:-) Szépjóreggelt!!!
Hetvenhét ágra süt a nap, gyönyörű idő van. Nagyot sétáltunk az erdőben, csudaszép minden. A legkisebb szellő is sodorja a fákról az sárga leveleket, olyan, mintha arany eső hullana a fákról.
Azt a két hófehér lemezű, libatojásnyi gyapjas tintagombát amit séta közben találtam már meg is sütöttem tojással és mivel hetek óta nem kávézom (még reggel sem!!!) hát most fizikailag kellemesen elfáradva, tele hassal erősen kezdek elálmosodni.

De a várva várt szépítő gömbölyödés előtt még a tegnapi mozi:
Egy szoknya, egy nadrág
Nem is tagadom, hogy csak a barátnőm és Rudolf Péter kedvéért mentem el rá, de végül is egész jól szórakoztam. Rudolf szerintem a legjobbak között van és bár a vele született szomorú kölyökkutya-tekintetét itt is gyakran bevetette, gazdag színészi eszköztárával bármikor elvisz a hátán egy akármilyen filmet. Még egy újraforgatott régi filmet is, sőt, még azt is megússza, hogy egy Latabár epigon legyen belőle. Ami a többi szereplőt illeti, hát ott nehéz bármit is mondani. Bajor Imréről eddig is tudtam, hogy nem színészkedik amikor ostoba képet vág, ebben a hitemben most sem rendültem meg. Azt sajnálom csak, hogy a két kedves Krétakörös színészemnek, Scherer Péternek és Mucsi Zoltánnak ilyen ripacs szerepet írtak. Kétbalkezes pénzbehajtókat játszattak velük, de kábé azt várták tőlük mint az eredetiben a magányomozótól: vágjanak minél hülyébb pofákat és tűnjenek minél szerencsétlenebbnek. Ami mondjuk sikerült is nekik, de egy bizonyos szint alatt a legjobb komédia is idiótaságnak tűnik - éppen csak nem pukizatták őket bele a kamerába.
Az alkotók nem igazán tudták eldönteni, hogy mennyit tartsanak meg az alaptörténetből. A sztorit kissé átírták (a végét azt nagyon is, még nyálasabban "happy-end-es" lett mint az eredeti) és a forgatókönyvbe regeteg mai elemet is beleírtak: itt már talk-show-ban tör ki a botrány, a karrierjét építgető színésznőcske sem szorul senki tanácsára, saját maga választja ki hogy kinek az ágyába bujjon. Kapott egy fricskát a bulvárosodó világ és a média is megkapta a magáét - szúrkapiszkában is és burkolt reklámban is. Ez is nagy hibája egyébként a filmnek; néhány jelenetét egy az egyben át lehetne emelni a filmet megszakító negyedórás reklámblokkba. Hiába, nincs mit tenni, valahol mindnyájunknak korpásodik kissé a haja.
De visszatérve a régi és az új közti egyezőségekre és különbségekre: néhány jelenetet (pl. amikor a vérig sértett szinész fel és alá járkál, az inasa és a rendezője meg fejét jobbra balra forgatva követi a tekintetével) egy az egyben átvettek, másokon picit módosítottak csak (itt például nem a jégen fakutyával, hanem a csónakázó tóban, a csónakból kiesve kell Ubulnak tolni Dulcineát). Ezt is untam például, szerencsétlen Bajort habbal teli fürdőkádba mártották, dzsakuzziba ejtették és csónakázó tó vízébe dobták. Ennyi befürdés kissé sok egy másfél órás filmben.
A híres beszólásokat meghagyták, de jelentősen megnyirbálták: egyetlen egyszer hangzik csak el a klasszikusnak számító "gaazembeer, csibééész!!" és az "én nem nagyon akarnék beleszólni, de...." aranyköpés is. Az előbbit nem bánom, az maradjon meg Latabárnak, de a "nem akarnék beleszólni..." kaphatott volna új értelmet. Kissé korszerűsíthették volna az azóta meglehetősen elavult, nőkről folytatott eszmecseréket is. Már persze csak akkor, ha a rendező tényleg csípős, pikáns szórakoztató közönségfilmet akart volna készíteni és nem csak szponzori igényeket kielégíteni - meg persze keresni egy kalap pénzt.

:-) Szépjóestét!
Azt azért "nyugodt szívvel" megállapíthatom, hogy ha egy nap képes vagyok gyalogolni 8 km-t, bringázni 10-et, lemosni 28 ablakot (székről, létráról, asztal tetejéről, melyiket hogy tudom elérni), fel tudok tisztítani 200 m2 szőnyeget, visszabringázni 10 km-t, akkor nagyon beteg azért nem lehetek.
És ha nem kéne gyorsan "moziképes állapotba" hozni magam, még lenne kedvem főzni egy jó paprikást a reggel szedett csoportos pereszkéből.
Ez sajnos holnapra marad, de este még leszek, beszámolok a moziról.

:-) Szépjóestét!
Mivel semmiképpen nem tudom elkerülni az újraforgatott Egy szoknya egy nadrág megtekintését, hát ma lelki ráhangolódás gyanánt megnéztem az eredetit, Latabárral. Első hallásra jó ötletnek tűnik most műsorra tűzni, de mások nem így gondolják; összesen hatan voltunk a teremben. Rajtam kívül nyilván mindneki látta már a filmet, aki meg nem, az már nem is élvezné a hatvan évvel ezelőtti rendezést és a lassú vágásokat. A fekete-fehér filmről nem beszélve, a mai generációnak az már nagyon ingerszegény lehet.
Nálam nem nagyon jön be a Latabár-féle komikus színjátszás, az olyan figuráktól pedig mint a fancsali, csámpás magánnyomozó egyenesen frászt kapok. A női főszereplőre is tökéletesen igaz volt az öltöztetőnő meghatározása: szőke, szép és tehetségtelen. Legtöbbet a flegma, mindenbe beleszóló inason nevettem, az egy jól kitalált figura, miatta érdemes volt beülni.

Holnap megnézem a re-make változatot, ha másért nem, Rudolf Péter miatt.

Más:
Máma kétszer történt meg, hogy nem hittem a saját szememnek.
Először a Lehelen; minden baromfiboltban kézzel írott tacepaók vannak kifügesztve, nagy ákom-bákom betűkkel: "MAGYAR CSIRKE, SZÁRMAZÁSI HELY: PUSZTAMONOSTOR" vagy "MAGYAR PULYKA, SZÁRMAZÁSI HELY HAJDÚNÁNÁS". Biztos csak mellettem rohannak így el a napok hogy semmiről sem tudok, hát tényleg ekkora lenne a pánik??
Másodszor moziba menet, a Blahán; egy nagy box-zsák van felfüggesztve!! Bizisten, bárki aki arra jár, bemoshat egyet a zsáknak. Én már gondoltam rá, hogy a munkahelyemen a lépcsőházban fel kéne szerelni egy ilyet. Szerintem sokat javítana a munkahelyi légkörön ha -ki ki vérmérséklete szerint- nem egymást ennénk vagy önmagunkat emésztenénk hanem kimennénk a lépcsőfordulóba és egy jó nagyot behúznánk egy homokzsáknak. Egy szabály lenne csak: ha éppen "akcióban" látnánk valakit, nem szabadna megkérdezni, hogy kit képzel a zsák helyébe. Két-három sorozat és mindjárt csökkenne a munkahelyi stressz.
És erre tessék, másoknak is az eszébe jut és meg is csinálják. Kár, hogy olyan messze dolgozom a Blahától :-)))

Mégmás:
megérkezett a vérnyomásmérőm.
41 évesen vérnyomás- és pulzusmérőt kellett vennem, sőt, roppant fegyelmezetten jegyezgetem az értékeket. A vérnyomás rendben lévőnek tűnik, de a pulzusom néha minden különösebb fizikai megerőltetés nélkül felugrik 98-100-ra.
Ez van.
Bejelentkeztem terheléses EKG-ra, de előtte el kell végezniük egy sima EKG-t, mert az alapján a lelet alapján dönti el az orvos, hogy vállalja-e a terheléses vizsgálat kockázatát. November 18-ra jegyeztek elő, szóval itt is három hét a várakozás. De milyen lehet az a terheléses vizsgálat, ha előtte egy orvosnak fel kell mérnie a kockázatot????

:-) Szépjóestét!
Nem tudok mit írni, teljesen kész vagyok az erőmmel.
Holnap már hálistennek péntek, szombaton még meg kell csinálnom egy nagytakarítást de a vasárnap és a hétfő teljesen az enyém lesz. Gombászni fogok, szépülni, kicsit tornázni és nagyokat gömbölyödni.
Két teljes napig!
Mondom KÉT TELJES NAPIG!!!!!
Csak addig bírjam ki.

:-) Szépjóestét!
Az irodát már berendeztük, mindent elpakoltunk amire szükségünk van, mindent kidobtunk amire már remélhetőleg soha nem lesz szükségünk és mindent megtaláltunk amiről azt hittük hogy elveszett a nagy kavarodásban.

Nem is tudom mi van velem, valahogy semmire sincs időm.
Valahogy nagyon összesűrűsödött az idő. Az rendben van hogy kényszeresen be akarom pótolni a rámolással és rendezkedéssel "kiesett" napokat, de mintha változna az idő dimenziója is, valahpgy úgy, mintha tömörödnének az időegyenesen az egységek.
Ébredek, kiviszem a kutyát, rohanok dolgozni, dolgozok, dolgozok, éhes leszek, eszem valamit (ma valami isteni finom rokfortos-póréhagymás mártással leöntött masnitésztát, zóna adagot, hajahaj, az a nyavalyás koleszterin!), dolgozok, dolgozok, rohanok haza, szaladok ki a kutyával, rohanok tovább dolgozni, dolgozok, hazaesek, kiviszem a kutyát, tisztálkodok és bedőlök az ágyba.
Napok óta nem volt a kezemben újság, nem nyitottam ki a netet, nem olvastam sem hírportálokat sem kedvenc blogokat, de még az e-mailjeimet sem válaszoltam meg. Nem vagyok pedig fáradt, csak mire észreveszem már vége is napnak - és az erőmnek.
Tessék, megint 11 óra, most mondta be a rádió. De hogy előtte mondtak-e híreket, azt nem tudom. Dunsztom sincs mi történik körülöttem, az emberek pont fordítva viselkednek mint az idő; mintha felhígultak volna. Arcok helyett csak elmosódott foltokat látok magam körül.
Pocsék érzés.
Pláne pocsék érzés, mivel én éppenhogy lassítani szeretném az életemet, lefényképezni és elraktározni a pillanatokat. Ha akarom, végtelen hosszú ideig tarthat amig egy meggörbült fűszálról legördül a harmatcsöpp. Vagy órákig tarthat az is, ahogy a szürke gém szárnyat bont és egy puha, észrevehetetlen mozdulattal elrugaszkodik a földtől. Vagy egy fél életet kitölthet az a kis mozdulat, ahogy a kedves két tenyere közé fogja és megpaskolja a párnámat. Itt van a retinámon, bármikor elő tudom hívni.
Így szeretnék élni, minden pillanattát elraktározni az időmnek de ehelyett csak futok, rohanok, száguldok, szinte már gyorsulva zuhanok bele a jövőbe anélkül, hogy a jelenből bármi is megmaradna.
Pocsék érzés. Nincs pedig rosz kedvem, szomorú sem vagyok, csak valahogy pocsék ez így.

