:-))
Szépjóestét!

Igaziból csak életjelt adok magamról. Rájöttem, hogy nem kell nekem mindíg mindenhol megfelelni. Elmaradt a vásárlás, így a főzés is. Majd főzünk együtt azt, ami a fagyasztóban van. Most sétálni akarok egyet a Duna fölött.
Délután ettem egy szelet EU tortát. Csokis piskóta, három rétegű tejszines krémmel töltve. A legalsó kivis, a középső vaniliás, a felső réteg málnás. Piros, fehér. zöld :-)) A torta kék színű marcipánnal volt bevonva, és sárga marcipánból voltak rajta a csillagocskák. Pont a sok marcipán miatt kivi helyett pisztácia krémmel csinálnám a zöldet.

Most mindenféle boldog csatlakozást kéne kívánnom, de a fene tudja, akinek eddig jó volt, annak ezután is jó lesz. Akinek pedig eddig rossz volt, annak őszintén kívánom hogy kicsit jobb legyen. Közhely.
Ekkora fordulóponthoz csak közhelyeket lehet kívánni.
Remélem, hogy az európai hétköznapokban már szellemesebeket tudok mondani.
Jó lesz nekünk, biztos vagyok benne hogy jó lesz.

:-))) Szépjóestét!

Az a mosoly-jel ott fent csak önmagam győzködését szolgálja, be kell vallanom hogy igen kis sikerrel. A mai nap egy teljesen kárbaveszett, elpocsékolt nap volt. Nem tudtam dolgozni, amihez hozzáfogtam azt mindent abba kellett hagyni és újrkezdeni. Ezerfelé futottak a gondolataim. Ez nem az én hetem, ráadásul holnap vendégem van, rohambevásárlás, rohamfőzés, rohamtakarítás, rohamszépítkezés. Megette a fene az egészet.
Ráadásul az ünnepi hétvégét teljes egészében végig fogom dolgozni. Szombaton is, vasárnap is. Remélem valamennyire magamra találok addigra, nem engedhetem meg magamnak hogy ezt a hétvégét is elpocsékoljam.

Amúgy ma rájöttem, hogy a férfiak sokkal-sokkal pletykásabbak mint a nők. Az új, 4 hónapos munkahelyemen a tizenvalahány kolléganő közül még egy sem beszélt nekem a másik magánéletéről. Az egy szem férfikolléga bezzeg egész délután el tudja szórakoztatni az érdeklődőket a főnök, a jelen nem lévő, vagy a szobából öt perce kilépő kolléganő magánéletéről.
Mindezt teszi önszorgalomból, kérdezés nélkül. Sőt, az sem zavarja, ha a másik (történetesen én) testbeszéddel a tudomására hozza hogy nem érdekli a téma, más dolga van, síetne, unja, kínos számára, stb.
Ahhoz képest, hogy az első 10 évben csak nőkkel dolgoztam, eddig még egész jól kijöttem a férfikollégákkal. Ez a pasi attól félek kivétel lesz. Kilel a hideg a gondolatra, hogy kihúzom a lábam az irodából és máris csámcsogni kezd rajtam, bBbbrrRRrrrrr

A cikkről csak holnap írok, már ha lesz időm írni egyáltalán.

Két és fél órája kaszinóznak itt az asztalom előtt, kezdek szétzilálódni.
Az összes különszobás mind itt gyülik össze nálam.
Tegnap földhivatal, ma kaszinó, szabadságra akarok menni!

:-)) Jóestét!

Ma este sajnos teljesen társaságképtelen vagyok. Pedig ma kaptam egy nagyon magas labdát, gondolkodnom kellene, magamba nézni, hogy mit akarok kezdeni az életem hátralévő részével, van-e még bennem kurázsi meg ambició, de nem tudok gondolkodni.

Megint kaptam ugyanis egy levelet a kib#&>ˇˇ@÷$ß Földhivataltól. Ebben közlik velem, hogy megkapták a a kérvényem arra, hogy a lassan 10 (tíz!) éve megvásárolt lakásom tulajdonjogát nevemre bejegyezzék. Ezt a kérvényem a régi tulajdonos fellebbezésének elbírálásáig nyilvántartásba vették.

Hát a jó édes anyjukat!
A régi tulajdonos azt írta meg nekik, hogy valóban eladta nekem a lakást, és kéri, hogy járjanak végre annak a kib°^e#&!æ#> adminisztrációnak a végére, mert már neki is herótja van attól, hogy még mindig a kib&+%{$ß*¤ Földhivatalba kell járkálnia a 10 (tíz!) éve eladott lakása miatt.

Komolyan, ezt az egész kuplerájt ki kéne onnan pakolni! Hogy jönnek ezek ahhoz hogy 10 (tíz!) évig járassák velünk a bolondot?!!!


Nagyon jó cikket talált pedig az egyik munkatársam a figyelo.hu-n, "Államigazgatás - veszélyes munkahely" címmel. Ma este erről akartam írni, de nem tudok gondolkodni, arra kell koncentrálnom hogy ne kapjak dührohamot a kib*@&°$Ł* tetűlassú Földhivatal miatt.
Holnap visszatérek ehhez a cikkhez, én aztán kurvaságon, házasságszédelgésen meg űrhajózáson kívül majdnem minden módon kerestem már pénzt, van tapasztalatom a mindenféle típusú munkahelyekről meg a saját vállalkozásról is.

Most viszont relax, mert ilyen felhúzott idegekkel nem tudok elaludni, reggel meg korán kell kelnem.
Kéne egy unikum, de persze ilyenkor soha nincs itthon. Marad a légzőgyakorlat, ahelyett, hogy sajátlábúlag rúgnám szét a a kib~&@łßŁ Földhivatal valagát!

Jajj, mielőtt elfelejtem:
ma valami lidércnyomás volt az ebéd: rizottó, amiben benne volt a tegnapról maradt rizs, a tegnapelőttről maradt finomfőzelék, és a múlt heti sertéspörkölt meg némi reszteltmáj. Megundorodtam a kajától, most tartok pár nap léböjtöt mert komolyan attól félek hogy az undortól sárgaságot kapok.

A hétvégén vendégem lesz, neki csirkemájrizottót csinálok, csak azért is, hogy legalább a reményt ne veszítsem el, hogy létezik jó kaja:
Személyenként 1-2 csirkemájat egy gerezd zúzott fokhagymával, kis törött borssal és majorannával megszórok, saját levében megpárolom, ha kihült kiveszem a levéből és kis kockákra vágom. Egy evőkanálnyi apróra vágott hagymát kis olajon megpárolok, rádobok egy csészényi megmosott és lecsepegtetett rizst, felöntöm két és fél csészényi vízzel, picit megsózom és szorosan lefedve, lassú tűzön megpárolom. Közben lereszelek egy kis darab sárgarépát, félcentis kockákra vágok egy vastag szelet kaliforniai paprikát és egy csemegeuborkát. Mielőtt a rizs teljesen kész, rádobok két kanál fagyasztott zöldborsót, azért hogy együtt puhuljanak. 1-2 szem gombát kis kockákra vágva megpárolok egy serpenyőben. Amikor a zöldborsós rizs megpuhult, óvatosan, hogy ne törjön összekeverem a májjal, gombával és a nyers zöldségekkel. Jó bőven megszórom apróra vágott petrezselyemmel. Ha éppen van a hűtőben kukoricakonzerv, az is mehet bele.

Ebben a kajában minden lehet maradék: a rizs, a sült máj, a párolt és a nyers zöldségek, de még ha minden maradék is, akkor is garantáltan jobb lesz mint az a mai menzarizottó.

Most látom, hogy a látogatóim száma átlépte a kétezret.
Köszönöm szépen! :-))))

:-)) Szépjóestét!

Nézelődtem a hírportálokon, de a helyzet az, hogy most csömöröm van a politikától. Most még nem tudom eldönteni hogy bennem van-e a hiba és gyengülök, vagy a politika vált nehezebben emészthetővé. Olyan pártok indulnak az EP választásokon akik nemmel szavaztak a csatlakozásra, ugyanakkor "igen, de"-re szavazó, a választásokon nyerni akaró és a közéletet igen markánsan meghatározó politikusok nem vettek részt a parlament ünnepi ülésén, ahol törvénybe iktatták a csatlakozást. Szóval, nem veszi be ezt az én gyomrom, inkább hagyom az egészet a fenébe.

Ma nagyon érdekes élményem volt. A metróhoz menet gyakran összefutok egy lánnyal, aki 7 (hét) különböző méretű kutyát sétáltat, a legkissebb elfér a legnagyobb hasa alatt. Nagyon profin bánik azzal a rengeteg ebbel, a blökik szépen, fegyelmezetten, rövid pórázon vannak. Ma nem álltam meg, megkérdeztem tőle, hogy hova viszi naponta azt a rengeteg kutyát, és hogy gyüjtött össze ilyen vegyes kollekciót belőlük? Teljesen természetes hangon mondta, hogy ő foglalkozására nézve kutyasétáltató, mindegyik blökinek más a gazdája. Eddig csak magazinok kis színeseiben olvastam ilyet, az életben nem hittem volna hogy nálunk is meg lehet élni kutyasétáltatásból. De ezek szerint meg lehet.
Nna, most egy átlagember két dologra gondolhat:
1. Mi a francnak kutya az olyannak, aki nem tudja elvinni sétálni?
2. Jól felvihette az Isten a dolgát annak, aki megengedheti magának a bérsétáltatót.

Nálam az első változat jött be, egy kutyusnak mégiscsak a gazdijával kéne sétálni. De aztán, amikor jobban belegondoltam, néha bizony nekem is kéne valaki aki tud bánni a kutyával és pár napra kisegít ha mondjuk beteg vagyok vagy elutaznék egy hétvégére.
És itt jön a csavar, ami elvette a rossz szájízem: ha ugyanis így áll a helyzet hogy egy ilyen szolgáltatásra van igény, akkor az azt jelenti, hogy egyrészt van az országban fizetőképes kereslet, másrészt van vállalkozószellem az igény kielégítésére.
Merthogy ez egy szolgáltatás, ugyanolyan mint az angolkorrepetálás vagy a fodrászat, sőt, még szakértelmet is kíván, akárki nem tud 7 kutyával botrány nélkül végigmenni az utcán.
Pontos számokat most nincs kedvem keresgetni, de láttam már grafikonokat amik a különböző országok nemzeti jövedelmét mutatták, a keletkezés helye szerint. És bizony minél fejlettebb a társadalom, a GDP annál nagyobb hányada termelődik szolgáltatásokból. Idegenforgalomból, oktatásból, személyi szolgáltatásokból és ezen belül mint újdonság, személyi edzőségből, rendezvényszervezésből, bérsétáltatásból. Miért is ne? A csaj megél belőle, a gazdik örülnek a segítségnek és fizetnek a szolgáltásért. Ha valaki fizet a vendéglői ebédért, a masszázsért, a ráncfelvarrásért meg a márkás ruháért, miért pont ezért ne fizetne? Pár ember megélhetése biztosítva van, a pénz meg ugyebár társadalmi szinten is forogatva szaporodik.
Hálistennek kezdünk piacosodni, keresletben-kínálatban gondolkodni, új, kielégítésre váró igények után kutakodni.

Más:
Ma 6 levelet kellett méregdrága merített papíron újranyomtatnom, mert megelőlegeztem egy doktori címet valakinek, akinek nincs. Nem is értem, mibe került volna neki nagyhirtelen ledoktorálni, miért engem kellett kétszer dolgoztatni?

:-) Jóestét! :-))

Ma szembenéztem a saját kövérségemmel. Szó szerint. :-(
Úgy történt, hogy a jóga végén hanyattfekvésből fel kellett emelni a püspökfalatom, magasra felnyújtani a lábam (tesiórán ezt hívtuk gyertyának), majd onnan leengedni a lábam a fejem mögé. Nem volt semmi gond, csináltam mindent amit kell. A kufferom kicsit nehéz, de ha azt kiemelem, utána már helyben vagyok, csak a hátamra és az egyensúlyra kell koncentrálni. Szóval, hátranyújtottam a lábam, lassan, óvatosan, nagyon figyeltem a keresztcsontomra, a nyakamra, éreztem hogy jó amit csinálok.
Aztán szépen, lassan, elkezdtem a térdem behúzni a fülem mellé.
Ebben a pozitúrában egy hatvan centis élű kockába be lehet stokizni egy embert. Levegőt már csak imitt-amott kaptam. Mire az orrom kishíján beleért a saját micsodámba, ott volt a térdem is ahova átmenetileg szántam: a fülem mellett. Levegő egy gramm se, talán két másodpercem ha volt, gondoltam, szétnézek mielőtt megfulladok. Na, ez volt az, amit nem tudtam. Mármint szétnézni. Merthogy a trikóm felcsúszott (illetve lecsúszott) és én néztem a saját hasamat. Pontosabban a hasam helyén lévő hájhurkákat. Szép egyenletes, kétujjnyi átmérőjű hurkácskákat. Megszámolni nem tudtam őket mert a fulladásos halál beállta előtt lazítanom kellett a pozitúrán, de ott voltak, határozottan láttam.
Igaziból eddig is tudtam hogy léteznek, csak nem szembesültem vele ennyire. Állva, a tükörben nézve valahogy nem olyan rondák.
Most nem tudom eldönteni, hogy örüljek, mert olyan rugalmas vagyok hogy bele tudom verni a pisze nózikám a micsodámba, vagy szomorkodjak, mert az évek folyamán egy hájas, löttyedt tehén lettem.
De az is lehet, hogy ha nem lennének ott a párnácskák (sőt, mit szépítsem, parasztdunnyhák), akkor kapnék levegőt stoki-póz közben?
Majd reggel, munka közben eldöntöm.
Most tentebaba van, holnap háromkor kelek. Illetve kellek, mert nélkülem ugyebár, nem azért, de összedűlne a világ :-/

18 évvel ezelőtt, 1986. április 26-án baleset történt a csernobili atomerőműben.

Kérlek, lapozzátok végig Elena honlapját.

:-))) Jóestét!

