:-) Szépjónapot!

A múltkor tojásos gévagombaleves készítettem az ártéri erdőkben, ligetekben éppen most bőven termő sárga gévagombából. Megint szedtem egy jó kilónyit, a kedvenc fogásom főztem belőle; gévagombát "szalontüdő módra", zsemlegombóccal.
Dupla sikerélmény, mert éltemben először történt meg, hogy annyi gombócot vettem ki a fazékból, mint ahányat beletettem. Sőt, szép, gömbölyű gombócokat szedtem ki és nem valami szétázott moslékot öntöttem ki a klotyóba.
Szóval jó kis nap volt, már úgy gasztronómialag :-))

A sárga gévagombáról annyit érdemes tudni, hogy bár az illata jellegzetesen gombás, az íze kissé más, mint amit a piacon kapható championoktól megszoktunk - a gévagomba kissé fanyar és savanykás.
A gombász szakácskönyvem csak annyit ír róla hogy ehető étkezési gomba, általában sütve vagy levesbe főzve fogyasztják. Vagy rántva.
Hm.
Hmhm.
Hát ettől nem lettem okosabb, egyrészt mert sütni lehet platnin, roston, olajban, sütőben, ez magyarul mind sütve van. Mennyivel könyebb lenne mondjuk angolul, ott ugye nagyon ügyesen és praktikusan elkülönül egymástól a "fry", a "roast", a "stir-and-fry" stb, stb.
Más választásom nem lévén, kénytelen voltam az ízlelésemre és a fantáziámra hivatkozni.
Ha savanykás, hát savanykás, induljunk ki ebből. Milyensavanykás ételeket ismerek?
Nem, töltött káposzta azért nem.
Vadas? Hm. Nem rossz, de a gomba sárga, a mártás is sárga, hát ezt tán mégse.
Szalontüdő? Ez az, kipróbálom szalontüdő módra!!
Ez úgy 5 vagy 6 éve történt, azóta nálam minden tavasszal az egyik fő fogásnak számít, amíg tart a gévagombaszezon, hetente elkészül. Gyakorlatilag úgyanúgy, mint a szalontüdő, azzal a különbséggel, hogy a gomba főzőlevét ki kell önteni, tehát a mártást vagy vízzel, vagy húslevesel kell felengedni. Tehát:

A cirka kilónyi gombát ugyanúgy előkészítem, mint ahogy a levesnél leírtam: vékony laskára vágom és kétszer egy órára hideg vízbe beáztatom, az áztatólevét kiöntöm. Enyhén ecetes-sós vízben, egy babérlevél és néhány szem feketebors társaságában 20 perc alatt megfőzöm, levéből leszűröm.
Egy nagyobb lábosban (kell a hely a mártásnak is!) egy kanál olajon megpirítok egy kanál cukrot. Ha karamelles, lehúzom a lángról és rádobok egy finomra reszelt (vagy aprítóban megdolgozott) vöröshagymát és egy gerezd zúzott fokhagymát. Összekverem, kicsit párolom és amikor üveges, akkor megszórom egy púpozott evőkanálnyi liszttel. Egy világos rántást készítek, amikor kész, lehúzom a lángról, picit megsózom, ez lehűti annyira, hogy ne égjen meg rajta a teáskanálnyi édesnemes paprika. Felengedem két merőkanálnyi húslevessel és simára keverem(*).
Fűszerezem egy babérlevéllel, késhegynyi őrölt fekete borssal, teáskanálnyi mustárral, fél citrom levével (a kifacsart héját is belefőzöm, azt majd tálalás előtt ki kell dobni), beleteszem a gombát és 8-10 perc alatt összeforralom. Ha kész, belekeverek egy fél pohár tejfölt. Lehet még citromlével, esetleg kiskanálnyi alma- vagy borecettel utánaízesíteni.

Itt most gondban vagyok.
Mármint, azt nem tudom eldönteni, hogy mikor egyem.
Mert az ilyen savanykás ételek másnap jobbak, kell nekik néhány óra, hogy az ízek összeérjenek.
A gomba (különösen a gévagomba!!) viszont gyorsan romlik, azt másnapra eltenni nem szabad.
A kompromisszumos megoldás az szokott lenni, hogy délelőtt főzöm, kihűtöm és néhány órára beteszem a hűtőbe, majd este, vacsorához megmelegítem.
Tésztaköret vagy zsemlegombóc illik hozzá, pont mint a szalontüdőhöz.

Ja, és mi a zsemlegombóc titka??
Rengetegszer kipróbáltam már, valahogy mindig szétesett.
Két nagyobb gombóchoz egy vastag szelet fehér kenyeret vagy egy zsemlét centis kis kockákra vágtam, tepsire terítettem és sütőben megpirítottam.
Egy tojást felütöttem, hozzámértem egy fél tojáshéjnyi tejet, csipet vegetát, pár szál apróra vágott petrezselymet, csipet őrült feketeborsot szórtam bele és villával felvertem. Két evőkanálnyi liszttel híg galuskatásztát kevertem és ha sima volt, beleszórtam egy jó maréknyi zsemlekockát. Volt, hogy változtattam az arányokon, de az eredmény mindig ugyanaz lett; a gombócok jobb esetben két- vagy háromfelé estek, rosszabb esetben elolvadtak a főzőlében és petrezselymes kenyérlevessé változtak.
Tegnapelőtt viszont színházjegyem volt (Huzatos ház), kissé eltötyörésztem az időt és mire észrevettem már 6 óra volt, indulni kellett a színházba, nem volt idő kifőzni a gombócokat. A kis tálkányi masszát bevágtam a hűtőbe. Szinház után már nem volt kedvem pacsmagolni vele, csak másnap vettem elő és vizes kézzel gombócokat formáztam, majd lassan fővő húslevesben kifőztem. Isteni lett, masszív, mégis puha gombócokat kaptam, villával guszta kis szeletkéket lehetett belőle vágni és tunkolni a szalontüdőgomba szószát.

Hát valahogy így.
Aki nem idegenkedik és valahol meglátja az élénksárga gévagombákat az nyugodtan szedje le és lehetőleg még aznap vigye el gombaszakértőhöz. Ha nem tudja, szellős kosárban, hűvös helyen másnapig tárolhatja a gombát. Ennél tovább ne, akkor inkább ki kell dobni és frisset szedni, nem nehéz, ez a gomba most mindenfelé tömegesen terem.
A megfőzött gombát 8-10 órán belül el kell fogyasztani. Ha többet szedtünk mint amit egyszerre meg tudunk enni az sem baj, sőt, nagyon is jó, mert az előfőzött gévagomba jól bírja a fagyasztást.

------------------------------------------------------------------------
(*)=(Ökölszabály: meleg rántáshoz hideg vizet vagy húslevest adunk, akkor nem csomósodik. Az a rendes háziasszony, aki tart a hűtőjében előre elkészített rántást, nos, ő meleg lével engedje fel a hideg rántást. Igaz, az ilyen háziasszony nem szorul az én tanácsomra, szóval ezt inkább zárójelbe teszem)

:-) Szépjóestét!

Még azt sem tudom eldönteni, hogy ma színházban voltam, vagy egy 30 évvel ezelőtti kabaréban.
Mert az rendben van, hogy Görgey Gábor Huzatos ház című darabja 'bohózat, történelmi háttérrel'-ként határozza meg magát, de anyira túlteng benne a bohózat, hogy alig látszik valami a történelmi háttérből. Az elsikkadt, felszívódott, lényegtelenné vált a nagy röhögtetni akarásban.
Értem én, hogy humor nélkül nem lehet se kibírni, se feldolgozni az életet! Mostanság sem nagyon lehet, '90-ben sem lehetett, hát még '39-ben, '52-ben vagy '56-ban hogy lehetett volna!
Magunkon röhögni muszáj, ez egy ilyen ország, hol innen fúj a szél, hol onnan, néha hátba taszajt, máskor meg a pofánkba fúj, de annyira, hogy nem kapunk levegőt.
Na de most tényleg annyira viccesnek kéne tartanom, hogy amikor egy férj azt mondja, hogy a lóhúsért előbb végigment a Mancin, akkor a feleség összecsapja a kezét és sírva fakad, hogy hát már a Lolát is nehezen bocsátotta meg, most meg a Manci is.... Pláne ha azt a feleséget Bánfalvy Ági játssza, uhh, rémes. Aztán még egy kínos, erőltetett magyarázat az Erzsébet melletti Manci-hídról, uhh, jajj. Az sem a poénok csúcsa, hogy a művészettörténészként végzett inas a meisseni és herendi porcelánok beazonosítása után a bögyös cselédlányt tejesköcsögnek nevezi, jajj. A megboldogult '70-es évek kabaréiban voltak ilyen lapos poénok, mint az ámerikába szakadt hazánkleányunokája szájából az üzekedni - üzérkedni páros. Sorolnám tovább, de már nem jut több az eszembe.
Sajnos nem csak a poénok, de a rendezés és a színészek játéka is valami 30 évvel ezelőtti színházi stílust idézett. Sőt, amatőr színházi stílust. Tán még az üzemi színjátszókörökben is jobb színészek játszottak, mint ma a Tháliában. Bánfalvyt már említettem, de nem ő volt a legrosszabb. Nyertes Zsuzsát például a szinpadnak még közelébe sem lenne szabad engedni, annyira ripacs. De a töbiek sem sokkal jobbak, egyedül tán a folyton belekotyogó rendezőt alakító Éless Béla hozta a figuráját.
Uhh, hagyjuk, jobb lesz ezt az estét minél hamarabb elfelejteni.
Csalódott vagyok, nagyon csalódott.
Görgey Gábortól sokkal többet vártam. A Komámasszony, hol a stukker? című darabját ugyan nem láttam, de kétszer is hallottam a rádióban és az egy annyira jó előadás és olyan abszurd humora van, hogy szinte örkényinek nevezném. Bármikor megnézném színházban, filmen, vagy újra meghallgatnám a rádióban.
A Huzatos házat, hát azt bizony nem. Ebben a rendezésben és ezekkel a színészekkel szereplőkkel legalábbis egész biztos nem. Teátrálisan belemerevedni egy jó mondatba olyan súlyos hiba, amiért már az első vizsgán kirostálnak egy sziniakadémistát.
Át kéne írni a poénokat is, mert csókolom, a jó poénnak nem kell döngő léptekkel bejönni a szinpadra és pláne nem kell neki szétvetett lábakkal, égnek fordított tekintettel megállni a közepén! A jó poén észrevétlenül belopakodik, csattan egyet de oda se néz, ő nem is tudja magáról hogy poén, csak úgy beesett ide, szinte véletlenül. Nem is érti, hogy került bele a néző szemébe, a fülébe, onnan az agyába és milyen tekervényes úton jutott el aztán a torkába, hogy ott nevetésként buggyanjon fel újra.
A huzatos házban sajnos egyetlen ilyen könnyed, váratlanul felukkanó poén sincs. Vagy ha van is, agyoncsapják a színészek.

Harangokat félreverni, aláírásgyűjtő íveket fénymásolni, (szivárvány)hidakat lezárni, és aki az Operaház előtt elhalad, tülköljön, csengessen, káromkodjon, rázzon kolompot, csengettyűt, kereplőt, öklöt!!
'Ezek' tényleg kivették a repertoárból a Ringet!!
Tiltakozom!!
Ilyen nincs, nem van, nem lehet, el nem képzelhető!!
Hát mit fogok én januárban csinálni, ha nincs a pénzhajhász Wotan, az álszent Fricka, a szexuálisan megnyomorított Alberich?? Mi lesz velem a bumfordi Fafner, a többre hivatott Siegmund, a suttyó Siegfried, a puhapöcsű Gunter, a plázapicsa Gutrune meg a hacker Hagen nélkül? Hogy fogom én kibírni a kigyúrt, de impotens Donner, a méregkeverő Mime, az elvont Erda és legfőképpen a szépséges, harcias, bosszúszomjas Brünnhilde nélkül??!
Miről fogok fantáziálni, miből fogok töltekezni, mi miatt fogok elégedetlenkedni és legfőképpen mitől leszek elvarázsolva jövőre, ha leveszik a műsorról a zeneirodalom legtökéletesebb zenedrámáját??
Megveszek, bizisten, megveszek és megharapok valakit!

('Forest Murmurs' a Siegfried II. felvonásából, Arturo Toscanini vezényli az NBC Szimfonikusok Zenekarát 1948-ban, New York-ban. A fuvolákat tessék figyelni, ahogy utánozzák az erdei madárkák énekét. Az erdő látszólag derűs és nyugodt, de a zenében lehet hallani, hogy valahol, mélyen, ahol a lombok már nem engedik át a fényt ott tanyázik egy hatalmas, vérszomjas sárkány, a vonósok érzik, borzonganak a húrok. És a zenében ott van Siegfried motivuma is, a félelemet nem ismerő, jókedélyű, könnyű léptű, tudatlan hős közeledik, mesziről halljuk ahogy fújja a kürtjét. Hát ettől az élménytől fosztanak meg bennünket.)

