A hónap kérdése: felhívjam-e, és ha igen, mikor és milyen szöveggel a tanulmányi osztályt. A konzulensem ugyanis a jelek szerint nem érdemes tovább basztatni több e-mailt küldeni neki. Az a legszörnyűbb, hogy még én érzem magam türelmetlennek és mocsok kis árulkodó júdásnak.
:-) Szépjóestét! Ma azon tűnődtem, hogy egyáltalán mérhető-e, és ha igen, milyen mértékegységgel az emberek mindennapi dolgokhoz viszonyulása az intellektus szempontjából. Olyasmikre gondolok, hogy mennyire kell okosnak ahhoz, hogy valaki egy mosogatógépbe ne talpára állítva tegye be a poharat, hogy kézmosás után a törölközőt akassza vissza a tartóra és hogy a mások által is használt konyharuhát ne használja a cipőjére ragadt kutyaszar eltávolítására. Szóval hogy tudja, hogy mi mire való; a törölköző kéztörlésre, a konyharuha pohár törlésre, a mosogatókendő a kiömlött kávé felitatására és hasonlók. Az is kérdés még, hogy felnőtt embereket meg lehet-e tanítani arra, hogy az együttélés szabályaihoz az is hozzátartozna, hogy a kiömlött paradicsomlevest nem engedi belecsorogni a fiókba és hogy nem pisil a pisszoár mellé - vagy ha mégis, nem hagyja úgy és megpróbálja feltisztogatni - persze nem egy törölközővel, mert akkor jobb, ha mégis otthagyja. Persze otthon, magának mindenki mindent úgy csinál ahogy neki jó, vagy amennyire a vele együtt élők elviselik, de közösségben, iskolában, munkahelyen azért elviselhetőbb lenne az élet, ha egyformán használnák az emberek a dolgokat.
:-) Szépjóestét! Újpest - MüPa 1 óra 10 perc alatt abszolválva. A Belvároson keresztül, mit ne mondjak, a feltúrt Veress pálné utcába is betévedtem, egy horror. De a Duna mellett végigmenni nagyon szép volt, éppen alkonyodott, csupa narancssárga és lila volt az ég, ráadásul az alkonyi színorgia visszatükröződött a Dunán. Lélegzetelállító látvány volt.
Gyönyörű volt A végzet hatalma is. Sajnos nem volt teltház, nyilván sokan megvárják inkább az operaházi bemutatót - nem mindenki szereti a szinpadtechnika és kosztüm nélküli, szcenirozott rendezéseket. Bánhatják, mert ritka művészi élményben volt részünk, egész kiváló előadás volt a mai. Csodálatos énekeseket hívtak meg.
Kezdjük rögtön a Leonórát éneklő Michèle Criderrel. A művésznő hajlékony és minden regiszterben atombiztos, erős hangjával és nagyszerű színészi játékával fél perc alatt meghódította a közönséget. Hasonló, tomboló sikert aratott a bátyját, Don Carlost éneklő Lado Atanelli. Őneki a III. felvonásra kissé a fejébe szállt a dicsőség megpróbálta túlénekelni önmagát, de azért a ló innenső oldalán maradt, nem esett túlzásba. Hatalmas, erős baritonjával ő is belopta magát a pesti közönség szívébe, visszavárjuk. Az én személyes kedvencem ma este a Melitone-t éneklő Tomasz Konieczny lett. Őt már jól ismerem, énekelt a Wagner Napokon is, de ma egy új oldaláról mutatkozott be. Remekül énekelte a besavanyodott libidótól szenvedő, embergyűlölő barátot. Imádtam az alakítását és a tapsviharból ítélve nem csak én voltam így ezzel. Don Alvaro szerepében Badri Maisuradze igen hitelesen, bár kissé nazális, vagy még inkább fogfájós hangon énekelte a szerencsétlen sorsú, indián származású hősszerelmest. Igen szép zengésű, erős tenorja ma talán nem volt a legjobb állapotban, legalábbis nekem úgy tünt. Ettől persze még maradhatna itt pár évig, mert még így is leénekelt volna a szinpadról fél tucatnyi átlag magyar tenort. Diogenes Randes Gvardiánja bölcs volt és jóságos, mindamellett bársonyosan zengő is. Az a helyzet azonban, hogy Crider, Atanelli és Konieczny valósággal ellopta előle a show-t, ma ők hárman voltak az abszolut sztárok. Randes sorsában osztoztak a magyar szereplők is, kissé ők is háttérbe szorultak - nem érdemelték pedig. A Debreceni operatársulatban éneklő Tréfás Györgyöt most hallottam először élőben, teljesen rendben van a basszusa, szép Calatrava grófot hallottunk tőle. Hasonló jókat mondhatok a Preziosilla szerepében tündöklő Pánczél Éváról is. Neki talán jobb lett volna, ha egy picit alacsonyabb sarkú cipőt vesz fel, egy markotányosnő nem szokott tipegni a katonák körül. De a hangja, hát az gyönyörű. De így igaz ez a másik két szereplőre, Sánta Jolánra és Böjte Sándorra is. A nemzetközi élvonalból válogatott főszereplők mellett is megállták a helyüket, hála és köszönet érte.
Csodálatos volt a kórus és a zenekar is. Előadás után éppen az egyik csellista mellett oldottam el a bringámat. Onnan tudom, hogy csellista, mert a hátán hordta a hangszerét. El is borzadtam kicsit, egy tokba zárt cselló óriási, azzal kész életveszély elindulni. Megköszöntem neki a szép estét és dícsértem a zenekart, mondtam, egész máshogy hangzottak mint az Operaházban, sokkal finomabbak, áttetszőbbek voltak. Azt mondta, hogy ez az előadás nekik majdnem akkora élmény volt mint nekünk, a közönségnek. Amikor először meghallották az énekeseket, mindenki azonnal összekapta magát, mert ilyen hangok alá játszani nekik is nagy megtiszteltetés. Hát, ebben lehet valami, tényleg nagyon jó volt a zenekar is és a kórus is. Aki nagyon tetszett még az Kovács János, a karmester. Őróla ritkán írok a blogban, vagy tán egyáltalán nem is. Szinte minden harmadik - negyedik előadást ő vezényli az Operaházban, tudom hogy jó, de annyira természetes a jelenléte, mint a függönyé. Az is szép, mégse szokta senki dícsérni, hogy milyen súlyos az esése és mennyire egyenletesen van redőzve. Még mielőtt nagyon belekeverednék a hasonlatba; lehet, hogy a függöny hiánya vagy a más operákhoz képest igen hosszú nyitány miatt, de ma valahogy jobban figyeltem rá is és így a munkájára is. Nagyon, nagyon-nagyon jó karmester Kovács János, tökéletesen szólt a keze alatt a zenekar.
Legyen még itt pár szó a rendezésről. Káel Csabának igen nehezen tudom megbocsátani, hogy a 2000-ben készült Bánk bán filmben olyan apró darabokra tördelte a balettbetétet és pláne hogy az igen jó kiállású Kiss B. Attilát úgy rendezte és fényképeztette Bánk nagyáriája közben, hogy inkább nézett ki vállatlan - nyakatlan törpének, mint egy nagyúrnak, aki "bárkit felszúr a bajszára". Nos, ezzel a rendezéssel Káel valamennyit ledolgozott nálam ebből a hátrányból. A szinpadtechnika nélküli, félig szcenirozott előadásokban már megszokott digitális kivetítőt használta és bár néha enyhe túlzásokba esett, alapvetően ízléses és visszafogott rendezést láthattunk. A "néha enyhe túlzásokba esett" alatt azt értem, hogy időnként túlságosan részletező és szájbarágó volt. A súlyosan megsebesült Don Alvaro például átad egy kulcsot frissen szerzett barátjának, a kivetítőn átúszik egy kulcs képe. Más, dramaturgiailag ennél jóval fontosabb jeleneteknél viszont vak maradt a vászon, vagy valami semleges márványozás vibrált csak rajta. Ugyanakkor jó lett volna ügyelni olyasmikre például, hogy amikor Don alvaro azt énekli, hogy "kicsi kezed hideg, mint a halál..." akkor jó lenne, ha a duettet éneklő szerelmes pár fogná egymás kezét és nem a szinpad két végében, egymástól jó tíz méterre állna. Vagy amikor a két álnéven bemutatkozó férfi hirtelen felindulásból egyféle katonabarátságot köt és kijelentik, hogy együtt indulnak a csatába - ehhez képest a jelenet végén az egyik jobbra el, a másik balra el. Szóval azért lett volna még mit dolgozni ezen a rendezésen, de a koncepció alapvetően tetszett és voltak egészen gyönyörű megoldások. Nagyontetszett például, amikor a remetének álló Leonóra beöltözésekor gyertyák lobogtak a kivetítőkön. Számomra ez tökéletesen megteremtette a templomi áhitatot.
Pár szót még a fordításról. Az operafordítások általában borzasztóak, magyartalanok és gyakran csak egymás után leírt szavak halmazára emlékeztetnek. Ez most azért nem volt olyan rettenetes, bár a férfi szerzetesek nem zárdában élnek.
Videónak legyen itt a nyitány, Arturo Toscanini vezényli az NBC Szimfónikusokat 1944-ben. Istentelen gyorsan egyébként, Kovács János pálcája alatt ez sokkal méltóságteljesebb és lebegőbb volt.