Hulla fáradt vagyok. Hazafelé jövet kicsit pihentem, nagyon jó volt bringázni, alig találkoztam autókkal, mindenféle bokrok, orgonák, meggyfák és almafák illatoztak, a kisrádióban meg éppen Luna gróf és Leonóra duettezett. Egyszer próbáljátok ki, érdemes, egy kis alkonyi kerékpározás, valami olyan zenével amit szerettek. De mostanra megint összezuhantam, gondolkozni se nagyon tudok. Hogy mégis elszórakoztassalak Benneteket, meg persze magamat is, beteszem ide egy régebbi írásom.

Antikarrierem története

Úgy kezdődött, hogy nagyon unalmas kisvárosban éltem. De tényleg. 8-10 kritikán aluli köpködős kocsma, egy héten 2 mozielőadás, hétvégén dizsi a művházban. A KISZ szerencsére rendszeresen szervezett szinházlátogatásokat meg kirándulásokat, jó kis csapat volt.

Nem tudom már ki keresett meg azzal, hogy fel kéne eleveníteni a szüreti mulatságok hagyományát, és mivel mi ruhagyár létünkre női üzem voltunk, ugyebár, nekünk kéne biztosítani a szőlőszedő- meg a csőszlányokat és a női ruhákat is. Az egyik TSZ adta a lovakat, a szekeret, meg persze a délceg lovaslegényeket és csőszfiúkat. Nekiugrottunk.

Kerítettünk régi fényképeket, annak alapján megterveztem, kiszabtam a ruhákat, a lányokkal megvarrtuk. A gyárnak valamikor volt egy néptánceggyüttese, onnan is volt ruhánk. A huszároknak persze kölcsönözni kellett. Szereztünk cigányzenekart, süttettünk 3 db fél méter átmérőjű kalácsot, nótákat tanultunk, a farmerhoz meg edzőcipőhöz szokott lányok egy részét még arra is meg kellett tanítani, hogy hogyan járjon a 3 alsószoknyában, hogy azok ne akadjanak a lábuk közé. Szóval, hónapokon keresztülk dolgoztunk, de megérte, hatalmas volt a siker.


Az első szüreti mulatságon, mint fő szervezőnek, meg mint akinek a legszebb ruhája volt (hisz én csináltam őket, naná!) én voltam a kisbíróné. A legelső voltam a sorban, csípőre tett kézzel, hímzett fejkendőben (hisz bíróné, tehát férjes asszony!) riszáltam magam a város idősödő férfinépességének nagy gyönyörűségére.
Következő évben, a tavalyi párom megcsaládosodott, a friss asszonyka kizártnak tartotta hogy az ő uracskája bárki mással kézen fogva sétáljon, ugyhogy átmentem csőszlánynak. Azoknak a párja ugyanis lovaslegény volt, vagyis nem együtt, kézenfogva mentek. A kisbíróné szerepét átengedtem a nem is mondom, milyen csámpáslábú ifjú feleségnek.

Aztán, harmadik évben, nem tudom mi jött rám. Bugyiné akartam lenni. Ez egy kormosképű némber, aki rongyos ruhában rohangál, zsákból kormot meg tollat szór a nézőseregre. Most már bevallhatom, egyszerű bosszú vezetett. Volt egy munkatárs, aki egy párszor ujjal mutogatott rám mint követésre méltatlan példára, és tele lett vele a hócipőm. Lehet hogy én is tettem ezért a mutogatásért, de akkor is. Útáltam azt az ember, na! Legalább egyszer az életben be akartam mázolni korommal a képét, ha a mutogatós ujját már nem törhettem le. Csodálkozott mindenki hogy nem vállalok szerepet, de mondtam, nem leszek aznap itthon. Csak ketten tudtuk hogy Bugyiné leszek, a főszervező expárom -aki azóta is kisbíró volt- meg én.

Kölcsönkértem az öcsém 43-as méretű disznóetető bakancsát. Anyámnak volt egy barna parókája, nagyon koszlott darab. Nagyanyám rongyosládájából került flórharisnya, bundabugyi, ócska szoknyák. Apámtól elprivatizáltam a permetezős ujjasát. Az egyik flórharisnyát lecsúsztattam a bakancs fölé, a szoknyát féloldalt feltűztem és kilógattam rajta a bugyi szárát. A derekamra rátekertem egy egész dunnahuzatot, a hátamra szereltem egy kispárnát púpnak. A képemet bekentem szemhéjtussal (tudjátok, az a filmszerű, ami teljesen fekete), és az egyik szemfogamat fekete szemceruzával satíroztam le. A parókát jól feltupíroztam, egy kis agyaggal imitt-amott összetapasztotam és tűztem bele néhány libatollat. A sárból kentem egy keveset a lábam szárára meg a bugyiból kilátszó térdeimre is. Merthogy pont térdig ért a bugyogó. Jó nagy zacskó lisztet, egy kis kormot, meg egy foszlott tollpárnát vettem magamhoz és csatlakoztam a menethez.

Mit ne mondjak, óriási sikerem volt! Ilyen Bugyinét még nem látott a város! Végigtáncoltam az utat, próbáltam a férfiakat táncba hívni. Nem nagyon sikerült, pláne amikor a fekete fogammal rájuk vigyorogtam. Aztán az egyik mégiscsak derékon kapott. Nem tudom, hogy próbáltatok-e már csárdásozni 43-as bakancsban, amikor 37-es lábatok van. Nem könnyű. A vége az lett, hogy a forgatásnál összeakadt a lábam és estem egy óriásit. Az a 60 éves, retkes szárasbugyi szerencsére nem hagyott cserben, égnek meredő lábakkal, a hátamon hevertem ott, de a bugyi kitartott!!
Tényleg senki sem ismert meg! Szórtam a lisztet, a tollat, és a végén, amikor pedig lehetőségem lett volna rá, nem kormoztam össze azt az embert. Belemarkoltam a koromba, de megsajnáltam. Vagy lehet hogy az öltönyét. Kiráztam a kormot és kezet nyújtottam neki, az meg elfogadta, a hülye. Ugyhogy legalább a keze koszos lett, megérdemelte a disznó. Nagyon útáltam azt az embert, hiába.
De azt a Bugyinét azóta is emlegetik, bár később megtudták hogy én voltam, mindenki gratulált. A hétfői megyei Néplap tele volt az én fényképemmel, a fotós szinte csak velem törődött. Igaz, vagy 3 napig nem tudtam menni az izomláztól, az az óriási bakancs több kiló trágyalét szívott magába, iszonyú nehéz volt.
Jó volt, na, jól sikerült, mit álszerénykednék?

Következő ősszel már nem laktam a városban. Még azt sem tudom, hogy annak a 3 szüreti bálnak lett-e folytatása. Remélem, igen.
Na, hát így lettem én 3 év alatt Kisbírónéból Bugyiné. Már bánom, hogy miért nem egyből hátulról kezdtem a karrierem.

:-)) Szépjóestét!

Antipolgár létemre kis olvasgatással (meg jó kiadós szunyókálással) töltöttem a szombat délutánt. Tyúkperek országa címmel jó kis írást találtam a 168 órában. A saját bőrömön is érzem hogy a be nem tartott megállapodások, a zsebszerződések, a birtokháborítások, a kontárok és az évekig húzódó perek országa vagyunk. Néha rettenetesen kiszolgáltatottnak érzem magam a saját munkáltatómmal, sőt még egy villanyszerelővel szemben is (bár ez előbbiek az elmúlt 5-6 évben korrektek voltak velem, de ez lehet csak a 7-bő-7-szűk esztendő periodikája, mert előtte bizony nem mindíg voltak azok).

Meg egyébként is. Egyre világosabb számomra, hogy a jog az esetek egy részében nem megoldás, tudniilik nem éri el a célját: nem tart vissza semmitől. Az a csatornatisztító aki abból él hogy kiszállási díjat kér, majd közli "hogy ehhez a munkához nem megfelelő a gépe de megadja egy kollégája számát" -aki másnap szintén felszámolja a kiszállási díjat- jogi úton aligha megfogható. Mint ahogy azzal a szülővel sem lehet bírói úton boldogulni, aki a láthatással meg a gyerektartással tartja sakkban az ex-ét.
A bírói úton történő jogérvényesítésből kiszorul a kárenyhítés, ráadásul a megtagadott szolgalmi jogért vagy a tönkretett szülő-gyerek kapcsolatért nem kárpótol az, ha a kárt okozót elmarasztalja a bíróság, a konfliktus pedig bármikor újra kirobbanhat. Mostanában megfodult a kezemben pár könyv a mediációról, nekem nagyon tetszik hogy nem a büntetésre, hanem a konfliktus megoldására és ha nem is a felek tökéletes összebékítésére, de legalább egymással való elfogadtatására törekszik.
Megkeresi hogy a szomszédok miért is haragszanak egymásra, megpróbálja feloldani a haragot, és felismerteti az egyikkel azt, hogy engednie kell a szomszédot beállni, a másikal meg azt, hogy ne éljen vissza a szolgalmi joggal, és adja vissza azt a húsz centit a kocsibeállóból.
Vagy a láthatást megtagadó szülők esetén rá lehet vezetni mindkét felet, hogy ne a gyereken keresztül tegyenek keresztbe egymásnak.
De rengeteg egyéb alkalmazási lehetősége van még ennek a technikának, aminek -olvasmányaim alapján- fő eszköze a beszélgetés, a beszéltetés és a megoldáskeresés, az egészséges kompromisszum.
Böngésztem egy kicsit:
Már ügyvédek is csinálják, de ügyeljetek arra, hogy a mediátor nem kérhet százalékot, fix óradíja van, hogy ne legyen érdekelt a végeredményben!
Eörsi Mátyás szerint a mediátor sem nem ügyvéd, sem nem bíró, sem nem pszichológus. Csak hatékony.
A családi és egyéb kis perpatvarok mellett társadalmi konfliktusok feloldására is alkalmas.

Szóval, csak azt akarom mondani, hogy ha valami problémátok van, akkor mielőtt bíróságra mentek, érdemes megpróbálkozni a mediációval, például itt. Persze, az még jobb, ha nem fajulnak a dolgok odáig, de hát az ugye nem mindíg csak rajtunk múlik.

Jaj, azt elfelejtettem mondani, hogy megint ledózeroltak két csónakházat. Lassan már nem marad egy se :-((
A motorcsónakos, az bezzeg marad! Azt pedig elehetné onnan a fene, a csendes, mélázgató, kocogó, evező, sétálgató szombat délelőttöket nagyon durván szét tudják dübörögni a motorok.

Jóreggelt! :-))

Visszaütött hogy tegnap úgy leszóltam a nőtársaimat, a nyár meggondolta magát és bőrig áztatott. Mackónadrág meg favágóing volt rajtam, mind a kettőt csavarni lehet. A vége felé már a cipőmben is jól hallhatóan cuppogott a víz. Ez van, biztos rászolgáltam.
Amúgy nem bánom az esőt, ha így folytatódik, hamarosan el lehet indulni szegfű-gombászni.

Nagyon szép most minden, olyan illatok vannak a levegőben hogy egész elbódultam. A legjobban a rügyező nyárfákat szeretem, ha meg akarjátok tudni hogy milyen, akkor most keressetek fel egy nyárfaligetet, mert csak pár napig lehet érezni a rügyek mézgaillatát.

A Homo Rómaicus faj újabb három példánnyal bővült. Három tüneményes öreglánnyal, a "halásznadrág-kommandósokkal". Hatvanon már túl lehetnek, térd alá érő bő sortot, vagy szűkebb halásznadrágot viselnek, surda-kalapot, és bringán érkeznek. Mind a hárman rövidre vágott frizurát hordanak, kettőjüké hófehér, a harmadik barna. Ma mind a hárman egyforma sárga esőkabátban voltak, de alul kilógott a halászgatyó :-))) Remekül elszórakoznak, jeges kávét isznak vagy kapucsínót, szemmel láthatóan élvezik az életet. Ha van olvasóim között olyan sportos életmódot kedvelő úr aki szívesen elkortyolgatna velük egy kávét, az szombat délelőttönként, 10 óra körül kolbászoljon a rómain, előbb-utóbb összefut velük.

Most igen erős vitában vagyok a jó lelkiismeretemmel, nem tudom eldönteni hogy egy kávét főzzek-e, vagy inkább bujjak vissza a paplan alá felmelegedni és szunyálni egy órácskát.
Ilyenkor jövök rá, hogy milyen gyenge jellem vagyok.

:-)) Jóestét!

Találtam egy írást Irakról, Daniel Pipes: Miért lázad Irak? című cikkét a HVG-ben. (Olvassátok el az íráshoz kapcsolódó olvasói hozzászólásokat is, remek keresztmetszetét adja a társadalmunk véleményének)
Ha a szívemre, meg a tapasztalataimra hallgatok (lásd lentebb, a két nappali ezelőtti bejegyzésem, sajnos tudom milyen pusztításokat csinál egy háború), akkor én is azt mondom, amit az Ashima Csoport: KI IRAKBÓL!!!
De aztán elképzelem, ahogy kivonulnak az amerikai (és persze velük a magyar, a lengyel, a stb) csapatok, és az irakiak ottmaradnak a saját belső konfliktusaiknak, haduraiknak, hiányzó közigazgatásuknak, jól fejlett korrupciós hagyományaiknak és a szétrombolt infrastruktúrájuknak kitéve. Magyarul, szerintem a kivonulás után ott elszabadulna a pokol, polgárháború törne ki. Akkor pedig már az ENSZ se tudna segíteni. Na, nem mintha eddig bármit is tudtak volna tenni.
Bizisten nem tudom mi lenne a jobb. Egy eleve hazug indoklásra (ti. az iraki tömegpusztító fegyverek meglétére) alapozott háborúból nem lehet jól kijönni.
Mondjuk, Bin Laden 'békejobbjából' inkább nem kérnék, azt ő úgyis akkor vonná vissza amikor neki jólesne. De hogy az USA-nak nem kellett volna tavaly bemenni Irakba, abban mára már biztos vagyok.
4-5 évente minden ország választ, ki elnököt, ki miniszterelnököt, ki államfőt, minden ország a legjobb tudása szerint, a legjobb képességű vezetőt próbálja megtalálni. Aztán mégis itt vagyunk.

