:-)) Szépjóestét!

A Fórumon kezd kialakulni egy egész érdekes beszélgetés a szingliségről. Van egy (sőt, több!) nagyon jó szinglitörténetem, csak sajnos nem találom hogy hol, valószínűleg még a régi gépemen íródott, és akkor ugye ki lett dobva. Újra meg kell írnom, de most nincs hozzá kedvem, majd máskor, pláne ha fejlődik valahová ez az elindult párbeszéd.

Ma kicsit inkább politizálnék, elvégre kampány van, vagy mi a szösz!

Szóval, kicsit furdal a lekiismeret amiért most nem veszek részt a kampányban. Két éve igen aktívan szórólapoztam, standoltam, plakátoltam, most valahogy nem érzek magamban kellő lelkierőt ehhez a munkához. Nem csak a sok elszenvedett incidens, köpködés, zsidókurvázás miatt, hanem mert nem vagyok olyan 100 %-ig meggyőződve a döntésem helyességéről mint két évvel ezelőtt voltam. Szóval, jobb, ha nálam lelkesebbek csinálják, én tán még azt a kevés esélyt is rontanám a sótlanságommal.

Szóval, két éve, beszélgettem anyukámékkal, csak óvatosan, nem akartam a családban elhinteni azt az undorítói ellenségességet, ami jellemezte az országgyűlési választásokat. Az hálistennek hamar kiderült hogy a fideszt ők nagyon nem szeretik, de mivel a többiek sem tetszettek nekik, hát nem is akartak elmenni választani. Mondtam, hogy olyan nincs, muszáj választaniuk, ha nem akarják hogy helyettük mások döntsenek (komoly propagandista vagyok én, kérem, tudom én hogyan kell megfogni az embereket!). Nna, meggyőztem őket hogy menjenek el, mondtam, ha nem bíznak a szocikban, szavazzanak inkább kis pártra, fontos hogy azok is bekerüljenek a parlamentbe. Ebben is egyetértettünk, szépen haladtam a célom felé, mondom én hogy jól képzett propagandista vagyok!
Búcsúzásnál aztán mondtam nekik, hogy este nézzék a tévét, benne leszek a választási műsorban.
- Anyu, az eszdéeszt figyeld, ott fogok ülni. -
- Jajdejó fiam, legalább látunk, majd integess! -
- Anyu, onnan nem lehet integetni, neked kell figyelni, de csak az eszdéeszt figyeld, majd próbálok elől ülni. És feltétlenül menjetek el szavazni, jó? Én meg ott fogok ülni az eszdéeszben, figyeljetek, jó?-
- Jól van fiam, de azért csak próbálj meg integetni, tudod, rossz már a szemem. -

Ennyiben maradtunk. Másnap, a választások után hívom újra:
- Na, láttál a tévében?
- Én nem láttalak fiam, de a húgod igen, megismert.
- Jól van, mondtam hogy ott leszek. Voltatok szavazni? És kire szavaztatok?
- Voltunk, persze hogy voltunk, a Munkáspártra.
- Kiireeee???
- a Munkáspártra. Elolvastuk a programokat, és úgy láttuk a húgoddal, hogy ők akarnak a legtöbbet tenni a szegényemberért.

Nem ejtettem el a telefont. Mégiscsak az anyukám, nem akartam a politikát se bevinni a családba.
Aztán meg arra is rájöttem, hogy jól volt ez így. Illetve, ha jó nem is volt, de törvényszerű és logikus ami történt.
Egy hat elemit végzett, hatvan éves munkásasszony, aki tíz évig volt munkanélküli mielőtt minimálnyugdíjba tudott kerülni, ugyan miért akarna versenyt, tiszta piaci megmérettetést? Vagy a húgom, aki kétévente félévet biztos hogy munkakereséssel tölt, ugyan miért akarna adócsökkentést a vállalkozóknak? Ők abban a versenyben indulni se tudnának, nem is értik miért jó az, sokkal egyszerűbb ha az állam biztosítja az olcsó árakat meg a rendszeres béremelést. Azt is látják, hogy nekem milyen nehéz versenyben maradni, megélni, mindíg újra- és újrakezdeni. Biztos nekem is jobb lenne stabil állami vállalatnál dolgozni, évi rendszeres béremeléssel, harminc évig egy helyen, mint régen.
Szóval, teljesen érthető hogy miután elolvasták a programokat, úgy szavaztak ahogy.
De ők legalább elolvasták és tettek egy összehasonlítást, kiválasztották azt, ami az ő tudásuk szerint nekik a legjobb lenne. Más kérdés hogy a tudásuk nem elég egy ilyen döntés megalapozásához, de legalább próbálkoztak informálódni, nem érzelmi alapon döntöttek. Sőt, nem is kizárásos alapon, és még befolyásolni sem hagyták magukat, még általam se.

Ami meg az én propagandista-tehetségemet illeti, hát, erre van egy közmondás: 'Szégyenlős koldúsnak üres a tarisznyája.'
Mégsem bírok utasítani senkit, hogy hova szavazzon, legfeljebb csak mondom: engem az eszdéesz környékén tessenek keresni. Mondom: eszdéesz!!

Persze, én sem vagyok már olyan biztos a döntésem helyességében, legfeljebb abban, hogy minden más döntés helytelenebb lenne.

:-))))
Csudajót kirándultunk!
Reggel hétkor indultunk, keresztül az erdőn a Tungsram-strandig, éppen akkor indult a 8 órai átkelőhajó, de A KEDVÜNKÉRT VISSZAFORDULT!!! Bezonyám! Végigsétáltunk a rómain, úsztattuk a kutyákat, találtam két gyönyörű kagylót (meg néhány használt óvszert és egy összeégett kanalat, ez utóbbi kicsit lelombozott). Láttunk rengeteg kiskacsát, van olyan kacsacsalád ahol 13, van olyan, ahol csak 4 fióka van. Nagyon helyesek, mindig van egy gyengébb aki lemarad, azt nem várják meg, hanem amikor rájön hogy túl messze került a mamától, szinte fut a víz tetején a biztonságot jelentő csapatig.
Megreggeliztünk a Bíbicben, legalább negyedórát néztem, ahogy a fröccsömben szabadulnak fel a buborékok. Apró, pici gyöngyöcskék keletkeznek a pohár fenekén, kicsit meghíznak majd hirtelen elszabadulnak, felszállnak és az ital felszínén elpukkannak. Közben napoztunk egy jót, az arcom, a vállam kezd egy kis színt kapni. Nagyon jó volt.

Ez a Bíbic-beli zsíroskenyér reggeli ez igen sokunknak okoz örömöt. Először is ugye nekünk, akik esszük. De azokból a részekből ami nincs megszórva paprikával, a kutyák is kapnak pár falatot. A morzsákat nagyon gondosan leszórjuk az asztal alá, öt perc múlva ott vannak a verebek, ha csendben maradunk, a cipőnk orráról is lecsippentik a morzsácskát. A kenyér héját meg a kishalaknak szoktuk félretenni, hazafelé menet, a hídról beszórjuk a vízbe. Pár perc múlva megjelennek az ujjnyi kishalak, forr a víz a kenyérdarabkák körül. Ma ugyan nem jutott nekik a jóból, két gácsér egy pillanat múlva ott termett és lenyelte a haleledelt. Szóval, van kosztos bőven, ráadásul több mint 3 órát gyalogolunk miatta, hát ez a zsírosdeszka biztos nem hízlal.

Jó szívvel merek ajánlani egy ilyen kirándulást mindenkinek. Egyszerű szórakozás, de a tupírozott városi idegeknek valóságos felüdülés. Az átkelő 140 Ft-ért hoz át a Dunán, kerek óránként indul, a 96-os busztól 8-10 perc séta a hajóállomás. Visszafelé lehet ugyanúgy hajóval, de aki nem sajnálja a lábát, az a vasúti hídon átsétálhat Újpestre, és ott van a metró-állomás. Jó kis séta, madarakat, kacsákat, kiskecskéket lehet látni útközben, kavicsokat, kagylókat gyüjteni. Láttam egy feketerigót az egyik kerítésen, a csőrében volt egy lepke és fütyült közben. Egész közel engedett magához, azért állítom ilyen biztosan hogy tele szájjal beszélt :-))

Most muszáj mennem dolgozni, de nem bánom, megspórolom a holnapi hajnalban kelést.
Csak az a baaaaj, hogy soká lesz megint ilyen hosszú hétvége.
Azt hiszem, ezentúl minden hónapban kiveszek egy hétfőt. Mondjuk minden hónap utolsó hétfőjét. Feltisztult a szemem, kisimult a bőröm, nagyon rámfért a sok alvás.

Jóestét!
Szétdolgoztam magam: a derekam le akar szakadni, a jobb kezem lüktet, az agyam olyan mintha vatta lenne a fejemben.
Viszont holnap viszem a számlámat, kedden utalnak. Ötödikéig pedig meg kell kapnom a fizetésem. Nna, kérem, már nem is fáj annyira a derekam. Vagy ha mégis, holnapra kialszom :-))
A reggeli VaÚ-t félnapi Bartókkal pihentem ki. Reggel volt egy csodálatos ária Cherubini Medea-jaból. Ha úgy tudnék írni, mint ahogy nem tudok, de ahogy nagyon szeretnék, írnék egy modern Médeát, de Jászón szemszögéből. Nagyon érdekel, hogy milyen ember lehet az, aki gyermekgyilkosságba hajszol egy anyát, és még azt is meg tudja rendezni, hogy ő tisztán jöjjön ki a 'buliból'.
Csak délután csábultam át a Kossuthra, rettenetes volt a mai A mi időnk. A házasságról beszélgettek, NéMA olyan közhelyes felvezető szöveget nyomott, hogy felállt a hátamon a szőr tőle. Kár, hogy ez a jegyzet nincs fent a rádió honlapján. Tipikus dilettáns, szirupos, közhelyes, macsó jegyzet volt.
Most az fm 95.3 -at hallgatom, Mihancsik Zsófia beszélget a hét eseményeiről.
Utána jövök.

Jóreggelt! :-))
A vasárnapi újságban éppen egy kerekasztal-beszélgetés folyik, azt boncolgatják, hogy a nagyobbik kormányzópárt hívei nem rendelkeznek kritikai érzékkel, az elmúlt évtizedekben arra szocializálódtak, hogy vakony higyjenek, mindig fenntartás nélkül kövessék a vezetőiket és soha ne fogalmazzanak meg kritikát.
Nnokérem, ez aztán jól megvan aszondva!

Javasolnék egy kis olvasnivalót, a HVG készített interjút Shcmitt Pállal.
(Diplomata-interjú, úgy ad, hogy maradjon is, úgy visz, hogy el se fogyjon. Egyebekben nem minősíteném, nem vagyok a negatív kampány híve.)

VAÚ:
Ja, ráadásul a jobboldalnak nem áll rendelkezésére a baloldaliéhoz hasonló, kritika nélküli, szolgai médium se.
Az "orbánozás" egy új üzletág, búsásan jövedelmez a ballib médiának. .....

Tőkéczki László és Tellér Gyula beszélgetett, "Kampánytrükkök kiskátéja" címmel.
Mondom én, hogy érdemes hallgatni a VAÚ-t.

Aki optimista lelkigyakorlatra vágyik, az a 168 óra Torgyán interjúját olvassa el. Nem muszáj, semmi újat nem mond Dr. T., legfeljebb abban erősítheti meg az értelmes embert, amit eddig is tudott: ti. mi a különbség az egészséges önbizalom és a pofátlan önimádat között. Viszont tényleg tudott hegedülni, legalábbis meg tudta fogni a hegedűt:


Ma római után megyek dolgozni.
Beütöttem pedig a jobb kezem, a kisujjam és a gyűrűsujjam nagyon fáj, merevek.
És fáradt is vagyok. Még mindíg a béka seneke alól próbál kitörni ki az életkedv-görbém.

Hát kérem, én úgy kivagyok, de úgy, hogy most szépen lefekszem és durmolok egyet.
Aki okos, velem tart!


Az sincs kizárva, hogy ébredés után nyitok egy új blogot, és abban kissé más stílusban írok majd mint itt :-))

Látjátok, pedig volt jó is a napomban. Este megnéztük a Spinóza Házban Valló Péter estjét. Spion-játék a címe, Eszterházy Péter írásaiból készült. Muszáj rajta röhögni, sőt, nagyon jókat lehet rajta röhögni, de csak az aktuális poénokon, az utánérzés, a hazahozott hangulat már keserűbb.
Mottó: "Akkoriban még annál is hülyébb voltam mint ahogy kinéztem. Mostanra harmóniában vagyok magammal."

Ha belefuttok, nézzétek meg. Megy a Studió K-ban és a Fészek-ben is.

HhúúÚúú, de szar ez az írás is itt lent. Fúj.
Undorodom magamtól amikor ilyen szenvelgő HüPi vagyok.
A depresszió ábrázolásához még bőven van tanulnivalóm.
Ripacs kurva aki vagyok.

:-)) Jóestét!

Várom, hogy kikerüljek a gödörből. Várok, várok türelmesen.
Ez a reggeli elalvás nagyon durva volt. Nem csak sima kis elkésés, majdnem nem mentem be dolgozni, négy óra helyett fél hétre értem be. Az egész napom el lett rontva miatta.

Nem mintha amúgy lett volna akár hangyapaszulynyi esélyem egy jó napra. Pocsék ez az amputált érzés amiben most vagyok. Mintha hiányozna valamim. Egy jókora darab a jobbik énemből. Az is lehet, hogy a teljes jobbik énem kiordítottam magamból. Nem kellett volna, tudom hogy nem kellet volna, de ha nem üvöltök, tán egész életemre bennemreked a düh és együtt penészedtünk volna meg.
Nna, ez van.

HuuuuúúúúHh!
Reggel elaludtam, a portás hívott fel hat előtt 10 perccel, hogy hol vagyok. :-(
Ne tudjátok meg azt a rohanást. Isteni szerencse, hgoy legalább a bringám nem hagyott cserben.

