Inglourious Basterds

Napok óta forgatom magamban a beszámolót, de azon túl, hogy a 'Becstelen Brigantik' iszonyatosan rossz cimforditás, egy épkézláb mondatot nem birtam összehozni a filmről.
Nem lehet poszttá fogalmazni azt a végtelen pimaszságot, ahogy Tarantino a legelcsépeltebb filmes kliséket összeválogatja és az egymáshoz legkevésbé illőket összepárositja. Azt sem nagyon lehet elmesélni, ahogy valamilyen matematikai algoritmus alapján a kliséket időnként a fejük tetejére állitja. A néző csak kapkodja a fejét és szétröhögi az agyát, a filmnek szinte minden képkockáját látta már valahol, valamikor. Vagy ha nem is látta, de elképzelte, milyen az, amikor Hamupipőke a herceg ölébe teszi a lábát, és az rápróbálja a fél pár cipellőt. Más kérdés, hogy itt a passzentosan passzoló cipellő jutalma nem házasság, hanem fulladásos halál. A thermopüllei háromszáz, Ryan közlegény, a Diktátor, a fene se győzi felsorolni, mi minden köszön vissza ebben a filmben.
Más is van még, aminek a megfogalmazésa meghaladja a képességeimet. Elképesztő és döbbenetes az az elfogulatlan, ártatlan, had ne mondjam, gyermeki pimaszság, ahogy Tarantino a II. Világháború fájdalmas témájához nyúl. Mondhatnám, hogy jó neki, ő kimaradt belőle, az ő hazájában nem ölik egymást az emberek amiatt, hogy Budapestet felszabaditották vagy megszállták az oroszok, hogy a németek védték vagy feláldozták a várost, hogy az oroszok vagy a németek erőszakoltak-e meg több nőt, vagy akár hogy a németek vagy a magyarok irtottak ki több zsidót. És egyáltalán, hogy azok csak zsidók voltak-e vagy magyarok is.
Mindezen kérdések Tarantinot nem zavarják, semmi ilyesféle üzenetet nem akar megfogalmazni. Annyira nem, hogy attól már az az érzésem, hogy pont az az üzenete, hogy tegyük már végre túl magunkat az egészen.

.

Kutyamasszőrnél

Igen, ilyen is van már.
Hálistennek, mondom én. Azt meg leszarom, hogy más mit mond.
Szóval ma este kutyamasszőrnél voltunk. Igaziból csak ellenőrizni akartam, hogy jó-e az, amit a kutyának csinálok, és esetleg eltanulni pár fogást.
Azt kell mondjam, hogy a profi masszőr (aki egyébként állatorvos) majdnem pont ugyanazt csinálta mint amit én ösztönből kitaláltam, csak sokkal, sokkal-sokkal lassabban. Ezt jó tudni, lassitok, nekem is jobb, ha nem csepeg az orrom hegyéről az izzadság.
Azt is megtudtam, hogy a kutyának, pláne az olyan állapotú kutyának, mint Lujza, jó lépcsőn FELFELÉ menni. Hát igen, jó ideje már ölben viszem LEFELÉ, és cirógatva, falatkákkal csábitgatva csalogatom FELFELÉ. Pedig hát az én térdem is hasogat, ha LEFELÉ kell menni. Liftes ház kerestetik, felkocogunk a másodikra, lejövünk lifttel, aztán újra fel a másodikra, és igy tovább, amig kedvünk van.
Azt is feltérképezte a masszőr, hogy hol fáj, hol sorvad, ettől függően kell meleggel borogatni vagy hideggel masszirozni a testtájékokat.
És azt javasolta, hogy hagyjam abba a fájdalomcsillapitó adását, fölöslegesen terheli a máját, és igaziból nem használ. Ez is világos volt már egy ideje, mert ha három havi gyógyszerezés mellett folyamatosan romlott a kutya állapota, amit egy heti masszirozással a fél évvel ezelőtti szintre tudtam feljavitani, szóval nem csak az a havi tiz rongy megtakaritás ösztönöz arra, hogy ne adjam neki a fájdalomcsillapitót.
Hát igy.
Szeptember első szombatján pedig tanfolyam, anatómiai ismeretekkel és gyakorlati oktatással.
Tessenek velem örülni.
Meg persze Kereksenekű I. Lujzával, aki megint kiváncsi, érdeklődő, időnként szemtelen. Sántit, húzza a lábát, rogyadozik, hamar elfárad, de kiváncsi, érdeklődő.
Ennél több pedig nem kell.
Addig érdemes élni, amig valakit érdekel a világ, ami körbeveszi.