:-) Szépjóestét!
Kofa különkiadásunk következik:
Pletykára, kicsinyességre és rosszindulatra érzékenyek vagy ne olvassanak tovább, vagy töltsenek maguknak egy pohárral mielőtt folytatják!

azt hiszem máma sikerült végképp pontott tennem a felebarátnémmal való felebarátságunkra.
Az van, hogy a csaj mániákus takarító; folyton söpröget, prontózza a bejárati kaput, a kukák tetejét, de legfőképpen söprögeti a ház előtti járdát és állandóan panaszkodik; hogy az egyik szomszéd is elésöpri a hullott levelet meg a másik is, hogy a házban rajta kívül senki meg nem fogná a söprűt, mert ahhoz is gyógyszerészdiploma kell és ha ő nem lenne, hát akkor nem is tudja hogy nézne ki a ház előtt a járda, meg hogy fel fogja jelenteni a szomszédot ha még egyszer észreveszi, hogy elébe söpri az avart, a multkor az iskola pedellusával is összeveszett mert az is felvett egy műanyagpoharat és átdobta elébe és egyébként is, rajta kívül soha senki meg nem fogna egy seprűt, mert nincs rá igényük, ő meg úgy nem tud lefeküdni, hogy ne legyen rend körülötte és így tovább, és így tovább, folyton mondja, hetente kétszer, kutyasétáltatás közben. Igazság szerint már vagy 4-5 éve nem is hallgatok rá csak bólogatok néha, had mondja, ha ez neki jó.
Mindehhez a folytonos, életformaként elkövetett söprögetéshez képest máma délelőtt jövök haza a bevásárlásból és látom ám, hogy a szívemszottya éppen egy nagy lombos ágat rak le a ház előtti kis füves területre.
Mármint a mi házunk előtti kis füves területre.
hee???
Kérdem, anyóca, hát ez mi? Mit csinálsz, elébünk rakod a szemeted?
Vigyorog mint a tejbetök, hogy jajj, hát éppen gallyaznak, idehozta, mert előlük nem viszik el.
Hm, bazmeg, oszt mit gondolsz, előlünk elviszik??
Jajj, hát ne legyek már olyan, itt fel se tűnik, merthogy úgyis fű van, aközött elvész.
Mondtam neki, elvész ám, ha elveszejtem, ha nem tünteti el, akkor éjjel bizony mind az utolsó gallyig visszaviszem az ablaka elé.
Még mindig vigyorgott, annyira buta a szentem, egyszerűen nem veszi észre, soha nem veszi észre ha túllő a célon. Azt hiszi, hogy mert mindig mosolyog, meg locsog, meg udvarias, meg olyan szép haja van, hát akkor őt mindenki szereti és rá nem lehet haragudni, elvégre is ő olyan cuki, meg jóindulatú, meg kedves, meg szép a haja, meg egyébként is.

Hát én meg nem így gondolom, így aztán este, amikor hazaértem a munkából nem voltam rest és szépen megfogtam a gallyakat és visszavittem, lepakoltam az ablaka elé.
Mert bassza meg, ha nem azt hallgatnám hat éve, hogy a hülye szomszéd elébe söpri az avart, akkor egy szót se szólnék.
Na de ő megjátssza magát, hogy micsoda takaros meg rendes meg rendmániás közben meg ő maga is más elé rakja a szemetjét, hát ezen most kibuktam.
Ennek a hülye tyúknak még az élete ötvenvalahány éve alatt soha senki nem mutatta meg, hogy hol a határa a pofátlanságnak.
Hát én most meghúztam a vonalat.
Alig várom a reggelt, hogy észrevegye.



Ilyen vagyok egyébként másban is, nyelek, elviselek, bólogatok, vigyorgok, úgy teszek mintha figyelnék de közben egyik fülemen beeresztem a másikon meg ki. Csak sajnos közben fáradok, egyre jobban fáradok és amikor egyszer besokallok, akkor elküldök mindenkit és bárkit a kurva anyjába.
Tudom hogy nem jó ez így, de ez van,

:-) Szépjóestét!
:-(
Háát, mit ne mondjak, még mindig levegő után kapkodok.
Fél 6 előtt 10 perccel értem oda a fogadóórára, már 4-en voltak előttem.
Pont fél 6-kor megjelent két hölgy, a várakozók pedig elhúzták a szájukat, mondván, hogy megint nem ér rá a képviselő úr, a titkárnője tartja a fogadóórát.
Én csak néztem, mint bornyú az újkapura, hogy hát ezt meg így hogy? Egy titkárnő na jó, asszisztens vagy tanácsadó megtarthat egy fogadóórát?
Megtarthat.
A képviselő úr ugyanis kormányülésen van, ez mondjuk igazolt hiányzásnak számít. Illetve hát számíthatna, de erről majd később.
Ketten azonnal elmentek, akik maradtak, azok elmondták, hogy egyikőjük harmadszor, másikójuk negyedszer van itt és még egyszer sem sikerült személyesen találkozniuk a képviselőnkkel.
Mit ne mondjak, szépen állunk.
Az én ügyem egyébként az útján van, már elküldték a leveleket a kerületi polgármesternek és a rendőrkapitánynak is, vizsgálatot kértek. 30 napon belül válaszolniuk kell (tudom, naná hogy tudom, én ne tudnám??), a válaszok függvényében jönnek a további lépések. Feltéve persze, ha az önkormányzat és/vagy a rendőrség nem kér hosszabbítást. Az önkormányzat szerintem nem fog kérni, a rendőrkapitányt meg lehet megkeresem személyesen is, mert neki is küldtem ugyan e-mailt, de még nem jött meg a visszaigazolás, hogy 'kézbesült' volna.
A két hölgy egyébként kedves volt, hát naná, perszehogy, az a munkájuk.
Na de hogy egy képviselő 4 (négy!) hónapon keresztül ne tudja megtartani a fogadóóráit, az azért durva.
Ez máshol is így megy vajon, vagy csak azok a választókerületek ilyan szerencsések, ahol a képviselő egyben kormánytag is?



Más:
az olvasnivalók közé kitettem egy új linket, Tollaskígyó blogjára vezet.
Ritkán ír de akkor alaposan és gondosan elemez filmeket, színházat, és hát igen, operát is. Nem szeretném beskatulyázni, de örülök neki, hogy van valaki aki pont belepasszol az 'a blogger, akivel Wagnerről beszélgethetek' fiókba.

:-) Szépjóestét!
Miért vigyorog a valkür, mikor munkába menet (bringával persze) 8-10 kilométeren keresztül félig agyonveri az eső, na miért??
Hát mert eső után nő a gomba, és az ő nagyon szereti, bezonyám! :-))
Szerintem a hétvégére már szegfűgomba is lesz, azt pedig mindennél jobban szeretem. Még akkor is, ha egy kosár szegfűgomba után sem a térdem, sem a derekam nem tudom jajgatás nélkül kiegyenesíteni.

Más:
holnap megyek a képviselőm fogadóórájára.
Megpróbálok lelkileg nagyon felkészülni és összeszedni magam, ha már eddig ilyen jól viseltem, akkor itt már ne rontsam el.

Uhh.
A bennem lakó feminista kétségbeesve állapítja meg, hogy a kertészkedésben megfeketedett ujjakat és körmöket a leggyorsabban a mosogatás fehéríti ki.
Elég szomorú.

:-) Szépjóestét!
Uramatyám, piszokul elfáradtam. Átültettem a külső virágaimat; a leandereket, a hortenziákat, a krizantémokat, a cukorsüvegfenyőt, a jázmint, a mittudoménmit. 100 liter földet gyömöszöltem bele a cserepekbe. Illetve hát a cserepekbe is, mert elszámoltam magam és van olyan növény aminek végül csak kiselejtezett felmosóvödör jutott.

Tudom hogy antiszociális vagyok meg minden, de nagyon útálom, hogy ilyenkor az összes szomszédasszony kint sertepertél, de olyan is van, aki nem csinál semmit, csak megáll és leplezetlenül bámul.
Nagyon, nagyon kéne venni valahol egy kis házat, icipicit, az csak a fontos hogy jó magas kerítés legyen körülötte. Ahogy öregszem, úgy nő az intimszférám. Mára már legalább 15-20 méteres körzetben nem szeretek idegent érezni magam körül.
Egy nagyvárosban ez elég nehezen megvalósítható.

Bicikliutat! Bicikliutat!
Zengjen ez a kurva város!
Bicikliutat! Bicikliutat!

:-) Szépjóestét!
:-((
Ég a képem, de az van, hogy fél négy felé, amikor minden magára valamit is adó bringás szedte elő a drótpacikat és indult a Critical Massra, nos, akkor én szedtem elő a bringám és indultam ..... dolgozni.

Egyetlen mentségem, hogy mivel lassan tíz éve, télen, nyáron, szinte minden áldott nap többször is bringára ülök én valószínűleg már anélkül is része vagyok a kritikus tömegnek, hogy ott lennék a felvonuláson.
Attól persze még sajnálom hogy ne lehettem ott, mert mégiscsak jobb ötvenezer emberrel együtt bringázni egyet mint toszigálni a porszívót meg rámolni a mosogatógépet.
Egyébként nem csak dolgozni járok bringával, hanem színházon kívül szinte mindenhova; moziba például, a Kossuth és a Szinbád mozik kifejezetten barátságos helyek, amig nézem a filmet, bevihetem a bringát az előtérbe. De bevásárolni is ezzel járok, a hátsó kosárban simán hazahozok egy karton (12 liter) gyümölcslét vagy ásványvizet és marad még hely a száraztésztának, rizsnek, zöldésgnek is. De a csomagtartóra gumipókozva hoztam haza a kínai piacon vásárolt, 24 literes inox dunsztos lábasom is és hasonlók.
Arról nem beszélve, hogy ma este is, ahogy tekertem haza, végig éreztem és élveztem a virágzó akácok illatát.
Jó volt nagyon.

:-) Szépjóestét!
Ma egy újabb '56-ról szóló színházat, Miskolczi Miklós: A százados című darabját láttam a dunaújvárosi Bartók Színház előadásában.
A Thália Új Stúdiójában egy pirinyó, nyomasztóan beszorított játéktérben, börtönre emlékeztető díszletek között játszódik a darab, két idősíkon; az első felvonás 1956. október 25. és 1957. februárja között, a II. felvonás pedig a rendszerváltás Magyarországján, 1990. környékén.
Nem tudom, hogy az eredeti szinpadtér is ennyire szűkös-e, de valószínűleg igen. Kissé tán szájbarágós, hogy mindhárom helyszín (a katonatisztek irodája, a börtön és az idős százados lakása) ugyanabban a börtönre emlékeztető díszletben van berendezve, néhány aprócska kellék mutatja csak a helyszínt. Kis íróasztal az irodát, priccs a fogdát, szőnyeg és állólámpa a lakást. Ami állandó, az a rácsok, a szűkösség és a nyomasztó levegőtlenség. Szerintem ez utóbbiak sokkal jobban kifejezik a történet szereplőinek beszorítottságát mint a rozsdás rácsok.

A dráma valós eseményeken alapul és nyilván emiatt is nagyon jó a dramaturgiája. A szerző nem akarta túlbonyolítani, ezért rövid kis jelentekben meséli el a történetet. Ezeknek a rövid, párbeszédes életképeknek mindegyike külön is egy-egy minidráma, amelyek így egymás után fűzve megsokszorozzák a darab hatását.
Illetve hát megsokszoroznák, ha néhány elmosódottab karakter és a darab humora nem lazítaná fel kissé.
A főhős, Villányi Nándor százados figurája teljesen rendben van. Hiteles a forradalom kavarodásában magára maradt tiszt vívódása. Helyzet van, forradalmi vagy ellenforradalmi helyzet - senki sem tudja, a megítélés percről percre változik és a katona ott marad parancs nélkül, a saját lelkiismeretére és szakmaiságára hagyatkozva. Rosszul dönt, belelövet a tömegbe de a tettéért vállalja a felelősséget. Aztán még egy rossz döntést rákényszerítenek, zsarolják is, kihozzák a börtönből és elvállalja a város védelmét az oroszok ellen. Csak az élet tud ilyen abszurd történeteket írni, igazi agyrém, pont ettől teljesen hiteles a figura.
Olyannyira, hogy az egyik kérdésénél ("Volt tűzparancs vagy nem volt? Mit tehettem volna, bazmeg?") egy néző a hátsó sorokból jól hallhatóan beszólt; 'Nem kellett volna lövetned!', valaki úgy pisszegett rá, hogy hallgasson. Bár ez nyilván betudható annak is, hogy az 50 éve történtek még mindig mennyire nincsenek feldolgozva. Vagy hogy mennyire felemásan vannak feldolgozva.
De vissza a karakterekhez.
Nagyon jók a tiszttársak és az irodista tizedes figurája is. Különösen a féltékeny, szeminárumon tanult lózungokba kapaszkodó Toma százados van nagyon eltalálva. Kár, hogy a zseniális szövegekből a színész nem tudott minden mélységet kihozni. Az is lehet, hogy kicsit túl sok volt a "bazmeg!", a "lőfasz" meg a hasonlók. Nem vagyok benne biztos, hogy az ötvenes években is így beszéltek a tisztek egymás között. De az is lehet persze hogy igen és csak a szinészek szájában nem állt jól a sok "menj a picsába!" meg "Kurva anyád!".
A forradalmi ifjúságot reprezentáló Nemesvári Klára alakja már kissé elnagyoltabb. Illetve, a főkáder apuka elkényeztetetett kislányával nincs semmi gond, ő úgy lázad a papa túlhatalma ellen, hogy csatlakozik az általa idealizált forradalmi munkásifjúsághoz. Az is belefér, hogy sedre kamaszlány létére beleszeret a jóindulatú és a helyzetnek kiszolgáltatott századosba és azon nyomban, már a börtöncellában teherbe ejteti magát.
A gond ott van, hogy rajta kívül egyetlen forradalmárt sem ismerünk meg. Világos, hogy a szerző nem akarta túlbonyolítani a történetet és elsősorban Villányi százados lelkiismeretfurdalására és a rendszeváltás körül hirtelen megszaporodó ex-forradalmárokra koncentrált, de tán érdemes lett volna kicsit árnyalni a dolgot. '56 mégsem arról szólt csak, hogy finom úri kádergyerekek lázadtak a papa poziciójánál fogva nekik járó kiváltságok ellen.
Illetve, van még egy forradalmi karakter; Vadas, a nemzeti bizottság elnöke. De valahogy fakó, elmosódott figura, se nem lelkes, se nem cinikus, még azt sem hiszem el neki, hogy valamikor görög-latin szakos tanár volt.

