Eltemettük – illetve hát eltemették, mert huszonakárhanyadik munkatársként aligha van jogom a többes szám első személyt használni. Akármilyen nagy veszteségként éltem -és élem- is meg a halálát, Ő elsősorban a családja halottja, aztán a szakmáé.

A temetés sem segített abban, hogy elhigyjem a visszavonhatatlan tényt, hogy nincs többé, hogy ezután már nem ad sürgős munkát, nem ragaszt kis dícsérő cédulácskákat a leveleimre és nem futok össze vele a büfében egy vadas marhára. Meghalt, egy fadobozba zárva leeresztették a sírba és földet szórtak rá. Már amennyit tudtak persze, mert a gyászolók több száz szál virággal borították be a koporsóját – tényleg nagyon sokan jöttek el akik szerették őt.
Ő és az enyészet, a semmivé levés két össze nem egyeztethető fogalom. Csak azok, akik közelről ismerték (vagyunk pár százan) tudják, hogy mennyire tele volt élettel. És persze tervekkel, hosszú távú tervekkel. Egyike volt azon keveseknek, akik egy intézkedés hatását évtizedekre előre, fejben le tudták modellezni. Ezért is volt alkalmas csúcsvezetőnek. Mindig volt nem csak B, de C és D terve is. Mindig tudta, hogy egy lépés kiknek az érdekeit fogja sérteni és mire a probléma valóban jelentkezett, neki már régen készen volt a megoldási javaslata. Kár, hogy nem mindig vették figyelembe a tanácsait. Az ország legjobb szakembere volt.

Azt pedig, ahogy velünk, a munkatársaival bánt, azt egyetemen kéne tanítani. Komolyan mondom, soha még ilyen emberrel nem dolgoztam együtt. Számára nem létezett értéktelen ember (volt pedig körülötte néhány, de ez a zárójel is csak az én kicsinyességemet mutatja az ő nagyságához képest), szóval számára nem volt értéktelen ember, csak az emberhez nem illő feladat. Mindenkiben talált valamit, amit hasznosnak tartott és a szintén csak rá jellemző tapintattal azt a képességét aknázta ki. Ha valakiből végképp nem tudott semmit kihozni (van ilyen, az emberek változnak az idő múlásával és nem mindíg előnyükre), akkor is mindent elkövetett, hogy ne alázza meg. Elküldeni senkit nem tudott “csak úgy”, képes volt hónapokig dolgozni, kapcsolatok tömkelegét bevetni azért, hogy találjon neki egy olyan helyet, ami megfelelő.
Arról pedig, ahogy velünk, nőkkel bánt, tucatnyi kutató tudna diplomamunkát írni.
Őszintén mondom, nem túlzok, a legideálisabb főnök volt, amit egy nő kaphat.
Több mint két év alatt soha egyetlen bizalmaskodó szava nem volt, mégis, végig nőként bánt velem. Tényleg, nem tudom, hogy csinálta, néha bókolt, sőt, gyakran viccelődött is, de mégis, egyetlen pillanatra sem éreztem, hogy bizalmaskodott volna. Sőt, egy kollágát, aki előszeretettel tartotta a kezét a munkatársnők hátán, karján, a fülem hallatára tett úgy helyre, de valami olyan hihetetlen finom humorral, hogy az illető is nagyot kacagott, viszont azóta sem mert kartávolságnál közelebb jönni hozzám.
Szeretett nőkkel dolgozni. A nagy bánatomat elemezgetve még azon is elgondolkodtam, hogy nem voltam-e belé szerelmes. Illetve hát nem voltunk-e szerelmesek belé mi, néhányan a negyven körüli munkatársnők közül. Végre is fizikai megjelenésében igen vonzó, jó kötésű, sportos, magas, vállas, gusztán őszülő, jóképű férfi volt. Egyáltalán nincs kizárva, hogy a mindennapi kapcsolat, a vonzó külső, a még vonzóbb belső valamiféle késő kamaszkori rajongást ébresszen bennünk. A kolléganők nevében persze nem nyilatkozhatok, de a magaméban igen: nagy biztonsággal állíthatom, hogy nem. Egyrészt, az érzéki vágyaim máshoz kötnek, másrészt pedig egy férfit, akibe szerelmes vagyok a magaménak tudni akarom és nem pedig hasonlítani hozzá.
Márpedig én nagyon szeretnék hasonlítani hozzá. Szeretnék olyan széles látókörű, higgadt és derűs ember lenni mint ő. Persze soha nem leszek, de őszintén szeretnék és mindent el is fogok követni, hogy lelkileg hasonlítsak hozzá – már persze a saját adottságaimhoz képest.
És mindent el fogok követni, hogy három hónapon belül befejezzem azt, amit együtt kezdtünk el - azért, hogy én is békében nyugodhassak.
Annyira szeretném hinni, hogy egyszer még találkozunk.

Szeretném, ha holnap jó idő lenne.
Kérem, nagyon szépen kérem, hogy süssön a nap.
Úgy talán valamivel könyebb lesz.

:-) Szépjóestét!
"Fokozott óvatosságra intette a szlovák titkosszolgálat (SIS) a magyar Nemzetbiztonsági Hivatalt, mert információi szerint megeshet, hogy a választási kampány finisében robbantásokat hajtanak végre Magyarországon ....(a) belügyminiszter a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által meghatározottaknak megfelelően utasította az irányítása alatt álló rendészeti szervek vezetőit, hogy tegyenek meg mindent az állampolgárok biztonságának és nyugalmának megőrzése érdekében....." hvg.hu

A hajam az égnek áll, komolyan.
Mert nézzük csak, a figyelmeztetés igazságtartamát illetően két lehetőség van:
-Vagy valós a veszély,
-Vagy dezinformációról van szó (mármint a szlovák titkosszolgák dőltek be egy dezinformációnak, mert nem feltételezném, hogy egy szomszédos állam szándékosan tenne ilyesmit).
Ha valós a veszély, akkor két lehetőség van:
-Vagy a kormány akar egy kis legendateremtéssel erősnek tűnni,
-Vagy pár begőzölt agyú szélsőséges idióta akar nagyobb nyomatékot adni a szavazatainak.
Ha dezinformációról van szó, akkor is két lehetőség van:
-Vagy a kormány akar egy kis legendateremtéssel erősnek tűnni,
-Vagy pár begőzölt agyú szélsőséges idióta akar nagyobb nyomatékot adni a szavazatainak.
Lényegében tehát tökmindegy, hogy van-e valóságalapja a szlovákok figyelmeztetésének.

Nincs kedvem, tényleg nincs kedvem most ezt boncolgatni, hulla fáradt vagyok.
Kérdezni sincs kedvem, pedig érdekelne, hogy miért Gyurcsány jelenti ezt be, és miért veszi azonnal a kezébe az irányítást.
Únom, rettenetesen únom a kampányt és még mindig nem hevertem ki a múlt heti altató - kávé - sírás - nyugató - vizsga - altató - kávé - vizsga - sírás - nyugtató - altató - kávé ...... ringlispílt.
Ha tud valaki egy jó EU-s munkát, jó messze innen, mondjuk Afrikában vagy Ausztráliában, az legyen szíves dobjon egy mailt.

:-) Szépjóestét!
:-(
Pocsék egy nap volt.
Ma voltam először dolgozni, nagyon-nagyon rossz volt. Azt hittem pedig,
hogy majd bele fogok fulladni a felgyűlt munkába (egyébként annyi gyűlt fel,
hogy akár bele is fúlhatnék) de nem, csak mímelem a munkát, semmi kedvem
semmihez. Mindenki csak bánkódik, és ami még annál is rosszabb, úgy
érzékelem, hogy elkezdődött a helyezkedés. Még csak halvány jelek vannak,
de az elkövetkező hetekben el fog durvulni a helyzet, abban biztos vagyok.
Mi meg csak búsulunk, nagyon-nagyon hiányzik - eltünt az irodából az
életkedv, a biztonságérzet.
Néha tényleg elég volt két mondatot beszélni vele, csak most döbbenek rá,
hogy úgy csünghettünk rajta mint apró kis energiavámpírok. Éppen csak
rányitni, vagy éppen csak ránk nyitott, aztán egész napra el voltunk látva jó
szóval.
De tényleg ilyen volt, ez volt az élete, működtetni egy rendszert, kihozni a
benne dolgozókból a legjobbat, figyelni hol akad, ott egy jó tanáccsal lendíteni
kicsit és figyelni, figyelni a folyamatokat és közbeavatkozni, ha kell.
Nagyon hiányzik.
Most pedig legalább 10 órát fogok aludni, a múlt heti kávéüzemmódot még
mindig nem tudtam kipihenni.

Sikerült, sikerült, sikerült, sikerült!!!!!!!
Megvan a múlt hétfőn írt SSADM eredménye, hármas!!!
Mondom: HÁR-MAS!!!!
Ő segített nekem, a mentorom, vezette a tollam, éreztem.
Volt két kérdés a húszból, amit még csak nem is értettem. Fohászkodtam egyet, becsuktam a szemem és hegyével lefelé leejtettem a tollat; amelyik sorra esett, azt ikszeltem be. Hogy őneki honnan van fogalma a
rendszerfejlesztésről azt nem tudom, de ezek szerint jó helyre irányította a tollam hegyét.
Alig tudtam tanulni erre a tárgyra, csak el kell olvasni a 19-i és 20-i blogot,
teljesen szét voltam esve. Ahhoz az állapotomhoz -és a második UV-hez- képest a hármas vizsga valóságos csoda.
Jól van ez így, nagyon jól, utoljára marad a méréstechnika, kedves tárggyal búcsúzok a főiskolától. Április 7-én van belőle vizsga, addigra kényelmesen megcsinálok egy nehezebb fokozatú házi feladatot, kicsit készülök, hogy
tudjak írni egy jó ZH-t (mert kiderült, hogy azt is kell, mégsem adják olyan olcsón azt a gyakorlati jegyet) aztán kész, vége, az lesz az utolsó, diplomamunka és államvizsga van 'csak' hátra. Nyárra megleszek.
Nagy megkönyebbülés ez nekem, tényleg útáltam az SSADM-et, rossz könyvből tanították, rosszul tanították és a létező legostobább, tesztes számonkéréssel vizsgáztatnak belőle.
Mély, megkönnyebbült sóhaj, beveszem a macskagyökér pasztilláimat és megyek aludni.

