össze a leomlott köveket.
Évek óta összejárunk, egymás mellé vesszük a bérletet, karácsonyra csokit meg színházjegyet adunk egymásnak, ha megyek, csinálok a férjének fetasajttal töltött, fűszeres olajban érlelt cseresznyepaprikát meg ilyenek.

És még mondja rám valaki, hogy nem vagyok toleráns.

És merjem azt állítani magamról, hogy nem tudok hazudni.
Dehogynem!
Mint a vízfolyás.

A lúzerek oldalán

Önként és dalolva beálltunk a lúzerek közé.
Igen, megcsináltuk.

Text figyelmébe, szeretettel

Don Batmanore és Don Supermani összecsapásából az előbbi kerül ki győztesen. Don Supermani pokolraszállását Donna Barbina megkönnyezi. Még az is lehet, hogy ő maga is elkárhozik, hisz ugyebár, khm, khm, hogy is mondjam, korábban része volt a Don Supermani nyújtotta gonosz gyönyörökben. Donna Barbanna bánatában leszbikussá lesz. GIporello meg mi mást tehetne, keres magának új gazdát.
A zenei alap kissé lassú (legalábbis az én ízlésemhez, ennél a darabnál jobban kedvelem a picit gyorsabb tempókat) a rendezés, a színészvezetés és a különösen a világítás viszont egész kiváló.
Tényleg.

Pech

Most nézem, hogy március 15-én a Pesti Színház Körmagyar című előadására van jegyem. Igen, arra a legendás Körmagyarra, amit Kornis Mihály írt és amit nemrégiben újított fel a Vígszínház. Koromnál fogva a hetvenes években nem láthattam a darabot, emlékeim viszont vannak arról a korról, hát kíváncsi vagyok, nékem mond-e valamit a darab.
Kérdés, hogy aznap eljutok-e a belvárosi színházba.
Ahogy a mostani tüntetési meg randalirozási szokásokat mérlegelem, a'sszem, az az 1600 ft amit a jegyért kifezettem, ugrott.
Bazmeg, legközelebb, ha nemzeti ünnepre vagy népszavazás napjára veszek jegyet, az csak az operába lesz, II. emelet 3. sor, 300 ft. Annyit még merek kockáztatni.

Jenúfa II.

Ma rájöttem, hogy a III. felvonásban a bírónét csak pukkasztják azzal, hogy Jenúfa fekete ruhában akar férjhez menni. A vén banya megérdemli a froclizást, de utána Jenúfa átöltözik egy etno stílusú menyasszonyi ruhába. Szóval ez a rész kipipálva.
Viszont kis hazánk fájdalmasan szegény tenorokban. Illetve hát tenorokban nem, jó tenorokban viszont annál inkább. Egyszer, ha sok pénzem lesz, alapítok egy ösztöndíjat, kezdő tenorok részére.
Holott én a basszusokat, esetleg a basszbaritonokat imádom, de nem lehet mit tenni, a legtöbb operához kell -vagy legalábbis kellene- tenor is. Méghozzá jó tenor. És belőlük nagyon kevés van.

Naív imádság

Istenkém, kérlek, add, hogy képes legyek az építő kritikát ne beszólásként felfogni. És mivel telhetetlen vagyok, kérlek, add azt is, hogy a beszólást viszont képes legyek építő kritikaként feldolgozni.
Köszönöm.

A hónap kérdése

Friss munkanélküliként vajh kell-é nékem hatvan ezer forintért új matracot vennem? Egyik oldalán kemény, másik oldalán félkemény rugózásút, mosható huzatút, öt éves garanciával?

A kérdés azért fontos, mert mostanában lesznek a lomtalanítások, és most viszonylag egyszerűen meg tudnék szabadulni a több mint húsz éves szivacsmatracomtól.