A II. felvonás 32-33 évvel később játszódik.
Villányi 5 év 5 hónap börtön után kegyelemmel szabadult. Darukezelőként dolgozott, később -amikor a fia már 20 éves volt- összetalákozott Klárával aki elhagyta miatta a férjét és attól kezdve együtt éltek. A fiú mit sem tud arról, hogy ki az apja. Illetve hát tudja, csak nem mondja meg nekik hogy tudja mert kíváncsi rá, hogy azok meddig bírnak hazugságban élni. És közben gyűlöli őket ezért a hazugságért és undorodik az apjától.
Majdnem úgy csavarodik a történet, mint egy brazil szappanopera. Nekem legalábbis ez már túl sok a bonyodalomból. Az idős Villányit, aki az egész életét a sortűz miatti lelkiismeretfurdalásban élte végig egy kedves szomszéd kölyök is felmenthetné, ha már a minisztérium rehibiltálását nem fogadja el. De még az sem szükséges, ezeket a felismeréseket nem kell szavakkal, de még gesztusokkal sem a néző szájába rágni. Ezért külön kreálni egy szereplőt meg egyenesen fölösleges.

Pár szót még a darab humoráról.
Éppen két napja láttam ugye Örkény Pisti a vérzivatarban című darabját. Örkény humora abszurd, időnként egyenesen morbid, de pont ezzel a rémísztően fekete humorral teszi teljesen átélhetővé a a holokauszt és a Rákosi éra szörnyűségeit, vagy a gulyáskommunizmus nem-lát-nem-hall-nem-beszél megalkuvását.
Miskolczi humora ennél sokkal hétköznapibb és időnként sajnos bumfordibb is. Az I. felvonásban, a tisztek egymás közötti vagy a nemzeti bizottság elnökével folytatott párbeszédeiben remekül működik a humora. Klára butuska felajánlkozásában, vagy a titkárnő burleszkhez közelítő ostobaságában már nem vagyok ennyire biztos. A II. felvonásban megjelenő, a rehabilitációról hírt hozó kétbalkezeslábas minisztériumi nő sutasága pedig már majdnem idegesítő.
Mindezekkel együtt is az A százados teljesíti a küldetését; színházi eszközökkel mutat be egy korszakot és egy sorsot. Egy szerencsétlen, jobbra érdemes ember sorsát. Egy szerencsétlen, jobb sorsra érdemes nemzedék sorsát.

:-) Szépjónapot!
Ma volt az első olyan nap, amikor egyszer sem csapott az orromba annak a rendőrségi fogdának a bűze.
Szinte hihetetlen milyen nehezen tudom magam túltenni a dolgokon. Öregszem és a sok szutyok vastagszik, kérgesedik a lelkemen, vagy nem tudom, de borzasztó érzés. Éppen kezdtem kiheverni a volt munkahelyem és erre tessék, beütött a mennykő. Kár hogy manapság már nincsenek lakatlan szigetek.
Uh.

Fáradt vagyok, pedig hetek óta alig csinálok valamit.


Más:
tényleg nem akarok folyton azzal jönni, hogy "bezzeg a vizilabdások..." de tessenek elolasni ezt a két cikket; micsoda különbség van a VB döntőn kikapott Kásás Tamás nyilatkozata és az el nem nyert foci VB körül kialakult purparlé között.
De tényleg, hát a sport arról szólna, hogy veszíteni is meg kell tanulni és ha megtörténik, akkor nem másra kenni, hanem bevállalni hogy vannak nálunk jobbak vagy éppen hogy valamit elrontottunk.
Kásás, aki akármerről nézzük is a világ egyik legjobb játékosa miért tudja kimondani, hogy álljon már meg a fáklyás menet és nehogy már Szívóst tegyék meg bűnbaknak amikor ő maga is 7-ből csak egyszer talált be!
A foci körül sertepertélőknek miért kell mindig másban keresni a hibát? Hol a tészta, hol a pálya, most meg a horvátok, az ukránok, az UEFA, mindenki hibás, csak éppen azt nem tudják mondani hogy hát igen, ez volt a döntés, el kell fogadnunk és elemeznünk, hogy miért nem minket választottak.
A csapatsportok aztán tényleg arról szólnának, hogy nem csak az öröm és a bánat közös, de a felelősség is.
Az egészben egyébként az az egy dolog számít, hogy a vizilabdások ezzel a hozzáállásukkal még egy újabb 10 vagy 100 évet lesznek a világ élvonalában, a focisták meg még egy újabb 30 vagy 300 évet fognak a béka segge alatt tölteni.
Hacsak Kemény Dénes el nem vállalja az MLSZ elnökségét.
Ez persze csak vicc, méghozzá elég rossz vicc.

:-) Szépjóestét!
Nagyon jó előadás volt a tatabányai Jászai Mari Színház Pistipistipistije.
Hát naná, rossz nem is lehet, hisz Örkény írta.
Érdekességnek kéne lenni, hogy az egész társulat rendezte a darabot, de valahogy nem az, Örkény szövege adja magát, szinte csak játszani kell.
Viccelek persze.
A Pisti a vérzivatarban hihetetlen nehéz darab. Oly mértékben groteszk, abszurd és tragikus, hogy csak nagyon jó érzéssel és értő kézzel szabad hozzányúlni. Az abszurd humor a legkisebb hibától ízléstelenségbe fordulhat, de a tatabányaiak előadása szerencsére nagyon mértéktartó.
És hát igen, elkelne most nekünk néhány Örkény István. Egyrészt, hogy megérthessük magunkat, másrészt, hogy röhögni tudjunk magunkon. És persze hogy reményre kapjunk, mert azért akármilyen szar is a történelem, mindig kellenek újab Pistik akik előlről tudják kezdeni.
Minden szörnyűség ellenére is jó érzéssel jöttem ki a színházból. És mintha meg is értettem volna az életből valamit.



(Nagyon zárójelben jegyzem meg, hogy a közönség azért lehetne kicsit előrelátóbb. Hét előtt néhány perccel érkeztem és a pénztár előtti sor az utcán kanyargott és még akkor is volt, aki beállt a sorba. Az emberek nem is tudom, hogy gondolják, hogy egy hét órakor kezdődő előadásra pont hét órakor akarják megvenni a jegyet. A színház persze majd bolond lett volna nem kielégíteni a keresletet, de emiatt az előadás kezdete majdnem 3/4 órát késett. Az azért sok. Én azért ha meg akarok nézni valamit, megpróbálok előre jegyet venni - ha nincs rá időm, akor is fél hét felé azért odamegyek a pénztárhoz. A színház hálistennek csurig volt, az emberek kíváncsiak voltak a darabra és hát gondolom, örülnek a változatosságnak. Kicsit gyakrabban lehetne ilyen, hogy a városok csereberélgetik az előadásokat. Üditő élmény volt ezeket a -nekem jórészt ismeretlen- színészeket látni.

Valahogy csak megszervezem, hogy ezt a koncertet ne tartsák meg nélkülem.
Létezik olyan negyvenen túli férfi vagy nő, aki nem erre a számra csókolózott először?

:-) Szépjónapot!
Most fő a tűzhelyen az újházi tyúkhúsleves - tyúk nélkül, amúgy khm, khm, hogy is mondjam, szóval amúgy szépasszony módra.
Úgy kezdődött, hogy reggel, kutyasétáltatás közben, az erdő szélén felfigyeltem arra, hogy egy helyen gyanúsan púposodik az avar .... nem kellett sokat túrnom, két gyönyörű, hatalmas, húsos, illatos, stb. stb kétspórás csiperke leskelődött ottan és várták, hogy még mielőtt a lemezeik megfeketednek, valaki észrevegye, megszánja és hazavigye őket. Ez egyébként teljesen váratlanul ért, ezek a gombák normális körülmények között május végén, június elején szoktak megjelenni - de hát ez a tél ugyebár messze volt a normálistól.
Nno, hát az utolsó előtti pillanatban találtam rájuk, a lemezük már rózsaszín, de a kalapjuk még nem terült ki, súlyosak, illatosak. Ezeket a szuperlatívuszokat csak az érti, aki már életében legalább egyszer evett vadon termett gombát - a kétspórás csiperke ugyan pont úgy néz ki mint amit a piacon lehet kapni, de tömörebb, súlyosabb és nem utolsósorban nagyságrendekkel illatosabb és ízesebb.

Két darab gomba persze nem túl sok, ráadásul túl aromás ahhoz, hogy mondjuk gombás tojás legyen belőle. Mondjuk egy gombával töltött csirke, vagy valami tejszines ragu, vagy leves, hmm, ez az, megvan!!
Újházi tyúkhúsleves, azt fogok főzni velük, hát persze, teljesen kézenfekvő.
Leveszöldség kell hozzá, zöldborsó, csigatészta, hm, jó lesz az, van otthon fagyasztott borsó, tészta is, leveszöldség is, hát csak valami fél bontott tyúkot kell vennem és összedobálni egy lábosba, felönteni vízzel oszt kész is van, pár száz forintból ehetek majdnem egy hétig.
Gondoltam én.
Gondoltam ezt mindaddig, amig meg nem láttam, hogy van a piacon zöldborsó.
Az óriás hüvelyes fajta, az, amelyiknek nem csak a szemeit, de ahüvelyét is bele lehet főzni a levesbe.
798 ft kilója, hát fagysztottból biztos olcsóbb lenne, de a gomba ugye ingyen volt, szóval üsse kavics, megpróbálom. Vettem egy mély lélegzetet és kértem 10 dekát, majd megadóan vártam. Nem szakadt le a vásárcsarnok mennyezete, sőt, még a kofa sem nézett rám csúnyán, hanem belemarkolt a borsóba és egy kis zacskóban felcsapta a mérlegre. 8 db hüvely került a 10 dekába, hát az az én leveskémbe pont elég lesz. És ha már dőzsölök, akkor legyen bele pár szál spárga is, elég olcsó, 350 ft csomója. A fejéből majd készítek rakott spárgát, a szárát meg belefőzöm a levesbe, hm, nyamm, isteni lesz.
Itt szakadt át a gát. Friss, illatos gomba, zsenge zöldborsó, spárga, eddigre már az orrlyukaim kitágultak és félig transzban, remegő orrcimpával jártam a piacot. 360 ft a bébirépa, ugyanannyi a csomóba kötött, kisujjnyi petrezselyem is, hÚúú de drága a primőr a fenébe is, egy cikk idei kelkáposzta, negyed karfiol. Fokhagyma van otthon, de vöröshagyma nincs. Félig öntudatlanul, szinte részegen, vagy még inkább csupasz ösztönlényként nyúlkáltam a zöldségek után. A kedves, paszternákot is áruló nénim nem volt kint de szerencsére otthon van még egy fél paszternák, az elég lesz. És igen, van már idei, pirinyó kis zeller is és el ne felejtsek venni egy paprikát, mert az is nagyon jó ízt ad a levesnek. És az egésznek a megkoronázásaként, ha már minden friss és zsenge, akkor vettem 20 deka újkrumplit, annak is 798 ft kilója, úgy látszik, ma ez a szerencseszám a piacon. És egy zsenge karalábé, egy szelet a levesbe, a többit meg elrágcsálom amíg várom, hogy kész legyen.

Otthon aztán elkezdtem mosni, hámozni, kaparni, ledörzsölni, fejteni, darabolni a zöldségeket. Amikor minden készen volt, elővettem a legnagyobb leveslábasom és csak akkor döbbentem rá, hogy hát igen, tyúkot, ami ugyebár az újházi tyúkhúsleves egyik igen fontos hozzávalója lenne elfelejtettem venni.

Még szerencse, hogy a kutya pulykacombot kapott volna ... így aztán most lasú lángon szuszorog a tűzhelyen a pulykacomb egy kis darab orjacsont társaságában és várják, hogy a nagy tálnyi friss, zsenge zöldség újházi tyúkhúslevessé nemesítse őket.

:-) Szépjóestét!
Mivel sem az új környezetvédelmi mniszter személyén nincs kedvem hápogni, sem azon nincs kedvem filózni hogy most azért nem kaptuk meg a 2012-es foci EB-t mert túl kevesen vagyunk vagy mert szar a focink vagy mert az 50 éves vonatokon nem tudnánk a szurkolókat Győrből Debrecenbe fuvarozni egy-egy meccsre, szóval mivel mindezzel tele van a hócipőm, máma gyerekszáj rovatot indítok.

Egyébként is muszáj oldanom a feszültséget, úgyhogy jöjjön a nap legbájosabb sztorija;
A portás bácsi hüledezve mondja nekem, hgoy képzeljem el, az 5 éves, tündérszép, arany hajú, loknis fürtű, cseresznye szájú unokája ma délelőtt azt mondta, hogy
"Hát anyu azért jól kibaszott velünk!"
Nem is érti, biztos az óvodában tanulja, hisz otthon senki nem beszél így, meg se meri mondani az anyjának.

Szóval erről jutott az eszembe egy régi, nagyon régi történet.

Az én legfiatalabb húgom akkor született, amikor én 14 éves voltam.
2-3 évvel később, amikor ugyebár nekem már udvarlóm is volt, a hugi meg tündérszép, arany hajú, loknis fürtű, cseresznye szájú, égszinkék szemű kis hölgyeménnyé fejlődött, szóval ültünk a szobámban a fiúmmal, a kiscsaj meg felmászott a srác ölébe, simogatta, törleszkedett hozzá, csacsogott, szóval tiszta erőből azon volt, hogy mind a teljes 3 éves élettapasztalatával elcsábítsa tőlem.
Egyébként meg kell mondanom, hogy sikerrel, mert az a fiúm is, de a későbbiek is imádták.
Egyszer aztán megunta a kacérkodást és mondta, hogy ő megy, de lehet majd még visszajön.
2 perc múlva rohan be a mostohám, hogy mi folyik itt, mi történt?
Néztem rá, még csak nem is csókolóztunk, beszélgettünk valamiről éppen, mi a baj?
Hát az, hogy a hugi kiment, és közölte vele, hogy:
"Hijjde kikűdött, mej aszt mondta, hod mennyek ki mej basni akajnak."
Nno.
Pedig hát akkor még nem is akajtam basni.
Az csak később, jóval később jött, de az én 3 éves húgom már akkor is tudta.
és mondta is a kis büdös, hát naná, ki ne mondaná ki, ha nem egy 3 éves?

