Szépjóestét :-))

Annyira, de annyira elfáradtam, hogy kimondani sem tudom. Elkövettem azt a hibát hogy melóból hazafelé jövet beugrottam a tecckóba sajtért, gyümölcsléért, joghurtokért. Korpás kenyérért.
De már bánom, ilyenkor mindig sokat kell sorbaállni.

Máma egy rádióműsor kapcsán kicsit elméláztam a múlton és eszembe jutott egy 16 - 17 éves történet, amit egyszer már leírtam. Hát most bemásolom ide, hátha mást is megnevettet. Én mindig jót szórakozom rajta, igaz, vaz a fajta vagyok aki viccet mesélni se tud, mert mindig elröhögi.

Antikarrierem története

Úgy kezdődött, hogy nagyon unalmas kisvárosban éltem. De tényleg. 8-10 kritikán aluli köpködős kocsma, egy héten 2 mozielőadás, hétvégén dizsi a művházban. A KISZ szerencsére rendszeresen szervezett szinházlátogatásokat meg kirándulásokat, jó kis csapat volt.

Nem tudom már ki keresett meg azzal, hogy fel kéne eleveníteni a szüreti mulatságok hagyományát, és mivel mi ruhagyár létünkre női üzem voltunk, ugyebár, nekünk kéne biztosítani a szőlőszedő lányokat meg a csőszlányokat és a női ruhákat is. Az egyik TSZ adta a lovakat, a szekeret, meg persze a délceg lovaslegényeket meg csőszfiúkat. Nekiugrottunk.

Kerítettünk régi fényképeket, annak alapján megterveztem, kiszabtam a ruhákat, a lányokkal megvarrtuk. A gyárnak valamikor volt egy néptánceggyüttese, onnan is volt ruhánk. A huszároknak persze kölcsönözni kellett. Szereztünk cigányzenekart, süttettünk 3 db fél méter átmérőjű kalácsot, nótákat tanultunk, a farmerhoz meg edzőcipőhöz szokott lányok egy részét még arra is meg kellett tanítani, hogy hogyan járjon a 3 alsószoknyában, hogy azok ne akadjanak a lába közé. Szóval, hónapokon keresztülk dolgoztunk, de megérte, iszonyú nagy volt a siker.


Az első szüreti mulatságon, mint fő szervezőnek, meg mint akinek a legszebb ruhája volt (hisz én csináltam őket, naná!) én voltam a kisbíróné. A legelső voltam a sorban, csípőre tett kézzel, hímzett fejkendőben (hisz bíróné, tehát férjes asszony!) riszáltam magam a város idősödő férfinépességének nagy gyönyörűségére.
Következő évben, a tavalyi párom megcsaládosodott, a friss asszonyka kizártnak tartotta hogy az ő uracskája bárki mással kézen fogva sétáljon, ugyhogy átmentem csőszlánynak. Azoknak a párja ugyanis lovaslegény volt, vagyis nem együtt, kézenfogva mentek. A kisbíróné szerepét átengedtem a nem is mondom, milyen csámpáslábú feleségnek.

Aztán, harmadik évben, nem tudom mi jött rám. Bugyiné akartam lenni. Ez egy kormosképű némber, aki rongyos ruhában, zsákból kormot meg tollat szór a nézőseregre. Most már bevallhatom, egyszerű bosszú vezetett. Volt egy munkatárs, aki egy párszor ujjal mutogatott rám mint követésre méltatlan példára, és tele lett vele a hócipőm. Lehet hogy én is tettem ezért a mutogatásért, de akkor is. Útáltam azt az ember, na! Legalább egyszer az életben be akartam mázolni korommal a képét, ha a mutogatós ujját már nem törhettem le. Csodálkozott mindenki hogy nem vállalok szerepet, de mondtam, nem leszek aznap itthon. Csak ketten tudtuk hogy Bugyiné leszek, a főszervező expárom, aki azóta is kisbíró volt meg én.

Kölcsönkértem az öcsém 43-as méretű disznóetető bakancsát. Anyámnak volt egy barna parókája, nagyon koszlott darab. Nagyanyám rongyosládájából került flórharisnya, bundabugyi, ócska szoknyák. Apámtól elprivatizáltam a permetezős ujjasát. Az egyik flórharisnyát lecsúsztattam a bakancs fölé, a szoknyát féloldalt feltűztem és kilógattam rajta a bugyi szárát. A derekamra rátekertem egy egész dunnahuzatot, a hátamra szereltem egy kispárnát púpnak. A képemet bekentem szemhéjtussal (tudjátok, az a filmszerű, ami teljesen fekete), és az egyik szemfogamat fekete szemceruzával satíroztam le. A parókát jól feltupíroztam, egy kis agyaggal imitt-amott összetapasztotam és tűztem bele néhány libatollat. A sárból kentem egy keveset a lábam szárára meg a bugyiból kilátszó térdeimre is. Merthogy pont térdig ért a bugyogó. Jó nagy zacskó lisztet, egy kis kormot, meg egy foszlott tollpárnát vettem magamhoz és csatlakoztam a menethez.

Mit ne mondjak, óriási sikerem volt! Ilyen Bugyinét még nem látott a város! Végigtáncoltam az utat, próbáltam a férfiakat táncba hívni. Nem nagyon sikerült, pláne amikor a fekete fogammal rájuk vigyorogtam. Aztán az egyik mégiscsak derékon kapott. Nem tudom, hogy próbáltatok-e már csárdásozni 43-as bakancsban, amikor 37-es lábatok van. Nem könnyű. A vége az lett, hogy a forgatásnál összeakadt a lábam és estem egy óriásit. Az a 60 éves, retkes szárasbugyi szerencsére nem hagyott cserben, égnek meredő lábakkal, a hátamon hevertem ott, de a bugyi kitartott!!
Tényleg senki sem ismert meg! Szórtam a lisztet, a tollat, és a végén, amikor pedig lehetőségem lett volna rá, nem kormoztam össze azt az embert. Belemarkoltam a koromba, de megsajnáltam. Vagy lehet hogy az öltönyét. Kiráztam a kormot és kezet nyújtottam neki, az meg elfogadta, a hülye. Ugyhogy legalább a keze koszos lett, megérdemelte a disznó. Nagyon útáltam azt az embert, hiába.
De azt a Bugyinét azóta is emlegetik, bár később megtudták hogy én voltam, mindenki gratulált. A hétfői megyei Néplap tele volt az én fényképemmel, a fotós szinte csak velem törődött. Igaz, vagy 3 napig nem tudtam menni az izomláuztól, az az óriási bakancs több kiló trágyalét szívott magába, iszonyú nehéz volt.
Jó volt, na, jól sikerült, mit álszerénykednék?

Következő ősszel már nem laktam a városban. Még azt sem tudom, hogy annak a 3 szüreti bálnak lett-e folytatása. Remélem, igen.
Na, hát így lettem én 3 év alatt Kisbírónéból Bugyiné.
Már bánom, hogy miért nem egyből hátulról kezdtem a karrierem.

Ma már ebédeltem: camembert sajtot szőlővel.
Egy fogyókúra kezdetének nem rossz :-))

Imádom a sajtokat gyümölccsel, csak néhány párosítás:
édeskés sajtok (Pannónia, Ementáli) körtével
aromás, sós sajtok (juhsajt, márványsajt, gorgonzola) dinnyével
semleges ízű sajtok (Tappista) almával
camembert dióval, szőlővel
friss sajtok (túró, mascarpone) banánnal, körtével, házilekvárral.

Nakérem, máris híztam 20 dekát!
Mondjuk, estére ledolgozom. Feltéve ha össze nem esek.

Ez a kormányváltás jól betett nekem, zakatol az agyam mint egy vicinális. Gondolatban már átszerveztem egy fél minisztériumot :-))))
Még szerencse, hogy nem rám fogják bízni, különben lenne itt haddelhadd!

Újabb halivúdi történet a magyar kriminalisztikában: Házi őrizetbe került Kulcsár Attila mti

Telyószagú! Összesen 210 parlamenti képviselő van jelen a szavazásnál????? (én legalábbis ennyit értettem)
Hát miért nem csökkentjük pont ennyire a parlamenti képviselők számát, ha már úgyis csak ennyien érdeklődnek az ügyek iránt?

197 igen. 12 nem. + a levezető elnök.

Azt hiszem, ennyi képviselő pont elég is lenne.

Azért a feneegyemeg, ha már ekkora vihart kavartak fideszék, legalább lettek volna bent a szavazásnál! Saját magukat hiteltelenítik el.

Atyavilág, ez a Gyurcsány, ez aztán legény a talpán.
Hanem, jó lesz rá vigyázni, mert pár éven belül kitörhet belőle na nem a patrióta, hanem az oligarcha. Isteni szónok, úgy csavarja az ujja köré a hallgatót ahogy akarja.
Istenkém, add, hogy ne ragadjon bele a demagógiába, add, hogy ne menjen az agyára a hatalom, add, hogy az őszinteség beszéljen belőle és ne a demagógia.

Oda kell rá figyelni. A nagyhatású, jódumájú, jósvádájú politikusokkal nálam már tele a padlás.

Hehe, jó a munkamegosztás, a hírtévé meg egy szintén kiszivárgott kihallgatási jegyzőkönyv faximiléjét hozza. Az sem zavarja őket, hogy az igazgató asszony nyilván kikéri magának az adatai leközlését, sőt, még az sem, hogy semmi nem derül ki a vallomásából. Egy lapon van leírva az hogy Altus, Gyurcsány és Kulcsár.
Jobb nékem ha alszom egyet.

Várható volt, hogy ne mondjam, teljesen normálisnak tekinthető, hogy a fidesz elhelyezte a maga kis időzített bombáját.
Újat mondjuk nem mondtak, ezek a dolgok már régóta szivárognak kifelé. Nagyon valószínűnek tartom, hogy már régóta elkészültek a most előkapott jegyzőkönyvek.
Mocskos egy dolog a politika, hiába.

Más: szégyen vagy nem, befűtöttem. 9 napi böjtölés után meglehetősen didergős vagyok. És álmos :-O
Ma rendbetettem a leandreimet, a muskátlikat és az azáleákat, a száraz levelek csipegetése és sepregetés közben öszeállt bennem pár szingli jellemzés. Remélem, hogy reggelig nem felejtem el.
Még moziba menni se volt erőm, meg akartam pedig nézni a másik Török Ferenc filmet, a Moszkva teret. De majd máskor. Most ágyikó.
Csak nem marad az ország miniszterelnök nélkül?

Nagyon nagyon fáradt vagyok. Pontosabban gyenge. Meg mélabús. Búvalbélelt. Fázom is.

:-)) Csudajót sétáltunk.
A kutyám nem volt hajlandó visszafordulni, minden módon mutatt, hogy ő még menni akar, arrafelé, amerre régebben jártunk, még mielőtt a rómait felfedeztük magunknak. Úgyhogy szépen felsétáltunk megyerig, közben -mivel a blöki leült a küszöbre, és nem volt hajlandó mozdulni- a Duna büfében ittam egy unikumot.
Valami elvarázsolt kiskocsma, viaszosvászon abroszokkal, billiárdasztallal, csocsóval, egy gyönyörű papagállyal, féltucat macskával, nagyon szűk törzsközönséggel akik rendszeresen tartanak gulyáspartikat, közös szilveszter-estéket, disznótort.
Jó kis hely, már annak, aki értékeli ezt a fajta, kissé szocreál csónakházi hangulatot.

Csodálom, hogy az unikumot még senki sem akarta gyógyhatású készítménnyé nyilváníttatni. Megérdemelné pedig.

Mivel elhatároztam, hgoy a böjt után csinálok egy rendes fogyókúrát, most elkocogok, és veszek egy mérleget. Meg egy karórát, mert rá kellett döbbennem, hogy elveszítettem az órámat. Elég laza volt a csatja, gyakran kikapcsolódott. Most egyszerre csak eltűnt. Mostanában gondoltam rá, hogy megérdemelnék egy márkásabb darabot, de most elbizonytalanodtam. Életemben nem hagytam még el órát.

Feltétlenül tessenek elolvasni Sándor Erzsi Bácsfiról és Jáksóról szóló írását a Tűsarok.org-on.
Egyébként is érdemes ott olvasgatni, végre egy női szájt, ahol nem pletykákkal, aktuális ezoterikus őrületekkel és popdívák szilikoncicijeivel foglalkoznak.

Elnézést. Aki nem szeret este szomorú dolgokról olvasni, vagy mostanában halt meg valakije, az ne olvassa el a lenti bejegyzést, inkább jöjjön vissza holnap reggel.

:-)) Szépjóestét!

A helyzet az, hogy Bauer és Lengyel beszélgetéséből alig fogtam fel valamit. Mondjuk, nincs mit csodálkozni, nagyon le vagyok lassulva, ez a böjtöm hetedik napja. Egy hét alatt megittam vagy 15-20 liter mindenféle gyümölcslét (narancs, ananász, paradicsom, grape-fruit, affenesetudjamitmég), ugyanannyi, ha nem több ásványvizet, és nem is tudom mennyi gyógy- és gyümölcsteát. Csütörtökön el kell kezdenem a visszatérést, ha jövő hétfőn normális állapotban akarok munkába állni.

A tegnapi nagy összeomlás miatt nem volt energiám írni a legfontosabbról, amit vasárnap átéltem.
Első hallásra sokaknak hülyeségnek fog tünni, eleinte én is kicsit viccesen éreztem magam, de nem minden tanulság nélkül való a történet.

