A kisugárzás

Járok ugye mindenféle gyakorlatokra, többek között egy volt válogatott tornásznő óráira. Vegyes társaság, elhízott húszastól elképesztő jó kondícióban lévő hetvenesig mindenki jár hozzá. Zene nincs, klasszikus gimnasztika óra, törzshajlítások, lábemelések, karemelések. A csaj humora elsöprő, balabbik jobb lábat vezényel, agyon dícsér, cicceg, ha valaki csalni próbál. Mindenki nyög, jajgat, de csinálja. Nem is könnyű gyakorlatokat, néha csak félig, de ott van, végigcsinálja.
Tegnap valaki helyettesítette. Ügyes volt a lány, de nem vezényelt, meg "tegyük le a kezünket, forduljunk meg" (melyiket? merre?), ilyenek. Szépen mozgott, tornázott előttünk, de nem igazán kommunikált a csapattal. Mindenki csak toporgott, abbahagyta, el sem kezdte.
Akik máskor kétszer olyan nehéz gyakorlatokat is megcsinálnak, most csak álltak báván és hozzá sem mertek fogni.

Nem tudom, valaha lesz-e olyan kisugárzásom, hogy a kedvemért bármit megcsináljanak, még azt is, ami egyébként nem menne.
Vagy hogy akarom-e, hogy legyen. Mert ha valaki tudja lelkesíteni az embereket, tényleg mindent megcsinálnak, csak azért, mert ő kéri. És szépen kéri. Vagy viccesen kéri. Vagy biztatva kéri.
Fogom-e tudni, hol a határ, hogy meddig kérhetek, hogy még a teljesítőképességén belül legyen, és ne sértse meg magát.
Iszonyat nagy felelősség ez.