Délelőtt egy bolondokháza volt, komolyan, határidős munkák dögivel, úgy tépték ki az anyagokat a nyomtatóból. Csak tudnám, hogy a délig határidős munkákat miért 11-kor hozzák? Addig hol a francba vannak ezek az akták?

Ráadásul a héten már másodszor nyitottam rá az egyik kolléganőmre a slojzin. A nő valamiért nem használja (talán mert nem ismeri?) azt a kis beépített kulcsot, amivel pirosra lehet váltani a klotyóajtó foglaltságjelzőjét.
Szinte látom magam, ahogy egyszer besokallok (vagy besokkolok) és kedvesen, türelmesen megmutatom neki hogy a klotyóajtót magára is tudja zárni.
SikíÍÍÍÍÍÍÍÍÍítok!!!!!!!!

:-) Jóreggelt. Vagy jóestét!

Fél kettő van, most végeztem, háromkor meg kelnem kell.
Azt sem tudom, érdemes-e lefeküdni másfél órára. Ráadásul ma még estére is programom van, ha kibírom ma ájulás nélkül, akkor azért még van némi állóképességem. Pár éve még két nap két éjjel munka után a harmadik éjszakát képes voltam végigtáncolni. Hja, kérem, nekem legalább vannak szép emlékeim!

'Pihenésképpen' bekukkantottam a hírtévé fórumába, megszületett a 12. pont:
"12. A Magyar Szent Korona törvényeihez és szellemiségéhez hű, az 1944-ben megszakadt ezeréves jogfolytonosságot felélesztő és a továbbfejlesztő prezidenciális államrendszert!"

Szociológushallgatóknak nagyon érdemes bekukkantani a topicba is, most alakítják ki a szabályokat. Nagyon szépen követhetőek a közösség formálódásának, a szabályok kialakításának lépcsőfokai.
Csak az a kár, hogy ingoványra építekeznek. De ez már az én magánvéleményem.
Megyek, mert már másfél órát sem alhatok.
jajj.
Jóéjt!

Jóestét!

Pocsékul indult nap pocsék vége.
Ha iszákos lennék, most eszméletlenre innám magam.
A modemet mindenesetre kihúzom a hosszabítóból, szerkesztek és még véletlenül sem akarok a netre tévedni.
Amúgy tegnap visszautasítottam egy jól hangzó állásajánlatot, elveszítettem egy barátot, cserébe viszont szereztem két ellenséget. De lehet hogy hármat.
Egyedül annyit sikerült ma elintéznem, hogy négy nap hurcibálás után végre be tudtam adni az egyik cipőmet a suszterhoz.
Nna. Megyek dolgozni.

:-)) Szépjóestét!
Lidérces nap volt. :-(((
DejóhogyVÉGE!!!!

Ma ebéd közben mellém ült egy nő és ahogy a töltött paprikája szaga(!) megcsapta az orrom, azonnal tudtam hogy mitől lettem múlt szerdán rosszul: aznap töltött paprikát ebédeltem. Amit imádok, de ma sajnos megutáltam a szagát. Nem részletezném tovább.
Pár hónap múlva esetleg kipróbálom hogy a saját készítésűtől is undorodom-e, remélem addig helyrerázódik a gyomrom.

Ma egyetlen jó dolog történt velem: a főnököm kezdi javítás nélkül aláírogatni a leveleim. Mármint azokat, amikről csak kb. elmondja hogy mit akar, én pedig megfogalmazom.
Vagy én tanultam meg írni, vagy ő olvasni :-)))
Akármelyik is igaz, jó érzés még akkor is, ha csak pár soros feljegyzésekről van szó.

Érdekes kis színest olvastam a HVG-ben "Kisgyermekkorunkban tanuljuk meg a párválasztást" címmel. Mondjuk, az itt leírtakat én eddig is sejtettem. Majd egyszer, ha jobb passzban leszek, elmesélem, hogy szerintem hogyan szocializálódunk a szingliségre.
De most zokni vagyok az ilyesmihez, és még befejezni való melóm is van.

Jóéjszakát! :-))

REGGEL NE FELEJTSEK EL BEMENNI A SULIBA!
másfél órával korábban kell kelnem miatta :-(((

:-) Jóreggelt!
Meg se mondom hány óra.

:-)) Szépjóestét!

Hurrá!! Az Országgyűlés megszavazta a külképviseleti szavazás módosítását!! Mondanám, hogy jaj de jó, végre megjött az eszük, de nem mondom. Ehelyett inkább megkérdezném azt a 183 most nem szavazó képviselőt, hogy az előző szavazásnál, illetve annak parlamenti vitájánál hol volt az eszük? Merthogy nem a helyén, az biztos. Igaz, nem csak tőlük 'mentek el otthonról', akkoriban az MDF sem sajnálta volna repülőjegyre a pénzt.
Amúgy sincs okunk örömködésre a megspórolt 350 millió felett. A nyakam teszem rá, hogy a választások másnapján már csalást fog emlegetni a most olyan hirtelen spórolóssá vált ellenzék. Igaz, akkor is azt csinálná, ha most kidobtuk volna az ablakon a pár száz repülőjegynyi pénzt.
Istenkém, de únom ezt a fajta -inkább intrikát mint- politikát.

Közben a hírtv fórumán komoly csapatmunkával elkezdték összeállítani az új 12 pontot. Érdemes tanulmányozni ahogy a lent idézett, magasröptű és nemes lélekre valló szöveg megalkotása közben milyen jóízűket zsidóznak.

De előbb kedvcsinálónak a 12 pont:

"1. A hazaszeretet mindenekelőtt

2. Szólás- és véleménynyílvánítás szabadsága

3. A többezer éves értékeink védelme, kultúránk megtartása, a nemzeti erkölcs értékrendjének helyreállítása, múltunk és nagyjaink tisztelete, objektív történelemoktatást gyermekeinknek

4. család- és gyermekbarát politikát, a családi élet tiszteletét és védelmét!
5. Megköveteljük magunktól a becsületességet, tisztességességet, igazságosságosságot bajtársainkkal szemben, és elvárjuk a felelős poziciókban lévőktől a magyar nemzettel szemben!

6. A hazaárulók - pártoktól függetlenül - elítélése, a bankárkormány megbuktatása, az azt kiszolgálók felelősségrevonása, nemzeti kormányt a helyébe, gengszterváltás helyett, valódi rendszerváltozást!

7. Egység, összetartás, a bomlasztókat kiszűrése és érdemei szerinti elbánás

8. Szakadatlan offenzíva a balos hazugságáradattal szemben

9. Heves reagálás minden, nemzetünket ért belső és külső támadás ellen
10. A határon túlra rekedt nemzettestvéreink szellemi, erkölcsi és anyagi támogatása

11. Soha nem mondunk le az elszakított területekről

12. ?

Hajrá Magyarok! Hajrá Magyarország!"

Akinek van kedve, segítsen nekik megtalálni a 12. pontot. Azt sem ártana megmagyarázni, hogy támadások ellen nem nagyon lehet reagálni, még hevesen se. Sőt, hazugságáradattal szemben sem lehet szakadatlanul offenzívában lenni. A magyar nyelvben vannak ugye névelők, alany- és tárgyeset, az egyes- és többes számot sem árt egyeztetni, a mondatot nagybetűvel kezdjük és általában ponttal zárjuk le. Persze vannak, akik csak a felkiáltójelet ismerik.
Elemezgethetném még a nyelvtani- és helyesírási hibákat, de ezt is únom.
Sőt, még a pontokat lezáró csatakiáltás sem így hangzik eredetileg. Észre sem veszik, hogy nemzetvédő létükre a személyt az ország elé helyezik.
A mondás szerint nyelvében él a nemzet, hát, a miénk e szerint a szöveg szerint sajnos nem túl jó egészségnek örvend.
Szégyellem magam.

Jóestét!

Napközben még valahogy összetartott az évek során, itt-ott felszedett kultúrmáz, de mostanra kiütéssel győzött rajtam a rosszkedvem. Nem is tudom miért.

Amíg volt baromfink, minden évben volt egy-két csirke, ami valahogy megsérült. Vagy megcsípte valami, vagy verekedés közben tépték meg, vagy a túl nagy tojástól felrepedt a feneke, de valahogy megsebződött. Hát, annak szegénynek többet nem volt nyugta. A többiek űzték, hajtották, csípték. Először csak a tollát tépték, aztán a bőrét, véresre kezdték, ha nem vettük időben észre, halálra marták.
Anyu már tudta, az első kicsi sebnél azonnal fazékba került az ilyen csirke. Amikor nagyon sirattam és nem akartam megenni az így keletkezett hirtelen vacsorát, mindíg azt mondta: -Jobb neki, a többiek úgyis halálba szekálták volna.-

Tényleg nem tudom, miért jutott ez pont most az eszembe, engem nem bánt senki. Mert ez a jelenség az emberek között is megvan, csak mi a lelkileg gyengékre szoktunk rárepülni. Próbálom nem csinálni, ha észreveszem magamon hogy csípni akarok a másikból egy darabot, visszafogom magam. De arra sosincs erőm, hogy a többieket is leállítsam. Sőt olyan is van, hogy későn veszem észre magam.

Nagyon a béka segge alatt lehetek, ha ilyesmin filozofálgatok.

Mennem kell dolgozni, van itthon egy jó kis rabszolgamunka, holnapra kész akarok vele lenni.
Szerdán reggel meg végre bemegyek a suliba, és kérek egy új jelszót a vizsgajelentkeztetőhöz, mert hiába próbálkozom, nem jutok be, visszautasít a rendszer. Éppen ideje hozzáfogni a tanuláshoz.
Na, most meg meló. Majd még jövök.

:-)) Szépjóestét!

Mondanám hogy elpocsékolt nap volt a mai, de nem mondom, mert kellett egy ilyen laza, szunyálós, le-leülve-dolgozós, pillangókisasszony-hallgatós nap egy ilyen durva hét után, mint amilyen ez volt.
Hálistennek semmi, de az égvilágon tényleg semmi nem történt ma velem.
Tegnap az új-régi ismerősöknek köszönhetően szellemileg töltődtem fel, ma meg a lustálkodással és zenehallgatással meg az igen visszafogott, de egyedül, a saját tempóm szerint végzett munkával kipárologtattam a múlt hét bosszúságait.
Elmúltak a rosszullétem utolsó nyomai is.
Ígérem, hogy holnapra összekapom magam. Most szunya van, reggel hatig meg se mozdulok. Jóéjt! :-))

Nna, jólkinézek.
Elaludtam, most rohanhatok dolgozni. Hétvégén pedig nagyon útálok kapkodva melózni. Jajj. A szél is fúj. Ójajj.

:-))))) Szépjóestét!! :-))

Délelőtt elmentem egy kiállítás megnyitójára, amiről a helyszínen derült ki hogy ugyan megnyitják, de még aznap délután be is csukják. A XV. kerületi, Pestújhelyi úti múzeum gyűjtötte össze a kerületben lakó képzőművészek néhány alkotását és egyetlen napra, a múzeum kertjében csináltak egy tárlatot.
Egy szép, lombos kertben pasztellek, tűzzománcok, rézkarcok, szőttes (húúúú, micsoda gyönyörű szőttes!), kisplasztikák, modern installációk és fafaragások (meg még egy csomó minden) voltak kiállítva egyetlen napra. A művészek és a látogatók sétálgattak, üstben(!!!) főtt gulyást ettek (erről a gulyásról majd máskor) és ismerkedtek.
Nekem nagyon tetszett a kiállítás is, de maga az ötlet, hogy a lokálpatriotizmus jegyében összetrombitálták a kerületben élő alkotókat egy kis vendégséggel egybekötött bemutatkozásra, az teljesen elbűvölt.
De nem is ez volt a napban a legmeghatározóbb, hanem az, hogy -más művészek mellett, de erről is majd máskor- megismerkedtem az egyik kissé profán, de nagyon beszédes és nagyon találó installáció alkotójával, Váczy Jépont Tamással. Ebéd után beszélgettünk, mesélt a kertben egyetlen állandó darabként kiállított profán Krisztusáról. Kiderült, hogy a közelben lakik és tud még mutatni más dolgokat is.
Hááát, mit mondjak? Láttunk csodát!
Két dolgot mutatok meg, az egyik egy táskába installált, hordozható ikonosztát:

A művész éppen a John Lennont ábrázoló ikonra mutat, de a jobb alsó sarokban szépen felismerhető Dali, a bal felsőben Örkény arca is.
(Akinek a frufrujából belelóg egy darab a képbe, hát az én vagyok, de belőlem sajna sose lesz ikon)

Aztán, ahogy kibújik belőlem a praktikus némber, mégsem a különböző festett fatáblák vagy faragások gyakorolták rám a legmélyebb hatást, hanem ez a tűzhely:

Tamás nagyon szereti a szép, címeres téglákat, és a lakása melletti, zsebkendőnyi kis kertecskét berendezte velük lakókertnek. Nem csak ezt a főzésre és trécselésre csábító kis tűzhelyet csinálta, de a földet is téglákkal rakta ki. Mindenhol borostyán, nyaraló kaktuszok és régi szerszámok. Ami sajnos nem látszik a képen, az egyik falra fel van akasztva pár gyönyörű, öntöttvas kályhaajtó. Szinte kiabáltak onnan, hogy:
-Építs körénk egy kályhát! Mi még dolgozni akarunk!-
Ahogy Tamás alkotó fantáziáját megtapasztaltam, ez a vágyuk hamarosan teljesülni is fog.
Annyira jó hogy vannak köztünk ilyen emberek, akik észreveszik az ilyen apró dolgokat, és meg tudják tölteni az anyagokat olyan jelentéssel, amit nélkülük soha, senki nem venne észre. Nehéz ezt megmagyarázni, de itt van például ez a villámégette, kidőlt fából faragott kőarcú Krisztus.