A nap kérdése: hova tűnt a boltokból az árpagyöngy (magyarul gersli)?? Hetek óta nézem a tecckóban, a peniben, a piacon, nincs. Se zacskós, se kimért, semmilyen. Márpedig én rendszeresen főzök gerslit a kutyumnak; összedarabolok gégét, lépet, mindenféle belsőséget ami éppen olcsó, csirkemellcsontot vagy -fejet, egyebet. Mellészeletelek még pár szál sárgarépát, hagymát, céklát, tököt, mikor mit. Felengedem vízzel, beleszórom a gerslit, lezárom és kuktában fél óra alatt kész. Nagyon szereti a Kereksenekű, sokkal jobban, mint bármilyen konzervet vagy száraztápot. Erre most nem lehet gerslit kapni. Jó, persze, főzhetek neki tésztát, rizst, puliszkát, de akkor is, a gersli a legegyszerűbb és legtápálóbb, hát tessék nékem megmondani, hol lehet kapni??
Más: estére A végzet hatalma a MüPa-ban. Remélem szép lesz, soha még élő Végzetet nem hallottam, az Operaházban most novemberben fognak csak egy felújítást bemutatni. Renata Tebaldi, az ötvenes évek nagy lírai szopránja énekli Leonórát, partnere Franco Corelli. Kissé furcsállom, hogy az inka királyok leszármazottja ilyen furi kis bajuszkát visel, de végülis spanyol lovagnak is vallja magát, biztos azért. Az 1958-ban, Nápolyban készült felvétel mindezzel együtt -elsősorban Tebaldi miatt- nagyon szép.
Hehe. Szépjóestét, vagy Szépjóreggelt, vagy a fene se tudja, mi van hajnali negyed kettőkor. Elsőlegjobban persze szívás van, illetve volt. Opera előtt még be kellett mennem a Tháliába, mert rendeltem jegyet a Krétakör Bánk bánjára és azt ott kellett felvenni. Lomtalanítanak a VI. kerületben, vigyáztam pedig nagyon, a Nagymező utcában fel sem ültem a bringára, toltam végig. Mégis megtörtént, hogy amikor kijöttem a jegyirodából, már nemtudtam felülni, mert lapos volt a hátsóm. Nem az én hátsóm, az gömbölyű, a bringám hátsó kerekéből szökött el a levegő!! Nna. Az Operánál a művészbejáró mellé kötöttem, de hiába reménykedtem, előadás végére sem javult meg. Valami jó tüdejű rézfúvós pedig megszánhatott volna, de nem. Megszerelni nem tudtam, mert úgy rá van húzva a csavar, hogy a kis buzogánykulcsommal meg sem bírtam mozdítani. Úgyhogy bizony tetszett vagy nem, de haza kellett tolnom - az Operaháztól Újpestre, bezonyám, nem volt egy egyszerű menet, pláne mivel egy igen kényelmetlen szandálban indultam el. A térdem sínylette meg nagyon, most fáj, lüktet, ahogy hazaértem, azonnal vágtam ki a szandált a kukába. Tényleg nagyon kényelmetlen, csak bringázáshoz használtam, a rosseb gondolta, hogy egyszer ennyit kell majd benne gyalogolnom. A balett egyébként szép volt, Aleszja Popova táncolta a címszerepet és egy roppant csinos, enyhén kopaszodó svéd vendégművész volt a partnere. Az én vonzódásom a formás lábú, enyhén kopaszodó fériakhoz közismert, erről most nem is értekeznék bővebben.
Egyébként hírt kaptam a friss nyugdíjas felebarátnémről (most nem keresek linket, aki tudja kiről van szó az tudja, aki nem, az vár egy kicsit). Nem költözött le a Balatonra, sőt, nyugdíj mellett dolgozik. És itt jön a meglepetés, mert a diplomás patikus beállt parkolóőrnek. Van egy részeges szomszédja, az dolgozik egy parkolóudvarban, gondolom, oda. Azt mondja a közös ismerősünk, hogy nagyon élvezi, nem is akar gyógyszertárban dolgozni, elege van a folyton változó rendeletekből, az idióta betegekből és legfőképpen a hülye, folyton zsizsegő főnökökből. Van itt a piacon egy kifőzde, annak a főnökasszonyára mondta mindig, hogy pont úgy zsizseg, mint a főnöke. A nő szája egy percre be nem áll, rohangál, mindenki mögött ott van és képes rá, hogy átnyúljon az alkalmazott válla fölött egy villával és arréb tuszkolja a tányéron a főtt krumplit. Iszonyú idegesítő, még kivülről nézve is; fél óra után bedugnám a fejét a sütőbe és rácsuknám. Persze nekem is csak a szám jár, dehogy csuknám, inkább szép csendben megőrülnék, vagy ami még valószínűbb, egyszer belevágnám a kötényem a babgulyásba és otthagynám, hogy akkor meregesse szét maga.
Nno, ez jó hektikus kis poszt lett. Ahhoz képest, hogy amúgy rendesen ki vagyok idegileg, ez a kis defektes affér nem is bosszantott fel nagyon. Sőt, az Árpád hídig kifejezetten jól esett az enyhe levegőn a séta, onnantól kezdett sajogni a lábam. Ha jó cipő van rajtam, meg se kottyant volna.
Jah, és van egy jó hír: lesz Diótörő DVD-m. Nem Bolsoj, még csak nem is Kirov, "csak" egy Covent Garden-es előadás. Alakul a dolog. Annál inkább is ideje elkezdeni, mert a marketingesünk asztalán megjelentek a céges ajándékkatalógusok és ezt igaziból úgy kéne csinálnom, hogy előre szólok nekik, hogy nem fognak kapni ajándékot, tehát ők se vegyenek nekem, hanem a megadott három (mondjuk egy beteg gyerekekkel foglalkozó, egy állatvédő és egy hajléktalanokat támogató) alapítvány közül egynek utalják át azt az összeget, amit rám szántak. Ha kicsit több energiám lenne, ebből elindítanék egy mozgalmat.
:-) Szépjóestét! Ma nagy lomtalanításba fogtam - ha tényleg megyek, minél könyebb csomaggal mehessek. Egyelőre persze még csak befőttesüvegek, ezer éve nem használt karácsonyfadíszek, tárolóedények és ilyesmik mennek a kukába és a szelektívbe. Mert tényleg, minek nékem 60 paradicsomos üveg, amikor évek óta nem főzök be paradicsomot? Minek nekem szódásszifon, amikor idejét sem tudom, mikor ittam utoljára csapvizet? Minek nékem kávédaráló, amikor már nem is nagyon lehet szemes kávét kapni? hehe, az jó móka volt, amikor a boltban megkérdeztem, hogy visszaveszik-e a hab- és szódás patronokat, és hogy mennyit adnak értük. Én úgy emlékeztem, hogy valamikor baromi drágák voltak, most a két dobozért kaptam 105 forintot :-)) Kicsit furcsán nézhettem ki a fejemből. Mindegy, tüntetek el mindent, amit nem használok, semmi értelme itt gérvágót meg ékeket meg polclábakat meg fél tekercs smirgliket meg reszelőket meg drótkeféket meg ecseteket meg fél tekercs tapétákat rakosgatni csak azért, mert hátha egyszer szükségem lesz rájuk. Soha nem lesz ugyanis, vagy itt döglök meg, vagy olyan messzire megyek, hogy oda nem lesz érdemes magam után fuvaroztatni. Egyáltalán, mi a francért van énnekem tíz vázám, amikor ki nem állhatom a vágott virágot és csak cserepeset veszek?? Ezek nélkül is, mennyi lom összegyűlik egy fél emberélet alatt! Képek, könyvek, az első osztrigahéj, fütyülős teáskanna, kis porcelán cukortartó, kazetták, istenem, mióta tönkrement a kazettás magnóm, de most biztos, hogy nem veszek másikat, inkább kihajítom az összeset a francba. Inkább most, apránként, mint majd akkor, egyszerre. Értéktelen kacatok, mégis, az egész életem bennük van, még visszahúznának. Vagy inkább lehúznának. Kolonc az egész. Ehh. Fáradt vagyok és ideges, a konzulens még mindig nem írt egy szót sem.
Uhh. Készülők a karácsonyi diótörőztetésre, gondoltam, megnézem, van-e DVD-n, előtte jó lenne pár részletet bemutatni a gyerekeknek, hogy tudják, mi vár rájuk. Háát, van - de minek?? Ezt bizony nem rendelem meg, maradok az eredeti tervnél, CD-ről részletek és dia.
"Tisztelt Asszonyom! Tájékoztatom, hogy Ü. Város jegyzője mint szabálysértési hatóság 2007. június 1. napján kelt xxxxx/2007. szám alatt hozott határozata ellen -amelyben Önt 3.200 Ft elővezetési költség megfizetésére kötelezte- óvást nyújtottam be. Az ügyben keletkezett iratokat megvizsgálva megállapítottam, hogy M.F.-mel szemben kutyával veszélyeztetés szabálysértés elkövetése miatt indult szabálysértési eljárás 2007. február 28- napján elévült, mert az eljárás alá vont személlyel szemben nem foganasítottak olyan eljárási cselekményt, amely az elévülést félbeszakított volna. Az elévülés azzal a következménnyel jár, hogy (.....) további eljárási cselekményeket sem lehet foganatosítani. Mindezek miatt az Ön 2007. március 6. napján elrendelt elővezetésére és a 2007. április 11. napján történt meghallgatására, valamint Felebarátnéja 200. április 17-i tanúkénti meghallgatására is törvénysértő módon került sor. (.....) Erre tekintettel a határozat ellen a Megyei Főügyészség óvást jelentett be, amelyben azt indítványozza, hogy a hatóság a határozatát helyezze hatályon kívül és hozzon új határozatot, amely (.....) rendelkező részéből az elővezetés költségeinek megtérítésére vonatkozó kötelezést mellőzze. Az ügyészi intézkedés elbírálásáról a szabálysértési hatóság közvetlenül értesíteni fogja. Tájékoztatom, hogy az óvásnak a határozat végrehajtására halasztó hatálya van, tehát az óvás elbírálásáig az elővezetés költségeit megfizetnie nem kell.