Szóval, van nékem egy macskabolond barátnőm, jelenleg 6 istápolttal. A legöregebb, az első cicája szombaton, 18 éves korában kimúlt. Már hónapok óta mondogatja a csaj, hogy "jajmileszhamackókameghal", a legfinomabb kajákat adta neki, tömte vitaminnal, még addig, amig lehet, amig még vele van.
Ha erről beszélt, mindig elpityeredett.

Szombat délután megtörtént, szép csendesen elaludt a cica.
Nem szándékosan szántam rá a vasárnap délelőttöm, de valahogy úgy alakult, gondoltam, meghallgatom, biztos jól fog neki esni a részvét.
Hálistennek én nem sokat tudok még a gyászról, de amit vasárnap hallottam, az nagyon meglepett.
A halott cicát megfürdette, hajszárítóval megszárogatta, becsomagolta és betette a fagyasztóba a hamvasztásig.
A cica minden holmiját, rongyát, szőnyegét kimosta.
Megszervezte a fuvart a hamvasztóba.
Szinte rituálisan, szertartásszerűen közölte velem, hogy úgy gondolta, engem nevezne meg örökösének, azzal a kikötéssel, hogy a cicáiról holtukig gondoskodom. Valamennyit elhamvasztatom, és az urnájukat betetem az ő urnasirhelyébe.
És közben egyetlen könnycseppet sem ejtett, az addigi pityergéseinek nyoma sem volt.

Lehet a böjt miatti magambafordulás miatt van, de gyáltalán nem érzem morbidnak ezt a történetet.
Pláne nem, ha elvonatkoztatok a cicától, illetve behelyettesítem egy szeretett lénnyel.

Ez a nő egy komplett gyászmunkát végzett el. 18 évet együtt élni valakivel, még ha csak egy macsek is az illető, elég komoly dolog. Az én barátném szépen, szisztematikusan felkészült a hiányra, ez a fürdetéses szertartás, a haló porról való gondoskodás meg valami ősi, mély ösztön lehet az emberben, ami csak mostanában, a kórházi halálozásokkal kezd háttérbe szorulni. (meg persze a rengeteg hirtelen halállal, baleset, szívinfarktus, mindaz ami felkészületlenül ér bennünket.)

Azt hiszem, ha már el kell veszíteni valakit, így szeretném elveszíteni. Ápolni, végigkísérni, felkészíteni őt is, magamat is.

:-)) Szépjóestét!
A mai takarításból egy meleg májpakolás lett, ami átmenet nélkül egy kiadós, szépítő alvásba torkollott.
Hoppá, Bauer és Lengyel az fm 95.3-on.
Majd még jövök.

:-)) Szépjónapot!
Jól megdolgoztatott ez a nyavalyás gép, de végül minden megvan ami eddig nem volt: ékezetes betűk, speciális karakterek, nyomtató, viszont elveszett, ami eddig megvolt; a hang.
De azt hiszem, mégis inkább takarítok egy kicsit.

Phúúú. Kicsit leizzadtam, mire ebben a nagy összevisszaságban megtaláltam a beállítási lehetőséget.
De működik.
Tényleg csókoltatom Mr. Thorvallt, alkalomadtán meghívnám egy fagyira.

Más:
ma amellett hogy gyalogoltam három órát, dolgoztam ötöt, bringáztam másfelet, kaptam egy idegösszeomlást a gépem összeomlása miatt, szóval, elmentem moziba, megnéztem a Torremolinos 73 - Szex, hazugság, super8-as című spanyol filmet. Mostanában annyi helyen láttam - hallottam - olvastam a "pornózzak vagy ne?" című problémáról, hogy gondoltam, megnézem, hogy a spanyolok mit tudnak ebből kihozni.
Nagyon aranyos kis film. Katarzisélménye senkinek se lesz utána, de egy amerikai csihi-puhinál ezerszer többet ér.
Most befejezem, a fentieket is csak azért írtam, hogy ellenőrízzem a karaktereimet.
De mind megvan, és mind ott, ahol eddig megszoktam. :-)))))
Iszonyú álmos vagyok. :-OO
Jóéjt.

:)))) Sz;pjoestet

kezcsokom Mr. Linden Thorvallnak. alig egy ora alatt sikerult ujra installalnom a rencerem, csak a betuk egz kicsit elkeveredtek. De majd reggel. A lenyeg, hogz felallt :))))
megha kisse imbolyog is :))))

Rendszerösszeomlás okán pár napig lehet nem leszek.
De majd írok naplót kézzel, kockás füzetbe :-)))

:-)) Szépjóestét!
Személyes érintettség okán ma megnéztem a Szezont-t.
(hehe, most elképzelem hányan találgatják, hogy hol születtem :-))))
Jó kis mozi volt, ismerős. Annak a fajta önmarcangoló helykeresésnek én is szinte minden fázisát végigjártam. Tetszett a film.
Még azzal együtt is tetszett, hogy az egy főre eső, unaloműző kettyintésre vágyó, elhanyagolt szépasszonyok száma jócskán meghaladta a filmben az általam feltételezett nagy magyar átlagot. Igaz, én nem vagyok unatkozó szépasszony. Ha meg az lennék, nyilván messzebb mennék egy jóízű kis dzsigi-dzsigiért mint az undok, mín férjemet kiszolgáló szépséges pincérfiú.
Lehet alkalmatlan vagyok rá, hogy pamlagon heverő politikusfeleség legyek?

A Szezonból valószínűleg nem lesz olyan kultfilm mint az Üvegtigrisből, de jó volt, nekem tetszett.

Utóirat: hazafelé jövet kibámultam a buszablakon, és bizony meg kell mondanom, hogy a karcagi malom környéke cseppet sem nyújt lehangolóbb látványt, mint a nagyfene Pest.

Hohó!!
Októberben Rembrandt rézkarcok a Spinóza Házban.

:-)) Szépjónapot!
Mára jutottam el oda, hogy egyáltalán nincs éhségérzetem. Kellemes melegség van a gyomrom környékén, a kótyagosság is elmúlt. Ami még nagyon jó, hogy az izületeim látványosan könnyebedtek: a mai római terepsétálás, kerítésmászással, köveken való bukdácsolással súlyosbítva megmutatta, hogy egyik napról a másikra nem feszül, nem roppan, nem kattan a térdem. Ennek nagyon örülök.
Még sokkal gyengébb sem vagyok, kicsit aluszékonyabb, pillanatok alatt álomba zuhanok és mélyen, mozdulatlanul alszom. Kevesebbet, már 5-6 óra után is pihenten ébredek.
Cserébe viszont lelassultam. De az meg egyáltalán nem baj, erről szól a szabadság.
Kellemetlen még, hogy a hastáji melegség ellenére, a bőröm borzongós, fázós. De erre való a meleg pakolás és a forró zöld tea (meg a macskanadrág :-)) Pfúúújj!!).

Úgyhogy köszönöm, jól vagyok. Egyedül a kutyám sértődött meg amiért a szokásos zsíroskenyér reggeli elmaradt :-)))

:-)) Szépjóestét!
Ma megnéztem a Fahrenheit 9/11-t.
Nagyon vegyes érzelmekkel jöttem ki a moziból.

Nem mintha nem tudnám, hogy elhibázott az iraki háború. Azt is kapiskálom, hogy sem Bushhal, sem Amerikával nincs minden rendben.
Moore filmje tényleg megrázó alkotás. Próbál nem hatásvadász lenni, a legszörnyűbbet, a tornyok lerombolását például nem mutatja, azokat a képeket már ezerszer láttuk. Sötét a vászon, csak a becsapódás távoli zaja, a meglepett kiáltások, a sikoltások hallatszanak. De ez az egyetlen pont a filmben, ahol Moore visszafogja magát. Utána már bőven van vér, tűz, sebek, könnyek, halottak. Kiáltó az ellentmondás, bár kétségtelenül van drámai hatása.

Van még más is, ami zavar.

Először is, a műfaj; dokumentumfilm.
Nos, a filmelmélethez nem értek, de ez a film tuti, hogy nem dokumentumfilm.
Dokumentumokon alapuló, dokumentumokból összeállított, gondosan megírt forgatókönyv alapján készült ... nem, nem játékfilm, hanem inkább filmdráma.
Filmre vitt dráma, a műfaj minden kellékével: előhanggal, a szereplők jellemének bemutatásával, a cselekmény kibontakoztatásával, tragédiával, katarzissal.
Mestermunka.

Mint ahogy a háttérmunka, az anyaggyűjtés (dokumentumgyűjtés) is profi.
Túlságosan profi.
Minden emberről lehet olyan vágóképeket találni, amikor a szemét forgatja, a szája szélét rágja vagy kínosan vigyorog, magyarul, komplett idiótának vagy pénzéhes Harpagonnak néz ki.
Tudom hogy Bush nem egy filozófia professzor, de annyira ostoba és kapzsi nem lehet, mint amilyennek Moore képei mutatják. Ezt abból gondolom, hogy az amerikaiak sem hülyék, egy idióta jelölt soha nem kapott volna +-50%-ot egy választáson. A jó kapcsolatok, a pénz kétségkívül sokat lendíthetnek, de egy majomra nem szavazott volna az amerikaiak közel fele.
Ez az ábrázolása az egyébként tényleg nem a legkimagaslóbb képességű elnöknek tehát biztos erősen túlzó.

Van még más is, amikor a rendező -szerintem- túl sokat akar markolni.
Nagyon szívbemarkoló az asszony, aki a generációkon keresztül belérögződött "a hazát meg kell védeni, a haza számít ránk" szöveggel küldi a fiát a háborúba, hogy aztán ott pusztuljon. Az asszony maga annyira egyszerű, annyira meggyőzően sugározza magából a fájdalmat, hogy teljesen felesleges volt kimondatni vele: "...Tudja, én konzervatív voltam. Igen, igazi konzervtív." Már ott is van Moore a ló túlsó oldalán. Beleviszi a politikát a nemzet egészére kivetíthető, de mégis egyéni sorstragédiába. Sulykol.

De nincs még vége.
Mesteri, ahogy Moore végigvezet bennünket a katonává válás folyamatán.
A lepusztult, elszegényedett kisváros.
A nyalka, porszívóügynükhöz méltó módszerekkel operáló toborzótisztek, akik csak a nyomornegyedekbe járnak toborozni.
A reménytelenségből kitörni próbáló fiatalok.
Az agymosott, a "Burn! Burn, mother fucker, burn!"-re bevetésre induló kiskatonák.
A kiábrándultak, akik már tudják, hogy teljesen értelmetlenül vannak ott.
A megtörtek, akik már gyilkoltak és akik már nem akarnak többé ölni.
A rokkantak.
Az ördögi gépezet, amit pénzzel és emberhússal kell táplálni.
Szívszorító.
Hanem, itt is van egy rokkant katona, aki elmondja, hogy bár eddig konzervatív volt, de ha meggyógyul, mindent meg fog tenni a demokraták győzelméért. Aktív szerepet fog vállalni a Demokrata Pártban.
Hiszek neki. A saját fájdalmából vonta le ezt a következtetést, és a háborút megjártak mindig bölcsek.
Csak hát a rendező lehetett volna kissé szemérmesebb.
Nagyon kilóg a lóláb.

A film kétségtelenül mestermunka. Gondosan megtervezett úton vezeti végig a nézőt, aki ezt megnézi, az valószínűleg nem fog Bushra szavazni. Hisz megmondták neki, hiteles emberek mondták neki hogy ne tegye.

Na, ettől válik a Fahrenheit 9/11 propagandafilmé.
Jól megcsinált, megrendítő, valószínűleg minden szavában igaz, de mégiscsak propagandafilmé.

Most így elsőre Leni Riefenstahl jut az eszembe, aki szintén mesteri propagandafilmeket filmeket csinált. Most már tudjuk, hogy ő hogy a rossz oldalon állt.

Nem szeretem a propagandafilmeket. Akkor se, ha jól vannak megcsinálva. Sőt, még akkor se, ha a jó oldalt propagálják.

Attól még mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg. Csak éppen tartsátok szem előtt a fentieket.

A gíroszsütő

A Dunáról még hideg, metsző szél fújt, de a víz ólmosszürkéje már kezdett kékre váltani. A kutyák érezték a tavaszt, a két szuka, a formás kis keverék és a gyönyörű színű berni virgoncan rohangált, beleálltak a folyóba, lefetyeltek. Lesték, hogy a mögöttük baktató gazdik mikor dobják végre a botot a vízbe. Még tavaly nyárról emlékeztek rá, hogy a folyó nem mindig ilyen hideg, hogy feljebb, ahol most a rothadó fűcsomók dideregnek a piszkosszürke hókupacok alatt, szóval ott feljebb finom dús fű van, amiben remekül lehet hemperegni.
A gazdik még nem érzékelték a változást. Nem azért mert városi ember létükre ők már eltávolodtak volna a természettől és csak az időjárásjelentésből értesültek az évszakok változásáról, nem, ennél sokkal bonyolultabb oka volt annak, hogy a két nő olyan kedvetlenül baktatott a két kergetőző kutya mögött.

Az egyik fáradt volt, agyonhajszolt és boldogtalan.
A másik boldogtalan volt, agyonhajszolt és fáradt.