Jenúfa, az opera noir

Ritkán lehet Pesten ilyen operát látni, mint a Jenúfa, ahol szinte minden klappol; a zenekar, az énekesek, a rendezés, a táncbetét, szinte minden a darabot szolgálja.
Életemben először láttam a Jenúfát, hallani már hallottam, egy rádióközvetítésen. Mivel csehül éneklik, nem sokat mondott, de a zenéből már akkor is éreztem, hogy egy nagyon zaklatott, zavaros, sötét darab lehet.
Nos, a mi operaházi Jenúfánk még annál is drámaibb. A történetet most nem mesélném el, aki akarja, elolvashatja itt. A sztori egyébként akármelyik bulvárújságban vagy szappanopera forgatókönyveként is megállná a helyét, "Jégbe fagyott csecsemőt találtak!", vagy "Ördög lakozik a tiszteletre méltó Sekrestyésné lelkében!" és hasonló szalagcímekkel elég jó eladást és nézettséget produkálhatnának. Kár, hogy az Operaház nem folyamodik hasonló eszközökhöz, a darab negyed házzal megy. Nem érdemli pedig, mert egy remekműről van szó. A bulvársztorit a zenei megvalósítás emeli ki a tucatdarabok közül. Janacek zaklatott, néha a beletörődés, néha a megbocsátás felé elsimuló dallamai egészen különleges zenei és drámai élménnyé teszik a Jenúfát.
A népszerűtlenség oka valószínűleg az, hogy a darabban egyetlen egészséges lelkületű szereplő sincs. Nno, talán a III. felvonásban feltűnő Karolka a kivétel. Ő az egyetlen, aki sedre, fülig szerelmes kis kamaszlányból egy pillanat alatt érett, helyesen dönteni képes nővé válik. De rajta kívül egyetlen szereplő sincs, akivel ha azonosulni nem is, de legalább szimpatizálni tudna a néző.
A Sekrestyésné ugye egy szívtelen, önző dög, akinek fontosabb a szomszédok véleménye, mint a lánya boldogsága. Jenúfa szegény semmiről sem tehet, de ő meg iszonyú gyenge, befolyásolható jellem. Ami mondjuk abban a történelmi környezetben (a XX. század legeleje) érthető, ez már csak nekünk furcsa, hogy egy nőnek ennyire ne legyen önálló elképzelése az életéről. A két férfi főszereplő is, hát, mit ne mondjak, ha ők ketten lennének a Földön elérhető egyetlen férfiak, én biztos szűzen halnék meg. Steva ugye felelőtlen, züllésre hajlamos. Laca meg ... hát igen. Jenúfa meg tud neki bocsátani, de azért bennem csak ott van a kérdőjel, hogy aki képes a szeretett nő arcát bicskával összevagdosni, csak azért, hogy így elcsúfitva majd más férfiaknak nem kell, szóval hogy az ilyen férfi normális-e. Megbocsátani meg lehet persze neki, de összekötni vele az életünk, hát, én azért senkinek sem javasolnám.
Kedvenc figurám a lepcses szájú bíróné, aki mindig megmondja a tutit. Az ilyen vén banyákat kéne légypapírra ragasztani és hagyni lógva szomjan halni.
Szóval igazi, éjsötét zenedrámát hallhat az, aki elmegy a hátralevő három előadás valamelyikére. Nyugodtan tessenek olcsó, III. emeleti jegyeket venni, mert olyan kevés a néző, hogy az erkélyt ki sem nyitják - akinek oda szól a jegye, egyenesen a földszintre vezetik.