Budapest, 2007. szeptember 18. Tisztelettel: dr. Osztályvezető Ügyész"
Nno. Kilélegez .... belélelegez .... ki .... be .....
Most mit mondjak?? Mondjam, hogy Ü. város határozata ellen magam is fellebbeztem és elutasítottak?? Mondjam, hogy már régen befizettem a 3.200 Ft-ot, mivel úgy ítéltem meg, hogy ezzel a közigazgatással még akkor sem érdemes ujjat húzni, ha nyilvánvalóan nincs igaza és hülyeségeket csinál? Kérdezzem meg, hogy akkor mi is lesz azzal a rendőrrel, aki nem a kutyák tulajdonosát, hanem a szomszéd ipartelep éjjeliőrét jelentette fel? Írjam meg, hogy panaszt adtam be az önkormányzatnál, a rendőrségnél, az orzságggyűlési képvislőmnél és mindenki lepattintott, hogy ők hú de kurva tövényesen jártak el?? Írjam meg neki, hogy két hónapja várom az ombudsman állásfoglalását? Írjam meg neki, hogy köszönöm, most már inkább ne vonassa vissza azt az elbaszott határozatot, és pláne ne küldjön nekem erről közvetlen értesítést, mert attól rettegek, hogy netán nem kapom meg és pár hét múlva megint bilincsben visz el a rendőr, hogy átadja azt a nyomorult határozatot és szagolhatom megint 3-4 órán kersztül az összeszart cellát? Mi a &˘!!XđĐ**Ł$Ł$Łł$?! lehet ilyenkor mondani?? Ecseteljem neki, hogy micsoda undort és rémületet érzek??
Tessenek lecsekkolni itt, két poszttal lejjebb, szó szerint ezt írtam a kommentbe: "(....) itt mindig mindenki mndennel a miniszterhez akar fordulni, mert mindent csak ő tud elintézni. Egy hivatali rendnek és a közigazgatásnak is pont az lenne a lényege, hogy mindent a megfelelő szinten intéznek el. Pont ettől élhetetlen ez a hely, hogy nem."
Hurrá, hú de jó nekem, egy megyei főügyész foglalkozott az ügyemmel és ki is derítette, hogy törvénysértő módon bilincseltek meg és aláztak porig és fizettettek ki velem mindezért az ostoba és haszontalan cirkuszért 3200 ft-ot. A Janikámbazmeg nagytestű kutyái meg azóta is vígan kóricálnak szanaszét, amerre a kedvük tartja. Könnyen van vele, ha megharapnak valakit, majd feljelentik a cimborái megint az éjjeliőrt. A szabálysértési előadók is ugyanúgy elő fogják vezettetni a mindenféle piszlicsáré ügyek tanúit és a városi ügyész is engedélyezni fogja ezt, na bumm, legfeljebb utólag majd kideríti a másodfok, hogy törvénysértő módon járt el. A rendőrök is ugyanúgy bilincselni fognak még akkor is, ha az önkormányzathoz beidézett tanú megy velük magától is mint a birka. Soha, soha a büdös életben nem fog itt változni semmi.
Hehe, a hét (első) vicce következik. Friss sportmániám arra ösztönzött, hogy beszerezzek néhány fekete pamutbugyit. Pamutot, mert az szívja az izzadságot és feketét, mert a brngázásban elvékonyodott ülepű macskanadrágjaimon áttetszik a a fehér bugyi amikor hajolgatok. Enélkül a plusz látványosság nélkül is elég csodálni való jelenség vagyok a fitneszteremben, hát gondoltam, legalább a világító fehér bugyi körvonalaival nem szórakoztatom a jobb sorsra érdemes sportolni vágyókat.
Nagy ügyet nem akartam csinálni a dologból, fél tucat tecckó-gazdaságos fekete bugyi tökéletesen megfelel ahhoz, hogy az izzadság szétmarja rajtam. Leszedtem róluk a mindenféle sallangokat és az első mosás után ma volt a napja, hogy éppen ők kerültek volna sorra. Forgatom a szépnek és szexisnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető, viszont puha tapintású feketeneműket. Az elején ott kis selyemmasni, ez már elég a tájékozódáshoz, páros lábbal ugrok bele, felállok és felhúzom. Illetve hát húznám, de valami nem stimmel, elöl szalad fel a hónom aljáig, hátul meg becsusszan középre és határozottan érzem, hogy csupasz a hátsóm, nem takarja semmi. Hm. Leveszem, nézem, forgatom, teregetem, hát mit látok, na mit?? Hát azt, hogy a tájékozódási pontnak szánt kis masnicskát ezúttal a bugyi hátuljára varrták. Hehe. Ügyes, nagyon ügyes! Megfordítom és lássatok csodát, a bugyi minden alkatrésze (úgymint eleje, hátulja és ülepe) a megfelelő helyen van - kivéve a masnicskát, mert az most jelenleg a köldököm helyett hátul, a keresztcsontom fölött kapott helyet. Szerintem varrok a közepébe egy strasszt és olyan gatyát fogok felvenni, amiből egy ujjnyi kilátszik a bugyiból. Ha már masni, hát akkor díszítsen, hát nem igaz? Igaz, akkor ennyi erővel maradhatnék a fekete nadrágon átsejlő fehér bugyiknál is, az sem sokkal feltűnőbb.
Csak úgy az eszembe jutott egy másik ügy, amiben hónapok óta várok az érdemi válaszra:
"Ügykereső
A keresés során megadott adatok:
Azonosító: xxxXXXxxxxx Iktatószám: OBH-xxxx/2007
Tisztelt Ügyfelünk!
Az Országgyűlési Biztos Hivatalának információs szolgálata köszönti Önt. Tájékoztatjuk, hogy OBH xxxx/2007 iktatószámú beadványát 2007.06.19. -én/án vettük nyilvántartásba és jelenleg a(z)Közjogi Főosztály szervezeti egységnél foglalkoznak az ügyével.
Az Ön által leírt problémákat
szabálysértési ügy szabálysértési ügy típusú panaszként regisztráltuk.
A beadványában foglaltakkal kapcsolatban az alábbi szerve(eke)t kerestük meg: polgármesteri hivatal, jegyző, a megkeresett szerv válaszadásának határideje még nem telt le. rendőrkapitányság, a megkeresett szerv válaszadásának határideje még nem telt le.
Jelen tájékoztatónk az ügyintézés aktuális állapotát tükrözi. Az eljárás befejezéséről és annak eredményéről természetesen levélben is értesítjük Önt.
Amennyiben további kérdése van, szíveskedjék hívni az Információs Irodát.
Telefonszám: 475 71 00. E-mail címünk: panasz@obh.hu Tájékoztatjuk, hogy az adott ügyre vonatkozó adatok a befejezés, (-től(-tól)) számított egy évig hozzáférhetők az Interneten.
Köszönjük megtisztelő érdeklődését.
OBH
Lekérdezés időpontja: 2007.09.24. 14:36 "
Istenem, csak ne látnám a lelki szemeimmel a szép sorban beszekrényezett aktákat, még írnék is egy sürgető e-mailt. De én már legfeljebb csak azt fogom megírni, hogy köszönöm, Hollandiába/Norvégiába/Belgiumba már ne küldjék utánam a választ, mert attól kezdve már többé nem érdekel.
Viszont egyáltalán nem hihetetlen. Ez a város már fuldoklik a saját autóforgalmában, az emberekben egyre nő az igény, hogy segítsenek magukon. A tegnapi napom például aligha lett volna kivitelezhető, ha nem bringázok. Na jó, autóval esetleg igen, de még ha oda is értem volna időre, egyáltalán nem biztos, hogy a zsúfolásig megtelt Zeneakadémia környékén parkolóhelyet találok. Szóval a tegnapi nap: Újpestről elbringáztam Alsórákosra, a munkahelyemre. A hülye fejem miatt (olyan bérletet vettem, ami fél négykor kezdődik) félig megcsináltam a munkám, hazabringáztam, lezuhanyoztam, magamhoz vettem a szép ruhám és bebringáztam a Zeneakadámiára. Granét kikötöttem az egyik pinceablak rácsához, a mosdóban átöltöztem majd meghallgattam a BFZ gyönyörű koncertjét . Yefim Bronfman adta elő Bhrams B-dúr zongoraversenyét. Jobb lett volna úgy érkezni erre a koncertre, hogy előtte az ember beül egy kellemes kis cukrászdába és megbeszéli a barátnőivel, hogy Schifftől vagy Kocsistól hallott-e utóljára Bhramsot, de ez van, nekem ez jutott. Nem is akartam tegnap semmit megérteni, egyszerűen csak elfolytam a székben és élveztem Bronfman finom, átélt játékát. Meg a Zeneakadméia nagytermének hangzását, ami teljesen más, mint a MüPa-é. Mintha nem is ugyanezt a zenekart hallottam volna két héttel ezelőtt. Itt is nagyon szépen szóltak, de nem az a vadonatúj, patyolattiszta csillogást éreztem a hangzásban, sokkal inkább valami meleg, otthonos megszokottságot. Mint a nagymamától örökölt egyetlen ezüstkanál, ami az évtizedek alatt már meg is kopott kicsit a csészék oldalán, a nyele is az ujjainkhoz görbült, de a csengése azért összetéveszthetetlenül ezüst; finom és tiszta, barátságos hang. A második részben Rachmanyinov E-moll szimfóniáját játszották. A fáradtságom maradt, a teremben egyre melegebb lett, szóval nem mondhatni, hogy nagyon élénk voltam. Maradtam az első résznél bevált technikánál. A lehető legkényelmesebben elhelyezkedtem az egyébként nem túl kényelmes székben és csak úgy, a megértés és továbbgondolás legkisebb szándéka nélkül élveztem a szép harmóniákat. Hol egy fafúvós, hol a gordonkák hangja szárnyalt a zenekar fölé, hol az ütősök. A szimfónia közepe táján jártunk már, amikorra elmúlt a fáradtságom és teljesen magamhoz tértem. Ráadásként Bizet Carmen intermezzojával elbúcsúztattunk egy kedves hárfást és egy hegedűst, gondolom, nyugdíjba mennek. Eddigre már nagyon élénk voltam, friss és kipihent, nem bántam volna ha előlről kezdik a koncertet. Átöltöztem, az Andrássy és Rákosrendező érintésével visszabringáztam a munkahelyemre, befejeztem a munkát majd újra bringa, haza Újpestre. Ha mindezt tömegközlekedéssel kell csinálnom, jobb, ha el is felejtem. Mindkét irányban 2-3 átszállásom van, hétvégente 20 percenként, vagy még ritkábban járnak a buszok, irányonként minimum egy órát rá kell szánni - bringával 35-40 perc. Autóval nyilván gyorsabb, de drágább is, és mondom, a parkolás. A Zeneakadémiánál és az Operaháznál negyedórákat lehet keringeni, mire le tudja az ember rakni a kocsit és még vissza is kell gyalogolnia, az is idő. Szóval maradok Granénál, különösen vasárnap, amikor alig van autóforgalom, ritka a tömegközlekedés és a város három pontja között kell magam megosztani a munka és a szórakozás között.