Uramisten, uramisten, ez borzasztó!
"It just makes me think, what if I were the professor in that class and I had my firearm. Might there have been less damage? I don't know." mondja egy tanár a Virginiában történt főiskolai vérengzés után.
Magyarul, ez az értelmes, de legalábbis értelmiségi ember azon filózik, hogy ha ő van bent abban a teremben ahol a mészárlás történt és éppen nála van a fegyvere, mennyivel kisebb lett volna a tragédia. Szerencsére csak tűnődik, mert azzal fejezi be, hogy "nem tudom".

Hát én meg tudom.
Ha netán nála van a fegyvere és nem őt lövik le először, akkor nem 33, hanem "csak" mondjuk 20 halott lett volna.
Ha azonban annak a bekattant, huszonéves fiatalembernek nem lett volna fegyvere, akkor egyetlen áldozat sem lett volna.
Hát valahogy így.
Ha nincs kéznél egy lőfegyver, akkor senki sem tud lövöldözni.
Botrányt csapni persze tud, dühöngeni is tud, megpofozhatja a hűtlen nőt, szóval sok minden történhetett volna, de nem vihetett volna magával több mint harminc embert a halálba.
Pár éve, a Columbia egyetemen történ mészárlás után egyszer már meg akarták módosítani az alkotmánynak azt a részét, amelyben az amerikai állampolgárok alapjogává teszik a fegyverviselést. Akkor az lett a nagy felbuzdulás vége, hogy az iskolákban kötelezően kifügesztették a tízparancsolatot.
Hát igen, sokra mentek vele.
Kívánom, hogy az amerikaiak józanabbik fele tudjon és merjen szembeszállni a fegyverlobbival és tudja meggyőzni honfitársait, hogy vegyék ki az alkotmányból a szabad fegyverviseléshez való jogot. Nem kis pankráció lesz, de erre a 33 fiatal halottra nem az a válasz, hogy jó, akkor ezentúl soha nem felejtem otthon a stukkert és ha valami gyanúsat látok, azonnal lelövöm az illetőt. Ezt egy egyetemi tanárnak kéne tudni a legjobban.

Hoppá!!

"Tisztelt Asszonyom!

A képviselő úr nevében értesítem, hogy ügyével kapcsolatban képviselő úr tájékozódik és vizsgálatokat kér. Amíg a bekért anyagok nem érkeznek meg, türelmét kérjük. A vizsgálatok lezajlása után értesítjük Önt.
Üdvözlettel: *****"

Ez aztán a gyorsaság, meg vagyok hatva lepve!

:-) Szépjóreggelt!
Hóhahóóó, az ártéri erdőben megjelentek az első sárga gévagombák. Még nagyon kicsik, de zsengék, puhák, lédúsak, isteni tojásos gévagomba leves készíthető belőlük.

Ezt a laktató, enyhén savanykás levest kivételesen nem én találtam ki, hanem egy barátnőm. Méghozzá egy olyan barátnőm, akinek a szakácstudománya a csiberopogós megsütésén és a zacskós, főzés nélkül készíthető krémleves forró vízzel való felengedésén kívül a gombás tojás és a rántott leves készítéséig terjed. Ezt csak azért mondom, hogy látszódjon; nem kell különösebb szakácstudomány ahhoz, hogy valaki alkosson egy egyszerű, de ízletes ételt.


A gévagombáról annyit mondanék el, hogy egy igen jellegzetes, nagy tömegben termő gombáról van szó amit nagyon könnyű gyűjteni. Nem kell hozzá más mint egy kés és egy kosár. Két hullámban terem, kora tavasszal és nyár végén, kora ősszel is. Én úgy tapasztaltam, hogy az őszi gombák íze nem olyan jó mint a tavasziaké, ezért én csak ilyenkor szedem.

A gombát ügyesen le kell vágni a fatörzsről úgy, hogy lehetőleg ne maradjanak benne kéregdarabok. Otthon megmossuk és vékony, fél-egy centis szeletekre vágjuk és jó bő hideg vízbe beáztatjuk egy órácskára. Leöntjöük róla a fehéressé vált vizet, a gombát leöblítjük és még egyszer beáztatjuk. Egy óra múlva ezt az áztatóvizet is leöntjük, a gombát leöblítjük és előkészítjük a főzéshez. Ha rántani akarjuk, akkor hagyjuk szeletben, ha levesnek (vagy "szalontüdőnek", de erről majd máskor) , akkor keskeny csíkokra vágjuk.

4 személyre kell egy nagy tenyérnyi, áztatott és előkészített gévagomba, 2 tojás, 3 gerezd fokhagyma, két evőkanál olaj, egy evőkanál liszt, két teáskanál vegeta, egy teáskanál paprika, csipetnyi (ha van, őrölt, de szemes is jó) kömény, egy babérlevél, ízlés szerint alma- vagy borecet, leheletnyi csili és jó sok petrezselyem.

Kicsit nagyobb lábosban mint ami szükséges (a rántásos levesek szeretnek "kifutni", hagyjunk helyet a rántás habjának) felmelegítjük az olajat és amikor forró, rádobjuk a zúzott fokhagymát. Egyet keverünk csak rajta és azonal rászórjuk lisztet. Zsemleszínű rántást készítünk és amikor kész, ráborítjuk az áztatóvízből lecsepegtetett, laskára vágott gombát és a fűszereket. Mivel vegetával készül, én ezt a levest sózni nem szoktam, de ez persze ízlés kérdése. Néhány vékony szeletke csípős paprika is jót tesz neki. Nem kell csípősnek lennie, de valamiért jobb az íze ha megmutatunk neki egy leheletnyi csípőset. Átkeverjük, a lángot minimumra vesszük, felöntjük egy liter vízzel és leülünk blogot írni. Már persze csak akkor, ha megfogadtuk a tanácsomat és jó nagy lábosban készítettük fel, amiből nem tud kifutni. 20 percig fő a gombaleves, ha kész, felütjük a két tojást, villával felverjük és lassan a forró levesbe csurgatjuk. Elzárjuk a lángot és lefedjük, hagyjuk pihenni egy negyed órát, ez alatt a tojás megszilárdul.
Tálalás előtt ízlés szerint almaecettel ízesítjük és jó bőven megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel.

Uhh.
Hhuuu.

:-) Szépjóestét!
Jó kis nap volt.
A barátném elvállalta a tanúskodást a kutyatámadási ügyben, bementünk a délutáni ügyfélfogadásra.
Elképesztő az emberi memória.
De tényleg, krízishelyzetben hihetetlen eltérésekkel reagálunk és teljesen más részleteket jegyzünk meg örökre vagy felejtünk el azonnal vagy nagyítunk fel irreális méretűre.
Azt hittem elájulok amikor azt mondta, hogy szerinte egy nő jött ki a csöngetésre. Igen, kijött a házból egy nő, de jó félórával később, amikor már a rendőrök is ott voltak. Először egy férfi keveredett elő valahonnan egy szivattyúházból, ő is hívta fel a kutyák tulajdonosát.
Aztán a barátném ragaszkodott hozzá, hogy a kapu zárva volt. Hát persze, a kiskapu, amin az emberek járnak ki-be. De a gazdasági udvar nagykapuja bizony tárva-nyitva volt. Azon járnak ugyebár ki-be az autók, a kecskék és sajnos a kutyák is - én meg nem szólhattam közbe, mert engem MÁR meghallgattak, nem lehetett szavam.
Amiben egészen biztos volt, hogy én pórázon vittem a kutyám és hogy több kaukázusi, szürkés színű kutya társaságában egy nagy testű fehér kutya 'csipkedte' a fenekem. Ja, és hogy ő hívta ki a rendőröket. A mentőket nem, azoknak ő nem telefonált. Nyilván a rendőrök tették meg, dunsztom sincs végül ki hívta ki a mentőket, de ez is iszonyatosan jellemző arra, hogy krízishelyzetben a legtöbb ember teljességgel használhatatlan. Mert kérdem én, mi a faszt csinálhattak volna velem a rendőrök, ha tényleg szétmarcangolnak a kutyák?? Bekötözni meg ellátni aligha tudtak volna, pedig hát az mégiscsak fontosabb lenne mint holmi jegyzőkönyveket felvenni, szerintem legalábbis.
Ehh, hagyjuk, mindegy is, nem ez a lényeg, ezt túléltem. És ráadásul semmi köze sincs ahhoz, hogy 9 hónappal később fogdásítottak és megbilincseltek. Nem is érdekel, hogy az eredeti ügyben milyen határozat születik, a kutyák tulajdonosa ugyanis egyáltalán nem tanult az ügyből, a kutyák azóta is gyakran szabadon kószálnak. Nyilván egy elmarasztaló határozatból sem fog tanulni, akkor meg nincs értelme az egésznek.
Ráadásul a barátném majd' negyed órát szánt arra, hogy az ügyintézőt győzködje arról, hogy azok a szegény kutyusok semmiről sem tehetnek és reméli nekik semmi bajuk nem fog esni. Mert azok olyan ártatlan jószágok, olyan szépen élnek együtt a kecskékkel meg kacsákkal meg tyúkokkal. Még a szemét is törölgette a szentem, azt hittem menten kidobom az ablakon. Pedig szerintem sem rám, az emberre támadtak hanem a pórázon vezetett saját kutyámra. Szerintem is csak szinte véletlenül kerültem a csetepaté közepébe, mivel már sem időm nem volt arra, hogy elengedjem a pórázt, sem szándékom, hogy széttépessem egyetlen kedves, hűséges társamat - aki egyébként derekasan védett engem is, nem csak magát. De ezt én elintéztem egyetlen mondattal, nem tartottam nagymisével egybekötött könyörgést a testi jólétükért.
Lényeg a lényeg, hogy az egyetlen tanú aki látta, hogy engem kis híján szétmarcangolt három vagy négy vagy öt nagytestű kutya, teljesen hiteltelenné tette magát.
És igen, már ezerszer elmondtam, hogy én nem tudom sem azt, hogy pontosan hány kutya támadott meg, sem azt, hogy konkrétan melyik harapott belém. Nem tudom, mert nem azzal voltam elfoglalva, hogy megszámoljam őket és memorizáljam a színüket és a foltjaikat. Azzal törődtem, hogy elijesszem őket, aztán amikor elcsendesedtek akkor azzal, hogy a saját kutyám biztonságba helyezzem és amikor ez is megtörtént akkor azzal, hogy beszerezzem azokat a nyüves oltási igazolványokat, hogy ne kellessen magam hasfalon szúratnom.
Uhh.

Egyébként e-mailen elküldtem az önkormányzatnak a panaszos levelet, kíváncsi vagyok, mit válaszolnak rá. Holnap a rendőrségnek is postázom, bár ha a sejtéseim nem csalnak, ebben az ügyben ők egyáltalán nem hibásak. Sem maga a rendőrség, az egyes rendőrök meg pláne nem. De ahhoz, hogy végigjárjam az ügyet, náluk is panaszt kell benyújtanom.

Egyébként el vagyok ájulva magamtól, valami elképesztő méltósággal és higgadtsággal tudok viselkedni. Az önkormányzatnál már teljesen elfogadtak tárgyalópartnerként. Nem is értem, hogy van bennem ennyi erő nyugodtnak mutatni magam. Közben pedig a szivem össze vissza kalimpál, a hasam állandóan csikar és gyakran ki kell rohannom, a torkom görcsben van, annyira meg kell erőlködnöm hogy visszafojtsam a sikoltozást.
A legjobb lenne egy jóízűt anyázni, vagy valakire ráborítani az asztalt, vagy legalább egy vázát valakinek a fejéhez vágni, de nem tehetem. Nem szabad, mert abban a pillanatban kipottyannék az egyenrangú tárgyalópartner státuszából.
Basszus, az udvariasságnál és a protokollnál embertelenebb találmánya aligha van az emberiségnek.
Csak legalább aludni tudnék, de még altatóval is óránként felriadok.
A helyzetet leegyszerűsítve ott tartok, hogy egy nemtörődöm kecskepásztor meg néhány úrhatnám hivatalnok miatt fogok rászokni az altatóra.
Amit nem tudtak elintézni a szexuálisan aberráltak, a hűtlenek, a szófosó munkatársak, a digitális analfabéta munkatársak, a hiperaktív főnökök, a marcangolni vágyó, csattogó állkapcsok, azt hipp-hopp elintézte két izé.
Jól állok.

És igen, tudom hogy túlzok, de a rohadt életbe, valahol csak ki kell magam dühöngeni!

hehehe, bekrepált a nyomtatóm.
Hát ugyan mikor máskor, mint amikor fontos leveleket kéne nyomtatnom rajta, hát nem?
Mindegy, úgyis be kell mennem a városba színházjegyet venni, hát rászánok még egy órát és a suli könyvtárában kinyomtatom - még mindig gyorsabb és kevésbé stresszes, mint egy nyomorult nyomtatót bizgerélni - még tönkretenném, amilyen ideges vagyok.

Vidéki Színházak Találkozója a Tháliában.
Én már ki is néztem magamnak csütörtökre a Tatabányai Jászai Mari Színház - Örkény István: Pisti a vérzivatarban (Pistipistipistipisti)-jét, péntekre a Kaposvári Csiky Gergely Színház - Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben-jét, szombatra a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza - Miskolczi Miklós: A százados-át, jövő szombatra a Budaörsi Játékszín - Görgey Gábor: Huzatos ház-át, az azt követő hétfőre pedig a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház - Arthur Miller: Pillantás a hídról-ját.
Délután elugrom a jegyekért, remélem még kapok.

Néznék én több darabot is, elsősorban a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház - Háy János: A Gézagyerek-jére és a Soproni Petőfi Színház - Reginald Rose: Tizenkét dühös ember előadására fáj a fogam, de hát ez van, így jár az, aki esténként dolgozik.
A Gézagyereket azért szeretném megnézni mert már láttam egy igen kitűnő amatőr előadását és érdekes lenne összehasonlítnai, a Tizenkét dühös ember meg ugyan megy a Nemzetiben, de egyáltalán nem lehet rá jegyet kapni.
Meg egyébként is, a változatosság gyönyörködtet.

Kiegészítés:


megvettem a jegyeket, hát kérem, szemem-szám tátva maradt; 4 db -elég jó helyre szóló- jegyért összesen csak 4.900 Ft-ot fizettem! A legdrágább 1.600 ft, de van jegy 500 ft-ért is!