:-) Szépjónapot!
:-DDD muszáj megírnom, annyira mókás!!
Rajtam röhög a fél irodaház :-DD
Olyan, de tényleg ollyyyannnaggyon fegelmezett vagyok mint egy katona!
Sőt!
Mint egy kommandós!!
Az történt, hogy megszólalt a vészcsengő.
Nekem ez csak annyiban újdonság, hogy a hajón kürt szól, ilyenkor azonnal fel kell venni a mentőmellényt (mert a tengeren legelsősorban megfulladni lehet), egy-két-annyit-amennyit-felmarkolni-bírunk pokrócot (mert nagy hidegben és vizesen megfagyni is elég hamar lehet, pláne ha az ember neglizsében menekül) valamint a fejünkre kell tenni egy sisakot (mert az emberre rá is eshet valami, sőt, urambocsá' fejre is eshet a nagy kavarodásban). Mese nincs, menteni való érték az emberéleten kívül nincs. Se pénz, se útlevél, semmi se fontos, de még a mentőmellény keresésével sem szabad három másodpercnél többet eltölteni, tartalék övek vannak a mentőcsónakban is.
Szóval megszólalt a csengő, a fiatal kollégák néznek rám, hogy most mi van. Mondom nem tudom, de fogják a kabátot (hideg van, mégse kéne tüdőgyulladásban meghalni) fogják a táskát és gyerünk innen. -Hova?- kérdik ők, mondom nem tudom, kifelé az épületből, most, azonnal. Szép fegyelmezetten vonulunk a kanyargós folyosókon, mások toporognak, kérdezgetik egymást hogy mi történt, én meg terelgettem magam előtt a két huszonévest (in death order, please!) és meg sem álltunk a kijáratig. A portán pont akkor beszélt a biztonsági őr a tűzoltósággal hogy hamis riasztás, semmiség, a büfében leégettek valamit azért kapcsolt be a füstérzékelő.
Úgy nézett ránk ahogy ott álltunk kabátban, táskával, utasításra várva, mint aki csodát lát :-DDD

Viszont nagy valószínűséggel mi lettünk volna az egyetlenek, akik épen és egészségesen megússzák ha tényleg éles a helyzet.
Ez van.

:-) Szépjóreggelt!!!
Végre működik a blogspot, a társalgóból idemásolom az esti blogot
(a helyesírási hibákat majd később kijavítom. Álmos voltam már amikor írtam)
Azóta azt is hallom, hogy Gyurcsány "előre megfontolt szándékkal" fogta rövidre az oparaházi beszédét.
Hajhaj.

Menem kell dolgozni.

:-) Szépjóestét!
megint nem működik a blogspot.
Hónapok óta nem volt olyan energikus napom mint a mai. A bútorcsere-akció folytatódott, ide szekrény, oda fénymásoló, mégse oda szekrény, volt olyan, hogy háromszor pakoltunk át egy szekrénynyi iratot. Nem tudom hány kiló papírt mozgathattam meg, szerintem több mázsát.
Hamarabb eljöttem, várt a fogorvosom. Azt hittem komyolyabb baj van és sorvadni kezdett az ínyem, de megnyugtatott, csak egy kis fogkő, leszedte, kicsit polírozott, azt mondta, egy év múlva vár. Így azért nagyon jó ám fogorvoshoz járni, pár évenként egy tömés csere, néha egy kis polírozás és kész is. Már csak a terheléses EKG-t, a pajzsmirígy-vizsgálatot és a méhnyakrák-szűrést kéne letudnom, aztán orvost se lássak egy darabig.
Szóval hamar végeztem, gondoltam átültetek 2-3 cserép virágot és beviszem a munkahelyre, a szép bútorok között már egész otthonos lesz a hangulat.
Erre mit csináltam, én idióta, na mit??
Hát átültettem több mint 20 cserép növényt, sőt, még elszaladtam a baumakszba is orchidea földért. Még 4 cserép virág földjét kell frissítenem, de azokhoz létrázni kell, már nem maradt erőm hozzá. Meg persze a kaktuszok, de azokhoz most a világ kincséért sem nyúlok.
Nagyon meglátszik a növényeimen hogy az elmúlt évben semmire nem volt időm és erőm, nagyon el vannak hanyagolva, sápadtak, véznák, tele vannak (illetve hát voltak) száraz levelekkel. Nem is lenne szabad ősszel átültetni őket, de tavaly tavasszal sem csináltam meg, akkor meg hajnalban jártam másodállásba, még fáradtabb voltam.
Az a baj, hogy nem csak a növényeimen látszik, hogy nincs időm.
Sajnos az emberi kapcsolataimon is, szinte teljesen leépültek.
Szerdára van egy jegyem a Katonába A portugálra, nem tudok rá elmenni. Nézegettem a noteszem hogy kinek ajánlhatnám fel, hát rá kellett döbbennem, hogy a legtöbbjüket hónapok óta nem hívtam. Régebben nyilván voltak gyenge próbálkozások, de tényleg soha nem érek rá, hát naná hogy megunták. Én meg csak azért nem szeretek telefonálni, hogy életjelet adjak magamról.
Nem vagyok egy jó "kapcsolatápoló", hiába. Kiépíteni tudok barátságokat, de működtetni úgy látszik nem.
Úgyhogy ha valaki szerdán ráér, dobjon egy e-mailt, szívesen átadom a jegyet. A darabról csupa jót hallottam, kár lenne ha üresen maradna a szék.

Más:
tegnap is dolgoztam, csak ma reggel és csak fél füllel hallgattam az ünnepi beszédeket.
szégyen.
Szégyen hogy a notabilitásaink ilyen ostoba frázisokat puffogtatnak. Nem csak Orbán ment az idegeimre a jövő ajtajáról leverendő lakattal amit a múlt erői zártak be (pár napja még be akarta törni ugyanazt az ajtót, most már csak a lakatot akarja leverni, azért haladunk, még ha nem is előre, de fejlődünk), hanem Gyurcsány is kezdi magát szószéken érezni és elképesztő kenetteljes hegyibeszédet nyomott.
Únom őket. Nagyon únom.

1956. október 23.

forrás: Diafilmgyártó Kft.

:-) Szépjóestét!
Mégiscsak be kell ismernem hogy itt az ősz. Sőt, a tél; átmentem medvébe, a legszívesebben téli álomra vonulnék.
Szinte semmivel nem bírok foglalkozni, minden kiesik a kezemből - és ami ennél sokkal rosszabb, a fejemből is. Csak aludnék, aludnék, aludnék. Az újságokból éppen csak a főcímeket olvastam el én Bacher Iván kesérédes kis írását a népszabóban - be is telt a szellemi kapacitásom, egyetlen betűnyi információt sem lettem volna képes feldolgozni.
Délután aludtam egy hatalmasat, úgyhogy gyűjtöttem annyi energiát hogy este azért elmehessünk moziba.

A Hölgyek levendulában egy kedves, igazi békebeli film remek szinészi alakításokkal. A "békebeli" itt valóság, a készülődő II. világháború éppen csak a rádió hírein keresztül próbál beszivárogni a tengerparti kis falucska szélén álló házba, de valamelyik nővér azonnal kikapcsolja. Mert két idős nővér a főszereplő, egyikőjük a fölös energiáit, másikuk a benne rekedt szeretetvágyat önti rá egy partra vetett, sérült fiatalemberre. Szépen, fokozatosan épül fel a történet, összehasonlíthatjuk az öregember fiatal nők és az öregasszony fiatal férfi iránti vonzalmát. Ja, itt mégis csak beszivárog a világpolitika a történetbe; a féltékeny vén orvos feljelenti a fiatalokat, mert hallotta őket németül beszélni - az pedig 1936 Angliájában már komoly ok a gyanúra.
Nagyon kedves film és igen részletgazdag, apró epizódok színesítik. A főszereplők mellett érdemes még figyelni az undok takarítónőre, Dorcasra is. Az én kedvenc figurám pedig a falusi kocsma hegedűse, akit először azért hívnak a beteg fiúhoz hogy szórakoztassa de aztán kölcsön adja a hegedűjét neki. Az ő arcát érdemes figyelni, amikor a képzett, tehetséges művész játszani kezd a kocsmai zenész hangszerén. A remek szinészi alakításokért, a gyönyörű filmzenéért, és a tényleg békebeli, fanyar humoráért érdemes megnézni a filmet.


nagyon álmos vagyok, jóéjt.

A bürokrácia diszkrét bája...
Fél évvel ezelőtt megalakult ugye ez a mi nemzetközi csoportunk. Rendeltünk faxot, fénymásolókat, számítógépeket, bútort, miegymást, ami kell egy irodába. Kaptunk tíz éves felújított fénymásolót, a 70-es évekből ittmaradt íróasztalokat, a számítógépek hőskorából származó vasállványos számítógépasztalokat, ilyesmit. Ezekből az ócskaságokból egyedül a számítógépasztalok voltak használhatóak, akkoriban még nem sajnálták az anyagot belőlük, stabilag voltak, bár iszonyú rondák. A csoportvezetőnk naponta dühöngött hogy egy ilyen téesz-iroda kinézetű helyen nem lehet külföldi partnereket fogdni, én naponta dühöngtem mert a felszálkásodott íróasztal hol egy nadrágom tépte el, hol a harisnyám szálát húzta ki. Minden nehézkes volt és kezelhetetlen: a fiókok szorultak, a polcok leszakadtak, az ajtók lógtak, a fax többet van szervízben mint használatban.
Szóval három hónapja rendeltünk bútorokat: 5 db számítógép asztalt, 5 db íróasztalt és 5 db kisasztalt nyomtatóknak, fénymásolónak, esetleg mellé tenni két fotelt a vendégeknek.
Máma csörög a telefonom, hogy pakoljunk, most, azonnal, rakják le a bútorokat.
Milyen bútorokat? A mieinket??? Jééééé??
Mint az őrült, dobáltunk mindent kosarakba, dobozokba, ráadásul két kolléga nem is volt bent, helyettük is, a személyes dolgaikat is. Több száz iratköteget, amit végre ábécé-sorrendbe raktam szintén összemadzagozva kosarakba, dobozokba, kötegekbe, ahol éppen elfért - folyt a valagunkon a víz.
És hozták a bútort, gyönyörű, cseresznye színű L alakú lapokat. Jaj de jó, nem íróasztal - számítógépasztal kombinációt hanem szép sarokasztalt kapunk, hurrá!! Aztán ahogy kezdték összeszerelni, bennem úgy érlelődött a felismerés, hogy itt valami nagyon el van szabva. Csodaszép, hatalmas sarokasztalok ..... 180x180 centi, amikor nekünk a kisebbik szobánk összesen 230 centi széles. Nyomtatóállványnak szánt dohányzóasztal gyanánt fél íróasztalnyi toldalékok. A munkások meg csak szerelték az asztalokat, csak szerelték, szerelték, már mindenhol asztal volt, már egymás tetejére fordítottuk őket és még mindig volt bontatlan doboz. Jelenleg a szobánk úgy néz ki mint egy íróasztal raktár, az asztalok között fél méternyi közlekedő folyosó van csak, csupa-csupa íróasztal minden, még ping-pongozni sem tudnánk, mert nincs annyi hely hogy ugráljunk a labda után.
De most komolyan!!
Ezt a nyavalyás bútorrendelést legalább három főnök írta alá, de lehet hogy több. A gazdasági vezető nyilván alkudozott is kicsit, de legalábbis pihentette az aktát mert máskülönben aligha tartott volna három hónapig egy ilyen egyszerű beszerzés. Szóval aláírta a főnököm, az ő főnöke, a gazdaságis, a legfőbb főnök. Jváhagyás után a csúcsról elindult az akta visszafelé: nyilván megint megkapta a gazdaságis, továbbadta a beszerzési osztályvezetőnek, az a bútorbeszerzési csoportvezetőnek, ő lepasszolta a bútorbeszerzési csoportvezetőhelyettesnek. Ő aznap nyilván pocsékul érezte magát és odaadta a levelet Gizikének. Gizikének, aki tavaly diplomázott büfé-ruhatár szakon, az élettapasztalatát a sztori magazinból szerzi, az ízlésvilágát pedig a kozmopolitán formálja. Olyan irodát szeretne ő is amit a 'zújságban látott, ahol csillogó harisnyában, piros körömcipőben, lazán keresztbe vetett lábakkal ül az asztal mögött egy piros körmű és piros szájú nő, az asztalon pedig nincsen más csak egy lap-top és egy kaktusz piros cserépben. És mivel üveglapú asztal nem volt a katalógusban, hát rendelt valamit. Még azt sem vette észre, hogy az L alakú asztal azért olyan, mert kombinálták benne a számítógépasztalt és az íróasztal. Ő gondosan rendelt még mellé 5 db számítógépasztalt is, ami gyakorlatilag egy méternyi széles toldalék az L-lapokhoz. Mint ahogy a nyomtatóasztalok is, csak azoknak erősebb a lábuk.
Mi pedig itt állunk egy csomó dizájnolt lábú hatalmas íróasztallal amihez se fiók nincs, se klaviatúra-tartó, se kábelkivezető nyílás, de még csak egy takarólap se, hogy nyáron, ha a nagy melegben szoknya van rajtam a szemben ülő ne lásson fel a méhszájamig. Az eddigi alacsony nyomtatóasztalok helyett most íróasztalon van és pont az államig ér az én sokemeletes, A3-ast és boritokot is adagoló nyomtatóm.