A darab nagyon jól van megrendezve, a díszlet és a szereplők mozgatása szinte tökéletesen visszaadja a hangulatot. Ráadásul az Operaház mostani repertoárjában ez az egyetlen darab, amiben a táncbetét szerves része a cselekménynek, nem lógnak ki a spiccelve "néptáncoló" balettművészek a cselekményből. Nagy gratuláció a rendezőnek és a koreográfusnak, amiért a két nehezen elegyedő műfajt ezúttal sikerült szerves egységgé összedolgozniuk.
Pár apró kifogásom lenne csak. Olyasmi például, hogy a mosóteknőből aligha szoktunk vasalt, élire hajtogatott pelenkákat teregetni. Pláne nem úgy, hogy előbb a hónunk alá csapjuk, aztán onnan egyenként előszedegetjük. Így elsőre azt sem értem, hogy miután a Sekrestyésné és a Bíróné kellően vitriolos hangnemben megvitatta, hogy egy menyasszonynak illik-e pántlika és koszorú nélkül férjhez menni, akkor a hétköznapi ruhában megtörtént esküvő után behoznak egy díszes fehér ruhát és Jenúfa átöltözik menyasszonynak. Aztán lehet, hogy csak nekem maradt ki valami, majd pénteken kiderül. Az is furcsa, hogy a vendégségre terített hatalmas lakodalmas asztal végén három férfiember falatozik. Dunsztom sincs, hogy ők mit keresnek ott, miért esznek előre. Ezek mondjuk apróságok, és lehet hogy másodjára már tisztázódik bennem, hogy mi miért történik.
Egy valami azért van, ami nagyon zavart; mégpedig a Sekrestyésné sminkje. Az stimmel, hogy a jómódú, vidéki özvegyasszony a falu elitjéhez tartozik, de Temesi Mária erősen festett, feltűnően pirosított arca és csillogó fülbevalója inkább illik egy nagyvárosi dámához, mint egy falusi özvegyasszonyhoz. Hiába a fekete ruha, az az arcfestés teljesen agyoncsapja a karaktert. Különösen a III. felvonásban, hisz addigra az asszonyt már félőrültté tette a lelkiismeretfurdalás.
A zenei megvalósításról így elsőre nem is tudok nyilatkozni, annyira érdekes és újszerű a zene. Aki így elsőre nagyon tetszett, az a címszerepet éneklő Bátori Éva. Hangilag tökéletesen ábrázolta a bajba került fiatal lány lelkiállapotát. A másik, aki tetszett, az Kiss B. Attila Steva-ja. Hálás szerep az iszákos, felelőtlen férfit játszani, Kiss B. egész figyelemre méltő színészi játékkal lopta be magát a szívembe.
Pénteken majd többet is írok, a Jenúfa az a darab, amit többször meg kell nézni ahhoz, hogy értsem a zenéjét.
A nap videóján a II. felvonás csúcspontja, a jelenet, amikor a Sekrestyésné elhatározza, hogy megöli Jenúfa gyermekét. Astrid Varnay énekel, a müncheni opera zenekarát Rafael Kubelik vezényli 1970-ben.
.

Hülyeség kétszer

:-) Szépjónapot!
Kezdjük a kisebbikkel, amit én követtem el; vettem ma fél kiló világos türkiz kötőfonalat. Jó tíz éve nem kötöttem már, hátha most ... ha nem, akkor majd ha nyugdíjas leszek. Valamikor hogy szerettem pedig! Az egyik legkedvesebb kikapcsolódásom volt, egy darabig még a pesti tömegközlekedés gyötrelmeit is ezzel próbáltam elütni. Zacsiba a fonalat, a damilos kis körkötőtűt (az alig tíz centi, nem bököm ki vele senkinek a szemét) és ha volt ülőhely, lábam közé kaptam a zacskót, és had szóljon, lehetet böködni. Néha egész kis tömeg gyűlt körém, az emberek nézték a hülyét, aki nem hagyja, hogy megrabolják az idejét. Aztán egyre kevesebb törelmem lett az ilyesmihez, meg aztán drágává is vált a hobbi. Manapság egy pulóvernyi kötőfonal kétszer annyiba kerül, mint egy pulóver. Nno, de hátha kedvem támad rá.

A másik hülyeséget nem én követtem el, csak ma hallottam, még mindig röhögök.
Van ugye ez a mizéria az 1 és 2 forintosok körül, a pénztárosoknak kerekíteni kell. Az egyik informatikus ismerősöm mesélte, hogy egyik partnerüknél -aki a pénztári programjukat hazsnálja- összeült az agytröszt. Az igazgató, a főkönyvelő és a helyi rendszergazda kisütötte, hogy a pénztárosokat úgy tudják a legjobban megkímélni a kerekítéssel járó fárdalmaktól és a tévedések lehetőségétől, hogy létrehoznak négy új cikket. Név szerint a -1ft, a -2ft, a +1ft és a +2ft nevű cikkeket, rendesen, cikkszámmal együtt, felbruttósítva. Amikor a pénztáros már mindent beütött és megjelenik a számlázó programban a számla végösszege, akkor a pénztáros beüti a szükséges korrigáló tételt. Ha 91 Ft a számla végösszege, akkor a -1ft-os tétellel kerekíti 90-re, ha 88, akkor a +2ft-ossal.
Azt hittem, bepisálok a röhögéstől.
Nem hittem el, hogy ezt voltak képesek kitalálni, hogy a szoftveresnek nem volt ennél jobb ötlete. Az ismerősöm mondta, hogy dehogynem, a legtöbben megvették azt a moduljukat, ami kiírja a számla végösszegét és utána szoftveresen (tehát automatikusan) felkerekíti az összeget és kiírja, hogy mennyiből kell visszaadni.
Tényleg mindenhol vannak Cuppancskák?? Még döntési helyzetben is??
Basszus, hát ha pont za a cél, hogy a pénztárost megkíméljék a kerekítéstől, akkor arra miért az a jó megoldás, hogy a pénztáros kiválasztja a megfelelő korrigáló tételt??
Az az én bajom, hoigy az ilyeneket képtelen vgyok szó nélkül megállni. Még akkor se, ha megfizetnek érte. Basszus, elképzelem a nyomorult pénztárost, hogy hányzsor fog melléütni - arról nem beszélve, hogy az így megoldott kerekítés egy plusz könyvelési tétel is, hát mit ne mondjak, gratula.
Hát így.