Mit érdemel az a bűnös, aki

1. Nemorino románcát átirja zongorára, ricsárdkléjderman stilusában, műkörömmel diszitett apró női kézre, magasan felsliccelt szoknyára és köldökig érő dekoltázsra?
2. Aki kitalálta azt a reklámot, ami szerint a hatos lottó nem csak jó esély a nyerésre, de fiatal nőkhöz illő, vagány játék is?
3. A fenti két súlyos, visszaeső izlésbűnözést két percen belül, gyors egymásutánban leadja a rádióban?

José Carreras énekel


Tegnap megnéztük az új Tarantino filmet, majd jövök.

Nincs annál megnyugtatóbb

érzés, mint amikor a Duna parti lábáztatás közben elbambult, harmatos pohárban gyöngyöző hosszúlépésről álmodozó sziesztázó rájön, hogy az a viz hullámzásával tekergő, opálosan áttetsző, kocsonyás izé, ami a vizben ázó lábfejére tapadt nem egy elektromos rája, sőt, nem is egy medúza, hanem egy ártalmatlan, használt koton.

Orjaleves

De csak, mert nem vagyok normális.
Igaziból erről is a kutya tehet, neki akartam örömöt okozni a jó kis szaftos karajcsonttal, amiből a hentes éppen az előttem vásárlónak vágta ki a húst, és mivel a vevő nem kérte, a csontot azon mód dobta ’levesnek! 299 Ft!’ halom tetejére.
Nem birtam volna otthagyni, már láttam az ebet, ahogy a séta után, hasonfekve, a szőnyegén cuppog rajta, aztán a fáradtságtól elalszik, tátott pofájában a csupaszra nyalogatott csonttal. Aztán én is elalszok, és arra ébredek, hogy álmában porcogtatja tovább.
Szóva elkértem a csontot, és amennyire nem birok ellenállni az udvarló kedvű henteseknek (Egy darabka májat, gombócnak?) hát megoldottnak látszódott az ünnepi menü.
Leveszöldség mindig van otthon, sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, vöröshagyma, pár gerezd fokhagyma, fél karalábé... azért csak fél, mert életemben nem sikerült még egész karalábét megfőzni. Sőt, van, amikor két karalábéból másfelet megeszek nyersen. Még egy csiperke is fonnyadozott a hűtőben, éppen ideje volt azt is beledobni a levesbe. Egy bogyiszlói paprika, egészben, csak, mert.
Tényleg nem tudom, miért ragaszkodtam a levesfőzéshez, ilyen melegben sose szoktam. A kutyának az is elég lett volna, ha bevágom az egészet a kuktába, tiz perc alatt kész, nem fűtöm a lakást. A levest viszont órákig kell gyöngyöztetni, és hiába az elszivó, bizony terjed a gőz is, a meleg is.
Kivételesen a májgaluskák is jól sikerültek, egyben maradtak, puhák, a beledarált petrezselyemtől illatosak.
Egyáltalán nem lehetetlen, hogy életem legjobb orjalevesét főztem meg, de nem izlik.
A leves csak forrón jó, ilyenkor meg egyen forró levest az, akinek elmentek otthonról. Langyosan meg, háát, a malacleves bizony gusztustalan.
Szóval itt vagyok jó négy-öt tányérnyi levessel, és csak nézzük egymást, egyre fokozódó ellenszenvvel.
A kutya mondjuk boldog, minden úgy történt, ahogy eddig is; csámcsog, cuppog, szuszog, porcog, megint szuszog, szemmel láthatóan meg van elégedve az ellátmánnyal.
Szerintem a levest is szeretni fogja.