Azon tűnődöm, hogy egy esetleges amerikai elnökváltás után lehetne-e tárgyalni, létezik-e olyan erő, aki le tudná állítani a -szerintem legalábbis- lassan önjáróvá váló iszlám terrorizmust. Létezik-e olyan muszlim vezető, akinek a szavára abbahagynák (el sem kezdenék) egymás gyilkolását a shiiták és a szunniták, abbahagynák palesztinok öngyilkos merénylőik 'beélesítését', és így tovább.
Merthogy ebben az egészben az a legborzasztóbb, Bush (meg Blair, meg mi) sem gondolta végig, hogy olyan háborút kezdett el, aminek a végén nincs kivel békét kötni.
Úgyhogy ebből tényleg nehéz lesz kiszállni.

:-))) szépjónapot, itt a nyár!!!
A lányok nagyon nekivetkőztek, igaz, eddig csak kétféle típust láttam meztelen háttal, vállal: az egyik, amelyikre vastag rinocéroszbőrt égetett a szolárium, a másik, amelyik a keléseit akarja az első nyárias napsugarakkal gógyítani. Gonosz vagyok, tudom, de nem bírtam megállni. A most divatos bugyirózsaszínhez karamellszínű bőr illene, hát, arra még várni kell néhány hetet. Én is nézegettem az ujjatlan blúzaimat, de ilyen tésztafehér karokra... bBrRrrrrrrr, inkább ne. Jó lenne a hétvégén kicsit süttetni magam, nagyon vágyom a napfényre.
Ráadásul a mai napom teljesen pocsékba ment, délig szinte semmit sem csináltam. Azt hiszem fogok beszélni a főnökömmel, hogy péntekenként járhassak 11-re, és maradjak 4-ig. Kettőkor lenne vége a munkaidőmnek, de ma is (meg a múlt héten is, meg azelőtt is) fél kettőkor kezdett ömleni a munka, megint csak háromkor szabadultam el. Ez nem lenne baj, csak addigra nagyon kifárasztott a semmittevés. Ha a jövő héten is ez lesz a program, bizisten feldobom ezt a javaslatot. Minek ücsörögjek ott, ha nincs mit csinálni, utána meg kapkodni kell?

Ma raviólit ebédeltem, vegyes salátával. A "vegyes" ez esetben azt jelentette, hogy a tegnapi káposztasalátát (elárulta a köménymag íze), a tegnapi fejes salátát (elárulta az, hogy már tegnap is ropogott a fogam alatt a homok), és a tegnapi uborkasalátát (elárulta az, hogy az uborkaszeletek enyhén nyúlósak voltak) feljavították egy kis reszelt sárgarépával, meg ezt az egész cukros-ecetes-köménymagos borzadályt leöntötték egy kanálnyi cukros-ecetes-majonézes borzadállyal.
Úgyhogy blogolás után megmosok és ujjnyi laskára szeletelek egy fej salátát, hozzágyalulok egy kígyóuborkát, belenyolcadolok 4-5 szem paradicsomot, ollóval belevagdosom egy nagy csomó újhagyma ropogós zöldjét. Két pohár kefírbe belereszelek 8-10 deka márványsajtot, hozzákeverek egy teáskanálnyi bazsalikomot, loccsantok bele egy kis olívaolajat, és ezt a kettőt, a salátát meg az öntetet külön-külön, jól lezárt edényben beteszem a hűtőbe. Egy csirkemellet szépen felszeletelek, meglapogatom egy kés fokával és bekenem egy gerezd zúzott fokhagyma, pár kanál olívaolaj és teáskanálnyi mustár keverékével. Holnap a husit roston, hirtelen kisütöm, megszórom frissen őrölt borssal, melléteszem a salátát és leöntöm a márványsajtos öntettel.
Dehogy fogok én menzasaláták miatt boszankodni, ugyan kérem!
Desszertnek mákos tészta lesz, de nem porcukorral, hanem eperlekvárral. Már ha megismerem, mert amilyen trehány vagyok, nem cimkézem a befőttjeimet. Mondjuk, nem nagy tragédia, a mákos tészta szilvalekvárral sem rossz.
Este még jövök politizálni, de most kicsit konyhatündérkedek, meg olvasok. Elfáradtam, hosszú volt a hét.

Látjátok, milyen vagyok? Elfelejtettem, hogy tegnap volt a Föld napja.

Jó kis vitrioládát olvastam ma Para-Kovácstól a Magyar Hírlapban. Ha leveszem belőle a Deutchot meg Schmittet öv alatt szúrkáló kis mondatot, akkor nagyon egyetértek vele.
Kétségtelen, hogy azokat az iszonyatos éveket '90 és cirka '95-'96 között, amikor minden üzem tönkrement, amikor szinte minden ötödik ember munkanélküli volt, Demszky derekasan végigcsinálta, nem omlott össze a város, működött minden. Ez óriási teljesítmény, le a kalappal.
Sajnos azonban mostmár az is látszik, hogy Demszky nem egy Andrássy gróf, róla aligha lehet majd sugárutat elnevezni. Azon egyszerű oknál fogva, hogy nem épített sugárutat. Sőt, mást se. Mentségére szolgál hogy akadályozták is benne pár évig azok, akik most jobbról támadják, de akkor is, a főváros valahogy tényleg nem mutatott fel jövőképet. "Nem mert álmodni", ami mondjuk egy Demszky típusú válságmenedzsertől akár elfogadható is lehet. Tudja ezt ő is, azért vezeti az SZDSZ listáját. (Ha a szadi olyan tökös és bátor, liberális párt lenne mint amilyennek én látni szeretném, Mohácsi Viktóriát hozná első helyen. De nem olyan,) biztosra akar menni, és nem mellesleg, biztosítani akarja az ős-szamizdatos, soha-korrupciós-ügybe-nem-keveredett, nagy tekintélyű, de megfáradt város-politikusának a tisztességes visszavonulás lehetőségét. Bizisten mondom, meg is érdemli. Legyen Eu-képviselő, az ilyen típusú emberből mindíg a legjobbat tudja kihozni az új kihívás.
Hanem, akkor mi lesz Budapesttel? Bármit is csinál most a fidesz, bármennyire el akarja hitetni hogy egyik napról a másikra Budapest-párti lett, a 4-es metró megfúrása, a nemzeti-Gödör, az álszent Schmitt-kampány, a panelprolizás és strigázás után aligha tud itt 30-40% fölé keveredni. Mert kivel? Ismét Schmittel? Majd bolond lesz mégegyszer égetni magát, jó helyen lesz ő Brüsszelben. Vagy Rogánnal? Azzal lehet még 15%-ot sem érnének el, mint ahogy a többivel se.
Akkor, ki jön 2006-ban? Az mszp felől ismét Németh Zsóka, vagy valamelyik kerületi polgármester, az rendben van.
De a szadi kit fog indítani?
Lesz végre olyan főpolgármesterünk, aki a békés, polgári békeidőkben végre neki mer állni a bontással is járó fejlesztésnek?

Az éjjel megint a berobbantott hídról álmodtam.
Általában már napközben is tudom hogy éjjel majd a vasúti sínekre szakadt úttest és a töltésről meredező vastraverzek látványára ébredek, de van úgy is, hogy teljesen váratlanul tör rám. Ezt soha nem tudhatom előre. Elég hozzá egy különlegesen gödrös férfiáll, vagy egy szép formájú, rövid körmű kéz. Ilyenkor szinte robban bennem az endorfin, a szívem gyorsabban ver, kipirulok, a meglepetés felkúszik a torkomba, kiáltanék. Aztán, a tizedmásodpercig tartó eufória után jön a döbbenet: hiába hasonlít az áll, a szempár nem ugyanaz, nincs a kézfejen, a gyűrűs és a középső ujj között ott az a pici V alakú sebhely. Ez a legrosszabb, mert a szinte földöntúli boldogság után azonnal jön a reményvesztettség.
Van más variáció is, ez elviselhetőbb, mert ez legalább egyből a fájdalommal borít be és úgy lök bele a reménytelenségbe. Elég ehhez egy gólyafészek, mint ez is itt lent, csak a villanydrótok nélkül:

Vagy egy tehetetlenül széttárt kar, amiről hiába tudom azonnal hogy az általános emberi testbeszéd része, mégis eszembe juttatja azt a nagykövetségi alkalmazottat. Teljesen mindegy hogy türelmetlenség vagy sajnálat van a hangjában, a mozdulat mindig ugyanaz: enyhén felvonja a vállát, picit ingatja a fejét és a kifordított tenyerét mutatja felém, hogy lássam is, ne csak halljam: „We have no information, his name is not on the lost lists.” Ezzel aztán el lehet menni haza, nehéz szívvel, könnyeket nyelve, de ez legalább nem ültet fel a hormonok hullámvasútjára.
Ilyenkor mindig a híddal álmodok, vagy a szétdúlt tanya egyetlen épen maradt villanyoszlopán fészkelő gólyákkal.
Ami a legborzasztóbb, hogy az évek folyamán sem csökken bennem a rémület. Ugyanúgy eljegesednek az ujjaim, görcsbe rándul a gyomrom, lebénul a lábam, ugyanazzal füsiketítő dübörgéssel áramlik az ereimben a vér és ugyanúgy szédülök. Csak annyit sikerült elérnem, hogy már rövidebb ideig tart a halálfélelem, már nem napokra, “csupán” percekre üt le a lábamról.

Eszékről indultam, mert dolgom volt Rijekában és visszafelé, félúton gondoltam meg magam, hogy mégsem jövök haza, megkockáztatom a kerülőutat. Egy régi térképben bíztam meg abban, hogy addigi életemben mindig akadt valaki aki segített, útbaigazított. Egy idő után elfogytak a Belgrád távolságát mutató táblák, sőt, egyszercsak mindenféle tábla elfogyott az út mellől, az úttesten egyre több lett a belövésnyom. Elmentem egy kiégett istálló mellett, a henger alakú gabonatárolón óriási lyuk tátongott, átsütött rajta a nap. A pici, alig több mint tucatnyi házból álló falucska porig volt rombolva, egyetlen ép ház sem maradt. Ennek a falunak a végénél jelent meg az első útakadály is. Kb. három méteres betonoszlopok, dupla X alakban rögzítve, szögesdróttal körbetekerve. Eleinte csak keretbe fogták az utat, de pár kilométerrel később már felkúsztak a padkára, majd az aszfaltra is, előbb csak két sávot, majd egyet hagyva szabadon. Megfordulni már nem lehetett, muszáj volt előre menni. Megint egy lerombolt mezőgazdasági telep, beomlott istállóval, leégett kazlakkal, és ebben a reménytelen üszkösségben, az egyetlen egyenesen álló villanyoszlopon egy gólya építgette a fészkét. Nem tudom mit gondolhatott magában, kereste-e a régit, esetleg tavaly is ezen a villanyoszlopon lakott. Ő szokva lehetett az ilyesmihez, a tél minden évben szétcincálja a madarak lakását, hát épített egy újat, kitartóan, precizen, készült a költésre. Szerettem volna megkérdezni tőle, hogy onnan a magasból lát-e valamerre embert, de hát nem beszéltem gólyául. Azt sem tudtam neki elmondani, hogy mennyire sajnálom ami a kéményekkel történt, ott biztos jobb helye lenne a fiókáknak mint egy villanypóznán.
Aztán értem a hídra. Szemből érkezve -ha nem néztem a szögesdrótot- egy teljesen hétköznapi vasúti felüljárónak tűnt, nem volt semmi jele annak, hogy a felső harmada hiányzik. Pedig hiányzott. Tiszta munkát végeztek a robbantók, csak két nagyobb vasgerendából lógott ki pár méternyi, az aszfalt egyenes vonalban ért véget és ugyanolyan egyenes vonalban folytatódott a túloldalon. Csak a két, szinte mérnöki pontosságú él között, lent, a mélyben volt rendetlenség. Betondarabok, aszfaltrögök, meredező vasgerendák borították a síneket.
Furcsa érzés amikor az ember nem azért akar valamit túlélni mert fél a haláltól, hanem azért, mert dolga van. Nekem el kellett jutnom Belgrádba, muszáj volt, reméltem hogy ott megtudok valamit.
Nem tudom hány kilométert tettem meg hátramenetben. Sőt, azt sem tudom, mennyi ideig tartott ez a kitérő, jóval éjfél után értem csak a határátkelőhöz, már zárva volt, várnom kellett hajnalig.
De mindez már nem is igazán számít, hisz egész életemben látni fogom a gólyát is, a hidat is, a beszakadt tetejű házakat és istállókat is.

A kép Gejza alkotása

:-)) Jóestét!

Ma nem igazán lesz blog. Vannak írásaim félig készen, de nincs erőm befejezni őket.
A fél napot azzal töltöttem hogy a távollévő kollégáim gépein, a dokumentumok között és az outlook-ban kerestem egy anyagot ami akkor készült, amikor én szabadságon voltam. Merthogy hiába van óriási közös tárterületünk ahol mindenkinek van saját könyvtára, a legtöbben még mindíg a winchesterükre mentenek. Szóval, nem érkezett meg a címzetthez az anyag, többen csinálták, úgy lett utólag összerakva, és mivel a közös területen csak az üres sablonokat és nyomtatványokat találtam, egyenként mindenkinek a gépét "fel kellett törnöm" (persze saját jelszavával, lista van róla, uhhhh), és összekeresgetni a részeket. A főnököm ugyanis váltig állította, hogy megcsinálták, hisz látta készen, kinyomtatva. De akkor miért nem lett elküldve?