Más:
tegnap volt Bartók születésének 125. évfordulója.
Ezúton kérek tőle bocsánatot miért elmulasztottam megemlékezni róla, és pótolom, igérem hogy pótolom a mulasztást és írok a zenéjéről.

Mégmás:
a kampány le van ejtve.
Bocs.

Az érem másik oldala

Állunk az erdőben, a hajnali csendben áhitattal hallgatjuk a reggeli koncertre készülődő tollas zenekart, még pisszenni sem merünk. Tarka estélyiben vannak, kék farkú-fehér bögyű, sárga mellényű-kék sisakos, piros farkú-pepita szárnyú, piros bögyű-szürke kalapos kis művészek hangolnak, skáláznak, készülnek a nagy eseményre, a tavasz első napsütéses koncertjére. Egyszercsak BzzzZZZZzzzzzzzzzzzz, húz el a fülem mellett valami, odacsapok, aztán a másik oldaról támad, mint valami miniatűr zuhanóbombázó, szinte vijjog, BzzzzzzZZZZzzzzzzzzzzzz, és már érzem is, belekapaszkodott az erdőjárásban szétbomlott konytyomba, belegabalyodott a hajamba, BzzzzZZZZZzzzzzzzz, BzzZZZZzzzzzzzzz, egyre mérgesebben zizeg.
Halálsápadtan rázom a hajam, végre kiszabadul egy sötétzöld légy, csak egyet villan éppen és már BZZZzzzzzzzzz, el is tűnik a könnyű reggeli párában.
- Te, ezek jól átteleltek, ha már ilyen csapatostul járnak.
- Át, a kurvaannyukat!

Hhu.
A barátnőm elhívott koncertre, a BM Duna szimfonikusoknál játszik az egyik
barátja. Elmentem, gondoltam, rám fér egy kis muzsika.
Az eszem megáll, komolyan, teljesen ártatlanul sétáltam bele, mert mi volt
műsoron, na mi?
Brahms Tragikus nyitány, Mahler Gyermekgyászdalok, Brahms 2. (D-dúr)
szimfonia. Ez utóbbit melankolikus vagy gyász szimfonia néven is jegyzik,
most hirtelen nem is emlékszem melyik.
Az első darab mondjuk inkább nyitány volt mint tragikus, a szimfonia is inkább
patetikus mint melankolikus, de Mahler dalciklusa, hát az maga volt a hangba
öntött, soha el nem múló, legfeljebb beletörődéssé tompuló bánat.
Jobb lett volna itthon maradni, ha ezt előre tudom, dehogy megyek én ma
koncertre.

:-) Szépjóreggelt!
Egész jót sétáltunk, nagyon szép időnk van. Ma bringával megyek suliba, már előre élvezem.

Mégiscsak lehetett akkora baromságot mondani a kampányban, ami átjuott az agyi zsibbadtságomon, elérte az ingerküszöbömet és kissé megmozgatta a fantáziámat..
Elképzelem magam, amint önpusztításra hajlamos, enyhén elhízott negyvenes szingliként hordába verődök és Mikola úrral a nyakamban technozenére vonaglok egy kamion tetején.
Ebből egyedül a technozene ellen van kifogásom, de sebaj, majd nekem az Orfeusz az alvilágban Kánkánját húzzák a DJ-ék a fülembe, arra is elég jó kis bacchanáliát lehet csapni. Aztán, ha már nagyon belejöttem a vonaglásba, egyik hónom alá csapom Kövér Lászlót, a másik hónom alá kapom Áder Jánost, a fogam közé meg egyenesen magát Orbán Viktort és úgy ropom vonaglok tovább.
Ahogy a saját spirituális energiáim ismerem -két unikummal rásegítve-, egy ilyen parti meg se kottyanna, még a derekam se kéne megropogtatni utána. Sőt, még jót is tenne az egészségemnek, fogynék pár kilót és mérhetően nőne a vitalitásom is.
Még szerencse, hogy Mikola doktorral ellentétben én nem akarom korlátozni az ő parttalan szabadságvágyát, így bármikor visszautasíthatja a murira szóló meghívást.

Még több vonagló szingli itt.
Sőt,
itt is.

:-) Szépjóestét!
:-(
Iszonyú fáradt vagyok. És szomorú is, még mindig. Eredetileg ma már mennem kellett volna dolgozni, de nem bírok bemenni most arra a munkahelyre ahol a mentorom már nem fog velem szembejönni a folyosón. Most ébredtem csak rá, hogy a jelenléte mennyire meghatározta egy napomat. Néha éppen csak bekukkantott egy fél percre az irodába, de akkor is, az a két mondat amit váltottunk elég volt egész napra.
Hétfőig meghosszabbítottam a szabadságom.
Egyébként is, holnap vizsgázni akartam méréstechnikából. Ez már nem fog menni, nem sikerült befejezni a házifeladatom. Nagy baj nincs, arról van csak szó, hogy a tervezőprogram használata jóval bonyolultabb, mint papíron rajzolgatni az áramköröket. Holnap délután azért bemegyek, egy-két dolgot meg kell kérdeznem a tanártól, most nincs türelmem magamtól rájönni a kezelési finomságokra. Papíron egyébként kész van a vizsgára beugró házifeladatom, majdnem mindenre emlékszem is, csak át kell tenni gépre és szimulálni a működését, hazárd-vizsgálatot végezni, ilyesmi. A jövő héten kényelmesen megcsinálom a házit és még az sincs kizárva, hogy kérek egy nehezebb feladatot. Az utolsó vizsgámat mégsem kéne kettessel zárni, az matekból elmegy, de digitális technikából szégyellném.

Ma a buszon zötykölődve azon tűnődtem, hogy mennyivel könyebb lenne, ha hinnék. Valamiben, akármiben, a lélekvándorlásban, a túlvilágban, a paradicsomban vagy a pokolban, szóval hinni tudnám, hogy a földi élet után is van valamiféle lét. Hit híján be kell érnem azzal, hogy aki élt, aki mások javára dolgozott, az nem múlik el nyomtalanul. Délután kicsit túrtam a netet, mit mondjak, a mentoromtól elég terjedelmes publikációs listát találtam. Sőt, még fényképeket is, jobbára kongresszusok elnökségeiben ült - az ő szaktudásával neki már azt is kellett néha. A nyomtatásban megjelent munkásságát többé kevésbé ismertem, de az meglepett, hogy a neten is milyen sok mindent találtam tőle.
Szóval, nem múlt el nyomtatlanul, egész életében jót akart tenni másokkal - és tett is.
A publikációs munkássága persze nem pótolja azt az űrt amit azokban hagyott akik szerették őt.
Azon már nincs erőm filozofálni, hogy utánam vajon mi fog maradni, az most túl messzire vezetne és a mostani hangulatomban tán veszélyes is ezen gondolkodni.

A mai program.
Az egyik kedvenc tárgyam volt.
Komolyan, borzasztó egyszerű, csak 0 és 1, csak igen és nem, csak fekete és fehér. Van áram, nincs áram, nyitva van a kapu, csukva van a kapu. Pontos szabályok vannak arra, hogy mikor lesz a jelekből 0 és mikor 1. Mikor nyit a kapu és mikor zár.
És, vagy, nem, kizáró vagy, baromi egyszerű, könnyen alkalmazható szabályok.
Kár, hogy a világ nem digitális.
Most viszont munkára fel, mert majdnem négy éve tanultam, hát csoda lesz, ha még valamire emlékszem.

:-) Szépjóestét!
Rájöttem, hogy mivel hatottam meg Delphi tanár urat - merthogy nem a karikás szemeimmel, az biztos.
Valószínűleg pont azzal a félreértett függvénnyel. Amikor mondta, hogy a feladat nem ezt kérdezi nem ájultam el (egyébként majdnem), hanem egy pillanatra a kezembe temettem az arcom, megvakartam a fejem, majd egy mély sóhajjal kitöröltem a rossz függvényt, átneveztem a tábláimat, a változóimat, átírtam a táblák közötti kapcsolatokat, ott, a szeme előtt. Ebből azt a következtetést vonhatta le, hogy nem valami közkézen forgó kész példát másoltam be egy lemezről, hanem magam írtam a programot. Egyébként tévedett, mert egy konzultáción megoldott példából másoltam be a jeles szinthez szükséges függvényt (igaz, nem lemezről, hanem jegyzetből), csak éppen tényleg értettem a dolog lényegét és valóban rengeteget gyakoroltam. (Ebben a szakmában a másolás nem baj, mert a szoftvermérnökök azt mondják, hogy "Buy the best and write the rest!" Ezt sajnos sokan úgy értelmezik, hogy "Steal the best and write the rest!", ez már baj). A magabiztos tábla- és adatforráskezelés aztán úgy meghatotta, hogy a listakezelést már majdnem ő diktálta.
De mindegy, lényeg a lényeg, hogy sikerült. A Delphi könyvet pedig olyan helyre teszem ahol könnyen megtalálom, hátha szükségem lesz még rá.

Most pedig neki kéne ugranom a méréstechnikának, de egy morzsányi energia nem maradt bennem. Abból már tutira nem lesz kettesnél jobb jegy, mert annak idején úgy kellett kérni a házifeladatot amilyen szintet megcélzott az ember. Utólag lehetne kérni jobb jegyért egy nehezebbet, de könyebbet nem. Ergó, mindenki kettes színtűt kért, nekem meg most aligha lesz energiám mégegyszer nekiugrani egy nehezebbnek.

Akármerről nézem, ez a Delphi azért nagyon komoly siker - még ha nem is teljesen megérdemelt, azért legyek őszinte legalább magamhoz.

Megvan a Delphi.
tényleg megvan, sőt, azt mondta a tanár, hogy a gyakorlat és az elmélet együtt négyes.
Mondom: NÉGYES!!!
Nem kegyelem kettes, nem böcsületes hármas, hanem JÓ!!! NÉ-GYES!!!
Nem volt egyszerű akció, félre is értettem a feladatot. Írtam egy borzasztó bonyolult (na jó, annyira azért nem, talán 8 vagy 9 sor + deklaráció) függvényt arra, hogy egy cégnek több rendelésben hány darab termékre van megrendelése. A két szám nem ugyanaz, mert egy rendelésben lehet 3 de 103 db is, az két rendelésben 106.
Erre kiderült, hogy nem az volt a kérdés, nekik a kettő kellett. A lista elemeihez való konkatenálással is bajom volt, abban a tanár segített.
El sem hiszem.
Amennyire kivagyok, elsírtam magam.
Jól kinézek, sírok ha bánatom van, sírok ha örülök.