Nekem az jutott róla az eszembe, hogy régen, ha egy indián kivágott egy fát, még aznap elkezdte megmunkálni. Mindegy ha csak pár percet dolgozhatott rajta, de hozzáfogott kialakítani a kenu vagy más használati tárgy formáját, hogy megnyugtassa a kivágott fa lelkét: a halála nem volt értelmetlen, hasznos dolog fog készülni belőle.
A másik oldalról, a Húsvét-szigeti kőarcok, akikre ez a szobor hasonlít, és akiket teljesen öncélúan hoztak létre és kivágták miattuk a szigeten élő összes fát. Ezzel tönkre is tették a szigeteket, mára sivatag az egész.
Dunsztom sincs hogy Tamás mit akart kifejezni ezzel a szoborral, de én valami ilyesmit érzek ki belőle.

A képeket Laan. készítette.

Kedves Barátnőmnek:


Boldog, boldog, boldog születésnapot,
kívánom hogy legyen még,
sok ilyen szép napod!

:-) Jóestét!
Ez a hét nem tartozott életem legsikeresebbjei közé (már ha egyáltalán létezik ilyen fogalom), a hétvégét próbálom kicsit kellemesebbé tenni.
Ma este egy kis Táncszínház volt, Frenák Pál koreográfiáját, a Csajokat mutatták be. volt már egy első rész, a Fiúk, azt sajnos nem láttam.
A beharangozó szerint a tudattalanunkat (mármint nekünk, nőknek a tudattalanunkat) elemzi a darab.
Ami nekem lejött, az a szépség - anyaság - biztonságkeresés - gyönyör közti egyensúlykeresés, közbe-közbe egy kis oldalvágással a tóksókon szocializálódott média-macák és pletykazsákok felé (akik meg is érdemlik azt a maflást, amit a koreográfustól kapnak).
A koreográfia központi helyen kezeli a szexet, a meztelenséget. Életemben nem hittem volna hogy színpadképesnek fogadok el pucér balettáncosokat, de van helye a meztelenségnek, része a dramaturgiai élménynek.
Frenák fantasztikus táncosnőket(?) válogatott össze. Olyan kegyetlen mozdulatsorokat alkalmaz, amik a végletekig kihasználják az emberi test lehetőségeit. Hogy mást ne mondjak, a térdvédő szerves része a kosztümnek.
Persze, én fenntartom magamnak a jogot, hogy másféle nő legyek. De szerintem Frenák is tudja ezt.

Ma olyan mondatot hallottam, amitől megdermedtek az életfunkcióim.
Az előzmény, hogy egy vérzékenységben szenvedő kislány HIV-vírussal fertőződött a gyógyításához használt vérkészítménytől. 500 ezer Ft kártérítést és némi életjáradékot ítéltek meg neki (és sorstársainak).
És a mondat:
"A kártérítés azt a célt szolgálta, hogy a kárt szenvedettett olyan helyzetbe hozza, mintha a károkozó esemény meg sem történt volna."
Bikkfanyelv, le kell fordítani, de ahogy megértettem, úgy hűlt meg bennem az élet.
A nyilatkozót még cinikusnak sem nevezném, hisz pont arról szólt az egész hogy az azóta felserdült lány kicsit több segítséget kapjon.
De ez a szövegkapcsolat, az élethelyzetnek ez a hihetetlen morbiditása ökölbe rántotta a testem. Szétnéztem, és láttam, hogy nincs kit pofánverni. Valóban volt pár év, amikor az egészségügy és a gyógyszergyártás nem ismerte az összefüggést a vérkészítmények és a HIV fertőzések között (persze, volt pár olyan év is, amikor már ismerték az összefüggést, mégsem szűrték a vért, de ez most nem az az eset). A gyógykészítmény gyártója, az azt felíró orvos csak a dolgát tette, akkori legjobb tudása szerint. Az ügyvéd "kiharcolta", a bíró pedig megítélte az akkori legmagasabb kártérítést.
Most is kap a lány segítséget.
Tán csak ennek a rohadtul igazságtalan, céda életnek lehetne egyet bemosni, amiért ilyen szemét tud lenni egy kiszolgáltatottal.

Egy HIV fertőzést nem lehet meg nem történtté tenni!

Jóestét! :-))

Ma cirka 12 órát aludtam. Szinte egyfolytában. Reggel kilenckor lefeküdtem, délután ötig aludtam mozdulatlanul, szinte ájultan. Közben mintha csörgött volna a telefon, de még arra sem emlékszem hogy felvettem-e. De lehet hogy az ajtón csöngettek. Dunsztom sincs.
Délkután ettem két szelet pirítóst egy darab camembert sajttal, nagy bögre teával. Nem tudom hogy a három összetevő közül melyik nem volt kompatibilis a szervezetemmel, de valamelyiket nem kellett volna megennem, igen nagy vihart kavart. Úgy belefáradtam a küzdelembe, hogy visszafeküdtem aludni, este kilencig.
Szép teljesítmény.
Zaljlik pedig körülöttem az élet, generálom az összecsapásokat a neten is, a munkahelyemen is, de valahogy becsuktam az érzékelőimet.
Rettenetesen útálom, ha a testem cserbenhagy, ilyenkor minden energiám arra koncentrálom hogy ismét működőképes állapotba hozzam magam.
Mondjuk, a hátam legalább már nem fáj, mintha lázam se lenne, tüdőgyulladás tehát kizárható.
Ne tudjátok meg milyen rettenetes érzés, amikor jöttök le a lépcsőn, és minden lépcsőfoknál belehasít a hátatokba. Én meg ugye galérián alszom. Jaj.

Kutyapisiltetés közben összefutottam a patikus barátnőmmel, ő nem tud járványról.

Elmesélte viszont, hogy azt az alkoholista patikust, akiről korábban meséltem, elküldték. Hamarabb visszajött az elvonókúráról, visszafogadták, második nap csinált 17.000 Ft kassza-hiányt, és összecserélte valami spéci gyógyszer 5 és 10 miligrammos változatát.
Kitört a balhé, megváltak tőle.
Most csak ideskicceltem ezt a sztorit, annyira zokni vagyok hogy három percnél tovább nem tudok koncentrálni.
Kár pedig ezért a napért, a rádióban azt mondták, ma 25 fok volt.

Megadtam magam a sorsomnak, betelefonáltam hogy vennék ki egy nap szabadságot. Azt mondták, hogy maradjak nyugodtan, betudjuk csúsztatásnak. Nagyon-nagyon jólesett.
Úgyhogy mindenkinek jó munkát, én most benyelek egy aszpirint, beverem a szundit (már ha tudok aludni, nagyon fáj a hátam, szédülök mint aki részeg) és délután elkúszok az orvoshoz.

Jóreggelt!
Hááááát, a tegnap esti számításomból csak az jött be hogy csavarni lehet az ágyneműt, meg hogy vitriolszagom van.
De hogy kutya bajom lenne, azt nem állítnám. Sőt. Nem is tudom hogy fogom kibírni a mai napot. Szédülök, fáj a hátam. Mindenem fáj, de a hátam még annál is jobban. Jajj.

:-) --> :-| --> :-(
Jóestét!

Belebetegedtem a mai napba. Szó szerint, délutánra felszökhetett a lázam, az egész testem fáj, minden csontom, izületem, a teljes bőrfelületem. Ahol hozzámér valami, ott sajog. Márpedig egy nőhöz elég sok pánt, csipke, harisnya, szoknyakorc, gallér, kézelő, ilyesmi ér hozzá. Még a hajam is fáj, de a fejbőröm biztosan.
Vettem egy üveg vörösbort, két és fél decit kiöntöttem egy lábasba, adtam hozzá egy deci vizet (csak a látszat kedvéért, hiszek a sokkterápiában), két szem összetört szegfűszeget, darabka fahéjat, fél csípőspaprikát (mondom, hogy hiszek a sokkterápiában). Ha iható hőmérsékletűre hűl, megy még bele egy kanál méz és egy fél citrom leve. Paplan alatt kell elkortyolni, utána beverni a szundit.
Ha túlélem a kalapkúrát, reggelre kutya bajom sem lesz. Az ágyneműmet ugyan majd csavarni lehet, a bőröm olyan lesz mintha vitriolban fürödtem volna, de kit érdekel?
Komolyan nagyon rosszul vagyok.

Tényleg ne vegyétek komolyan a munkátokat. Egyik kolléganőm, akiről a lenti történet vagy két hónapja íródott - ha nem pattanok neki azonnal, minden mást félretéve - mindig azt mondogatja: "Nekem nem személyes ambícióm!"

Ime a történet:

Hihetetlen, hogy az embereket hogy megváltoztatja, ha egy picit is hatalmi helyzetben érzik magukat.
Az egyik új munkatársam most éli élete talán legrosszabb periódusát. Válás után, egyedül a gyerekeivel, lefogyva, lepukkanva, zsíros hajjal, elhanyagoltan, olyan, mint egy megdermedt veréb. Persze van ez így, mindenkinek vannak mélypontjai. Ez a munkáján is meglátszik. Nem tudom előtte hogy dolgozott, valószínűleg jobban, de most nagyon szétszórt szegény. Rebbenékeny, ideges, nem tud koncentrálni.
Sajnálom őt.
Illetve, sajnáltam, tegnapig.
Mert tegnap megkért hogy diktálhasson. Vesztemre megmutattam neki pár dolgot a szövegszerkesztőben, gondoltam, jólesik a segítség az ilyen hajszolt léleknek.
Szóval, odaült, diktált. És lőn csoda, attól a puszta ténytől, hogy egy alárendelt hajtotta végre az ő utasításait, kivirágzott, kisimult, az arcbőre is kifényesedett. Egyre jobban elterpeszkedett a karosszékben, pár perc után még a lábait is keresztbe tette, és fontoskodó arccal potyogtatta elibém a szavakat.
A helyzet az, hogy halálra idegesített. Egy hatsoros nyomorult kísérőlevelet kellett volna csak megírni, de mivel minden mondatot kétszer is újrafogalmazott, és minden egyes új verziónál megkért hogy "deleteljem" a régi mondatot és úgy írjam be az újat, majdnem egy órát lógott a nyakamon.
Látványosan gondolkodott, hol a mutatóujja körmét szopogatta fogalmazás közben, hol a székbe fészkelődött bele egyre mélyebben, hol a haját igazította a füle mögé. Csak aznap reggel is úgy ült a szék szélén mint aki nem biztos benne hogy hellyel kínálták.
Amikor végre kibújt a levél a nyomtatóból, még ücsörgött ott egy darabig, kihúzott vállakkal, magasra emelt állal gyönyörködött abban a levélben, amit ő diktált, egy kis titkárnőnek. Lassan állt fel a székből, nagyon hiányozhatott előle egy súlyos, faragott íróasztal aminek a szélében megtámaszkodhatott volna, ami elbírta volna azt a felismerést hogy ő tulajdonképpen már rég osztályvezető kéne hogy legyen. Ruganyos léptekkel ment ki az irodából, az ajtóból még kacéran visszaintett.

Másfél óra múlva újra összefutottam vele a folyosón. Beroskadt vállal, apró kis tyúklépésekkel, hogy nehogy véletlenül zajt keltsen, surrant a folyosón a fal mellett. A szeme le volt sütve, a haja az arcába lógott.

Most megyek aludni. Csak a borom ki ne lötyögtessem!

Ha még bírjátok, olvassátok el a Figyelő cikkét a munkaerőpiacon várható túl- és alulképzésről. Erről ma már nem bírok írni, nagyon régen volt hajnali három. Majd holnap.
Jóéjszakát! :-)))

:-)) Jóestét!!!

Az a mosoly-jel ott a bal felső sarokban csak önmagam biztatására szolgál.
Ma volt két perc, amikor fel akartam borítani egy asztalt, kirúgni egy ajtót, és mint egy western-hős, örökre kisétálni a munkahelyem életéből.
A múlt héten már nyafogtam holmi háttér-mentéseken és írásjogokon, nos, mára állt össze a kép:
1. pár hónapja van a cégnél egy levelezési lista, amelyiken valamennyi dolgozó rajta van (elméletileg, majd később meglátjátok)
2. két hete hét végén kicserélték a szervereket, ezért mindenkinek küldtek egy levelet, amelyen ezt bejelenetették és tanácsot adtak a használatban lévő anyagok átmentésére.
3. a mi departmenünkben (sic!, osztály, de legyünk proccosak) senki, értitek, senki sem kapott ilyen levelet.
4. múlt hétfőn a munkatársak üresen találták az eddig megszokott közös tárat, telefonálgatni kezdtek.
5. az informatikusok sértetten amiatt hogy ez a sok balfasz még egy sima tárhelycserét sem tud megérteni, közölték az új háttértár címét, és mondták, hogy mindenki mentse át a saját anyagát az új helyre.
6. a munkatársak ezt meg is tették, ki-ki tehetsége szerint, volt, aki csak a saját mappáját, volt, aki a teljes anyagot, volt, aki a statisztikákat és címjegyzékeket is. Szóval, az eddig X Mbyte anyagunk hirtelen 3X Mbyte helyet foglalt el.
7. csütörtökön kezdtem úgy dolgozni hogy tárhelyre kellett volna mentenem, valami hibázott, én is telefonáltam. Útmutatásuk szerint átmentettem volna az anyagom, de hamarosan kiderült (titkárnő vagyok, minden munkatárs mappájába dolgozom) hogy mást látok mint a többiek, és menteni sem tudok.
8. csütörtök-péntek telefonálással telt el, kiderült, hogy 4 hónap nem volt elegendő arra, hgoy létszámba vegyenek, nem szerepeltem a listán, így nem kaptam a közös tárra írásjogot.
9. pár nap kínlódás, főosztályvezető, igazgató, mindenki az informatikust meg a személyzetist győzködi. Szerintem csak simán a belüket kellett volna kitaposni, de legalábbis kirúgni mindkettőt.
10. ma összeakadtam az egyik informatikussal, és kérdőre vontam, hogy mégis, miért nem értesítettek a tárhely cseréjéről?
11. megsértődött, hogy a dolgozók folyton kidobják a listán érkező hírleveleket, aztán őket hibáztatják az információhiányért.
12. nem értettem, mert a mi osztályunkon SENKI sem kapott értesítést. Körbeszaladtam, személyesen ellenőríztem a 16-ból 10 kolléga postáját, SEHOL sem volt ilyen levél. Sőt, egyetlen, korábbi témákban érkezett körlevél se. A legtöbben (engem is beleértve), nem is tudták hogy létezik ilyen lista.
13. írtam egy levelet a pasinak, amiben megemlítettem, hogy esetleg, tán, véletlenül, nem-e lehet-e hogy-e nem-e vagyunk-e rajta-e a levelezőlistán-e?
14. azt válaszolta, szó szerint idézem: "Eddig sem hátráltattuk az Önök departmanjának munkáját, kollégáim nevében is megígérem, hogy ezután még segítőkészebbek leszünk."
15. itt szakadt el a cérna. Mert azt értem, hogy egy lista összeállításából kimarad pár kattintás, és ezzel együtt pár név, de a jóqrvaéletbe, ha már érezzük hogy büdös van, ne kenjük szét a szart, hanem kérdezzük meg gyorsan hogy "MIT TEHETÜNK HOGY HELYREHOZZUK A HIBÁT????"