És mivel a BFZ-nek még mindig nincsenek klipjei a youtube-on, hát kénytelen vagyok egy angol falucska elbűvölő képeit iderakni. Kísérőzene a ráadásként kapott Carmen Intermezzo
Más: a ma reggeli vadászzsákmány 3,5 kiló erdőszéli csiperke - meglehetősen szennyezett állapotban, agyagos területen termett, rá van tpadva a kalapokra a föld. Mire ezt feldolgozom, jó pár óra. Kérdés, hogy a hétvégi nagy bringázások után elbliccelhetem-e mai edzést holmi gombapucolás miatt?
:-) Szépjóestét! Ma abszolváltam életem első fél Critical Mass felvonulását. Azért csak egy felet, mert amilyen idióta HüPi vagyok, a Városligetbe mentem, az maradt meg bennem, hogy onnan indul - a Lágymányosi hídtól indult. Mindegy, így legalább láttam a motoros felvonulás indítását. Szívesen kihagytam volna, iszonyú félelmetes látvány és "hallvány" és "szagolvány" volt. Nem vagyok a motorosok ellen, sőt, ésszel, odafigyelve hazsnálva a motor nagyon is jó közlekedési eszköz és életmódnak sem utolsó, de így együtt nagyon félelmetesek voltak. Óriási tömeg, jobbára feketében és mindenki tövig húzta a gázkart. Berregtek, puffogtak, dürrögtek, iszonyú hangzavart csináltak. És bűzt; a Hősök tere túlsó felén is érezni lehetett a füstös benzinszagot. Nekik biztos jó móka volt a bámészkodók sorfala között lépésben, tövig gázzal lépésben indulni, de nekem, a pár tucat méterről figyelőnek inkább egy agresszív és büdös fekete folyamnak tűntek a motorosok. Ha a Föld összes bringása babcsuszpájzot ebédelne és egyszerre fingana sem tudna olyan éktelen lármát és büdösséget okozni, mint az a pár ezer motoros. Jobb lett volna, ha nem látom és nem hallom, pláne ha nem szagolom őket, mert egész biztos vagyok benne, hogy 'amúgy', normális körülmények között egyáltalán nem olyan agresszívek és félelmetesek, mint ahogy ebben a füstös és ricsajos, fekete és króm acélfolyamban tűntek. A bringásokat persze nem találtam, a hírekből tudtam meg, hogy honnan indultak, fogtam hát magam és a lezárt Andrássyn felkerekeztem a Lánchídig és ott csatlakoztam a menethez. Jobb is hogy nem korábban, bőven elég volt a nagy tömegben lemenni a Városligetig. Ez nem a Critical Mass hibája, én érzem magam rosszul a nagy tömegben és úgy látszik, hogy a Rolling Stones koncerttel ki is merült az idei tömegrezisztanciám. Különösen a Nagymező utcán volt egy horror végigmenni. Hirtelen nagyon lelassult a menet, le is kellett szállni, mert az Operettszínház előtt ment valami műsor és a menetnek egy sávnyi helyre kellett öszeszűkülni. A járdákon is nagy volt a tömeg, nézték a szinpadot és csupán egy kifeszített sárga szalag választott el bennünket. Egy férfi meg is botlott valami járdaszegélyben és kis híján elém esett, az utolsó pillanatban rántotta vissza valaki. Az ott egy lidérces 200 méter volt, azt jobb lett volna elkerülni. Utána ki is álltam, egy kisvendéglő előtt lelakatoltam a pacit és beültem inni egy kapucsínót, a menet derekához csatlakoztam újra. Amúgy nagyon jó volt a hangulat, a bringások csengettek, dudáltak, kurjongattak. Rengeteg tandemet és mindenféle különös járgányt láttam, még egykerekű bringát és régi, elől óriási, hátul aprócska kerekű velocipédet is. Volt egy középkorú férfi, aki egy '28-as kerékből szerkesztett egy hibrid roller félét. Valami köpennyel borította be a kereket, a lába közé kapta és hol a jobb, hol a bal lábával hajtotta, mint a rollert. Volt egy másik pasi, ő egy lepedőnyi méretű, zöld-fekete-bordó zászlót tűzött ki. Kérdeztem, melyik párt színei, mondta, hogy pártsemleges. Aztán azért megállapodtunk, hogy legyen mondjuk Piknik Pokróc Párt (PPP). Hát így érkeztünk ki a Nagyrétre. A gyönyörű napsütésben heverésztem a füvön egy órácskát, de az emelést már sajnos nem vártam meg, még világosban haza akartam érni. Na nem mintha félnék a sötétben, csak a Városligetbe vezető kerékpárút tele van törött üvegekkel és világosban könyebb észrevenni a csillogó szilánkokat. Ha legközelebb arra járok, viszek egy kisseprűt magammal.
Más: Kellemesen elfáradtam, nagyon álmos vagyok, úgyhogy bocs, a Figaró házassága holnapra marad. Egyébként holnap is koncert, ezúttal BFZ a zeneakadémián. Nem lesz egy egszerű menet, mert fél négykor kezdődik - a létező legrosszabb időpont nekem, aki vasárnap délután dolgozom.
:-) Szépjóestét! Az enyém nagyon szép volt :-)) Most nincs erőm magyarázni, de határozottan kezdek beleszeretni Mozart operáiba. Sokkal, sokkal, sokkal több van ezekben a művekben, mint kikapós szobalányok meg baszatlan grófnék meg félrekefélős grófok. Most ezt nem magyaráznám, kábé 10 percem van még, amig ébren bírok maradni.
A bringázós operábamenés kifejezetten jól sikerült, majdnem minden úgy történt, ahogy számítotam - két kis kivétellel. Az előadás ugyanis nem a megszokott 7-kor, hanem 6-kor kezdődött. Még szerencse, hogy időben észrevettem és sietve ugyan, de beértem. Ebből következően a két dolog, ami nem sikerült az a "komótosan hajtok, hogy ne izzadjak le" és a harisnyacsere. Hajtottam mint az állat és mivel a második csöngetésre estem csak be, már nem pocsékoltam az időt a harisnyával, simán, mezítlábasan ugrottam bele a körömcipőbe. Bokáig érő ruha volt rajtam, szóval bőven belefért, a kutya sem látta, hogy a Szakdolgozat Miatti Nagy Idegösszeroppanás Projekt miatt két hete nem borotváltam a lábam. Szép előadás volt, de erről majd holnap írok. A nap videóján Susanna (Ileana Cotrubas) öltözteti a nadrágszerepben tündöklő Frederica von Stade-t (Cherubino) női ruhába és a jelenetben az elhanyagolt szépasszony bárónét éneklő Kiri Te Kanawa gyönyörködik. Vezényel John Pritchard.
A holnapi Criticalmassra tekintettel ma bringával fogok menni az Operába. Ilyet még úgysem csináltam, bringával járok dolgozni, bevásárolni, bankba, vendégségbe, de színházba azért tömegközlekedni szoktam. Ma délután azonban szépen megfürdök, sminkelek, kölnizek. A szép ruhát, a kis csipkés vállkendőt, a III. emeleten elengedhetetlen legyezőt, a tűsarkú cipőt, a harisnyát és a színházi táskát beteszem a hátizsákba, felülök a bringára és szép kényelmesen -hogy ne izzadjak le- betekerek a belvárosba. A pacit (Grane a neve, csak mondom) valahol az Andrássyn kikötöm. a mosdóban átöltözök, a tornacipőt. a szerszámostáskát, sisakot, kukásmellényt beteszem a hátizsákba és leadom a ruhatárban. Előadás után ugyanez csak fordított sorrendben, illetve hazafelé már lehet nyomni neki, akkor már nem baj, ha leizzadok. Hát így. Arra vonatkozó tanácsot, hogy hol kössem ki Grane-t örömmel fogadok.