ÉS A VÉGÉN MI DERÜLT KI??????
A roppant okosok, amíg én szabdságon voltam kinyitották a gépemet és onnan küldték el a kitöltött táblázatokat. Merthogy én kezdtem el, hát akkor biztos az én gépemen kell lennie ...... A címzett meg, mivel se tárgy nem volt megadva, se a nevem nem ismerte, nyilván egyetlen mozdulattal eldobta a levelet mint vírusgyanúsat.
Édesistenkém, hány órás tanfolyamot kéne elvégeztetni velük hogy legalább egy nyavalyás tárgyat beírjanak, csak annyit, hogy "kért anyag" vagy az iktatószámot vagy valami hasonló? Hiszem azt akkor is kellett írni egy levélre, amikor még sehol nem volt számítógép.
Én meg, mint az állat dolgoztam másfél órát, és közben ott volt az egész anyag az outlookom elküldöttjei között, ahol a legkevésbé kellett volna lennie. Azt sem tartom kizártnak, hogy a többmillió Ft értékű hálózatot kijátszva floppyn vitték át "hozzám" hogy el tudják küldeni.

Fogalmam sincs hogy mi történt ma itthon meg a világban, a munkahelyemen nincs rádió, vagy ha szól is valakinél, nem figyelek rá, most meg nincs erőm szétnézni a hírportálokon. Ha valami történt, ráérek holnap is megtudni.
Négykézláb be az ágyikóba, hajnalban kell kelnem.

:-)) Szépjóestét!!
Ma este egy kis Dés volt, az Európa hajón. Elég proccos dolognak tűnik rendezvényhajón dzsesszt hallgatni, nem nagyon szeretem én ha kötényes pincérek kapkodják ki a kezemből az üres borospoharat, de ráálltam, miért ne, ha jó a társaság.
Jó volt a koncert.
Annak ellenére is, hogy a hangosítás hagyott kívánnivalót maga után és a koncert végére nem csak a hangulat forrósodott fel hanem a levegő is, már az a kevés ami az az alacsony mennyezetű teremben maradt.
De Dés és bandája jó volt nagyon. Volt minden, dallam a négyzeten, ritmus a köbön, szólók, együttzenélés, minden ami kell a jó zenéhez. A műsor nagyobbik részét a Makk Károly rendezte "Egy hét Pesten és Budán" című film zenéiből írt számok adták. A filmzene is tetszett, de így, élőben még jobb volt, körítve friss és régebbi számokkal.

A film az nem hagyott bennem különösebb nyomokat azon túl hogy gyönyörűen volt fényképezve és Törőcsik Mari hihetetlen nagyot alakított benne. De az egész annyira művészi akart lenni, hogy elfeledkezett a film legfontosabb feladatáról, történetesen arról, hogy valamiről szólnia kéne. Persze ha nagyon megerőltetem magam és nem gondolok például arra hogy 47-48 éve disszidált férfi aligha hagyhatott itthon most harminc körüli kislányt, meg ritkán szoktak emberek intenzív osztályi ágyból másnapra egy kandalló elé kerülni fekete neccharisnyában és pezsgőspohárral a kézben, akkor értem hogy az örök szerelemről és a megbocsátásról szólt a film. Szóval, Az egy hét... valahogy nem jött be nekem, de ha semmi más haszna nem volt minthogy Dés László megcsinálta belőle a Metszetek című albumot, már megérte.

Írnom kéne még arról is, hogy az egyébként munkaidőben SMS-t író, bulvárlapot olvasó, beszédekbe belekiabáló és egymáson a gyerekszobát számonkérő honanyáink és honatyáink felháborodtak azon, hogy pár fiatalember szórólapokon hozta a tudomásukra, hogy szerintük haza kéne hívni a magyar katonákat Irakból.
Az az igazság, hogy közvetlenül Dés koncert után nincs kedvem ilyesmiről írni. Megmondom azt is, hogy miért: Dést még 100 év múlva is fogjuk hallgatni, de a hirtelen rendpártivá vált képviselők megsértett munkaerkölcsére már jövőre sem fog emlékezni senki, legfeljebb a parlamenti jegyzőkönyvekben lesz nyoma ennek a kis afférnak. Hacsak ki nem találják, hogy ezentúl kitiltják az állampolgárokat a parlamenti ülésekről. Ez mondjuk emlékezetes maradna mert jókora eret vágna az amúgy is vérszegény demokráciánkon.
Az iraki háború meg egyébként is sokkal súlyosabb probléma annál, mintsemhogy pár infantilis, sértődött képviselőcskére bízhatnánk a döntést.
Maradok inkább a zenénél. A szórólap szerint augusztus 1-én ugyanezzel a műsorral fellépnek a Pesti Vármegyeháza Díszudvarán.

:-))
nem én álltam a szőnyeg szélén. Pontosabban én SE álltam ott :-)))

:-))) Jóestét!!!
Ma nagyon jó volt a jóga. A tanár azt mondta, hogy japán ülésből (amikor térdelésben a sarkunkon ülünk) emelkedjünk fel térdelésbe, nyúljunk hátra, támaszkodjunk meg a sarkunkon és hajoljunk hátra. Ezt még végigmondani is nehéz, kicsit ingattam a fejem, de azért hátranyúltam. Tényleg nagyon meglepődtem amikor megtaláltam a bokám, nyújtóztam tovább a sarkamig, aztán másik kézzel is. Éreztem ahogy a fejem húzza hátra a testem, a comb- és hasizmaimmal tartottam magam. Már ameddig bírtam, ez a gyakorlat nagyon durva. A gerincemben egyenként meg tudtam volna számolni a csigolyákat. A legmeglepőbb az volt, hogy (még) vannak hasizmaim, és tartanak is. Hiába, mégiscsak jó alapanyagból vagyok gyúrva.

Tegnap azt is végiggondoltam, hogy miért olyan furcsa a viszonyom a munkámhoz (mit tagadjam, be vagyok rosálva a holnapi osztályértekezlettől). Az a helyzet, hogy a munkahelyen nem szeretek tétlenül lenni, még akkor se ha tényleg ki vagyok belezve. Ha már ott vagyok, akkor keresek valami csinálnivalót, ha elfáradtam, leülök egy kávé mellé egy negyedórácskára, de aztán nézem hogy mit kéne csinálni.
A magyarázat egyszerű: teljesítménybérben kezdtem dolgozni, máig ez határozza meg a szocializációm. Ott az elvégzett munka mennyisége és a fizetés egyenesen arányos. Egy varrónőnek (de gondolom, minden más teljesítménybéresnek, lehet az akár üzletkötő is) egész nap, lankadatlanul nyomnia kell, a munka mindíg hegyekben áll mögötte. Még azt sem teheti meg, hogy időnként kicsit pihen, mert akkor meg az utána következőnek nem lesz elég munkája. Ha meg nincs elegendő munka, akkor nincs pénz se. Itt tanultam én meg, hogy a munkaidőt ki kell tölteni, ehhez tartottam magam akkor is, amikor már nem teljesítménybéres voltam.
Aztán, a kilencvenes évek elején, amikor a nagyipar tönkrement és kis pinceműhelyekben lehetett csak elhelyezkedni azt is megszoktam, hogy ha nem volt munka, akkor vagy elküldtek, vagy nem kellett bemenni néhány napig. Tiszta sor: ha nincs munka, akkor jobb ha otthon vagyok, olvasok, kirándulok, bármit csinálok ami jólesik. Ha meg bőven volt munka, belefért hogy pár órával tovább maradjak bent.
Valahogy így.
Most meg csak nézek: munkaidőben passziánszozni, blikket(!!!!) olvasni, ez számomra elképzelhetetlen. Ha van üres időm, akkor böngészem a jogtárat, bele-bele lapozok a statisztikáinkba, a szakirodalmakba, próbálok úgy kinézni, mintha érdekelne az a szakmai környezet amibe a jószerencsém segítségével csöppentem és amihez halvány lila gőzöm sincs.
Nem tartom kizártnak hogy kivülről buzgómócsingnak nézek ki és halálra idegesítek mindenkit.

Nem tudom hogy jó-e ez így. Az is lehet, hogy csak simán olyan munkahelyet kéne keresnem, ahol kötetlen a munkaidő és a környezet.
Majd holnap kiderül. Mindenesetre korán lefekszem, hogy pihent legyek.

Más: ma valami szépet láttam, sajnálom hogy nem volt velem a fényképezőgépem. A piros lámpánál beállt egy ezüstszürke autó, ami teljesen be volt borítva halványrózsaszínű virágszirmokkal. Gondolom egy vadalmafa alatt parkolhatott és neki is tetszett a látvány, mert még a szélvédőt is csak az ablaktörlő lapáttal húzta le annyira, hogy azért kilásson. Olyan volt az autó mint egy babarózsaszínbe öltöztetett koszorúslány. Ritkán szokott autóról ilyesmi az eszembe jutni, de ez nagyon tetszett. ITT A TAVASZ!!!!!!

:-)) Jóestét!

Délután, munka közben hallgattam a Kossuthon az A mi időnket. Ez egy (nagyon jól) szerkesztett műsor, minden alkalommal feldobnak egy témát amit egy jegyzet vezet fel, majd hallgatói telefonok következnek, kb fél órán keresztül. Utána újabb jegyzet, riportok, művészportrék, megemlékezések, közben Esti Krónika. A helyzet az, hogy nagyon szeretem az ilyen műsorokat. Van benne spontaneitás, de mégis szerkesztett, a riportok profin kivitelezettek és akit érdekel mondjuk a szegedi papucskészítők (engem érdekel), vagy mint most, az ukrán-szlovák határon kettévágott Nagy- és Kisszelmenciek élete, sokat tanulhat.
A témákat felvezető jegyzetekben sem lehet túlzottan kivetnivalót találni, ma például ezzel indult a műsor:
"Értékeinkrõl - élõben
- Maradi-e az, aki magát konzervatívnak vallja, vagy csak régebbi korok értékeiben, erkölcsében keres kapaszkodót? Hogyan lehet az, hogy manapság a magukat konzervatívnak tartók tûnnek radikálisabbnak? Miért ragaszkodunk oly nagyon a múlt értékeihez, és miért utasítják el sokan hagyományainkat? Mit gondolnak, melyek azok az értékek, amelyeket minden áron konzerválni kell, és mi az, amit már nem tudunk átörökíteni?"

Nem látok én ebben semmi kivetnivalót, sőt! Tényleg jó a kérdés is, a kérdésfelvetés módja pedig nem elviselhetetlenül szájbarágós, ad teret a vitának.
Csak hát a betelefonálók. A mai műsort hézagosan hallgattam, egy idősebb hölgy egy mondatára azonban felkaptam a fejem. Azt mondta: "Népírtó diktatúrákkal szemben csak a radikális konzervativizmussal lehet harcolni."
Én meg csak tátottam a szám. Mert hol van itt népírtó diktatúra? (a beszélgetésből egyértelműen kiderült, hogy a hölgy a mai Magyarországról beszélt) Meg egyáltalán, mi az hogy radikális konzervativizmus? Nagyon konzervatív? Mennyire radikális? És mitől radikális? És a konzervativizmus, mint értékőrzés, nem zárja ki a radikalizmust? Ha annyira nagyon konzervatív, akkor az nem akadályozza a fejlődést?
Mindezek a kérdések csak az én fejemben hangzottak el, a műsorvezetőnő teljesen természetes módon vette tudomásul a kijelentést.
Hát, ez az én bajom ezzel a műsorral.

Aztán, -visszatérve Nagy- és Kisszelmencre- megvilágosodott bennem a megoldás. Tényleg megrázó volt a riport, a határ két oldalán rekedt rokonok csak útlevéllel jutnak el temetésre, keresztelőre, beteg testvér meglátogatására. Egy egész -magyar nemzetiségű- falu életét tette tönkre egy elhibázott határrendezés és az embertelen bürokrácia. A probléma megoldásért kiált.
Szerintem minden lakosnak lehetne adni egy kártyát, és annak a felmutatásával a falubeliek bármikor átsétálhatnának a falut kettévágó sorompón. Mindegy hogy beteglátogatni, templomba, udvarolni vagy boltba mennének. Számukra virtuálissá kéne tenni a határt.
Azt a határt, ami néhány évtized múlva már egyébként is minden európai számára virtuális lesz. (Még lehet hogy kártyát sem kéne adni, mert egy hatszáz lelkes faluban mindenki ismer mindenkit, egy jóindulatú sorompóőr kéne csak.)

Egy "radikális konzervatív" szerint ennek a falunak az egyik felét el kéne venni Ukrajnától, a másik felét elvenni Szlovákiától, és a két felet Magyarországhoz csatolva egyesíteni. Még akkor is, ha ezzel mind az ukránokkal, mind a szlovákokkal megutáltatnánk magunkat is, meg a falut is. Még akkor is, ha ezzel a falu kikerülne a számára mégis létfeltételt jelentő ukrán és szlovák makrokörnyezetből. Még akkor is, ha ezzel magunk (és a falubeliek) ellen uszítanánk a szlovák meg ukrán "radikális konzervatívokat".

:-))
Óriási meglepetés ért! Az én másfél mázsás anyukám nekidurálta magát, és január óta fogyott 12 kilót!!! Hoppá!!! Felköthetem az alsóneműm, ha a nyomába akarok érni!
Sőt, hatvan évesen megtanult SMS-t írni! Azám! Nem azért mert az én anyám, de ez nem semmi! Ha sikerül hazacígölni a régi számítógépem, rábeszélem őket valami kedvezményes kapcsolatra, szerintem még csetelni is megtanul! HOPPÁ!!!
Szóval, érdemes szétnézni a hatvanasok között, vannak köztük egész tökösek is.