Más:
Ebédre egyik kedvenc receptem, currys-kókuszos-banános csirkemellet készítettem rizzsel. Receptet majd holnap.
Illetve, most:
Két adaghoz kell egy fél csirkemell, vékony csíkokra vágva. Egy érett banán felkarikázva, egy kisebb alma hámozva és vékonyra szeletelve, valamint két nagy evőkanál kókuszreszelék. Fűszernek két teáskanál curry, egy kis gerezd zúzott fokhagyma és csipetnyi csili, vagy 2-3 hajszálvékony szeletke csípős paprika és egy csipet só. Tényleg egy csipet, ez az étel nem sós! És nem is csípős, a kevéske csili csak arra kell, hogy megerősítse a kókuszos-banános szaft lágyságát.
A húst egy vastag fenekű, felforrósított lábaskába dobom (ha nincs, kanálnyi forró olajra), rányomom a fokhagymát és néhányszor megkeverve fehéredésig sütöm. Akkor kerülnek bele a gyümölcsök, a kókusz és a fűszerek. Szorosan lefedve párolom 10 percet. Ez pont elég arra, hogy a gyűmölcsök szétfőjenek és a hús szaftjával egy sűrű, sárga szószt alkossanak. Ha nem lenne elég szaftos, kevés vízzel vagy tejjel fel lehet engedni és összeforralni. Köretnek párolt rizs való hozzá, se krumplival, se tésztával nem tudom elképzelni.
Csak olyanok készítsék el, akik nem ijednek meg egy sárga ételtől és a gyümölcsök édeskésségét is el tudják viselni egy főfogásban.

R.I.P.

Giuseppe Di Stefano

Elbocsátó szép ajándékcsomag

:-) Szépjóestét!
Nno, ha minden igaz, máma kitöltöttem életem utolsó vállalkozói számláját - mindjárt három hónapról. Igen nagyon szép összeg, mit ne mondjak, rettenetesen jól esett ilyen számlát kitölteni :-))))
Őszintén remélem, hogy volt főnököm nem veszíti el. Kicsit aggódok, mert a pasi iszonyú feledékeny, rendszeresen telefonál olyanok miatt, hogy nézzük meg, nincs-e az irodában/ügyfélszolgálaton/kutyaól mellett/portásfülkében/raktárban/stb a pénztárcája/szemüvege/útlevele/egy boritékban 10.000/40.000 forint/euró/dollár/svájci frank/stb. Nagyon remélem, hogy nem fogja elveszíteni a számlámat. Sajnos kénytelen voltam neki odaadni, mert a könyvelő csaj szabadságon van.
EGyébként roppant barátságosan váltunk el, azt is megígérte, hogy szerdán ír nekem egy ajánlólevelet. Én meg azt ígértem meg, hogy az üveg alján maradt kutyanyugtató feromont odaadom neki, hogy ki tudja próbálni a kutyáján. Mert hogy szegény lebetegedett a szombati nagy vihar után, nem tudott lábra állni és az orvos szerint nincs szervi baja. Nno.
Édes istenem, ha mindig ennyi energiám lenne az emberekre hangolódni!! De max. pár hétig bírom, aztán elfáradok, eltömődök, végül már sikítani szeretnék, ha meg kell hallgatnom valakit.
A gyanúm beigazolódott, a jövő hónapban teljesen felújítják az épületet. Nem csak festenek, de padlóburkolókat és bútort is cserélnek. Erre neki kevés lenne egy takarító, stb, stb.
Búcsúajándékként kaptam két hatalmas doboz bonbont. Az egyik egy teljes Merci szelekció, a másik egy óriási doboz Ferrero.
Nézegetem, nézegetem és határozottan örülök neki, hogy nem vagyok hajlamos arra, hogy egy ültő helyemben megegyek egy egész doboz bonbont.
Egyébként úgy döntöttem, hogy visszaadom a vállalkozóim.
Már csak a kísértések elkerülése végett is.
Mert a kísértés azért itt van bennem, hogy folytassam - tényleg nagyon jó volt nekem ez a felelősség- és kollégák nélküli, robotnak való, könnyű fizikai munka.