- Találtál már kőművest? -
- Ááhh, dehogy. Nincs is mire. Legalább három fizetés kell hozzá. Majd valamikor májusra gyűlik össze a pénz. -
- És addig? -
- Addig? Lavoár, kedvesem, könnyed francia tisztálkodási mód. A konyha közepén a csempe, szépen felstószolva, ha a rezsót teszem rá, akkor az a konyha, ha a lavórt, akkor az a fürdőszoba. -
- Ha gondolod, átjöhetsz hozzám fürödni. Legalább hétvégén. -
- Kösz. Lehet élek vele. Pláne ha még hidegek lesznek. Bár remélem hogy már nem, mert fűtés sincs. Laci nem ismer valami olcsó kőművest? -
- Laci? azt se tudja, mi az. A lakásomhoz nem tudott egy kulcsot másoltatni, azt is nekem kellett. -
- Tejószagú. Mit szeretsz Te ezen a pasin? -
- Nagyon kedves tud lenni. Őszinte. Egyenes. -
- Nem inkább hisztis? -
- Neem. Különben is, mindig bocsánatot kér ha megbánt. Olyankor még főzni is szokott, gyertyát gyújt, minden módon mutatja hogy szeret. -
- Tényleg? Tud főzni? Nézzedmán, a kis nőcsábász, ki se néztem volna belőle. Miket főz? -
- Tojásos lecsót. Palacsintát. Csirkét süt. -
- Az igen! Lecsóóótt? Februárban? -
- Konzervből. Csak kár, hogy kecsöpöt tesz bele. -
- Miiit??? Kecsöpöt? Lecsóba? -
- Mindenbe. Palacsintába is. Nagyon szereti a kecsöpöt, mindent azzal eszik. Megkeni a palacsintát kecsöppel, megszórja sajttal és feltekeri. Nem rossz az. -
- Telyóisten. Ennyire akarsz gyereket? Tényleg nincs jobb alany? Valami kolléga, egy kongresszuson kicsit becsípni együtt és éjjel besurranni hozzá? Vagy hasonló? -
- Szeret engem. Azt mondja, hogy szeret. És nem látom be, miért hazudna. Én meg elmúltam negyven, nincs már időm. -


Lassan tavaszodott, a napsütéstől megroggyant hókupacok éjszaka kőkeményre fagytak. Aztán nappal megint érkezett egy langyosabb fuvallat, a jeges hó kásás lett, összébb esett, meglaposodott, de szét is folyt kicsit. Csak annyira, hogy az emberben kétségek támadjanak: ez most nagyobb lett? Hát már sose lesz itt a tavasz? Sőt: a Tavasz?
Pedig ott volt valahol, a csónakházak ajtajait már kinyitották, kipakoltak a széles placcra, csiszolgatták, festegették a csónakokat. A büféket is szellőztették, festették, a természeten kívül szemmel láthatóan minden és mindenki készült a jó időre.

- Nézd, a lángosos is nyitva lesz! Új tulaj van? Tavaly végig be volt zárva. -
- Nem mindegy az nekünk? Még egy lángosra sincs pénzem. -
- Háát, nekem se nagyon, de Téged Laci csak kihoz egy lángosra? -
- Most kért kölcsön. -
- Atyavilág! Mennyit? -
- Százezret. De csak nyolcvanat adtam. -
- Figyu, ez nem normális! Úgy jár a céges autóddal mintha az övé lenne, és még kölcsön is kér? -
- Átmeneti pénzzavar, nem kapott fizetést. Már két hónapja. -
- Háát, nem tudom. Én nem adnék neki. De azért nevetséges, hogy itt van két talpraesett, életrevaló nő, és nincs pénzünk egy lángosra! -
- Szerinted az a pasi itt lángost fog sütni? -intett a fejével a bódé körül tevékenykedő, magas, vállas, dús, fekete hajú, kreol bőrű, bajuszos férfi felé. Egy kétágú létra lábait próbálta kiegyensúlyozni a töredezett betonon. A fal tövében frissen festett tábla, narancsszínű lángok között a felirat: GYROS.
- Mammamija, aligha! Azta, de szép darab férfihús ez! Gíroszt fog sütni? -
- A zsidók esznek gíroszt? -
- Persze. Nem gíroszt hanem falafelt, sült krumplival, kis borsófasirtkákkal, petrezselymes joghurttal. De miből gondolod hogy zsidó? -
- Az orra. Meg a teste. Olyan harcedzettnek tűnik. -
- Hát, nem tudom. Szerintem inkább török. Olyan bajusza van, mint a törököknek. Az se rossz, ők curryben pácolják a husit. -
- Biztos belehalnék, ha egy ekkora bajusszal megcsiklandoznák a hasam. -
- Anyukám, a mi korunkban a nők már nem nagyon szoktak belehalni az ilyesmibe. De szerintem török. -
- Görög nem lehet? -
- Lehet éppen az is. Azok is csinálnak gíroszt? -
- Persze, azok csinálnak még csak igazán! Tesznek bele egy szelet fetasajtot is. Nem ettél még gíroszt? -
- Nem. Ott még nem jártam. Törökországban meg Izraelben igen.-
- Majd egyszer elviszlek Fehérvárra, ott van egy jó görög büfé, olcsó is. Te, ez a pasi nagyon jól néz ki. -
- Hát, nem kecsöpön izmosodott úgy meg a feneke, az tuti. A nyáron leteszteljük a gíroszát? Legalább megtudjuk, milyen náció a lelkem. -
- Letesztelném én ezzel azt is, hogy milyen a kóser szex. -
- Nana, megmondlak Lacinak! Akkor már inkább én, aztán majd elmesélem. Egyébként is török. Lehetnél nála hatodik feleség. -
- Tán még hatodik feleségnek lenni is jobb, mint.... -
- Mi történt már megint? Na, ne sírj! Vagy mégis inkább sírj! Mit csinált már megint? -
- Semmi... -
- Engem nem csapsz be. Magadat se. Nem hinném hogy a kecsöpös tojás miatt fakadsz sírva. Na, mivan? -
- Kellett neki ... a kocsi, nekem is bent kellett maradni túlórázni. Odaadtam .... neki a lakbért hogy ... vigye el ha már nála van a kocsi. Azt mondta, minden rendben... Aztán tegnap hívott a főbérlő, hogy mikor fizetek, vagy fel akarom mondani a szerződést... -


Amilyen nehezen érkezett a tavasz, olyan rövid volt. Éppen csak elvirágzottak a gyümölcsfák, aztán már teljes erővel tombolni kezdett a kánikula. A parton zsibongott az élet, hozták-vitték a csónakokat, a büfék körül sült hal és sörillat csalogatta a sétálókat. A saját kutyáik már túl voltak a gazdiktól nagy-nagy körültekintést és óvatosságot igénylő tüzelésen, így bátran sétálhattak, mind a négyen élvezték a vizet, a napot, az illatokat, a kajakosok látványát, az egész partot belengő különleges, laza atmoszférát.
- Na, leteszteljük a szuperpasi gíroszát? -
- Neem, nincs egy vasam se. -
- Nem is úgy gondoltam. Meghívlak. Még mindig nem adta vissza? -
- Nem. Bankot raboltál? -
- Nem, hanem képzeld, a kőművesnek megtetszett a szekrénysorom. Megállapodtunk, hogy cserében kicsempézi a fürdőszobát. Megmaradt nyolcvanezer forintom! Illetve nem maradt meg, már megrendeltem a galériához való faanyagot. De egy gírosz belefér, ma mulatni akarok! -
- A kis könnyelmű! És nem lesz szekrényed? -
- Beépített lesz, a galéria alá. Úgyis el kellett volna adnom, így sokkal jobban jártam. Na, leteszteljük a vastagbajszú nációját? Ha currys akkor török, ha sajtos akkor görög, ha sültkrumplis meg zsidó. Ha török, akkor megosztozunk rajta, ha egyéb, akkor megverekszünk érte. Na? A kecsöpös palacsintát meg egye meg az, aki szereti. Én biztos belehalnék. Ránkfér egy kis ropogós saláta, puha, fűszeres husi fokhagymás - petrezselymes joghurttal. Egy kis mediterrán érzés, mediterrán pasival. -

Egyikőjük leült a kutyákkal egy félreeső padra, a másik beállt a bódé előtti sorba. A jóképű, széles mosolyú gíroszsütő gyorsan, ügyesen pakolta össze a két húsosbatyut.
- Minden mehet bele? Hagyma? Csípős? Szósz? -
- Persze, minden. -
Az volt a baj, hogy a pasit nézte úgy egészében, és nem a kezét, speciálisan. A férfi két ujjal vette el a pult sarkából az óriási mustárosflakont, feldobta és ugyanazzal a mozdulattal amivel elkapta, belenyomta a másik kezében lévő gíroszokba. Letette a mustárt és mint egy zsonglőr, villámgyorsan nyúlt a kecsöpért, azt is feldobta, a levegőben pörgő műanyagflakonból szinte röptében, szép, cakkos vonalban nyomta ki a gíroszokra a piros, ecet- és cukorszagú kecsöpöt. Olyan gyorsan és ügyesen csinálta, hogy már régen kész volt, már nyújtotta át a gíroszokat a pulton, mire a lányból kibukott az ijedt kis nyögés:
- Nne. Kérem, nee!! -

Új olimpiai bajnokunk van!
Kicsit tán jobban megbecsülhetnénk.

:-)) Szépjóestét!
Bár minden kívánságom úgy teljesülne, mint a tegnapi: elállt a szél és esik az eső. Hazafelé jövet bőrig áztam. izisten nem bánom, inkább ázzak meg naponta háromszor, minthogy a kavargó port kellessen nyelnem.
Ma el akartam menni moziba, de mire feljöttem a metróból, pont kisütött a nap. Hát, inkább sétáltam egyet. Meglehetősen rossz vásárt csináltam, mert jó félóra múlva végleg beborult: se mozi (az már elkezdődött) se napsütés. Mire kezdődött volna egy másik film meg kellett készülődnöm dolgozni.
Séta közben jöttem rá, hogy mennyi helyen lehet mostanában enni. Egymásba érnek a gyorséttermek, a látványpékségek, a kínai büfék, a török büfék, a gírosz-sütők, a szendvics-bárok, a kifőzdék, a vendéglők, a pizzériák, a hentesbolti lacipecsenyések. Ma harmadik napja böjtölök, nagyon érzékenyen érintett, hogy harminc lépésenként új ételszagok csábítanának az evésre. Persze nem engedtem el magam, de tényleg elgondolkodtató, hogy hányféle módon -és milyen erőszakosan!- kínálják magukat a kajáldák. Persze jól van ez így, legalábbis sokkal jobban mint régen, amikor délután háromkor már kenyeret sem lehetett venni, nemhogy illatos, frissen sült pogácsát.
Más tészta, hogy ennek a gazdag kínálatnak a nagyobb része gagyi.

Lefekvés előtt még érdemes elszórakozni azon, hogy Zalatnay ügyéből hogy jutnak el a magyarkodásig és egymás pocskondiázásáig a hírtévé fórumozói. Ha nem lenne olyan tragikus ez a jól bejáratott koreográfia, akkor komikus lenne. De ezen már még nevetni sem tudok. Én is elveszítettem volna a humorérzékem?

Most nagyon álmos vagyok, az éjjel rosszul aludtam, a böjt is gyengített rajtam. Van pedig egy jó történetem egy gírosz-sütőről. Egy olyan történet, amit böjtös időkben is el lehet mesélni :-))) De nagyon álmos vagyok. Vagy vágyos almok? Nem is tudom. :-O

:-)) Szépjóestét!
A mai napom szó szerint szétfújta a szél.
Kicsit rohangásznom kellett, bankba, bio-boltba, mittudomén hova még. Mindenhol szél, homokfelhők, szemem-szám tele volt mocsokkal, hunyorogtam, könnyeztem, csikorgott a fogam alatt.
Ráadásul, -amit ex-pénzügyes, jelenleg titkárnő létemre be se lenne szabad vallanom- de herótom van a banki ügyintézéstől.
Azt is megmondom, hogy miért: nem szeretem az apró kis kockákra osztott nyomtatványokat kitölteni. Egy átutalási nyomtatványt kidugott nyelvvel, feszült arccal töltök ki, egyenként vésem a betűket, az ujjaim rágörcsölnek a tollra. Ha meg néznek is közben, akkor kész, végem van, leblokkolok. Igaziból az a baj, hogy nem a saját ritmusomban írok, hanem a hülye kis rubrikák beosztják a betűk helyét. Én meg ugye sokmindent tűrök, a korlátokat kivéve :-))
De ez tényleg nem vicc, a harmadik összegyűrt nyomtatvány után úgy érzem magam mint egy idióta. És nyilván az is vagyok.

Szóval, lényeg a lényeg, a sok caplatás, a bujkáló fejfájás meg a széllel való küzdelem úgy kifárasztott, hogy délután lefeküdtem aludni. Ami ugye tervbe is volt véve, elvégre szabadságon lennék, vagy mi a szösz? Hanem, azt nem terveztem hogy fél hatkor ébredek fel. Négy óra felé el akartam indulni a bringásfelvonulásra. Szerencsére voltak elegen nélkülem is. Sajnálom, hogy elaludtam, sportnak is jó lett volna, meg a szép új bringámmal sem dicsekedtem még eleget :-))

Csak azt szeretném, hogy ez a száraz, poros szél elálljon.
Inkább essen az eső, de a szél hagyja abba, mert még két ilyen poros, huzatos nap és inkább visszamegyek dolgozni!

Tényleg vége a nyárnak!

A nyári szalmatáskám darabokra hullott: egyszerre szakadt le az egyik füle és az a leffentyű, ami lezárja. Éppen a bankban voltam, emeltem, hogy beletúrjak a papírjaimért. Kis híján beesett az ügyintézőhöz, még jó hogy ijedtében meg nem nyomta a riasztót.
Azért rendes tőle, hogy egész idáig kitartott :-) Mármint a táskától rendes.
Augusztusban még vettem volna újat, de szeptember végén már elővehetem a téli-őszi szütyőket. Ha meg rámolok, akkor már a ruhatáram is átszervezem
Kész. Passz.
Itt az ősz.