:-) Szépjóestét!
:-(
Vettem ma egy fekete kardigánt.
Igaziból nem tudom megmagyarázni hogy miért; legbelül nem hiszek az ilyesmiben, de régebben, vagy húsz éve rengeteg gyászruhát varrtam és ez nyomot hagyott bennem. Akkoriban még nem volt olyan gazdag választék mint mostanában, tényleg nem volt egyszerű fekete ruhát beszerezni. Nagyon sokan megvették inkább az anyagot és megvarratták. A racionális énem azt vallotta, hogy marketing okokból ne mondjak nemet a sürgős munkára, aki egyszer meg van elégedve, az máskor is hozzám jön majd. Sokszor egész éjjel vakoskodtam a fekete blúzokkal meg szoknyákkal, nem is szerettem csinálni, nagyon rontotta a szemem. De valahol a lelkiismeretem is azt súgta, hogy vállaljam el, úgy láttam, hogy az emberek egy részét megnyugtatta, ha eleget tudtak tenni a társadalmi elvárásoknak és a temetésre volt gyászruhájuk.
Hát, mit mondjak, engem nem nyugtatott meg a tudat.
Sőt.
Teljesen abszurd feketében búcsúztatni egy olyan embert, aki amíg élt, sárga csíkos nyakkendőkkel pukkasztotta a körülötte dolgozó, porszürkébe burkolózó aktakukacokat. Ha meg olyan napja volt, piros inget vett fel, teljesen kétségbe ejtve ezzel az olajzöldben vagy kakibarnában divatozó juppikat. A mostani környezetemben egyetlen férfit sem ismerek aki ebben utánozni merte volna. (Régebben is csak egyet, de az nem az élénk színű nyakkendőkkel játszott, hanem színes pólóingekkel. Ő sem egy akármilyen pasi volt.) Könnyű, fajsúlytalan férfiak nem hordhatnak élénk színeket. Ahhoz öntudat kell, dinamizmus, bátorság, önirónia és persze tekintély.
Ebben nagyon hasonlítunk egymásra, én is bolondulok a színekért, barackszín, málnaszín, almazöld, világoskék, meggypiros, csupa élénk színű blúzaim vannak. A nadrág persze fekete, de felül nem viselem el a sötét színeket. Igaz, nekem jóval könnyebb, nő vagyok.
Szóval lényeg a lényeg, van egy fekete kardigánom amit csak azért vettem, hogy elhigyjem a megváltoztathatatlant.
Mert még mindig nem hiszem el, várom hogy egyszercsak megcsörren a telefon és először megkérdezi, hogy -'ugye nem zuhanyozás közben zavarom?'- aztán amikor megmondom neki, hogy dehogynem, fantasztikus érzékkel mindig olyankor hív, amikor valahova éppen készülök és csurog rajtam a szappanos lé, szóval gyorsan megkérdezi, hogy hova mentettem el ezt vagy azt a fájlt, hova tettem a pen-drive-ját, vagy emlékszem-e arra a levélre, amiben három héttel ezelőtt ceruzával kijavított.... nem mindig emlékeztem. Valami elképesztő memóriája volt, évtizedekre visszamenőleg emberekre, nevekre, sőt, számokra emlékezett, néha csak néztem.
Szörnyű, hogy hiába várok.

Más:
ma már tudtam tanulni. Három példát megcsináltam a kettes szintig, rutinosan kapcsolom össze az adattáblát az adatforrással és az alkalmazással, sőt még a mastersource-masterfield beállítását is megértettem. Szóval holnap nem vagyok esélytelen a kettesre. Jobbat nem várok, de azt valahogy kiszenvedem.


Frissítés:
a ma vásárolt fekete kardigánt sikerült összemosnom egy nadrágzsebben felejtett papírzsebkendővel.
Mondom én, hogy neki se tetszene a talpig fekete.

Hírekhez, kampányhoz, miegyéb baromsághoz nincs kedvem. Cavintonékat még úgy ahogy meg tudom emészteni, hát amit náluk olvastam, az alapján csak azt mondhatom, hogy a kampány teljesen elvette a jónép maradék eszét is. Hogy Orbán miért engedte be Mikola díszelefántot a kampány porcelánboltjába, arról dunsztom sincs. A nemzet doktorbácsija 24 órával a jelölése után mindjárt 15 millió magyar doktorbácsijának érzi magát. Utóljára Kövér doktor bakizott ekkorát, azóta is a Szentkirály utcai kazamatákban szövi a csaláningeket, ki sem engedik, amig a fidesz újra kormányra nem kerül.
Az a sajtóvállalkozó pedig, aki egy ilyen kép miatt menesztené a főszerkesztőjét,
(a kép az index.hu-ról való)
az nem hülye, hanem nagyon is okos - új piacot keres magának. Hogy ehhez mit fognak szólni a Magyar Nemzet tulajdonosai, nos, azon most nincs kedvem tűnődni. Para, TótaW, R.Székely véleménye már jobban érdekel, de arról nyilván értesülni fogok.
Arról sem értekeznék bővebben, hogy mit érdemel az a politikus, aki képes konfettiesőben felmenni egy szónoki emelvényre. Nemrég szegény Hajóst hasonló akció miatt lemédiabohócoztam. Igaz, ő lefelé jött a lépcsőn, így Orbánt most kénytelen vagyok felmédiabohócozni.

Más:
sétáltattam a kutyust, a kedvenc madaras képviselőjelöltem, egy kedves mosolyú, erősen kopasz fiatalember plakátjain átragasztva megjelentek a tánciskolát, könyvelői tanfolyamot, miegyéb hasznos dolgokat hirdető 'magán' tacepaók. Kár pedig, ez a képe sokkal jobb, mint a négy évvel ezelőtti. Azon már nem is csodálkozom, hogy narancssárga pöttyben V betűt mutató hetven körüli fiataldemokrata képvelőjelölt plakátjain semmi ilyen 'magán' hirdetés nincs átragasztva. Kíváncsi vagyok, mikor fognak megjelenni a szegfűs és a tulipános plakátokon.

:-) Szépjónapot!
:-(
Azért ezt a mai SSADM vizsgát jobb lett volna kihagyni. Koncentrálni nem tudok, a gondolataimat egy irányba terelni nem tudom, a szabadságomat megszakítva a munkahelyemre bemenni képtelen vagyok, pihenni nem tudok, a bevállalt vizsgák elől ismét megfutamodni nem akarok, ebből semmi jó nem fog kisülni. Régen voltam ennyire széthullva, az eddigi fáradtabb szakaszaim semmik a mostani összeomlásomhoz képest.
Ráadásul a leggonoszabb teszt volt, hatból két jó válasz, pont csak akkor jár, ha mindkettőt eltalálom, egy jó válaszért fél pont nincs.
Ehhez képest a netről letöltött vizsga-mintán mindjárt találtam két kérdést, amire csak egyetlen jó válasz van. Értettem a kérdést, értettem és elemezni tudtam az ábrát, de akármerről néztem, a feltételnek csak egy válasz felelt meg. A vizsgáztató nem szaktanár, nem érti mit akarok tőle, konzultációs lehetőség nincs. Két kérdés ráadásul az SSADM "szülőatyjaival" kapcsolatos. Elolvastam ugyan, de eszem ágában sem volt megjegyezni, hogy Codd foglalkozott-e relációs adatbázisokkal vagy pont ellenkezőleg, minden mással csak azzal nem. Pont elég agyi kapacitást kíván a telefonkönyvnyi ábra megértése és megjegyzése. Azóta megnéztem a könyvet, igen, foglalkozott vele. Bachman adta a módszer másik felét, az egyed-tulajdonság-kapcsolat modellezést, amiből később kifejlődött a logikai adatmodellezés.
Nna kérem, a következő viszgára már tudni fogom. Hűű, azta'mindenit, de sokkal okosabb lettem :-/

Közben meg nem tudom kiverni a fejemből, hogy a szeretet -ha elfogadjuk az emóciót egy erőforrásnak és miért ne fogadnánk el, hisz az, energiaforrás, mindnyájan tudjuk akik valaha erőt merítettünk belőle- miért nem képes fizikailag is körbeölelni valakit és megvédeni. Ennyi szeretetnek olyan erős energiamezőt kellett volna alkotni körülötte amiről nem hogy egy teherautó, de egy bolygó is visszapattant volna.
Tehát vagy nem szerettük eléggé, vagy hazudnak a költők és nincsenek sem óvó-védő csillagszemek sem felettünk lebegő szeretetangyalok se semmi ilyesmi nem létezik egyáltalán.
Hazudnak a költők.
A fizika törvényeit senki és semmi, semmilyen szellemi erő nem lépheti át.