Más: végre, végre, megjelentek a tintagombák!! Reggel találtam két nagy marokkal, megtisztítottam, felszeleteltem és megpároltam hogy ne kezdjen szinesedni. Edzés után aztán majd ráütök két (vagy három) tojást és nagyon jól fogom magam érezni.
"Tisztelt Koléganő, nincs semmi probléma, csak én vagyok időhiányban, illetve időzavarban. Hamarosan válaszolni fogok."
Most nem tudom, hogy elbőgjem magam, vagy bontsak egy üveg sört.(*) Kedden elég drámai hangú e-mailt írtam neki, azt kértem, ha annyira gyenge a dolgozat, hogy úgy látja, meghaladja a képességeim, mondja meg, választok egy könnyebb témát.
------------------------------------------------------ (*)A kérdés eldőlt, a könnyem folyik magától. Picsogó picsa, azaz Pipi. Nna.
Holnap ez a fiatalember énekli Almaviva grófot a Figaró házasságában:
(Molnár Levente -a Cardiffi Énekverseny idei finalistája- itt ugyan a Don Giovanniból énekel egy áriát, de el tudom képzelni, mit fog művelni Almavivaként. A grófnét éneklő Fodor Beatrixról meg csak csodákat olvastam, szóval rossz előadás már nem lehet.) Bár az utolsó valamire való 1000 Ft-osat pár perce megvettem, de még van néhány jegy
Teljesen kész vagyok, úgy érzem, mintha taknyos papírzsebkendőkkel lenne kitömve a fejem. Mint ahogy nyilván azzal is van. Csak legalább azt a rühös matekszigorlatot ne csináltam volna meg, de még az is megvan, hogy a fene enné meg! Mennyi mindent tudtam volna csinálni az alatt a négy év alatt! Rendszerszervezés, jog, marketing, hardwer, programozási nyelvek, gazdasági statisztika, könyvvitel, még műszaki rajz is, a francba! Micsoda pocsékolása időnek, erőnek, életkedvnek!
Vasárnap este Nabucco volt az operában, telt ház előtt, szép sikerrel. A telt ház a Pataky bérletnek, a siker pedig az automatikusan megismételt Szabadság kórusnak volt köszönhető. Tavaly az Erkelben már láttam ezt a rendezést, akkor sem tett rám túl nagy benyomást, ezen a helyszín cseréje sem változtatott. Kissé félre van értelmezve ez a darab, már bocsánat az őszinteségért, de mintha kiherélték volna. Izmael akár benne se lenne, az ő dramaturgiai szerepét sikerült majdnem nullára redukálni. Szinte semmi nem jön át abból a lángoló szerelemből, ami a túszként fogva tartott Fenénához köti és ami miatt magára haragítja a lány mostohanővérét, a hatalomvágyó Abigélt. Az akciókban is csak téblábol. Az I. felvonásban ugyebár elméletileg megszöktetné a lányt a vérét kívánó zsidók elől, ebből a bátor cselekedetből azonban csak annyi látszik, hogy a szinpad bal sarkában csoportosuló zsidók közül átviszi szerelmét a színpad jobb sarkában csoportosuló zsidók közé. Közben valahol bóklászik 1-2 szír katona, de azokat teljesen elfedi a tömeg. Holott a helyzetnek pont fordítva kéne kinézni, ugyanis a szírek éppen azért jöttek, hogy kiszabadítsák Fenénát és elfoglalják és kirabolják a templomot. A zsidók is az Izmaeléhez hasonló koreográfia szerint menekülnek; akik a színpad bal első sarkában állnak, azok átvonulnak a színpad jobb hátsó sarkába, akik a jobb első sarokban, azok pedig a bal hátsóba. A sorok a színpad közepén elhelyezett, a tóraszekrényt jelképező nagy lepel mögött keresztezik egymást. Lenyűgöző, mit ne mondjak, egy asztali focival hatásosabb tömegjelenetet lehetne előállítani. A IV. felvonás durva még nagyon; a megkötözött, halálra ítélt Fenéna egyedül, a szintén halálra ítélt zsidók sorfala között sétál először fel, aztán alá, alig találja a megfelelő helyet ahol elénekelheti a szépséges, élettől búcsúzó áriáját. Kivégzőhely sehol, az asszír katonák sehol, pontosabban hátul, az óriási tömeg mögött ácsorog belőlük néhány. Ez aztán a terror, nem is érti a néző, hogy most ki tart fogva kicsodát. Ráadásul a szintén halálára váró Izmael úgy oldja le a lány kezéről a bilincset, mintha nála lenne a kulcs. Értem én, hogy a Nabucco egy nehéz darab, óriási tömegjelenetekkel, ráadásul a történet gerincét a hatalmas és hatásos kórusok adják. Nekünk meg ugye egy kórusunk van, gondolom, nem győznek öltözködni, hogy egyik percben szírek, másik percben zsidók legyenek. Hanem azért mégiscsak jobban át kellett volna gondolni azt a koncepciót, mert ezek a tömegjelenetek nem hatásosak, hanem nagyon is egyszerűek és kényszeredettek, ráadásul gyakran pont az ellenkezőjét sugallják annak, mit ami a darab szerint történik.
Ami az énekeseket illeti, nos, nem nagyon lehet okunk panaszra. A fantasztikusan összefogott kórus mellett egyértelműen Kálmándi Mihály Nabuccoja volt az est sztárja. Szép, erőteljes baritonjával nagy átéléssel ábrázolta a hatalomvágytól megőrült és csak nagyon lassan magára találó királyt. Rálik Szilvia egy igazi királynő, gyönyörű hanggal, bár mintha tegnap nem uralta volna úgy a magasságait, mint ahogy más darabokban megszoktam tőle. Abigél egyébként egy gyilkos szerep, egész oktávokat kell egyetlen hajlítással átkötni, szóval egy-két kis bizonytlanság abszolut megbocsátható. Szvétek László hangja úgy érik, mint a jól kezelt bor; egyre mélyebb és tüzesebb, váratlan kis színek és ízek csillannak benne. Pár éve még úgy énekelte Wotant mint egy iskolás fiú aki a leckét mondja fel és tessék, mostanra itt van nekünk a bölcs, higgadt Zakariás aki hitével tartja a lelket a zsidókban. Fenéna Izmaelhez hasonlóan félre van rendezve és súlytalanná van téve, de Gémes Katalin megtalálta a módját, hogy a IV. felvonásban egy szép áriával emlékezetessé tegye magát. Izmaelről már beszéltem, az ő karaktere valósággal tönkre van téve és ráadásul nem is biztos, hogy Nyári Zoltán az ideális hang erre a szerepre. Nyárit a múlt szezonban hallottam a Karnyónéban és ott azonnal meghódított az önironikus előadásmódjával, de valahogy úgy érzem, hogy ő nem az a kifejezett Izmaelnek való tenor. Rossz nem volt, de jó se igazán. Azért érdemes rá figyelni, ahogy az előadásai számából nézem, ő az Operaház üdvöskéje az idén, nagy reményeket fúznek hozzá. Én szurkolok neki, nagy itthon a tenor-ínség, szóval hajrá, csak figyelni kell a szerepválasztásra, nem muszáj mindent elvállalni.
Legyen itt Abigél és Nabucco duettje a III. felvonásból. Abigélt egy ukrán szoprán, Anna Shafajinskaja énekli. Hogy ki a partnere és ki vezényel, azt sajnos nem tudom, mint ahogy azt sem, hogy hol és mikor készült a felvétel. Midnenesetre két remek énekes és Shafajinskaja hatalmas, gömbölyű és rugalmas szopránja elképesztően uralja a szerepet.
A felvétel szemmel láthatóan a nézőtérről, kézi kamerával készült. Mondhatni, kalózfelvétel, amelynek készítését minden színházban tiltják. Értem én, szerzői jogok meg minden, ugyanakkor mégis csodálatos dolognak tartom és nagyon örülök neki, hogy a világhírű színházak előadásai mellett ukrán, japán, meg török előadásokból láthatok részleteket soha nem hallott nevű, sokszor nagyszerű énekesekkel. Ami meg a szerzői jogokat illeti, hát nem tudom. Végtére is, aki nem szereti az operát az úgysem fogja megnézni, aki meg szereti, az ha tetszik neki, rohan megvenni a lemezt. Ha az előadóművész rajongója akkor azért, ha meg a darabot szereti, akkor azért akar midnent begyűjteni. Szóval én a youtube-ot inkább reklámnak tekintem, mint kalózkodásnak. Igaz, magamból indulok ki - már a negyedik -méregdrága- DVD-t rendelem azért, mert itt találtam néhány részletet. És bizony 4-30.0000 ft-ért nem is fogok olyan lemezt vásárolni, amibe előtte nem nézhetek és hallgathatok bele. Arról nem beszélve, hogy egész kiváló művészeket lehet megismerni, akikről a videómegosztó nélkül nem is hallanánk. Szóval szerintem mindenképpen több hasznot hoz a műfajnak is, a művészeknek is és a közönségnek is az, hogy kicsit betekintést nyerhetünk egymás operai életébe, mint az a "kár", amit a szerzői jogok állítólagos megsértése okoz. Azért állítólagos, mert egy három órás operából való 10 perces részlet, pláne ha az az előadás a világ túlsó felén, vagy mondjuk 30-40 évvel hangzott el, háát, nem is tudom, kinek a jogai sérülhetnek.