Csak a szél hagyná abba!
Kéremszépen....

Megint megkínoztak egy kiskutyát.

:-)) Szépjóreggelt!
Mostmár egész biztos itt van az ősz. A Duna vasárnap reggel langyosabb volt, mint a levegő, ma már nem, most egyformán hűvös mind a kettő. A szederlevél és a vadszőlő is kezd pirosodni. Remélem hogy szép hosszú, enyhe őszünk lesz.

Ez a szél nagyon rosszat tesz most a lelkiállapotomnak (jó, tudom, a léböjt se használ neki, különösen nem az első napokban. Pár nap múlva jobban leszek.) Itt a közelemben van vagy hat-hét építkezés, a közeli Duna-parton is csinálják a töltést. Iszonyatosan elporosodott a környék. Nagy felhőkben kavarog, csikorog a fogam alatt. Egész nap érzem a por kesernyés ízét a számban. Arról nem beszélve, hogy ez a bolond szél felkavarja az elhanyagolt nagyváros üledékét: nejlonzacskók, szárnyasbetétek, csokispapírok röpködnek a levegőben.
Vagy ki kéne takarítani, vagy elállítani a szelet.
Nem is tudom, melyik lenne egyszerűbb.

Kicsit le akartam nyugodni, de ehhez nem a hírek között kéne böngészni.

Valami iszonyat, ami Irakban folyik.
Nem tudom hova száguld, süllyed, züllik a világ, de nagyon rossz irányba haladunk.
A videókat ki se mertem nyitni a CNN oldalán, bőven elég amit olvastam.

"Csak" azért csinálják ezeket a lefejezéseket, hogy minél jobban megrémítsék az amerikaiakat -és persze mindenki mást, így bennünket is- a brutalitásukkal. Ennyire nem elvetemültek ezek az emberek. Vagy legalábbis nagy többségük nem ilyen vérszomjas. De egy olyan kultúrát, ahol a méreginjekció beadása előtt fertőtlenítik a halálraítélt bőrét, nos, egy ilyen kultúrában szocializált -akár álszentnek is nevezhető- társadalmat halálra lehet rémíteni pár ilyen filmmel. És még koránt sincs vége, még ennél nagyobb borzalmak is történni fognak.
Az a legszörnyűbb, hogy itt már nem lehet igazságot tenni.
Valahonnan nagyon messziről, tán a történelem előtti időkből kéne újrakezdeni, hogy ezt elkerülhessük.

:-)) Szépjóestét!
Na, délután elkiabáltam a nemkáromkodást.
Az út két oldalán parkoló autók, jön velem szemben egy, nem férnénk el, leszállok, beállok egy résbe. Mint egy díszkivilágított karácsonyfa, még integetek is, hogy jöjjön. Őkelme meg szépen megáll, bambul, aztán rövid fejtörés után beáll egy üres helyre. A kérdésre, hogy a nyavalyás irányjelzőre miért nem tette rá a kezét, a kurvanyámat emlegette. Én meg az övét.
Az az igazság, hogy nagyon ki tudnak hozni a sodromból az ilyesmik.
A bunkója nem ismeri az irányjelzőt, úgy parkol fel a járdára hogy nem lehet elmenni mellette, a kibaszott kormányát meg nem mozdítaná, amikor nyolcvannal elszáguld egy bringás mellett. Úgy nyolc-tíz centire. A jobbkézsszabályt vagy betartják, vagy nem, de bringásokkal szemben szinte soha.
Értem én, hogy az ecserin olcsón lehet jogosítványt szerezni, de a isten rakja a kopaszok közé: ha elgázol, összekarcolódik a kocsija!
Hogy rohaggyon meg az alváza! Vagy ő maga!
Mély tisztelet a valóban létező kivételeknek.
Jól felmérgeltem magam egy hülye tuskó miatt!
Uhh.
Nna, több öröme se legyen. Ez az alak nem fog Walhallában mézsert iszogatni, azt garantálom!

Amugy csak most jut az eszembe: lehet hogy indexelést kellett volna neki mondanom? Vagy biluxolást?
Az ilyentől kitelik, hogy nem ismeri a szót: irányjelző.
Na, majd legközelebb jobban körbeírom a dolgot.

Egy hős vagyok!
Sőt!
MEGREPARÁLTAM A FREGOLIM!!!
Minden évben eljátssza velem, hogy a nyakamba szakad. Minden évben egy tortúra, hogy a több mint négy méter magasan lévő görgőket -a létra hegyén egyensúlyozva, fél kézzel a gázcsőbe kapaszkodva- kicseréljem, a felhúzózsinórt átfűzzem.
Egy lidércnyomás, a 3x7 fokú, kihúzható létra nem is elég hozzá, mindenféle trepnikkel meg téglákkal kell megmagasítanom.
De megcsináltam!
Sőt, nem is káromkodtam közben, egyszer sem!
Sőt, sikerült vadásznom drótbetétes felhúzózsinórt, úgyhogy ez talán többet fog bírni mint egy szezon!
Én egy hős vagyok!
Nem lenne muszáj kínlódni vele, száríthatnék bent a lakásban összecsukható fregolin, de én sokkal jobban szeretek kint, a levegőn teregetni.
Nna, hát most megszenvedtem a saját hülyeségemért.
Ha nem lennék böjtkúrán, most a nagy ijedtségre innék egy unikumot.
De hát böjtölök. Úgyhogy iszom egy fél liter narancslét.

Már annyiszor megfogadtam, hogy nem halogatok vizsgát, most mégis megtettem. Szégyellem magam miatta.
Tegnap jöttem rá, hogy péntekre be vagyok írva Pascal II-re.
Ez egy programnyelv, igen nehéz, nem csak gógyi kell hozzá, hanem a gyakorláshoz jól edzett ülőgumók is. Az első részét simán megcsináltam négyesre, de az több mint két éve volt, azóta nem is foglalkoztam ilyesmivel. Hát, amennyire most le vagyok amortizálva, meg amennyire le leszek gyengülve péntekre, inkább átjelentkeztem október 8-ra.
Kicsit szédülős vagyok, harmatgyenge és aluszékony. Ez a böjttel jár, de megéri ez a pár nap, mert utána hónapokig sokkal frissebb leszek, sokkal-sokkal terhelhetőbb.

Más:
ma spóroltam 5000 Ft-ot! :-)
Igaz, elköltöttem hozzá 12ezret, de mindegy, a lényeg a megtakarításon van :-(
Viccet félretéve, tényleg megérte, annak a szandálnak a kék változatát vettem meg leértékelve, amit a nyár elején vásároltam és nagyon bevált: kényelmes is, strapabíró is. Hát most ugyanabból a gerinckímélő, formázot talpú, agyongumírozott soll-cipőből van egy sötétkék és egy bézs is. Az a szerencse, hogy bordó nincs belőle, mert azt is megvenném.
Így mulat egy magyar úrhölgy!

Még ajándékot is kaptam hozzá, egy túl kicsi, gyengén varrott, csupa műanyag, tehát szinte használhatatlan félvállas hátizsákot. Falra tudnék mászni az ilyen gyenge minőségű, semmiresejó szóróajándékoktól. A multkor a patikus barátnőmtől kaptam egy ceruzaelemmel működő, marokra fogható ventillátort, az egyik gyógyszergyár ajándékát. Csinos, emlémázott kis műanyagtokban van, kb akkora légáramlatot tud keverni, mintha egy buszjeggyel legyezném magam. Akkor meg ugyebár veszek egy újságot, ahhoz még elem sem kell. Nem is értem, a píárosok miért égetik a cégüket ilyen semmiresejó dolgokkal.

Most megyek és főzök egy bödön májtisztító teát. Ezt a részét szívesen elhagynám a léböjtnek mert jellempróbálóan rossz, édeskés íze van.
Lehet hogy el is hagyom, iszom helyette valami illatos zöldteát.
Kicsit kótyagos vagyok.

:-)) Szépjóreggelt!

A léböjtkúra mellett döntöttem, úgyhogy a római ugrott, ott mindig muszáj valamit enni.
A sétámhoz viszont ragaszkodom, ezért kivittem a blökit az ártéri erdőbe.
Kár volt.
Először is, a keskeny, féllépésnyi erdei ösvényen kis híján elgázolt egy krosszmotorosnak öltözött barom. Hogy mi az anyja kinját keres ott, és miért kell neki egy erdőben tövig húzni a gázkart, azt nem volt alkalmam megkérdezni. De őszintén bízok benne hogy az átkom fog rajta.
Mindez nem volt elég: valami erős legény, aki favágással akarja edzeni a deltaizmait, fejszével össze-vissza csapkodta a fákat. Nem a kidőlt, korhadt törzseket, hanem azokat az élő, eleven fákat, amiket kicsit megdöntött a szél. Ezekbe három-négy helyen belefaragott úgy, hogy csak félig vágta át a törzset. Abból gondolom hogy edzést tart, mert ennek a fajta pusztításnak az égvilágon semmi értelme sincs, ilyet csak sportból csinál a Homo Ludens új alfaja, a Macho Ludens (ejtsd: büdös bunkó).
Ahol egy tenyérnyi természet van, azt ez a baromfaj percek alatt tönkreteszi.

Más:

szerdán, a mobilitás hetének zárórendezvényeként bringás felvonulást tart több kerékpárosszervezet.
Én magam olyannyira városi kerékpáros vagyok, hogy az elől-hátul kosarakkal felszerelt bringámmal járok bevásárolni, dolgozni (másodállásba, főállásba sajnos nem tudok, az a belvárosban van), suliba. A legmókásabb látványt suliba menet nyújtok, a virágos kis selyemruhám szoknyáját oldalt két csipesszel rögzítem az övemhez, hogy be ne kapja a küllő. A kivillanó, vaskos combjaim és a libegő selyemruhám kacérságát egy roppant harcias bringás-sisakkal ellensúlyozom.
A kapusoknak nagyon szokott tetszeni a látvány, mindig kicsődülnek a sorompót nyitni.
Azt hiszem, ezt a szerelést fogom viselni szerda este 18 órakor is, a Hősök teréről induló bringásfelvonuláson.
Aki teheti, jöjjön el, aki nem teheti, legyen egy kis türelemmel és szánjon tíz percet arra, hogy átgondolja az életformáját. Az sem árt, ha legalább este karonfogja a párját és sétálnak egy negyedórát.
Több info: www.hajtaspajtas.hu

:-)) Szépjóestét!
Túléltem! :-))
Nyögve, szuszogva, átkozódva, de túléltem. A kövirózsa leve is működik, elmúlt a fülfájásom.

Amúgy a következő állapotokat találtam a másodállásomban:
1. a padlófűtést bekapcsolták, 26 fokra van állítva.
2. mivel a főnököm minden vasárnap bent van (a kutyáit megetetni, meg dolgozik is egy kicsit) és nyilván melege volt, bekapcsolta a légkondit. 20 fokra van állítva.
3. a portásbácsin nyilván rajta volt a banyaláz, ezért az összes ajtót és ablakot kinyitotta, hogy "járjon a levegő".

Szóval, a padlófűtés kellemesen melegítette a talpam, a légkondi hűtötte a vállam, a huzat meg kavargott a derekam körül.

Hogy a gáz- és a villanyóra mit csinált, azt nem tudom.
A cégnek hálistennek jól megy, nyilván ki tudják fizetni a számlákat.
Csak hát más szempontok is lennének itt, de az a cég nem az a hely, ahol ilyesmiket fel lehetne vetni.

Első fogadalom megszegve: itt gőzölög előttem egy pohár kávé, hogy egyáltalán el tudjak indulni.
Nna. Kisnagysád, abba kék hagyni az önsajnálatot, oszt elindúni!

Nna, jólkinézek, ha így fog telni a szabadságom.
Tegnap 14 órát aludtam, kicsit mintha fájt volna a fejem és a bal fülem.
Mostmár nem mintha, hanem határozottan fáj a fülem. Már belecsavartam két kövér kövirózsa-levél nedvét, és úgy döntöttem, hogy alszom rá egy kicsit.
A vekkert két órára fel kell húzni, mert dolgozni azért mégiscsak el kell mennem.

A rómairól jövet megálltunk a kecskéknél. Az idei gidák közül kettő, egy koromfekete meg egy hófehér nagyon komolyan készül a szerepére, idejében el akarják dönteni, hogy kettejük közül melyik az erősebb. Eleinte azt hittük hogy csak játék, de bizony nem; halálos komolysággal rontottak egymásnak, csattant a homlokuk. Kár hogy nem volt kinn a gazda, szerettem volna megkérdezni, hogy a kecskék társadalmán belül hogy rendeződnek az ilyen hatalmi torzsalkodások. Mert az rendben van, hogy ezek még idei kisgidák, de pár év múlva már ők lesznek a bakok.
Most megyek szépülni. Atyavilág, mekkora lemaradásom lehet alvásból, ha a így össze tudok csuklani?

Éjfél felé, mire az eldugott kis vendéglőben megsűrűsödött a füst, már szemmel láthatóan kettévált a társaság. Az hosszú asztal egyik végén a férfiak, a másik végén a nők gyűltek össze.
A nők csoportja meglehetősen vegyes. Egy alig húszéves, apró termetű, formás, csokoládébőrű madagaszkári. Egy harmincéves forma, csinos, szőke magyar, egy kortalan, dekoratív lengyel, két ausztrál. Az egyik egy fakószőke angolszász típus, a másik egy mandulaszemű, japán vagy kínai származék. Egy fáradt arcú, hirtelen megvénült horvát nő. Ő egyik csoporthoz sem tartozott igazán, összekapcsolhatta volna a két társaságot, de nem tette, inkább egy harmadik, egyszemélyes csoportot alakított. Tényleg nem volt köztük két egyforma.