Szépjóestét!
Tegnap délután meglátogattam azt a kolléganőt, akinek az a szerencsétlen szerep jutott, hogy végig kellett néznie a mentorunk halálát. Köztük egy még finomabb viszony volt, bizonyos szakmai ügyekben jobbkezének tartotta a lányt. Ő most szegény nagyon rossz lelkiállapotban van, ráadásul magát okolja a haláleset miatt, ami abszurdum, de egy ekkora lelki megrázkódtatás után valamennyire érthető lelki folyamat, amit viszont nem szabad kifejlődni hagyni. Szóval páran megbeszéltük, hogy kicsit jobban odafigyelünk rá, nem hagyjuk egyedül.
Nem is tudom, miért vállaltam ebben szerepet, én ugyan tisztelem őt, de nem volt közöttünk különösebb baráti viszony. Ő alapjáraton visszahúzódó, nekem meg a titkárságbéli nagy közös letyepetyés kávézások lettek nagyon ellenszenvesek, így aztán amennyire lehet, kihúzom magam belőlük és inkább bevállalom hogy morc vagyok, vagy nagyképű, vagy antiszociális, a megfelelő rész kinek kinek tetszése szerint aláhúzandó. Néha futottunk csak össze, tudtunk egymásról, időnként dolgoztunk is együtt, de semmi több.
Szóval tegnap nála voltam, elég sírós hangulatban, kétszer is visszafordultam, hogy én ezt nem tudom megcsinálni, elég nekem a saját gyászom, hogy tudnám én a másét enyhíteni. Aztán a kötelességérzet mégis győzött. A részletekről nem mertem faggatni, igaziból nem is akarom azokat megismerni, így is hangokat hallok és felriadok éjszakánként, nem akarom ezt még tovább rontani.
Ő is arról kezdett beszélni amiről én tegnap este írtam, hogy mennyire rossz választás volt ez a sorstól. Kigyulladt bennem a piros lámpa, tudtam, ha ezt tovább folytatja oda lyukad ki, hogy inkább neki kellett volna meghalni, én meg elsírom magam, azt meg akár egyetértésnek is vehetné. Élőszóban sokkal nehézkesebb vagyok mint írásban, ráadásul a rosszabb féle bőgőmasina vagyok, az, aki szörcsög, gurgulázik, könnye-taknya-nyála egybefolyik és emiatt meg sem tud szólalni. Szóval ennek elejét kellett venni, közbevágtam, mondtam neki, hogy mennyire sajnálom, hogy ilyen sokáig engedtem elnyújtani az adatbázisunk befejezését, hogy most az a legfontosabb nekem, hogy az ő emlékére azt befejezzem, meg hogy nekik voltak-e ilyen közös projektjeik. Mondtam, hogy ő az egyik jobbkezének számított, meg nem is tudom, kétségbeesve próbáltam arrafelé terelni a figyelmét, hogy nekünk nincs más választásunk, mint az ő szellemiségét tovább vinni. Abszolut kétségbeesett lépés volt részemről, csak azt akartam elkerülni, hogy belesüppedjen az önvádba, mert onnan nem tudtam volna kihúzni. Valahogy működhetett, mert utána egy darabig tényleg arról beszélgettünk, hogy milyen terveik voltak, aztán szóba kerültek kis apróságok, meg hogy milyen életvidám pasi volt, milyen utánozhatatlan abban, hogy az egyes emberekből kihozza a legjobbat. A kis sárga cédulkái, amiket a jobban sikerült levelekre ragasztott, a "na majd erről még beszélünk" bólintása, amivel elfogadott egy-egy javaslatot, meg az egész habitusa, ami miatt annyira megszerettük őt. Amikor időnként egy-egy félórára kitört belőle a hiperaktivitása, felkavarta az egész irodát, három titkárnő kevés volt neki, aztán amilyen hirtelen feltámadt, olyan hirtelen le is nyugodott és szempillantás alatt visszatért a nyugodt, tempós énje. Ezen még mosolygott is, valóban, mondta, az ilyen "lendületbe jövések" után mindig megdicsérte a női racionalitást. Szóval lassan, nagyon lassan, de eljutottunk egy derűsebb fázisba. Kétszer fel is álltam, hogy induljak, nem akarom kifárasztani, de valahogy mindig visszaültem, úgy alakult, hogy majdnem két órát együtt voltunk.
Jó érzéssel jöttem el tőle, valamit tán tudtam segíteni, nekem is jólesett az a beszélgetés.
A kétségek csak máma merültek fel bennem.
Hogy tán botcsinálta pszichiáterként nem csináltam-e valami kárt? Hogy volt-e jogom belenyúlni egy olyan finom lelki folyamatba, mint valakinek a gyásza? Hogy ezzel a "tovább kell vinünk az ő szellemiségét" dologgal nem raktam-e túl nehéz terhet rá? Hogy a fene nagy segíteni akarásom nem vakított-e el és ahelyett, hogy én segítettem volna, egy nálam rosszabb helyzetben lévő segített nekem?
Nem tudom, az a baj, hogy tényleg nem tudom.

:-) Szépjóestét!
:-(((
nem tudom, egyszerűen képtelen vagyok elfogadni ennek az embernek a halálát.
Tudom, az eszemmel pontosan tudom, hogy mindnyájan benne vagyunk egy nagy kalapban, a vaksors időnként belenyúl és aki a kezébe akad, azt kidobja a semmibe. Én magam is azzal, hogy naponta bringára ülök felkínálom magam donornak, de akkor is, pontosabban akkor se bírom elfogadni hogy egy embernek csak így egyik percről a másikra meg kell halni.
Ráadásul micsoda embernek!
Mert ha teszem azt én, vagy valami hozzám hasonló növényközeli lény hal meg ilyen értelmetlenül, aki már annyiszor felsült az életben hogy már álmodozni sem mer, aki mielőtt bármihez hozzányúl megfújja az ujját mert tudja hogy úgyis meg fogja égetni, akit a kutya se hiányolna ha egyszercsak eltűnne a világból, szóval akkor azt mondom, hogy istenkém, minden életért kár, de tán jobb így neki/nekem.
Vagy a nálam rosszabbak, a gonoszak, akik vámpír módjára mások életeréjét szívják, akiknek naponta bele kell tiporni valakibe ahhoz hogy jókedvük legyen, ha az ilyenek hullanának el, ajjaj, hát azzal mindnyájan jobban járnánk.
De nem, a vakvéletlen pont azt választja ki, akit szeretnek, akire támaszkodni lehet, aki három mondattal helyre tud rakni dolgokat, akinek nagy tervei vannak, aki emberek százainak tud használni, aki cseppfertőzéssel terjeszti maga körül az életkedvet.
Egy ilyen embert csak úgy, egy pillanat alatt kidob az élők közül.
Bennünk, szerencsétlen alkalmatlanokban meg itt marad az űr, a vérző, elevenen széttépett lélek.

Azért jó, ha az embernek patikus barátnéja van mert általa recept nélkül juthat jó erős altatóhoz.
Csak két szem, csak mára és holnapra, mert egyáltalán nem tudok aludni, vagy ha mégis, akkor rémálmaim vannak.

Máma meghalt a mentorom.
Csak úgy, egyik percről a másikra.
A gyászjelentésében nyilván az fog állni, hogy "tragikus hirtelenséggel elhunyt", de ez a három szó végtelenül hideg, üres és száraz olyankor, ha meghal egy életvidám, erőtől duzzadó ember akit nagyon szeretünk.
És őt nagyon szeretem. Tényleg egy igazi mentor volt, nagy tudású, jószívű, korrekt.
Most nem bírok többet írni.

:-) Szépjóestét!
Remek napom volt, reggel a szokásos madáretetés, egy pár debreceni, kis unikum, aztán kishajóval átmentünk Pünkösdfürdőre és a Rómain végigsétálva, az Északi Összekötőn jöttünk haza. Jó kis séta, legalább 10 km. A kutyák úgy elfáradtak, hogy az enyém bepakolt egy tányérnyi gerslis vadnyesedéket és azonnal elaludt; egy darab csonttal a szájában. Pont, mint egy kölyökkutya :-)) Volt oka a kipurcanásra mert nem csak gyalogoltunk, hanem a gyengén sütő napocskának örülve megtartottuk a Szezonnyitó Nagy Kutyaúsztatást is. Még nagyon erőlködnünk sem kellett, árad a Duna, tele van uszadékfával, az én parti őrség kiskutyám azonnal szolgálatba helyezte magát és egyik fadarabot a másik után mentette ki. Borzasztóan meg volt magával elégedve, díszlépésben vonult, minden vízből kihúzott, gyakran a 3-4 méteres ágat megmutatott a parton bámészkodóknak. Ez mindig óriási sikerszám, nem csak a gyerekek szeretik nézni, de a felnőttek is meg-megállnak, drukkolnak neki.

Persze nem csak az ebek fáradtak el, hanem a gazdik is. Én legalábbis nagyon, próbáltam kicsit tanulni, de egyszercsak lecsukódott a szemem, öszecsukódott a könyvem, aztán már csak arra figyeltem, hogy ne a könyvet tegyem a fejem alá párna helyett. Délután persze mégiscsak be kellet mennem másoddolgozni, de most még azt sem bántam, üde vagyok és kipihent :-))

Ahogy elnézem, nem mindenkinek volt ilyen szép ünnepe: az index.hu képriportjában érdemes keresni a hídfoglalásról, zászlóégetésről, koszorúszaggatásról ismerős arco(ka)t.
Arról, hogy ki kivel nem fogott ma kezet, nem értekeznék bővebben. Az egész ügy kábé olyan szinvonalú, mint amikor az éjjeliőr nem fogadja a takarítónő köszönését. Szégyen, hogy ez a vásárcsarnoki stílus jellemző azokra az emberekre, akik valamennyire példát kéne hogy mutassanak a nekünk. Kitüntetést egyébként sem adni nem muszáj, sem elfogadni. De ha már adom és/vagy elfogadom, akkor bizony illik kultúrember módjára viselkedni és nem arra használni a protokollt, hogy a másikat bealázzam. Sőt, kitüntetést vissza is lehet utasítani. Sokkal tökösebb dolog, mint elfogadni/odaadni a medáliát, kényszeredett pofával elutasítani a kézfogást, majd a ceremónia utáni állófogadáson megenni a lazacos szendvicset és meginni az ingyenpezsgőt. Kofatempó.

Visszatérve a délelőttömre: a Római Partot úgy elbaszták, ahogy egy területet el lehet baszarintani. Már pár éve folynak ott építkezések, de most csúcsosodik a lakópark őrület. Az elbontott csónakházak hatalmas zöldterületein (ráadásul az árvízvédelmi töltésen belül) építik az úszómedencével, fitneszteremmel meg a jófene tudja még mivel felszerelt, biztonsági őrrel védett gazdag-gettókat. Közben a nagy teherautók méternyi mély keréknyomokat vágtak a parti sétányba, ezzel teljesen lehetetlenné téve annak rendeltetéssszerű használatát, ti. a sétát. Derékig ér a sár és az iszap, se gyalog, se bringával nem járható a terület. Eltüntek a kocogók, a gyerekeket levegőztető családok, a kutyát úsztatók, a mindenféle korú bringások, a büfékből áradó sülthalszag után tájékozódó sétálók. Nincsen ott semmi csak sár és magas kerítések mögé húzódó proccos lakóparkok.