De most tényleg!
spórolnak, értem én, állandó beszállító van és nem mondhatják azt, hogy menjünk ki egy bútorboltba és vegyük meg a bútorainkat. De a fene enné meg, egy kibaszott colostokot megfogni és felmérni a szobánkat nem került volna olyan sokba!!
Vagy ideadni nekünk a katalógust hogy tervezzük meg mi a berendezést és válasszuk ki mi a megfelelő (mondom: MEGFELELŐ!!!) bútorokat.
Arról nem beszélve, hogy a bútorszállító munkások már hétfőn tudták, hogy ma hozzánk jönnek, tehát a beszerzőinknek lett volna idejük értesíteni minket hogy össze tudjunk pakolni és ne kellessen a teljes mai munkanapunkat elpocsékolni.
És most ott állunk féltucatnyi felesleges asztallal és nincs egy csomó olyasmink, ami pedig kéne.
Most várhatunk újabb három hónapot, mire ismét engedélyezik nekünk hogy ha már asztalunk van, hát akkor fiókunk és klaviatúra tartónk is legyen hozzá.

Más:
tegnap Tannhauser volt az Operaházban, de egyrészt este gyengélkedett a blogspot, másrészt meg ma a bútorszállítási mizéria kitörése előtt kávészünetben elmeséltem az opera tartalmát az egyik fiatal kollégának. Nagyon furcsa, de ha egyszer elmesélek valamit, akkor utána már nem olyan érdekes leírni vagy újra elmesélni. Vannak persze történetek amiket ezerszer is el lehet mondani, ami minden elmesélésnél újdonságnak hat (és egy kcisit mindig változik is, színesedik és a részletek között átrendeződnek a súlypontok), de ez az operai este nem volt olyan kiemelkedő élmény. Szép volt, különösen Molnár András Tannhausere volt szép, de egyszer elég elmesélni.

Most pedig megyek lefeküdni, teljesen kikészítet ez a mai nap. Sokkal, de tényleg sokkal-sokkal fárasztóbb tipródni, egyik sarokból a másikba állni és behúzott hassal csúszkálni a bútorok között mint egész nap dolgozni és ki sem látszani az akták mögül.

:-) Szépjóestét!
Máma olyan történt velem, ami még soha: sajnáltam, hogy le kellett szállnom egy BKV-buszról.
A Mexikói útról 19.12-kor induló fekete 25-ös busz sofőrje valóságos szórakoztatóműsort rendezett az utasoknak. Nem csak azt mondta be, hogy milyen megálló következik, de kommentálta is:
- Itt majd el kell fordulnunk balra, terelés van mert állítólag aszfaltozzák az utat. Ideje már. Jó azoknak akik itt laknak, most felértékelődik a házuk.
Következő megállónál:
- nekem is most kéne eladni a lakásom, ott is sétáló utca lesz egy darabig, csatornáznak.
- Tessenek sietni a fel- és leszálással, mert a következő megállóban az utasok már odafagytak a betonhoz.
- Tudják hogy terjed emberről emberre a madárinfluenza? Erdei "Madár" Zsolt influenzás lesz és elkapjuk tőle.
Itt muszáj volt leszállnom, de ha nem kellet volna a kutyu miatt sietnem, bizisten mentem volna vele egy-két kört :-))
Ez a göndör hajú, 40+ sofőr többet javított a BKV imidzsén mint egy sokmilliós reklámkampány.
Hallomásból tudom hogy valamelyik járaton egyszer volt egy sofőr aki idegenvezetést is tartott az utasoknak. Hozzá sajnos nem volt szerencsém. Lehetnének többen ilyenek, nem irtóznék annyira a tömegközlekedéstől.

Más:
Kicsit korai még elkiabálni, de úgy tűnik fordul a kocka. Ez mondjuk 7 hónappal a választások előtt semmit nem jelent, bár kétségtelenül a miniszterelnök tehetségét mutatja hogy így fel tudta hozni a szocikat. Gratulálok, szép munka volt. Kitatarozta a szocik imidzsét, beglettelte a nagyobb lukakat, átfestette a homlokzatot. Jobb lett volna egy teljes, szerkezetet is érintő felújítás, de ennyi idő alatt ez tellett tőle. Csak tavaszig össze ne dőljön az MSZP-nek nevezett frissen kifestett, de egyébként szúette, salétromos, ósdi építmény - mert ha most maga alá temeti Gyurcsányt, akkor itt 20 évig narancs-uralom lesz. És komolyan mondom, hogy azt nem Gyurcsány és pláne nem a szocik miatt nem akarom.

:-)
Máma mégsincs folytatás.
annyi erőm maradt csak, hogy bevegyem az altatóm - harmadik napja azzal alszom ugyanis. Meg is van az eredménye, éjjel nem riadok fel így reggel kissé kábultan, de legalább pihenten ébredek és a szívem is mintha nyugodna, nem érezem hogy nagyon szaporázná. Még három szem altatóm van, mire az elfogy, jobban kell lennem.

Hallom a hírekben, hogy a Kormány programot készít a gyermekszegénység felszámolására.
Nagyon nehéz nekem erről bármit is mondani, alig tudok valamit a szegénységről.
De tényleg! Voltak nehéz éveim, de az igazi szegénység valahogy mindig elkerült.
Nem volt persze könnyű 17 év 9 hónaposan egy doboznyi könyvvel és egy utazótáskányi ruhával beköltözni egy albérletbe, de végülis éppen túl voltam az érettségin, nyár volt, olyankor nem kell télikabát. Mire kell, addigra majd veszek, hisz munkám volt. A legrosszabbul fizetett szférában, a ruhaiparban - úgyhogy venni persze nem tudtam, de varrni igen. Kicsit ciki volt, steppelt, de jó meleg és az akkori anyagok még jók voltak, tíz évig is lehetett hordani azt a kabátot. Amikor meg egy évi spórolás után megvettem életem első saját varrógépjét, no, hát attól kezdve háváj volt az élet, nyolc óra munka, nyolc óra maszekolás, nyolc óra szórakozás, húsz évesen, hát naná, mikor ha akkor nem?
Aztán 15 év múlva lakás is került. nem volt ingyen, inflációs évek voltak, de hálistennek csak itthon. Külföldön normális életet éltek az emberek és jól megfizették, ha valaki eltakarította utánuk a szarukat meg felmosta a kiömlött narancsléjüket. Mit számít az ember életében 2-3 év, ugyan, semmiség!
Aztán persze kiderült hogy inkább 4 évet kellett volna rászánni, mert hiába a lakás, nincs benne fürdőszoba és mivel munka sincs, hát pénz sincs kőművesre. Nagyon jól meg lehet egyébként tanulni a kupacba összerakott csempére helyezett lavórban mosakodni - nincs abban semmi rossz, egész gyerekkoromban így csináltam azzal a különbséggel, hogy akkor legalább egy hokedli volt a lavór alatt. De a csempésdobozokon ülni is lehet, sőt, a rezsót is rá lehet tenni - elvégre ugyanaz a -legolcsóbb- csempe lesz a konyhában is.
Konyha ugyanis kellett, mert főzni muszáj volt, a házi koszt sokkal olcsóbb és változatosabb. Teljesen más íze van például a tojásos tésztának mint a tojásos rizsnek. És az olaszoktól is tanultam egy remek receptet; pasta con aglio, olio e peperroni. Nagyon finom, apróra vágott fokhagymát meg kell pirítani egy kis olajon, finomra vágott csilipaprikával és petrezselyemmel összekeverni és ebbe a fűszeres olajba belekeverni a kifőtt tésztát. Az olaszok reszelt parmezánsajtot szórnak rá. Én sajt nélkül ettem, trappistával úgyse jó, hát akkor minek költsek rá? A fokhagymás petrezselymes olajba egyébként kenyeret is lehet mártogatni. A rezsón nagyon finom a héjában főtt krumpli is. Úgy a jó, ha éppen csak egy ujjnyi vizet öntünk alá és szorosan lefedve, a gőzben főzzük. Így energia is kevesebb fogy.
Szóval lényeg a lényeg, hogy amig jót tud enni az ember, addig nem nevezhető szegénynek.
A szegénység másik jele sem volt rajtam látható, rongyos sem voltam soha. Hogy is lettem volna, varrónő létemre. A Ruhagyárból annak idején zsákszámra vettük a szabászati hulladékot. Egy nagyüzemben ez gyakran 1,5 - 2 méteres anyagdarabokat jelent. Ezt beteríteni már nem gazdaságos, de kisipari módszerekkel még feldolgozhatóak. Amig tartott ez a készlet mindig volt ruhám. Mire elfogyott, az ország fogyasztási szerkezete is megváltozott; olcsó méterárut csak nagykerekben, harminc méteres vagy nagyobb mennyiségekben lehetett vásárolni. A méteráru átköltözött a méregdrága, csillogó villogó hobbiboltokba.
Olcsó méteráru helyett jött az olcsó kínai - egyszer mosható, tehát egyszer használatos ruhákkal. Annál már sokkal jobbak a turkálók, mert ugyanazért az árért jó minőségű, jól szabott használt ruhát lehet venni. A jó minőség pedig akkor is jó minőség, ha már kissé divatjamúlt. A kopott elegancia tiszteletreméltóbb mint a vadiúj gagyi - az legalább egyszer valamikor elegáns és ízléses volt.
Szóval ruhám mindig volt.
A cipő, az már nagyobb gond.
A legjobb cipő sem bírja 5-6 évnél tovább.
A vacak meg két hónapig sem. Tizednyi árért századnyi használati érték - itt nagyon igaz, hogy aki szegény az a legszegényebb. Mert ha lenne egyben 15.000 Ft-ja, letudná a cipő gondját legalább három évre. De mivel nincs, három havonta költ 3.000 ft-ot, a három év alatt 36.000-et.
A jó cipő pedig fontos, mert munkát kell találni, azt pedig nem fog kapni, ha koszlott edzőcipőben megy állásinterjúra. A 10 évvel ezelőtti divatú blúzt ugyanis el lehet adni úgy, mintha hippik lennénk, vagy a retrót kedvelnénk, de a repedt műbörből kikandikáló lábujj már elriasztja a humán erőforrás menedzsereket.
Meg lehet egyébként oldani, erre vannak a barátnők. Mindig van valaki, aki ad kölcsön egy pár cipőt, egy harisnyát, egy mutatósabb táskát. Hogy egy számmal kisebb a lába?? Ugyan, nem probléma! Az ember kifesti magát (a szemceruzát és a rúzst is a barátnő adja kölcsön, sápadtan, karikás szemmel nem lehet állásinterjúra menni!) felöltözik szépen és felhúzza a kínai tornacipőt. Egy reklámszatyorba beleteszi a kölcsönkapott körömcipőt, felül a buszra, villamosra, mikor mire, megkeresi a kiszemelt munkahelyet és egy sarokkal előtte átcseréli a cipőt. Egy saroknyit még a legszűkebb cipőben is ki lehet bírni, fél óra az interjú, annyitól senkinek sem nő tyúkszeme. Csak arra kell vigyázni, hogy ne vágjunk fájdalmas arcot, mert az mindig elriasztja a humán erőforrás menedzsereket. A sarkon aztán vissza lehet cserélni a tornacipőt, az első fizetésünkből pedig venni a barátnőnek egy tábla csokit.
Merthogy addig a papucsát is kölcsönkérjük, azért nem szoktak szólni egy irodában, ha valaki papucsban van bent.
Ha pedig nem akarjuk, hogy az új munkatársaink észrevegyék hogy milyen csóróak vagyunk, akkor ajánlom a következő módszert: venni kell egy csomag szép paírszalvétát. Tényleg nagyon szépet! Abba reggel bele kell csomagolni két szelet egymásra rakott kenyeret és délben már csak arra kell ügyelni, ne lássák a többiek, hogy mit eszünk. Ha elfogyott a kenyér a papírszalvétát ügyesen el lehet tüntetni a zsebünkben és amikor látótávolságon kívül vagyunk, ki lehet simítani és összehajtani. Másnap a kenyerek szélét kicsit meg kell olajozni becsomagolás előtt. Ez azért fontos, mert ha esetleg mégis lenne valaki aki gyanút fog hogy mi netán csupasz kenyeret majszolunk, az most megnyugodva fogja látni az átzsírosodott papírszalvétát. Ezt már laza természetességgel lehet kidobni, senki sem fogja ellenőrízni hogy nem a felvágottól lett zsíros.