Első rénézésre a férfiak csoportja is elég furcsa társaság. Huszonévestől ötvenesig, egy halász, két katona, két tengerész, taxisofőr, kikötői munkás, egy maffiózó kinézetű életművész. Mégis ők voltak a homogénebbek: mindnyájan horvátok voltak és mindnyájan szöktek egy olyan háború elől amit nem éreztek a sajátjuknak. A legkülönfélébb utakon keveredtek ebbe az ausztrál kisvendéglőbe, ahol egy kis hazai ízt kóstolhattak, sűrű, lilásvörös dalmát bort ihattak.

Az este nem így indult, a vacsoránál még vegyesen ültek, mindenki a párjával. Átbeszéltek az asztal fölött, csereberélték a helyeket, vitték magukkal a poharukat. Csak ahogy öregedett az este, ahogy fogyott a bor és ahogy szakadtak fel az emlékek, úgy vált ketté a társaság: az asztal egyik végén a már meglehetősen ittas férfiak, a másik végén a józan, kicsit szeppent, elcsendesedett nők.
Nem volt ebben a szeparációban semmi rosszindulat, semmi szexizmus.

A férfiakat elragadta a beszéd, az emlékek, a tervek, észrevétlenül tértek át az angolról az anyanyelvükre.
Olyan terület volt ez, ahová a nőik már nem tudták követni őket. Csak nézték a hol harsány, hol elkeseredett, hol szomorú férfiakat. Nem voltak féltékenyek, nem akarták visszarángatni maguk mellé a párjukat, hagyták hogy az asztal másik végéről sok tízezer kilométerre eltávolodjanak tőlük. Egymásnak nem volt mondanivalójuk, illetve ami volt, azt már megbeszélték: ki állampolgár, ki nem, ki meddig maradhat itt, mikor mehetnek vissza a fiúk, velük tudnak-e menni. Majd. Majd ha haza tudnak menni. Már ha haza tudnak menni valaha.

Más közös témájuk nem volt. Ha beszélgetni kezdtek valamiről, azonnal kiderült hogy nem ugyanarról beszéltek. Nem voltak sem közös emlékeik, sem közös fogalmaik. Az a szó hogy "hegy", az egyiknek égbe törő, kékes színű hóval borított sziklarengeteget jelentett, a másiknak sűrű lomberdővel borított, alig 1000 méter magas "dombot". A "tenger", hát az aztán annyiféle, ahányan voltak: világoskék vizű tó, a túlsó parton egy koporsó alakú hegy (jó, hát másoknak még domb se); az Adria végtelen, langyos türkize; az Indiai óceán fehér tarajos, zöld hullámai; a kikötő elszürkült, olajfoltos vize.
Egyetlen közös volt csak bennük: szerették ezeket a furcsa, sokszor keserű, sokat szenvedett de mégis életvidám, erős férfiakat.
És mivel szerették őket, hát most nem sértődtek meg az elhanyagolás miatt. Hagyták, hogy a saját nyelvükön, a saját múltjukról és a saját jövőjükről beszéljenek olyanokkal, akikkel értették ezt a közös múltat és közös jövőt.
Tudták, hogy a férfiaik visszatérnek hozzájuk, hajnal felé a több kontinensnyi távolság mindig csökkenni szokott az asztal két vége között, és egyszercsak újra együtt vannak. Az asztal már nem világokat elválasztó óceán többé, hanem az, ami; egy lepusztított, maradékokkal és üres borosüvegekkel borított vacsorázóasztal.

Most is így volt. Előbb a horvát nőhöz ült vissza a párja, aztán a lengyelhez, aztán a magyarhoz. Összekeveredtek ismét, töltöttek a nők poharába, egyiknek a derekát ölelték át, a másiknak a térdét simogatták meg az asztal alatt.
Visszazökkentek a valóságba, már nevetni is tudtak, nehezen forgó nyelvvel, de ismét a közös nyelvet, az angolt beszélték. Furdalta őket a lelkiismeret amiért mindig magukra hagyják a nőket, hát most még belehúztak egy kicsit, szórakoztatni akarták a lányokat, énekeltek is. Az egyiknek, egy majd két méter magasnak, akinek a parányi madagaszkári barátnője a derekáig ért, eszébe jutott, hogy hát van itt egy magyar is, hát az már majdnem szomszéd. Annak még a nyelvét is majdnem beszéli, betéve tud egy magyar dalt.
-gyjönjgy hajú lányj- kicsit nehezen forgott a nyelve, de a kiejtése meglepően jó volt.
-Viccelsz? Nem hiszem el!- mosolygott a magyar.
-Nem viccelek!- És tényleg elénekelte. Képzetlen, de szépen telt, kicsit cukros baritonján, elejétől végig, hibátlan kiejtéssel elénekelete a Gyöngyhajú lányt. A magyar nő csak ült, még zsebkendő után nyúlni is elfelejtett, nem vette észre hogy folynak a szeméből a könnyek. A csinos kis madagaszkári lány boldogan tapsikolt:
-Nahát, de jó, Ti tényleg szomszédok vagytok?-

:-)) Szépjóestét!
A média mindig tud meglepetéssel szolgálni.
Most ért véget a Kossuth rádión az Esti Krónika. Jó öt percet szántak a szofialoren fiának az esküvőjére. Figyelemmel kísérhettük a vendégek érkezését, még azt is megtudhttuk hogy kik nem jöttek el. Voltak kis miniinterjúk a meghatott bámészkodókkal. Merthogy mégis "ilyen nagyszerű esküvőt ritkán látni". Azt is megtudhattuk, hogy micsoda megtiszteltetés az, hogy az édességek magyar ízekkel, magyar alapanyagokból, magyar tradiciók alapján készültek.

Uhh, még a végén elérik nálam, hogy megutáljam az Eszterházy tortát.
Mi a francot keres egy ilyen "hír" a Kossuth rádió fő hírműsorában?

Ma este Omega a Stadionban.
Pár hónapja még azt hittem, jobb az én lelki békémnek ha nem megyek Omega koncertre.
Ma már simán jól tudnám magam érezni, de most meg olyan álmos vagyok, hogy képtelen vagyok elindulni és utánajárni a jegynek.
Ragad le a szemem.
Inkább szépülök egyet, majd veszek tőlük egy lemezt.
Vagy még azt se.
Tök fölösleges az embernek mindenféle szirupos emlékeket hurcibálni magával.

JuhHhhhééÉÉÉéééééééééééé!
Szabadságon vagyok!!!
Két teljes hétig!
A főállásból. A másodból csak egy hét.
De nem baj, mert az első hetet könyvelésekre, adminisztrációra, igazolványcserékre meg másodállásra szánom, a második hetet meg a teljes pihenésre.
Illetve hát tanulásra.
DE!
Minden délután aludni fogok!
Minden reggel a rómain fogok reggelizni! (meg ami azzal jár, 3 óra séta, sport gyanánt) Vagy nem reggelizni, de minimum odáig elsétálni.
Minden reggel jógázni fogok, kényelmesen, órákig.
Egyáltalán nem fogok kávét inni! (Najó, legfeljebb a rómain kapuccsinót. De az más.)
Moziba is fogok menni esténként, meg színházba.

Még egy dolog nem biztos: tartsak-e egy léböjt kúrát.
Merthogy most nem kell időre mennem, nem kell erőlködnöm, koncentrálnom, tehát beleférne egy 10-12 napos léböjtkúra. Jót tenne a bőrömnek is, meg esténként már hasogatnak az izületeim a fáradtságtól.
Viszont most rengeteg időm lenne kicsit főzőcskézni, ami tényleg nagyon hiányzott az elmúlt hónapokban.
Hát, ezt még meggondolom.
Imádom, hogy most két hétig csak ilyen jelentékeny problémáim lesznek :-))))

Ma még biztos vacsorázom, most érik a csirkemell a joghurtos pácban.
Úgy készült, hogy két evőkanál joghurtba kevertem egy evőkanál olívaolajat, csipet curryt, még kisebb csipet őrölt szerecsendiót és fehér borsot, késhegynyi fokhagymakrémet és kristálycukrot. Ebbe a pácba forgattam bele a szép nagy szelet csirkemellet, amit előtte egy picit megpaskoltam a klopfolóval. Tényleg picit, nem kell vékonyra verni, csak meglapogatni. A csibemelly pár órát ázik ebben a fűszeres joghurtban, aztán evés előtt egy kiolajozott serpenyőben hirtelen kisütöm.
Köretnek félcenti vastag szeletekre vágok egy bébicukkinit és forró öntöttvas serpenyőben szép barna csíkokat sütök bele (ezt száraz palacsintasütőben is meg lehet csinálni, de ha valaki nem tudja elképzelni a szárazon sütött zöldséget, az párolja vajon vagy olajon. Úgy is finom). Csak a tányéron sózom meg, és dobok rá egy szeletke vajat.
Nna. Máma ez lesz a vacsora.
A többit az éjjel megálmodom.

Más
Kicsit kikaptam a a nemzetvezetőnő anyukájának nyilatkozatával kapcsolatban írottak miatt.
Persze jogosan, akkor azon frissiben dőlt ki belőlem az a jegyzet, nem tudtam pontosan megfogalmazni az érzéseim.
A helyzet az, hogy ha én újságíró lennék, nem készítenék riportot az ilyen emberek szüleivel, testvéreivel, szeretteivel. A félresiklott szocializációk okainak felderítése maradjon meg a pszichológusoknak, esetleg, ha valakiből történelmi személyiség válik (Bácsfiból remélem nem fog, a semmiből jött és oda is fog visszatérni), akkor a történészekre.
Ha szerkesztő lennék, nem közölnék le egy ilyen riportot, ha mégis van olyan újságíró aki megcsinálta.
Ha meg nekem valamelyik szerettem lenne olyan mint ez a lány, akkor, ha mégis van olyan újságíró aki megkeres, nagyon határozottan elzárkóznék a nyilatkozattól. Ez az asszony nem, nagy-nagy élvezettel sorolta a hülyeségeit, olyan vehemenciával, hogy még a rámenős riportert is túlbeszélte. Legalább annyira élvezte, mint a valóságsók "hőseinek" barátnői, ex-pasijai, főnökei, szomszédai, volt iskolatársai, óvodáskori pajtásai. Emberibb lett volna, ha hallgat.

És végül, ha én igazán jóérzésű hallgató lennék, ilyenkor kikapcsolnám a rádiót.
De hát úgy látszik, hogy nem vagyok az. Szeretek az ilyesmin megdöbbeni és ennek a döbbenetemnek hangot adni.
Bolond egy világ ez.

Pocsék napnak pocsék vége.
Eldurrant a bringámon a hátsó, busszal kellett mennem dolgozni. Persze, a 35 perces bringaút majdnem egy óra busszal. Elkéstem, kapkodtam, később végeztem, sokáig fagyoskodtam a buszmegállóban. GgrRRrrrrr.

Egyébként Budapesten ma kezdődött az autómentes programsorozat.

Hátja. Az önkormányzati választások előtt Demszkytől egy fórumon direkt megkérdeztem, hogy tervezik-e a kerékpáros közlekedés könnyítését. Persze, kerékpárutakat ígért, meg őrzött tárolókat. Nyomát se látom ezeknek, sőt, még terveket sem hallok róluk.
Nekem mondjuk herótom van az autóktól, amíg volt, minden pénzem a fenntartására ment el, úgyhogy számomra igen erőteljesen elkülönül az autó életszinvonalra és életminőségre gyakorolt hatása. Hogy konkrét legyek, az életminőségem egyáltalán nem javította, sőt! Ettől kezdve a KSH azt mond amit akar, az én életminőségem romlása ne javítsa az ország életszinvonalának mutatóit! Mostanában amúgy is szinte lehetetlen parkolni, órákig araszolgatnak az autók a dugóban, egy lidércnyomás. Szóval, amíg Pesten élek, aligha lesz autóm, hacsak összecsukható nem. Vagy felfújható, amit egy bőröndben is lehet parkoltatni. Ha dugóba keveredek, csak leeresztem, összehajtogatom, a hónom alá kapom és sétálok vele 2-3 saroknyit.
Hazudnék, ha azt mondanám hogy a világ legpocsékab tömegközlekedése van Pesten, mert pontosan tudom hogy ez nem igaz. Jártam olyan világvárosokban, ahol szinte alig van tömegközlekedés. Mondjuk, azok modernebb városok, szélesebb utakkal, parkolóházakkal. Vagy éppen kellemes, szellős városok ahol rengeteg hely van a házak között az utaknak és a parkolóknak.
Pestnek a zsúfolt építkezés mellett az a legnagyobb baja, hogy sugaras a tömegközlekedés felépítése, a külső kerületek között alig van kapcsolat, mindig be kell menni a belvárosba, vagy 20 perceket ácsorogni a külvárosi buszokra várva. Ha már kétszer át kell szállni, arra rámehet egy-másfél óra is. BbrRRrrrr...

A kerékpárutak pedig, nos, az kritikán aluli. Nem beszélve az őrzés megoldatlanságáról. Sorolhatnám még, de most hirtelen úgy elálmosodtam, hogy rögtön ráborulok a klaviatúrára. :-O
Kutyafáradt vagyok.