:-) Szép(szabadságos)jónapoooottt!!!!
Imádok nyolcig aludni, imádok délelőtt piacra menni, imádok ebédre zúzapörköltet főzni (fogyókúra mára felfüggesztve), sőt, még klotyót takarítani is szeretek, ha arra ráérek és nem kell ROHANNI.
Nno.
Azért vannak dolgok, amiket még ráérősen sem szeretek csinálni, például pártok honlapjait böngészni.
mert lássuk csak.
Ezt a hírt például imádnom kéne, mert végre felmutat valamit, amit a fideszből mindig is hiányoltam; mégpedig a humorérzéket. Az én hibám lenne, hogy a labdáért csóváló vizsla helyett egy vicsorgó pofájú farkas képe jelenik meg előttem, ha ezt a hírt olvasom?
"Az MDF gyerekes vádaskodásaival kapcsolatos véleményünket ügyvédi letétbe helyezzük. A Magyar Demokrata Fórumnak továbbra is sikeres választási szereplést kívánunk, a jövőbeni együttműködés reményében."
Vagy vegyük a másik oldalt; egy olyan párt, amelyik "feltalálta a "Nem, ne forduljunk vissza!" szlogent, képes ilyesmit kiejteni a száján:
Annyiban más a mostani választás, mint az eddigiek, hogy végre a jövőről is lehet beszélni, nemcsak a múlt és a jelen problémáiról
De a szadesz sem sokkal különb, már legalábbis ami a jóízlést illeti: nem elég, hogy farsang után három héttel képesek egy öt éves kiskölyöknek bajuszt ragasztani(!!!), de ráadásul az egyik leglejáratotabb médiabohóccal kötnek szerződést. Tudom, most sokan felszisszennek, de Hajóst egyszer láttam (anyukáméknál) a tévében konfettiesőben letáncolni egy lila fényekkel villogó lépcsőn és jó zene ide vagy oda, a pasit ott helyben leírtam. Az a fajta, aki öt forintért és az élő közvetítés adta népszerűségért tyúklépésben lemenne Szegedre.
Uhh. Nem is lapozok továb.
Azt hiszem, jobb nékem békén hagyni a pártok portáljait és amig megfő a zúza, inkább szépülök egy órácskát.

Éééééésssss!!!!!

!
Ó!
IÓ!
CIÓ!
ÁCIÓ!
KÁCIÓ!
AKÁCIÓ!
VAKÁCIÓ!
Tarararaaaaammmmmmmm!!!!
Jövő csütörtökig egyáltalán nem dolgozom, semmit!!

(vakáció egy nagy túróst! tanulás ezerrel, pénteken, hétfőn, szerdán az utolsó vizsgák. Méréstechnika, SSADM, Delphi, ebben a sorrendben. Már ha addig össze nem csinálom magam és el nem halasztom. De nem, nem, túl akarok lenni rajta!)

Uhh, gGrrrRRrrr, kellett nékem panaszkodni!
Itt fáj, ott fáj, feszül, görcsöl, az egész testemben izomláz van. Kicsit nyafogtam a büfésnek, az meg azt mondta, hogy izomláz ellen a legjobb bevenni két kanál szódabikarbónát egy korty vízzel.
És jaj de jó, még van is neki szódabikarbónája.
És én még el is hiszem neki, hogy használni fog.
Bevettem.
jajj.
Sós, savanyú, mar, feltapad a szájpadlásomra, minden lukat összehúzott rajtam, nem tudok szabadulni az ízétől.
Ennél tán még az is jobb, ha izomlázam van.
Remélem használni fog.
jajj.

:-) Szépjóestét!
Kissé ki vagyok csavarva.
Mondanám, hogy reggel jó nagyot sétáltunk - ha sétáltunk volna. De azt a sárdagasztást és -cuppogtatást, a taknyos, nedves agyagon való csúszkálást amit műveltünk csak nagy jóindulattal lehetne sétának nevezni. A töltés, az erdő, minden fel van ázva, apró vízerek futnak szanaszét, az ember pár lépést tesz a szilárd talajon aztán egyszercsak térdig süllyed valami iszamós lucsokba. Jó kis izommunka ez a fajta terepgyaloglás, a vádlimban, a combjaimban, a hátsó fertályomban, mindenhol izomlázam van. A madárkáinkat azért megetettük, nem hagyjuk őket cserben. Remélhetően már csak néhány hétig kell nekik hordani a szotyit, addigra belombosodik az erdő, előbújnak a mindenféle kis kukacok, legyecskék, meghosszabodnak a nappalok és nem lesz szükségük a kajapótlékra.
A kosztosaink egyébként nagyon szépek, kövérek, begyesek és már annyira megszoktak bennünket, hogy meg se várják amig elmegyünk, azonnal rárepülnek az eleségre. Ma is tőlem tíz centire csipegetett egy gyönyörő, kék fejű cinke. Sárga mellénykéje, kék sisakja, a szárnyán ugyanolyan kék csíkja volt a madárkának, úgy csillogott mint valami kis ékszer.

Úgy kifáradtam a sárdagasztásban, hogy délután le kellett dőlnöm egy órácskára - három lett belőle, jól elkéstem a másoddolgozómból. Ami nem lenne baj, a munka megvár, csak így majdnem este tíz lett, mire végeztem.
Lényeg a lényeg, fárasztó egy nap volt a mai.

Ráadásul reggel meghallgattam Orbánt.
Nem csak abszolut mazochista vagyok, hanem fukar is, ha az időmről van szó, így amig hallgattam a műsort, lefoglaltam a kezem is. A 'tulajdoni hányadomon' elburjánzott szedret kezdtem írtani. Pont összeillett a két tevékenység: hol azért szisszentem fel, mert a szeder horgas tüskéje csontig felhasított a húsom, vagy azért, mert Orbán mondott valami kapitális baromságot. Kár, hogy a VaÚ oldalán még nincs fenn a szöveg, így nem tudom pontosan idézni. A hideg kilel ettől az embertől, valami olyasmit magyarázott, hogy a parlamenti demokrácia csak egy ruha a nemzet testén. Nem mondta, de nekem ez úgy jött le, hogy egyrészt ki is nőhetjük a demokráciát, másrészt pedig a ruha csak divatcikk, cifraság, amit újabbra, divatosabbra is lehet cserélni. Ezt ugyan nem mondta, de nekem ez jutott az eszembe. Az sem nyugtatott meg, hogy szerinte úgy kell kormányozni, ahogyan azt az emberek igénylik. Itt most nem részletezném, hogy nekem milyen igényeim lennének, mindenesetre, ha rajta múlik és én elég hangosan kérem, ki fogja elégíteni - ha rá szavazok.
A szociális demagógiának (családi autók támogatása, privatizáció leállítása, állami egészségügy, mittudoménmégminem) egyébként még nincs vége, a riporter rákérdezett, még két nagygyűlése lesz a fidesznek, ahol Orbán a fidesz programjának egyes részleteit be fogja jelenteni. Az már biztos, hogy ő a miniszterelnök-jelölt, sőt, az is biztos, hogy lesz neki helyettese. Ha jól emlékszem, a szocializmusban volt divatban a kormányfő helyettes pozíciója, de legalább lesz valaki, aki felel majd azért, hogy ne fogyjon a magyar. Hogy ezt milyen eszközökkel fogja Mikola úr elérni még nem volt részletezve, remélem, nem veszik elő az "Asszonynak szülni kötelesség, lánynak dicsőség" népesedéspolitikai eszköztöt. Ha mondjuk eltörölné a félmunkaidőben foglalkoztatott kismamák után fizetendő fix összegű egészségügyi hozzájárulást, hát akkor azt mondom, igen, ez valóban támogatja a gyermekvállalást.
Orbán nagyon nagy hangsúllyal beszélt az egészségügyről. Szerinte az egészségünk megőrzése állami feladat, a nyugdíjasoknak és a gyermekeknek ingyen kell adni a gyógyszert. Arra most nem térnék ki bővebben, hogy attól a perctől kezdve Magyarországon csak nyugdíjasoknak és gyermekeknek íratnának fel gyógyszert, ezt szerintem mindenki el tudja képzelni. Az azonban nem hagyhatom szó nélkül, hogy az egészségem megőrzését a világ semmi kincséért nem bíznám az államra.
Jobb szeretem, ha az az én dolgom marad.
Kétségtelen, hogy veleszületett betegségek és az egyén felelősségén kívül eső járványok, baleseti esetek és hasonlók gyógyítása valóban állami feladat. Pontosabban a társadalmi szolidaritás bízza meg az államot, hogy a nagyon elesetteket gyógyítsa és lássa el gyógyszerrel. De ezeken az eseteken túl igenis, minden egyénnek a maga felelőssége, hogy járjon el rákszűrésre, hogy vigyázzon az egészségére, a koleszterint szintjére, a vérnyomására, a kondiciójára. Már miért lenne az állam dolga, hogy én megőrízzem a vitalitásom? Az állam dolga az, hogy fektesse le a sztenderdeket ami alapján a befizetett biztosításom után járó ellátást meg kell kapnom. Az ő dolga, hogy ellenőrízze, hogy a gyógyító egységek, a kórházak, az orvosok, a biztosítók teljesítik-e a feltételeket és becsületesen járnak-e el a pácienseikkel.
Az meg had legyen az én dolgom, hogy -a szolidaritási alappal együtt számolt és- befizetett alapjáradékért járó alapellátáson túl óhajtok-e extrákat: egy ágyas szobát, fikuszt, fogpolírozást, akupunktúrás kezelést, percre pontos előjegyzést és olyan belgyógyászt, ahol a rendelőből nyilik a röntgen és hasonlók.
Ezt abba is hagyom, mert unalmas.
tényleg.
Csak nagyon sajnálom, hogy van egy csomó olyan ember, aki elhiszi, hogy az államnak kellene helyette kifizetni az autója regisztrációs adóját és a szívgyógyszerét.

Megyek inkább aludni, óriási nag a pofám ha arról kell hablatyolni, hogy mindenki vigyázzon a saját egészségére, de közben meg az egész hétvégét végigdolgozom - aztán csodálkozom, ha kardiológusra szorulok.
Álmos is vagyok, ha most beszélnem kéne, csak valami galuskás motyogás jönne ki a számon. Ragad le a szemem.

:-) Szépjóestét!
Az van, hogy harminc majdnem két négyzetméteres ablak lemosása -kívül létrára, belül székről asztalra, majd asztalról székre vissza mászással együtt- még akkor is kiszedi az ember erejét, ha egyébként szépen süt a nap és napsütésben nem is olyan kellemetlen ablakot mosni.
Ágyba velem, holnap reggel korán kell kelni mert Orbán lesz a VaÚ-ban :-(
a mazochista HüPi aki vagyok!!