:-) Szépjóestét! Kicsit jobban vagyok, vacsorára megettem ugyanis a szezon első sárgadinnye-sonka fogását. Isteni volt, érett, mézédes dinnye hajszálvékonyra szeletelt, enyhén sós-füstös fehérpecsenyével, nagoyn szeretem ezt a két teljesen eltérő aromát együtt. Az első alkalom nagy valószínűséggel az utolsó is volt, nem lehet majdnem 400 ft-ot kiadni 7 deka (70 gramm!!) sonkáért. Ezt is csak azért vettem, mert éppen '2-őt fizet 1-et kap!' akcióban kínálták. Ízlett nagyon. És ha már luxus, feltúrtam a lakást egy szelet csokoládéért. Emlékeztem, hogy a felmondásom alkalmából kaptam ajándékba a volt kollégáktól egy tábla keserűcsokit, abból még kellett lenni valahol egy darabkának. Az ötödik bádogdobozban meg is találtam, sajnos egyebek mellett egy kis zacskó szecsuáni bors társaságában. Átjárta a csokit a fűszer, de attól még csoki volt az, olvadós, keserédes, nyamm!! Most aztán csak nézek ki a fejemből, mint egy jóllakott napközis. Most sípol a kanna, forrázok egy bögre teát és megírom a tegnapi Nabuccot. Aztán meg a holnapi e-mailt, a konzulensemnek. Na, ahhoz kell majd a stílusérzék, hogy ne legyen sértő de súlya is legyen és legfőképpen együttműködésre bírjam végre anélkül, hogy kioktatnám a dolgáról. Mint az egyszeri lány meg Mátyás király, bizisten, tele a tököm a világgal. Ráadásul tegnap Fenénát megbilincselve vezetgették a színpadon össze-vissza, mit ne mondjak, lefőttem. El kell nékem innen menni, a fene enné meg, el kell menni, itt már annyira kondicionálva vagyok a rosszul levésre, hogy lehetetlen itt élnem.
Most elmegyek dolgozni, aztán hazajövök, fürdök, átöltözök, ha lesz rá idő sminkelek is és megyek az operába Nabuccora. Mire onnan is hazaérek, itt legyen a postafiókomban a válasz, különben ..... Kurvára nem kéne egy valkürrel ujjat húzni!
(Igen, Bayreuth, 1976. Vezényel Pierre Boulez, rendezte Patrice Chéreau)
Az a baj, hogy gyakorlatilag nem tudok leszakadni a gépről - 10 percenként megnézem a postafiókom. A köztes időben kicsit böngészek, vakarózok, nyújtózkodok, csináltam túrógombócot, de pár perc után már újra itt vagyok és nézem a postafiókot. Keddig adok neki időt és ha addig nem válaszol megírom, hogy most már ne is tegye, nem aktuális, más témát és más konzulenst kérek. Ha kapok. Nem biztos, hogy engedélyezik. De ezt akkor sem csinálom tovább, ennyit nem lehet várni, akkor inkább ne legyen semmi, pontosabban legyen végre vége.
:-) Szépjóestét! Hölgyeim, lehet öszeziherjsztűzni a bugyikat, hogy le ne essen rólunk; 2008. áprilisában José Cura Szegeden énekli az Otellót. Jujj. Tessen csak meghallgatni, micsoda macsó tud lenni ez a pasi! Mascagni Parasztbecsületében Turiddut énekel, partnere Waltraud Meier - aki mindent elkövet, hogy kihozza az argentin szépfiútenorból a temperamentumát. Szerintem megduplázták a tűzoltókat az előadás alatt mert attól kellett tartani, hogy ettől a kettőtől lángra lobban a függöny.
Agyi kilúgozottság okán egy hangyapaszulyni ötletem sincs, ezért blogolás ürügyén kicsit feltupíroztam az oldalsó linkajánlót. Vannak benne újak, ajánlom őket szeretettel, különösen a "bringa" és a "film-színház-muzsika" rovatokat. Ha valaki úgy érzi, hogy valami fontos kimaradt vagy szeretne oda bekerülni, írjon nyugodtan.
Vasárnap Nabucco. Már alig várom, nagyon rám fog férni.
És mivel a szabadság kórust úgyis mindig visszatapsolják, hát legyen itt újra. Érdekes történelmi emlék ez a felvétel. 1935-ben vezényelte Mascagni, Mussolini jelenlétében. Ne feledjük; nem Verdi, nem is zenészek és pláne nem a zene tehet arról, hogy kik szeretik hallgatni. A közönség egyszerűen elveszíti a fejét, még el sem kezdődik a kórus, már visszatapsolják. Nem hiába ez a dal az olaszok második himnusza.
Az persze a nagy idegösszeroppanás projekt miatt kimaradt, hogy vasárnap délután Mahler koncerten voltam a MüPa-ban. Fischer Iván vezényelte a BFZ-t, Mahler és Strauss dalokat énekelt egy csodálatos hangú svéd énekesnő. Az első részről elkéstem, nagyon nem jön be nekem ez a vasárnap délutáni fél négyes kezdés. Ahhoz későn van, hogy munka után, ahhoz meg korán, hogy munka előtt érjek oda. Nagyon sajnálom, mert amit hallottam, az gyönyörű volt. A második részben Mahler IV. szimfóniája volt műsoron. Csodaszép volt, Fischer olyan finom hangokat csalt elő a zenekarból, amik már szinte csak a bőrünkkel, vagy még inkáb az ösztöneinkkel hallhatóak. A MüPa meg különösen alkalmas arra, hogy hosszú másodpercekig tartson, mire egy megpendített hárfahúr lecseng és az utolsó hang is elhal. Szép volt nagyon. A IV. szimfóniából sajnos nem találtam részletet a youtube-on, ezért legyen itt egy részlet Mahler II. szimfóniájából. Simon Rattle vezényli a CBSO ének- és zenekarát. Azt hiszem, mégiscsak venni fogok egy videós-hangfelvevős telefont és bármennyire tiltják, titokban fogok néhány perces kis felvételeket készíteni a koncertekről vagy színházakról. A mi BFZ-nk is volt olyan jó mint ez a zenekar, hát miért is ne lennének benne ők is ebben a nagy nemzetközi kultúrális kincstárban?
Na, máma megint olyan történt velem, amilyen még soha; uramnéném lettem!
44 évet kellett megérnem hogy végre valakinek (sőt, Valakinek!!) érezhessem magam, mert valaki (pontosaban valaki) protekciót kért tőlem. Bezonyám!! Nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek.
Ma délelőtt amúgy is a telefonnal küzdöttem, éppen kézben volt, amikor megcsörrent. Egy ismerősöm húga keresett, hogy be tudnám-e szerezni gyakorlatra a Céghez. Igen, ahhoz a céghez, ahol dolgoztam. Először még fel sem fogtam, miről van szó. Egyrészt, mert annyira hadart szegényke, hogy másodjára sem értettem a nevet amit mondott, harmadszor meg már nem akartam rákérdezni, így is elég ideges volt. Másrészt meg, soha nem állítottam be magam valami fejesnek, mindig mondtam, hogy titkárnő vagyok, sőt még az se, inkább csak gépíró-adminisztrátor-egérmarkolászó. Nem is értem, miből gondolta, hogy én be tudnám szerezni őt oda. Sajnáltam nagyon, mondtam neki, hogy már nem dolgozok ott és hogy kit hívjon fel az ügyben. Nem nagy dolog, a teljes stáblista e-mailekkel és telefonszámokkal kint van a honlapunkon. Ha kicsit is talpraesett az illető, azt nézi először és eszébe se jut olyanokra pocsékolni a telefonszámlát, akiket a legkisebb levéllel ábrázolnak egy szervezeti ábrában. Igen, magamról beszélek, a legalsó szinten fityegtem, gyakorlatilag a titkárnő asszisztensének voltam a segédje. Még a hideg is kilel ahogy elképzelem, hogy bekopogok a nagyfőnök szobájába, hogy lenne itt egy ismerős kislány, kéne neki egy gyakornoki állás. Közben még arról sincs fogalmam, hogy mitől és kiről is ismerős az a lány. Uhh. És még az is lehet, hogy a nagyfőnök tapsikolna örömében, mert amúgy is éppen gyakornokot keresnek és milyen jó, hogy van itt egy ismerős. Uhh. Uhh.
Hát mert ez tényleg egy ilyen ország, itt aztán akármilyen profi önéletrajzot küldözget az ember, nagy valószínűséggel el sem olvassák. Itt ismerős kell, hogy az ember egyáltalán valakinek a szeme elé kerülhessen. Vagy ismerősnek az ismerőse, sofőre, titkárnője, inasa, szeretője. Uhh.
Az eddigi életem folyamán én két alkalommal kerültem "ismerős révén" munkahelyre, mind a kettőt rettenetesen megbántam. Az első még nagyon régen volt, itt voltam Pesten, pénz nélkül, lakás nélkül, egy férfiismerősöm szerzett be egy ismerőse varrodájába. Akinek van fogalma a '80-as évek végének '90-es évek elejének pincevarrodáiról, az tudja, hogy miről beszélek. Akinek nincs, annak legyen elég annyi, hogy attól kezdve majd' két évig nem láttam napot; reggel hatkor már, este nyolckor még ültem a gép előtt. A pasi közben már sehol sem volt, hamar megunta hogy mindig fájt a hátam, de én még mindig protekciósnak éreztem magam és a belem kidolgoztam, hogy ne szégyenkezzek miatta. A második eset éppen ez a legutolsó cég volt; itt is másfél-két évvel tovább maradtam mint ami jólesett. Merthogy nem akartam hálátlannak mutatkozni és csalódást okozni. Hiába utáltam, hiába fájdult meg a fejem 10 percen belül, ahogy becsuktam magam mögött az irodaajtót. A tökéletes alkalmatlanság-érzés ellenére is kitartottam, mert úgy éreztem, hogy tartozok ennyivel. Ők meg gondolom, a tökéletes alkalmatlanságom és beilleszkedni képtelenségem ellenére sem mertek elküldeni, mert azt bántották volna meg, aki beajánlott.