Millió darabra hullott szét a napom. Pontosabban 5-6 perces kis szeletkékre.
Reggel 10 órától délután fél 3-ig próbáltam megrendelni egyetlen darab inter city jegyet.
Foglalt volt, nem volt kapcsolható,volt olyan, hogy negyedórán keresztül folyamatosan tárcsáztam.
A végén csak azért nem vágtam ki a telefont az ablakon, mert az irodán nincs ablak.
A munkanapom több mint felét egyszerűen elb.szatták velem, semmi értelmeset nem tudtam csinálni, négy és fél órát lógtam a telefonon.
Ha már itt van ez a tényleg szuper, és tényleg nagyon jól használható Elvira, akkor mi a francért nem lehet online, esetleg e-mailben, vagy faxon jegyet rendelni? Elképzelem, hányan őrjöngtünk a foglalt jelzés miatt, amig Mucuska a lakkot szárogatta a körmein és mellétette a kagylót.

Most másoddolgozó, de holnap utolsó nap, utána két hét szabadság következik. Meló közben remélem lenyugszom.

Úgy látszik, mások is felismerték a szép nők és a szexisség olvasottságnövelő hatását.
A konzervatív, mértéktartó hírtévé "nap szépe" sorozatot kezdett. A dolog pikantériája, hogy a saját stábjukban dolgozó lányokról készítenek hajlongós - hajlobogtatós - domborítós - guggolós galériákat.
A médium főoldalán közvetlenül egymás alatt szerepel a két címszó:

* A nap szépe: Czakó Bori (galéria)     
* "Gyurcsány kijelentése sérti és megalázza a nőket" 
Egy kis kóstoló a galériából:
Az örök jó nő - jó autó párosítás a konzervatív, keresztény erkölcsiségű olvasókra is ösztönzőleg hat.
Csak azt tudnám, hogy ezek, a dolgozó nőt meglehetősen kurvás pózban ábrázoló képek miért nem csípik a honanyák és honleányok szemét?
Vagy egy szerkesztőlány már nem ér meg két és félmillió forintot? Vagy egy e-mailt?
Esetleg azért mondott fel Borókai, mert őt is ilyen pózokban akarátk fotózni?
Vagy esetleg netán csak nem a kettős mérce esetével állunk szemben? A mi macsónk az jó macsó?

Na, abbahagyom, mert elönti a blogot a vitriol.
Nagyon mérges vagyok.

:-)) Szépjóestét!
Igazság szerint nem :-) hanem :-O mert tátott szájjal, dermedten ülök itt. Most hallottam egy beszélgetést a nemezetvetőnő-jelölt édesanyjával. Itt, a riporter honlapján estefelé biztos meg fog jelenni a beszélgetés.

Szóval, a döbbenetem oka: (tartalmi idézet kezdete) a hölgy nem foglalkozik politikával, csak azt tudja hogy a lánya egy zseni, egy lehengerlő és karizmatikus személyiség. A hungarizmus ugyan közel áll a fasizmushoz, de az ő lánya egy nagy tudású filozófus, egy csodagyerek, aki nem hihet káros eszmékben. Egyébként is, a világ tele van forradalmárokkal, Hitlerről is majd csak az utókor fogja (!!!!!!!!!) eldönteni, hogy ki volt és mit tett.
Egyébként sem igazi demokrácia az, ahol nem lehet szabadon hinni bármilyen eszmében, és ahol 60 év alatt csak elhallgatni tudtak filozófiai irányzatokat ahelyett, hogy kibeszélték volna. (tartalmi idézet vége)

Hát kérem.

Minden tiszteletem az édesanyáké.

Hitlernek is volt édesanyja, sőt, Hasfelmetsző Jacknak is. Biztos mindnyájan követtek el nevelési hibákat, de a társadalomnak nincs joga rájuk hárítani a felelősséget.
Ez a lány a szülőanyjának biológiai, a társadalomnak pedig szellemi gyermeke. A szülőanyja nem tagadhatja meg, de mi, a nevelőanyja, igen.
Mostmár mindenféleképpen ott leszek október 15-én az ellentüntetők között.

-Nem feledve, hogy egy jóakaróm felíratta a blogom pornó-oldalak listájára- idemásolok egy öregecskedő, immár 500 éves pasit. Bárki láthatja, hogy még mindig nagyon jól tartja magát:


Köszönöm, Maestro Michelangelo!

Hhháát szépjóestét! :-))
Kicsit hosszú volt a nap, pedig jó későn kezdtem, reggel elaludtam. Éjjel egyig molyoltam a mosdóm szifonjával, hát naná hogy reggel fél nyolckor pattant ki a szemem. De már mindegy, megtörtént.

Döbbentem hallgatom a rádióban, hogy mekkora botránnyá dagasztották Gyurcsánynak egy párbeszédből kiragadott mondatát :

"Akinek kétszobás lakása van, az általában megérdemelne hármat, akinek három, az négyet, akinek négy, az egy családi házat.(...) Akinek öreged, öregecskedő, öregeskedő?... öregecskedő felesége van, az fiatalabbat, akinek rendetlen gyereke van, az rendesebbet. Persze, hogy megérdemelné!"

Persze, értem én, hogy sok embernek egyáltalán nincs humorérzéke, az iróniához pedig nem csak humorérzék kell, hanem némi önismeret és önkritika is.

Másrészt, őszintén bevallom, hogy egy idő után én is sikítórohamot tudtam volna kapni Orbán dakota-vicceitől.
Hozzá is fogtam az archivumokból előkeresni azt a beszédét aminek a hallgatása közben először hagyott el a humorérzékem.
Keresés közben nem is tudom hogy, de megjelent a lelki szemeim előtt az önkéntes sajtófigyelő, aki nagy-nagy szorgalommal pásztázza a rövid- és középhullámot, az internetet, az írott sajtót és a tévécsatornákat olyan mondatokra vadászva, amiket kiragadhat a környezetükből, amikhez kommentárt fűzhet, amin felháborodhat, amit feljelenthet, amit csócsálhat, ami minden kétséget kizáróan bizonyítja a baloldal züllöttségét, keresztény- és nemzetellenességét, nőellenességét, bunkóságát, macsóságát, mohóságát, gyerekszobájának hiányát. Azt a mondatot, ami lerántja a leplet a pufajkáról.
Annyira éles volt a kép, hogy megcsapta az orrom a kemény munkával járó hónaljszag és a műbőr fotelekbe belepállott seggek szaga.
Fog itt a fene mondatokra vadászni!
Gyurcsány meg, ha esze - kommunikációs érzéke- van, hallgat. Pontosabban megelégszik a -már megtörtént- bocsánatkéréssel és több szót nem veszteget a dologra.
Még annyit se, hogy legközelebb azt mondja: A feleségem ugyan megérdemelne egy jobb férjet, de mivel tudja hogy hol a helye a szívemben, hát megelégszik velem.

A magyar közéletből kipusztult a humor. Az irónia most nem a megfelelő kommunikációs eszköz.
Előbb nyerjük vissza a humorérzékünk.

Kérem szépen, nyerjük vissza a humorérzékünk!

ÁÁÁááááhHHááááááááhHÁÁÁÁÁÁáááááááááhHHHhááááá!!!!!!!!!!
Ohjajnekem.

Alkalmi kapcsolat céljából vízvezetékszerelővel megismerkednék.

Esetleg villanyszerelővel.
De az senembaj, ha ezermester a pasi.
Mégis inkább villanyszerelővel, a mosdó szifonját most szereltem vissza, már visszafelé bugyogott a mosóvíz, az utolsó pillanatban pucoltam ki. Biztos elöntött volna a mosógép, mivel a padlóösszefolyó természetesen a fürdőfülke legdomborúbb pontján van, csak akkor folyik le a víz, ha már minden mást elöntött.

Most csak azon rettegek, hogy ne csöpögjön a nyavalyás, semmi kedvem mindenféle szilikongumik után rohangálni.

:-DDD Ebben a képben (az Indexről csórtam) tökéletesen benne van, hogy miért nem járok béenvére :-DD

:-)) Szépjóestét!
Jól indult a hét, reggel kutyasétáltatás közben a kiserdőben majdnem keresztülestem két óriási csiperkén. Csodálom hogy csak akkor vettem észre amikor már majdnem rájuk léptem, pedig messzire érződött az illatuk .
Este szépen megtisztogattam őkelméket, vékonyra felszeleteltem, kis darabka finomra vágott vöröshagymával, egy gerezd zúzott fokhagymával, kiskanálnyi majorannával, csipet sóval meg frissen őrölt borssal egy darabka vajon (mondom: vajon! Nem margarinon, VAJON! Így mulat egy magyar úrhölgy!) megpároltam és összekutyultam egy fél pohár tejszinnel. Tollhegy tésztát főztem, belekevertem a sűrű gombamártásba. A gombaillat úgy elkábított, hogy még sajtot is elfelejtettem ráreszelni, de enélkül is nagyon-nagyon finom volt!
Az igazi akkor lett volna, ha dupla adag készül belőle, a pároláshoz öntök alá egy fél pohár fehérbort és a bor maradékának iszogatása közben gyűjtöm be a főztömért járó bókokat.
Nna, majd egyszer lesz olyan is.
Nagyon hiányzik, hogy mostanában nincs időm főzőcskézni. Még a vegyeslekvárhoz gyűjtött meggy, málna, miegyéb is a fagyasztóban van.

Bár, amilyen hírek terjengenek, lehet nem sokáig lesz két állásom.
Bizisten nem szándékos ez az átmenet, de ma tényleg ez a két dolog foglalkoztatott: a gombáim (napközben, pihenésképpen arról ábrándoztam, hogy miket fogok főzni belőlük, mintha az a két db gomba legalább egy kosárnyi lenne), meg az a hír, hogy nyolcvanezer embert bocsáthatnak el a közszférából.
Hátja.
Mondjuk, én a közvetlen környezetemben is azonnal meg tudnék nevezni 2 - 3 embert, akik nélkül ugyanúgy menne a munka. A munkaszervezéssel (pontosabban a szervezet felépítésével) is súlyos gondok vannak. Csak egy példa, amin a múlt héten szenvedtem. Akkor nagyon dühös voltam, de már úgy látom a történetet mint egy közepesnél kicsit gyengébb kabarétréfát, ahol az én szerepem Csala Zsuzsa, a másik lányét meg Nyertes Zsuzsa játssza (ne tessenek ciccegni, Csala legalább színésznő, még ha nem is a legjobb!)

Szóval, van ugye nekünk egy külügyi kapcsolatokért felelős osztályunk. Kell is, nemzetközi partnerek, Eu, konferenciák, stb, stb. Szóval, októberben megy a főnököm és két vidéki munkatárs egy konferenciára. Megírtuk a nemzetközieknek hogy kik mennek, jelentkezzenek be a konferenciára, szervezzék meg a szállást, az utazást, ami rájuk tartozik.

Hát ahogy azt én elképzeltem!

Merthogy ők csak a külföldi feléért felelnek a dolognak, a belföldi részt nekem kellett (volna, ha tudtam volna egyrészt hogy nekem kell, másrészt meg hogy hogyan kellene) leszervezni.
Csak pár részlet a múlt héten ez ügyben folytatott 15 - 20 telefonbeszélgetésből:

- Hilde drága, írd meg légyszíves a két kollégának, hogy mikor indul a gép, meg hogy meg kell nekik előlegezni az utiköltséget, majd kint visszakapják. -
Hilde megírta.
- Hilde , bocs, rosszul mondtam, a biztosítás díját nem megelőlegezni kell, hanem azt ők fizetik. ... Már elküldted? Óóó -
Nem baj, megírtam a helyesbítő levelet is. Egyik kollágának e-mail, másiknak fax. Remélem nem cseréltem őket össze, mármint a megszólításban. Csöng a telefon.
- Jónapot kívánok, azt szeretném kérdezni, hogy az utiköltséget mikor fizetik vissza? És hogy, utalják, vagy készpénzben? -
- Öööö, nem tudom, utánanézek és visszahívom. -
Közben már csöng a másik telefon.
- Jónapot kívánok, a konferencia ügyében szeretnék beszélni az ügyintézővel. A könyvelőnk szeretné tudni, hogy mennyibe fog kerülni a repülőjegy? -
- Öööö, nem tudom, átkapcsolom a konferenciát szervező hölgyhöz. -
Eddigre ugyanis már spóroltam az energiáimmal is, meg a telefonkvótámmal is.
Másnap.....
- Hilde, kéne írni egy levelet, hogy a repülőjegy csak Budapestről Amszterdamba szól, majd onnan vonattal mennek a konfrencia helyszínére. Abból csak ki tudják számolni, hogy mennyit adjanak a kiküldötteknek! -
Azt is megírtam. És ez így ment három napon keresztül. Mondjuk, én nem bánom, majd azt is beírhatom az önéletrajzomba hogy van gyakorlatom konferenciaszervezésben, de az ég szerelmére!

Hát micsoda szervezet az, ahol így folynak a dolgok? A külügyes lány tényleg nagyon kedves volt, nagy-nagy türelemel magyarázta hogy mit írjak a levelekben (jól kielemeztük a Budapest - Amszterdam - Budapest viszonylat kifejezést is), nekem se esett le az aranygyűrű az ujjamból a 4 - 5 plusz levél miatt, de tán a külföldi partnerekkel való kapcsolattartáson túl nem ártana belevenni a munkaköri leírásába azt, hogy megszervezni a konferenciát. Csak így, egyszerűen: megszervezni. Nem csak az egyik, a külföldi felét megcsinálni, hanem az egészet kompletten.
Vagy ha nem, hát akkor bízzák rám az egészet, a repülőjegyet meg a szállodát is meg tudom én rendelni, és akkor legalább a kérdésekre is tudok válaszolni.