Pannonmobilnet, a kurvaanyád!

Pár hónapja vettem mobilnetet.
Annyira leszoktam a netről, hogy bőven elég a minimálcsomag, minek fizessek négyszer annyit a kábelért, ha úgysem használom ki.
Helyes kis kütyü, egy USB-vel felszerelt, gombok és kijelző nélküli mobiltelefon, az én igényeim teljesen kielégiti.
Illetve hát kielégitette, mert az egyik lezárásnál az USB pofa maradt a gépgben, a többi meg a kezemben.
Hát van ez igy, ugye, ami elromolhat, arra van garancia.
El is vittem a munkahelyemhez közeli nagybevásárló központ Pannon boltjába a beszerzési áron párszáz forint értékű műanyag kütyüt. Kedves fiatalember, persze, adnak cserekészüléket, ezt elküldik szervizbe szakvéleményre.
Mire???
Szakvéleményt kell róla készitettni, csak úgy tudják kicserélni.
Háát, ha az ország második legnagyobb mobilszolgáltatója lennék, egy pár száz forintos tajvani kütyü miatt én biztos nem költenék benzinre meg mindenféle jegyzőkönyvek készitésére, de persze legyen, vigyék.
Majdnem két hét múlva kapom is az SMS-t, hogy menjek azonnal, három napon belül (szombat vasárnap is beleszámit), különben rámszámlázzák a cseremodemet.
Sikerült egy nap késéssel megtudnom, hogy a szerviz nem fogadta el a garanciaigényemet, mert szerintük a készüléket olyan erős mechanikai hatás érte, aminek a következtében a kijelző elrepedt, betört. Mögötte a fénykép a modemről a drótón fityegő USB pofával. A boltban még csak dühöngtem egyet, vissza akartam mondani az előfizetést.
Lehet, persze, 75.000 ft kötbér.
Mi az anyátok picsája?? 75 ezer egy 1 évre kötött, havi kétezer forintos előfizetésre?
Na jó, keresünk más utat.
Az már csak otthon, a szemüveges átolvasás után esett le, hogy hát az én modemem bizony nincs kijelző, ami betörhetett volna.
Akkor hogy is van ez?
Négyszer fogalmaztam át a levelet, mire sikerült belőle minden indulatszót kigyomlálni, sőt, még azt is megálltam, hogy az idézett szakvéleményt ne ún. “szakvélemény”-nek nevezzem.
14:03 perckor kaptam meg az automata visszajelzést, hogy a levelemet felbontották.
14:09 perckor ott volt a válasz, hogy elnézésemet kérik, a készüléket vigyem vissza, garanciában, soron kivül kicserélik.

De most tényleg, kellett ez?
Egy pár száz forintos vacak miatt felbosszantani egy előfizetőt? Rontani az üzleti hirnevet? Elkölteni több száz forintot papirra és festékre, több ezret benzinre, hogy a kis szart Fótról elvigyék Budaörsre? Ráadásul kétszer?

Mert mondanom sem kell, nem vagyok hülye, hogy a város másik végébe bumlizzak ilyesmi miatt.
Este elvittem a modemet és a papirokat egy pesti nagybevásárló központba, és kértem a hölgyet, hogy akkor küldje vissza.
Hát, ő nem is tudja, ez csak fogalmazásbeli hiba lehet, ilyet még soha nem cseréltek ki.
Mondom, hát itt van a mail, elismerték a tévedést, mit kell még ezen ragozni?
Ő meg csak ragaszkodik hozzá, hogy a szakvélemény rosszul van fogalmazva, az USB pofa az tulajdonképpen kijelző, hisz azon keresztül megy ki az adat. És közben mosolyog, felhúzott innyel, szakadatlanul, ahogy azt tanitották.