Ezek persze csak fiatalkori bohóságok, csak edzések az élet nevű küzdősportra, közük sincs a szegénységhez.
Mert lehet ugyan, hogy nem volt mit ennem, lehet hogy nem volt hol laknom vagy nem volt mit felvennem, de két dolgom mindig volt: esélyem és reményem.

Nem tudom milyen programot dolgoz ki a Ferge Zsuzsa vezette munkacsoport, de ha ezt a két dolgot nem veszik számításba, akkor felesleges munka és kidobott pénz az egész.


folyt köv.

:-) Szépjóestét!
Ki vagyok facsarva mint egy rongy. Tegnap este bevettem egy szedukszent, végre akartam egy olyan éjszakát amit végigalszom és nem riadok fel a zakatolva nekilóduló szívdobbanásaimra. Sikerült is 12 órát aludnom, reggel fél nyolckor ébredtem. Nyolcra járok, tíz perc csipátlanítás, háromnegyed óra Dunai levegő a kutyának és a gazdinak, negyedóra zuhany, fogmosás, fésülködés, negyven perc utazás. Mindenből faragtam egy keveset, mégis fél tízre sikerült beérnem. Ebben a kimerültségben egyébként nagy része van annak, hogy nem sikerült átállítanom a bioritmusom az egy órával korábbi kelésre. Nálam fél hét a normális ébredés ideje, de most fél hatkor kéne kelnem - hat előtt meg sem bírok mozdulni, de még akkor is kómás vagyok, szédülök és hányingerem van. Hiába fekszem le korábban, a reggeli egy óra mínusz három hónap alatt a végkimerültség és az idegösszeroppanás szélére juttatott. A reggeli késés miatt persze tovább bent maradtam, úgyhogy megint nincs se fregoli-szerelés, se zuhany súrolás, se vasalás, se semmi.

Odabent a munka meg csak gyűlik, gyűlik, pontosabban nem fogy. A multkoriban megkapott több mint 500 aktából még mindig csak alig több mint 50-et tudtam feldolgozni, iszonyú lassan haladok, pár adatért 8-10 oldalt kell végigolvasnom. Ráadásul teljesen strukturálatlan az iratok szerkezete, folyóírásból kell kihalásznom a nekem szükséges néhány információt. De amig a szükséges adatokat gépre nem viszem, nem tudjuk működtetni az adatbázist, ami utána jelentősen megkönnyítené a munkánkat. Utána már lehetne automatizálni, pár kattintással tudnánk megírni több tucat levelet és elintézni az ügyeket. Valahogy már csak kibírom, elvállaltam, megcsinálom.

Ráadásul mostanában szakadt a nyakunkba az a rengeteg munka is, amit Madame Kekec fél év alatt nem csinált meg. Nem is értem mi történt, folyton -már persze akkor folyton, amikor méltóztatott bejönni- dolgozott, olvasott, csendet követelt, verte a billentyűket. Erre találunk olyan ügyeket, amikben három hónap alatt egyetlen sort sem írt, csak fordíttatott. Ráírta a levélre hogy tudomásul vette, de hogy válaszolt volna rá, vagy tett volna valamit, annak nyomát sem találtuk. Órákat töltök azzal hogy az előzmények után túrom az irattárat és dolgoztatom a vindóz keresőjét. És még mit szóljanak azok a kollégák, akik megkapták a nagy halom elintézetlen ügyet!!

Ami az irattárat illet, ott nagyon mókás, új munkamódszer van kialakulóban: Madame Passziánsz kiadja az utasítást Cuppancs Kisasszonynak, hogy keresse meg az irat előzményeit. Cuppancs Kisasszony felhív engem, hogy "Hildécske drágaságom, bocsássál már meg a zavarásért édes szivecském, puszikállak drágaságom, megnéznéd hogy hol van ez és ez az akta?" Hildécske drága benyúl a szekrénybe a megfelelő betűhöz és rövid, átlag 20 másodperces guberálás után kiemeli a szükséges papírkupacot. Hóna alá csapja az aktát majd az épületet megkerülve bekopog és nagy alázattal átadja Cuppancs kisasszonynak az iratokat, aki nagyon szívélyesen megköszöni, majd bezárja a szobáját, átsétál Madame Passziánszhoz és átadja neki a kikeresett iratot. Hogy ő megköszöni-e a közreműködést nem tudom mert rohanok vissza a helyemre dolgozni. Illetve dolgoznék, de pár perc múlva megint szól a telefon, hogy Hildécske drága, aranyszivem, puszikállak édesem...... Uuhhh.
Ja, dícséret: pénteken nagyon kedvesen, tényleg nagyon kedvesen, két (azaz kettő) mondatban megmagyaráztam Cuppancs Kisasszonynak, hogy írja fel egy cédulkára valamennyi hiányzó akta számát és én kikeresem neki mindet, egyszerre. És lőn csoda, ma tényleg megjelent nálam egy cetlivel, rajta három számmal. Cirka negyven másodperc alatt megtaláltam az aktákat és csak egyszer kellett végighallgatnom a "Hildécske drága puszikállak édesem..." című előadást.
Úgyhogy ha mégegyszer egy rossz szót merek szólni Cuppancs Kisasszonyra, valagba rúgom magamat. Tök rendes és alkalmazkodó kis nő.

:-) Szépjóreggelt!
Friss példa az emberi butaságra: van egy felbontott doboz finom olasz kávém és mivel mostanában nem igazán ihatok ilyesmit, felajánlottam a barátnémnak. Reggel viszem át hozzá, hát mit csinál a szívemszottya, na mit??
Hát sütögeti a gyapjas tintagombából készült rántottát és kortyolgat mellé egy fél vizespohárnyi bonbon-meggyet. Mondom neki, hogy anyóca, allah növessze szép hosszúra a szakállad, hát direkt mondtam, hogy a tintagombához nem szabad alkoholt fogyasztani!! Sem előte, sem utána pár óráig, de aznap lehetőleg egyáltalán nem!! A gyapjas tintagomba ugyanis frissen nagyon finom étek, de van benne valami ami összevész az alkohollal és méreggé változtatja a csemegét. Én sem ettem meg tegnap, mert pénteken késő éjjel még gurítottam egy bögre forralt bort. Mit bírt erre mondani az én diplomás patikus barátném, na mit? Hát hogy az a kis (kis???? jó másfél deci!!!) bonbon-meggy az jóformán nem is alkohol. Kész, passz, le lettem állítva. Nem fogok 55 éves zugivókért felelősséget vállalni. Ráadásul gyógyszerész, hát csak különbséget tud tenni az alkohol és a likőr között.
Uhh.

Egyébként szépen süt a napocska, szerintem korán elindulok és kis kerülővel (mondjuk Újpestről a Római parton keresztül) megyek Alsórákosra dolgozni :-))

Szóval A testőr az Örkényben.
Molnár Ferenc kellemes, a klaszikus szerelmi háromszögeket "kétszögesítő" vígjátéka a női-férfi kapcsolatról való filozofálgatás és a burleszk határán mozog. Nagyon jó ízlésű és alázatos rendező és szereplőgárda kell ahhoz, hogy a darab ne csússzon bele a ripacskodásba. A két főszereplő, Kerekes Éva és különösen Mácsai Pál brillírozik, a kritikust alakító Végvári Tamás és a cseléd-mama szerepét játszó Pásztor Erzsi egy-egy pillanatra átcsúszik a vékony határon - szerencsére nagyon ritkán és csak egy-egy parányi gesztus vagy hangsúly erejéig. A testőr kétségen kívül kellemes szórakozás, bár nem sok meglepetéssel szolgál - a végkifejlet az első tíz perc után sejthető. A történet egyszerűségét azonban feledteti a szerző humora és imitt-amott elcsepegtetett, akkoriban friss szellemességnek számító -bár mára már kissé közhelyesnek ható- életbölcsessége. "Amit egy nő hazudik, az mindig igaz." Jól hangzott, nagyot kacagtam rajta, bár inkább a nyelvem harapnám le, minthogy ezt mondjam egyszer egy férfinek. Ha meg netán ő mondaná nekem, kikaparnám érte a szemét. De a szinpadról csattant a poén.
Mácsai sziporkázott a kettős szerepben, az ilyen nyafogó, nyüszögő és ráadásul féltékeny alakot még én is megcsalnám - már persze ha el nem válnék tőle. Különösen a hangja játszott, a szép, telt, hajlékony baritonja nyafogott, affektált, vádolt, bömbölt, diszkréten raccsolt és időnként úgy búgott, hogy megolvasztotta a női közönség bugyijában a gumit - már az enyémben legalábbis biztos.

Ez a főszerep kétségkívül jutalomjátéknak számít, tán csak az én heppem, hogy akkor imádom Őt igazán, amikor Örkény irásait vagy Villon verseit mondja.

Más:
Színház után felfedtem inkognitómat :-)) lehet hogy tán izgulnom kellett volna, de fene tudja, ez a napló annyira én vagyok, hogy a személyes megjelenésem aligha okozhat meglepetést - hacsak a fizikai kiterjedtségem nem vagy az iszonyú fáradtság, ami egyszer csak letaglózott. Kellemesen beszélgettünk, sétálgattunk, jól éreztem magam.
köszönet érte!

Mégmás:
a "Budapest by night" és az éjszakai buszjáratok majd még megérnek egy blog-bejegyzést. Közhely hogy nagy az isten állatkertje és alacsony körülötte a kerítés, de szerintem nem csak alacsony, hanem imitt amott már ki is dőlt. De erről majd holnap.
Jóéjt! :-))

és remélem, az éjjel nem riadok majd fel.
lécciiii!!!

:-) Szépjóestét!
Tegnap kimaradt a blog, hajnali kettő felé keveredtem haza, akkor már nem nagyon volt energiám semmihez.
Bolond egy hetem volt, egyre határozottabban érzem hogy összecsapnak a fejem fölött az aktahullámok és nem bírok megbírkózni a papírhalmokkal, ellepnek, megfullasztanak. Ráadásul még mindig gyakran felriadok éjszaka és hallgatom a sötétben az összevissza kalimpáló szívem zakatolását. Mégsem tudom magam rávenni hogy bevegyem a gyógyszert amit az üzemorvos írt. Nem kérem én, hogy egy orvos vörös szőnyegen, virágcsokorral és az Aida bevonulási indulójával fogadjon, de tán figyelhetne arra amit mondok neki. Nézegette a leleteket, hümmögött, nincs itt semmi gond, kicsit fogyni, nem enni zsíros husokat, kicsit kímélni magam, ír fel gyógyszert.
-XYZ jó lesz?
-nem tudom, nem ismerem, sose szedtem még ilyesmit.
-Hát jó, ha ezt nem akarja, akkor ABCD jó lesz?
-Nem tudom, nem ismerem, olyat se szedtem még.
-Hát jó, akkor próbálja meg a GFDH-t, az biztos segíteni fog.
-Biztos, adtam meg magam a sorsomnak, ha ennyire egyszerű, hogy van másik ismeretlen dilibogyó, hát akkor végülis tökmindegy. Ennyi erővel bemehetnék a patikába egy üres borosüveggel, letenném a földre, megpörgetném és amerre mutat a nyaka, onnan kérnék egy dobozzal. Vagy beírnám a gúgliba hogy 'nyugtató' majd a kiadott találatok közül egy véletlenszám generátorral kiválasztanék egyet. Ha ez így megy, jó, írjad fel, kiváltom, lesz ami lesz. Hogy énnekem igaziból mi is a bajom, hogy van-e ellenjavallat, egyáltalán, melyik pirula mimre hat és akarom-e hogy oda hasson, vagy legalább egy jótanács, hogy ha így vagy úgy érzem magam akkor azonnal hagyjam abba, nem, semmi ilyesmi, örüljek hogy kedvezményes receptre írja fel. Pont mintha árkedvezménnyel lottóznék. Így aztán egyre fokozódó bizalmatlansággal méregetem a fiolát és maradok a fagyöngy teánál. Attól legalább biztos nem fog szőr nőni a mellkasomon.