És nemcsak azért kéne egy kézbe adni a szervezést, mert ugyanannyi időbe kerül megírni egy e-mailt mint elmagyarázni a tartalmát egy butuska titkárnőnek, hanem azért is, mert akkor a partnerek esetleg nem néznek hülyének minket. Mert az olyan szervezet, amelyikben a levélen feltüntetett ügyintéző nem tud válaszolni egy olyan egyszerű kérdésre, minthogy mennyibe kerül a repülőjegy, az bizony egy kiröhögni való béna kacsa.

Én speciel nem bánom ha hülyének néznek. Volt olyan munkahelyem, ahol az is a feladataim közé tartozott, hogy ha átmeneti pénzzavar miatt nem tudtunk fizetni egy szállítónak és az követelőzött, akkor szabadkozzak:
- Oh, bocsánat, nem vettem észre hgoy lejárt a fizetési határidő -
Egy hét múlva.....
- Hát pedig én átutaltam, mindjárt utánanézek...... Oh, bocsánat, visszaküldte a bank, elrontottam a bankszámlaszámot. Igen, remélem most jó lesz. -
Gusztustalan, szemét munka, de néha belefért, hogy a vonal túlsó oldalán ne értsék hogy miért alkalmaznak ilyen HüPi-t mint én.

Amúgy biztos vagyok benne, hogy egyike leszek a nyolcvanezernek.
Nagyon egyszerű oka van: én vagyok ott a legfrissebb, nekem nem kell végkielégítést fizetni.
Ennyire eccerű.
Van persze másik ok is: én meg tudok élni, el tudok helyezkedni. A másik két titkárnő aligha. Nem csak a koruk miatt (már ebből a szempontból sajna én is a veszélyes, negyvenes korosztályhoz tartozom), hanem mert tényleg alkalmatlan titkárnőnek az olyan, aki ECDL vizsgával a zsebében nem tud kinyitni egy tömörített fájlt (a wörd tényleg nem nyitja, ők meg mást nem ismernek), vagy az egyetlen nyomorult konferenciára szóló leveleket tizenvalahány számra iktatja, és mindegyik levelet külön tartja: a megyéknél, a kikérőknél, a vegyesben, a külföldiben. Fél nap alatt, négy dossziéból kereste össze az egy eseményről szóló levelezést.
Szóval, nekik valahogy ki kell húzni nyugdíjig, én meg -még eddig mindig- talpra álltam.

Csakhát ettől az állam nemhogy olcsóbb, de sokkal-sokkal drágább lesz.

Őrizetbe vették a Magyar Jövő Csoport vezetőjét MTI

Valahogy nem vígasztal a tudat, hogy a politika nem csak Magyarországon veszi el az emberek eszét: kis CNN bulvár

New York 2001. 09. 11.
Háromezer halott, köztük 343 tűzoltó

Olvasnivaló a hungarista tüntetés betiltásához kapcsolódó aláírásgyüjtéshez:
magyarsziget.hu, a bácsfi féle csoport vitafóruma
Népszabadság, szeptember 9.
168 óra, portré a népvezérnőről
Magyar Hírlap, szeptember 10.

A Népszava aláírásgyüjtő akciót hirdetett:

"Egyre nagyobb felháborodással kíséri a közvélemény azt a tényt: a rendőrség engedélyezte, hogy október 15-én, a nyilas hatalomátvétel 60. évfordulóján a Magyar Jövő Csoport hungarista szervezet demonstrációt tartson Budapesten, a Terror Háza előtt. Az engedélyt az eddigi hivatalos közlések szerint a nem egyértelmű törvényi helyzet miatt adta ki a rendőrség. A pénteki napon azonban a Népszabadság hasábjain olyan kijelentések láttak napvilágot a csoport vezetőjétől, amelyek minden kétséget eloszlatnak a szervezet céljait illetően és éppen ezért minden lehetőséget megadnak a hatóságnak arra, hogy visszavonja az engedélyt, betiltsa a rendezvényt. A csoport vezetőjének megfogalmazása ugyanis így szól: "meg akarják ragadni az uralmi eszközöket". Ez új helyzetet teremt. Ezért

1. A Népszava felhívja a rendőrséget, hogy tiltsa be az október 15-ére tervezett rendezvényt.

2. Felszólítja a kormányt, hogy haladék nélkül nyújtson be - német és osztrák mintára - javaslatot, amely már az október 15-ei rendezvény betiltásának is megteremti a törvényi lehetőségét.

3. A Népszava felszólítja a négy parlamenti pártot, hogy a javaslatot sürgősséggel tárgyalja meg és fogadja el.

4. Felhívjuk Mádl Ferenc köztársasági elnököt, hogy a négy párt együttes akaratából született törvényjavaslatot azonnal léptesse életbe.

A 131 éves Népszava kéri a Magyar Köztársaság minden társadalmi, politikai, egyházi és civil szervezetét, minden állampolgárt, hogy csatlakozzon felhívásához telefonon a 477-9037-es telefonszámon, vagy e-mailben egy, az nepszava@nepszava.hu címre küldött "Csatlakozom" tárgyú, a nevével ellátott elektronikus levéllel!"

Én még nem döntöttem. Nem mintha első reflexből nem akarnám aláírni, de hát én szeretem megforgatni a dolgokat.

Az ötlet annyiból nagyon jó, hogy ez is egy formája a civil kurázsi kifejezésének, annak, hogy az ép erkölcsi érzékű emberek nem kérnek a népírtó eszmékből. Emiatt aláírnám.
Ez van tehát a mérleg egyik serpenyőjében.
A másik oldalról viszont nem hiszem, hogy a betiltás használna. Pillanatnyilag igen, az idei október 15-e ment maradhatna a bakancsos masírozóktól. De ugyanez a huza-vona megy már évek óta az ún. becsület napjával, a fehér karácsonyokkal, a futbalmeccsek vonatozásával, a gyűlöletbeszéddel is. Egyiknek sem vet véget a tiltás, picit arrébb mennek, picit átfazonírozzák a beszédjüket, új jelzőket találnak ki és már ki is csorbult a törvény. Emiatt meg nem írnám alá.

Még gondolkodom, gyűjtöm az érveket. Akik nem olyan tökölősök mint én, azok
itt tudják aláírni.

Én még mindig a hátat fordítós anti-demonstráiót tartanám a legbátrabb civil cselekedetnek. Hihetetlen fegyelem kéne hozzá ami nem biztos hogy mindnyájunkban megvan, de megérné meggyőzni az egyébként jogosan felháborodókat, hogy egy fél óráig ne szólaljanak meg, csak a hátukat mutassák.

:-) Szépjónapot!

Máma megint kicsavarták belőlem az utolsó csepp energiát is. Még panaszkodni sincs erőm.
Ráadásul elbúcsúztattuk az egyik fiatal kolléganőmet. Megértem, jobb állást kapott. Ezek meg elengedték. El, a hülye faszkalapok!
A fiatal, rugalmas, nyelveket beszélő, számítógéppel dolgozni tudó fiatalokat elengedik, csak azok maradnak, akik már vagy harminc éve ott húzzák az igát és a szívügyüknek tekintik azt a munkát amit végeznek, mást már nem tudnának csinálni, vagy azok az impotens, szúette vén majmok akik meg tudják oldani, hogy mások ne lássanak bele a munkájukba. Ez csak úgy sikerül, hogy a maguk kis területének az információira féltékenyen vigyáznak, senkit sem engednek belelátni. A főnökségnek meg nincs annyi bátorsága, vagy pénze, vagy elszántsága, hogy átvilágítassa a házat. Csak egyszer kéne felmérni, hogy milyen munkafolyamatok vannak, melyik részlegnek mekkora a leterheltsége, ki dolgozik rutinból, ki az, akinek csak az a dolga, hogy egy három soros levéllel továbbküldje az aktát és melyik részleg az, amelyik fuldoklik a munkában. Olyan emberek is vannak, akik dr. előjellel végeznek olyan munkát, mint egy kézbesítő. Csak azért nem írok titkárnőt, mert olyan munkát nem csinál, diktál. diktálja azt, hogy mellékelten küldöm a lakossági panaszt, kérem kivizsgálni. Ennyit csinál, naponta 6-8 alkalommal. Egy érettségizett kislány is meg tudná csinálni, vagy egy gyeses kismama, négy órában.

Átvilágítás helyett becsukják a szemüket, befogják a fülüket és takarékosságra hivatkozva elengedik azokat akik tehetségesebbek, és megélnek máshol is.
Nagyon mérges vagyok!
Erre hajaz az a rövid kis párbeszéd, amit éppen ma délután, a metrón kaptam el:
Két negyvenes nő, de tökmindegy, férfiak is lehetnének vagy fiatalok:
- Na, mit szólsz a tanfolyamhoz? -
- Mit szólnék? Majd pont ezek fogják nekem megtanítani, hogy miként irányítsam a beosztottjaimat? -
- Ja, hát tényleg előbb az alkalmazottakat kéne megtanítani dolgozni. -

Nna, hát már csak halkan kérdem: ugyan ki a büdös francnak kéne egy alkalmazottat megtanítani dolgozni, ha nem egy munkahelyi vezetőnek???

:-)) Szépjóestét!
Kicsit ki vagyok facsarva, de nem baj, ez most jó. Úgy fogok aludni mint a tej.

Ma másodállásba menet megint klubrádióztam, a neten is olvasgattam: bekeményít a rendőrség a neonácikkal szemben. (index)
Én meg azt hiszem, a rendőrség már úgy lejáratta magát a szélsőséges tüntetések kezelésével, hogy jobb lenne neki most csendben maradni. Az elmúlt két-két és fél évben össze-vissza kutyulták már a bejelentések tudomásulvételét, engedték a szélsőjobbot rászerveződni a kender-tüntetésekre, hanuka ünnepségre, csináltak már 1000 fős erődemonstrációt maroknyi idióta kedvéért, nem ismerik fel a nyilaskeresztet és így tovább, így tovább. Úgy viselkednek, mint az egyszeri legény, aki mindig cak az utolsó jótanácsra emlékszik, aztán a sonkát a kalapja mellé tűzi, a kisborjút felakasztja a kamrában a rúdra, a szép leányt meg beköti az istállóba és szénát vet eléje.

Mondjuk, nem csodálom hogy meg vannak keveredve, ebben az országban köszönőviszonyban sincs egymással a jog és az erkölcs, ami erköcstelen az még lehet jogszerű, ami törvénytelenség pontosan meg van határozva, az picit átfazonírozva már nem törvénybeütköző és vannak olyan bűnök, amikhez meg nem tartozik paragrafus.
Az emberek erkölcsi érzéke meg enélkül is megbuggyant, miért pont a rendőrök lennének kivételek? Naná hogy ők se tudják eldönteni, mi a jogos, mi törvénybeütköző.
Szóval jobb lenne a rendőrségnek most kicsit visszafogni magát, és ránk, civilekre bízni, hogy mit tűrünk el.

Úgy tűnik, ezt nem fogjuk.

Már többféle e-mailt kaptam, az egyik, amiben azt javasolják, hogy menjünk oda egy sárga csillaggal a mellünkön, szerintem elhibázott ötlet. Azért tartom annak, mert a zsidókérdésre redukálná a problámát, ami annál sokkal széleskörűbb: emberként tiltakozom az ellen, hogy népírtó rezsimek előtt tisztelegjenek a jelenlegi követőik.

A sárga csillagnál jobb ötletnek tűnik egy fekete gyásszalag kitűzése, ez úgy tudom, a klubrádióból indult el. Ez igen jó ötlet, a mi kultúránkban a fekete a gyász szine, felekezetre való tekintet nélkül. Azt kitűzném. Illetve, ki fogom tűzni október 15-én.

Az Új Generáció is tervez egy demonstrációt, tavaly is gyertyát gyújtottak, az idén is. Ha nem dolgozok, ott leszek én is velük. Hanem ezzel meg az a baj, hogy túlságosan párthoz kötődik, akik elutasítják a szadeszt, ide nem fognak eljönni.

Én egész mást szeretnék látni.

Azt szeretném, hogy amikor ezek az egyenbakancsosok vonulnak az Andrássy úton, rengeteg ember legyen a járdákon. És amerre elhaladnak, ott mindenki egyszerre fordítson hátat neki. Egyetlen szó nélkül, egyetlen transzparens nélkül, csak simán fordítsunk nekik hátat. Menetelhetnének a néma hátak sorfala között.

Sokukat kijózaníthatná a látvány.
Mert mindnyájunknak az lenne a legjobb, ha kijózanodnának és minél kisebb merítése lenne a népvezérnőnek.
Sok kiábrándult fiatalt vonz a katonás fegyelem. Sok fiatal szereti a legendákat, miért ne hinnék el, hogy Jézus magyar volt, hogy mi magyarok vagyunk minden jónak és szépnek a megalkotója? Hogy nekünk kilencszer csavarodik a DNS-láncunk?
Hiszen mindez olyan jól hangzik, hát ki ne szeretne mindenek fölött lebegni, nemes és mindenki mástól különböző lenni? Mivel a mindenkori Szálasik el tudják ezt velük hitetni, hát nekünk, ép erkölcsi érzékű embereknek kell őket kijózanítani.
Nincs az a rendőri fellépés, ami ezt meg tudná tenni helyettünk.
Úgyhogy a rendőrség csak ne rombolja tovább a már amúgy is elég ramacs renoméját. Maradjon csak nyugton, majd mi civilek kitűzzük a gyásszalagot és kimutatjuk a megvetésünket.
Legalábbis remélem.
Ez egy soha vissza nem térő alkalom, hát nagyon észen kell lennünk, ha nem akarjuk hogy tovább üszkösödjön az országunk.

