önkéntesség vagy mijaszösz
meglehetős aktiv és gyakorlott ex KISZ titkár létemre már teljesen elfelejtettem, micsoda baromi nagy munka társadalmi önkéntes munkát szervezni.
16 kollégát szerveztem be, hogy ki tudjunk festeni egy kis gyermekvédelmi intézményt, amit a hónap elején eláztatott az árviz.
Régen ez olyan simán ment, most meg majd beledöglöttem, mire először is megtaláltam azt a helyet, ahol érdemes is segiteni és szivesen is fogadnak bennünket, aztán hogy legyen elég ember, hogy mindenkinek jó legyen az időpont, hogy legyen elég kocsi, hogy mindenkit behozzunk, aki nem saját kocsival jár, hogy legyen reggeli, hogy legyen ebéd(1), hogy legyen ásványviz, legyen elég gumikesztyű, legyen spakli, ecset és keverőszár, milyen magas az épület, kell-e teleszkópos nyél, megafranctuggya. Jah, és hogy legyen emblémás póló, mindenkinek, méretre.
Régen ez úgy ment, hogy észre sem vettem, aztán már túl is voltunk rajta. Meg volt javitja a gyermekotthon eresze, ágyneműkészlete, miegyebe, össze volt szedve a pénz az ajándékokra, meg voltak véve a mikulászacskók, a szaloncukor, a balaton-szelet, a narancs, a dió, az arany festék, össze is voltak rakva, a virgácsok bele voltak tűzve.
hipp-hopp, oda se néztem, aztán már kész is volt minden.
Most meg majd megdöglök, egy hete le nem szakadok a telefonról meg az e-mailről,
Most pénz sem számit, harmincezret simán otthagytam 17 ember reggelijére és egész napi ásványviz- meg lónyáladagjára (meg az esti két karton sörére), nem kell begyűjteni, elosztani, spórolni.
Mégis majd megpusztulok, dunsztom sincs, hogy birok majd 4 (mondom: 4!!!) órakor felkelni. És még várnom kell, hogy lejárjon a mosógép, mert az utolsó pillanatban mégiscsak bevágtam a használt paplant meg a törölközőket, amit ajándékba akarok vinni. Maximumra állitottam a centrifugát, remélem megszárad reggelre.
Régen olyan természetes volt, hogy ezek a dolgok működnek, most meg egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy örülnek majd nekünk. Lehet, jobb lenne nekik közmunkásokkal megcsináltatni. Hogy akár várhatott is volna még, hogy jobban kiszáradjon. Hogy nem tudom, mennyit kell majd glettelni, be tudjuk-e fejezni. Hogy az önkéntesnek jelentkező kollégák tényleg önként jelentkeztek, vagy csak nem mertek nemet mondani.
Szóval nem elég, hogy hullára melóztam magam, még abban sem vagyok biztos, hogy érdemes volt.
Majd holnap meglátjuk.
Bizonyos kor után nem lenne már szabad ilyesmit bevállalni, öreg vagyok én már ehhez, kiábrándult és cinikus.
.........................................................................
(1) ebédet kapunk. De mire kiderült, én már futottam vagy három kört, hogy rendeljünk-e, vigyünk-e, készen, nyersen, ott főzzük, legyen bogrács, legyen tűzrevaló, ki főzzön, etc.
16 kollégát szerveztem be, hogy ki tudjunk festeni egy kis gyermekvédelmi intézményt, amit a hónap elején eláztatott az árviz.
Régen ez olyan simán ment, most meg majd beledöglöttem, mire először is megtaláltam azt a helyet, ahol érdemes is segiteni és szivesen is fogadnak bennünket, aztán hogy legyen elég ember, hogy mindenkinek jó legyen az időpont, hogy legyen elég kocsi, hogy mindenkit behozzunk, aki nem saját kocsival jár, hogy legyen reggeli, hogy legyen ebéd(1), hogy legyen ásványviz, legyen elég gumikesztyű, legyen spakli, ecset és keverőszár, milyen magas az épület, kell-e teleszkópos nyél, megafranctuggya. Jah, és hogy legyen emblémás póló, mindenkinek, méretre.
Régen ez úgy ment, hogy észre sem vettem, aztán már túl is voltunk rajta. Meg volt javitja a gyermekotthon eresze, ágyneműkészlete, miegyebe, össze volt szedve a pénz az ajándékokra, meg voltak véve a mikulászacskók, a szaloncukor, a balaton-szelet, a narancs, a dió, az arany festék, össze is voltak rakva, a virgácsok bele voltak tűzve.
hipp-hopp, oda se néztem, aztán már kész is volt minden.
Most meg majd megdöglök, egy hete le nem szakadok a telefonról meg az e-mailről,
Most pénz sem számit, harmincezret simán otthagytam 17 ember reggelijére és egész napi ásványviz- meg lónyáladagjára (meg az esti két karton sörére), nem kell begyűjteni, elosztani, spórolni.
Mégis majd megpusztulok, dunsztom sincs, hogy birok majd 4 (mondom: 4!!!) órakor felkelni. És még várnom kell, hogy lejárjon a mosógép, mert az utolsó pillanatban mégiscsak bevágtam a használt paplant meg a törölközőket, amit ajándékba akarok vinni. Maximumra állitottam a centrifugát, remélem megszárad reggelre.
Régen olyan természetes volt, hogy ezek a dolgok működnek, most meg egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy örülnek majd nekünk. Lehet, jobb lenne nekik közmunkásokkal megcsináltatni. Hogy akár várhatott is volna még, hogy jobban kiszáradjon. Hogy nem tudom, mennyit kell majd glettelni, be tudjuk-e fejezni. Hogy az önkéntesnek jelentkező kollégák tényleg önként jelentkeztek, vagy csak nem mertek nemet mondani.
Szóval nem elég, hogy hullára melóztam magam, még abban sem vagyok biztos, hogy érdemes volt.
Majd holnap meglátjuk.
Bizonyos kor után nem lenne már szabad ilyesmit bevállalni, öreg vagyok én már ehhez, kiábrándult és cinikus.
.........................................................................
(1) ebédet kapunk. De mire kiderült, én már futottam vagy három kört, hogy rendeljünk-e, vigyünk-e, készen, nyersen, ott főzzük, legyen bogrács, legyen tűzrevaló, ki főzzön, etc.
Címkék: valló_világ