Én speciel a gatyacserét javasolnám.
Vagy én megyek. Nem bírom se a büdöset, se a szarmázolást.

:-)) Jóestét!
A mai nap totál csőd. Sőt, visszamenőlegesen is, mert az a cég, amelyet múlt szerdán, a konferencián találtam, hat éve egyszer már át akarta ejteni a főnököm. Nem csak a világ kicsi, hanem az üzleti világ is. Ez van.

Viszont, kezdünk fesztiválországgá alakulni :-))))
Vegyétek elő a naptárakat, és tessék jegyezni:
Bodzavirág Ünnepe, Vál, május 29.
VI. Karcagi Birkafőző Verseny, június 26.
A karcagi birkapörkölt receptjével hamarosan megörvendeztetlek benneteket, de a hétvégén annyit ettem, hogy most nem bírok többet, még virtuálisan se :-/

Amúgy is vitatkozós hangulatomban vagyok, még mindíg nem hevertem ki a múlt hetet.
A HVG-ben olvastam Pete Péter Gagyi című cikkét.
Nem mondom én, hogy nincs igazság abban, amit ír:
"Azt, hogy a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet - csakúgy, mint jó néhány már korábban bedőlt ingatlanbefektetést kínáló szövetkezet - gagyi, csak az nem látta, aki nem akarta látni. Jó, nem mindenki pénzügyi szakember, de én sem vagyok aranyműves; az ingatlanhasznosítók ajánlatának körülményei semmivel sem voltak kevésbé gyanúsak, még egy laikus számára sem, mint az én gagyizóm kondíciói. Emlékeznek, ugye, amikor ingatlanszövetkezetek öles hirdetésekben kínálták magukat, húsz százalékot is jóval meghaladó „garantált" hozamokat ígérve akkor, amikor az államkötvényekre alig több mint hat százalékot fizettek, a bankbetétekre meg még kevesebbet adtak. Háromszoros hozamkülönbség azonos befektetési biztonság mellett egyszerűen nem alakulhat ki..."

Csakhát, ugyebár, lenne itt egy állami (azaz adófizetői) pénzekből fenntartott intézmény, aminek az lenne a dolga, hogy a pénzpiacot felügyelje. Ha valami visszáságot tapasztal, akkor azt jeleznie kellene/kellett volna. Sőt, az istenadta, még jogszabályalkotásra és/vagy -módosításra is tehet javaslatot, ha valami egészen új, eddig még soha nem tapasztalt pénzpiaci csalfaságra bukkan.
Szóval: addig, amíg a pénzéhes állampolgár, a mohó állampolgár, a balfasz állampolgár hagyta magát kifosztatni a baumagos svihákok által, micsinált a PéSzáF????
Felügyelte a pénzpiacot? Jelezte a jogszabályalkotóknak hogy olyasmi történik és olyan szférákban, ahova neki nincs jogosultsága bekukkantani, úgyhogy tessenek szíveslenni módosítani a pénzügyi törvényi feltételeken??
Hát kérem, még próbálkozása sem volt a PéSzÁF-nak. Ült szépen a babérjain, és tiszta erőből, kiemelkedő szorgalommal, négy éven keresztül hagyta kifejlődni a K&H botrányt. Merthogy ott sem vette észre a csírázó balhét.
Úgyhogy, tisztelt P.P. nem kéne tán annyira mosdatni azt a szerecsent, még akkor se, ha az állampolgári mohóság hajlamos elhinni a háromszoros hozamot.
Merthogy adót azért fizet, amiből az állam költ többek között a pénpiaci biztonságra is. Nem is keveset.

A HVG-ből (persze, csak ha még nem unjátok) olvassátok még el Pintér Sándor ex-belügyminiszter üzleti életrajzát

Gyönyörű szivárványt láttam hazafelé jövet!! Néhány percig teljes, hatalmas félkörív volt, aztán ahogy lement a Nap, lassan elenyészett. Nagyon szép volt, még úgy is, hogy itt folyton belelóg egy villanykaró vagy egy kémény, nem lehet teljes szépségében gyönyörködni a szivárványban.
Egyszer láttam a tengeren Hold-szivárványt. A tintakék égen, a tenger fölött ahol semmilyen mesterséges fény nem fakította a hatást, az alacsonyan járó teliholddal átellenben feszült az óriási, dupla szivárvány. Gyönyörű volt, a legszebb természeti tünemény amit valaha láttam.

Más: érdekes "kísérletről" olvashattok az Indexen: Idegengyűlölettel a toleranciáért. Egy kiadványról van szó, amiben összegyűjtötték a rasszista és a fajgyűlölő elektronikus és nyomtatott irodalom "gyöngyszemeit".


Nekem úgy jön le, hogy a szerzők egyfajta társadalmi védőoltásnak, vakcinának szánják a kiadványt, azt szeretnék bemutatni, hogy milyen eszmék hova vezetnek. Nem kommentálják és nem is kritizálják a szélsőséges megnyilvánulásokat, hanem melléteszik az eszmék által kirobbantott háborúk következményeit.
Sajnos túl keveset tudok a pedagógiáról és a társadalomlélektanról ahhoz, hogy egyből belelkesedjek az ötlettől. Az egyéneknél alkalmazandó sokkterápiában hiszek (magamból indulok ki, az én véleményem meg tudja változtatni valami nagyon durva dolog), de nem tudom, hogy ez társadalmi szinten mennyire lehet eredményes.
Kíváncsian várom a kiadvány hatását.
No, nem a médiában megjelenő hatásra gondolok, hanem arra, amit az olvasók, a megcélzott középiskolások tudatában okoz. Remélem, a Kurt Lewin Alapítvány nem csak kiadta ezt a füzetet, de komoly, tudományos módszerekkel nyomon is követi a hatását. Mert ha nem, akkor csak kidobott pénz volt és egy csomó feleslegesen felkorbácsolt indulatot okoztak.

Pocsék, csepergős, borongós idő van. Annyiból talán jobb is, hogy mennem kell dolgozni.
Próbálom kicsit jobb hangulatra deríteni magam, kutakodok a kellemesebb emlékeim között, de valahogy nem megy. A tegnapi szalonnás májról pedig eszembe jutott egy nagyon kellemes, rijekai hétvége, ahol hasonló technikával készült kaját ettem:

Máj helyett halat (citromlébe, tört fokhagymába és oregánóba) pácolt tengeri halfiléket göngyöltek baconba és ezt beletömködték egy kis tintahalba, úgy párolták puhára. Köretnek durvára vágott, fokhagymával párolt mángoldot adtak hozzá.

Mivel tintahal itthon nem áll rendelkezésre, kicsit egyszerűsítettem, csak a göngyölt halat sütöm meg, de úgy is nagyon finom.
Ha nincs a piacon mángold,akkor durvára tépkedett, fokhagymával párolt spenót, esetleg zöldbab is jó köret.

Ettől sem lett jobb kedvem :-(

Mégis főzök egy kávét, aztán nincs mese, nem lehet tovább halogatni, menni kell dolgozni.
Remélem nem ázok meg. És azt is remélem, hogy nem vár bent semmi meglepetés. Ha már dolgozni kell, ma jobb szeretnék automatikusan, odafigyelés nélkül, rutinból dolgozni.
Hogy ne mondjam: lelketlenül. Muszájból.

Jóreggelt! :-)))
Tegnap este tízkor eldőltem mint egy zsák és úgy is maradtam reggel hatig. Nem sok bűn nyomhatja a lelkiismeretem, ha ilyen mélyen tudok aludni :-/ (a francba, vannak pedig bűnök amik nélkül az élet fabatkát sem ér)
Ráadásul olyan tele gyomorral, mint ahogy tegnap.
Jaj, túlzabáltam magam, sokan voltunk, mindenki hozott valamit, és ha mindenből csak egy falatot, hát már az is sok, de ugyebár nem csak egy falatot kóstol az ember abból, ami finom. Ennek ma lesz meg a böjtje, de szó szerint, ma csak paradicsomlét iszom.
Tegnap olyan vörösbort kóstoltam, ami Tokaj-hegyalján termett. Elfelejtettem megkérdezni hogy ki az a szőlősgazda aki elég tökös volt felrúgni a hagyományokat, a bor édes és sűrű volt, leginkább a dalmát édes vörösborokra hasonlított. Nem javaslom hogy fél pohárnbál többet igyatok az ilyesmiből, mert igen nagyon be lehet csípni tőle.

Más:
Nagyon érintett vagyok a Magyar Hírlap Négyezer baleset, száz halál című cikkében. Kár hogycsak most olvastam a cikket, én is részt vettem volna a bringások demonstrációján. Én nem sportból, hanem életmódszerűen bringázok. Sokkal, sokkal élhetőbb lenne ez a város, ha bringával biztonságos utakon el lehetne jutni ide-oda. Mondjuk piacra, vagy a munkahelyre, suliba.
De hát nem biztonságos, mert jelenleg vagy az autóutakból választanak le sárga festékkel egy vékony csíkot, ebben az esetben az autósok veszélyeztetik a bringások életét (engem is gázoltak már el kerékpárúton, a tulok jobbról akart előzni egy buszt, csak hát én ugyebár a saját testemmel akadályoztam meg ebben. A barom még kifogásolta is, hogy mi az apám fa***t keresek a kerékpárúton, amikor ő pont ott akar jobbról előzni).
Vagy, ami pont ugyanolyan rossz, a járdát felezik meg, és akkor a bringások veszélyeztetik a gyalogosok testi épségét.
Szóval, tisztelt városatyák (meg persze autósok), kicsit máshogy kéne hozzáállni a dolgokhoz. Rengeteg parkolóhelyet lehetne pl megspórolni, hiszen ki az a bolond aki mondjuk három kilométeres távolságért autóba ül és dugókban szenved, parkolóhelyet keres és parkolási díjat fizet, ha mehet bringával is? Nyílegyenesen a célig, parkolási díj nélkül?
Tapasztalatból mondom, hogy 6-8 km-es távolságon belül belül a bringa gyorsabb mint a tömegközlekedés, és csúcsforgalomban gyorsabb az autónál is.
Csak hát ugye a biztonság.
Mondjuk én, nyáron, könnyű kis blúzban, felcsipeszelt szoknyában, elég csúnyán össze tudom magam törni ha 100-zal húznak el a könyökömtől másfél centire. A sárga csík kerékpárutat jelölö részén. Merthogy egy festékcsíkot igen nagyon könnyű nem észrevenni.

Van még fejleszteni való nem csak a kerékpárutakon, de a közlekedési kultúránkon is:
"Ki miben vétkes?

A biciklisek szerint az autósok

* sávváltásnál két autó közé úgy húzódnak be, hogy a bringást fellökik a járdára,
* nem adják meg az elsôbbséget, ahol a kerékpárút stoptáblával védett,
* gyorsan és közelrôl elôzik a bicikliseket,
* kanyarodás elôtt erôs fékezéssel vágnak a bringás elé,
* parkoló autóból kiszállva rányitják az ajtót a biciklisre,
* nem kapcsolják le a vakító reflektort.

Az autósok szerint a kerékpárosok

* ittasan hajtanak,
* nem világítják ki a kerékpárt,
* nem adják meg az elsôbbséget,
* hirtelen váltanak irányt,
* a forgalommal szemben haladnak."

Még más: esik az eső :-((
Szerettem volna egy kis bodzát szedni ma délelőtt, de esőben nem lehet.
Ha van a környéketeken bodzavirág, egy szép nagy tányért öntsetek fel egy liternyi vízzel, ízlés szerint tegyetek bele cukrot, pár karika citromot és a befőttesüveget egy vászondarabbal lefedve, hagyjátok érni 1-2 napig majd szűrjétek le és hűtsétek be. Nagyon finom, virágillatú, szépítő és üdítő hatású ital lesz belőle.

Egy idézet a hírtv Reálisan mit lehetne tenni a D-209 kormány ámukfutása ellen?
című topicjából:
(aláhúzással kiemelés tőlem)


gazso
törzsvendég

Csatlakozott: 2003. 04. 15.
Hozzászólások: 511

Elküldve: 2004. Máj. 14., Péntek - 21:46:48    Hozzászólás témája:

Ha pl. Medgyessy Gergely füle megérkezne egy borítékban az apjához (D-209), Kovács László szeretőjének a kisujja egy kis csomagban Kovács Lászlóhoz és minden nemzetárulási, nemzet kiárusítási akcióra ehhez hasonló "válaszok"at kapnának a "vezető politikusaink" hamarosan észhez térnének !
Más nemzeteknél azonnali fejvesztés (életvesztés) a jutalom, csak a magyar ilyen balga, békességtűrő, fejét igába hajtó...
_________________
"Magyar az, aki annak vallja magát és semmi másnak ."
-Szabó Dezső


Politikamentes, napsütéses, gombaillatú hétvégét!