A nap kérdése: illendő lenne-é viszonoznom az ajándékot mondjuk egy tálca süteménnyel, vagy néhány, ebédidőben odaküldött pizzával?

A nürnbergi mesterpolitikus

:-) Szépjóestét!
Ma adták a szezon utolsó Mesterdalnokokját, erre a szezonra elbúcsúztattuk a darabot. Kár, még vagy három vasárnap meg tudnám hallgatni.
Egyre több figyelmem marad a szövegre, hát legyen itt Hans Sachs monológja a III. felvonás elejéről.
Poéta lelkű cipészmesterünk azon filozofál, hogy vajon mi történhetett előző este, amiért Nürnberg békés polgárai úgy egymásnak estek. Keresi azt a pontot, vagy azt a kis szikrát, amitől a jómódú, művészeteknek élő tisztességes iparosokból kitört az állat.
Szerintem Wagner már akkor tudott valamit. A múltba nézett, de a jövőbe látott.
(a vers irodalmi minőségétől tessenek eltekinteni, az opera szövegeket zenére, tikkre szótagszámra kell fordítani)

'Szállj, szállj ábránd, csak szállj!
Hiába kutatom,
Föllelni nem tudom,
És mindhiába kérdem,
Mért omlik annyi vér?
A gőgös emberek ádáz dühe
Vajon mit ér?
Jutalmat nem nyer senki sem,
Ha üldözik, ő diadalt kerget,
Az önnön jaját nem hallja
S midőn magán ver mély sebet,
Ezt tartja dicsőségnek!
Ki mondja meg, hogy mért?
Hiúság ont ma vért!
Ez, mi sírunk megássa,
Ez vágyaink forrása!
Meg nem pihen,
Erőt merít és újra kél,
Harcolni kész,
S ha küzd, senki se győzi le!
Mi békés, csöndes nép ez,
Mit zaj még föl nem vert,
Az ország dísze, fénye,
Te vagy szép Nürenberg!
De késő éjszakán
A bajtól, hogy megóvjam,
Ha két szív hő lángra lobban,
Ej lám, itt tenni kell!
Kis boltom előtt oly gyakran
Sok hiú dolgot láttam:
És ezzel tőrt vetek nekik,
Jön már az úton végig!
Férj, nő, gyerek, legény,
Egymásra tör, mint vén bolond,
Ím, egyre nő a tábor
És hull az ütleg-zápor,
Ver bottal, rúg és öklel,
Kit bősz dühében ott lel,
Az ég tudja, hogy miért?
Egy tündér műve volt,
Tán Szent János-bogárka volt,
Mely párjához nem juthatott.
Az illatos Szent János-éj!
De virrad már Szent János-nap!
Hadd lássuk, hogy Hans Sachs mit tud,
Merre vezet vajon az út,
Melytől eltérített?
Hiú és aljas tett,
Hogy ma szép Nürenberg
Meglátja, mit művelt!
Én majd a helyes úton tartom,
S úgy lesz, mint ahogy én kívánom.'

Forrás: tarjángábor.hu

A nap videóján Sachs monológját Bryan Terfel énekli

Nézzünk bizakodva a jövőbe!