Gerilla(? inkább alternatívkodó)kampány II


Más:
tegnap este megnéztük az Operában a Balettgálát, szép volt, írni kéne róla de annyi erőm maradt csak, hogy lépcsőn fel tudjak mászni.

Jobb szerettem volna, ha ez az ítélethirdetés után következik be.
ne legyen békéje sehol se neki, se a hozzá hasonlóknak.

"(....) Akkor egy pohár bor, egy pohár pálinka, a mi szokásaink szerint nem egyszer még pörkölt is. Ebből nagy baj lesz, gondoltam, mert ennek további hízás lesz a vége. Így aztán november elejétől karácsonyig ezt a plusz 5-6 kilót leadtam. Semmi radikalizmus, csak könnyebb ebédek és vacsorák, és nagyjából fele annyi, mint korábban.  Arra is figyeltem, hogy ne maradjon ki egyetlen futás sem. Ennyi a titok, nem több, nem kevesebb. Január elejétől pedig egyszerűen csak tartom a súlyomat, mivel megtartottam a novemberi-decemberi étkezési szokásaimat és a lényegében mindennapos sportolást. "
Az ész megáll, egy pasi nem lehet ennyire tökéletes! Az ki van csukva!
Uhh.

"Célja, hogy elérjük a kerékpáros közlekedés fejlesztésének kormányzati programokba való emelését, még a szavazás előtt megismerhessük a pártok álláspontját, és segítsünk a választási kampányba illeszteni a kerékpárosok követeléseit, vágyait.

Minden parlamenti párt részére átadjuk pontokba szedett kéréseinket. Ezeket magyar nyelvű uniós (holland, dán, osztrák és brit) szakmai anyagokkal, tanulmányokkal kiegészítve kerékpáron visszük a pártok székházaihoz. Az átadás után 3 héttel (április 3-án), egyszerre és azonos terjedelemben lehetőséget adunk minden jelentkező pártnak, hogy ezen a fórumon (criticalmass.hu) ÉS más csatlakozó szervezetek honlapján ismertethessék a kerékpáros közlekedés kérdéskörében tervezett intézkedéseiket, stratégiájukat, így több tízezer bringás értesülhet róluk.
A felvonulás kezdete: március 11., szombat 14:00, a Városmajor kellős közepe.
Útvonala:
II. Szilágyi Erzsébet fasor (MDF székház)
VIII. Szentkirályi u. (FIDESZ székház)
VIII. Köztársaság tér (MSZP székház)
XIV. Gizella u. (SZDSZ székház)
Az eseményt beszélgetéssel zárjuk a Városligetben, a Közlekedési Múzeum előtt."
Tour the Voks

Élt Halász Péter

:-) Szépjóestét!
Csak kapkodom a fejem, újabb -ezúttal a szocikat érintő- botrány robbant ki:
"Az MSZP 1998-ban megsértette a választási törvényt, és most 2006-ban is ezt teszi."
Most mit mondjak?
Ha nem DFT vezetné fel, tán még el is hinném - de az az ember már annyira hiteltelen, hogy a fidesz, ha van egy csöpp esze, nem bíz rá fajsúlyos bejelenteni valót.
Arra most nem térnék ki bővebben, hogy ha már odaadom a kopogtatócédulám, akkor valamennyire számítok rá, hogy felvesznek valamiféle listára, ha másért nem, de azért, hogy értesítsenek erről-arról, a párthoz kapsolódó programokról. Ez bennem semmiféle aggodalmat nem kelt. Az már inkább veszélyes, ha azokat is listázzák, akik nem adták oda a kopogtató cédulát. Ez már durva - az én kerületemben pedig csinált ilyet a fidesz, hacsak a barátném nem hazudott nekem.
Arról nem is szólva, hogy az egész cédulásdi egy baromság, semmi értelme. Miért ne jelöltethetném én magam, ha úgy gondolom, hogy fognak rám szavazni? Ha ketten, hát ketten, ha én nyerek a kerületben, akkor annyian. Demokrácia van, bárki, aki jogilag választható, az legyen választható mindenféle cédulka nélkül is.
Vagy nem?

Más:
Delfi tanár úr (a fiatalabbik) úgy kicsavart,mint egy rongyot. Az utolsó feladatot már követni sem tudtam, csak néztem ki a fejemből nagy bambán. Mindegy, szereztem saját programot, 22-én lesz vizsga, addig még rengeteget tudok gyakorolni.
Most viszont ágyba velem, rám fér egy kis szépülés.


Még valami:
Itt is szeretném megköszönni nőnapi képeslapokat. Hiába vagyok istenek lánya, a szép virágot nagyon szeretem és mindig ellágyulok, ha kapok.
(magamnak is vettem, igaz, még csak hagyma formájában: egy gyönyörű, sötétpiros amarillisz hagymát. Van pár piros-fehér cirmos virágú hagymám és tavaly vettem egy hófehéret is, az most fog először virágozni. Hát most lesz egy piros is, már alig várom, hogy nyíljon)

Szakad a hó.
Innen üzenem Télapónak, hogy jobb, ha nem izmozik tovább, belenyugszik a sorsába és eltakarodik az Északi Sarkra!
De tényleg, eddig tiszteltem a korát meg minden, de ő még nem tudja ki vagyok én és milyen, ha feldühödök.
Tavaszt akarok, napsütést és csillogó, smaragdzöld füvet! Ujjatlan blúzban akarok járni és shortban, azt akarom, hogy langyos szél cirógassa a lábam és azt akarom, hogy az orromon megpiruljon a bőr!
Vén szatír, elég volt belőled, tűnj el az életemből!!
nna.

Most pedig megyek konzultációra.

:-) Szépjóestét!
Estére dolgozom, tehát még ha lenne tévém se követhetném az Áder - Kóka vitát. Adatok nélkül amúgy sem sok értelme lesz a vitának, de ugyebár fő a bátorság: merjünk szembenézni a tényekkel.
Más:
A kampány tényleg durvul.
Nno, remélem este még lesz erőm.

Durvul a (gerilla)kampány III.
:-D

A képet Drone kollégától csórtam. Van ott más is, érdemes bele-beleolvasni.
Mivel nincs 'horgonya', idemásolok egy idézetet:
"2006. március 6., hétfő
Rosszabbul élünk, mint négy hónapja.
- Rosszabbulélünk plakátok 9000%-os gyarapodása
Engem terrorizál ez a rosszabbulélünk! Isten nem ver bottal. DE MIÉRT KELL??? Azzal most ne foglalkozzunk, hogy gyakorlatilag mindegyik plakát úgy ahogy van hazugság, nyílván énnekem is kimosta a kormány az agyamat, úgyhogy tegyük félre. Egyszerűen csak annyit kérdezek, hogy miért kell ez a vizuális szőnyegbombázás? Miért nem mehetek be úgy az egyetemre, hogy nem néz velem mindenfelől farkasszemet a zordon tekintetű melósember, a migrénes háziasszony, meg a szontyolgó mamika? Ha egy antidepresszáns gyártója rendelte volna a plakátokat, akkor mindent értenék, de tudtommal a Fidesz Magyar Polgári Szövetség nem utazik ebben az iparágban. Bár ki tudja! Lehet, hogy lespanoltak valamelyik konszernnel. Na, mindegy. Elég az hozzá, hogy ebből a stábból már megrendezhetném a Rosszabbul Élünk teleregényt is. Bár a Szomszédok utolsó szériája már megvalósította ezt a koncepciót, úgyhogy nem tudnék sok újat mutatni a magyarnak. És ezzel akarja a Fidesz, hogy piros betűkkel kerüljön ez az év a történelemkönyvekbe? LoL! Valamelyik lap alján biztos ott lesz egy rosszabbulélünk poszter a 'Demagógia a 21. század hajnalán' című fejezet illusztrációjaként, de a piros betűkhöz elég silány ez a formula."

:-) Szépjóestét!
Esem össze, éppen csak kiegészítettem a délután írt posztomat és akarok még mondani valami fontosat:
egy barátom hívott, hogy egy telep felszámolásával 9 kiskutya gazdi és ami ezzel jár, ellátás nélkül marad.
Nem kutyamenhelyet keresek, hanem gazdijelölteket.

:-) Szépjónapot!
Szusszanásképpen visszatérnék még a Pásztor Tibor rossz ízű blogbejegyzése körül kirobbant botrányra.
Kétségtelen, hogy hülyeséget írt a srác, tökmindegy hogy maga is zsidó, ilyet nem lehet egy másik emberre mondani.
Az már más kérdés, hogy a "díszzsidó" szóösszetételből melyik rész a sértő.
Nem csak lezsidózni lehet valakit, de felzsidózni is, egyébként is egészséges társadalmakban a rasszjegyek említése nem szabad hogy rossz érzést váltson ki. Mostanában rengeteg amerikai önéletrajz megfordult a kezemben, ott az emberek simán leírják magukról, hogy "165 cm magas, 58 kg, barna hajú, zöld szemű, kaukázusi típusú zsidó nő". Vagy "182 cm magas, 92 kg, barna hajú, barna szemű protestáns férfi". Remélem, hogy pár évtized múlva mi is eljutunk idáig.
Ami egem egy ilyen kifejezésből sértene -már persze ha rám mondanának ilyesmit- az a szóösszetétel első fele, a "dísz".
Annál nagyobb sértést, mint hogy valakit csak dísznek tesznek oda valahová, alig tudok elképzelni. Biztos része van ebben a szocializációmnak is, a korai húszas éveimet jócskán tönkretette a küzdelem, hogy bebizonyítsam, nem csak dísznőnek vagyok jó, több van bennem, minthogy egy férfi mellett domborítsak. Ha netán lekurváztak az soha nem zavart, de ha olyasmit mondtak, hogy csak azért tudtam elérni valamit mert így vagy úgy nézek ki, hát attól falra tudtam mászni.
Bár azok az évek már elmúltak, de a rossz érzés mái napig megmaradt bennem; egy embernek legyen 'gyakorlati haszna', legyen értelme a munkájának, mert ha csak dekorációként, netán alibiből tartják ott valahol, akkor annak az embernek az élete egy nagy nulla. Tényleg kevés durvább sértést tudok elképzelni, mintha valakit dísznek neveznek, lett légyen az díszpinty, díszzsebkendő vagy díszcigány.
De most komolyan: ha engem díszakárminek neveznének, én nem a szóösszetétel második felén háborodnék fel, hanem nagyon sürgősen elgondolkodnék azon, hogy hogyan tudnám levetkőzni az első felét - azaz hogyan tudnék dísztárgyból hasznossá előlépni.
Visszatérve az eredeti témára, a díszzsidózásra: Deutch-Für Tamás bizony tetszik vagy nem, még csak nem is szimplán dísznek van a fideszben, hanem régisége okán, mintegy antik kiállítási tárgyként, a hősi szakkollégiumi és a még hősibb prágai időkre emlékezve. Ezen az sem változtat sokat, hogy időnként pufferként, töltelékként is alkalmazzák és rábízzák néhány kétes sikerrel kecsegtető (lásd a legutóbbi, "ki kaphatja be?" című) műbalhé kirobbantását.