Úgy látszik, hogy amikor nagyon depresszív napok követik egymást, mindíg felbuggyan bennem valami nagyon rossz emlék is. Azt hinném hogy ez súlyosbítja a rossz közérzetem, de valahogy nem: megszabadulok ezektől a rossz emlékektől. Olyan, mintha nagyon mocskos lennék, és levenném az átizzadt ruhát. Attól még piszkos vagyok, de valahogy mégis könnyebb. Hát, ime a heti "szennyes":

Viccelődni szoktam azon, hogy én már majdnem mindenhol dolgoztam. Tényleg, még top-less bárban is.
92-ben, akkor már hónapok óta nem volt munkám. Néha csurrant-cseppent egy kis bedolgozás, de alapvetően semmi, gazdaságilag azok voltak a legrosszabb évek Magyarországon.

Nem volt mit tenni, újságból kinéztem egy hirdetést: csapost kerestek. Gondoltam, egy életem, egy halálom (akkor már nagyon a halál felé tendált a dolog), megpróbálom. Felhívtam őket, mondták, menjek be este nyolcra. Térképen kellett kikeresnem a Hegyalja utat, de ott voltam, akkor láttam hogy top-less bárról van szó. Kioktattak az árakról és arról, hogy ha a lányok közül valaki viszki-kókot kér, akkor az sima kólát jelent. Én elég fürge mozgású vagyok, kivinni is nekem kellett az italokat, szépen nőtt a forgalmam. Az zavart csak, hogy a vendégek egy része meg akarta kóstolni a lányok italát, az ugye lebukás lett volna. Amúgy szerintem nem csak a haszon miatt herélik ki a koktélokat, a lányoknak is vigyázni kell hogy be ne rúgjanak. Hajnal felé egy pasi rámtapadt, hogy ő engem akar. Mondtam neki, majd máskor. Azon búsongott, hogy most ő utazik, és mire visszajön, engem valaki már le fog csapni a kezéről, hát most azonnal be akarja magát biztosítani. Nevettem (hisz mi mást tehettem volna!) hogy nem lehet mindent egyszerre, egy nőért meg kell szenvedni, menjen szépen, ha visszajön, itt megtalál. Elképesztő, hogy a félrészeg, felajzott férfiak milyen hiszékenyek. Szinte szégyelltem magam hogy olyan könnyen hülyére vettem.
Zárás után jött a tulaj és megkért, hogy fogjam meg a farkát. Én liba, megkérdeztem, hogy: miért? Ha tetszem, felvesz, mondta. Megálltam hogy nem csavartam le a pöcsét, inkább nevettem és mivel aznap éjjel már bevált a taktika, mondtam hogy előbb vegyen fel, majd utána. Csak annyit mondott hogy estére miniszoknyát vegyek fel, ne ilyen "vasutasegyenruhát". Egy ezrest kaptam, meg hatszáz forintot a kiherélt viszki-kókok után.

Hazafelé, a kihalt hajnali városban komolyan gondolkodtam azon, hogy felkössem-e magam, vagy inkább kiugorjak a hatodikról. A fulladástól valamiért jobban féltem, de a hatodik alacsonynak tűnt a biztos halálhoz, úgyhogy kellett egy fél nap kinyomozni a szomszédoknál, hogy hogyan lehet kijutni a háztetőre. Közben azért még felhívtam az egyik angróst akinek varrni szoktam, és csoda történt: kaptam 30 (harminc!) pufidzsekit.

Nem tudom, láttatok-e már 30 dzsekit alkatrészekben, de valami elképesztő mennyiség: 60 ujja, vatelin, bélés, 60 eleje, vatelin, bélés, 30 gallér, vatelin, bélés, 60 kézelő, vatelin, 90 zsebpánt, 90 zsebzacskó, 60 kapucni, vatelin, bélés, cippzárak, cérnák, alátétek, belsőzsebek, akasztók, gumiszalagok, szóval lényeg a lényeg, 30 pufidzsekivel úgy meg lehet tölteni egy szoba-konyhás panelt, hogy meg sem lehet mozdulni a benne. Az átpincérkedett éjszaka után három éjjel, három nap varrtam. Erre bizonyítékom is van, a pesterzsébeti rendőrségen feljelentett az alattam lakó néni csendháborításért. Ipari varrógépem volt, a panel meg vezeti a hangot. Két hónap múlva kaptam az idézést, akkoriban már jobban voltam, meg tudtam békíteni a nénit.
Egyszer majd azt is elmesélem, hogy hogyan lehet egy sértett öregasszonyt rávenni, hogy vonja vissza a feljelentést.

Persze az előítéleteim maradtak: egy nő soha ne rendeljen viszki-kókot!

:-)) Szép hétvégi jóestét!!

Spenót hívta fel a figyelmem erre a cikkre a NOL-on. Kommentár helyett inkább idéznék belőle:
"Amennyiben a legerősebb abból indul ki, hogy a dzsungel törvénye, az erősebb jogának uralma neki kedvez - s ezért a közös játékszabályok fölé helyezi magát -, azzal mintegy feljogosítja a gyengét arra, hogy az is minden rendelkezésére álló eszközzel harcoljon ellene. Ez pedig nem más, mint az (ön)pusztító erőszakspirál legbiztosabb receptje."

:-))))))) Vége a hétnek!!!!!
VÉ-GE A HÉT-NEK!!!!!!
Remélem gyorsan elfelejtem ezt a rettenetet. Ami a fájl-kezelési jogosultságomat illet, legfelsőbb szinten indult el egy levelezés az érdekemben. Hiába, ha a józan ész nem segít, az igazgatói hatalom még mindíg bevethető :-/

Holnap buliba megyek.
Két kiló csirkemáj szívja magába négy gerezd zúzott fokhagyma és két púpos evőkanál majoranna illatait. Ha végeztem a blogolással, a májakat egyenként hajszálvékony szalonnaszeletekbe göngyölöm (ezért nincs só a májon, meg hogy ne keményedjen meg), fogpiszkálóval rögzítem és egy tepsiben sorbarakom, aláöntök egy kis pohár vizet és sütőben szép ropogósra sütöm. Ma ehetném rizzsel vagy párolt zöldséggel, de nem erre készül.
Holnap kikapkodom belőle a fogpiszkálót és kb félcentis szeletekre vágom. Vettem erdélyi kovászolt kenyeret, azt megkenem egy kis libazsírral, kétcentis kockákra vágom, és mindegyik kockára teszek egy szeletke szalonnás májat, rá egy vékony szelet zöldpaprikát, póréhagymát, retket vagy kovászos uborkát.
Mindezt ott a helyszínen, a résztvevők asszisztálásával. Egyrészt mert ez frissen jó, másrészt, mert pár száz apró falatkát elég körülményes szállítani, harmadrészt meg szombat délelőtt megint gombászni megyünk, nem lesz időm miniszendvicseket gyártani. Meg abban is reménykedek, hogy kedvenc cimborámnak a vasak gyúrása mellett arra is lesz ideje hogy saját izmúlag dagasszon egy rozsos-magos kenyércsodát. Mert jónak jó az erdélyi kovászolt is, de egy házias pasi által sütött házikenyérnél nincs jobb, állítom hogy nincs annál jobb.
Most megyek göngyölni, ha végeztem, jövök vissza.

Egyik kedves cimborámnak:

Boldog, boldog, boldog születésnapot,
kívánom hogy legyen még
sok ilyen szép napod!

Mondom én, hogy jó blogolni, meg előszedni régi dolgokat. Már jobban érzem maga, hogy kifüstöltem a mérgem.
:-))

Régen készítettek ki ennyire.
Archiválták az anyagainkat, és ahelyett, hogy előtte megkérdezték volna, mi az amit az új közös tárterületen akarunk látni, utólag(!!!) üzentek(!!), hogy mindenki mentse át a saját könyvtárát az új tárterületre, mert a régiről csak olvasni tud. Ebből már eleve az sült ki, hogy egy-egy közös használatú mappa 3-4 példányban van meg, de mindez nem elég.
Nekem, aki szinte mindenkinek dolgozom egy-egy keveset, nem adták meg a fájlok módosítási jogát. Én tartom karban a statisztikákat, a címlistákat, és ezek a fütyik, ezek pont tőlem vették el a teljes tárterület kezelésének a jogát. Komolyan, ezen a munkahelyen még nem káromkodtam (4 hónapja vagyok ott) de ma kiröppent pár kurvanyátok.

Először az informatikus felé, akinek nincs annyi tyúkesze hogy megkérdezze hogy mi az, amiben naponta dolgozunk, mit mentsen át egy-az-egyben. És ne a digitális analfabétákra bizza, mert egyik-másik azt sem tudja, mi az a mentés, és mi az a háttértár.
A második is neki szólt, mert annyit azért láthatna, hogy a jogosultságok változnak, és módosítás előtt megereszthetne egy telefont, hogy rákérdezzen: valóban ott dolgozom, vagy már elküldtek esetleg, azért hiányzom a listáról?
A harmadik kurvannya a személyzetisnek szólt, aki négy hónap alatt nem jutott el odáig, hogy engem listára vegyen.
A negyediket ennek az egész elbaszott, félresikerült bürokratikus rendszernek szántam,
az ötödik anyázás meg engem illet, hogy ilyesmiken felhúzom magam, ahelyett hogy örültem volna egy potya délutánnak és mondjuk hálózatban passziánszoztam volna a nagysasszonnyal (akinek mellesleg meg kellett volna írni a levelet a személyzetisnek, úgyhogy neki járna a hatodik, de már elfáradtam.)

Az a legborzasztóbb, hogy nekem kell majd szétszálazni a 3-4 példányban lévő könyvtárakat, hogy mi módosult, melyik dokumentumnak melyik a végleges formája, stb. Bizisten kishíján sírva fakadtam.

Úgyhogy ma előveszek egy régebbi, 'mókás' sztorit mert hátha attól visszanyerem a derűm és a nyugalmam.

Pár éve történt, találtam egy kiskutyát. Formás, csillogó szőrű, koromfekete kis dög volt, kötött izomzattal, széles homlokkal, vaskos tappancsokkal, folyton mozgó hátsófertállyal, értelmes szemekkel. Megtartottam, Lujzának hívják, ma is ő a kutyám. (Azért Lujza, mert mire kimondtam volna hogy Lucifer, már hanyatt is dobta magát, feltárva hogy nem hímnemű, tehát nem lehet ördög. Úgyhogy maradt a Lu...., ahhoz kellet nevet választani.)

Egy vasárnap felvettem a legszebb selyemruhám, (my best outfit, mondaná az amerikai) és kivittem a blökit a Városligetbe. Ismerkedni, pasizni (mind a ketten szukák vagyunk). Került is cimbora, igaz csak neki, mert a gazdi ott is nő volt. A 8 hónapos rottweiler kölyökkel nagy hancúrkodásba fogtak, amúgy kiskutya módra, fültépés, hasiharapdálás, fogócska. A gazdik meg beszélgetnek, persze, mindíg a kutyákkal kezdik. Hogy milyen édesek! Meg hogy a magyar rottweiler vonal már nem ér semmit, elsatnyult. Meg hogy gyenge kutyát nem szabad megvenni, kinézik a kiállításokról. Meg hogy akármilyen drága, mindenképpen megéri Németországból hozatni a kutyát, az mégiscsak egy komolyabb pedigré.... stb, stb, a végén tőlem is megkérdezte, honnan van a kutya.
Megmondtam: a Rákos-patak melletti parkból.
A nő rámnézett, de úgy, mintha az én méregdrága, Melbournben vásárolt selyemruhám egy hajléktalan koszlott gönce lenne, és csak annyit mondott:
- Óóóóó. Én azt hittem, hogy ez egy pitbull. -
Szétszedte a birkózó kiskutyákat, vetett rám még egy megsemmisítő pillantást és a vonakodó kiskant pórázon vontatva, faképnél hagytak bennünket.

A kutyámat, aki nem pitbull, meg engem, a vasárnapi selyemruhámban.

Visítok!
VISÍÍÍÍÍÍÍÍTOK!!!!!!!!!

Archiválták az anyagainkat, és ennek örömére elvették az írási jogaimat. Merthogy csak szerződéses vagyok, és nincs meg nekik a kérelemm amit már két hónapja egyszer megirtunk, merthogy akkor meg teljesen letiltottak.
De a jó édes kedves anyósukat!
A barmok!
Nap mint nap látnak, összefutunk a liftben, a büfében, és nem hiszik el hogy itt dolgozom.
ÁÁÁÁÁÁÁááááááááááááááááááÁááááááááááááááááá!!!!!!!!
Egyetlen régi fájlba sem tudok beleírni, mindent le kéne mentenem, új néven!!!!!!!!
nyasgem!

:-))
Jóestét!
nem is volt olyan borzasztó a nap, mint ahogy azt tegnap elképzeltem.
Az is hozzájárulhatott a jó közérzetemhez, hogy a reggeli napsütéstől elcsábulva visszaakasztottam a szekrénybe a tegnap vásárolt, karcsúsított, szépen dekoltált, de szürke kiskosztümöt és felvettem egy magam varrta, barackszínű kis kétrészest. A színes ruha, a napsütés elég is volt a jókedvhez.

A kongresszus 9 tizede elpocsékolt idő volt.
Mindenkire jutott 10 perc, ennek köszönhetően az általában félórásra tervezett póverpojntos demókat felpörgették. Arra nem pocsékolták az időt hogy átszerkesszék őket, egyszerűen csak gyorsan, olvashatatlanul gyorsan átpörgették az oldalakat, ennek köszönhetően az előadások érthetetlenek, követhetetlenül idegesítőek és emészthetetlenek lettek.
Szerencsére volt két olyan előadás ami nem csak nagyon érdekes, hanem flott és jól szerkesztett is, ezeket nagyon élveztem. És volt egy olyan is (persze az utolsó), amiből én nagyon érdekes információt szereztem, azt hiszem, sikerült egy hasznos kapcsolatra szert tennem, a főnököm is örülni fog neki.
Szóval, már megérte.

Amúgy jellemző arésztvevők hozzáállására, hogy az ingyenebéd után a kétharmaduk elszivárgott.