Más:
Nem azért a bruttó 99 Ft-ért, de nagyon jól néz ki a mécsesalátét! Betettem a kék üvegeim közé, ég benne a három kis teamécses, csudiszexi hangulatot csinált :-))))
Kis kubebabors a párologtatóba, és jöhet Siegfried! (most ér a sárkány barlangjához, Bartók rádió)

Én próbálok kedves, értelmes, egyszerű kis nő lenni, de időnként valahogy mégis kiszabadul belőlem a HüPi.
Ma is. Jaj, nagyon szégyellem magam.
Szóval, a reggeli séta után (római, mint minden hétvégén) felültünk a 104-es buszra és kimentünk a vársosszéli nagy bevásárlóközpontba. Sajt, tésztaféle, rizs, fűszeráru, vörösbor, ananászbefőtt, kutyakaja, stb. stb.
A háztartási osztályon (istenkém, pedig hányszor megfogadtam már, hogy arrafelé nem megyek!!!) mit látok?? Csinos, sötétkék üvegből készült kis mécsesalátétek, akciós árban, 99 Ft/db. Hosszúkás, három mécses fér rá. Akik tavaly végigélvezték az olajoskancsócskákkal/ért vívott küzdelmemet, azok tudják, hogy nekem minden évben ki kell állítanom 16 db egyforma, nem túl drága, de mégis valami személyes és mutatós céges ajándékot. Ezeket az ovális kis mécsestartókat az isten is karácsonyi ajándéknak teremtette! Számítván arra, hogy az idén esetleg nő a létszám, vettem 20 db-ot. (A mécseseket egyelőre még nem vettem meg, egyrészt mert az mindig van otthon, másrészt meg azzal azért még tényleg ráérek.)
Szóval, szégyen nem szégyen, megvettem a munkaadóm munkatársainak adandó karácsonyi ajándékot. Most, áprilisban, húsvét után pár nappal. Ez van.
Senki sem lehet tökéletes, miért pont én lennék az? Igaz, ennél azért valamivel többet tartok magamról, tényleg gyenge pillanatom volt.

De ért ma még egy másik sokk is. Sajnos egy igen érzékeny oldalamon, a sajtok iránti rajongásom felől találtak el, telibe. A keménysajtok között felfedeztem két újdonságot, Karám és Gémes néven, nagyon kedvező áron. Gyönyörű, csavart szarvú magyar szürkemarha van a cimkéjükön. Kerestem hogy melyik a füstölt, hát mit látok???? "Élelmiszeripari készítmény növényi zsírral" Úgy dobtam el, mintha parazsat markoltam volna. A reggeli ital, a 12%-os "almalé", a tejsavóval javított szójaparizer meg a frissföl után itt az újabb allergizáló élelmiszeripari (inkább ipari, mint élelmiszer) készítmény.

:-))) Jóestét!
VÉGE A HÉTNEK!!!!! Holnap szabad vagyok, nem kell menni dolgozni sehova! :-)))
Kár, hogy ennek "örömére" esik az eső :-(
A napomat inkább hagyjuk, én egy született sztahanovista vagyok, munka-viktimológiai eset.

Ma este egy kis Bozsik Yvette volt a Nemzeti Táncszínházban, új darabot, a Bált mutatták be. Nem mondom hogy ez volt életem meghatározó színházi élménye, de végülis jól éreztem magam. Az én ízlésemhez a zene túl eklektikus, a koreográfia meg túl barokkos volt. A múlt század zenéire, tangóra, dzsesszre, szimfonikus muzsikára csináltak egy koreográfiát, ami mozgásanyagában gyönyörű volt, de valahogy túl soknak tűnt. Túl sok minden történt és túl sok helyen egyszerre ami engem mindíg kicsit zavarba hoz, mert attól félek hogy elveszítem a fonalat. Ami itt tulajdonképpen nem is volt, villanásnyi kis életképek, apró kis portrék voltak csak, pirinyó gyöngyszemek, de mintha nem lettek volna felfűzve. Ez persze az én hibám is lehetett, valami talán elkerülte a figyelmem mert a közönségtől nagy tapsot kaptak. Láttam már ilyen kis skiccekből összeállított előadást (érdekes, annak is Bál volt a címe, a Leningrádi Balett táncolt Mozart zenéjére itt, az Erkelben), de az valahogy gömbölyűbb volt és katartikusabb is.

Amire nagyon fenem itt a fogam, az a Break csoport előadása. El nem tudom képzelni hogy az utcai műfaj hogyan adja el magát egy kőszínházban.

Ami ma még érdekes volt, hogy belefutottam az MSZP kampánycsapatába. Egy középkorú férfibe pontosabban, tartotta a kezében az újság formájú szóróanyagot. Nem úgy nézett ki mint akit éppen egy felkészítő tréningen hecceltek fel, nem villogott a szeme, nem habzott a szája, nem facsarta a narancsokból fél kézzel a sza.... akarom mondani a dzsúzt. Elég kókadtan ácsorgott a Lehel téri piac bejáratánál. Kinyujtottam a kezem egy szóróanyagért, nagyon megörülhetett nekem, mert felcsillant a szeme és még utánam is lépett, hogy adjon egy öngyújtót. Csak néztem, mondtam neki hogy nem dohányzom, erre adott egy tollat.
De az ég szerelmére!!!!
Ki volt az a roppant kreatív, pihent agyú kampányszakértő aki most, a dohányzásellenes világkampány kellős közepén öngyújtót rendelt mint szóróajándékot??
Ennyi ésszel meg egy veder vízzel nyugodtan elmehetne ürgét önteni.

Április 16. HOLOKAUSZT EMLÉKNAP

:-)) Szépjóestét!
Azért ültem le ilyen korán mert még mindig pörgök és ki akarom engedni a gőzt. Valami hihetetlen vége volt a napnak, komolyan, nem is értem az embereket: miért minden délután négy óra után jut az eszükbe? Akkor Mrs Passziánsz már nincs bent és elkezdenek csörögni a telefonok, mindenki érdeklődik az ügye iránt, keres egy aktát, egy levelet, adatokat kér és közöl. Fél ötig tartana a munkaidőm, negyed hat lett mire úgy ki tudtam lépni az ajtón hogy minden e-mail el volt küldve, minden levél meg volt találva. Már amihez én hozzáférek, mert az iktatóprogramhoz nincs jogosultságom, kész bolondokháza. Valóságos kis magánklientúrám kezd kialakulni olyanokból, akiknek elveszett a levele és másodszor már az én személyes postafiókomba küldik. Valamivel több mint egy óra alatt megírtam 6 e-mailt, kézzel megírtam és elküldtem egy faxot, a népszabó oldaláról kikerestem egy múlt heti cikket, kb nyolcvan centi magas iratkötegben megtaláltam egy levelet, kijavítottam a helyesírási és a fogalmazási hibákat az egyik beteg kolléga három oldalas levelében (mondjuk, ha rendszeresen ilyet ad ki a kezéből, az elég durva egy dr. fokozathoz) és fogadtam (ha jól striguláztam) 11 telefont. Ebből volt olyan akit harmadik kísérletre sem tudtam kapcsolni a tényleges ügyintézőhöz. Bemutatkozás, problémameghallgatás, kapcsolás, várakozás, szabadkozás, ha hívásonként csak 3 perc, már nem tudom, hogy mikor írtam meg a leveleket? És még a főnökömnek is kezdeményeztem 3 vagy 4 hívást.

Ráadásul jövő keddre osztályértekezlet van összehívva, azt hiszem valami miatt a szőnyeg szélén fogunk állni. Ezt is meg kell szokni, úgyis régen álltam ott.

Már tegnap is akartam írni arról, hogy mi hogyan járunk a húsvéti sonka végére.
Ilyenkor hagyományosan rakott krumpli van, ebbe -szeletelve- belekerül a rengeteg hímes tojás, a vékony szeletkékre vagy apró kockákra vágott sonka a kövérjével együtt. Aki szereti, szeletelhet bele kolbászt, sőt, sajtot is. Szép, egészséges krumplikat kell megfőzni héjában, amikor puhák, leönteni alóluk a vizet és lefedve hagyni langyosra hűlni. Azért kell lefedni, mert a gőzben felválik a héja és nagyon könnyű hámozni. Egy vékonyan kiolajozott tepsibe kerül egy sor félcentisre szeletelt főtt krumpli, sonka, tojás, krumpli és így tovább, legfelülre krumpli. Közbe lehet picit sózni, de óvatosan, a sonka sós. Amikor elfogytak a hozzávalók, egy-két pohár tejföllel be kell borítani a rakottast és zutty be a sütőbe egy negyedórácskára.

Ha valaki nem szereti a krumplit, csinálhatja karfiollal vagy brokkolival is, az még sokkal finomabb.

Az én saját találmányom egészen más: a maradék sonkát le kell darálni, apróra hozzávagdosni a keménytojásokat és ehhez a masszához hozzákeverni ugyanakkora mennyiségű friss vagy mirelit spenótpürét. Ha levet ereszt a spenót, azt fel lehet itatni egy kanálnyi zsemlemorzsával. Ízesíteni pici zúzott fokhagymával és borssal. Cukor nélkül készült, enyhén sós palacsintákat kell sütni, megkenni a spenótos-tojásos sonkakrémmel, felcsavarni, lábasba vagy tepsibe lerakni és tejföllel jó vastagon beborítva be vele a sütőbe.
Tortaformára is meg lehet csinálni, egy palacsinta - egy réteg krém alapon, ekkor a tetejét megszórhatjátok reszelt sajttal is.
Mindenképpen adjatok hozzá friss salátát, és ha rám hallgattok, a hagyományos cukros-ecetes lé helyett kipróbáljátok kisnálnyi bor- vagy almaecettel és pár csepp olívaolajjal meglocsolva.

No, én már jól is laktam, megint híztam 20 dekát :-(

Amúgy ma a főnökömmel ebédeltem, egész hosszan beszélgettünk. Nagyon jó volt, mert bár lassan három hónapja ott vagyok de úgy elborítottak munkával, hogy a kollégák majd' feléről még mindig nem tudom hogy mit csinál, hogyan, és legfőképpen: milyen ember? Most a háromnegyed óra alatt elég sokat pótoltam ebből a hiátusból.

Hazudott az Index. Kovács Lászlónak igaza van. Erkölcstelen riporterek álszakállt, álbajuszt és parókát ragasztva sértik meg rendszeresen a sajtóetikát és a magánélet szentségét.
:-DDD

Istenkém, de jó dolog is a humor! Ha az mszp most ki tudná magát röhögni, még nyerhetne is a nyáron.

:-))
Jóestét!

Hiszitek vagy nem, ma nem történt velem semmi. Hacsak azt nem vesszük, hogy az a rododendron amit negyedik éve pátyolgatok és eddig még soha nem virágzott most felfeslett és megmutatta a gyönyörű, mélybordó szirmait. Tavaly már úgy elment tőle a kedvem hogy nem vittem be a lakásba hanem kint hagytam a rozmaring alatt. És mi történt? A mostoha bánásmódtól megijedt, bimbókat növesztett és pár napon belül dugig lesz virággal :-)))
A másik meglepetés, sőt, reklám, hogy csak ma szegtem meg azt a kis félkilós, "Erdélyi kovászolt kenyér" nevű pékárut amit még húsvét előtti pénteken, tehát 5 napja vettem. Én a kenyeret ruhába takarva, egy fedeles vesszőkosárban tartom. Hiszitek vagy nem, ez a kenyérke még mindíg élvezhető, nem száraz, nem morzsálódik, nem savanyú. Kis kerek cipócska, fehér alapon barna mintás papírcsíkkal van körbekerítve. Ha valahol meglátjátok vegyetek belőle, érdemes, nagyon jóízű.

A közélet persze "zajlik". Sőt, kavarog, az ember csak kapkodja a fejét.
Meghiúsítottak egy terrorakciót Budapesten, megfenyegették a magyar iszlám közöség vezetőjét miután a letartóztatás hírére azt nyilatkozta, hogy pár száz szélsőséges muszlim él Magyarországon és terrorveszélytől tartanak a magyar muzulmánok, de a belügyminisztérium szerint nem nőtt a terrorveszély Magyarországon.

(Szerintem meg a belügynek igaza van, ha nem akar pánikot kelteni akkor az a legokosabb ha elkeni a problémát, mert erről mindenki azt hiszi hogy nem akar pánikot kelteni, tehát olyan nyilatkozatot ad ki amivel olyan látszatot kelt mintha lenne ok pánikra. Mert ha bennünket nagyon nyugtatgatnak, akkor ott baj van. Ha csak ímmel-ámmal nyugtatgatnak, akkor nincs semmi gond.)

Viccet félretéve, bajban vagyunk. Nem csak mi, itt a WTC és a madridi pályaudvar utáni Magyaroszágon, hanem az egész Föld. Olyan hirtelen (egyetlen röpke évszázad alatt) és olyan durván, megtervezetlenül keveredett a két (a keleti és a nyugati) kultúra egymással, hogy egy gyúelegy jött létre. Szinte semmit sem tudunk egymásról, ők nem akarják azt a féle fogyasztást és demokráciát amivel mi meg szeretnénk váltani őket, mi nem értjük a fanatikus elzárkózásukat az általunk oly nagyra tartott iparosítástól és globalizációtól. Nekünk legfőbb érték az emberi élet, nekik az üdvösség, aminek az elnyeréséért odaadják az életüket. Még folytathatnám a sort.
Nincsenek tolmácsaink akik a két kultúra között közvetíthetnének, és ami még ennél is nagyobb baj, időnk sincs arra hogy ilyen embereket kineveljen a két kultúrkör és az ő vezetésükkel szépen, lassan közeledjünk egymáshoz. Kontrollálatlanul keveredik a két, jelenlegi formájában egymással nem kompatibilis életszemlélet és ideológia. Nekünk lassítani kéne a kultúrális és gazdasági globalizációt, visszavonni a katonákat, nekik meg gyorsítani a.... na mit? Az alkalmazkodóképességük fejlődését? A fogyasztásukat? A természeti kincseik kiárúsítását? A nyugati értékrendet megtestesítő emberi jogok garantálását? MIT????

Egyáltalán, mit lehetne tennünk azért hogy a szélsőségeseknek megérje mérsékeltté válni és abbahagyják a bombagyártást?

Tessék mondani, megéri a világ GDP-jének 1%-kal gyorsabb fejlődése azt, hogy ne merjünk lemenni a metróba?

:-))) Sziasztok!

Nna, kibírtam, sőt, egész jól viseltem a mai napot. Jó ez a bringa, szépen, gyengéden felébreszti az ember testét, felfrissíti a vérkeringést és átmelegít. Kutya bajom sem volt mire beértem, úgy dolgoztam mint egy kissé elhízott, de frissen olajozott robot.