Most pedig munkára fel, tanuljunk!

Kiegészítés:
nem gondolnám, hogy a fidesznek szüksége lenne 'díszzsidóra', azaz a szónak ebben az értelmezésében, az antiszemitizmusát eltakaró 'szépségflastromra'. Még akkor sem, ha nyilvánvalóan kacérkodik a szélsőjobboldallal és még akkor sem, ha nagy valószínűséggel vannak antiszemitizmusra hajló fidesz-tagok. Biztos vannak ilyenek, de a fidesz egy európai értékrendet valló, legalábbis ahhoz igazodni kívánó, ráadásul rendkivül fegyelmezett pártként nem engedheti meg magának, hogy antiszemita legyen. Soha nem tűrnék el, hogy a párton belül olyan nézetek terjedjenek el, ami miatt az Európai Néppárt elhatárolódhatna tőlük. Nem, ilyesmiről szó sincs, nem ezért tartják az előtérben DFT-t. Mint már fentebb írtam: régi káder, kiválóan ért ahhoz, hogy a főideológusok által megalkotott ideológiát ismételgesse, időnként faltörő kosnak is alkalmas, sőt, azt sem tartom kizártnak, hogy gazdasági érdekek is állnak mögötte. Vagy ha nem is állnak, de ismer olyan gazdsági érdekeket, amelyek miatt érdemes őt a lista elején tartani.
Még sokkal rosszabb, mintha dísz lenne.

:-) Szépjóestét!
:-(
Máma reggel valóságos pánikrohamom volt. Úgy éreztem, nem bírok bemenni dolgozni.
Uhh.
Kilélegez ... belélegez ... ki .... be .....
Jó negyedórámba tellett, mire valamennyire összeszedtem magam és be tudtam vánszorogni. Fájt is a fejem egész nap, pedig csendes nap volt, nem is értem mi volt a bajom. Ráfagyott az arcomra valami világfájdalom, képtelen voltam mosolyogni, vagy egyáltalán, szólni bárkihez is. Még a számat se nagyon nyitottam ki, a legminimálisabb emberi kommunikácóra is képtelennek éreztem magam. Ilyenkor nagyon sajnálom a kollégáimat, kicsit szégyellem is magam mert pocsék dolog lehet egy hozzám hasonló, két lábon járó gyomorbajjal egy légtérben tartózkodni.
Délután még bementem a suliba gyakorolni, ott sem volt túl nagy sikerélményem. Azt hiszem, változtatok a tanulási módszeremen, nem a vizsgamintákat fogom megoldani, hanem a könyv mellékletében lévő minta-projektet fogom elejétől végig megcsinálni. Ez amolyan állatorvosi lónak tűnik, minden adatbáziskezeléssel kapcsolatos alapfogás benne van.
Fáj a fejem, megyek aludni.

Ja, még valami:
Sajnálom a fiút. Blogger, jól is ír, bringás is (rossz ember már eleve nem lehet), politikus alkat, tele van jobbító szándékkal - és a jelek szerint gerinces is, vállalja a saját baromságának a következményeit. Nagyságrendekkel különb mint azok, akik megtalálták azt az egy rossz mondatát és belebuktatták. Remélem meg tudja őrízni a méltóságát és visszatér -ha az országosba egy ideig még nem is, de- a helyi közéletbe.

:-) Szépjóestét!
A nagy bolond hóesés miatt nem tudtam bringázni, muszáj volt busszal menni dolgozni. Este éppen kifogtam egy alacsony padlós Volvó piros 96-ost.
Komolyan mondom, ha csupa ilyen buszok járnának, nem is útálnék annyira tömegközlekedni. Mát az is nagyon jó, hogy nem kell a három meredek lépcsőfokon felkapaszkodni. Nekem ugyan (még) jók a lábaim, de akkor is, ebben a latyakban kész életveszély a meredek lépcsőkön lemászni. De nem is az alacsony padló a legnagyobb előnye ezeknek a buszoknak, hanem az, hogy jó a rugózásuk, nem rázzák szét az ember lelkét. A gyorsulásuk is más, az ikaruszokkal úgy lőnek ki a sofőrök a piros lámpánál mintha dodzsemben ülnének, az utasok meg dőlnek egymásra. A volvókkal nem lehet ilyen durván sebességet váltani, finomabban mozdulnak, nem érzem azt, hogy kiszakad a karom a helyéből és mégis, hiába kapaszkodok, rongybaba módjára tehetetlenül hányódok csak az utastérben. Ezek a buszok még újak is, de a belső kiképzésük is jobb minőségű, könnyen tisztítható műanyag. Egyelőre még tisztítják is őket, nem terjeng bennük az évtizedek alatt felgyűlt olajos sár, hányadék és minden egyéb mocsok összekeveredett szaga.
Szóval máma egész jól utaztam - végre nem rakománynak, hanem utasnak érezhettem magam.

Jja, jut eszembe: lehet azért is olyan pocsékak a vasárnapjaim, mert még mindig kínozom magam és reggelente bele-belehallgatok a Vasárnapi Újságba.
Mi volt ma a vezető téma, na mi? Kétszer is megemlítették, hogy még mindig nincs megfelelően szabályozva a szavazatok újraszámlálása, márpedig az idén is várhatóak ilyen jellegű problémák. Az emberek ugyanis nem bíznak a mindenható kompjúterekben, a kézi újraszámlálás, az igen, az megnyugtatná a kétkedőket, blablablabla.
Tényleg nem tudok mást mondani, tessenek áttanulmányozni a témával kapcsolatos törvényeket.

:-) Szépjónapot!
Télapó kicsit izmozik még, mielőtt végleg elkotródik:


Tegnap -a hírek böngészésétől eltekintve- nagyon jó napom volt. Délelőtt, eső ide, jeges szélvihar oda, kirándultunk is, megetettük a madárkáinkat, jól kifárasztottuk a kutyákat, aztán gondoltam, juhhé, enyém a világ, egész délután semmi dolgom, szépülök egy kicsit színház előtt. Most nem paplan alatt, hanem "normálisan", ahogy a normális (értsd: nem valkűr) nők szoktak: körömreszelő, habkő, arcpakolás, hajpakolás, kisolló, borotva, krém, zselé, rózsavíz, mindeféle titokzatos szerszám és kenőcs alkalmazásával akartam a fizikai megjelenésem javítani egy keveset. Éppen a lábkörmeim políroztam, amikor azt mondja nekem a rádió, hogy négy óra, híreket mondunk. Úgy pattantam fel, mint akibe belecsíptek, még a lavórt is majdnem felrúgtam; hát hisz ötkor kezdődik a Traviáta, nekem meg még fent van az arcomon valami cserepesre száradt fehér izé, a hajam törölközővel betekerve, ami nem lenne baj, de a törölköző alatt némi élesztős trutymóban dunsztolódik a hajam, egyik lábamon csillog a köröm, a másikon még le sincs vágva, ajjaj, ebből legfeljebb csak a második felvonás lesz meg!
Aztán valahogy mégis úgy történt, hogy 4 óra 10 perckor már a kabátom vettem. Fogalmam sincs hogy csináltam, de zuhanyozva, hajat mosva (igaz, szárítva nem), törölközve, bekrémezve, felöltözve 10 perc alatt készen lettem és még arra is volt időm, hogy közben felhívjam a barátnőm: el ne induljon nélkülem, meggondoltam, mégis vele mennék, busszal már nem érnék oda. Ő is késésben volt, azért is nem szoktunk együtt indulni, éppen elég mindenkinek a saját késése miatt idegeskedni. Az utak üresek voltak, szóval 5 előtt 10 perccel már ott is voltunk, sőt, még egy grape-fruit lét is tudtunk inni előadás előtt.
Nna, minden jó, ha jól kezdődik.
Már mondtam, hogy a Traviáta a kedvenc operáim közé tartozik, nagyon szép darab. Itt még a rendezés is a könnyen emészthető, klasszikus fajta, gyönyörű kosztümökkel és látványos díszletekkel. Tele is volt az Erkel - sajnos. Nagyon rossz közönség volt a tegnapi: köhögős, fecsegős, fészkelődős, krákogós. Persze, értem én, száraz a levegő a színházban, nekem is kapar néha a torkom, de attól még nem kéne állandóan harákolni. Arról nem beszélve, hogy magamtól is tudom, hogy Verdi zenéje gyönyörű, ezt egyáltalán nem kell a legszebb kettősök alatt a szomszéd fülébe susogni - úgy, hogy azt hat sorral hátrébb is hallani lehessen. Attól is falra mászok, ha a közönség állandóan tapsol. Megtapsolják a nyitányt, minden áriát, minden kórust, minden kettőst, még egy-egy látványosabb díszletelemet is megtapsolnak. Gyakorlatilag széttapsolják az előadást. Ez egyébként nem csak az Erkelben "divat", elég gyakran hallgatok közvetítéseket a New York-i Metropolitanből és ott is dívik ez a szokás. Engem sajnos zavar, én szeretnék egy darabot egyben végighallgatni, majd a végén megtapsolom azt a művészt, aki nagoyn tetszett. Tegnap még más malőr is történt: egy nő leejtette a karikagyűrűjét, kisebb felfordulást okozott, először a férje kereste, a mobiltelefonjával világított a padlón, aztán még vagy hárman csatlakoztak hozzájuk, elegáns urak, kezükben a világító mobiltelefonokkal, négykézláb mászkáltak a sorok között. Mindezt Georges és Violetta kettőse alatt, bizisten, kedvem lett volna rájuk förmedni. Egyáltalán, hogy lehet egy színházban egy gyűrűt elejteni?
Nna mindegy.
A darab tényleg gyönyörű, tele operaslágerekkel: pezsgőária, Violetta és Alfred kettőse, Violetta és Georges (Alfred apja) kettőse, spanyol táncbetét, kártya kórus, Violetta halála egyetlen hegedűvel kísérve, csupa-csupa sláger. A történetet most nincs kedvem leírni, valószínűleg mindenki ismeri Dumas Kaméliás hölgyét. Meglepetésben azért volt részem; vagy most először vettem észre, vagy tényleg csak ebben az előadásban domborodott ki: Violetta bizony keményen ivott. A magány, a kihasználtság elől a pohárhoz menekült.
Az énekesek közül kettőnek a teljesítménylét emelném ki: Georges szerepében Kálmándi Mihály nagyon tetszett. Bársonyos bariton, erőlködés nélküli hang, az érzelmek széles skálája jellemezte.
Gémes Katalin Florája kis szerep, de szép hangú énekesnő emlékezetessé teheti. Gémesnek szép hangja van, tetszett.
Bazsinka Zsuzsanna Violettája kissé hideg volt és a magas hangok nem is mindig sikerültek megfelelően.
Berkes János technikailag kifogástalan Alfredot énekelt, de az ő tenorja nekem már túl magas és áttetsző, nem tudok lázba jönni tőle. Ez persze nem az ő hibája, egyszerűen csak ízés kérdése: én a basszbaritonokat és a basszusokat szeretem, valahogy jobban tudnak rám hatni.