Ma délelőtt hatalmasat sétáltunk, szedtem egy csomó gombát is: gyapjas tintagombát, gyönyörű, hatalmas erdőszéli csiperkéket és egy halom csoportos pereszkét. A tintagombából gombás tojás lesz, a többit pedig kevés hagymán megpárolva lefagyasztom, nagyon jó lesz majd gombás rizshez, gombaleveshez, tejszines gombamártáshoz vagy gomba-brassóihoz.
Vettem ma egy szép karfiolt is.
Elég későn értem ki a piacra, séta után még a szerelvény boltba kellett mennem töltőszelepért. Nem is igazán akartam vásárolni, csak a piacon keresztül mentem haza. Az egyik árusnál egyetlen darab karfiol volt az asztalon, de annyira tökéletes, hófehér, gömbölyű, tömör virágú kis karfiolocska hogy nem is értem, miért maradt meg neki. Olyan szép, hogy szinte sajnálom megfőzni - meg fogom pedig, méghozzá levesnek. Az én karfiollevesem elég érdekes, teljesen saját fejlesztés a makrobiotikus táplálkozás jegyében.
Megmosom, rózsáira szedem a karfiolt, ez eddig egyszerű. Beleteszem a lábosba, öntök rá egy liternyi vizet (már az én csinos kis karfiolomhoz, ha nagyobb, akkor persze több kell hozzá - annyi, hogy kábé kétszeresen lepje el a rózsákat). Nyomok bele egy gerezd fokhagymát és reszelek bele egy kis krumplit, ez sűríteni fogja, én ugyanis nem használok rántást vagy habarást a karfiolleveshez. A karfiol torzsáját is belereszelem a levesben, majd apróra vágva teszek még hozzá egy picike sárgarépát is - nem sokat, nem jó ha megédesíti. Annyit csak, hogy legyen egy kis szín benne, néha akadjon a kanálba egy szeletke sárgarépa is. Szórok még bele egy púpozott evőkanálnyi zabpelyhet vagy zabpehelylisztet - ettől lesz makrobiotikus és jó sűrű. Elméletileg búza- vagy rozspehely is megtenné, de azok barnásak, csúnyák a levesben. A zabpehely hófehér, a krumplival együtt eltűnik a tejszinben, éppen csak a rostjaival jól besűríti és egészségessé teszi a levest. Dobok még bele egy csipet sót, aztán lefedem és felteszem főni. Előtte bekapcsolom az elszívót mert a karfiol nagyon ízletes ugyan, de fővés közben kifejezetten büdös. Hamar puhul és mielőt teljesen kész lenne, dobok még bele egy szeletke csípős paprikát. Nem annyit hogy csípős legyen, tejszines levesekhez az nem illik. Éppen csak egy szeletkét, a paprika aromája valahogy kiemeli a zöldség ízét. Amikor megpuhult a karfiol, egy pohár friss tejfölt vagy főzőtejszint simára keverek egy tálkában, merek hozzá pár kanál lét, összekeverem, még pár kanál leves, azzal is simára keverem és az ily módon felhígított tejszint belezúdítom a gyöngyöző levesbe. Összeforralom és elzárom a lángot. Ollóval vagdosok még rá egy kis petrezselymet és kész is.

Más
Tegnap este megnéztem az Örkényben A testőrt. De erről majd később.

Mégmás.
Khm, khm, ma mindegy.
:-))
Ez az 1111. bejegyzés.
Mondom: Egyezer-egyszáztizenegyedik!!
Amikor elkezdtem, nem hittem volna hogy eddig jutok :-)))
BLOGGOLNI JÓ!!!! jÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!

Elhunyt Eörsi István

:-) Szépjóestét!
Úgy látszik, most az a periódus következik amikor a lakásban gyors egymásután minden tönkremegy. Tegnapelőtt a fregoli, reggel pedig a WC-tartály szelepe - ömlik belőle a víz, el kell zárni mert napi 4-5 köbméter is elfolyhat. Ráadásul mire elszabadultam az irodából, már bezárt az útba eső szerelvénybolt. Pedig még pénzt is kértem kölcsön az egyik kolléganőtől, a reggeli rohanásban ugyanis pénz nélkül indultam el. Azért jó kollégáim vannak ám, csak úgy első szóra adnak kölcsön húszezret másnapig :-)) Köszönet érte, kár hogy ma nem tudtam megvenni.
Ha már így felszabadult a délutánom (unikum sincs még itthon, úgyhogy fregolit sem tudtam szerelni) akkor elsétáltam a fogorvoshoz. Két saroknyira tőlem nemrég nyílt egy kis rendelő, gondoltam, annak a bal alsó nyolcasban pár hete meglazult tömésnek a kicserélésére megfelelő lesz. A pici kis várószoba falán a Képzelt beteg rézkarcokba tömörítetve, a tágas, napos, virágokkal díszített rendelőben pedig egy mediterrán szépségű, dundi kis doktornő. Kezet fogtunk, vázoltam a helyzetet, alig negyed óra alatt kész is voltunk - 4.000 Ft-ba került a porcelán tömés. Átnézte a számat, egy kevés fogkövön kívül semmi gondot nem látott - arra kaptam időpontot a jövő hétre.
Ennyi volt az egész, de pár éve hasonló elbánásban részesültem egy magán röntgen-rendelőben és egy belvárosi szájsebészeten is, ott még altatóorvost is kérhettem volna, ha akarok. Nem akartam. Sőt, ott még pénztárgép is volt! Ma csak egy blokktömb árválkodott az íróasztalon, de nem erőltettem a dolgot, örültem hogy hamar szabadulok.
utolsó kör az egészségügy körül:
Simán el tudnám ugyanezt képzelni EKG-val, laborvizsgálattal is - már persze ha nálam maradna annak a multkor megsaccolt évi kb egymillió Ft-nak legalább a fele. Mert elfogadom én, hogy van egy szolidaritási alapja az országnak, persze, természetesen számíthatnak rám. Már csak azért is, mert én is bármikor szorulhatnék rá. De ha a pénzem másik felét meghagynák nekem és én azt szépen összegyűjtögetném, esetleg befizetném egy saját nevemre szóló egészségbiztosítási számlára, bizisten, nagyon jól tudnék belőle gazdálkodni. Remekül el tudnám dönteni, hogy egy fogtömésért húszezret fizetek egy csillogó-villogó, fekete gránittal burkolt belvárosi rendelőben vagy megelégszem egy ablak felé nyújtozkodó scheflera levelére ragasztott műanyag katicabogár látványával és fizetek csak négyet a kezelésért. Ultrahangra is mehetnék olyan budai villában lévő laborba ahol fegyveres őrök védik a nyugalmam vagy egy olyanba, amit egy tönkrement újpesti bútorbolt helyén rendeztek be. Az áron kívül két dolgot kéne csak megfontolnom: hogy hol van korszerűbb felszereltség és hogy óhajtom-e megfizetni a az extra környezetet és személyzetet. Még az is lehet, hogy egyszer az olcsóbb, másszor a drágább megoldást választanám.

Egyébként csak álmodozom, mert Zsolt azt írta, hogy Svédországban is ugyanez a helyzet mint nálunk; ott is hónapokat kell várni egy kivizsgálásra. Hogy Angliában katasztrofális az egészségügy helyzete, azt a hírekből tudom.
Nno, ez van.
Az üzemorvos megnyugtatott, jók a leleteim, a koleszterinem csak pár tizeddel magasabb az ideálisnál, az akár géphiba is lehet. Mondjuk, elég jellegzetes gondolkodásra vall, hogy egy gép csak a javamra tévedhet, mert ugye mi van, ha lefelé téved és nekem a veszélyesen magas sávban van a koleszterinem?? De ezen jobb ha nem töröm a fejem, van elég baja az én üzemorvosomnak nélkülem is :-)) Mindenesetre adott beutalót a pajzsmirígy ambulanciára és a terheléses vizsgálatra - de ez már a jövő hét zenéje lesz, erre a hétre egy leszakadt fregoli, egy vérvétel, egy EKG, egy WC-szelep csere és egy fogtömés pont elég.
És még csak csütörtök van!!!
A doki írt fel valami gyógyszert, kiváltottam. Alprazolamum hatóanyagú, stresszoldó, antidepresszáns, nyugtató, mindenféle jó hatása van. Gondos beteg lévén elolvastam a mellékhatásokat is: álmosság, szédülés, kábulás, homályos látás, depresszió, álmatlanság, idegesség, kézremegés, testsúlyváltozás, gondolkodászavar, feledékenység (a francba, ezek nekem gyógyszer-mellékhatás nélkül is megvannak, hát még rosszabodni fogok?), koordinációs zavarok, bélrendszeri- és vegetatív zavarok . Ritkábban felléphetnek zavartság, érzékcsalódások, izgatottság, ingerlékenység, dühkitörés (na még csak ez hiányzik). Étvágytalanság (ezt mondjuk nem bánnám), érzékcsalódások, kóros mozgások, fáradékonyság (miiii???? még ennél is fáradékonyabb lehetek???), beszédzavarok, sárgaság, izomgyengeség, szexuális késztetésbeli változás (hát ezt nem bánnám, ha bővebben kifejtenék). Leírtak még menstruációs zavarokat, vizelési és vizelettartási problémákat, májfunkciós zavarokat és szemnyomás fokozódást is.
Nna.
Szóval van egy csomó bajom és azt még tetézzem is?? Ráadásul azt sem tudom, hogy mennyire fog megváltozni a szexuális késztetésem??!!!
nanemmm!!!!
Csak azért nem húzom le a klotyón az egészet, mert nem szeretném a dunai halakon viszontlátni mindezen tüneteket.

Más: a fogorvosra várva fél füllel hallgattam a híreket de őszintén bevallom, hogy halálosan unom az egészet rudizolistul, friderikuszostul, gyurcsányostul és legfőképpen orbánostul és deutchtomistul együtt.

:-) Szépjóestét!
Jó másfél órája böngészem a neten lévő orvosi oldalakat, megtudtam hogy például a WBC a fehérvérsejtek számát mutatja, a lymph a nyirokcsomók neve, a koleszterinről és a nátriumról eddig is tudtam micsoda.
Kár volt ennyi időt itt ülni, nagyon elfáradtam és holnap így is úgy is megnézi az orvos a leleteket.
Ahogy elnézem, a koleszterin és a gamma globulin (ez egy májfunkciót mérő izé) kivételével minden értékem jó, azok ketten is éppen csak meghaladják a határértéket.
Nyilván le kell mondanom a hétvégi szalonnasütögetésekről és unikumokról - bár kizártnak tartom, hogy heti kétszer 3 cent unikum ekkora galibát okozhatna.
Tényleg nagyon elfáradtam a sok böngészésben, ráadásul annyi szörnyű betegségről olvastam, hogy kész csoda lesz ha ebbe nem betegszem bele.

Más:
azon tűnődöm, hogy mi lehet a piaci értéke egy olyan kisvállalkozásnak, amelyik hét éve folyamatosan kiszolgál egy vevőt. Kár lenne ugyanis egy sima felmondással elpocsékolni a sok éves kemény munkával felépített reputációmat - az utódomnak nyilván megérne egy szép kerek összeget a biztos megrendelés. Az ár gondolom a havonta leszámlázott bevétel néhányszorosa. Én meg cserébe betanítanám őt, a megrendelőm pedig -jó esetben- észre sem venné a váltást.
Szép lenne ha sikerülne, úgy nem érezném olyan nagy veszteségnek az esti munkám feladását.
Kár, hogy a lelkem mélyén nem hiszek a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad elvében. A valóságban általában az történik, hogy a kecske is megdöglik és a káposztát is ellopják.

Inkább abbahagyom, a fáradtság borúlátóvá tesz.

Nnaszépenállok.
Amig bloggoltam, lejárt a mosógép, gondoltam kiteregetek és paplan alá velem, egy ilyen nap után muszáj legalább hat-hét órát szépülnöm.
Erre mi történik, na mi?
Hát a nyavalyás fregoli a fejemre szakad, az történik.
A fenébe!
A vizes törölközők a járdán landoltak, még jó hogy négy méter magasról nem rám esett a cucc.
Ebben nem csak az a baj, hogy újra kell mosni a ruhákat, hanem az a legszörnyűbb, hogy meg kell szerelni a fregolit.
De erről majd holnap.
Vagy holnapután.
Erre a melóra ugyanis nem csak új fregolikötelet kell beszereznem, de egy kis üvegy unicomot is és erőt is kell gyűjtenem.