Itt már nem birtam tovább, otthagytam a nőt a francba.
Másnap ebédszünetben visszavittem a cuccost az eredeti nagybevásárló központ Pannon boltjába, ott legalább nem keztdett el velem vitatkozni az ügyintéző, hogy szerinte az USB az a kijelző megfelelője.
Most cseremodemem van, várom az SMS-t, hogy mehetek a garanciális darabért.
Kiváncsi vagyok, kapok-e, vagy hagyják nálam ezt.
Akármi is van, utolsó alkalom, hogy ilyen szolgáltatóval hűségszerződést irtam alá.

Csipetnyi remény

:-)))) Szépjóestét!
Hetek óta nem volt ilyen jókedvem.
De tényleg!!
Vasárnap Lujza már ki se akart jönni sétálni. Gondoltam, játszásiból kicsit megcsipkedem, megdögönyözöm, csak hogy érezze a szeretetet meg hogy kicsit jókedvre deritsem. Negyeórányi paskolgatás, markolászás után feltápászkodott és kijött az utcára – igaz, két lépésenként megállt pihenni.
Hétfőn reggel kivettem a kocsiból, azonnal eldőlt mint egy zsák. Gondoltam, ha tegnap este sikerült pár lépést kicsikarni belőle, akkor hátha megint, elkezdtem hát ismét csipkedni, paskolni, markolászni a lábait, az oldalát, a hátát, végig a gerince mentén.
Pár perc múlva feltápászkodott, jött velem. Meg-megálltunk, pihentünk, szuszogtunk, paskoltam, markolásztam, csipkedtem, mentünk tovább. Egész sokáig, hetek óta nem sétált annyit.
A sikeren felbuzdulva folytattam a sajátos masszázst.
Szerdán este odaadtam neki a kaját, bementem a fürdőszobába. Amikor kijöttem, még evett. Először fel se tünt, csak másodszorra esett le, hogy állva evett. ÁLLVA!! Már hetek óta fekve lefetyelte a vacsoráját, rossz volt nézni. Másnap reggel az egyik kutyacimbora gazdija megjegyezte, hogy mintha javult volna a kutya járása.
Én akkor már biztos voltam benne, hogy a masszirozás használt, és már céltudatosan figyeltem közben a kutyát, és egyre változatosabban nyomkodtam, csavartam, hajlitottam, feszegettem a lábait, csipketem, csapkodtam, gyúrtam a hátát.
Négy nap alatt annyit javult az állapota, mintha két hónapot visszamentünk volna az időben. Ha szólitom, azonnal feláll, jön sétálni, szimatol, csóválja a farkát. Nem mondom, hogy makkegészséges, de rengeteget javult a hangulata, a kitartása, a mozgása.
Napi 2-3-szor kap 8-10 percnyi masszázst (most már nevezzük igy) és a vasárnap óta eltelt 5 napban többet javult, mint az első steroid injekciót amikor megkapta. Csak ugye a masszázs nem szedi szét a máját.
Tegnap az állatorvostól megkéreztem, tud-e kutyamasszőrt ajánlani, akitől eltanulhatnék pár fogást. Kicsit hitetlenkedve nézett rám, de adott egy telefonszámot. Alkalmanként 2500 Ft-ért fizikoterápia, de gépekkel, mágnessel, mittudoménmivel. Biztos használ, de nincs heti 7500 Ft-om rá. Az interneten általános dolgok vannak, illetve Debrecenben egy tanfolyam, bizonyitvánnyal. Hát ez az, ami nekem nem kell. Közben a kutyás haverok is kérdezősködtek, igy találtam egy állatorvost, aki massziroz is, és el sem ájult attól, hogy én csak 2-3 alkalmat akarok, amig ellesem a fogásokat.
Hát igy.
El sem tudom mondani, mekkora megkönnyebbülés, hogy végre tehetek valamit és nem csak nézem, ahogy napról napra romlik az állapota és gyengül.
Tényleg azt nem értem csak, hogy miért is nem jutott ez hamarabb az eszembe.
Mert hogy az állatorvosnak nem jutott az eszébe, hát istenkém, neki nem érdeke, hogy havi pár tizezer forintnyi gyógyszerforgalomtól elessen.
De hogy nekem három hónapba tellett, amig ez leesett, hát azon tényleg csodálkozom.