Mára lejárt az ünnepek miatt meghírdetett politizálási tilalom és bevallom, bármennyire szeretném, mégsem tudom magam kivonni a hétvége politikai botrányának hatása alól.
Ugyebár úgy kezdődött, hogy az Index egyik újságírója szépen besétált az MSZP kampánycsapatának tréningjére és lejegyzetelt néhány olyan mondatot, ami politikai megfelelője lehet bármelyik Network 21 sikerembercsináló parasztvakításon vagy üzletkötők csapatépítő tréningjén elhangzó lelkesítő beszédnek. Az Index munkatársa ezeket a mondatokat leírta, mert hisz miért ne, azért újságíró hogy újságot írjon. Csakhogy az MSZP elszégyellte magát amikor visszaolvasta Tóbiás József pártigazgató és Ron Werber kampányfőnök aktivistákat felfűtő beszólásait és Kovács László nem azt mondta hogy bocs, ez nem a tömegeknek szólt, ezzel csak a kemény magot akartuk belelkesíteni, hanem kikérte magának a tudósítást és újabbkori szokásához híven erős túlzásba esvén etikátlannak nevezte a tréningről tudósító Indexes újságírót. Ez még önmagában nem lenne baj, szíve joga hogy mossa két kezét, a két kezével pedig az arcát, de beszállt a tisztálkodásba a MÚOSZ is, kijelentvén, hogy "információkat csak tisztességes eszközökkel lehet szerezni". A balhéra természetesen ráharapott a fidesz is, nyilatkozatban ítélte el az MSZP kampányháborúját. Mondjuk, Orbán Viktor két évvel ezelőtt, a Testnevelési Főiskolán elmondott beszéde után ez meglehetősen álszent nyilatkozat, de ez legyen a FIDESZ lelkiismereti problémája.

Engem sokkal jobban izgat az újságírók és a választópolgárok reagálása.

Bolgár György ma délutáni Megbeszéljük című műsorába negyed hat körül betelefonálók hozzászólásai jól mutatták, hogy milyen reflexekre épített Kovács és a MÚOSZ. A társadalom tökéletesen ketté van zsilipelve, a hozzászólókat már nem is az általuk támogatott pártok igazi arca érdekli, hanem csak az, hogy a másik oldal észre ne vegye rajta a szépséghibákat. A meggyőződéses MSZP hívők ugyanúgy reagáltak mint a meggyőződéses FIDESZ hívők, mondjuk az emlékezetes "köteles" beszédre: nem igaz, nem is hangzott el, nem is úgy hangzott el, ha meg mégis, akkor nem lett volna szabad nyilvánosságra kerülnie, hisz belső ügy, titok, aki ezt a világ tudomására hozta az mások titkát sértette meg. Nagyon kevés hallgató tudott érdemben hozzászólni abban a háromnegyed órában amit én is hallottam, 'jó gazdaasszony módjára' a saját kötényükkel takargatták a háziszennyest.

Ami ennél is tragikusabb, az a MÚOSZ etikai bizottságának nyilatkozata. Tudom én hogy mindkét oldalon vannak elkötelezett újságírók. Szívük joga hogy a legjobb meggyőződésük vagy a legjobban felismert érdekeik alapján írjanak, istenem, ők is a piacról élnek. De ha már ők nem is hisznek a szakmájukban, ha kényelmesebb nekik mikrofonállványnak vagy diktafonnak lenni, hát legalább hagyják, hogy az a néhány, aki még mer, akinek még fontos az objektivitás és a tények megmutatása csinálhassák a dolgukat. Tudom én hogy rossz érzés a saját, kihízott és megráncosodott lelkesedésünket ifjúnak viszontlátni mások írásaiban, de csak azért mert az én seggem belehízott egy karosszékbe, ne gáncsoljam azokat akik még tudnak mozogni.

Komolyan, nagyon mérges vagyok ezekre a múoszos fazonokra.
Nekünk, mezei állampolgároknak csak az az információnk van amit néhány okos, független közgazdásztól meg pár tökös, független újságírótól kapunk. A pártok itt háborúznak a fejünk felett, istenkém, hát kampány van, de jogunk van tudni hogy mikor akarnak ágyútölteléket csinálni belőlünk.
Azt pedig csak az újságíróktól tudhatjuk meg. Attól a néhánytól, aki még kíváncsi az igazságra és nem pártszempontok szerint fogalmazza a tudósításait.

Szépjóreggelt! :-))

Most különösen nagyon rosszul esik korán kelni. Fő célkitűzés: kihúzni reggel hétig kávé nélkül.
Álmodjatok helyettem is valami szépet!

A bosszúságok sora nem ér véget. Úgy látszik túlpihentem magam, délután egyszerűen elaludtam a Parsifalt, 5-kor kezdődött. Most még azzal is tetőztem a bosszúságom hogy megnéztem a műsort és azt kellett látnom, hogy itthon van Polgár László. Máskor, ha ő énekel képes vagyok arra hogy az első felvonás utáni szünetben az épület előtt szellőzködőkkel jegy nélkül felszivárogjak a harmadikra, csak hogy meghallgathassak egy fél vagy kétharmad Fülöpöt VELE.
Arról nem beszélve, hogy Parsifalt Molnár András énekli, jelenleg az egyetlen magyar tenor aki képes három Wagner-felvonást szépen és tisztán végigénekelni.
Én meg, elalszom. És ahelyett hogy rohannék, hogy legalább még a végéből elcsípjek valamit, csak bambán bámulok ki a fejemből és próbálok némi erőt gyüjteni a tagjaimba. Szét vagyok folyva. Vasalva sincs.
Sok volt ez a háromnapos semmittevés, azt sem tudom holnap hogy fogom én háromtól este hatig végigcsinálni a napot.
Mozgás nagylány, ne hagyd el magad! Hórukk!


jJJjjaajjnekem

Nagyot csalódtam ma. Hülyeség pedig, de nagyon fel tudom kapni a vizet az ilyesmin.
Kinn voltunk a rómain, reggelizni. Hideg is volt, nyűgös is voltam, gondoltam, iszom egy kis unikumot. Nem azért a 300 ft-ért amibe került, de nem unikumot adtak, hanem valami olcsó keserűlikőrt. Oda járunk minden hétvégén, ha rossz az idő szinte mi vagyunk az egyedüli vendégek. Nem szólunk ha nem friss a zsíroskenyér, ha a forralt borban több a málnaszörp mint a bor, hűségesen visszajárunk, mert azt a teraszt szeretjük. És akkor most kitöltik nekem a kisgömböcből ezt a trutymót. Én azt sem bánom ha duplájáért adja, de ha unikumot kérek és azért fizetek, akkor azt is akarok kapni. Útálom ha becsapnak.
Ez van.

Viszont meglocsoltak, olyan szagom van hogy húha, valami iszonyat. A szépségért tényleg meg kell szenvedni :-))) De nem baj, az a lényeg hogy ne hervadjak el.

-Excuseme!- próbált utat kérni magának, de a míniumos kannával bajlódó, elhízott, lúdtalpasan csoszogó fekete munkás nem hallotta meg a gépzajban. Úgy próbált oldalazva elmenni mögötte hogy a nehéz fehérneműs csomagot kilógatta az alacsony korláton. Elég lidérces akrobatamutatványnak tűnt, de a munkás olyan olajos volt, hogy nem akarta megérinteni a vállát és úgy felhívni magára a figyelmet, azonnal összekente volna a hófehér, frissen vasalt vásznakat.
Az a hatalmas termetű, kigyúrt, szakállas férfi sietett a segítségére aki a munkásokat irányította:
-Give way!- bömbölte. A lány csak most vette észre, hogy a jó ötven körüli ember kis fülbevalót is hord. A néger csak nem mozdult, úgy látszik eltökélte hogy a lehető leghosszabb időt tölti el a marmonkanna zárjával.
-Mozdulj már, basszájbanyád!- eresztette kijjebb a hangját a szakállas, és taszított egyet az olajosruháson. A lány most aztán tényleg majdnem elejtette a köteget.
-Nem, köszönöm, hagyja csak, elférek.- A szakállasnak persze tátva maradt a szája, ilyen fordulatra ő sem számított. Kizárt dolog hogy magyar nő, méghozzá ilyen fiatal és csinos magyar nő ilyen helyen dolgozzon.
-Kegyed magyar?-
-Igen.-
-Mit keres itt?-
-Amit maga is. Pénzt.-
-Mikor jött el otthonról? Mostanában? Mi újság, tényleg seggberúgták a komcsikat?-
-Igen, rendszerváltás volt, már négy éve. De most mennem kell dolgozni, mikor ebédel? Akkor beszélgethetnénk.-
És hát beszélgettek. Arról hogy otthon nem pont olyan fenékig tejfel az élet mint azt eleinte hitték, nagy a munkanélküliség, a bizonytalanság, sokan elszegényedtek. Arról is, hogy Dél-Afrika már nem az a földi paradicsom a fehér embereknek mint 10-15 éve is volt, a hülye jogvédők miatt tönkremegy minden, a négerek nem értenek semmihez csak a követelőzéshez.
-Valemelyik este meghívhatom hozzánk vacsorára? Szeretném bemutatni a gyerekeimnek, ők is nagyon kíváncsiak arra hogy mi van otthon. Azt tervezik, hogyha itt kitör a demokrácia meg az egyenjogúság, akkor hazamennek.-

Durban elegáns, kerítéssel és biztonsági őrökkel védett kertvárosában, a sorompós kapunál telefonon értesítették a lakókat a vendég érkezéséről. A ház gyönyörű volt. Hatalmas kert közepén, emeletes, viktoriánus stílusban épült hat hálószobás kis villa. Sándor (mert így hívták a hajógépészt) igazán büszke volt a házára. Tartozott a házhoz egy másfél mázsás zulu szakácsnő aki takarított is, ő a konyha mögötti szobában lakott. A kertész egy héten kétszer jött, és mióta a felesége meghalt (meg már előtte is, csak akkor még ő járt hozzá) minden második nap meglátogatta egy gyönyörű, félvér nő. Olyankor, amikor a gyerekek nem voltak otthon. Ez minden fehér férinak járt ott, néger vagy félvér, mert csak azok érnek valamit.
-Látja kisasszony, miből lenne nekem otthon ilyen?- mutatott körbe a valóban gyönyörű, hűvös ebédlőben. A 12 személyes, fényesre lakkozott asztalnál ettek gulyást és túrós palacsintát. A lány kicsit furcsálotta hogy négyen ülnek a hatalmas asztal körül, de ebben a házban minden olyan óriási volt, hát biztos így szeretik. A gulyásnak kicsit furcsa íze volt a paprikához egyébként tényleg hasonlító marsala miatt, a túrós palacsintában lévő cotagge-cheese pedig csak távoli rokona a magyar túrónak. De jó volt az így is, legalábbis érdekes.
-Mikor jött el otthonról? És miért?-
-72-ben. Nem lehetett ott kezdeni semmit. Volt a rossebnek kedve napi nyolc órában nyomni az esztergagépet, szarér-húgyér. Hát nem igazam van? Nézzen itt körbe. Itt aztán volt összetartás. Itt nem volt olyan hogy fehér ember nyomorogjon, itt adtak munkát is, jó fizetést is. Aranyélet volt ez, kérem. Hol van egy csepeli esztergályosnak ilyen háza? Kilopják ott a melós szemét. Meg mindenki csak marja a másikat, irígykednek. Itt nagy volt az összetartás. Mindegy hogy ruszki, görög, lengyel vagy magyar, a fehér segíti egymást. Legalábbis segítette. Most nagyon kever ez a Mandela, a nyakát kellett volna kitekerni, nem elnöknek jelölni. Tönkre fognak ezek itt tenni mindent, már van olyan hogy nem engedik a lányokat cselédnek. Nehéz megbízható alkalmazottat kapni, meg aztán már félnek is az emberek. Lusta népség ezek kérem, eddig is rugdosni kellett őket hogy dolgozzanak, mióta meg azt hiszik hogy jogaik vannak, lázadoznak is. A multkor is az egyik vissza akart ütni. Na, gondolja. Nem arra valók ezek hogy főnököskedjenek. De azt mesélje, hogy kegyed miért jött el?-
-Én nem jöttem el, csak egy éves a szerződésem. Egy kis pénzt akarok keresni, hogy vehessek egy lakást. Tudja, albérlet, meg ilyesmi. Otthon most amúgy sincs munka.-
-Vérszopók ezek kérem, mindenhol kilopják a melós szemét.-
-Maga itt vállalkozó?-
-Dehogy, hova gondol, nem akarok én pénzt befektetni. Itt fehér ember mindjárt főnök lesz, jól lehet keresni, meg amúgy is olcsóbb az élet mint otthon. Az otthoni fizetésből örülhetnék egy erzsébeti szoba-konyhának, esetleg egy hétvégi teleknek. Azért is látástól vakulásig kellett volna dolgozni. Itt meg örülnek a fehér embernek, megbecsülik, jól fizetnek. Kár hogy ennek vége, innen is el kell menni hamarosan ha kitör a demokrácia.-
Az volt a szerencséje, hogy a két kamaszgyerek már 11 felé elunta magát és felmentek a szobájukbak. Kihasználta az alkalmat, elköszönt. A taxi két perc múlva ott volt, a sofőr aki hozta, a sorompón kívüli parkolóban várta a diszpécser hívását. Tudta hogy vendéget visz, aki vissza is fog jönni, hát nem akarta elmulasztani az üzletet.
Megkérte hogy várjon rá pár percet, kicsit nézni akarta a tengert, gyönyörű csillagos éjszaka volt, a sós pára kicsapódott, érezte a só ízét a szájában. Mégsem sajnálta hogy sohasem fog ekkora kertben, ekkora, tengerre néző házban lakni.

Jóestét! :-)))
Újabb nosztalgia-galéria a hírtévé honlapján. Jede, ezt neked is érdemes megnézni!