És jók a darabok és nevesek a rendezők és szerintem a színészek sem lehetnek rosszak, szóval nyomás, amíg még lehet kapni.

Tisztelt Képviselő Úr!

2006. nyarán megtámadott és meg is harapott néhány kutya, de a tulajdonos nem ismerte el a felelősségét.
Ennek következtében engem, a kutyatámadás sértettjét 2007. tavaszán 3 órányi rendőrségi fogdában tartózkodás után, megbilincselve vezettek fel a helyi önkormányzat Szabálysértési Irodájába.

Egész pontosan 2007. április 11-én reggel 6 órakor két rendőr csöngetett a lakásomon. Felmutattak egy idézést és megkértek, hogy menjek velük. A rendőrkapitányságon a táskám tartalmát -bankkártyáim, személyes higiénés és egyéb dolgaim- felleltározták, mobiltelefonom kikapcsoltatták, engem becsuktak egy zárkába. 10 óra előtt néhány perccel megbilincseltek és elszállítottak, majd 'pórázon', az okmányiroda főbejáratán keresztül felvezettek az Önkormányzat irodájába. Ott az illetékes ügyintézőnek átadtak, udvariasan elköszöntek és távoztak.
Itt lett csak világos, hogy engem tanúként kívántak meghallgatni a tavaly elszenvedett kutyatámadás ügyében. Egy olyan ügyben, amikor engem harapott meg egy vagy több kutya és a tulajdonos nem ismerte el a felelősségét.
Magyarul, engem egy olyan ügyben 'fogdásítottak' és bilincseltek meg, amely ügyben én sértett voltam és a 'bűnöm' mindössze annyi volt, hogy valamilyen oknál fogva nem kaptam meg a Szabálysértési Iroda idézését, így természetesen megjelenni sem tudtam a meghallgatáson.

Ez ellen eljárás ellen, amely engem megalázott, emberi méltóságomban mélységesen megsértett és személyes szabadságomtól valamint önrendelkezésemtől és javaimtól több órára megfosztott szeretnék panaszt tenni.

Hangsúlyozni kívánom, hogy mind az elővezetésemben közreműködő rendőrök, mind az engem meghallgató ügyintéző részéről maximális udvariasságot és kíméletet tapasztaltam, tehát nem személyek, hanem az eljárás elve ellen van kifogásom.

Kifogást emelek az ellen, hogy mindenféle előzetes értesítés nélkül, személyes ügyeim elintézésére időt nem hagyva beszállítottak a rendőrkapitányságra.
Kifogást emelek az ellen, hogy -bár egész idő alatt megőriztem higgadtságom, nyugodtan viselkedtem és együttműködtem a rendőrökkel-, végig kellett szenvednem, hogy a személyes dolgaimtól megfosszanak, fogdába csukjanak és legfőképpen hogy megbilincseljenek és így vezessenek fel egy zsúfolt ügyfélfogadó téren keresztül az ügyintézőhöz.

Tisztelt Képviselő Úr!
Nem szeretném nagyon részletezni ezeket a megaláztatásokat -hisz még a felidézésük is fáj-, de azt nyilván Ön is pontosan tudja, hogy egy rendőrségi fogda akkor is egy rendőrségi fogda, ha oda nem belökik az embert hanem udvariasan betessékelik és még néhány mondattal meg is nyugtatják. A bilincs akkor is bilincs, ha az azt felcsatoló rendőr kétszer is megkérdezi, hogy nem szorít-e. Megbilincselve és rendőrökkel körbevéve bemenni egy épületbe akkor is szégyen, ha az ember pontosan tudja, hogy valami fatális félreértés áldozata.

Tisztelt Képviselő Úr!
Kérem, hogy a panaszom kivizsgálni és néhány kérdésem megválaszolni szíveskedjen.
Szeretném megtudni, hogy egy szabálysértési ügyben tanúként meghallgatandó személyt az önkormányzatnak miért kell ugyanolyan módon elővezettetnie, mint egy potenciális bűnözőt?
Arányos-e, hogy egy önkormányzati szabálysértési előadó ugyanolyan jogokkal bír és ugyanúgy megfosztathat a szabadságomtól és az önrendelkezéshez való jogomtól, mint például egy bíró?
Van-e mód arra, hogy egy át nem vett idézésről az illetékes ügyintézők más módon, például telefonon vagy elektronikusan értesítsenek és meggyőződjenek arról, hogy az idézést nem szándékosan, hanem pusztán a véletlenek sorozata miatt nem vettem át és miután értesültem róla, együtt kívánok működni?
Amennyiben valóban a velem szemben is alkalmazott eljárást írja elő a jelenleg hatályos jogszabály, van-e mód kezdeményezni ezeknek a jogszabályoknak a módosítását legalább olyan mértékben, hogy ha már mindenképpen a rendőrség közreműködését kell kérniük, az első alkalommal kimerüljön annyiban, hogy a rendőr átveteti az idézést és ellenőrzi, hogy az idézettnek szándékában áll megjelenni az Önkormányzat irodájában?
A rendőrségnek miért kell a higgadt, együttműködő és nagy valószínűséggel nem kriminális személlyel szemben ugyanúgy eljárni, mintha potenciális bűnöző lenne? Ha már az Önkormányzat kérésére tanúként elő kell hogy vezessenek, miért kell holmijaimtól és telefonomtól megfosztaniuk, miért kell egy zárkába csukniuk és legfőképpen miért kell megbilincselve, pórázon felvezetniük az önkormányzati irodába?

Megjegyezni kívánom, hogy az eljárás ellen a kerületi rendőrkapitánynál és az önkormányzat illetékes főosztályvezető-helyettesénél is panaszt tettem, válaszlevelüket -amennyiben kívánja- Önnek továbbítani fogom.
Készen állok arra is, hogy panaszt tegyek az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosánál és az érvényes jogszabályok, illetve azok alkalmazásának vizsgálatát kérjem.

Válaszát előre is köszönöm,

üdvüzlettel:


brünnhilde

2007. április 15.

Tisztelt Kapitány Úr!

2007. április 11-én reggel 6 órakor két rendőr csöngetett a lakásomon. Felmutattak egy idézést és megkértek, hogy menjek velük. A rendőrkapitányságon a táskám tartalmát -bankkártyáim, személyes higiénés és egyéb dolgaim- felleltározták, mobiltelefonom kikapcsoltatták, engem becsuktak egy zárkába majd 10 óra előtt néhány perccel megbilincseltek és elszállítottak és 'pórázon', az okmányiroda főbejáratán keresztül felkísértek az önkormányzat irodájába. Ott az illetékes ügyintézőnek átadtak, majd elköszöntek és távoztak.
Itt lett csak világos, hogy engem tanúként kívántak meghallgatni egy kutyatámadás ügyében. Egy olyan ügyben, amikor engem harapott meg egy vagy több kutya és a tulajdonos nem ismerte el a felelősségét.
Magyarul, engem egy olyan ügyben 'fogdásítottak' és bilincseltek meg, amely ügyben én sértett voltam és a 'bűnöm' mindössze annyi volt, hogy valamilyen oknál fogva nem kaptam meg az önkormányzat Szabálysértési Irodájának idézését, így természetesen megjelenni sem tudtam a meghallgatáson.

Ez ellen eljárás ellen, amely engem megalázott, emberi méltóságomban mélységesen megsértett és személyes szabadságomtól valamint javaimtól több órára megfosztott szeretnék panaszt tenni.

Hangsúlyozni kívánom, hogy az ügyben eljáró rendőrök velem az elvárható legnagyobb udvariassággal és tisztelettel bántak. Tapintatos magatartásuk sokat segített abban, hogy ez alatt az egész szörnyűség alatt meg tudtam őrizni a higgadtságom és bizonyos mértékig a humorérzékem is.

Tehát határozottan kijelentem, hogy nem személyek, hanem az eljárás elve ellen van kifogásom.

Kifogást emelek az ellen, hogy mindenféle előzetes értesítés nélkül, személyes ügyeim elintézésére időt nem hagyva beszállítottak a rendőrkapitányságra.
Kifogást emelek az ellen, hogy -bár egész idő alatt nyugodtan viselkedtem és együttműködtem a rendőrökkel-, végig kellett szenvednem, hogy a személyes dolgaimtól megfosszanak, fogdába csukjanak és legfőképpen hogy megbilincseljenek és így vezessenek fel egy zsúfolt ügyfélfogadó téren keresztül az ügyintézőhöz.

Tisztelt Kapitány Úr!
Nem szeretném nagyon részletezni ezeket a megaláztatásokat -hisz még a felidézésük is fáj-, de azt nyilván Ön is pontosan tudja, hogy egy rendőrségi fogda akkor is egy rendőrségi fogda, ha oda nem belökik az embert hanem udvariasan betessékelik és még néhány mondattal meg is nyugtatják. A bilincs akkor is bilincs, ha az azt felcsatoló rendőr kétszer is megkérdezi, hogy nem szorít-e. Megbilincselve és rendőrökkel körbevéve bemenni egy épületbe akkor is szégyen, ha az ember pontosan tudja, hogy valami fatális félreértés áldozata.

Tisztelt Kapitány Úr!
Kérem, hogy a panaszom kivizsgálni és néhány kérdésem megválaszolni szíveskedjen.
Szeretném megtudni, hogy a rendőrségnek miért kell a higgadt, együttműködő és nagy valószínűséggel nem kriminális személlyel szemben ugyanúgy eljárni, mintha egy potenciális bűnöző lenne?
Ha már az Önkormányzat kérésére tanúként elő kell hogy vezessenek, miért kell holmijaimtól és telefonomtól megfosztaniuk, miért kell egy zárkába csukniuk és legfőképpen miért kell megbilincselve, pórázon felvezetniük az önkormányzati irodába?
Amennyiben valóban ezt az eljárást írja elő a jelenleg hatályos jogszabály, Önnek van-e módja kezdeményezni ennek a jogszabálynak a módosítását legalább olyan mértékben, hogy ha már mindenképpen elő kell vezetniük egy szabálysértési ügyben tanúként idézett -tehát semmiképpen nem kriminális személyt- akkor legalább a megalázó 'fogdásítástól' és megbilincseléstől megkímélhessék?

Megjegyezni kívánom, hogy az eljárás ellen az illetékes önkormányzatnál is panaszt tettem, továbbá hogy -mivel jogszabályi, illetve jogalkalmazási hiányosságokat sejtek- a legközelebbi fogadóóráján megkeresem a kerület országgyűlési képviselőjét és tőle is kérni fogom a panaszom kivizsgálását.
Készen állok arra is, hogy panaszt tegyek az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosánál és az érvényes jogszabályok, illetve azok alkalmazásának vizsgálatát kérjem.

Válaszát előre is köszönöm,

üdvüzlettel:
Brünnhilde

Időben szólok.....
a májusi Tannhauser előadásokra még lehet jegyet kapni.
Egy kis kóstoló:

És a nyitány:
Michael Halász vezényli a szlovák filharmonikusokat)

Nno, hát jó kis nap volt, az már egyszer biztos!
Voltam az önkormányzaton és mivel az osztályvezetőre várnom kellett, bementem az ügyintézőhöz. Megkérdeztem tőle, hogy valóban mindig ez-e a gyakorlat és csak megszokásból intézik így az ügyet, vagy valóban ezt írja elő a jogszabály és nincs is lehetőségük mérlegelésre. Kicsit ijedt volt mert nyilván azt hitte, hogy botrányt akarok csinálni de aztán megértette hogy nem és elmondta hogy igen, nekik ezt írja elő a jogszabály.
Ugyanezt tudtam meg később az osztályvezetőtől is úgyhogy megmondtam nekik, hogy most hazajövök és megírom a panaszos levelem. Nem személyek magatartása ellen van kifogásom, hanem magát az eljárást nem tartom helyesnek és arányosnak. Azt nem tartom méltányosnak, hogy a jogszabály nem hogy lehetőséget ad arra, hogy engem -aki ráadásul sértett egy ügyben- porig alázzanak, de valósággal azt írja elő, hogy a legdurvább kényszerítő eszközöket alkalmazzák velem szemben.
Azt is elmondtam neki, hogy ők csak az első lépcsőfok és a panaszt megküldöm az országgyűlési képviselőmnek is, sőt, meszebb is hajlandó vagyok elmenni annak érdekében, hogy ezeken a jogyszabályokon változtassanak. Pontosabban hát bővítsenek, mert az elővezetés ugye szükséges olyankor, ha valaki el akar kerülni ezt-azt, ami ugye előfordul.
Ahogy láttam, iszonyúan megkönyebbültek.

Aztán, ha már így benne voltam, gondoltam teszek egy ugyanilyen kört a rendőrségen is. A recepciós az ügyeletes tisztet hívta, úgyhogy tőle is megkérdeztem, hogy a rendőröknek van-e bármilyen mérlegelési lehetőségük ilyen esetekben.
Nincs.
Nekik ugyanúgy kell végigcsinálni az elővezetést akkor is, ha egy sorozatgyilkosról van szó és akkor is, ha tanúnak hívnak be valakit. Ha nem megbilincselve és pórázon vezet, akkor ellenőrzés esetén baja származhat belőle. Neki is elmondtam hogy a fokozatosság elve miatt náluk is panaszt kell tennem az eljárás miatt.
Az üti egyébként egy csinoska Sir Lancelot, emberileg ő is mélységesen megértett. Megkértem még, hogy a velem foglalkozó rendőröknek adja át a köszönetem amiért olyan tapintatosan bántak velem - színtiszta pedagógia szándék vezérelt, a dícséret mindig jótékony hatással van az emberekre.

Hát itt tartok most, ennyit sikerült megtudnom.
Most nekiállok és megírom a leveleket.
Az csak a baj, hogy a diplomamunkámat se nem a méltósághoz való alapvető emberi jogból, se nem szabálysértési eljárásból, se nem a rendőrség belső szabályozásából akarom megírni.
De szerintem én igaziból nem is akarok már diplomás lenni.

