Brünnhilde szikláján

Valló világ

2011/04/26

Vice President

na nem az USA-é, de majdnem.
Az ő asztalán landolt az anyagom.
Nem kapok levegőt, bizisten rögtön elájulok.

Címkék:

2011/04/21

Mérleg

November óta rendszeresen sportolok ugye, hetente legalább 5x, mindig korán reggel.
Heti 2-3 súlyzózás, 2-3 kardió, gyaloglógép, elliptikus tréner, spinning, mikor mi. Plusz a napi biciklizés, 8 km oda, ugyanannyi vissza. Odafelé szoktam többnek érezni, a reggeli forgalomban. Este 10-kor, amikor senki nincs az utakon, már élvezet, mintha nem is kéne pedálozni, szinte repülök. Eszméletlenül szoktam bedőlni az ágyba, és fél hatig néha meg sem mozdulok.
5 kilót fogytam, ez nem sok. Közben azonban lement három melltartó-patentnyi háj a hónom alól és egy teljes kosárméretnyi a mellemről. És deréktájékról majdnem 10 centi. Csípőről is 3-5 centi, borzalom, a seggem ettől még nagyobbnak látszik mint eddig, pedig ez már majdnem egy méret. A felkarom hátsó oldalán a lengőizom (tricepsz) határozottan visszafejlődött, ha felemelem a karom, már nem lobog, hanem csak remeg, mint egy jól elkészített kocsonya.
Ma azon röhögtem, hogy ha így folytatom, hatvan éves koromra bikini-modellé gyúrom magam.
Az azért szép karrier lesz.

Címkék:

Vendéglátás ma,

Magyarországon.

Sréhan szeletelt erzsébet-kenyér megkenve margarinnal, vastagon beborítva teszkós fekete kaviárral. díszítésnek majonézes tormából nyomott rózsa, fél szelet uborka, és egy nyolcad cikkely félig érett eper. A szendvicsek halpikkely formában tálcára rendezve, és vastagon áthúzva aszpikkal, egyrészt, hogy szép fényesek legyenek a szendvicsek, másrészt, hogy össze is ragadjanak és ha valaki egyet megfog, az egész tálca mozduljon.
A kaviárnak meg a majonézes tormának együtt igen határozott hányás íze van.
Ráadásul ugyanezzel a szutyokkal van megdíszítve a sajtos és a csirkesonkás szendvics is.

basszus, ajánljon már valaki egy jó kateringest.
Ne nekem, én tudnék, az asszisztensünknek.

2011/04/16

10 éves barackpálinka illata

Egyszerűen nem lehet elmondani milyen, nincsenek rá jelzők.
2001 nyarán érett barackból készült. Megélt három választást, két kormányváltást. Megélt egy világgazdasági válságot, egy benzinár-robbanást. Megálte a web2 születését és térnyerését. Nem tudom most felsorolni, mi mindent megélt egy spájz alsó poldán meghúzódva, és közben megőrízte a frissen főzött barcklekvár illatát.
Nem a zselés bolti izéjéját, hanem amit én főzök kábé három évente, amikor jól terem a barack. Az érett, kézzel hámozott, rövid forralás után átpasszírozott majd sűrűre főztt, sötét sárgabaracklekvár friss illata itt van az ujjaimon.
Egy tíz éves pálinkából.
Ha nem ittam volna, ha nem mosogathattam volna utána a poharakat, soha el nem hiszem, hogy ilyesmi létezik. Már bánom, hogy elmosogattam a poharakat, nem lett volna szabad.
Most sem tudok mást mondani, minthogy megtiszteltesének érzem, hogy megismerhettem.
Anyám, tíz év történelmét ittam gyümölcsbe forralva.
és az az illat, mintha itt rotyogna a lábasomban.
el sem hiszem, hogy engem ekkora szerencse ért.

Címkék:

2011/04/14

I am convinced.

Mondta ezt nékem máma egy feketeöves(*) folyamatfejlesztő.
Meg egy nagyon nagy főnök egy nagyon nagy multinál, a messzi Ámerikába'.
Ezt-azt javitsak ki, használjak egy másik kifejezést, blablablabla, kedden ismétlés a nagy széles plénum előtt.
A májam majd szétreped, tényleg.





------------------------------------------------------------------

(*) nem vicc, tényleg Black Beltnek hívják őket.

Címkék:

2011/04/08

munkahelyi értékelés

A hét szempontból van 6 Exceeds Exceptations és 1 Development Needed.
jah, és megkaptam a max béremelést, amit az idén adni lehet.
Meg egy javaslatot, hogy kapjak egy folyamatok fejlesztése vagy valami ilyesmi című tréninget, merthogy igen nagyon alkalmas vagyok rá, hogy lássam az összefüggéseket a termelés, a pénzügy, a projekt menedzsment és egyéb területek között, meg hogy 2-3 lépéssel előre és vissza is tudok gondolkodni.
Ez azért nem olyan rossz egy büfé-ruhatárszakos diplomásról.

Címkék: