Uramatyám, de rettenetesen szerelmes vagyok.
ez a pasi 7 évente jön, és felkavar.

amikor a büszkeség olvad

nem is büszkeség, hanem a méltóság. És az ésszerű  közös döntés elfogadása. Ez mind tiszta.
De a húsom, az fáj.
Ég.
Nem csak a lábam között, de mindenhol. Mintha savban fürödtem volna, cafatokban málik le rólam a hús. A fájdalom nem hagy belőlem mást, csak lecsupaszított, fehér csontokat.
Remélem az megmarad, a váz legalább, hogy ha egyszer végleg lerohad rólam minden, tudjak mire életet növeszteni.

Fehér hollónak lenni

Elképesztő érzékkel tudom kiválasztani azokat az élethelyzeteket, amikor teljesen kirívok a tömegből. Egy mérnökségen dolgozom, 36 pasi között én vagyok az egyetlen nő. Nem mentség, hogy amikor kezdtem, még csak 22 férfikollégám volt. És élvezem. Beíratkoztam egy edzőképzőbe, a legidősebb hallgató is minimum 15, de inkább 25 évvel fiatalabb nálam. Úgy néznek rám, mintha a Marsról jöttem volna és bőr helyett zöld békanyállal lennék borítva. Igen, az enyhe undor is benne van a nézésükben. Pedig csak 48 éves vagyok az ő 24 évük mellett. Nna, majd meglássuk, hogy le tudom küzdeni vagy nem.

4 nap alatt,

mióta itthon vagyok, 4 Don Giovannit néztem meg. Csak hogy tudatosítsam, hogy nem, nem akarok Donna Elvirává válni.
Nem és kész.

Rijeka - utolsó nap

és én sírok. Elfogadom a sorsom, nem apellálok, nem hisztiztek, fegyelmezett vagyok és még mosolyogni is tudok, de legbelül vérzek. Szép volt egyébként, még az felújítás alatt álló új lakásában is voltunk, ültünk a teraszon, a malterosvödrök között. Csodaszép panoráma a tengerre, a konyhaablakból a hegyekre, minden együtt van, hogy elálljon a lélegzetem. A lakberendezési ízlése so-so, barna-fehér, nagyon biztosra megy. De a térszemlélete kiváló, és ahhoz is van érzéke, mit hova kell tenni egy lakásban, hogy kényelmes legyen.
Ebédre beljebb mentünk, a hegyek közé. Az út szélén árulták a hatalmas vargányákat, a nyálam majd elcsöppent. Azt is ebédeltünk, roston sütött gombát, aztán valami húst, már nem is emlékszem, de amellett is gomba volt. Az is napi gyűjtés egyébként, elég későn érkeztünk, nem tudtunk már válogatni, csak vargánya volt és kész, csak az volt a kérdés, hogy készítsék el. Neki természetesen gnocchi, tejszines gombamártással (imádja a tésztákat), nekem meg roston, egyszerűen, friss gombához nem kell nagy fakszni.
Dolga van este, a Tengerészeti Múzeum előtt rakott ki. Gyors búcsú volt, arcra puszi, hvala, thank you, hope to see you tonight, és már ment is, dudáltak mögöttünk mint az őrült. Igaziból nem bánnám, ha nem hívna ma már, megúsztam sírás nélkül, a lelkierőm utolsó morzsáit használom. Amúgy én sem értem, miért hiszem el neki, hogy fejesekkel vacsorázik ma este, de elhiszem. Tudja, nem igénylem a kegyes hazugságot, az egész helyzetet elfogadtam, és le is mondtam már róla régen. Kerestem is helyette mást, az más tészta, hogy nem találtam. Mondjuk ettől még kifosztva érzem magam.
Az előbb egy baromi rövid e-mailt írtam neki, pontosabban csak egy képet küldtem, ezt:

Jah, és hogy milyen volt tegnap a Hegedűs a háztetőn?
Jó. Kihangosított előadás, pár énekes -számomra- jól hallhatóan éppen csak el tudta énekelni a szólamát, de mindenki átviszi a lécet. A rendezés szerethető, semmi újat nem mond a darabról, minden poén ki van játszva és minden szívszorító pillanat ki van merevítve. Néhány alkalom után nyilván véresre unnám magam, de elsőre nagyon élveztem, hogy ismerem annyira a darabot, hogy horvátul is tudjam követni.
A horvát közönség egyébként jóval visszafogottabb, mint a magyar vagy akár a német. Itt nincs hosszas tapsolás, bravózás. Mindössze egy tapsrend van, a szereplők meghajolnak egyenként és csoportban is, a hosztesszek osztogattak minden szólistának valami szponzori ajándékot. Kihoztak két virágkosarat, még egy közös meghajlás, függöny. A közönség azonnal elhallgatott, még sötét volt a nézőtéren, amikor már álltak fel és húztak a kijárat felé. Egy évadnyitón, pláne egy premieren ez nem túl sok, nekem legalábbis szokatlan. Ez ugyanígy volt egyéként Zágrábban is, csak ott még ennél is röidebb volt, hisz nem osztottak ajándékokat. Függöny, még sötét a nézőtér, de már el is hallgat a taps, mindenki feláll. Lehet nekik van igazuk, egy sokszoros függöny elé hívásnál azt is tapsolni kell, aki nem érdemli meg.

Rijeka II, avagy egy tökéletes nap ....

... tökéletlen éjszakája. Nyilván tökéletlen, mert egyedül vagyok. Az exkedves mindent elkövetett, hogy kárpótoljon a tegnapért, a lelkét kitette. Tényleg. Opatijában kávéztunk, sétáltunk. Egy keskeny kis hegyi úton, valami pici, 8-10 házból álló faluban vett nekem házi préselésű olívaolajat, friss fügét, szárított fügét, szarvasgombás házisajtot. Aztán jött a javaslat, menjünk vacsorázni. Ismeri az ízlésem, bármi, ami vízből jön "and spinach". Nem viccelek, imádom a horvátok olívaolajon éppen csak megfuttatott spenótját. Végig autóztunk a tengerparton, keresztül a félszigeten. Opatija után délután 5-kor a Limski öbölben először áztattm a lábam a langyos öbölben egy félórát, aztán friss osztrigát ettünk. Mondta, ezután már lehet vállalni valami komolyabbat, induljunk. Az isten háta mögött, egy kis zsákfaluban, ahova egy fatelepen keresztül vezetett az egysávos út, életem legjobb vacsoráját kaptam. Picike halászfalu, eszméletlen jó a hely, egyszerűen, grillezve vagy simán főzve készítik az ételeket, maximum sót, fokhagymát, némi fehérbort vagy citromlevet használnak. Minden friss, minden aznapi fogás, minden felkínált hal még mozog amikor megmutatják. Második előételnek (az első ugye az osztriga volt, egy órával azelőtt) óriás isztriai szkampikat, kaptam, grillezve. Ha azt mondom óriási, azt is értem, arasznál hosszabbak voltak. Először azt hittem, kisebb languszták, de nem, ezek szkampik voltak, és nagyon ízletesek. Majd egy órát elszöszmötöltem a 4 óriással, mire minden ollót feltörtem, minden kis mélyedésből kiszopogattam a húst. Mivel az étterem 2 méterre van a víztől, a fogások között lementem kezet mosni. Közben megvakartam a ház kutyájának a füle tövét, mert az eb roppant türelemmel nézett egy vízben úszó kenyérdarabot, és amikor az apróhalak rácuppantak, ugrott, már ki is fogta magának az egyik kis szardiniát. Életemben először láttam kutyát halat fogni. Később a mutatványt többször megismételte egy rozsdacirmos cica is. Főételnek kétféle halat kaptunk, felet-felet. Az egyik egy hosszúkásabb harcsaféle volt, lágy, krémes húsú, enyhe füst aromával. A másik egy szélesebb, testesebb hal, annak a húsa feszesebb, tömörebb volt, de az is isteni. És igen, "and spinach", harsogó zölden, olívaolajjal megcsorgatva. Az már csak később jutott az eszembe, hogy meg kellett volna spriccelni pár csepp tengervízzel, csak mert miért ne, ha már ott volt tőlem két lépésre. Desszertnek már nem maradt hely, pontosabban a friss fügékből ettünk egyet-egyet. A pincér egyetértő bólogatással nézte, szerinte is ez volt a legjobb választás, friss hal után legjobb a friss füge, nem baj, hogy ők éppen túrótortát tartanak, ha a vendég hoz magával friss fügét, akkor egye azt. A hely neve Konoba "Martin Pescador", Obrt Orada; IV. Vlacic Patrik, Trget 20, Trget. +385 52 544 976. Nem csak reklámként, hanem megőrzés és további felhasználás céljára is rögzítettem a címet. Nem volt névjegykártyájuk, a hőpapíros blokkot kaptam meg a címmel és bónuszként az adószámmal, és mivel hőpapír, félek, ki fog fakulni. Dobtam pénzt a tengerbe, ide még vissza akarok jönni. Annál is inkább, mert az ex meggyőzött, hogy tényleg csak látni akart, megtudni mi van velem. Hát, nem egy mindennapi szerelem volt a miénk. Illetve, részemről, ez nem egy mindennapi szerelem. De a jelen időt azt csak ide, magamnak merem leírni. Tökmindegy egyébként, mert átlát rajtam, mint a szitán. Az egyetlen férfi, aki ismer, az apámat is beleértve. Ő sem tudta soha, mit gondolok. Ez a fickó, ez tudja. Én meg már gondolni sem merek semmire.