Ja, és még valamit;
a rendőrség felső, ügyfélfogadó szintje tán még jobban le van robbanva mint a pince béli fogdák. Mindig is díjaztam az olyan építészeti bravúrokat, mint például hogy a csak buktatható ablakra rácsot szerelnek. Zseniális ötlet, az épület van vagy 40 éves, azóta nem mosták meg az ablakokat - na jó, 10 éve, amikor utoljára festettek, akkor esetleg.
És azt hiszem, láttam azt a nőt is, akinek olyan hangosan kopogott a cipősarka. Hát kérem, kiderült, hogy a hölgy se nem nagy darab, se nem vastag bokájú, sőt, nagyon is csinos és filigrán.
Mit tesz az, amikor egy épületből kispórolják a hangszigetelést.

kiegészítés lent!

:-) Szépnyárijóreggelt!
Merthogy igen, jelentem, a nyár elkezdődött!!
Hogy ezt honnan tudom?
Hát onnan, hogy a Duna parton megjelentek az első fütyihimbálók.
Azon tűnödök hogy mennyit kapnék azért, ha egyszer egy ilyentől megkérdzeném, hogy én is húzhatok-e rajta néhányat és ha megengedi, akkor kivenném a zsebemből a szabóollót és NYISSZZ!!! CSATTT!! POTTTYYY!!! azt a bizonyos testrészt máris a halak élvezhetnék tovább.
Mindjárt nem lenne mivel ijesztgetni, undorítani, felháborítani, megröhögtetni kora délelőtt a parton kocogó vagy kutyát sétáltató nőket.


kiegészítés:
Ezt csak azért érdemes elolvasni hogy világos legyen, miért írtam itt fent azt, amit.

Szépjóestét!
Ma este megnéztük Pártay Lilla új darabját, az Elfújta a szélt.
(Igen, erről a Gone with the wind-ről van szó, én sajnos még nem láttam a filmet, de ami késik, nem múlik - mondjuk ettől a balettfeldolgozástól nem kaptam kedvet hozzá.)



A koreográfiát és a librettót is jegyző, nagy múltú táncos és koreográfus Dvorak és az Amadinda zenéit keverte, úgy kábé 10:1 arányban. Kár, mert az Amadinda zenéi hihetetlen ütősek a balettszinpadon, ezt Pártay másik darabja, az Anna Karenina is bizonyítja - az bizony az egyik legjobb modernkori klasszikus balett.
Éppen ennek fényében enyhe, sőt, nem is olyan enyhe csalódás Scarlett O'Hara táncban elbeszélt élettörténete.
Elég nehéz megfogalmazni hogy miért, hisz minden adott ahhoz, hogy egy rendkivüli élménnyel gazdagodjunk; jól mesélhető történet, csodálatos zene, fantasztikus tehetségű táncosok és koreográfus, csodaszép zene és nem utolsósorban egy elemében lévő, a sok Verdi és Wagner után a szimfonikus zenében valósággal lubickoló zenekar.
A katarzis, de legalábbis a nagy élmény mégis elmarad.
Tényleg nehézen megmagyarázható, hogy miért.
Tán csak az zavart, hogy Scarlett és Rhet kislányát időnként behozta a dajka, a papa és a mama megpuszilta a kislányt, a dajka meg kivitte. Midnezt a rengeteg és hatalmas szülői törődést látva nem igazán éreztem tragédiának a lépcsőn heverő és a halott kislányt jelképező, felöltöztetett bábut.
Az is zavart kissé, hogy a kedvenc házirabszolgának-akinek a regényben elég jelentős szerepe volt- itt nem jutott más feladat, mint az elájult asszonykáját összenyalábolni és kivinni a szinpadról - ha jól emlékszem, Scarlett négyszer ájult el, de lehet hogy tévedek. Már a harmadiknál is untam, hogy bejön a férfi és kiviszi.
Aztán az a kicsi lány, hát őt szegénykét nagyon kár emiatt este 10 óráig ébren tartani. Húzzák-vonják szegénykét a szinpadon csak azért, hogy egy rongybaba személyében felismerjük a holttestét, komolyan, kár volt, sőt, vétek, inkább hagyták volna ki, őnélküle is kerek lenne a történet.
És hát igen, a történet.
Végülis, azt hiszem, hogy ez a legfőbb bajom a balettel, hogy meglehetős didaktikusan és szájbarágósan, hajszálpontosan leköveti a regény történéseit - három felvonáson keresztül.
Mert ebben az előadásban mindennek meg kell történni, ami a regényben -és persze a filmben, de a vászon mindig más tészta mint a szinpad, ezt ne feledjük!!- megtörténik.
Mindenkinek meg kell halni, mindent ki kell pipálni; in-flagranti jelenet megvolt, háború megvolt, elszegényedés megvolt, függönyből szabott ruha megvolt, önvédelemből ekövetett gyilkosság megvolt, a férjek is mind megvoltak, számszerint pont kettő, illetve hát Rhett a harmadik.
Jajj.
Mindezt szépen sorba rendezve, három felvonáson keresztül - kicsit sok, sajnos, túl hosszú.
Túl hosszú, mert miközben az eseményeket leltározzuk, semmit nem tudunk meg a szereplőkről. Scarlett kissé ugyan balszerencsés, de egyébként nem is értjük mi baja. Rhett az első két felvonásban ugyan megjelenik néha, de alig értem, hogy a harmadik miért szinte csak róla szól. Tett ez a pasi eddig valami olyasmit, amiért hirtelen ilyen fontos lett? Semmit, azon túl, hogy egyszer megtáncoltatta a gyászruhás Scarlettet.
Ja, ez is megvolt, a jótékonysági árverés, ki lehet pipálni.
Aztán a díszlet.
Hát igen, tudom, a pesti operába járó közönség szereti a korhű, gazdag díszleteket.
Azon most nem nyitnék vitát, hogy ezt az igényt mindenáron ki kell-e elégíteni, de azt azért megjegyezném, hogy egy impozáns, ballusztrádokkal díszitett főlépcső két oldalára nem igazán illik sem a fésülködőasztal, sem a férfias atmoszférát sugárzó bőr karosszék.
Igen, értem én, krisztálytisztán értem, hogy az egymástól a lehető legtávolabb elhelyezkedő intim sarkok a házaspár elhidegülését voltak hivatva jelképezni, de akkor kérdem én, mi a francnak kellett közéjük a lépcső? Már azon túl persze, hogy Scarlettnek annak a tetejéről kellett legurulni. És azon túl is persze, hogy a darabb, sőt, a balettörténelem legforróbb szerelni jelenetében a szerelmeskedő házaspár azon a lépcsőn guruljon felfelé.
Mondom: FEL-FE-Lé!! Gyönyörű volt, szenvedélyes és érzéki, mégis finom és művészi. Komolyan mondom, addig nem halok meg amig ki nem próbálom!
Ezzel a meglehetősen váratlan átvezetéssel el is érkeztünk a darab szépségeihez.
Nagoyn, tényleg nagyon-nagyon szép koreográfiákat láthattunk. Gyönyörű, a szereplők érzelmeit pontosan kifejező kettősökben gyönyörködhettünk és még a mellékszereplők, a virágárus lány, a zenészek, az örömlányok, a cselédek figurája is finoman ki volt dolgozva.
Ebből a szempontból a darab csodálatos élményt nyújt, tényleg nagyon szépek a táncok és kitűnőek a táncosok.
Csak hát a történet szövése, hát az valahogy idegesítően egyszerű és semmitmondó.
(Bár ez a klasszikus balettek nagy részénél így van, balettet az emberek általában a szépség és a kecs, a báj miatt néznek, úgyhogy tán jobb lett volna, ha én is befogom a számat.)

Kedvcsinálónak legyen itt a nyitány, egy részlet Dvorak Új világ Szimfóniájából (A dublini filharmonikusokat Derek Gleeson vezényli)

:-) Szépjóreggelt!
Az van, hogy holnap fogad az önkormányzat osztályvezetője. VAgy a helyettes, már nem is tudom melyikük írta alá az idézést. És amit csak most vettem észre, hogy ezt ellenjegyezte egy ügyész is!
Hát basszus, drc-nek igaza van,e zek tényleg ágyúval lőnek verébre.

Egyébként az a baaajj, hogy az éjjel hajnali háromkor még nem aludtam, még második altatóval sem - pedig nagyon ritkán, évente egyszer-kétszer folyamodok ilyesmihez.
Úg yérzem magam, mintha kezem-lábam ki akarna szakadni a helyéből.

A kutyám legjobb barátnéja (a felebarátném kutyája) babéziózisos. Tavaly az enyém volt az, szerencsére időben észrevettem, kigyógyult az eb.
Nagyon tessenek vigyázni a kullancsokkal!
Aki szereti a kutyáját az ne csak rendszeresen vizsgálja át (egy kiadós dögönyözés alatt gyakorlatilag minden porcikáját ellenőrízni lehet és kikapni a dögöt belőle, ha belement) de védje is le! Nem olcsó, de akit szeretünk, annál úgyse az ár számít hanem az, hogy ha mégis belemegy a kullancs, akkor egy órán belül elpusztul és nem lesz ideje fertőzni.
Kiszedni egyébként baromi egyszerű a kullancsot, nem kell ahhoz semmiféle csodaszerszám. Nem kell dögönyözni, kapargatni, krémekkel kenegetni, hanem finoman megfogni a potrohát és egy enyhe, az óramutató járásával megegyező, negyed környi csavaró mozdulattal kikapni. Csak annyit csavarni rajta, mintha délről három órára állítanánk egy mutatót. És tényleg nagyon gyorsan, ne legyen ideje annak a rohadéknak fájdalmában tekeregni meg mindenféle mérgezett nyálakat fröcskölni a bőr alá.
Ugyanez az eljárás embernél is, csak ott könyebb, mert nem kell a szőrben matatni.
Alkalomadtán szívesen megmutatom bárkinek.
És ha kullancsot találtunk emberben vagy kutyában, akkor figyelni kell a viselkedését! Ha levert, fáradékony, lázas, akkor azonal orvoshoz vele!
És lehet drukkolni az én fekete pofájú, cafrangos bugyogójú kis cimborámért, hogy túlélje.

frissítés lent!
Aztakurrvaa!!
Éppen a napokban gondolkodtam el azon, hogy mostanában annyira semmi nem történik velem, hogy akár abba is hagyhatnám a blogírást.
Hát, mit ne mondjak, az élet (sőt; Élet!) jócskán felülírta a dolgaim.
Még mindig nem tértem magamhoz, pedig azóta eltelt több mint két óra, megúsztattam a kutyám, reggeliztem és mivel nem akartam szintetikus nyugtatót bevenni, felénél járok annak az üveg sörnek amit a hétvégi szalonnasütésre szántam, de meggondoltam, szükségem van a benne lévő komlóra hogy teljesen ki ne készüljek és munka előtt (meg blogírás után) tudjak egy órát aludni.