Az ebéd alatt arra is rájöttem, hogy hogyan lehet egy hidegtálat több alkalommal is felszolgálhatóvá tenni. A megoldás roppant egyszerű: a sonka- és szalámiszeleteket, hideg húsokat, paradicsom-rózsákat, uborkaszeletkéket és salátaleveleket szépen össze kell rendezni, majd jó vastagon bevonni aszpikkal. Ennek köszönhetően az egész összeragad, fél kézben a tányérral, a mellékelt villával lehetetlen szétoperálni az ennivalót. Egyben, az egész tálcányit meg mégsem lehet rátenni egy kistányérra, úgyhogy az éhes konferenciázó szépen továbbáll. Még szerencse, hogy jobban szeretem a sajtokat.
Gratula a kateringesnek, igazán gazdaságos megoldás!

Visszatérve az öltözködésre, valami, ami elrontotta a kedvem:
belefutottam pár óriásplakátba. Nem pont ilyenekbe,
mert amiket az utcán lehet látni ott a lányok szélesre tárt lábakkal ülnek, dőlnek, fekszenek, de a hangulatuk hasonló.
Nos, megkérdezném: a bugyigyártók ki a francnak akarják eladni a termékeiket?
Mert ha nekem, a nőnek, akkor én szeretnék valamivel többnek látszódni, mint egy csipkébe bújtatott dísznek a lyuk körül.
Értem én hogy egy szép női testtel mindent el lehet adni, az ellen sincs kifogásom hogy a pasik meglehetősen bulaközpontúan szemlélik a világot, de az ég szerelmére: ki a potenciális vevő? Én, a NŐ, vagy a világot a széttárt combok közé látó kanok?
Ha nekem akarják eladni a bugyijaikat, akkor tessék szíves lenni kicsit többre tartani mint egy szimpla picsát.

:-)) Jóestét!
Rettentő álmos vagyok. Ma hajnali fél négytől este hatig dolgoztam vagy utaztam, olyan vagyok mint akit kicsavartak. Útközben azért megvettem magamnak a kosztümöt, roppant egyszerűen megoldottam: megkérdeztem, hogy összecserélgethetem-e a kétféle méretet. Rövid habozás után rábólintottak, lehet érdemes lett volna várnom a leárazásig. De holnap kon-fe-ren-ci-á-ra megyek, hát muszáj domborítani :-/
Akarnék írni, de nem megy, elvattásodott az agyam. Talán majd reggel írok a jó főnökökről valamit.
Jóéjt! És bocs, hogy ma semmit sem írtam.

Jóreggelt!
Feltétlenül olvassátok el Andrassew május 10-i jegyzetét.
"A szövetséges katonáknak számolniuk kell azzal - hogy ugyanúgy, mint a vietnámi háború után - a napvilágra került bűnök miatt önmaguktól is piszkosnak érzik magukat, pláne, ha még tudják majd azt is, hogy a társadalom jelentős csoportjai megvetik őket. Magyarázkodniuk kell. Beszélnek majd, és kiderül az igazság, ahogy például Vietnám után. Megint egy háború, ahonnan nem jöhetnek vissza hősök, csak áldozatok. Sok-sok rémisztő filmet látunk majd arról, hogy a boldogan hadba indulók miféle borzalmakba kerültek, milyen állapotban tértek haza, és milyen rémálom lett az életük a lidércektől és a társadalmi számkivetettségtől. Fölösleges már ilyen filmeket forgatni.
Teljesen reménytelen a történelem tanításával, művészettel, vallásos ráhatással változtatni az emberi természeten. Csak abban bízhatunk, hogy megússzuk valahogy: nem kerülünk olyan helyzetbe, mint azok a katonák, és ezért nem tud kibújni belőlünk a sátánember.

Ha egy megkínzott ember egyszer majd szabadulva - egyebek mellett éppen azért, mert belehibbant a szenvedésekbe - a fejébe veszi, hogy bosszút áll Amerikában, Európában vagy bárhol, például Budapesten, akkor mi majd arról beszélünk, hogy ez egy rohadt, szemét, mocskos, gyilkos, arab terrorista? "


Egyetlen mondatával vitatkoznék csak: "Teljesen reménytelen a történelem tanításával, művészettel, vallásos ráhatással változtatni az emberi természeten."
Én még reménykedek: hátha mégsem reménytelen. Hátha mégis lehet hatni az emberre. Hátha.

:-)))Jóestét! :-)

Ma az immár szokásossá váló délután fél három és öt óra közötti bolondokháza mellett több kellemetlen meglepetés is ért:
1. a blogspot se szó, se beszéd áttervezte magát, alig ismertem rá a blogíró felületre.
2. nem tudtam megcsinálni egy egyszerű adatbázist. Mondjuk nem nagy tragédia, mert még sosem csináltam, de azért elméletben, azaz papíron hármasra levizsgáztam belőle, hát gondoltam, hátha mégis sikerülni fog. Nem jött be.
3. elkezdtem turkálni a régi könyvek között, ne tudjátok meg hogy mi gyűlik fel egy ilyen beépített szekrényben!

A hét hat napján teljesen természetellenes állapotokba vagyok kényszerítve: kényelmetlen testhelyzetekben kell dolgoznom (ahelyett hogy kényelmesen elheverve olvasgatnék), szempillát spirálozni (ahelyett, hogy napoztatnám a csupasz bőröm), folyton valami újat megjegyezni (ahelyett, hogy én magam fedeznék fel új dolgokat), agyonsózott üzemi kosztot enni (ahelyett, hogy otthon kotyvasztanék valamit amit előttem még soha, senki nem kotyvasztott), komolyan viselkedni férfiakkal (miközben néhányukkal kacérkodni szeretnék).
Nna. Csupa lemondás az élet.
Ráadásul ma meg akartam magam ajándékozni egy kosztümmel. Bevittem az egyiket próbálni, a felső részét mintha rámöntötték volna, csinos volt, ápolt és eltakart, kiemelte a nyakam, a dekoltázsom vonalait, a súlyomhoz képest még mindíg elfogadható formájú derekam. A szoknyáját sajnos csak begombolni tudtam, de becipzározni nem. Sebaj, kimentem egy nagyobb méretért, a szoknya kényelmesen feljött, de a blézer! Hát az lógott, mellben bő volt, vállban lecsúszott.
Egy darabig kolbászoltam a boltban, próbáltam megszervezni hogy a nagyobb szoknyát és a kisebb blézert valahogy titokban kicseréljem, de rámcuppant egy biztonsági őr, meg különben is, elképzeltem az utánam jövő arcát akin szűk a szoknya, a blézer meg lötyög. Elszégyelltem magam és kijöttem.

Pocsék napom volt, na.

Egy ilyen nap után egy forró fürdő kéne, egy kis masszázs, kis Gershwin vagy Dés, esetleg egy jó konyak, nagy hancúr-pancúr és óriási alvás.
Ehelyett sql van és access az adatbázis elkészítéséhez, meg hajnali kelés a másodálláshoz.
Mondom én, hogy teljesen természetellenesen van berendezve az életem.
Politizálni nem fogok, mert az ilyen ramaty lelkiállapotban csúnyít.

Ettől sem lett jobb kedvem: Verekedés a kendertüntetésen Index





Allah növessze szép hosszúra a szakállukat ezeknek a szellemi impotenseknek, hát nem kéne a rendőreinket beíratni egy konfliktuskezelő tanfolyamra???
Nem létezik hogy nem találják meg a hangot azzal a pár tucatnyi szélsőségessel!

Meg persze a társadalmunknak sem ártana egy kommunikációs tréning: az ugyanis, hogy az egy-két füves cigit kipróbáló kölyköt ne a rendőrség meg az igazságszolgáltatás "vegye kezelésbe", nem azt jelenti, hogy ezentúl szabad lenne a vásár és kipusztul a nemzet a kábítószerezéstől.
Hanem sokkal inkább azt, hogy a srácok pedagógusi segítséget, életvezetési tanácsokat, önismeretet kapnának két-három év letöltendő vagy felfüggesztett börtön helyett. És míg a rendőrségi - bírósági eljárás csak dacot vált ki egy egyébként is kockázatkereső kamaszból és taszít egyet azon, aki a lejtő szélén imbolyog, addig a családdal való foglalkozás, a füvezéssel játszadozó kölyök ingatag érzelmi életének stabilizálása, új perspektívák megmutatása az esetek nagy részében segít a kölyöknek abbahagyni.
De persze aki nem akarja érteni, aki a fiatal életek tönkretételét is megfizethető árnak tartja csak azért, hogy mumusnak tüntethesse fel a liberálisokat, az kerepeljen kedvére.

Attól még több esze lehetne a rendőreinknek, pláne, ha maga a rendőrkapitány felügyeli a demonstráció rendjét. Balfék.

Nem látok a pipától :-((
Csak pár jótanács:
- ha meszeltettek, mindíg Ti ragasszátok le azokat a dolgokat, amiket nem akartok összefestékeztetni (ablakkeret, parkettaszegély, lábazatok)
- parkettát és műkövet meszelés előtt töröljetek át egy vödör víz és egy deci étolaj keverékével, akkor nem tapad meg rajta a lecsöppent mészfolt.
- ha mégis odafröccsen a mész valahova, azon frissiben töröljétek fel.
- kivétel a festetlen, csak pácolt fa. Azt hagyjátok megszáradni, kefével dörzsöljétek le festékfoltot és langyos sörrel kétszer mossátok le a fakeretet vagy bútort (nem viccelek, egy üveg sörrel egy kétszárnyú ablakot tökéletesen rendbe lehet hozni)
- az elhomályosodott műkövet, parkettát ecetes vízzel töröljétek át néhányszor, az feloldja a mészfátylat.
- ha márványt vagy padlószőnyeget ken össze a festő, azt fizettessétek ki vele.
- egyébként is kössétek ki írásban, hogy választhat: vagy minden egyes elpötyögtetett foltot a saját nyelvével kell majd felnyalnia, vagy a homlokára tetoválhatjátok: "SZAR MUNKÁT VÉGZEK, NE BÍZZANAK MEG SEMMIVEL!".
UFF!

Tegnap még mindenféle magasztos dolgokról akartam írni, de ma tettek róla hogy kitörjön belőlem a kofa. A franc essen az összes kontárba.

:-)) Jóestét!
Gyönyörű képet kaptam Marcsitól:

:-)) Szépjónapot!
Jelentem, az erdei fák alatt megjelentek az apró, világoskék, hófehér, sárgapöttyös tojáshéjdarabkák :-)) Hamarosan a fiókák is láthatóak lesznek. Az öbölben is rajokban úsznak a kisujjnyi halacskák, szinte forr a víz a bedobott kenyérdarabok körül.
Jót sétáltunk, trikóban voltam, egy jó órát süttetem a karom a nappal. Már ennyitől is lehet érezni a napillatot a bőrömön. Egész felfrissültem. Valahogy meg kéne szervezni egy munka nélküli délelőttöt, és kiheverni az erdőszélre, a térdig érő fűbe, kicsit süttetni a hasam. Hjaj, de jó is lenne.
Most megyek dolgozni. Ez van.

:-)) Jóestét!

Kihagytam a Lohengrint. Jó társaság volt, ettünk, ittunk, beszélgettünk, nevettünk, kishíján a világot is sikerült megváltanunk, nem volt kedvem eljönni. Jól elvagyok én a sziklámon, de ha egyszer emberek közé kerülök, akkor nehezemre esik visszajönni.
A Lohengrint majd megnézem jeggyel, vagy beleválasztom jövőre valamelyik bérletbe. A színház ismételhető, de egy jól összemelegedett társaság nem.
Jól éreztem magam.
A fokhagymás-bazsalikomos márványsajtmártogatósnak is sikere volt, elfogyott.
Most olyan álmos vagyok, hogy csak nézek a kosár gombámra, és már meg is győztem magam, hogy holnapig semmi baja sem lesz az én illatos szépségeimnek. Ma éjjel legalább nyolc órát aludni fogok, reggelre olyan szép leszek, mintha nagygenerálozáson estem volna át. Vagy a nagygenerálozás esett volna át rajtam? A fene se tudja. Nagyon álmos vagyok. Jóccakát! :-))

Más: a kínai rózsámon öt (5!!!) vérpiros, kétökölnyi virág van egyszerre!!!! Ilyenkor nagyon-nagyon vágyom egy fényképezőgépre.

(A fényképezőgépről meg az jut az eszembe, hogy holnap a szegénységről akarok írni. Vagy a félreértett mondatokról. Attól függ, hogy délután, meló közben melyik áll össze bennem. Most azonban kikapcsolom a gondolkodásom, nem akarom hogy kimenjen az álom a szememből.)
kikapcs.
Jóéjt :-)))

Váci Mihály

A szaporodás


A Hivatalt úgy szaporítják,
-miként a fűzet ültetik-
hogy tulajdonképp folyton írtják,
tőből kivágják, szétnyesik.
De ha csak egyszer megfelezték,
-mindkettő gyökeret ereszt,
és ahány szeletre nyesed szét,
annyi darabból megered.


Ha egy hivatalt megszüntetnek,
máshol öt-hat nő fel helyette,
s már mindegyik országos szerv lett,
mire a Központ észrevette.
S akkor újra neki, lesújtanak,
hatalommal és rendelettel,
s ahányat ütnek - e szörny újabb
kitátott szájú fejjel felkel.

Mert százezerfejű sárkány
szervezete a Hivatal,
több a feje, mint ahány lábán
csúszik elérni, mit befal.
Falánk fejekből szövetséges,
lomha, ordító szörnyeteg
minden nyomorult kis "intézet"
vállalat vagy szövetkezet.

S mindegtyik fej csak azért tátog,
okád szólamot, fal tüzet,
hogy leváljon, hogy a világot
egyedül ő eméssze meg.
S ha odacsapva eltalálják,
s egy-egy mohó fejet levágnak,
ordít a fej, míg nem táplálják,
s nem növeszt hivatalt magának.