Hát valahogy így múködik ez kérem. Az embert beajánlják, aztán vagy egymásra talál a munka és a munkaerő, vagy nem. Többnyire persze nem. Jobbik esetben (már persze a cég számára jobbik esetben) kifognak egy megfelelési kényszeres igásbarmot aki összeszorított foggal gürcöl hogy kellőképpen kifejezhesse a háláját és ne hozzon szégyent a protektorára. Rosszabik esetben (még mindig a cég szempontjából rosszabbik esetben) pedig kifognak egy teljesen alkalmatlan Cuppancskát, vagy egy nagydumás Energiavámpírt, vagy egy formás fenekű Mucuskát, aki beilleszti a farát a jó kis székbe aztán fontossága tudatában egész nap nem csinál semmit. Vagy ami még rosszabb -és még többe kerül a cégnek- egész nap fontoskodik.
Azt hiszem, mindnyájan jobban járnánk, ha a cégek mégis inkább az önéletrajzok és az interjúk alapján választanának munkatársakat. Még akkor is ezt mondom, ha minden humán erőforrás menedzser és munkaerő-közvetítő azt tanácsolja, hogy munkakereséséhez mozgósítsuk a kapcsolatainkat. Én kérem, részemről ezzel az eszközzel ezentúl egyáltalán nem élek. Eddig sem nagyon tettem, ezután meg aztán pláne nem. Még akkor se, ha középkorúan jószerivel esélyem sincs új mukahelyre. Akkor maradok takarítónő, köszönöm jól vagyok, ott legalább nem kell bájcsevegnem és lehet rádiót hallgatni. És még protekció sem kell hozzá.
Azért remélem, hogy a leányzónak lesz annyi esze, hogy nem fog rám hivatkozni, nem lennék a legjobb referencia. Igaz, mondtam neki, hogy már nem dolgozok ott, de szegény nyilván élete első "valakijét" hívta fel, lehet, el se jutott a tudatáig, olyan ideges volt. Én meg ugye még visszahívni sem tudom, mert dunsztom sincs, ki volt és kinek a révén ismerjük egymást.
FIGYELEM! A Záróvizsga csoporton az ügyfélszolgálat szünetel 2007. szeptember 13-ig költözés miatt. "
Basszamegbasszamegbasszamegbasszamegbasszameg!!!!! Még egy nyüves telefonszám sincs, de mégcsak a központ sem vezsi fel. Biztos sürgős megbveszélnivalójuk akadt, hogy a második unokatestvérének harmadik kislánya szűz-e még vagy tényleg igaz a pletyka és pornózik.
Nincs semmi baj, kicsit(*) öszeomlottam, de már beindult a Münchausen-reflex, kimászok ebből is. Holnap hívom a diplomázási osztályt. A három héttel ezelőtti mailemet még elolvasta, arról jött visszaigazolás, de válasz már arra sem.
---------------------------------------------- (*) nem kicsit, nagyon. Aludni csak altatóval tudok és visszatértek az egyensúlyzavaraim is. Legalább olyan rossz, ha nem rosszabb idegállapotban vagyok mint a tavasszal, amikor felmondtam. Az undor is legalább akkora bennem, de majd elmúlik ez is.
Mennyi időt lehet hagyni egy konzulensnek, hogy elolvasson egy szakdolgozatot? Még pár nap és elfogy minden erőm, falhoz vágom az egész szart és megyek vissza hajózni. nem akarok egy ilyen orzságban megöregedni, hát itt mindenki direkt szívtja a másikat! Basszák meg, azért, mert engem megharap egy kutya bilincsbe verve elvisz a rendőr, a kardiológián egy hónapos határidővel írják fel a gyógyszert, egy konzulensből nem lehet kiimádkozni hogy melyik rajz a jobb, funkcionális anlfabéták ülnek mindenféle íróasztalok mögött és nyelvpótlékért, állami pénzen szervezik az unokaöccsük zeneiskoláját, hát egy nagy lófaszt nektek a seggetekbe! Hogy gyűlölök itt élni, uramisten, mennyire elegem van!
És hogy miért?? Mert azok a lakóparkok mind a közel évszázados ártéri területre épültek. Igen, mindig is voltak ott csónakházak - deszkából. Amikor elvonult az ár kiseperték a vizet, kinyitották az ajtókat és a huzat két nap alatt megszárított mindent. Akik ott éltek, azok mind vízi emberek voltak, akik ismerték és tisztelték a Dunát. Élvezték az áldásait, ették a halait, kiadták a kabinokat, átulták a sört és a kolbászt az evezősöknek. De ha jött a víz, akkor tudomásul vették, összepakolták a cókmókjukat, elzárták a vizet, lekapcsolták a villanyt és hagyták, hogy a Duna néhány napra vagy hétre elfoglalja az őt megillető terület. Na most erre a területre lakásokat építeni nem csak a jog és a területet használó közösség leköpése, hanem a természet arculcsapása is. Basszák meg, hát tényleg, ennyit azért már megtanulhatott volna az ember a pár ezer éves történelme alatt; az elemeket tisztelni kell! Tűzzel nem játszunk, széllel szemben nem pisilünk, árral szembe nem úszunk és földet nem erőszakolunk meg. Ember, aki ártérre, tavaszi vízfolyások útjába meg ilyen helyekre építkezik az számoljon azzal, hogy időnként kimossa a víz. És ugyan ne akarja már az ország kevésbé szerencsés felével megfizettetni a saját dunai panorámája és luxusa árát! A római part lakóinak a neve kuss, tudták hogy hova költöznek, védjék meg magukat a Dunától, ha tudják. És ha merik. De nem tudják és nem merik, mert gyáva, szartúró pondrók, akik szándékosan belemásznak a bajba aztán várják, hogy valaki kimossa őket a szarból. Hát nem, nem kéne. Vegyenek gumicszmát, építsenek maguknak hidat a töltés fölött, oldják meg a problémájukat, ha már csinálták maguknak. Senki ne dőljön be a síránkozásuknak, az a terület mindig is ártér volt, az építési engedély kiadók, a lakásokat tervezők és építők, sőt, a lakásokat megvásárlók is tudták ezt nagyon jól. Csak hát ugye a Dunai panoráma az mégis Dunai panoráma, ráadásul olcsó is, gátat meg majd épít az állam. Hát nagoyn remélem, hogy nem teszi meg!
:-)) Szépjóestét! Jelentem, a Bánk bánnal megnyilt az idei operaszezon. Soha nem voltam még évadnyitó előadáson, így aztán teljes meglepetésként ért, hogy a közönséggel elénekeltették a himnuszt. Nem mindennapi élmény az Operaház zenekarának kísérete mellett énekelni. A közönségnek és a karmesternek ugyan más elképzelése van a Himnusz ritmusáról, egész konkrétan a közönség kicsit gyorsabban énekelt mint azt a karmester szerette volna, de alkalmazkodtunk egymáshoz, ők picit gyorsítottak, mi lassítottunk, a végére egész jól összeértünk.
Az előadási is kábé olyan felemásra sikerült, mint a Himnusz. Jó szereposztás volt pedig, de valahogy szétesett a darab, különösen a négyesek. Az I. felvonásban például egyáltalán nem sikerült harmóniába hozni Temesi Mária, Kolonits Klára, Nyári Zoltán, Gurbán János és Ambrus Ákos hangját. A zenekar meg valahogy végképp nem passzolt az énekhangokhoz. Nem volt szép, na, sőt, kifejezetten csúnyán hangzott. És hát ami nagyon zavart; a szövegmondás. Sem Gertrudis, sem, Melinda, sem Ottó szövegéből nem lehetett érteni szinte egy szót sem. És ez még a hangszínekkel sem magyarázható, mert Molnár András ugyanúgy tenor mint Nyári Zoltán, mégis, az előbbinek minden szavát érteni lehetett, míg az utóbbiról csak tudtam, hogy mit kéne hallanom. Ez azért egy magyar operánál elég kínos. Van még más kínos is ebben az előadásban; a kosztümök. Bennem -a filmen kívül- egy előadás maradt meg, abban a magyarok bordós-pirosas, a merániak kékes-lilás árnyalatú ruhákban voltak. Elég szájbarágós, de még mindig jobb, mint a mostani kosztümök. Nem tudom kinek jutott az eszébe felleghajtóba meg cilinderbe öltöztetni a lázadó magyarokat és ezüstgombos sétapálcát nyomni a kezükbe, de megérdemelné, hogy azokkal a sétapálcákkal párat ráhúzzanak a hátsójára. Ezt én mondom, aki úgy általában jobban szeretem a modern környezetbe rendezett operákat. De ez a Bánk bán, hát ez egy katyvasz lett. A merániak a klasszikus, csiricsáré, túldíszített, nehéz anyagokból varrott ruhákban vannak, a személyzet attilában, a balettkar magyarosch, vagy inkább magyaroschkodó piros-fehér-zöld, aranysújtásos hacukában. Azt most inkább hagyjuk, hogy a lányok egy részének szoknyája nem zöld, hanem keki. Fogadjuk el zöldnek, biztos kifakult az idők folyamán. A díszlet is az az archaizáló, árkádos-boltozatos-soklépcsős fajta, girlandokkal, folyondárokkal, leplekkel és baldachinokkal, mindenféle cicomával. Ehhez képest a lázadó nagyurak fejébe angolos köcsögkalapot, a kezükbe meg ficsúros sétapálcát nyomni, hát mit ne mondjak, elég vicces. Csak hát a Bánk bán nem az az opera, amiből viccet lehetne csinálni. A széteső I. felvonás után azért csak egymásra -és magukra- találtak a zenészek és az énekesek. A II. felvonás fináléja, Gertrudis meggyilkolása már egész jól sikerült, különösen Molnár András énekelt nagyon jól. Szinte sütött a hangjából a visszafojtott indulat, fokozatosan, hangról hangra veszítette el az önuralmát, hogy aztán a végül gyilkossá váljon. Jó volt nagyon. Ma esti videómhoz is őt választottam, legyen itt Bánk és Gertrudis kettőse a II. felvonásból Marton Évával és Molnár Andrással.