Az történt, hogy a reggel és a délelőtt egy részét a rendőrségen, fogdában töltöttem.
Így, ahogy mondom.
Reggel hatkor csöngetett két rendőr, felmutattak egy idézést és megkértek, hogy öltözzek fel és menjek velük mert tanúként akarnak meghallgatni egy kutyatámadás ügyében. Kutyatámadási ügyem egy volt, tavaly, amikor is engem harapott meg néhány kutya, hát nem hittem volna, hogy engem emiatt elő kell vezetni de két rendőrrel mégse ellenkezik az ember. Egyébként udvariasak voltak, nem nyomultak be a lakásba, kint vártak az autóban amig én úgy ahogy megpucolkodtam a csipától, az éjjeli izzadtságtól és beleugrottam a farmerembe.
Bevittek a kerületi kapitányságra és átvetették velem az önkormányzat idézését majd kipakoltatták a táskámat és felleltározták.
Iszonyú kellemetlen volt, rendetlen vagyok nagyon, buszjegy, pénzkiadó automata bizonylata, befizetett és/vagy befizetetlen csekkek, havi színházi műsor, tampon(ok), bicska, új és használt papír zsebkendő, kis doboz narancslé, a diplomamunkámhoz szükséges anyagokat tartalmazó pen-drive-ok, könyvtári olvasójegy, kézkrém, mini tubusban folyékony szappan, WC-ülőkére való papír, igazolványok, bankkártyák, minden van a táskámban, sőt, még annál is több.
Szegény rendőr két oldalnyi jegyzőkönyvet írt tele, kártyaszámokat, mindent rögzített. A tamponjaimat nézte egy idig aztán kérdezte a kollégáját, hogy ezt most ő hogy írja fel, mi ez? Mondtam neki írja, hogy nesszeszer. Egyébként a pendrive-okat sem ismerte fel, először azt kérdezte, hogy ez is kés-e. Még szerencse, hogy nem valami vicces, levágott ujjat vagy fütyit mintázó pend-drive-jaim vannak, az lett volna csak a jó móka.
Háromnegyed órát tartott a leltár, 06.15-kor vittek be és hét óra volt, amikor rám csukták a cellaajtót.
Na, az a cella, hát az aztán nem semmi volt.
Elég tágas helyiség, felét elfoglalja a faltól-falig érő priccs vagy mi a fene. Kis dobogó, le van deszkázva és a falnál, ahol az őrzött személy fejét képzeli a tervező, enyhén lejtős, mintha párna akarna lenni. Mindez barnára festett de erősen kopott hajópadlóból, a rések között vastagon a cigarettahamu és mindenféle szöszmő.
Ez a cigarettahamu ez megérdemel egy mondatot; a cellám ajtajára ki volt téve egy tábla, hogy "Dohányzó cella". Később, amikor ki kellett mennem WC-re láttam, hogy vannak "Nem dohányzó cella!" tacepaók is.
Nem reklamáltam, hogy én inkább nemdohányzót kérnék.
Iszonyú büdös volt a cellában, valami nehéz, dohányfüstös, keserű szag ülte meg. A rendőr szabadkozott szegény, hogy "Háát, nem egy Hilton..." de mondta hogy nem tud mit tenni, üljek le és várjak, hamarosan jönnek értem.
Leültem és vártam, mit tudtam volna tenni?
A fal úgy két méter magasságig olívazöld olajfestékkel van festve, afölött fehérre van meszelve. A lámpa éles fényét felragasztott rágógumik tompítják. A padló és a priccs is festékfoltos, a padló külön nagyon koszos. Cigarettahamu, meggymag, mindenféle szöszmő. Az egyik sarokban négy darab csikk, egy üres cigisdoboz és egy csokispapír. A másik sarokban ..., hm, nem is tudom, arra tippelek hogy valamikor valaki inkább többször mint egyszer odaszart és a matéria vastagját feltakarították ugyan, de a sarokból, a fal és a cementpadló találkozásánál a rücskökből már nem súrolták ki. Ez egyébként is jellemző, hogy a sarkokat ívessé antikolta a szutykos felmosómoppok nyoma. Második pillantásra már az is látszik, hogy a zöld olajfesték sem tiszta, fröcskölésnyomok látszanak rajta; a már említett sarokban vizeletspriccek és ürülékfoltok, beljebb sáros tenyérnyomok és mintha vér is fröccsent volna imitt-amott. Nem sok, csak mint amikor valaki megráz egy esőáztatta kabátot amiről a piszkos víz szétszóródik. Volt még a padlón néhány világoskék flitter is, nyilván egy speciális, nők részére fenntartott cellában voltam.
A cella maga elég tágas, a priccsen kívül 5 lépés hosszú és 3 lépés széles.
Járkálni ugyan nem nagyon tudok mert tegnap volt az első zoknitlan napom és a szandál feltörte az egyik lábujjam - reggel pedig, a nagy kapkodásban ugyanabba a cipőbe ugrottam bele.
Mit lehet csinálni egy 5*3 lépéses, áporodott füst- és hányásszagú cellában?
Járkálni ugye a feltört bütyök miatt nem, olvasni pláne nem, hisz mindent elvettek tőlem. Hát gondoltam, jógázok egyet, vannak gyakorlatok, amiket állva is lehet csinálni. Ezt azért adtam fel, mert a jóga alapvetése a légzés, az pedig igen nehéz volt ebben a szellőzetlen, büdös cellában.
Leültem hát és vártam.
Először az idegességgel együtt járó hasmenés tünetei jelentkeztek.
Amikor bezártak, a rendőr mondta, hogy ha bármire szükségem van, jó hangosan kopogjak az ajtón.
Hm.
Hm, hm.
Mi az a jó hangos??
Először begörbített mutatóujjal vertem meg az ajtót, vártam, semmi. Aztán ököllel, még mindig semmi. Ököllel, második fokozat, ez már inkább dörömbölés volt. Jött is a rendőr, rendes volt és rendkivül udvarias, nem csak megmutatta a WC-t de egy tekercs papírral utánam is szaladt majd rögtön vissza - gondolom, nem akarta a dróthálóval fedett szellőzőnyíláson keresztül "végigélvezni" a felemás magyar jogi helyzet emésztésemre gyakorolt hatását.
Az a WC, hát az valami borzalmas!
A padlón látszik ugyan (a már említett, sarokba száradt koszos felmosóvíz nyomaiból) hogy rendszeresen végigmoppozzák, de csempefal undorító, több helyen végig van hányva és a sárga csurgásnyomoktól nem is látszik hogy eredetileg fehér lenne. Takarító vagyok, tudom, hogy a férfiak rendszeresen összehugyozzák a pisszoárok környéki falat de női WC-ben még nem láttam ilyet.
mindegy, ezen is túlestem.
A rendőr kérdésre megmondta, hogy fél kilenc, majd ismét rám zárta az ajtót és nyugtatott, hogy már nem kell sokáig várnom.
Eddigre már másfél órát töltöttem a zárkában, tulajdonképpen elég jól bírtam.
Kicsit fura érzés. Az teljesen világos, hogy semmi keresnivalóm itt (ha magam nem tudtam volna, a rendőrök döbbent tekintetéből is kiolvasható volt) és teljesen tehetetlen vagyok, semmit nem tehetek az ellen, hogy mindenemtől megfosztottak; igazolványaimtól, mobiltelefonomtól, bankkártyáimtól, még egy papírzsebkendőt sem hagytak nálam. Ki kell kérezkednem a WC-re, atyaég, kopognom kell, ha pisilni mennék!!
A legszívesebben sikoltozni kezdtem volna, de elég hamar felmértem, hogy egy olyan szobában, ahol csak kivül van az ajtón kilincs, nem nagyon érdemes hisztériázni.
Mondjuk, a körmeim éppen rendbetehetném. A körömágybőröm is kezd felnőni és a körmeimre is ráférne hogy levágjam és formára reszeljem, kicsit megpolírozzam őket.
Hát igen, jó lenne, de nem hiszem, hogy itt kapnék manikürkészletet.
A 8 órát, a hivatali idő kezdetét pontosan meg tudtam állapítani, mert attól kezdve a fejem felett rendszeresen, 8-10 percenként végigkopogott egy nő. Nehéz léptű, nagy darab, vastag bokájú nőszemély lehetett tűsarkú cipőben, az egyik lábát jobban odacsapta, vagy csak a járófoltja volt kopottabb. De hiszen akkor is erősebben lépett az egyik lábára, hisz azért kopott meg jobban a cipősarka .... hát ilyesmik fordultak meg a fejemben a zárkában töltött majdnem 4 óra alatt.
10 előtt néhány perccel jöttek értem. Visszakaptam a táskám, aláírtam, hogy mindent hiánytalanul átvettem, nem kívánok panasszal élni majd megbilincseltek.
Basszus, rendesen megbilincseltek és pórázon vittek ki a kocsihoz és úgy vittek fel az önkormányzat irodájába is!
Egyetlen mentségük hogy a két fiatal rendőr (az egyik nő) is rettenetesen zavarban volt. A lány még rendes is volt, megkértem, hogy úgy álljon mellém, hogy a megbilincselt kezem valamennyire takarja. Még azt is megtették, hogy nem szálltak be a liftbe, újrahívták, hogy csak mi hárman legyünk benne.
Az irodában "átadtak" az ügyintézőnek, udvariasan elköszöntek és megkönnyebbülve otthagytak.

Itt derült csak ki, hogy valóban a tavalyi kutyatámadás miatt idéztek be, tanúnak.
Ezt sem hittem volna, hogy engem megharap 3-4 kutya és emiatt majdnem egy év múlva bilincsben visznek kihallgatásra.
És mégis, megtörtént, ilyen a magyar jogrend; nem kaptam meg az idézéseket, harmadjára jön a rendőr és elővezet, bilincsben.
Hát kérem, van még mit pucolgatni a jogszabályokon!
Az egész egyébként amiatt volt, mert a pasi azzal védekezett, hogy arrafelé sok a kóbor kutya, nem biztos, hogy az ő kutyái haraptak meg.
Most én ezzel mi a francot kezdjek??
De tényleg, mit tudok erre mondani?
Igen, 4-5 nagy testű kutya volt körülöttem, fogalmam sincs melyik harapott meg és melyiknek ki a gazdája. A komondorféleség és a két kaukázusi biztos az övé, mégis, ki a franctól kértem volna el az oltási igazolványt??
És ráadásul az egészből engem tényleg csak az érdekelt, hogy az oltásik rendben legyenek és ha már súlyosabb kár nélkül (jobb combon mély harapásnyom, jobb glutealison több zúzódás és beszűrődés) túléltem egy kutyatámadást, akkor ne kellessen hasfalon szúratnom magam a veszettség miatt.
Ennyi.
Hogy ez hogy fejlődött idáig, hogy engem hajnalban elvisznek a lakásomból a rendőrök és délelőtt bilincsben visznek fel az önkrományzat megfelelő irodájába, hát ezen most nincs kedvem tűnődni.

11 óra elmúlt mire hazaértem.
Őnagysága, Kereksenekű I. Lujza, Minden Vizimentő Fittbullok Tanítómestere türelmesen várt, nem pisált be és nem tett szemrehányást amiért ilyen váratlanul magára hagytam és nem is gondoskodtam helyettesről.
Kárpótlásul kivittem úszni.
Én meg most lefekszem és megpróbálok aludni egyet munka előtt.


Fissítés:
25-én este van fogadóórája az országgyűlési képviselőmnek, bejelentkeztem nála.
Nem hagyom ennyiben, valóban, ez így nagyon nem normális.
Tanácsokat, hasonló esetek leírását, jogszabályi hivatkozásokat köszönettel fogadok addig is.

:-) Szépjóreggelt!
Nagyon szép napom volt tegnap, gyönyörű volt a Parsifal.
Molnár András jó formában énekelt, Németh Judittal ketten egy igen emlékezetes II. felvonást produkáltak.
De egyáltalán, szinte mindneki kiváló volt tegnap este; a Gurnemanzként vendégeskedő Kunder Friedemann jól hallhatóan bátrab és otthonosabb ebben a szerepben mint Nürnbergi főszerepében. Perencz Béla hagyományosan erős, szenvedő Amfortast énekelt és végre, végre, végre igazi, kacér, romlott viráglányokat hallhattunk. És egy -pontosabban két- csodálatos kórust. A férfikar ugye a szinpadon, a női kar pedig a háttérben, a függöny mögül énekli a szférák, a lélek zenéjét.
Szép volt nagyon.
Az egyik székszomszédom mondta is, hogy ez a hangulat most jó pár napig vele marad. Ő az idén először hallgatott Wagnert az Operában, egyszer rádióban hallott valami közvetítést és úgy érezte, hogy a zene hatására meg kell állnia egy pillanatra, lassulnia kell és figyelni. Ő sem talált magának partnert a bérletvásárláshoz, mindneki csak hüledezik hogy hűű, Wagner, hát az túl nehéz. Ő meg nem magyarázza hogy pont ellenkezőleg, nagyon is könnyű és egyszerű.
A másik székszomszédommal is próbáltam szóba elegyedni, kérdeztem, hallotta-e, hogy le akarják venni a wagnereket a műsorról. Kérdi, hol hallottam. Mondtam, a Népszabadságban olvastam, de csak egy utalás, nem tudom elhinni. Végigmért és legyintett, hogy ja, hát ő olyan szemetet nem olvas, ezzel a téma le is lett zárva.
Éppen csak egy pici szúrást éreztem a gyomrom tájékán, de tényleg szép előadás volt, hát nem hagytam elrontani a hangulatom.
Mindenesetre, ha jövőre tényleg nem adnak wagnereket Pesten, nem ők lesznek azok akiket majd megkeresek, hogy ugyan már fogjunk össze és ugorjunk ki Bécsbe egy kis zenehallgatásra. Érdemes rákattintani a "Seating Plan"-re, az alsókategóriás helyek nem sokkal drágábbak, mint a pesti jegyárak.
Egy évben 2-3-szor legalábbis simán ki lehet gazdálkodni.
Az csak a baj, hogy Pestről Bécsbe az út 3 óra, és azalatt miről fogunk beszélgetni, ha már egy egyszerű kérdésre is ilyen kategorikus le- és félrenézés a válasz?

:-) Szépjónapot!
Húsvét van.
Pénteken halleves, sonkaáztatás és ablakpucolás.
Szombaton tojásos galuska fejes salátával, sonkafőzés és kirándulás.
Vasárnap sonka tormás céklával és borozás.
Hétfőn pedig sonkával, tojással rakott spárga és Parsifal.
Így megy ez nyárskispolgáréknál.
Évek óta mindig olyan bérletet veszek amiben benne van a Parsifál - és mindig a húsvét hétfői előadás. Tavaly voltam olyan szerencsés, hogy egy évenbelül kétszer is láthattam; húsvétkor az Operaházban és nyár elején a MüPa-ban. Ez utóbbi életem egyik legemlékezetesebb operaélménye volt.

De nézzük, át tudok-e valamit adni ebből a rajongásból az Tisztelt Olvasónak:

A Parsifalt -Wagner utolsó művét- a zeneszerző halála előtt egy évvel, 1882. július 26-án mutatták be. Ezt a gyönyörű. misztikus operát kifejezetten a bayreuthi Festspielhaus béli előadásra szánta a mester, a szerzői jogok lejártáig nem is adták elő máshol. Szerencsére ma már közkincs a darab, a világon mindenhol játsszák (már persze ahol össze tudják szedni hozzá a megfelelő énekeseket), rengeteg felvétele van és ezek egy része a youtube-nak köszönhetően bárkinek hozzáférhető és 5-10 perces adagokban élvezhető.


I. felvonás

(Először halgassuk meg, hogyan vezényli Baremboim a nyitányt. Érdemes figyelni a dallamot, a későbbiekben sok motívumot fel lehet majd ismerni.)


Világtól elzárt, távoli hegytetõn épült templomban ereklyét õriz egy lovagi közösség: a Grált. Az utolsó vacsora kelyhe volt az egykor, s Jézus vére is ebbe csorgott a keresztrõl. Csodatevõ ereje tartja fönn a lovagok létét, amíg áldásában idõrõl idõre részesülnek. A rend királya, Amfortas számára azonban a kehely felmutatásának szertartása - kínzó fájdalommal járó, vezeklõ kötelesség. A legtisztábbak, bûntelenek rendjének feje - bûnös. Harcba indult egykor a varázsló Klingsor ellen, aki kastélya bûvös kertjében a szerelmi vágy erejével, csábos szépségû leányok vonzásával térít el arra tévedõ Grál-lovagokat a tiszta erény, a hit útjáról. Amfortas, aki a varázst megtörni, leküzdeni indult oda, maga is áldozatul esett a testiség, a nemiség csábításának. Így Klingsor hatalmat nyert rajta, elragadta fegyverét, a Grál szent lándzsáját, és megsebezte vele. Ezt a sebet csak ugyanennek a szent lándzsának az érintése gyógyíthatja - ha egyszer visszakerül ellensége kezébõl a Grál-rend birtokába. Egy öreg Grál-lovag, Gurnemanz beszéli ezt a régi történetet a rend ifjú apródainak.
(A Gurnemanzt éneklő Robert Lloyd személyében újabb szívszerelmet találtam - vannak néhányan, de nincs mit tenni, nagy az én szívem, sokan elférnek benne. Egyébként bár Parsifal az opera címe, de a legtöbbet Gurnemanz énekel benne. Talán a legnehezebb basszus szerep a világon. Vezényel: Armin Jordan, 1982.)