Előbb titkárnőt kerítenek,
hogy álmát senkise zavarja,
majd sofőrt, kocsit -személyes,
kizárólagos használatra, -
csoportot, osztályt, több főosztályt,
aztán egy külön titkárságot,
három helyettest, hogy megosszák
a terhet - és a kiváltságot.

Majd egy perspektivikus elvi
főosztályt; - tudományosan
kitalálni, hogy e seregnyi
léhűtőnek mi célja van?
Kidolgozni: az időközben
"világszervezetté" fejlődött
hivatal mit végzett - és közben
mily érdemet szerzett a Főnök?

Példát mutatva, lelkesen
dolgoznak, csakhogy kinyomozzák:
- nem lett volna itt semmisem,
ha szervünket létre nem hozzák.
S a tudománynak minden érve
bizonyítékká idomul,
s e szerv országfenntartó léte
múlhatatlannak bizonyul:-

"a Földről eltűnne az élet
e hivatal, intézet nélkül:
- ez maradt az emberiségnek
kizárólagos menedékül!"

A hivatalt, ha létrehozzák,
teherbe ejti önmagát -
és már hiába korlátozzák
kihordja szörnyű magzatát.

Kicsit melegebb jónapot!

Csudajót kirándultunk, szedtem vagy másfél kiló, a sok csapadéknak köszönhetően a védett helyeken a szokásosnál korábban előbújó csiperkét
.
Eredetileg szegfűgombáért indultunk, de abból csak pár darabot sikerült találni. Ez a maréknyi gomba elég ahhoz, hogy beillatozza a lakást. Az éjjel gombát tisztítok és főzök, még ha a szemem leragad, akkor is.
Hazafelé jövet beugrottunk a rómaira, most először éreztem magam rosszul. A nagy gyaloglásban meg hajlongásban kimelegedtem és ahogy leültem, rámhűlt a bőröm. Ráadásul már forralt bor sem volt, kis híján belémfagyott a fröccs. Vacogott a fogam, rettenetesen fáztam. Úgyhogy maradok a nadrág + pulcsi összeállításnál, pedig már nagyon szeretnék valami kacérabbat felvenni.


Süss fel Nap, fényes Nap,
kertek alatt a ludaim megfagynak.

:-)) Jóestét! (vagy jóreggelt?)
Elfáradtam a hét végére. Sőt, rettenetesen elfáradtam.

Pihenésképpen ma este egy kis Sylvia volt. Klasszikus balett, Delibes mindössze két témára épülő, de ehhez képest túldíszített zenéjére. A történet a dramaturgia szerint a szerelemről és annak hatalmáról szól, szerintem meg arról, hogy a balettmester csinos, bosszúból fúria felesége hogyan szokatja le uracskáját a csinos balett-növendékeken való csöcsörészésről. Persze, közben visszaszeret 'a zurába', igaz, Ámor -szegény-feje- rengeteget dolgozik azon, hogy mindenki megtalálja a magához illő párt.
Egy ilyen történettel engem a világból ki lehetne kergetni, de így, szöveg nélkül, zenével és tánccal előadva, nagyon élvezem. Sylvia mint címszereplő kicsit kicsit 'le volt táncolva' a balettmester feleségét alakító Aleszja Popova által. Fogalmam sincs hány éves a művésznő, de nekem ő jelenti a nőiességet, a kecsességet, a finomságot. Csodálatosan táncol, nincsenek csontjai, az izmai sem durvultak - szálkásodtak el, valahogy, egyszerúen csak fantasztikus.
A klasszikus balett művészei felett hamar eljár az idő, az izületeik harminc éves korukra általában tönkremennek. A néptáncosokhoz, a modern balett művelőihez kegyesebb az idő, ők nem kopnak olyan hamar. Fogalmam sincs miért ragaszkodnak ezek a gyönyörű, fiatal embeerek az ifjúkori rokkantsághoz, de szégyen, nem szégyen, én élvezem az előadásaikat. Még úgy is szeretem, hogy a balettkar képtelen egy egyenes sort, egy szabályos kört 'kitáncolni'. (Pedig láttam már én olyat, és állítom hogy létezik, a leningrádi balett legalábbis tudja.)
Kellemes este volt, pihentető.

Aztán persze mégis sikerült elrontani az estémet, a hazautat meg kellett szakítanom egy teckóbéli bevásárlással. Holnap ugyanis vendégségbe megyek, de semmi sem volt itthon amit vinni tudnék, bevásároni meg napok óta nem volt időm.

Mivel reggel inkább gombászni megyek, főzni biztosan nem tudok majd, úgyhogy
márványsajtos mártogatóst
csinálok. 25 deka márványsajtot összeturmixolok fél liter tejföllel, nyomok bele két gerezd fokhagymát és fűszerezem csipetnyi fehér borssal és evőkanálnyi bazsalikommal.
Ennyi.
A lényeg, hogy jó krémes legyen. Vettem hozzá szezámmagos ropit, de lehet bele mártogatni hasábokra vágott sárgarépát, sör-retket, káposztatorzsát, zsenge karalábét, póréhagymát, pirított kenyérszeletkéket is. A legjobban jégcsapretekkel szeretem.
Hihetetlen mennyiségű fröccsöt meg lehet hozzá inni.
Kár hogy én majd nem ehetek belőle, mert szombat este Lohengrin az Erkelben, és oda mégsem ülhetek be fokhagymaszagúan.
Mára jóéjszakát!

Más: meghoztam a DÖNTÉST. Fájt. Fájdalmat fogok okozni olyanoknak, akik nem érdemelték meg. Sőt.

De a jókurvaéletbe, néha magamra is kell gondolnom! A jövőmre!... Hátha van még.

Széthullott a napom, széthullottam én is. Front, áramszünet, kudarc, ma minden összejött.
Mindegy. Holnap jobb lesz. Remélem.

Ha a Szabadság téri Bank Center felé jártok, ugorjatok be egy negyedórácskára, a földszinti galériában Bartha Andrea Jel/Mezek című kiállítása látható.

Színházi jelmezek, rajzok, tervek vannak kiállítva.
Figyelmeztetnélek Benneteket, hogy csalódást okozhat, ha az ember látja hogy Júlia habfehér, rózsaszín szalagos ruhája függönycsipkéből, Szent Johanna páncélja pedig kályhaezüsttel színezett és lakkal merevített farmervászonból készült. Ebben a megvilágításban a flitterek és az üveggyöngyök sem csillognak.

De nem mondok ilyesmit, mert a jelmezek nem okoztak csalódást. Nem azért mert az embernek olyan érzése lehet mintha belátna egy picit a színházi kulisszák mögé. Ilyesmiről szó sincs, sőt.

A bábukra adott ruhák, a mögöttük fellógatott rajzok semmit sem mondanak a kulisszák mögötti világból, csak és kizárólag a darabról, a figuráról mesélnek. Júlia hamvassága, Lady Machbet hatalomvágya, A Szűz fanatizmusa kel életre. Az átlag színházba járó, ha nem látta az adott rendezést, tűnődhet azon, hogy ezekben a ruhákban hogyan játszhattak a színészek.

Nekem sokkal többet is mondanak ezek a ruhák. Mesélnek a szabász-tehetségről, a varrómunkások precizitásáról, a szinte művészi tökélyre fejlesztett szaktudásról is.
Ilyenkor nagyon fáj a szívem, hogy olyan hamar (10 év alatt) feladtam, hogy a választott, a szeretett szakmámból éljek meg. Tényleg csak éhenhalni lehetett abból a pénzből, vagy napi 16 órát dolgozva megrokkanni.
De nagyon hiányzik az a fajta alkotás. Nem a gyári, nem a robot, hanem amikor az ember elképzel valamit, kicsit formálja, aztán egyszer fogja magát és megcsinálja.
Azt hiszem, mégis kiszorítok egy sarkot a lakásból egy varrógépnek, mert bár tényleg nem a ruha teszi az embert, de az ember teszi a ruhát. Ruhává, vagy Jel/Mezzé, kinek hogy sikerül.
Bartha Andreának sikerült. Irígylem.

Jóestét! :-))

HÜLYE VAGYOK!!!!!!
Hogy miért, azt majd később elmondom. Most még magam sem tudom biztosan, de valahogy érzem hogy nem vagyok normális. Az az egy vígasztal hogy nem butácska HüPi vagyok, hanem nagyon ostoba, nagyon okoskodó liba. És gyáva is vagyok. :-(
NnNaAA. Ez van. Sajnos.

Visszatérnék a veszélyeztetett államigazgatásban dolgozókhoz. Megint nem akarok nagyon belemélyedni, maradnék a felszínesség felett :-)))
Egy példán, a 'technikai hiba' miatt leragasztott országhatár-jelző táblák esetén keresztül világítanám meg, hogy szerintem mi folyhat az államigazgatásban.

Szóval, valamikor tavaly évvégén születhetett egy nagyon komoly, szakértők által készített munkaterv, amiben többek között az is szerepelt, hogy a határrendészeti szerveket is fel kell készíteni az úniós tagságra. Ebben nyilván volt néhány továbbképzés, hogy a határőrök felismerjék a különféle személyi igazolványokat meg még egy csomó minden, többek között az is, hogy a határállomásokat fel kell szerelni úniós zászlóval és táblákkal. Ezt a munkatervet egy munkabizottság beáraztatta, majd lépésekre lebontotta, született egy csomó feljegyzés, amiben értesítették az egyes főosztályokat, osztályokat és csoportokat az elvégzendő feladatokról.
Nyilván a gazdasági főosztályra is érkezhetett egy ilyen feljegyzés, és több tétel között, ott volt, hogy úniós táblák is kellenek. A főosztályvezető kiszignálta egy osztályvezetőre, az továbbszignálta egy ügyintézőre azzal az utastással, hogy számolja ki mennyibe kerül, vagy ami még valószínűbb, nézze meg, hogy a rendelkezésre álló összegből mit lehet kihozni. Az ügyintéző nyilván összeszámolta hogy hány határátkelő működik az országban, azoknak hány táblája van. Visszaadta vagy nem adta a főnökének a papírt, már nem lényeges, hisz az is lehet, hogy csak egy osztályvezetői vagy főosztályvezetői titkárnő elfelejtette iktatni, de az ügyet ezzel el is felejtették. Hisz mindenki továbbadta, aki az érdemi munkát, illetve annak az első felét végezte pedig visszaküldte. A lényeg, hogy minden szinten elvégzettnek hitték a rájuk eső feladatot. Ez volt mondjuk január vége felé.
Április utolsó harmadában, amikor a legnagyobb főnököt fentről felhívták, hogy április közepén fel kellett volna küldenie a jelentését az úniós csatlakozás előkészületeiről, akkor kaptak a a fejükhöz, meg az íróasztalfiókhoz, és kezdtek kapkodni. Eltelhetett egy egész nap, mire megtalálták, hogy a főosztályok, osztályok, csoportok és ügyintézők, szakértők dzsungelében hol is tartózkodik az irat. Azt gyorsan megállapították, hogy új táblákat már nem tudnak rendelni, hisz azt nem csak el kéne készíttetni, de le is kéne ásni, alapozni, stb.
Gyors brainstorming után jött az isteni szikra: matrica!! Azt csak rá kell ragasztani a régi táblákra, aztán majd ráérnek gondolkodni a végleges megoldáson.
A kijelölt ügyintéző ész nélkül telefonálgatni kezdett. Kicsit idegeskedhetett, mert a nyakam teszem rá hogy ezek a táblák nem egyformák, nyilván vagy három napig a határőrök centivel a kezükben rohangáltak és küldték fel a méreteket a központba. Ezzel ugye elment három nap, de arra már nem volt idő hogy mintát is készítsen a nyomda, csak telefonon, esetleg faxon kapták az utasítást hogy hány és mekkora EU-emblémás tábla kell. Még az is lehet, hogy az ügyintéző, vagy a titkárnő nem is értette a nyomda visszakérdezését: már ugyan miért kéne magyar zászló vagy címer arra a táblára, amikor nekünk úniós embléma kell? A nyomda meg csinálta, még az is lehet, hogy éjszakáztak, de az biztos, hogy az elkészült matricákat egyenként szállították a határátkelőkre az utolsó pillanatban.
Kiragasztották, mindenki megkönnyebbülten dőlt hátra, hogy a feladat teljesítve van.

Amúgy, ismerve a bürokráciát, egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy 'polgári'-kormányzás alatt a hivatal nem esett volna bele ugyanebbe a hibába. Gondoljunk csak a milleniumi augusztus 20-án elpuffogtatott vörös csillagokra.

Kérem szépen, hogy az ilyen öngólokat elkerüljük (és mit tagadjam, hogy némi pénzt spórolhassunk meg az adófizető állampolgároknak), az egész kócerájt át kéne szervezni: nem főnök-, nem szervezet-, hanem feladatcentrikussá kéne tenni az államigazgatást.
Kicsit csökkenteni az egymás fölött lévő szintek, osztályok és főosztályok, megírandó jelentések számát, ehelyett a pontosan meghatározott feladatokat kiadni a pontosan körülhatárolt szervezeteknek.
Csakhát ugyebár, ez az, amit senki sem mer felvállalni.

Nos, megtörtént, fél 11-re itt voltak, 20 perc alatt kicserélték, pedig se az oprendszerem nem szerették, se azt, hogy csak az internet jön a kábelen és tévé nem. Ez valami különleges felállás lehet, biztos más illesztőprogram kell.
Azt mondják, hogy másfélszeresére fog nőni a sávszélességem. Kár, hogy ettől nem tudok gyorsabban gépelni.
Viszont nagyon helyes, csinos fiatal srácok voltak, az egyik szeme kifejezetten esztétikai élményt jelentett.
Úgyhogy ne zárkózzatok el a modemcserétől, már a látvány miatt is megéri.
Most megyek dolgozni, pedig tetszene a nap hátralévő részét itthon töltenem. Kimennék gombászni, tele lehet minden csiperkével, és szerintem már szegfűgomba is van. Irígy vagyok, nem árulom el hogy hol! :-))))
A hétvégén tuti megnézem, micsoda gombalevest fogok én enni, húúúúúúúúú, már alig várom hogy belegémberedjen a derekam a gombaszedésbe!