:-) Szépjóestét!
Élek, és a jelek szerint meg is maradok.
Reggel korán, még itthon vettem magamtól egy lekváros üvegnyi mintát, ellenőríztem a TB-kártyám, a személyim, úgy indultam neki a nagy napnak.

Hát kérem, a magyar egészségügy úgy ahogy van, elmehet a büdös picsába!!!
Tényleg!
Mert mit kapok azért a majd' 200.000 (Kettőszázezer!!!) jó magyar forintért, amit éppen tegnapelőtt utaltam át negyedéves TB-járulék, nyögdíj-járulék és egyéb államnak szóló befizetés címén, na mit?
Hát azt bele a pofámba, hogy november 8-án tudnak fogadni a kardiológián!!
Mondom: no-vem-ber-nyol-ca-di-kán!!!
Ott gyűrögetem a kezemben a beutalómat, szorít a mellkasom, a halántékomon érzem hogy a kelleténél gyorsabban ver a pulzusom, naponta többször megszédülök és egy szépen mosolygó egészségügyi alkalmazott bejegyez engem vizsgálatra kerek egy hónappal későbbre.
Mentségére szolgál, hogy legalább kedves volt és mosolygott.

A főnököm egyébként még jobban kiakadt mint én, amikor meséltem neki, ordított.
Fél óra múlva hívott, hogy MOST azonnal menjek vissza a rendelőbe, fél órán belül fogadnak.
Hogy kit hívott fel arról fogalmam sincs, osztályos főorvost, kórházigazgatót vagy tán magát az egészségügyi minisztert azt nem tudom, de tényleg fogadtak. Nem félórán belül, mert éppen egy ájuldozó nőt hoztak be, de a hölgy után közvetlenül engem szólítottak.
Egyébként bár ne tették volna.
Nem hiába ódzkodom én a protekciótól, megkaptam a pofámba valót másodszor is. Hogy minek kértem sürgősségit, amikor még a labor-leleteim sincsenek kész. Meg egyébként is, az én koromban már hormonvizsgálatot is kell csináltatni, azt meg ők nem tudnak. Felborítani a rendelés rendjét és még rendes szakvéleményt sem tud adni, nahát, micsoda dolog ez! Nem tudtam várni október végéig?
Én meg csak álltam ott leforrázva ahelyett hogy kiosztottam volna a baszatlan picsát hogy először is november 8-ra adtak időpontot, másodszor pedig mégis mit gondol, miért utalt be az üzemorvos? Mert pár napja pont olyan rosszul voltam mint az előttem lévő nő. És egyébként is, neki nem az a dolga hogy kioktasson hanem az, hogy rámcsatolja azokat a kibaszott elektródákat és a lelet függvényében további vizsgálatokat írjon vagy gyógymódot határozzon meg.
Egy kórházzal több, ahova soha többé be nem teszem a lábam - már persze a holnapot kivéve, mert a laboreredményekért be kell mennem.
Egyébként tényleg nem azért az évi cirka egymillió forintért amit a két állásomból én és a munkáltatóm befizetünk az egészségügynek, de ennyi pénzért egy magánkórházban tán még azt is megkérdeznék, hogy a bajuszos fiatal vagy a bajusztalan őszülő halántékő doktorbácsi gyömöszölje be a melleimet az elektródák alá - nemhogy egy hónapot várakoztassanak egy halálra ijedt beteget.
Aki ráadásul még tesz is az egészségéért, csak koffeinmentes kávét iszok, fogyókúrába kezdtem, szégyenszemre zónaadagot ebédelek. Uhh.
Ha ebben az országban valaha privatizált egészségügyi biztosítók lesznek, én leszek az első, aki otthagyja az állami egészségügyet a francba.
(Egyébként lehet hogy a privát kórházzal sem leszek megelégedve, mert én egy olyan dokit szeretnék aki bajuszos is és a halántéka is őszül. De ez már legyen az én bajom - és az én intézmény-választási jogom)
Nna.
Juszt se hagyom magam kikészíteni!

Az EKG egyébként nem mutatott ki kóros elváltozást, a vérnyomásom rendben van, a pulzusom viszont nagyon gyors. Hogy mennyire gyors azt nem tudom, mert őnagysága vérig sértett doktornője nem írta rá a leletemre. A légzésem érdes. Hogy ez mit jelent nem tudom, arra nem méltattak hogy elmagyarázzák.
Mindenesetre jó kis kanossza vár rám, meg kell nézetnem a pajzsmirigyemet, hormonvizsgálatot kell végeztetnem, ellenőríztetnem kell a vénáim állapotát, terheléses vizsgálatot kell csináltatnom és ilyesmi.
És legfőképpen fel kell mondanom a másodállásom.
A fenébe, nagyon sajnálom, mert pont az a nyugisabb, stresszmentes munka. Az irodában viszont más sincs csak stressz és kapkodás.

:-) Szépjóestét!
:-((((((((
Holnap reggel a kardiológián kezdek. Illetve előbb a laborban, mert oda is beutalt az üzemorvos. Nem nagyon bírok magamra találni, úgyhogy ma megmutattam magam a dokinak. A vérnyomásom picit magasabb mint eddig, de amikor meghallgatott, már írta is a beutalókat.
Nno.
Most keresem a TB kártyám és közben próbálom nem vizualizálni az elhalt szívizmaimat és az eltömődött artériákat.
És még azt mondják, hogy kerüljem a stresszes helyzeteket.
A főnököm is megtapogatta a pulzusom, megnyugtatott, hogy csak hébe-hóba marad ki egy ütés, egyébként, is, negyven felé már mindenki érzi a szívét.
Ami rendben is lenne, ha nem volna szent meggyőződésem, hogy nekem kőszivem van.

:-) Szépjnapot!
Hiába süt a Napocska, kornyadt vagyok és csak topogok a lakásban céltalanul, mint egy tojógalamb. Főzzek, ne főzzek, induljak dolgozni hogy minél hamarabb végezzek vagy előtte szunyókáljak egy órát? Megmossam a hajam most hogy napon száradhasson vagy ráér csak estére, mert úgyis lenyomja majd a sisak? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatnak és jól mutatja az állapotom, hogy nem tudok bennük dönteni.
Egyedül a főzés kérdését sikerült megoldanom; ilyenkor, amikor nem igazán vagyok éhes de tudom, hogy ha most nem eszek akkor este hatra bármit megennék, szóval ilyenkor szoktam tojáslevest készíteni. Tudom, tudom, én is voltam napközis, nekem is hányingerem volt a rántásszagú, moslékszínű létől amit tojáslevesként tálaltak elénk, de az én tojáslevelesem más. Pontosabban nem is az enyém, hanem Balogh-nagyanyámé.

Két tányérhoz kell egy evőkanál olaj, egy teáskanál liszt, két gerezd fokhagyma, teáskanál vegeta, mokkáskanál paprika, mokkáskanál köménymag, két tojás, pár csepp almaecet, fél maréknyi vékonyra gyalult vagy reszelt leveszöldség, vegyesen, ami éppen van otthon: répa, petrezselyemgyökér, karalábé, zeller, kelkáposzta torzsája, ilyesmi.
Az oajat fel kell forrósítani és rádobni a vékonyra vagdosott fokhagymákat. Pár másodpercnyi fonnyasztás után kerül az olajba a liszt, szép zsemleszínű rántást kell készíteni majd lehúzni a lábast a lángról. Bele kell keverni a gyufaszálnyi szeletkékre gyalult zöldségeket, a vegetát, a köményt, utóljára a pirospaprikát, hogy meg ne égjen. Vissza lehet tenni a lángra és fél liternyi vízzel felönteni. Amikor felforrt, még pár percig főzzük, majd belecsorgatjuk a felvert tojásokat, megkeverjük és elzárjuk alatta a lángot. Ha van otthon egy szál petrezselyem, azt is bele lehet vagdosni és ha meghűlt, néhány csepp almaecettel ízesíteni. Aki szereti, szórhat rá pirított zsemlekockát.
Ennyi.
Tíz perc az egész, mire megírtam a blogot addigra meg is hűlt, lehet enni és menni dolgozni.

:-) Szépjóestét!!
Reggel hatalmasat gyalogoltunk, csuda jó volt. Már nem lehet nem észrevenni, hogy itt az ősz, a Duna partján gyönyörű színekben pompáznak a fák. Az én kedvencem a vadszőlő, ilyenkor sötétzöldből a vérvörös és bordó árnyalataira vált. Különösen szép, amikor egy már sárguló, ritkuló lombú fára felfutott vadszőlő bíborszínei napról napra sötétülnek és ahogy fogy a fa lombja, úgy látszik több a vadszőlőből míg végül a nyáron világoszöld lombú akác egyszercsak ott áll előttünk mélyvörös vadszőlőlevelekbe öltözötten. Egészen addig, amig le nem veti azt is és meg nem adja magát az álmos, ólmos téli szürkeségnek. A vadkacsák is mutatják az őszt, a gácsérok megszinesedtek, mesziről fénylik a sötétzöld fejük. Ilyenkor csapatokba is verődnek. Nyáron párokba rendeződve gondoskodnak a fajfentartásukról, de az inséges téli napok előtt nagy csoportokba szerveződnek. Gondolom, így biztonságosabban meg tudják szervezni a napi táplálkozásukat. A Duna is mutatja a változást, lehűlt a víz és kezd súlyosabbá, ólomszürkévé álni.
Én nagyon szeretem a vénasszonyok nyarát, órákig tudok gyönyörködni a színekben, szeretem hallani a bokáig érő avar zizegését és borzasztó tudok örülni egy-egy naposabb délelőttnek. Ma is hanyatt dobtam magamat a gáton, csuda jó volt, többet szépítet rajtam mint egy kiadós alvás.