Legpocsekabb iz

a vilagon amikor az eso a szadba mossa a ranctalanito kremet.
Tenyleg iszonyatos iz, mar mostam fogat, ittam kavet, ettem is, megsem szabadulok tole.
Ennel mar rancosnak lenni is jobb talan.

Rohamosan

fogy Kereksenekű ereje.
Tegnap átmentünk kicsit strandolni a Rómaira, és majdnem tragédia lett a vége. Az utolsó pillanatban ugrottam utána és rántottam ki a viz alól. Régóta nem úszik már a kis hülyéje, nem is tudom, minek inult neki. Éppen a cipőmet húztam amikor hallottam a jellegzetes kis sipolását, amivel azt jelzi, hogy egy pompás, kihúzni való fadarabot sodor a viz. Régebben áradáskor egész nyárfákat kicibált a partra, mostanában már csak bokáig merészkedik, kétarasznyi kis ágacskák után.
Szóval húzom a cipőmet és mire megfordultam, nem láttam a kutyát. A sodródó fatörzs előtt volt némi kis oda nem illő fodrozódás, arrafelé vetettem hát magam. Egy pillanatra felbukkant a feje, aztán megint elsüllyedt, de akkor már szemmel tudtam követni. Utánanyúltam, szó szerint a fülénél fogva húztam ki. Gyorsan fogást váltottam a nyakörvre, mégis stabilabb.
Ma már hiába csalogattam, bokánál beljebb nem jött be, a markomból locsolgattam kicsit, hogy hűljön.
Az agya persze nem öregszik, kis hülye hebrencs még mindig. Pénteken például egy kölyökgalamb után vetődött ki a babakocsiból. Szép nyugisan utazik pedig, nézelődik, élvezi nagyon, meg sem szokott mozdulni. A galambfióka egy akácfa mögül lépett elő, mozdulni sem volt időm, Lujza már repült. Persze elesett, átforult, nyekkent egy nagyot és visszapattant a betonról. Amikor újra földet ért, alatta volt szegény kis galamb, jószerivel agyonnyomta. Mire odaértem, már a szájában volt, pár szárnytollat tudtam csak megmenteni. Egyben nyelte le, mint a kigyó, az alsó állkapcsával tolta le a torkán szegénykét.
Éppen előtte való nap találtam ki pedig, hogy hétvégére veszek egy szép darab bélszint, nehogy úgy menjen el, hogy soha nem evett egy szép darab marhahúst. Hát a friss galambpecsenye hatására ezt a tervet módositottam, maradtam a szokásos és jól bevált tüdő-gége-vese-lép kombónál. Most éppen spenóttal és friss céklával.

Nem tudom, szoktatok-e nyáron céklát enni. Én csak pár éve jöttem rá, hogy nyáron is lehet céklát enni. Addig azt hittem, hogy ez egy tipikusan téli zöldség. Egyszer teljesen véletlenól vittem haza a kosárban egy szemet, szerintem válogatás közben beleeshetett, mást el nem tudok képzelni, miért vettem volna augusztusban céklát. Fizetni legalábbis nem fizettem érte, szóval biztos nem volt szándékos. De ha már ott volt, lereszeltem, kikevertem egy kis majonézzel és talán valami csirkecombot sütöttem hozzá. Nagy felismerés volt, hogy a nyári cékla sokkal, sokkal-sokkal finomabb, mint amit télen vehetünk. Frisebb, édesebb, ropogósabb, szaftosabb, szóval jobb!
Azért a héten mégiscsak megveszem azt a bélszint, nehogy a végén késő legyen.

RIP Cseh Tamás

.

Plecsni

"...nagyon elégedett vagyok azzal a munkával, amit végzel.
Talán alábecsültük a feladat komplexitását, de úgy érzem, hogy kitartásod egy olyan feladatkörre tette poziciódat ami nélkül már nem tudnánk létezni...."