Most pedig tetszik nem tetszik, el kell indulnom dolgozni.
Jobbára persze nem tetszik, de akkor is el kell indulni.
Ráadásul a hó még mindig szakad, tehát nem tudok bringázni, muszáj buszozni.
De hát bőven elég egy embernek, ha egy héten van egy jó napja. Nekem tegnap megvolt, hát akkor mit nyavalygok itt, nem?

Durvul a kampány II.
Életveszélyesen megfenyegették több névtelen levélben Szijjártó Pétert, a Fidesz szóvivőjét, a párt győri országgyűlési képviselőjelöltjét.
Csak azon drukkolok, hogy valami kamion nehogy véletlenül elsodorja a showvivő úr visszapillantó tükrét, esetleg bele ne parkoljanak a lökhárítójába, mert nem szeretném, hogy még tovább rémüljön szegénykém.

(értem én, sokkal hatásosabb, ha az olvasó azonnal az "életveszélyesen" szót látja meg, de a helyes sorrend nem az lenne, hogy "Több névtelen levélben, életveszélyesen megfenyegették....."? Vagy a magyar nyelv helyes használata iránti honfiúi igényt felülirja a hatásvadász tálalás iránti igény?

Végülis, kit érdekel? Inkább megyek hajat mosni és kicsit pihenni mielőtt indulok az operába.

:-) Szépjónapot!
Szól a Kossuth rádió, egy nagyon ínycsiklandónak hangzó receptet hallottam, írom is gyorsan, mielőtt elfelejtem:
hagymatorta:
5 nagy szál mosott, tisztított póréhagymát, 2 fej vöröshagymát felkarikázunk és 30 deka apróra vágott sonka társaságában kevés margarinon (ez az amit én nem fogok, maradok az olajnál) megpárolunk. 20 deka lisztből, 20 deka margarinból (ehelyett pedig inkább vajat fogok használni), egy-két tojás sárgájából csipet sóval tésztát gyúrunk, egy órára betesszük a hűtőbe pihenni.
Amikor már kellőképpen megpihent a tészta, egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, a nyújtófával kicsit nagyobbra nyújtott tésztát belesimítjuk úgy, hogy a tepsi peremén felhúzzuk a tésztát. Villával meg kell szurkálni, rásimítani a párolt sonkás hagymát. 6 tojást, kevés tejet sóval, borssal jó ki kell keverni (a hölgy turmixot mondott, lényeg, hgoy sima és kissé habos legyen) és ráönteni a hagymás tésztára, aztán betolni az egészet a meleg sütőbe.
Remélem, minden hozzávalót sikerült megjegyeznem.
Azt persze már látom, hogy a hagmatorta készítését fordított sorrendben kell majd csinálni: előbb meggyúrni a tésztát és amíg pihen, addig elkészíteni a hagymás sonkás tölteléket. Sőt, gondolatban már tovább is fejlesztettem, elképzelem, ahogy a tetjére ráolvad egy maréknyi reszelt sajt, esetleg néhány szem apróra vágott olajbogyó bolondítja meg, hm, nyamm, a fenéért kell nékem fogyókúrázni? Most rögtön foghatnék hozzá.

Más:
Durvul a kampány:
Különösen elítélem, hogy az Ön emberei kollégáimat a Fidesz most érvényben lévő hármas jelszavával fenyegették meg, azaz a „munkájuk", a „családjuk" és az „otthonuk" biztonságának elveszítésével, amennyiben nem lépnek vissza a jelöltségtől, vagy összegyűjtik a megfelelő számú ajánlószelvényt. írta Dávid Ibolya a Fidesz elnökének címzett levelében.
Hm. hmhm.
Most mit ne mondjak?
Mondjam, hogy ha a fidesz nyer és kormányt kell alakítani, akkor mdf-éknél úgyis hamar el fogják felejteni ezt a kis malőrt és lekoalícióznak az ifjú antidemokratákkal. Ha meg az mszp nyer, hát akkor bátran mondhatják, hogy ehhez a győzelemhez ők is hozzájárultak.
Ilyesmiket inkább nem is mondok, tényleg csak a rosszindulat beszél belőlem.

Ettől még persze elképesztő szemétség, ha politikai ellenfelek egymást revolverezik. Minden ilyen esetnek ki kéne derülni és a Bagó féle "kádervadászoknak" örökre eltűnni a közéletből. De annyira eltűnni, hogy soha, de tényleg soha ne juthassanak olyan pozicióba, ahol a közösséget képviselik vagy a közösség életét befolyásolhatják.

Mégmás:
most mondja a rádió, hogy az Erkelben ma nem Az álarcosbál lesz, hanem a Traviata.
Hm.
Az álarcosbált még nem láttam, sajnálom hogy elmarad, de örülök is. Valamikor, mielőtt még úgy beleszerettem Wagnerbe, Verdi Traviátája volt a kedvencem. Kicsit hűtlen vagyok, mert vagy két éve nem is hallottam szegény Violetta történetét. Aki kíváncsi rá, az még kap jegyet, 5-kor kezdődik az Erkelben. Én a földszint jobb oldal 17. sor 14. székén fogok ülni :-)) És ha még addig meg nem gondolom magam, akkor padlizsánszínű, elől gyöngyös hímzésű blúz lesz rajtam - de ez még nem biztos, előtte tartok egy békítő tárgyalást a tükrömmel.

A képet Gyurcsány blogjáról csórtam. Ha éppen nem harciaskodok akkor lágy szívű, szentimentális liba vagyok akinek aranyos kisgyerekkel, kiskutyával, kiscicával, csókolózó galambpárral bármit el lehet adni - három másodpercig, mert utána azért felhorgad bennem a jogvédő: egy hat hónapos kiskutyát tán csak nem kéne belekeverni a világpolitikába!
Vagy mégis?
Végülis, ahogy Kovács Pistit beledobták a magyar belpolitika mocsarába, ahhoz képest Totó kutyus alig számít valamit. Kicsit megvakargatták a pocakját, megmorzsikálták a fülecskéjét, ő meg, felelőssége teljes tudatában, megpróbált nekünk kicsóválni pár gáztartályt és -vezetéket. Csecsenföldről, Beszlanról és a többi ilyen dologról persze nem tud semmit, honnan is tudna, még fél éves sincs.
Persze, Putyin azért mégiscsak rendes, nekünk visszaadta a sárospataki könyveket - arról pedig, hogy ki másnak mi mást nem fog soha visszaadni, ezúttal nem esett szó.

Kezdek rébuszokban beszélni, jobb lesz nékem mára abbahagyni - cudar hetem volt.
Nno, húzzunk be a paplan alá!

Az idióta HüPi aki vagyok, az!
17.39 és most végeztem. A takarítók csak néznek rám, hogy hülye ez, pénteken fél hétkor mi az anyja valagát csinál idebent?
És igazuk van, hülye vagyok.

Frissítés:
most szóltak, hogy 17.39 az még csak fél hat.
Jéé, tényleg!!
Hát kérem, így jár az, aki vizuális típus és csak a kerek számlapos óráról tudja leolvasni a pontos időt :-)

:-) Szépjóestét!
Máma azért már sokkal jobban vagyok. Most is elfáradtam, hosszú volt a nap, de nem úgy mintha kicsontoztak, megklopfoltak és megabáltak volna, hanem csak úgy simán, mint aki egész nap dolgozott. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy nagyon jó volt a mai konzultáció, kezdem megszerezni azt a minimális rutint amivel nem maradok le a tanártól. Márpedig ha nem kell kapkodni, akkor engem semmi sem fáraszt. Ha pedig még meg is értek egy-két dolgot, hát akkor a sikerélmény szárnyakat ad! Aludni azért jót fogok, összegömbölyödve, éppen csak az orrom dugom ki a paplan alól :-)

Más:
A "ki kaphattya be kiét" című témát Cavintonék (némi hvg-s segítséggel) ügyesen levezették, ez több szót nem is érdemel. Hacsak még annyit nem, hogy nagyvadra nem madársöréttel kéne lőni, mert meg se kottyan neki. Úgy tűnik, fideszéknél fogy a munició, ha már ilyen baromságokba is belekötnek. A pohár ásványvíz árát sem éri meg az ilyen próbálkozás, amit a sajtótájékoztatón kitesznek az asztalra.

nem bírom tovább, megyek szépülni.

Jártányi erőm sincs.
Reggel hattól annyi pihenőm volt, amíg az ebédem megettem - pontosabban belapátoltam, mert azzal is sietnem kell. Tegnap is ilyen nap volt, holnap meg pláne hasonló lesz mert délután megyek konzultációra egy másik tanárhoz. Ma meg -csak úgy a változatosság kedvéért, hogy meg ne unjam azt a sok iskolába járást- este dolgoztam.
A fáradtságtól szédülök és valóságos hányingerem van.