A szenvedõ királyt eközben enyhítõ fürdõre vezetik kísérõi a közeli tóhoz. Egy titokzatos, feldúlt külsejû, egzaltált szavú nõ balzsamot hozott Amfortasnak messzi földrõl. Jól ismerik itt Kundryt. Gyakran jár erre, segít, hírt visz és hoz, ha a Grál lovagjai valahol távol harcolnak az igaz ügyért, de rejtélyesen eltûnik olykor, s ezek a baj, a csapások napjai a Grál országában. Távol volt akkor... Amfortas elbukásakor is. Gyógyírja most enyhítette a király fájdalmát... Gurnemanz befejezi elbeszélését. Égi hang jósolta Amfortasnak egykor: "A részvét bölcse, a balga szent..." lesz a kiválasztott küldött, aki visszaszerzi a szent lándzsát a bûn kezébõl... Ekkor izgatott zaj támad. Nyíllal elejtett hattyú teste hull alá. Egyszerû öltözetû, erdõn-mezõn élõ ifjú a vétkes. Gurnemanz szelíd szóval beláttatja vele tette durvaságát: ezen a tájon a védtelen állat élete is szent... A fiú könnyezve töri ketté íját. Semmit sem tud saját kilétérõl, még a nevét sem, csak anyjáét: Herzeleide. Õ maga egyszer fényes lovas daliák nyomába eredt, elszakadt az anyai háztól s a visszautat nem találja többé. Egyszerre felfigyel Kundry, mert õ többet tud: a fiú apja vitézi harcban esett el, s Herzeleide, hogy óvja fiát, a világtól elzárva nevelte fel. A fiú eltûntével aztán az anya belehalt bánatába... Az ifjú, kitörõ fájdalmában, a hírhozóra támadna, ha Gurnemanz meg nem fékezné. Kundry pedig - különös, görcsös-eksztatikus vergõdésben, valami rejtélyes, transzszerû álomba zuhan.
(Énekel: R.Golgberg, Y. Minton & R. LLoyd, vezényel: Armin Jordan 1982.)

Reménytkeltõ gondolat ébred Gurnemanzban. Erre - Monsalvat hegyére - bûnös ember nem találhatja az utat... Az ismeretlen, a világ minden dolgában oly járatlan-tudatlan ifjút - az áttûnõ, elváltozó tájon át - a Grál-templomba vezeti: legyen tanúja az úrvacsora-szertartásnak.
(A szertartásra hívó harangszóra tessenek figyelni, ez a MüPa kitűnő akusztikájú termében úgy hangzott, hogy libabőrös lettem. Vezényel: Wolfgang Wagner. Gurnemanz: Hans Sotin, Parsifal: Poul Elming. Bayreuth, 1990-es évek vége.)

Nemcsak az egybegyûlõ lovagok, egy távoli, síri hang is a szent kehely felmutatását követeli: Titurel, Amfortas apja, a rendalapító király szava. Õt kivételes, halálon túli létében már csak a Grál meg-megújuló kegyelme élteti... Amfortas megrázó, megkínzott könyörgésben szeretné elhárítani magától az áldozatbemutatás tisztét. Halála váltsa meg inkább a közösséget az õ bûne terhétõl... Tudnia kell: nincs még feloldva vezeklése alól. Fájdalomtól elgyötörve emeli társai felé a fényben felizzó Grál-serleget. Majd kihuny a fény, az üdvben újra részesült lovagok elvonulnak. Gurnemanz a dermedten álló ifjú jövevényhez fordul: érti-e, tudja-e, mit látott? Nincs válasz. Az öreg lovag csalódottan és ingerülten útjára küldi vendégét.



II. felvonás

Klingsor varázsvárában félelmetes magabiztossággal várja csábító erõi új áldozatának közeledtét. Itt éled iménti, létet-alakot cserélõ transzállapotából Kundry. Most Klingsor varázsának eszközeként kell cselekednie, mert Klingsor ismeri õt, mint a megrontó érzéki vonzás (õsidõk óta nevét, személyiségét váltó) örök démonát. A tudatlanság tiszta hõsét kell most elcsábítania, minden másnál nehezebb feladat lesz ez! Kundry tiltakozna átkos küldetése ellen, de engednie kell. Klingsornak hatalma van fölötte: a varázsló rég megfosztotta magát férfi voltától, hogy asszonyi vonzás ne hathasson rá - még a bárki más számára ellenállhatatlan Kundryé sem.
(Kundry (Waltraud Meier) eddigre már olyan, mint egy minden akaraterejtől megfosztott, kábítószerekkel kezelt prostituált. Semmi örömöt nem talál abban hogy férfiakat csábítson el, de önerejéből nem tud szabadulni a gonosz Klingsor (Tom Fox) hatalma alól. Vezényel: Kent Nagano 2004. Baden Baden)

Fékezhetetlen támadó hágott át a vár kertjének falán, a védõ vitézeket elûzte, megsebesítette... A Grál-templom táján látott tudatlan ifjúra ismerünk benne.
A kert virágai közt elvegyült, szinte virágokká vált csodaszép leányok látványa vonzotta ide. Érzéki zsongású, bûvölõ énekük, táncuk fogja körül az ámuldozót, az õ számára a szépség tiszta öröme, játéka mindez...
(Hát kérem, ebben a rendezésben a csábítás új értelmet nyer. Nekem speciel az a -minden valószínűség szerint a '80-as évek német szoftpornóin nevelkedett- szeretőm jutott az eszembe akinek ugyan csak félig állt fel, de ezt egy igen intenzív "gut, gut" nyögdécseléssel próbálta leplezni. Vajmi kevés sikerrel. Kétségtelen, hogy egyedül, a tévé előtt könyebb. Énekel: Poul Elming és Waltraud Meier, vezényel: Daniel Barenboim Staatskapelle Berlin 1993.)

S ekkor halk szólítás állítja meg, eddig ki nem mondott név: Parsifal! A kavargó körbõl Kundry tündérszéppé vált alakja tûnik elõ, a ,,viráglányok" szétoszlanak. A fiúban anyai szó emlékét ébreszti az elfeledett név. És anyja emlékérõl beszél neki Kundry is, harcban elesett apjáról, az õ gyermekségérõl, amirõl mindent tud. Nevét ,,tiszta balga"-ként fordítja le. Balgaságára eszmél rá a fiú, hiszen elhagyta, már-már elfeledte anyját... Kundry vigasztalón, lágyan magához vonja és - úgymond - a haldokló anya búcsúcsókját adja ... a szerelem elsõ csókjában. "Amfortas! A seb! a szívemben ég!" - kiált fel Parsifal, kétségbeesett, megrázó felismeréssel. A szerelem elsõ ízlelése annak a szenvedésnek emlékezõ megértõjévé tette, amelynek tanúja volt. Az érzéki vágy egyetlen átélt jele - tudójává tette az emberi szenvedés, bûn és tisztaság útjainak. Ott, a Grál-templomban minden - Amfortas fájdalma, a kehely tisztulást, üdvöt árasztó fénye - a maga küldetése parancsaként idézõdik fel most benne. A pillanatra megismert vágy is égeti, mégis elutasítja a szerelemmel közeledõ Kundryt: Amfortas elbuktatójára ismer benne.
(Érdemes figyelni Kundryra; egy ilyen hirtelen visszautasítástól minden nő fúriává változna. Ő nem, ő boldog mert tudja, hogy Parsifal megőrízte az ártatlanságát és így megválthatja őt. Kundry felülemelkedett önmagán és lerázta magáról Klingsor és a saját hiúsága igáját. Parsifal: Siegfried Jerusalem, Kundry: Waltraud Meier, vezényel: James Levine)

Pedig feloldásra szoruló szenvedõ ez a nõ is. Örökös bûnhõdés, átok rajta az érzéki csábítás emésztõ kényszere. Tanúja volt egykor - egy korábbi létében - a minden emberért vállalt szenvedésnek - és kikacagta! És tudja: ha bárki férfi egyszer ellenáll csábításának, az meg is váltja átkától. Mégsem tud másra vágyni, mint a szerelemben, a kéjben való feloldódásra, ha az örök kárhozat árán is. Parsifal elõtt most már világos a cél: Amfortasra kell újra rátalálnia, ehhez kér segítséget a nõtõl. Az eltaszított, és szenvedélyét leküzdeni képtelen Kundry azonban elátkozza a hõs útját: tévelygéssel, bolyongással, célba soha-nem-találásával... Klingsor a varázserejû lándzsát hajítja az ifjú felé. Az lebegve áll meg Parsifal feje fölött. Õ a kereszt jelét írja le vele - és a rontás vára összeomlik, a bûvös kert pusztasággá hervad. "Tudod, hol találhatsz rám!" - szól Kundryhoz, és a Grál szent lándzsájával kezében útnak indul.



III. felvonás

Éled a Grál-templom tája: tavaszodik. Az elaggott Gurnemanz egy bokor rejtekén az önkívületébõl eszmélõ Kundryra lel. A nõ arcán - sem a régi, feldúlt vadság, sem érzéki-csábító vonzás... valami új: megtisztult, egyszerû alázat. Egyetlen szava, kívánsága van csak: ,,szolgálni..." De nincs miben segítenie. A Grál-rend teendõi - kívül, a világban - elsorvadóban vannak.
A csüggedt lovagok egy ideje - Amfortas utolsó Grál-áldozása óta - nem járják többé igazakat, ártatlanokat segítõ harcos útjaikat. Páncélos, fegyveres, zárt sisakrostélyú lovag közeledik az erdõ felõl. Gurnemanz felfigyel: fegyverben járni, ezen a megszentelt tájon, s épp nagypéntek reggelén?! Inti az ismeretlen jövevényt a hely és a nap szentségére - s az némán teszi le maga elé páncélját, sisakját felnyitva imára térdel földbe szúrt lándzsája elõtt. Gurnemanz felismeri a valaha erre járt hattyúölõ ifjút... - és a megváltás elérkezett óráját: a Grál szent fegyvere tért haza. Parsifal küzdelmes, átoksújtotta bolyongása véget ért. Az õsz Grál-lovag lefesti elõtte a Rend nyomorúságát: Amfortas képtelen leküzdeni gyötrelmeit, az ifjú ittjárta óta nem mutat be többé áldozatot. Éppen mára - az agg Titurel gyászszertartására - ígérte meg, még egyszer, utoljára... De ez már a feloldozást hozó ifjú hõs tiszte lesz, akinek Kundry megmossa lábát, s akit a Grál legöregebb harcosa a Rend új királyává szentel.
A minden szexuális vonzerejétől és életkedvétől megfosztott Kundry egyet tehet csak: szolgál. Nagyon szép jelenet, megmossa és a hajával megszárogatja Parsifal lábát - pont úgy, mint annak idején Mária-Magdolna Jézusét. Ebben a felvonásban Kundry -a "szolgálni, szolgálni" inkább öntudatlan hörgést mint éneklést kivéve- már meg sem szólal. Parsifalt ki más énekelné mint Palcido Domingo. Rengeteg felvétel van tőle a neten, méltán népszerű, csodás hangja van és kitűnő jellemábrázoló is. Gurnemaz-t a kiváló Matti Salminem énekli. Tavaly volt szerencsém hallani őt a MüPa béli előadásban - a hangja még mindig ugyanilyen gyönyörű. És tessenek figyelni a zenére, erre a bensőséges, meditatív varázslatra.

Ideje indulniuk most a szertartásra, Amfortas megváltására - csak a virulásnak indult természet szépsége tartja fogva még egy percre Parsifalt. Nagypéntek varázsa nem a gyászra, szenvedésre emlékezteti a világot - a csírázó, megújuló életre... A fejét meghajtó, megszabadultan felzokogó Kundryt (aki ,,sírni soha nem tudott"!) Parsifal - tisztében elsõ tetteként - a keresztségben részesíti. Zordabb, könyörtelenebb kép fogad a Grál-szentély belsejében. Megrendült gyászban, küldetésük összeomlása, vége tudatában gyülekeznek a lovagok alapító mesterük, Titurel koporsója körül.
(Ez kérem egy elég súlyos jelenet, nagy viharokat kavarhatott ez a fajta kereszténység-felfogás. Vezényel: Jordan P. Syberberg)

S a bûntudatban vergõdõ, megkínzott Amfortas most is ellenállna még tiszte megígért, utolsó teljesítésének, társai kezétõl-kardjától kéri inkább a feloldozó halált. De - sebét csak az a fegyver gyógyíthatja, amely ütötte - hirdeti egy tiszta fényû hang. Parsifal a szent lándzsa hegyével érinti Amfortas sebét - s az fájdalmától, bûnétõl szabadultan tekint fel új királyára. A Grál-kehely a tiszta lelkû hõs, Parsifal kezébõl hinti áldását a hit lovagjaira.
(Egy klasszikus, meglehetősen hatásvadász rendezés. Ez mondjuk így helyes, ilyen lehet a megváltás, a megszabadulás, az őszinte megtisztulás. Parsifal: Placido Domingo, vezényel: Valery Gergiev, Kijev)

És ha már különböző rendezések, akkor legyen itt ugyanez a jelenet mégegyszer, csak ezúttal Siegfried Jerusalemmel mint Parsifal. A katarzisból soha nem elég. Metropoliten, 1992.



---------------------------------------------------------
A posztban Sólyom György szövegét egészítettem ki - kábé 3-4 órai munkával. Úgy látszik ez is a húsvéti program része és mi tagadás, pont olyan élvezetes elfoglaltság volt mint mondjuk a sonkafőzés. És közben legalább kipihentem a mai 30 ablakot és néhány száz négyzetméter szőnyeget. Közben megfőtt a sonka is és kimosódott két adagnyi ruha. Ezek mondjuk aligha elengedhetetlen tartozékai a húsvétnak, de ez van.
Már alig várom a hétfőt, hogy teljes egészében meghallgathassam ezt a csodaszép operát.