Nem tudom eléggé áldani az Örkény Színházat, hogy éppen ma tűzték műsorra Örkény István egyperceseit.
A lelki egyensúlyom megtartásához egyébként is szükségem van évi X mennyiségű Örkényre (és Bacher Ivánra), hát ezt soha jobbkor nem vehetnén magamahoz mint azon a napon, amikor felmondták a közel tíz éves (egy darabig másod- egy darabig fő-) állásom.
Egyrészt Örkény fanyar humora és életereje nélkülözhetlen a túléléshez, másrészt imádom Mácsait és Gálffit (így, ebben asorrendben). Meg az egész társulatot, tényleg :-)) A novellák jó részét ismerem pedig, hálás közönség vagyok, ahogy a címet meghallom, már röhögök .... és mégis, így, egy jó színész hangján tudnak újat mondani ezek az írások.
Hála és köszönet, nagyon élveztem.
Aki meg netán kihagyta, az figyelje a műsorukat, biztos lesz még folytatás.

Az év vicce

Csak minden századik közszolga végzi rosszul munkáját
"A minisztériumok dolgozói közül az első adatok szerint csak nagyságrendileg harmincan kerültek a leggyengébb, D-kategóriába, vagyis a fejlesztésre szorulók közé- legalábbis ez derült ki az őket már tavalytól vizsgáló közszolgálati teljesítményértékelésből. Ez évtől a központi és a kormányhivatalokban, 2009-től pedig a területi szervezeteknél dolgozókat is értékelik.

Március végéig összesítenie a Személyügyi Államtitkárságnak a bő egy éve működő teljesítményértékelési rendszert, vagyis a TÉR alkalmazásának tapasztalatait - tudtuk meg Kisfaludy Zoltán szakállamtitkártól. A TÉR lényege, hogy a közvetlen felettesek a kiválótól a fejlesztésre szorulóig négy kategóriába sorolják a közigazgatásban dolgozókat. Ez versenyre sarkalhatja, motiválhatja a közszolgákat, hiszen például a jutalom mértéke is attól függ, ki, milyen besorolást kap.

Az államtitkárság most a minisztériumoktól beérkezett hatezer értékelést elemzi. Talán meglepő, hogy az első adatok szerint csak nagyságrendileg harminc dolgozó került a leggyengébb, D-kategóriába, vagyis a fejlesztésre szorulók közé. Kisfaludy Zoltán szerint ez nem jelenti azt, hogy túl puha a rendszer: „Ezt a kategóriát nem volt kötelező használni. Oda a tavaly hatályos kormányrendelet szerint 0-10 százalék besorolása volt lehetséges. Tehát ha a vezető akarta, ezt a kategóriát nem is alkalmazta”.

Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára szerint ennél nagyobb gond, hogy a szabályok szerint csak a dolgozók tíz százalékát lehet az A-kategóriába sorolni. Ide kerülnek a legkiválóbb teljesítményt nyújtók.

Egy nemrég elkészült kormányrendelet egyébként több ponton is módosította a rendszert, de a kritizált kötelező elosztáson nem változtatott érdemben. Ez utóbbi miatt több szakszervezet Alkotmánybírósághoz fordult még korábban. Tavaly egyébként egy 3,8 milliárdos keretből jutalmazták az új rendszerben értékelt közszolgákat. A prémiumkeret idén már 12 milliárd, igaz, most már húszezer közszolgát értékelnek majd."
radio.hu

Röhög a vakbelem.
tényleg.
15 ember között volt egy Cuppancska, egy Madame Passziánsz, egy olyan osztályvezető, aki utoljára 1997-ben tanulmányozta az aktuális törvényeket és úgy volt egy nemzetközi ügyekkel foglalkozó osztály vezetője, hogy egyetlen idegen nyelvet sem beszélt. Volt még egy olyan ügyintéző, aki reggel tízig tupírozott és manikúrözött, ebéd után pedig elintézte a napi bevásárlását és csak három felé ért vissza. Továbbá volt még egy olyan könyvelő, aki nem tudta használni az excelt, viszont munkaidőben intézte az avonos és egyéb rendeléseit.
Röhög a vakbelem.
A másik szemem meg sír.

Derült égből hideg zuhany

Ami mondjuk lehet nem is olyan borzasztó, mert eső után legalább felhasadoznak a szürke, súlyos, nyomasztó felhők és kisüt a nap. Még ha csak erőtlenül is, de legalább süt.