Nem is tudom mit modjak.....

mennék kicsit sziesztázni, de kikapcsolás előtt még idekattanok és mit látok???
A látogatóim száma átlépte az 1000-et. Egy alig három hetes blogtól ez elég szép teljesítmény.
Köszönöm szépen!

Hurrá, magához tért a blogger!
Az éjjel ugyanis 11 órától hajnali fél kettőig próbáltam feltölteni a mai napról szóló megemlékezeseket, nem sikerült. Az én koromban a reménytelen küzdelem már elég roszat tesz a szépségnek, úgyhogy feladtam a harcot, gondolván, majd reggel. Hát, mit mondjak, reggel se sikerült.
Azért remélem nem hagytok el, és vissza-visszanéztek hozzám.

Most időmilliomosnak érzem magam, ritkán van ilyen hogy nekem három teljes napig sehova sem kell menni dolgozni. Annyi mindent kéne csinálnom hogy nem tudok dönteni, így aztán csak pihengetés van, séta, szunyókálás, főzőcskézés, szépítkezés. Kell néha ilyen roppant intenzív semmittevés is :-)))
Hatalmasat sétáltunk, a Dunának tegnap óta van egészen tavaszias vízillata, nagyon élveztük. Minden zöldell, a vadkacsák már párokba rendeződtek, hamarosan kezdődik a fészekrakás.
Ma egy egészen különleges vizimadarat láttam, amilyet még sose: egy vadkacsa formájú és méretű, de szép fekete-fehér tollú madár, ami lebukik a víz alá. A vadkacsák csak fejjel lefordulnak, a püspökfalatjuk mindíg kilóg a vízből és az ég felé mutat, de ez a fekete-fehér szépség búvárként eltűnik a víz alatt, kb 20-25 másodpercre. Sajnos nem találtam róla képet, így csak egy szép vadkacsa-portrét teszek ide nektek:

"Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy
üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által,

A ki meghalt érettünk, hogy akár ébren vagyunk, akár
aluszunk, együtt éljünk ő vele.

Vígasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat,
........
Egymással békességben éljetek."
Pál apostolnak a Thessalonikabeliekhez írott első levele


A kép Laan. alkotása.

"....mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk..."

Részlet József Attila Thomas Mann üdvözlése című verséből

Az ő születésnapján, április 11-én ünnepeljük a költészet napját.

NEM politizálok!
Hiába erőlködik a rádió, az újságok, az internetes portálok, hétvégén, továbbá ünnepnap és éjfél után nem politizálok!!
Ennek roppant egyszerű oka van: a fenti időpontokban a politizálás csúnyít.

Én most sonkát főzök (előtte egy éjszakára beáztattam, és most 15 db tojással körberakva duruzsol a füstölt malachusi a legnagyobb inoxlábasomban), kirándulok vagy sétálok, és üsse kavics, kicsit, de tényleg csak nagyon kicsit takarítok.
NEM politizálok.
Inkább holnapra előkészítek egy zöld salátát, amihez körömnyi darabokra szabdalok néhány salátalevevelet, ollóval hozzávagdosom egy csomag friss zöldhagyma zöldjét, egy 10 dekás olajbogyót vékonyan beleszeletelek, továbbá beletépdesem a reggeli séta alatt gyüjtött nagy csokor pitypang levelet (csak olyan növényt szedek, ami még nem virágzik, mert virágzás uán keserű!), pár spenótlevelet és egy kis csokor petrezselymet. Holnap ezt az egészet picit megsózom, löttyintek rá egy kanálnyi almaecetet és olívaolajat, reszelek rá egy leheletnyi tormát, és ezt teszem a sonka mellé. De vigyázat, holnapig jól záródó dobozban a hűtőben kell tárolni, és csak közvetlenül fogyasztás előtt szabad rátenni az öntetet, máskülönben meglottyad a saláta.
Ha megfőttek a tojások, kiszedem őket a sonka (pontosabban füstölt malachús mellől) és letörölgetem róluk a zsírt, majd vöröshagyma héjával együtt forralt vízbe teszem egy jó órácskára. Szép pirosbarna tojásokat kapok.

Mondjuk, valaki szólhatott volna a Napocskának hogy húsvét van, és éppen ideje lenne kisütni.

Jajjjjj, ne tudjátok meg! Jövő keddre dátumozva megírtam az átutalásokat az EVA-hoz, a OEP-hoz, az EHO-hoz, a magán- és egyéb nyugdíjjárulékokhoz. Remélem semmit nem hagytam ki. Jajjjjjjszegényfejemnek!
Ilyenkor szeretnék visszamenni az ősközösségbe. Komolyan! A zord időjárási viszonyok, a kemény fizikai munka, a komfort hiánya és a folyamatos életveszély csak az egészségem meg az életem veszélyeztetik, az APEH viszont az életkedvem veszi el.
(És még nem is említettem az HIÜP-öt és az ingatlanadót.) ÚÚÚÚÚÚÚÚúúúúúúúúútTááÁÁááloÓOooommmmmmmmm!

Külföldi olvasóim kedvéért:
EVA = Egyszerűsített Vállalkozói Adó, a bruttó (ÁFA-val növelt) bevételem 15 %-a (az elmúlt 15 év gazdaságpolitikájának legjobb találmánya, komolyan mondom!)
EHO = Egészségügyi HOzzájárulás, havonta 3450 Ft.
OEP = Egészségbiztosítási Pénztár, a minimálbér 18+11=29 %-át kell befizetni, elméletileg a kórházi és egészségügyi ellátásom fedezné meg majd a nyugdíjam egy részét, de ahhoz itt Magyarországon hálapénzt is kell adni orvosnak, nővérnek, beteghordónak.
Nyugdíjpénztárak: a minimálbér 10 %-át (mivel én, gondolván öreg napjaimra kiegészítem ennyire) kell befizetni.
HIÜP = Helyi IparŰzési Adó, még nem tudom pontosan mekkora.
Ingatlanadó = mivel a vállalkozás a lakásomra van bejelentve, és ebből a szoba-konyhás ingatlanból legalább két íróasztalfióknyi helyet elfoglalnak az irataim, ezért évente 19.000 Ft-ot kell fizetnem az Önkormányzatnak.
APEH = Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a legfőbb szerv Magyarországon, élet és halál, sőt, üzleti becsület ura. Nagyon udvarias, nagyon kedves, nagyon jól képzett munkatársai vannak de ez sem tudja elfedni a tényt, hogy a torkodon tartja a kést.

Mondom, mondom, mondogatom: az adókat a társadalom (adóközösség) közös szükségleteinek fedezése miatt vetik ki és szedik be. Ilyen közös szükségletek a társadalombiztosítás (ezen belül is a legfontosabb az egészségügy, a nyugdíjbiztosítás és a szociálpolitika), a közoktatás, az infrastrukturális fejlesztés (pl. utak), a művelődés és a művészetek támogatása, az igazságszolgáltatás és az állam működtetése továbbá az ország védelmének biztosítása is.
Rajtam ne múljon. Én befizetem. Csak ha egy mód van rá, ne nagyon tessenek elpocsékolni.

Így a hosszú hétvége, és a remélhetőleg szép ünnep előtt két cikket még a figyelmetekbe ajánlanék. Az egyik Orbán Viktor interjúja a Népszabadságnak. A másik Petschnig Mária Zita "Megvezetni egymilliót?" című írása az ÉS-ben. PMZ annyira a szívemből szólt, hogy fölösleges lenne, Orbán pedig annyira hozza a saját megszokott és szerinte jól bevált stílusát hogy ahhoz meg kár lenne bármit is hozzáfűznöm.
Az interjúból mégis kiemelnék egy gondolatot. Nem az övét, ő csak idézi egy osztrák szakértő előadását. Ez a szakértő azt mondta, hogy "tévedés azt hinni, hogy az unióban a nagy halak eszik meg a kis halakat, az igazság az, hogy gyorsak eszik meg a lassúakat."
Hát, ezt viszont érdemes lenne megfontolnia neki is, a fidesznek is, a többi pártnak is, nekem is, nekünk is, mindnyájunknak.
Ez a fajta politizálás ugyanis amit mostanában a fidesz csinál, és amivel a kormányt örökös védekező pozicióba és ebből egyenesen következő tökölődésre kényszeríti igencsak rontja a sebességünket. Hogy ki is mondjam: mivel energiát lop el a valódi munkától, lassítja az ország fejlődését. Bizony, kedves Orbán Viktor. Ön mondta a múltkor: "A közösség sorsát úgy javíthatjuk, ha magunkat tesszük nem csak jobbá, de becsületesebbé és alázatosabbá" . Még mindíg szép gondolatnak tartom.


Ma bevásároltam, nagy szatyrokban hoztam haza a zöldhagymát, retket, tojást, pórét, uborkát, salátát. Venni akartam sonkát is, de képzeljétek, valami (legalábbis számomra) egészen új dolgot találtam a piacon: füstölt malachúst. Álltam, bámultam, és úgy vágott belém a felismerés mint a villám: ezek a malacdarabok a szilveszterkor el nem adott húsokból vannak, lefüstölve. Márpedig ha ezek január óta léteznek, akkor jónak kell lenniük. Ugyanis a húsvéti sonkák többségét nem füstölik, hanem mindenféle pácokban érlelik és csak kapnak egy füstaromás zuhanyt. Máskülönben a húsipar nem tudna ilyen tömegű árut előállítani. Ezek a gyorspácolt sonkák nem olyan tartósak mint a valódi füstöltek, négy-öt nap alatt megromolhatnak, nem úgy mint a valóban füstölt húsok amelyek (ezt még gyerekkori emlékekből tudom) egész évben elállnak. Ergo, ennek a malachusinak tényleg füstöltnek kell lennie. Szóval, vettem egy kilós darabot. Reggel beáztatom és körberakom tojásokkal, úgy főzöm meg és zöldhagymával, paradicsommal, retekkel fogom enni és kínálni.

Szép ünnepet kívánok mindnyájatoknak!

Bajban az ürömi kutyatelep
Sürgősen gazdára vár a tulajdonos halála miatt egy ürömi kutyatartó telepen gazdátlanul maradt több, mint 100 kutya. A telepet az állatoknak 2 hónapon belül el kell hagyniuk, különben altatás vár rájuk. A kutyusok vegyes neműek, korúak, fajtájúak és színűek; sok köztük a kölyökkutya. A telepen fajtatiszta kutyusok (50 agár) is vannak; ők jelképes összegért vihetők el. A kutyákért Nagy Henriettnél lehet jelentkezni a 20/511-85-28-as számon vagy az elhunyt feleségénél, Móna Gyulánénál a 26/350-161-es számon.


Ezt azért tettem ide ki, mert nekem is befogadott, kóbor kutyám van. Ivartalanítva, hogy ne kellessen ilyen módszerekkel kínálgatnom az esetleges nemkívánatos szaporulatot. Akinek van helye, ideje kutyázni, az kérem vigyen belőlük haza, sok derűs percet fog szerezni magának. Nem tud az ember olyan fáradt, hisztis, nyűgös, világból kiábrándult lenni hogy egy kis hasisimi vagy fülmorzsi ne tudná legalább pár percre elterelni a figyelmét a bajairól

19. "És én ő érettük oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban."
20. "De nemcsak ő érettük könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem."
21. "Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk; hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem."

(János evangélioma 17. rész, 19 - 21. vers)

***********************************************************************************************************

Köszönöm Gejzának hogy elkészítette és a rendelkezésemre bocsátotta a képet.

:-))) Jóestét!

Legalább az este legyen jó. Hajnali háromkor keltem, bebringáztam dolgozni, negyed öttől negyed nyolcig meló, hazabringázás, zuhany, smink, öltözködés (persze megint pulcsi mert soha nincs időm vasalni, pedig már úgy szeretnék finom kis selyemblúzokat hordani!!!) aztán metrózás a másik (fő)munkahelyre. Szerencsére fél kettőre lement a neheze, de közben volt egy fél óra amikor alig bírtam tartani magam. Az a baj, hogy egyszerre csak egy dologra tudok igazán figyelni, és ha abba kell hagynom, akkor nehezen tudok visszazökkenni. Fél kettő után, amikor már csönd volt és Mrs. Passziánsz is kihisztizte magát, egyetlen óra alatt többet csináltam mint egész délelőtt.
Ha valaki tudna ajánlani egy jó figyelem-megosztó tréninget, szívesen beíratkoznék rá.
De az is lehet, hogy inkább passziánszozni kéne megtanulnom.

Tegnap böngészés közben találtam valahol egy szavazást a húsvéti locsolásról (amit ma már nem tudok elővarázsolni, bocs). A lényege, hogy a nők több mint 56 %-a útálja a locsolást és próbál elbújni előle.
Ez van.
Én elég sok országban jártam, sokfelé vannak negyed-, fele- és egészbarátaim. Bárkinek meséltem a két legelterjedtebb szokásunkról (a húsvéti locsolásról és a Mikuláskor az ablakba kitett, fényesre pucolt cipőkről), mindenki el volt bűvölve. Még olyan is volt, aki meglocsolt, egy perui srác pedig a kisfiának adott így ajándékot Mikuláskor.
Szóval én pártolom ezeket a hagyományokat. Persze nekem is volt pár évem amikor fanyalogtam. Emlékszem, amikor megláttam Janót (szegény, soha nem merte magát leinni ha én is ott voltam, mert mindíg az lett a vége hogy tökrészegen, nyilvánosan szerelmet vallott és másnap csak másoktól tudta meg hogy mit csinált) kezében a legalább félliteres Krasznaja Moszkvás üveggel, sikítozva szaladtam el.
De locsoltak engem szódásüveggel és az anyukától ellopott Chanel 5-val is. Egyedül itatóvályuba nem mártottak soha, de azt mondjuk nem is bánom :-)))
Aztán eltüntek körülem a barátok (pontosabban én tüntem el közülük) és egyszercsak azon kaptam magam, hogy nem locsol meg senki. Egyáltalán senki, évekig senki, a munkatársak csak sunnyogtak, a szomszédokat nem ismertem, rokonok sehol, a pasijelöltek meg játszották a macsót. És kezdett egyre jobban hiányozni. Sőt, szemmel láthatóan hervadni kezdtem.
Mostanában már jobb, páran azért vannak a locsolóim. Örülök nekik, jólesik a figyelem.
Pár éve éppen egy méteráru-boltban nézelődtem amikor bejött egy jó karban lévő, ropogós fenekűnek látszó ötvenes és meg akarta locsolni az eladólányokat. Pontosabban közülök kettőt, régi munkatársait. Tétován kérdezte, hogy hova, hajra vagy blúzra szórhatja a kölnit. Azt hittem elájulok, amikor az egyik nő felemelte a karját és odatartotta a hónalját. A pasi is zavarba jött, szegény, nem hiszem hogy valaha mégegyszer ilyet kérdez.
Szóval, hölgyeim, ne legyünk tuskók mi se. Ha büdös hát büdös, fene bánja, a mai samponokkal akár naponta lehet hajat mosni.
Adjuk meg a férfiainknak a lehetőséget arra, hogy gondoskodjanak az örök ifjúságunkról.
Ja, és vegyünk nekik valami enyhe illatú szagosvizet.
Én legjobb szívvel azt a rózsavizes tonikot ajánlom, amit a két nagy illatszerbolt-hálózatban lehet kapni, talán 400 ft-ért két decit. Bele lehet tölteni egy csinos kis szóróflakonba, nem büdös, nem irritál (hisz arcápolószer), nem hagy foltot.