Hogy a modemcserétől hogy jutottam el a gombalevesig, azt derítsék ki a lélekgyógyászok, engem nem zavarnak a saját szellemi cikk-cakkjaim :-))))

kicsit nyűgös vagyok.
Kilencre ígérték a júpíszítől a modemcserét, de még nincsenek itt.

Hazudtam, mert azt igérték hogy kilenc és dél között jönnek.
Én viselem rosszul a várakozást, lehet, hogy egy hisztérika vagyok?
Már ki is vasaltam. Főztem két kávét (lehet, hgoy pont ezt nem kellett volna?)Takarításhoz nem merek hozzáfogni, elmélyültebb dologhoz meg nem érdemes, ha minden percben kicsöngethetnek.

Sose bírtam a várakozást. Banánt is majd' 20 éves koromban, Bécsben ettem először, mert sose tudtam magam rávenni hogy beálljak egy olyan sorba, ahol tíznél többen állnak.
morbus histericus.

Szóval, azt írja a Figyelő, hogy az "Államigazgatás - veszélyes munkahely".

Nem azért mondom, de a cikk szemszögéből vizsgálva minden munkahely veszélyes, mindenhol előfordulhat hogy az ember elgyávul, a saját hatáskör hiányától és a folytonos kézi irányítástól szenvedve elfelejti a tudását és nem mer dönteni, még a legegyszerűbbnek tűnő kérdésekben sem.

Az én tapasztalataim szerint a munkahelyen való megmaradást csak kb. 50 %-ban befolyásolja a munkavégzésünk minősége, a maradék kb. 50 %-ban a munkahelyi környezethez, ezen belül is legfőképpen a főnökhöz való alkalmazkodáson múlik hogy megtartanak-e bennünket, illetve, hogy mi meg akarjuk-e tartani a munkahelyünket.  Nem akarlak Titeket hosszas eszmefuttatásokkal untatni, ezért példákon keresztül mutatnám be, hogy mire gondolok:


Főnök 1
Elvált, összes szeretetenergiáit a kutyáira és a cégére fordítja. Mivel nagyon tehetséges üzletember és van érzéke a munkatársai kiválasztásához, a cég működtetése nem igényel különösebb erőfeszítéseket. A fő mutatókra figyel, stratégiát vázol fel, majd tehetséges és törekvő emberekre bízza a végrehajtást.  Maradnak tehát a kutyák. Hat óriási szőrmók, kettő a lakásában, kettő egy bérelt tanyán, kettő a saját tulajdonú irodaházban elkvártélyozva. 800 négyzetméter import padlószőnyegen laknak a 60 kilós malamutok, éjjel a portásnak ki kell iktatni a sok százezer forintért telepített riasztórendszert, mert a mozgásérzékelők beriasztanak a blökik helykeresésére. Vacsorára, mielőtt a Főnök1 indul haza, kézből kapnak fél kiló trappistát vagy egy kis rúd téliszalámit, néha selyemsonkát.
Esetleg az ebédmaradékból egy keveset. Ennek megfelelően a munkatársak az ételmaradékot nem merik kiönteni, mert a Főnök1nek hetek múlva is eszébe jut, hogy a multkor maradt egy kis zöldborsóleves, az pont jó lenne most felhígítani a száraztápot. A 'múltkor' ugyan két hete volt, a leves megbüdösödött és a takarító kidobta. A főnök sértetten 'megkéri' hogy máskor ne tegyen ilyet. Ennek megfelelően a példásan tisztántartott épületben, ahol hetente lemossák az ajtókat, havonta az ablakokat és kéthetente tisztítják a szőnyegeket, állandóan romlott ételszag terjeng és kétcentis döglegyek röpködnek.

Ez az ember nem bunkó, ízlése is van, imádja az impresszionista festőket, szociálisan is érzékeny, TGM-et olvas, kölcsönt ad lakásvásárlásra, rugalmas munkaidőben lehet nála dolgozni és még magánéleti problémákkal is lehet hozzá fordulni, európai színvonalon fizet, tényleg ideális munkaadó.

Már ha az ember nem allergiás a kutyaszőrre és nem sértődik meg, ha két kanál maradék krumplipüré eltulajdonításával meggyanúsítják.


Főnök 2
Fiatal ember, aki kamaszként utált tanulni, kezdett kisiklani az élete, 25 évesen taxizott az éjszakában, amíg el nem vették a jogosítványát. Utolsó lehetőségként a papája vállalkozásában kapott munkát, meghálálta a bizalmat. Pár év alatt beletanult az ügyvezető igazgatóskodásba, felfrissítette a papa konzervatív módszereitől nehézkessé vált vállalkozást. Mivel a sajátja, hát belead apait-anyait. Napi 16 órát dolgozik, ugyanezt várja el a munkatársaitól is. Hiszen mindenkinek hálásnak kéne lenni a lehetőségért, hogy egy jól menő vállalkozásban dolgozhat. Ha eszébe jut, hogy egy alkatrész hiányzik a raktárból, éjjel egy órakor felhívja a titkárnőjét, hogy üljön taxiba, menjen be az irodába és hívja fel a londoni raktárat. A titkárnő nem tudja meggyőzni arról hogy éjjel egy órakor Londonban nem szoktak nyitva lenni sem az irodák, sem a raktárak, taxiba kell ülnie és bemenni telefonálni. Éjjel kettőig próbálkoznak mobilon hívni a képviselőt (naná, hogy egy középkorú, sötétkék öltönyös londoni üzletember éjjelre kikapcsolja a telefonját!). Másnap reggel aztán faxon megrendelik a tengelyt, harmadnapra légifuvarként meg is érkezik.


Főnök 3
Középkorú, rettenetesen elhízott férfi, aki az elsők között alapított gmk-t. Annak a kornak megfelelően irányítja a céget, mindenen rajta tartja a szemét, senkiben sem bízik, mindenről tudni akar. Állandóan a rendelések, a számlák között turkál, mindent ellenőríz nehogy meglopják. Ha talál olyan tételt amiről nem tud, rákérdez, elég keményen. Az alkalmazott magyarázkodását, miszerint a vevő bejött, a katalógusból kiválasztotta az árut, ő megrendelte, az a rendes heti szállítmánnyal megérkezett, majd a telefonos értesítésre a vevő jött, fizetett és vitte az árut, nem fogadja el. Az ő, a Főnök3 tudta nélkül a cégnél nem történhet semmi, hisz ott minden az övé, mindent a saját homloka verejtékével hozott össze.
Olyannyira, hogy a készpénzes kasszából bármikor kivesz annyit, amennyire szüksége van. Aztán, amikor a délutáni kasszazárásnál az alkalmazott sírógörcsöt kap a százezer forintos hiány miatt, a Főnök3 rettenetesen felháborodik, hogy ugyan miért kéne neki egy tyúkszaros kis pénztárost értesíteni arról, hogy a saját pénzét magához vette.


Hát, így első nekifutásra ennyit arról, hogy milyen körülmények kellenek ahhoz, hogy egy alkalmazott kiégjen, rettegjen, igyekezzen minél kevesebb felelősséget magára vállalni.

És még nem ejtettem szót a munkatársról, aki az első munkanapomon elsírja hogy őt a felesége csalja, de a harmadikon nagy dacosan hozzáteszi, hogy ő meg viszontcsalja.
Vagy az ártatlan tekintető munkatársnő, aki még két év után sem tud egy festékpatront kicserélni a fénymásolóban, viszont rettenetesen gyorsan tud pöntyögni a számológépen (nem számítógépen!), ha a főnök megjelenik az ajtóban.
Vagy az olyan buzgómócsingokról sem szóltam mint amilyen én vagyok, aki rettenetesen meg akar felelni, mindent meg akar tanulni, hagyja hogy három bőrt húzzanak le róla, aztán ahelyett hogy időben szólna, megvárja amíg idegösszeroppanást kap a túlterheléstől és akkor borít, felmond, új munkahelyet keres és századszor is elölről kezdi a reménykedést, hogy egyszer, talán, végre lesz egy olyan munkahelye ahol megbízzák egy munkával, és hagyják hogy azt legjobb képessége szerint megcsinálja.

Folyt. Köv., mert most veszem észre, hogy mindenről írtam, csak éppen az államigazgatásról mint nagyon vertikális, nagyon hierarchikus rendszerről nem, ahol még a sima ügyintéző is minimum tanácsos, de inkább főtanácsos és mindenkinek van legalább kettő, de inkább három főnöke akinek jelentéssel tartozik.

Félreértések elkerülése végett: volt már jó főnököm! Sőt, talán most is az van. De ők majd egy másik alkalommal kerülnek terítékre.

Nos, a szemeim kezdenek begyógyulni, de kész vagyok.
Jóéjszakát! :-)))
istenkém, három és fél óra alvás, mi lesz velem holnap????????????

:-)) Szépjóestét!
Nő a restanciám.
Már napok óta halogatom hogy megírjam a véleményem a közalkalmazottakról szóló cikkről (vagy cikkhez, már nem is tudom, elmosódtak a pár napja még oly határozott gondolataim).
Ma reggel olyasmi történt velem, ami talán még soha: elfelejtettem bemenni dolgozni. Mrs Passziánsz ugyanis angolon volt, a másik titkárnő meg szabadságon, nekem kellett volna bemenni 8-ra. Pénteken meg is beszéltük, szentül meg is ígértem, aztán a hétvége kisöpörte a fejemből. A szokásos 10 órára mentem be, nagyon szégyelltem magam. Egy rossz szót nem kaptam (szemembe legalábbis), de arra ügyelek hogy többet ilyen ne forduljon elő.
A restanciám veletek szemben tovább nő, mert van itt nálam vagy 15 oldal gépelnivaló amit most kell megcsinálnom, mert holnap megint hajnalban kell kelnem. Muszáj. Jajj.
Ha esetleg éjfél előtt végzek és még marad némi energiám, akkor visszajövök.

:-))) Jóreggelt! :-))

Az történt, ami várható volt egy végigdolgozott és végiggyalogolt hétvége után: a tegnapi napló írása előtt ruhástól végignyúltam a kanapén és úgy is maradtam, egészen reggel 6 óráig. Arra sem ébredtem fel hogy égett a villany, hogy a farmer hurkákat vágott a derekamba, hogy nem voltam betakarva, hogy a fejem alatt maradt díszpárnának még a csücske is túl magas és kemény nekem, aki normális körülmények között párna nélkül alszom. Viszont remekül aludtam, friss vagyok, üde és simára vasalt :-)) Legalábbis ezt mondom-mondom-mondogatom magamnak, az meg már majdnem olyan, mintha tényleg az lennék :-/

Szóval, csatlakoztunk. Ahogy Spenót írta: "Mondtam is tegnap reggel, mikor kinéztem az ablakon: Semmi különbség, minden ugyan olyan szar, mint volt."
Hát igen.
Európa felült a bika hátára, kibontotta a gyönyörű, sarkáig érő haját és vágtatás közben végigsöpörte vele a Kárpát medencét. Összesöpörte vele az utak mellett elszórt szeméthegyeket. Elhullajtott néhány hajszálat a törmelékhalmokra, azok ott azonnal gyökeret eresztettek, szárbaszökkentek és virágba borultak. A bika egyet dobbantott a bal mellső patájával, mire a házak megmozdultak, eltávolodtak egymástól. Dobbantott egyet a jobb mellső patájával is, erre a házak között tátongó sebhelyek begyógyultak: járdák, parkolók, füves játszóterek és parkok nőttek a házak közé. Ahány ember látta ezt a csodát, (márpedig sokan látták, hisz aznap éjjel szinte minden második ember ünnepelt) az mind megváltozott: soha többé nem tudott például a járdára parkolni (de nem is kellett, hisz egyetlen éjszaka parkolóhelyek ezrei nőttek a házak közé), de a csokis papírt és a papírzsebkendőt sem tudta eldobni addig, amig egy szemetes-edényhez nem ért. A műanyagpalackokat gondosan összehajtogatták és elvitték a szelektív hulladékgyüjtőhöz.
Az emberek soha többé nem tudtak veszekedni se. A bolti pénztárosok mosolyogtak a vevőre, a buszsofőrök sem fékeztek többé hirtelen, így az emberek nem léptek egymás lábára se. Ha véletlenül mégis történt valami kis gikszer, azonnal adtak egymásnak egy szál virágot. Európa vágtatott tovább. Gyönyörű hajával kisöpörte az országból a parlagfüvet, korszerűsítette a lepukkant marhaistállókat, ingyenes autópályákat épített és a benzinkutatk ártábláiban örökre megváltoztathatatlanul rögzítette az olcsó benzinárakat. Eddigre a bika kicsit már fáradni kezdett, nagy gőzfelhőt lövellt ki az orrlyukából. Akit ez a nagy gőzfelhő elért, az soha többé nem tudott gyűlölni, mindenkin elhatalmasodott a felabaráti szeretet: a bőrfejűek flódnirecepteket vitattak a zsidókkal, a tanítónéni az első padba hívta a cigánygyerekeket, a kigyúrt macsó megállította a négykarikás járművét a zebra előtt, kiszállt, és a könyökét gyöngéden megfogva, átkísérte a nyugdíjas nénit a zebrán. Még a a piacrajáró nyugdíjas taligáját is húzta egy darabig. A nemezsapkásaink egy vég fehér és egy vég kék selymet ajánlottak fel az izraeli nagykövetségnek, majd virágot vittek a Szabadság téri emlékműre. Jutott a gőzfelhőből távolabbi vidékekere is, Funar megkoszorúzta a Szabadság emlékművet mielőtt visszalépett a polgármester-jelöltségtől.
Szóval, itt jár köztünk Európa. Részemről, ha véletlenül összefutok vele, megkérem majd hogy maradjon még, sok a tennivaló, kevés ehhez egyetlen éjszaka. Adok majd neki egy üveg hajnövesztőszert is, merthogy a nagy söprögetésben tövig kopott szegénynek a haja.

Addig is, van itt egy jó kis cikk: Mélyült a digitális szakadék Európában címmel.