Más: nem nagyon szeretek öltözködési tanácsokat osztogatni, de van pár dolog, amit nem bírok megállni szó nélkül. Nem, nem a farmer-sportcipő kombóról van szó. Szerintem simán belefér, hogy valaki hétköznap este farmerban jön operába, ezer oka lehet rá; munka után nincs ideje hazamenni átöltözni, nem híve az "ünneplő" ruhának, bármi, szíve joga azt viselni, amiben jól érzi magát vagy amilyen ruhája van. Hanem. Hanem, ha valaki színházhoz öltözik, fodrosba, bodrosba, flitteresbe, bársonyba, muszlinba, selyembe, hát akkor az olyan nő mindehhez a csili-vili hacukához ne hordjon A. csizmát, B. strandszatyor méretű táskát.
Egy színházba járó nőnek legyen egy darab magas- vagy lapos- vagy trottőr sarkú, bőrből vagy lakkból vagy gyöngyvászonból vagy selyemből készült cipője. Lehet az a cipő pántos, zárt, elől vagy hátul nyitott, masnis, flitteres vagy teljesen dísztelen, egy a lényeg, hogy ne csizma legyen. És ha ehhez az egyetlen pár cipőhöz van egy hozzáillő, kisméretű táskája, hát akkor már tökéletesen fel tud öltözni akkor is, ha az irodai szoknyájában és blúzában megy színházba. Színházba nem kell határidő napló, ásványvíz, fogamzásgátló, nem kell az irodakulcs se, bevásárló lista se, tartalék bugyi se. Vagy ha mégis, akkor tegye be a ruhatárba. Színházba kicsike táska kell, benne pici pénztárca, zsebkendő, rúzs, lakás- vagy kocsikulcs, jegy, kikapcsolt(!!) mobiltelefon. Slussz. Ehhez bőven elég egy maximum A5 méretű kis táska vagy szütyő. Tökmindegy miből van, lehet az bőr, selyem, gyöngyös vagy flitteres, vagy horgolt, teljesen mindegy, csak kicsi legyen és passzoljon a ruhához-cipőhöz. Nno. Észosztás vége.
"Úgy látom, Neked elég jó vádlid van, azon nem kell erősíteni."
Ezt kérem nekem mondták és nem bók volt, hanem szakvélemény - és csak azért írom ide, hogy legyen valami derűs dolog is itt az idegölő várakozáson kívül.
Egyébként szépjóestét :-))))
Szóval az van, hogy a konzulens válaszára várás közben termelődő töméntelen adrenalint úgy próbálom elégetni, hogy este, munka után még beugrok a konditerembe egy fél órányi kardióedzésre. Ez ugye vagy a meredeken felfelé gyaloglást, vagy a szobabiciglit, vagy a lépegető gépet jelenti. Jól meghajtom magam, a pulzusom felnyomom 130-140-re és közben próbálok magamból minden dühöt és elkeseredettséget kiizzadni. Vagy ha aznap éppen nincs ilyesmi, akkor mindenféle szépre és jóra gondolok közben. Ma is ez történt, kilenc után érek oda, tízkor zárnak, belefér 35 perc izzadás. Ma délelőtt még beszéltem az edzővel, hogy írjon nekem egy olyan két napos edzéstervet, ami egyik nap deréktól lefelé, másik nap deréktól felfelé dolgoztat meg. A súlyzózást ugyanis kissé unom, azt számolni kell és nem lehet közben mindenféléről álmodozni, mint a gyaloglógépen, ezért akarok egyik nap ilyet, másik nap olyat csinálni. Hát ez alkalommal hangzott el a fenti szakvélemény - merthogy a lábgépre csak nagyon kevés gyakorlatot írt fel. Tulajdonképpen szabadkozásnak szánta, nem is tudom, miért pirultam el. Illetve, dehogynem tudom. Valahonnan a 80 kilón túlról próbálom magam visszarángatni a "fél liter konyak után elmegy" kategóriába, naná, hogy jól esik ilyesmiket hallani. Egyébként meg naná, hogy formás vádlim van, mindig is az volt, a sok bringázás meg ugye csak javít az amúgy is jó adottságokon. Kár, hogy ronda, ramaty térdek kapcsolják a combomhoz.
Az olyan autósoknak akik lassítás, vagy a kikerülési szándék leghalványabb jele nélkül, ezerrel hajtanak bele a pocsolyákba és nem nézik, hogy éppen a buszmegállóban álló, vagy a zebra előtt várakozó két tucatnyi embert fröcskölnek telibe azt kívánom, hogy egyszer ne 10 centi mély legyen az a horpadás, hanem legalább fél méter mély. Ámen.
Miért nem válaszol már??? Biztos azért, mert nyolcvanakárhány oldal elolvasásához idő kell. Vagy meg sem kapta az e-mailt. Elfelejtettem ugynais bejelölni, hogy az olvasásról értesítést kérek. Vagy ... Vagy ... Essünk már túl rajta, könyörgöm, legyen már vége!!!! Ne kínozzuk egymást.
Az van, hogy a teljes tudatbeszűkülés és szűkölés állapotában leledzem. A világon semmire nem tudok gondolni a félig kész diplomamunkámon kívül. Pontosabban nem is a szakdolgozat jár a fejemben, hanem hogy mit szól hozzá a konzulens. A legjobban annak örülnék, ha azt mondaná hogy jó, ha megelégszem egy kettessel, beköttethetem. Lécci, lécci!!!
:-) Szépjónapot! :-( Tényleg nagyon kimerülhettem tegnap, ma csak kóválygok. Próbáltam elmenni edzeni, de rosszul esett minden, csak kornyadoztam, ásítoztam. Ember, Á-SÍ-TOZ-TAM!!! Amikor pont az esett olyan jól, hogy hiába 140 a pulzusom, hiába szakad rólam a víz, mégis, még a kisujjamban is van levegőm. Hát ma nem volt. Harmadoltam minden gyakorlatot, tulajdonképpen bementem zuhanyozni meg kipróbálni azt az új narancsbőr elleni készítményt amit az egyik nagy kozmetikai cég helyezett ki a fitneszlédiknek.
Most fokhagymás tejbe pácolt csirkecombot készítek mellette sült padlizsánnal és paradicsomsalátával. Szerintem megeszem és utána gömbölyödök egy órácskát. Fel is húzom az órát, nehogy éjfél felé ébredjek majd fel, mert az már kicsit késő lesz ahhoz, hogy dolgozni menjek.
Afffrraaanccbbbaaaaaa!!! Lemaradtam a moziünnepről. Kicsit hosszú az idei veszteséglista. Buena Vista, Al di Meola, LGT, csomó dzsessz - mind kimaradt. Kiri Te Kanawa is ki fog maradni, mert hétköznap lesz a koncertje. Jobb is, ha nem sorolom.
Azt hiszem, erre az állapotra mondják, hogy kidolgozta a belét. Jajjj. Nagyon elfáradtam. Azt a nyavalyás ablakot pedig, amit nem lehet kinyitni és belülről lemosni, hanem egy három részes, kihúzható létrán fel kell mászni az első emeltre és kivülről megpucolni, szóval azt az ablakot egyszer bedobom egy téglával. Vagy még inkább azt a hülye belsőépítészt dobom ki rajta, aki úgy tervezett meg egy egy ekkora épületet, hogy pont az ablak elé tette a térelválasztót. Egyáltalán, ha olvas építész vagy belsőépítész, gondolnak ők olyasmire, hogy egy épületet takarítani is kell?? Sőt, manapság már inkább karbantartásnak mondják, hisz a takarítás célja nem a szutyok eltüntetése, hanem az újszerű állapot fenntartása - bezonyám, én ilyeneket is tudok, szakfolyóiratban olvastam. Szóval gondolnak az épületeket tervezők arra, hogy egy 600 m2-es irodaházban azért már lehetne egy takarítókamra? Hogy az ablakokat ki lehessen nyitni, mert igen nagyon hülyén néz ki, amikor egy egyemeletes épületen alpinisták tudják csak megmosni az ablakokat? Hogy azok a nyomorult lábazatok úgy legyenek kiképezve, hogy bírják a felmosófát és a porszívófejet és hasonlók?? Hogy egy nagyforgalmú épület elé lehetne sárfogókat tervezni, pláne ha az egészet szőnyeggel burkolják? Olyan apró, komfortérzést javító dolgokról már nem is beszélek, hogy a WC-k méreténél arra is kéne gondolni, hogy aki oda bemegy és megfordul, hogy az ajtót becsukja maga mögött, hát akkor pördülés közben a szoknyája aljával le is törli az ülőkéről a pisit amit az előtte járó elcsöppentett. Miért nem lehet azt a nyavalyás fülkét 15 centivel szélesebbre tervezni?? Annak is szívesen beleverném az orrát a lefolyóba, aki egy 15-20 alkalmazottat foglalkoztató irodába 1 aknás mosogatót tervez, csepegtető tálca nélkül. Panasznap vége, megyek aludni, mert rögtön összeesek.