Más:
Tegnap megnéztem az Örkény Színház Sirályát.
Csehov eredetileg nyilván a saját kora félgazdag, félművelt, dolgozni már nem nagyon képes, a művészetekhez viszont csak alig tehetséges és roppant szenvelgő lelkű léhűtőit akarta megfricskázni (persze az is lehet hogy nem).
Eszem ágában sincs ilyen vagy ehhez hasonló elemzést írni, a darab ennél sokkal több rétegű, örökérvényűbb és időtállóbb.
Az Örkény Színház felfogásában Csehov összeterelt egy csomó lúzert, mindenkinek adott egy kielégítetlen vágyat, némelyekbe csöpögtetett egy kis önmarcangolást, másokba jó adag hedonizmust, megint másokba beláthatatlan mértékű exchibicionizmust de olyan is van a társaságban, aki csak libidót kapott. Ezeket a szereplőket jól megkeverte, összepárosította őket, megint megkeverte, újra összepárosította és a végén úgy döntött, hogy a lúzerek csak maradjanak lúzerek, ezek közül az alakok közül egyik sem érdemli meg a boldogságot.
Hogy miért?
Mert nem dolgoznak meg érte, nem építik fel magukat, hogy egy modern pszichológia szakkifejezéssel éljek.
Mert vegyük csak sorra:
Arkagyina sikeres, a világ a lábai előtt hever de nem tud váltani, nem mer együtt érni a korával, negyvenesen is hebrencs, cserfes kamaszlánynak szeretne látszani. Olyannak akar maradni, amilyen az első sikerei idején volt. Dugdossa a fiát mert ugyebár egy fiatalembernek nem lehet fiatal lány mamája, ott némi korkülönbséget mindig feltételez a szemlélődő. Fiatal szeretőt tart, amiben igaza is van, egy fiatal férfi nagyon jó tesz egy nő arcbőrének.
De milyen az a szerető?
Trigorin is sikeres, szép szavú, csillámló stílusú író aki mindig elégedetlen magával, amit egyszer leír azt utána már tökéletlennek tartja, önbizalma a fellegek és a béka segge között hullámzik. Idális párja a hízelgő Arkagyinának. A nő tudatosan, rutinosan és némi cinizmussal kezeli a férfi depressziós rohamait. Ketten megtestesítik az egymás hiányosságait kiegészítő féltehetségeket. A kettőjük közötti szakadékot a nyilvánosság felé mutatott negédes boldogsággal leplezik - vagy jó, akár tömik be. Álompárnak hívnánk őket ma, női lapok mutatnának képriportot a fürdőszobájukról és paparazzik várnák őket a mulatók kapujában. Kora délutáni tóksókban külün-külön nyilatkoznának a szakításuk okáról csak azért, hogy pár hónap múlva új közös életet kezdjenek - természetesen új fürdőszobával. Ez ugyan nincs belerendezve a darabba, de én könnyen odaképzeltem :-))
Trepljovnak, Arkagyina fiának az a veszte, hogy még túl fiatal az önállósághoz, de már túl öreg ahhoz hogy a mama fiacskája legyen. A kicsinek elkényeztetett fiúcska aki a majomszeretet elapadásával kihullik az érzelmi semmibe, lázad, elégedetlenkedik, megveti azokat akik többé már nem dédelgetik - de ereje, kitartása és tehetsége kevés ahhoz, hogy saját maga lehessen. Álmokba menekül, azt képzeli hogy művész és hogy szerelmes. Bele is hal szegény, ennyi önellentmondással és megelégedetlenséggel tényleg nehéz lehet élni - 25 évesen, mert ha valaki azt a kort öngyulkosság nélkül megússza, utána már 80-90 éves koráig egész jól elboldogul.
Nyina, a hamvas, szépséges Nyina "akibe még a vén Szorin Petrovics, törvényszéki tanácsos is szerelmes volt egy kicsit" talán az egyetlen, akiben van némi bátorság és mer változtatni az életén - sajnos rossz irányban. Tapasztalatlan még és nem veszi észre, hogy az öregedő Trigorijnak éppen csak egy feszesebb mell és hamvasabb bőr kell. A férfi má régen függővé vált Arkagyina hízelgéseitől, a naponta, nagy dózisban adagolt dícséret tartja őt életben. Ezért behúzott farokkal visszakullog Arkagyinához és többé tudomást sem vesz az összetört Nyináról. Aki persze erősnek próbál mutatkozni, élnie is kell, összeszedi hát magát és elkezd kiépíteni egy harmadosztályú színésznői karriert, belekalkulálva, hogy "el kell viselni a nagykereskedők tolakodó udvarlását". A Nyinát játszó Hámori Gabriellának volt néhány nagyon jó pillanata. A II. felvonás végéről az a mondata például, hogy "Maga író lett, én színésznő. Hát, mi jól bekerültünk a nagy körforgásba!" olyan, mint Mona Lisa mosolya. Keserűség van benne, bizakodás, önbecsapás, ráeszmélés, reménytelenség és az a beletörődés, hogy a megkezdett úton akkor is végig kell menni ha már most látja, hogy rossz irányba tart. Emiatt a pár szó miatt is már érdemes megnézni az előadást, komolyan mondom, katartikus.
De nagyon jó a többi karakter is.
Szorin, a jó öreg Petruska aki életének egyetlen célját sem tudta megvalósítani. Ő már csak abban reménykedik, hogy mielőtt meghal, Trepljov valóra váltja az ő be nem teljesült álmait.
Dorn, az orvos, aki jó adottságaival, eszével, sármjával remekül ellavírozgat a vidéki posványban. Pénzben, pinában, piában soha nem szenved hiányt. Ha nem lenne olyan fanyar humora, gyűlöletesen ellenszenves lenne. De nem csak humora, hanem öniróniája is van és igazi gazemberségekre soha nem vetemedik. Az meg hogy minden útjába kerülő pinát használatba vesz megbocsátható, hisz mint tudjuk, az a használatban nem kopik, csak edződik. Egyébként is öregszik már és ügyesen alkalmazkodik korához: farka helyett kezdi a vállait használni, a nők remekül ki tudják magukat sírni rajta.
Utoljára maradt, de nem kevésbé fontos a Samrajev család. Samrajev, a despota intéző valósággal terrorizál maga körül mindenkit. Igazi suttyó, otthon goromba, a városi népeket hátuk megett megveti, szemtől-szemben viszont csontig benyal nekik.
Polina, a felesége néhanapján az orvossal vígasztalódik. Igaza van, a lopott boldogság is boldogság, akkoriban nem nagyon lehetett lelépni egy mégoly goromba férj mellől sem.
Mása, a lányuk is tipikus lúzer. Reménytelenül szerelmes Trepljovba, bután, dacosan gyilkolja magát. Iszik, és -haladjunk a korral- kokainozik. Meg férjhez megy Medvegyenkohoz, a tanítóhoz. Nna, az a figura aztán csak az igazi lúzer. Folyton panaszkodik, mindenkire irígy akinek egy picit is több a fizetése mint az övé. Egyébként jó ember, jó apa is, csak éppen megöli a körülötte élőket a folytonos síránkozásával.

Tehát remek szerepek, remek darab, jó színészek, jó színház a Sirály. Néha kicsit burleszkes az előadás humora de az is rendben van, van az úgy, hogy kérnek tőlüönk eg pohár vizet, mi kitöltjük és a kancsót nyújtjuk oda a pohár helyett. A színház már csak ilyen, a szinpadon mindig történni kell valaminek.




Lenne még kedvem egy összehasonlítást írni a Krétekör féle Siráj-lyal de úgy érzem, nem lenne fair; az ugyanis a legjobb színházi előadás volt amit életemben eddig láttam. Az a Siráj számomra színház és a színjátszás kvintesszenciája. Komolyan mondom! Igaz, ahhoz a darabhoz le kell mondanunk olyasmiről hogy színpad, meg díszlet, sőt, az előadás végén még tapsolnunk sem lehet, de cserébe kapunk valamit, amit egyetlen 'régimódi', 'kukucska' színház sem adhat: intimitást, saját mozdulataink és gesztusaink felismerését, azt a csodát, amit csak nagyon kevés élmény adhat: az önmagunk elé tartott tükörben saját vonásaink felimerését.

:-) Napsütésesszépjónapot!!!
Gyönyörű sétaidő volt délután :-))))
Tegnap este úgy csuklottam össze, mint egy colostok. Kész vagyok, vége az erőmnek, nem sok 60-70 órás munkahetet bírok már végigcsinálni.
Egyébként dicsekvés jön: több mint egy hete csak napi két koffeinmentes kávét iszom és egyáltalán nem bírom rosszabbul mint amig napi 4-5 kávét megittam. Igaz, jobban se, ténlyleg kivagyok.

Más:
tegnap megtudtam, hogy például az MSZP szimpatizánsoknak is kínál kedvezményes telefont a lentebb említett mobilszolgáltató. Hehe, nem rossz üzletpolitika, a megszállott idióták forintjaira mindig lehet számítani.

Van még más is: Madame Kekecnek lejárt a próbaideje és nem hosszabbították meg a szerződését.
De erről majd később.
Most sietnem kell, este Sirály az Örkény Színházban.

:-) Szépjóestét!
Máma szétdolgoztam az agyam, a szinte teljesen kész programban találtam féltucatnyi apró kis logikai hibát és kezelési kényelmetlenséget - erre való a tesztüzem.
Azért meglátszik a múlt heti idegbaj is és az is, hogy a héten még a székemből sem nagyon tudtam felállni; amikor a masszőr a combomon a nyirokeret kezdte dögönyözni, majd megszaladtam a fájdalomtól. Muszáj naponta mozogni és kerülni kell az idegességet. Már amennyire lehet. Ma például azon kaptam kisebb dührohamot, hogy a pénzügyesek kitalálták: három hónapra visszamenőleg írjunk új megrendeléseket a fordításokra. Hogy miért? Azért, mert ők kitaláltak egy jópofa megrendelő nyomtatványt. Az, hogy visszamenőleg nem nagyon szoktak ilyesmiket csinálni a legkevésbé sem zavarja őket, mint ahogy az sem, hogy egy fénymásolt jegyzőkönyvnél igen nehezen tudom megbecsülni, hogy hány karaktert fog számlázni az iroda. Merthogy úgy kéne megrendelnem, hogy hány karaktert fordítson le. De ha nekik ez jó, én nem bánom, megcsinálom, legyenek boldogok. Egyébként is, katonaviselt vagyok, megtanultam: Parancsot megbaszni nem szabad, mert szaporodik.
A délutánom azért sikerült elrontaniuk.
Ez van.

Más:
Hallgatom a rádiót és mit hallok???
"A Jobbik Magyarországért Mozgalom Országos Elnöksége egy több hetes kapcsolatfelvételi szakasz lezárulta után a mai naptól megkezdi a konkrét tárgyalásokat a MIÉP elnökségével a 2006-os országgyűlési választásokon való közös indulás lehetőségéről." jobbik.hu
Ez jó!
Sőt, okos!
Teljesen logikus, a MIÉP 'történelmi hagyományait' ötvözni a Jobbik fiatalos lendületével és naprakész, korszerű politikai, jogászi, közgazdasági, stb felkészültségével.
A MIÉP-ben gondolom örülnek a vérfrissítésnek, a Jobbikban pedig megspórolhatnak pár évet a szervezetépítéssel.
Jó kombináció ez.
Csak nehogy úgy járjanak mint az egyszeri asszony, aki a gyönyörű de nagyon buta lányának a falu legcsúnyább de legokosabb legényát választotta férjül gondolván, hogy az unoka majd olyan szép lesz mint az anyja és olyan okos mint az apja. Jól ki volt az találva, egy egészen pirinyó hibácska csúszott csak a számításba - történetesen az unoka olyan buta lett mint az anyja és olyan förtelmesen ronda mint az apja.
A MIÉP+Jobbik páros is könnyen úgy járhat, hogy a MIÉP avas, betokosodott szervezete magába szippantja és megposhasztja a Jobbik (amúgy is romlott, de ez szigorúan magánvélemény) szellemi kapacitását.

Mégmás:
Ugyanazon a honlapon találtam az év ajánlatát:
A Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Vodafone Rt. együttműködési megállapodásának köszönhetően mostantól sokkal kedvezőbb percdíjakon telefonálhatnak szimpatizánsaink!
Mondom én, hogy a Jobbik korszerű tudással és szemléletmóddal stafírozza ki a házasságot!

Jóreggelt!
Azért nem szoktam itt az álmaimaról írni, mert jobbára nem álmodok. Vagy legalábbis nem reggel nem emlékszem rá - szerencsére. Mert ha éjjel ilyen képek jönnek elő mint a mai, arra jobb nem emlékezni.
Egy óriási kikötőben (azt hiszem, a durbaniban) éppen rakodtak egy óceánjáró hajót amikor az álló helyzetében, nyitott fedélzettel megugrott, az orrát kiemelte a vízből és ráfutott az előtte álló kisebb hajóra, jószerivel meghágta. Ha valaki hallott már ilyen kétszáz méter hosszú, nyolc-tíz emelet magas vastömegket egymáshoz csapódni az a hangokat is el tudja képzelni. De nem is ez a szörnyű, hanem ami utána történt. Az öböl túlpartjáról, uszályon vitték át a mentőket és a tűzoltókat és a rohamkocsik egyszerűen beleborultak a vízbe, sokáig lehetett látni a gyűrűződő víz alatt villogó kék lámpákat. Én meg láttam magam, ahogy egy teraszon ülve valaki meséli, hogy hét mentős halt meg.
Egy lidércnyomás, komolyan egy agyrém, dunsztom sincs honnan jött ez az álom.
Mindenesetre örülök hogy felébredtem belőle.

:-) Sépjóestét!
Az elmúlt két-két és fél órát különböző ingatlanportálok böngészésével és banki portálok lakáshitel kalkulátoraival töltöttem.
most mit mondjak?
:-((
nem hogy a blogolástól, de még az élettől is elment a kedvem.
Ki a fene mer manapság 15 évre hitelt felvenni havi 35-45 ezer forintnyi törlesztőrészlettel???
Hát kérem, én nem.
Még két állással sem.
Hacsak valaki nem kínál meg egy harmadikkal - de akkor meg minek nekem ház? Nyugodtan járhatnék bőrönddel és hálózsákkal dolgozni.