Daráló, daráló, daráló :-((

NEM HAGYOM MAGAM BEDARÁLNI!!!

:-) Jóestét!

Ma olyasmit csináltam, amit már vagy 10 éve nem: értekezleten vettem részt. Pontosabban projekt-bizottsági alakuló ülésen. Ráadásul egy 16 fő részvételével tartott, majd' két és fél órás, maratoni szájtépésen.
Ehhez tényleg nem vagyok szokva, annak idején mi öten-hatan voltunk, félórák alatt összeadtuk a tudásunkat, aztán mindenki mehetett a dolgára. Nos, most az lett volna a feladat, hogy megalkossunk egy 6-8 év múlva elérendő jövőképet és szétosszuk magunkat a részterületek között. Ehhez képest mindenki, szépen sorban a legapróbb részletekig elmondta, hogy milyen tényezők akadályozzák az ő munkavégzését. Mégmeg a leges-legszűkebben vett részterületét!
Komolyan, a társaság legalább felének dunsztja nem volt arról hogy miért is vagyunk ott, és talán négy ember arcán láttam, hogy próbálja megérteni a másikat, és igyekszik az elhangzottakból valami átfogó képet alkotni. Én valamivel több mint másfél órán keresztül bírtam követni a hozzászólásokat, az utolsó félórára szinte nem is emlékszem, annyira belefáradtam a számomra teljesen idegen és ismeretlen rendeltetésű részletek összerakásába.
Mérges is vagyok magamra: mi a francért kell nekem mindíg mindent megérteni amikor az olyan fárasztó? De tényleg, ha csak diktálnak, még azt is próbálom követni, menet közben próbálom javítani a hangos gondolkodásból adódó diktálási hibákat, egyeztetem az alanyt az állítmánnyal, ügyelek az egyes- és többes számokra. Iszonyú fárasztó, mert olyan jogi meg közgazdasági, sőt, műszaki(!!!) szövegeket kell megértenem, amihez lövésem sincs. Naná hogy elfáradok.
Bezzeg az a hat-hét kolléga, aki végigszunyókálta az értekezletet, virgonc jókedvvel, üdén, frissen távozott.

Aztán, ha engedek a pesszimista énemnek, az is lehet hogy csak az irígység beszél belőlem, mert nem értek semmihez, csak kétségbeesetten próbálkozom úgy tenni, mintha használható lennék valamire.
Ezt majd még elalvás előtt, a sötétben megbeszélem magammal.

Értekezlet után valami rettenetesen elsózott rakott zöldbabot ebédeltem (már nem volt más, olyan későn mentem hogy még ennek is örültem), aztán a kedvenc kolléganőm csapdosását meg dohogását próbáltam a hallójárataimon kívül rekeszteni. Elkevert valami anyagot, félméteres aktahegyeket kellett átforgatnia, és az ilyesmitől mindíg rettenetesen ideges.

Arról a rakott zöldbabról eszembe jutott egy finomság, amit a törököktől tanultam:
úgy kezdődik, hogy egy olajjal kikent tepsi aljába vékonyan szeletelt krumplit kell teríteni, kb ujjnyi magasan. Erre egy ugyanolyan vastag réteg darált, sóval, borssal, majorannával fűszerezett csirkemell kerül, egy ujnyi félig főzött rizs, majd annyi háromcentisre darabolt zöldbab, mint az előző három réteg magassága összesen. Egy ujjnyi vizet kell aláönteni (úgy a legegyszerűbb, ha a krumpli lerakása után rögtön aláöntjük a vizet), lefedni a tepsit alufóliával és közepes lángon betenni a sütőbe párolódni. Közben pár kanál lisztből és vajból világos rántást készítünk, és felöntjük annyi deci tejjel ahány kanál liszt volt. Szóval, csinálunk egy besamell-mártást, amit leheletnyi szerecsendióval és kávéskanálnyi kurkumával ízesítünk-szinesítünk. A megpuhult rakottasról le kell szedni a fóliát (úgy a jó, ha addigra a rizs beszívja az aláöntött vizet), és bevonni ezzel a szép, sárga mártással, majd visszatenni a sütőbe egy pár percre azért, hogy guszta kis barna foltok piruljanak a mártás tetejére. Kockákra vágva lehet tálalni.

KkÁáávééétt!!
Mindjárt kettőt, ha lehet. Jajj.

Ajándékok (4. rész)

38 éves

A villamosról leszálltában már a buszmegállót kereste a szemével, látta, bent van a busz. Nagyon szerette volna elérni, hullafáradt volt, a vállát lehúzta a két szatyor. Már hetek óta kora reggeltől késő estig dolgozott, mire végez, mindíg minden bezár. Most is korán reggel, munkába menet ugrott be a boltba. Kétféle mosópor (már a múlt héten se volt szines ruhához való, reszelt háziszappannal mosott, még szerencse hogy annak idején megtanulta ezt is), sampon, testápoló, fogkrém, szappan, öblítő (koncentrátum, mert az könnyebb). Még a cipőkrém meg a légyirtó is az eszébe jutott, ki tudja mikor lesz ideje megint ilyesmire.
Cígölte az egész cuccot a munkahelyére, most meg vissza. Már nagyon fáradt volt, mindenáron el akarta érni azt a buszt, negyedórával hamarabb érhet haza, zuhany, jó forró zuhany, aztán hideg, és be az ágyba.
Már ha elér odáig, és össze nem esik.

Aztán mégis megtorpant.
A sárga neonfényben, a koszos aluljáróban, egy felismerhetetlen színű rongycsomón egy asszony meg egy kisgyerek ült. Egy hatalmas, nagymellű, zöld alapon nagyrózsás rakottszoknyát, fejkendőt és tornacipőt viselő nő, meg egy hasig érő szürke trikócskába öltöztetett kisgyerek. Egy két év körüli kislány, ismerte fel, hisz kilátszott a kis punija. Még egy bugyika sem volt rajta. Ült az anyja mellett egy darab kartonpapíron, a lábacskái szétcsúsztak, félrebillent fejjel aludt.
Nagyon piszkos volt szegény. Nem olyan művészien, tarkán piszkos mint mosópor-reklámok pemzlivel és sminkmesterrel dizájnolt műpiszkos tündérkéi, nem is olyan megkapóan, családiasan maszatos mint a lekvárosüvegbe szabadult huncut kölkök. Ó, ezek a gyerekek olyan szívmelengetően piszkosak, őket le kell fényképezni, hogy még 20 év mulva is azt mondhassuk egymásnak (természetesen mindíg az illető kis szutyokzsák jelenlétében), a fényképalbumot lapozgatva: "Emlékszel milyen édes volt amikor a spenótot (lekvárt, tortakrémet, családi története válogatja) szétkente magán? Be akartam cserélni egy frissen mosottra...Hogy megnőtt..." És a felcseperedett, azóta maga is anyányi, apányi ilyenkor természetesen csak zavartan motyog, irul-pirul, esetleg kacag, megint családja válogatja.

Ennél a kislánynál szó sem volt ilyesmiről. Ő szívszakajtóan, brutálisan koszos volt. A puncijába, a combja kis hurkáiba vastagon bele volt kérgesedve az aszfaltból a szurok. A trikócskája szinét fel sem lehetett ismerni a sápasztó fényben, a pofijára oda volt száradva a nyál, a takony, és valami gyümölcsnek a leve, nyilván meggy, mert feketének látszott.
Szemmel láthatóan koldultak.

Szóval megtorpant.
A pénztárcája mindíg a táskája fenekén volt, most egyébként is csak pár forint apró volt benne, éppen reggel költötte el a maradékot mosóporra meg szappanra, a holnapi fizetés előtt.
Hirtelen ötlettel benyúlt az egyik nejlonszatyorba, kivett egy szappant, nyújtotta az asszonynak.
Az csak nézett: -Mijafaszez?-
-Ööö .. Szappan...-
-mijazanyámbüdöspicsáját csinájjak én evvel?-
-... A kislánynak... Nincs nálam pénz...-
-a faszszíddki, minek ez nekem, nem a picsámbúl ílek! - és már csattant is a szappan a háta mögötti falon, a nagymellű pár centivel hibázta csak el a vállát.

Hiába futott, a buszt mégsem érte el. Negyedórát kellett volna ott állnia a buszmegállóban, de nem mert ott maradni, késő este kettesben a tőle tíz méterrel az alujáróban üldögélő és azóta is rikácsoló nagymellűvel.
Összefogta a szatyrait, a mosóporokat és elindult a következő buszmegálló felé.

Azért történt ma velem jó is. :-))
Először is, titkárnő létemre teljesen egyedül tárgyaltam, ami meglehetős bizalomra vall. Azt még nem tudom eldönteni hogy a tárgyalási pozíciómat mennyiben rontotta a tény, hogy egy sarokba szorított kis gépíróasztal mögül kecmeregtem ki fogadni a partnereket (késtek, én meg utálok várni, hát addig is dolgoztam), de remélem hogy nem nagyon befolyásolta őket. Amúgy döbbenetes, hogy manapság, amikor tényleg tombol a piacgazdaság, egyes multicégek milyen rigidek tudnak lenni, mennyire nem tudnak alkalmazkodni a megrendelőhöz. Vagy csak az üzletkötők képzetlensége, akik így is - úgy is megélnek, bőven elég ha bevágnak 3 A4-es oldalnyi dumát, fölösleges nekik erőlködniük, a vevő eszi-nemeszi-nemkapmást. Remélem célt értem náluk, majd beszámolok.

Délután végre eljutottam jógázni is, sajnos kihagytam az utóbbi pár hetet. Lehet hogy az utolsó pillanatban kezdtem foglalkozni a testemmel, már itt ropog, ott kattog, fájdogál a hátam is, és már nem tudok olyan megkapó könnyedséggel hajolgatni virágszedés közben :-))) Egy-egy maratoni gombászás után meg kifejezetten nagyjavításra szorulónak érzem magam.
Mindenesetre nagyon élvezem ahogy tágulnak a testem dimenziói, egyre mélyebben tudok lehajolni, egyre rugalmasabb a gerincem, a csípőm. Talán a bal térdem az egyetlen, amin már nem lehet segíteni, az mindíg kicsit merevebb és érzékenyebb lesz mint a másik, és hangosan kattog. Remélem, legalább a kattogást sikerül "elhalkítani".
Itthon is csinálnám, de mivel a gyakorlatok jórésze fekve végzendő, egyszerűen belealszom.
Most megyek, a holnapi nap korán fog kezdődni és későn fog végződni.
Jóéjt! :-)

:-))) Jóestét!!

Nem akarom fokozni, de tényleg őszintén meg vagyok döbbenve. Ezúttal azon, hogy amit én olyan elképesztően erkölcstelen, nemtelen, gonosz, romlott, veszélyes cselekedetnek tartottam (ti. hogy egy ember a nyolc éves kislányát küldi be egy rendőrkordon mögé tojást dobálni) szinte semmilyen visszhangot nem váltott ki sem a sajtóban, sem az internetes fórumokon. Már legalábbis azokon, ahol én hirtelen, kb 10 perc alatt körbenéztem, célirányosan keresve az ehhez kapcsolódó írásokat. Sehol semmi.
Az emberek nem vették volna észre hogy átléptünk egy lélektani határt?
Ha húzok egy egyenest és az egyik, a kezdő végpontjába állítom azokat a tanárokat és szülőket akik a két évvel ezelőtti választásokon 12-13 éves srácokkal osztattak szórólapokat, valamivel feljebb azokat, akik szintén felsőtagozatosokat vittek ki a temetőbe fütyülni és kereplőkkel zajt csapni, a végpontjába pedig azokat állítom akik 14 éves palesztin kisfiúk táskájába csempésznek távirányítós robbanószert, nos, ez az alak, aki a 8 éves kislányát beküldte a kordon mögé tojást dobálni valahol félúton helyezkedik el.
Minden szülőnek joga van ahhoz, hogy a gyermekét megismertesse a politikai és ideológiai nézeteivel, még ahhoz is joga van, hogy demonstrációkra vigye. Ezt nem vonom kétségbe, sőt, helyesnek tartom ha minden kiskölköt, a korának megfelelően beavatunk a dolgainkba, részt kapnak az ünnepeinkben.
DE!!!
Egyetlen szülőnek sincs joga ahhoz, hogy politikai vagy ideológiai elvakultságból a gyerekét közvetlen, fizikai veszélynek tegye ki.
Ha meg mégis, ha egy 8 évest használ fel arra hogy olyan cselekedet hajtasson vele végre amiért egy felnőttet megbüntetnének, nos, az az ember nem csak velejéig romlott és gonosz, hanem egy gyáva takonygerincű pondró is.
Nem tudok több sértést kitalálni.
Az ellen az alak ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak eljárást.