Na, de félre a költői zagyvasággal, lényeg a lényeg; ma délelőtt 9 óra 40 perckor felmondták a takarítói állásomat. Ma már be sem kell mennem, viszont két hónapot kifizetnek.
Azt gondolom, hogy ez így elég korrekt.
Kicsit szégyellem, hogy a múlt hétről mostanra halasztottam a nagytakarítást és így azt a sáros, pisifoltos szőnyeget kell otthagynom az utódomnak. A mosdókban is éppen ma akartam lemosni a csempefalakat, csúnyán rájuk tud ülepedni a légfrissítő permet és a mocskos levegőben szállongó por. De ez van, alapvetően rendben van az épület, legalábbis ahhoz képest, hogy gyakorlatilag egy kutyaólat kellett közel 10 éven keresztül európai szinvonalon tartanom.

Az a nagy fene igazság, hogy az első sokk után még örülök is, hogy így alakult. Igaziból, ha az irodában lett volna esélyem arra, hogy a nettó nyolcvanpárezer forintos aktapakolgatói munkakörömből ki tudok kerülni, még tavaly novemberben abbahagytam volna a takarítást. Mivel azonban nekik nagyon megfelelt, hogy gépírónőként rám bízhatták a költésgvetéstől kezdve a jogszabályok kigyűjtésén át az összes munkát, ami excellhez és CD jogtárhoz és szövegszerkesztéshez kapcsolódik, hát ott nem sok esélyt láttam arra, hogy valaha is előbbre jutok. Vagy hogy legalább a fizetésem emelik annyira, hogy meg tudjak belőle élni. Szóval akkor teljesen logikus volt, hogy a takarítást válasszam, pedig tudom, legbelül teljesen tisztában vagyok vele, hogy ennél azért többet érek. Csak hát ugye roppant kényelmes és biztonságos volt ez így. És nekem az a legfontosabb, a biztonság, fontosabb még az önmegvalósításnál is.
Hát most döntöttek helyettem, lerántották rólam a langyos, testszagú paplant, muszáj felkelni és kezdeni valamit.
Elsőnek azt hiszem, összeszedem, hogy miket rontottam el az előző munkahelyeimen, hogy miért éreztem mindig azt, hogy aprópénzért kidolgoztatják velem a belem. Aztán fel kell mérnem azt is, hogy mire vagyok képes. Ez lesz a legnehezebb, ezt nem tudom objektívan megítélni. Ehhez kéne segítség, ha valaki tud olyan karriertanácsadót, aki mérni tudja egy jelentkező képességeit és tudását, az sokat segítene rajtam. Nem az kell, hogy megtanítsanak sminkelni meg önéletrajzot írni meg kezet fogni, hanem hogy objektíven megmérjék, hogy mire vagyok képes. Én az életben többet nem akarok úgy dolgozni, hogy a főnök azért ad oda egy munkát (és azért kell félretennem azt, amit éppen csinálok), mert én feleannyi idő alatt meg tudom csinálni mint az a kolléganő, aki kétszer annyit keres mint én.
Most pedig két dolgot kell még elintéznem;
az egyik, hogy kimegyek a sarki kocsmába és soron -azaz menstruációs cikluson- kívül veszek egy kis üveg gömbiszörpöt.
A másik, hogy veszek egy jegyet a holnapi Mesterdalnokokra.
Édes jó istenem, tíz éve, hogy minden vasárnap(*) dolgozom, teljesen újra kell tanulnom, hogy milyen az, amikor valakinek szabad a vasárnap délutánja és tud olyasmikkel foglalkozni mint hajmosás, köröm polírozás, fagylaltozás és színházba menés. Vagy éppen vasárnap délutáni szunyókálás, jáhháááájjjj, lehet vasárnap délután olyan csinálni???


--------------------------------
(*) Vasárnap = a hét első munkanapját megelőző nap. Tehát van, amikor húsvét hétfő, vagy éppen pünkösd hétfő. Az egyéb munkanap áthelyezésekbe most ne menjünk bele, volt vele elég bajom az elmúlt tíz évben.

izmusok

nem bírom tovább, muszáj megmondanom a tutit.
Ebben az országban nem a kommunizmus, nem a szocializmus, de még csak nem is a nácizmus a legnagyobb veszély.
Ebben az országban a primitivizmus az, ami a leginkább megakdályozza, hogy előbbre lépjünk.
Értse mindenki úgy, ahogy akarja. És nője ki végre, basszameg, nője ki a saját primitívségét, mert vagy itt döglünk meg mindnyájan, vagy aki egy picit is értelmes, elmegy innen a picsába.