:-) Szépjóestét!
Micsoda bolond egy nap volt ez a mai :-(
Ráadásul a fele teljesen fölösleges kereséssel, átnyálazással, elkezdett és visszcsinált szervezésekkel telt.
hagyjuk.
Tegnap az fm 95.3-on a kedvenc műsorom a nyolcvanas évek legendás mozgalmáról, a Duna-Körről és a bős-nagymarosi vízlépcsőről szólt.
nagyon érdekes telefonok voltak, akit érdekel, csütörtökön este 8-tól megismétlik.
Volt egy hölgy, akinek a nyolcvanas évek közepén valamikor -amikor már látszott, hogy a monstre beruházásnak komoly ellenzői vannak- egy Kovácsné nevű nő, akinek a férje a Battyhányi-kör tagja volt azt mesélte, hogy a beruházást azok fúrták meg, akiknek arrafelé egy lapályon szép házaik vannak amelyek víz alá kerülnének, ha megépülne a vízlépcső alsó -a Dunakanyart leginkább elcsúnyító- része.
A műsorvezetők nem nagyon reagálták le ezt a hozzászólást, de bennem meghűlt a vér.
Lelki szemeim előtt megjelent a füstös iroda (akkoriban még sokan dohányoztak a munkahelyeken és légkondi sem sok helyen volt) és az asztal körül ülő, gondterhelt emberek.
- Elvtársak, oda kell figyelnünk ezekre a jelenségekre. Nem, Kovács elvtárs, ezt nem tudjuk központilag megoldani, a szóbeszéd és a földalatti mozgalmak ellen nem hatékonyak a hivatalos orgánumok. Le kell ásnunk a probléma gyökeréig elvtársak, a keletkezésénél kell torkon ragadni a beruházást ellenzőket. Ezeket az embereket nem lehet racionális elvekkel meggyőzni, itt nem elegendő elmondani hogy tiszta és olcsó energiát nyerünk, nem, ez kevés. Az alattomban terjedő eszméket a saját szintjükön kell legyőznünk elvtársak. Törjük a fejünket elvtársak, törjük a fejünket. A tervszámok teljesítéséhez maximálisan ki kell használnunk a termelőkapacitásainkat, nem engedhetjük, hogy holmi környezeti védelmi és esztétikai okokra hivatkozva a közvélemény nyomásának engedve leállíttassák a beruházást. A tervet teljesíteni kell elvtársak, különben ugrik a prémium.-
Aztán egy hét múlva valamelyik elvtárs felveti, hogy hát a propagandának vannak más eszközei is mint az újságcikkek és ismeretterjesztő filmek és mi lenne, ha a földalatti mozgalmak ellen bevetnék a suttogó propagandát. Hitelteleníteni kell az ellenzőket elvtársak, hitelteleníteni. A magyar nép kiveti magából a harácsolókat, hát terjesszük el, hogy a magántulajdonukat féltik a köz gyarapodásától azok, akik nem akarják a vízlépcsőt. Vadászházak, nyaralók, dácsák, féltik ezeket a pazarló ingatlanokat, azért tiltakoznak a beruházás ellen. Ezeknek elvtársak semmi sem drága, a népgazdaság energiaellátását szemrebbenés nélkül feláldoznák néhány nyaraló megmaradásáért. Nem elvtársak, nem kell a sajtóorgánumokat igénybe venni! Csak úgy, beszélgetés közben kell elejteni pár szót. Közértben, sorállás közben. Igen Marika elvtársnő, ebédszünetben is lehet, az öltözőben is. Villamoson? Igen, Kovács elvtárs, ott is, nagyon jó ötlet! Buszon is? Persze, nagoyn jó gondolat!.......


Ebben csak az a szörnyű hogy közben eltelt húsz év és bennünket még mindig a suttogó propagandával manipulálnak.

:-)) Szépjónapot!
jajdeizgatottvagyokjajdeizgatottvagyok!!!
Van énnekem egy (több is van, de most ez az egy a lényeg) barátnőm, aki már vagy húsz éve arról álmodozik, hogy a nyugdíjas éveit Gödön, egy kis házikóban fogja tölteni. Négy évvel ezelőtt vett is egy 50 négyzetméteres házat, fürdőszobát csináltatott bele, hőszigeteltette, tevezte a kandalló helyét ami előtt ő majd jó karban lévő frissnyugdíjasként a beszt magazint és a sztori újságot fogja olvasgatni.
Erre mi történt, na mi??
hát az én moltóintellidzsente barátném a nyáron Fűzfőn nyaralt és -mit ad isten- beleszeretett Fűzfőbe. Ott akarja leélni az életét, sehol máshol, már csak egy éve van nyugdíjig, de utána azonnal költözik, ő nem, ő Pesten egy percig nem marad.
hehe, csakhogy ehhez el kell adnia a gödi házat.
hm. hmhm.
Kis házikó kis kerttel egy csendes zsákutcában.
Pest 25 perc vonattal.
A Duna fél óra séta.
Szomszédok szinte nincsenek is, mindenkinek a hátsó kertje szomszédos a telekkel.
hajhaj, de szép is lenne!

Tessenek, nagyon-nagyon tessenek nekem szurkolni, hogy ne kérjen többet a házikóért mint a lakásom ára plusz a megtakarításaim plusz némi hitel!!!!
Lécci-léccci-léccciiiiiii!!
Úgy szeretnék én is elköltözni Pestről és mégis, 25 perc alatt bent lenni a Nyugatiban.
Arra most -és még vagy 5-6 évig- nincs energiám hogy elkezdjek járni utána, de ha így az ölembe csöppenne, hát akkor egész életemre megoldódna a lakhatásom gondja, megszabadulnék Pesttől, megszabadulnék a szomszédoktól, megszabadulnék a járdákon összetört sörösüvegek cserepeitől, a kocsmák előtti hányadékban való tapicskolástól és a nagyváros összes hátrányától - miközben 25 perc alatt bejutnék dolgozni, színházba, szóval a város előnyeit nem veszíteném el.
Túl szép ahhoz hogy valóra váljon, de legalább kicsit álmodozok róla.

Más:
Van énnekem két iciripiciri színházi táskám. A színházi táska elengedhetetlen a jólöltözöttséghez, ha nincs is időm átöltözni, akkor is, táskát mindig cserélek. Színházba vagy operába soha nem megyek a hétköznapi nagy tarisznyáimmal. Kis táskába persze nem fér bele a napi használatú óriási buksza amiben a pénz mellett hitelkártya, névjegyek, kifizetett csekkek, kabala külföldi pénzek, banki bizonylatok és egyéb hasznos vagy haszontalan dolgok vannak. Kis táskába csak egy rúzs, a lakáskulcs, a ruhatári jegy és egy pirinyó pénztárca fér. Ha vége van a szezonnak, ezek a kis táskák a picike pénztárcákkal együtt mennek a fiókba és majd csak ősszel kerülnek elő. Az idén éppen tegnap, mivel tegnap voltam először színházban.
És mit találok az én iciripiciri pénztárcáimban, na mit???
Hát pénzt!!!
Az egyikben 5000 ft-ot, a másikban 6500-at.
Woowww!!
mindenki a vendégem!!!

:-) Szépjóestét!
megvagyok ám, jól megvagyok, pláne miután pénteken sikerült 12 órát aludnom. Végre nyugodtan, a kutyu ugyanolyan gyorsan épült fel a betegségből mint amilyen drámai hirtelenséggel beleesett. Ma már futkorászott, pasizott, mintha semmi sem történt volna. Csak az étvágya mutatja, hogy három napos koplalást kell neki bepótolni. Szinte szemmel láthatóan rakódik rá vissza az a hús, amit a láz leégetett róla.

Délután másoddolgoztam, valamit próbáltam behozni abból amit a héten elmulasztottam. Annyira hajtottam magam hogy folyt a sejhajomon a víz - estére színházba hívtak, muszáj volt végeznem. Az Örkény Színház mai bemutatójára, az Első éjszaka avagy utolsó -ra kaptam két jegyet ajándékba- köszönet érte az ajándékozónak. Mindazok, akiket felhívtam és nem értek rá, bánhatják, mert remekül szórakoztam. (A szék nem maradt üresen, a másik jegyet odaajándékoztam egy idős hölgynek aki a pénztárban állt sorba).
Szórakoztató, kacagtató darab, különösen az első felvonása feszes és sziporkázó. A színlap szerint "Pikáns és kegyetlen, szertelen humorú mesék ihlették a szerzőt, és az a leplezetlen őszinteség, mely úgy mutatja be férfi és nő kapcsolatát, mint valami szerelmi világháborút." Szerintem inkább azokat a közhelyszámba menő félelmeket mutatja be, amiket a férfiak érezhetnek ha egy nővel összekerülnek. Hisz valóban, oly könnyű egy szerelmes férit hülyére venni. Még annál is egyszerűbb egy megunt férfit megcsalni hajjaj, és pláne milyen jó, ha a megcsalást egy szerecsen közreműködésével tehetjük meg!! Naná hogy az ezeregyéjszaka sejkjei és tevehajcsárai is attól félnek, hogy vannak náluk nagyobb farkak.... akarom mondani farkúak. Egy pillanatra elképzeltem, mekkora szívás ha egy arabus királyt mind a húsz felesége egyszerre megcsalja (szerecsenekkel, természetesen) .... de nem ettől félnek igazán a férfiak. Hogy mitől félnek azt most nem fogom elárulni. Esetleg holnap, de lehet hogy holnap se, mert ha elmondom, elveszítem az érdekességem és titokzatosságom és akkor jajjnekem, hiába vagyok szökkenő keblű és feszes seggű, arcom hiába olyan mint a holdvilág és hiába vagyok zegzugos, ha unalmassá válok bizony lecsapják a fejem. Mindazonáltal még -ha unalmassá válok- az olvasóim is elpártolhatnak tőlem, így aztán dehogyis árulom el, hogy mit csinált Umáma Átikával. Mert ez itt a nagy kérdés, azt úgyis mindenki tudja, hogy Seherezádé mivel csábította el a Királyt :-))
Tényleg nagyon tetszett az első felvonás, komédiához képest gondosan és finoman kidolgozták a Király és Seherezádé viszonyát, az ő kettősük igazi, örök férfi kontra nő paródia. Akarom mondani nő kontra férfi paródia. Nna.
Emlékezetes még az öreg halász és a palackba zárt szellem jelenete is. (Ez az egyik kedvenc mesém, tán még a blogon is hivatkoztam már rá. Számomra ez a mese tanította meg, hogy senkit sem szabad túl sokáig várakoztatni, mert egyrészt közben a másik érzelmei akár ellenkező előjelbe is válthatnak, másrészt meg évekig ábrándozni valamiről amiből a végén beteljesülés helyett lufipukkasztás lesz, hmm, szóval hogy is mondjam csak, legalább akkora szívás mintha az embert mind a három szeretője megcsalja.) Visszatérve a darabra - a mesén csavartak egyet, nagyon szórkoztató jelenete az előadásnak, nagyokat kacagtam közben.
A második felvonás kissé szétesett, nekem legalábbis nagyon sok volt a szószátyár borbélyból és a nők csalárdsága miatt picsogó pasik kanmurijából. Valahogy úgy éreztem, mintha eredetileg egyfelvonásos darab akart volna íródni csak aztán feltupírozták mert mégis, a néző elvár legalább két felvonást a pénzéért. A remek, pergő első felvonás után szinte leülni látszott az előadás, néhány holtponton jószerivel a színészek komédiás kedve lendíti csak át - erre hagyatkozni azonban veszélyes, mondanivaló -illetve ironizálni való- híján a legjobb szinészi alakítás is könnyen bohóckodásnak tűnhet. Zavart még Umáma alakja, ő valahogy nem úgy tűnt, mint akinek a szerelem elvette az eszét - sokkal inkáb úgy nézett ki, mint akinek sosem is volt. Az is lehet persze, hogy én nem értettem meg valamit. A végére szerencsére ismét visszatért az időközben megőszült Sherezádé és a Király. Megnyugodhatunk, a nők (legalábbis egy részük) nem csak hűségesek, de okosak is. Még annál is sokkal-sokkal okosabbak, mint ahogy attól a férfiak tartanak. Kár, hogy a pasiknak meg kell vénülniük ahhoz hogy ezt értékelni tudják.
Mindazonáltal még megismerhetjük a szappanoperák népszerűségének titkát; mindig akkor kell abbahagyni egy rész elmesélését, amikor éppen történne valami.
Mára ennyi, majd holnap elmondom, hogy mit csinált Umáma Átikával.