JuhhéÉéééééééé!
megjött a határozat a névváltoztatásomról!
Gusztán, merített papíron, gyönyörű!
Csak azért nem fogadok most rögtön új életet, mert mire az öszes papírom kicseréltetem, átíratom a bankszámlá(i)m, a vállalkozóit, az APEH-et, a TB-t, a nyavalyatuggyamégmit, legalább két idegrohamom lesz. De lehet több is.
Nadeaztán!
Új név, új élet, új műsor, új frizura. Még lehet új férfi is lesz!
WoOwwWww!
Reszkessetek !!!

:-)) Szépjóestét!
Vagy Szépjóreggelt, dunsztom sincs mi van ilyenkor.
Délután beájultam az ágyba, még arra sem emlékszem, hogy a takarót magamra húztam-e. A vírusok mindenesetre megijedhettek a penetráns fokhagymaszagtól, este 10-kor 'gyógyultan' ébredtem. Bár ezt nem szeretném elkiabálni.
Csak az a baj, hogy azóta nem tudok visszaaludni. Ilyen nagyon ritkán fordul velem elő, 4-5 évente egyszer, akkor általában idegösszeroppanás lett a dolog vége. Eleinte. Az utóbbi időben már felismertem az összefüggést a nem alvós periódusok és a totális lelki-szellemi leamortizálódás között, ezért két-három nap nemalvás után mindig szereztem be altatót. Egy hétig altatóval aludtam, aztán pár évig megint nem volt ilyen gondom.
Mondjuk, pánikra még nincs okom, blogolás után talán elálmosodom.

Ma furi kis kalandom volt. Illetve nem volt. Azaz pont az volt a furi, hogy nem volt. Az öregedésnek nem az a baja, hogy rövidül a hátralévő időnk, hanem az, hogy a mögöttünk hagyott idővel együtt nő a tapasztalat is. Szaporodnak a kisebb nagyobb lelki sebek, pofára esések. Komolyodunk. Én például nagyon. Sőt, túlságosan. Szinte teljesen kiöltem magamból a kacér, nőcis kis gesztusokat. Sőt, még a nőcis kis gondolatokat is két marokkal fojtogatom magamban. Kár pedig.

Ma valami papírral le kellett mennem a garázsba, a sofőrök, vagy hatan-nyolcan, éppen ebédeltek. Jókedvűen, cuppogva-dícsérve, jókat hahotáztak amikor rájuk nyitottam. Gondolom, közös beszerzés lehetett és valamelyik önkéntes szakács mutatta be a lecsó-főző tudományát a melegítő-rezsón, a többi meg vagy kuktáskodott körülötte, vagy dícsérte. A főzőcskéző férfiaknak ez utóbbi valósággal szárnyakat ad, csodákra képesek az elismeréstől, ebből a szempontból ezerszer hiúbbak mint mi, nők.
Összeszokott csapat lehetnek, úgy tünt, nem ez a tojásos lecsó volt az első.
De még a lecsó illatán át is érződött a jóllakott, elégedett, jókedvű férfiak élet-szaga. Szinte párolgott belőlük a pillanatnyi gondtalanság és a jókedv. A legszívesebben fél fenékkel odaültem volna az egyik mellé a lócára és belekóstóltam volna a lecsójukba. Csak egy percre, hogy én is dícsérhessem, hogy ecsetelhessem, én milyet főznék.
De az én koromban az ember lánya már nem csinál ilyen bohóságokat. Megelégedtem egy -mosolygós- Jóétvágyat!-tal, és már kinn is voltam az ajtón.
Szóval, ennyi volt a "nem volt" kaland.
Egyéb se hiányzik, mint hogy pletykálni kezdjenek rólam.
Pedig hát volt idő -vagy húsz éve-, amikor magasról tojtam az ilyen baromságokra.

Az unott arcú, kövér pincérnő kedvetlenül tette le elé a kávéscsészét, egy kevés ki is loccsant, az alátétre dobott két kockacukor azonnal felszívta a barna lét. Kár, a lány nagyon szerette a kiskanálba tett cukrot szépen lassan belereszteni a kávéba és nézni, ahogy lassan előbb megbarnul, majd szétomlik a kis kocka. Ez is része volt a vasárnapnak, de most elmaradt, mire kibányászta a cukrokat a barna tócsából, el is olvadtak.
Kora délután rajta kívül senki sem volt a kisváros egyetlen valamirevaló presszójában. Az ebéd után fagyizó családok ősszel már nem járnak, a téren gyülekező motorosok pedig csak estefelé fognak a fedett helyre szivárogni. Még van néhány napos hétvégéjük amikor összegyülhetnek, csereberélhetnek fékbowdent szelepre, jótanácsot gyertyára, megunt barátnőt megunandóra, az új barátnőt a régire, aztán vissza.
De mindez a lányt nem zavarta, csak bámult ki az ablakon, élvezte a csendet, a kávéillatot és hogy vasárnap nem kell dolgoznia.
A parkolóba bekanyarodott egy kisbusz, tucatnyi nagydarab férfi szállt ki belőle, nagyokat nyújtóztak, hátbaveregették egymást. Egyik-másik akkora darab volt, hogy kétségesnek tűnt, tudott-e egyenesen ülni a rozoga kisbuszban. A presszó felé vették az irányt, benyitottak és mint akik már ezerszer jártak ott, azonnal körbeállták a süteményes vitrint. Összetoltak három asztalt, ingáztak a vitrin és a fogas, a fogasz és az asztal, majd az asztal és a vitrin között. Fél perc alatt fenekestül felforgatták a helyet, a nagy bajuszok alól hangosan nevettek, a falatnyi kis székekre óvatosan ereszkedtek rá, aztán nagy nevetéssel odahúztak egy másikat is és biztos-ami-biztos alapon, két kis puffra helyezték az amúgy elég jól szabott kordnadrágokat.
'Telyóisten, mijez, agrónómus-válogatott?' - gondolta a lány és belekortyolt a kávéba.
A kövér pincérnő úgy nézett ki a vihogó, fészkelődő, helyet kereső harminc év körüli fériak között, mint egy ovónéni a kiscsoportban.
-Kérünk 9 db Rigó Jancsit és 3 db krémest, 6 meggymárkát, 4 szőkekólát meg 2 barnakólát- született meg végre a döntés, az egyetlen bajusztalan, két méter körüli fickó rendelt.
-Csak 6 db Rigó Jancsi van.- hangzott a megfellebbezhetetlen válasz. -Mit hozhatok?-
Na, az agronómus-válogatottnak sem kellett több, kezdődött előlről a vitrin-asztal kerengés, helyezkedés, székhúzkodás, fészkelődés. A pincérnő faarccal, 140-es mellbősége teljes méltóságával állt mellettük, 6 Rigó Jancsiból úgysem tud 9-cet csinálni, hát akkor mit erőlködjön?
Összeszokott kujon-csapat volt ez, nem az első pincért akarták kihozni a sodrából. De ezt valahogy nem sikerült, pedig semmiből sem volt elég, de a nagydarab nő szemrebbenés nélkül jegyezte fel az újabb és újabb mignon rendeléseket, túróspitét, majd közölte, hogy nincs annyi amennyit kérnek.
A szomszéd boxban ücsörgő lány már ki se merte venni az orrát a kávéscsészéből, félt hogy hangosan elneveti magát aztán megharagítja a még mindig rezzenetlen arcú pincérnőt. Ismerősökkel már biztos nem lenne olyan udvarias, róla tudja hogy nem ellenőr. Közben megszületett a végső döntés:
-Tessék kihozni a 6 Rigó Jancsit, 9 tányért, meg egy kést, majd mi megosztozunk. Ja, és 9 villát is kérünk! Meg a 3 krémest, külön tányérra!-
A lány még időben letette a csészét hogy legalább abból ne fújja ki a már hűlő kávét, de egy apró kortyocska mégiscsak cigányútra szaladt. Hiába, nem lehet egyszerre nevetni meg inni, de nem volt baj, rögtön hárman ugrottak fel, a nagy szívlapát tenyerükkel gyengédebben-erősebben paskolták, ütögették, döngették a hátát.
Öt perc múlva ott ült közöttük, az XYZ TSZ kispályás focicsapatának a vendégeként a tizedik tányérról, a tizedik villával eszegetett egy fél Rigó Jancsit. Beszélgettek. Arról, hogy az országban hol van jó krémes, hol van jó fagyi. (Nem sok helyen, akkoriban még alig voltak maszek cukrászatok, arra még várni kellett néhány évet.)
-Most vannak itt először, csak megálltak pihenni, meccs előtt kell a kalória- paskolták az imitt-amott már gömbölyödő pocakjukat. -Hát magácska, mit csinál itt egyedül?-
-Vártam valakit.- füllentett, azt mégse mondhatta, hogy a házinénije nem engedi hogy kávét főzzön mert sokat fogyaszt, hát hétközben a munkahelyén iszik egyet, vasárnaponként meg itt. -De úgy látszik nem jön. Mikor kezdődik a meccs?-
Hát, az bizony hamarosan, úgyhogy cihelődni kellett.
-Nem jön el? Legalább drukkolna nekünk.-
-Nem, mennem kell haza, de kikísérem magukat a buszhoz.-
A motorosok tátott szájjal nézték végig, ahogy a megközelíthetetlent játszó, büszke kis nő jobbról-balról végigpuszilja a tucatnyi nagydarab férfit, még integetett is utánuk. Kényelmesen sétált hazafelé, szájában a Rigó Jancsi és a jóízű nevetés ízével, arcán a sok tömött bajusz kis csiklandásával. A téesz-focisták is mentek a meccsre, hogy ők mit vittek magukkal, azt csak ők tudták.
Csak a motorosok maradtak. De azok már úgy hozzá voltak nőve a térhez, hogy tán azóta is ugyanúgy állnak ott és ugyanazokat a nőket cserélgetik egymás között. Bár a motorok lehet hogy újak azóta.

Tegnap mindenféle borzongás, hideglelés, torokkaparás jött rám, a másodállásba alig bírtam elvánszorogni, de csak mára sikerült helyettest szereznem.
Ma hálistennek nem zargattak túlságosan, magam beosztása szerint dolgozhattam. Még arra is volt egy fél órám, hogy a filozófia házim adjusztáljam.
Az immunrendszerem erősítésére már megettem két fej lilahagymát, fél marék C-vitamint, másik fél marék fokhagymát, megittam két kupica 32 füves svédkeserűt. Mostan négykézláb el az ágyig. Iszonyú büdös vagyok, remélem reggelre elmúlik.

Még csak a jövő hét, utána eljövök 2 hét szabadságra. Remélem megélem.

- jajj -

A többit majd holnap, ha még fontos lesz.

Andrassew szeptember 4-i naplójával vitatkozom: (e-mailben)
....vitatkoznék veled: Beszlanban a katonák engedték,
hogy az elkeseredett, érzelmileg igen felfokozott állapotban
lévő civilek fegyverrel a kézben ott tartózkodjanak és
-sajnos- a kritikus pillanatban közbelépjenek. Ami a
legborzasztóbb, hogy a jól képzett kommandósok helyett a
helyi, szintén érzelmileg érintett, tehát elvakult helyi
rendfenntartó erőkre bízták a "megoldást". Rettenetes a
veszteség. 
Nem tudom elfogadni, hogy kisgyerekek haltak meg. 
A kommandósoknak az a szakmájuk, hogy lopakodjanak,
osonjanak, megszervezzenek, meglepjenek. A civilek és az
érzelmileg érintettek csak azt tudták csinálni, amit Te vagy
én tudnánk, ha  a szeretteink veszélyben lennének:
ütni-vágni, harcolni, ha kell, meghalni. A gyerekekkel együtt.
Mint ahogy meg is haltak, 10 ember közülük. 
De ezúttal sajnos öltek is. Vagy háromszáz kisgyerek halt
meg azért, mert ők nem voltak elég higgadtak. Soha nem
tudom Putyinnak megbocsátani, hogy nem a "szakképzett"
Alfa kommandóra bízta az iskola bevételét, hanem az
elvakult, fájdalomtól és aggodalomtól örjöngő helyiekre.
Egy vezető, egy miniszterelnök legyen olyan higgadt, hogy
mindig a többség érdekeit védje a kissebbséggel szemben.
Minél fiatalabb a többség, annál nagyobb súllyal kell
figyelembe venni az érdekeit. Tudod: "In death order.
Youngest at first."
Mármint bele a mentőcsónakba.

Holott nem is vitatkozom. Sír a lelkem, sikít bennem az életösztön. Hangosan sikít! Az nem lehet, hogy egy kisgyerek bármikor meghalhat csak azért, mert rossz iskolába jár, vagy rossz repülőgépre szállt, vagy begerjedt a szabadításával megbízott katona!! NEM LEHET!! NEM SZABAD!! Hisz akkor én is bármikor meghalhatok!

Megint egy olyan nap, aminek az elviseléséhez be kellett vetnem nem csak a tartalék humorérzékem, de a rohamosan fogyó kacérságom utolsó morzsáit is.

Három hete beidézett az APEH, a magányugdíjpénztári bevallásaimmal volt valami gondjuk. Pont nyakig úsztam a kriminológiában, felhívtam őket, nagyon kedvesek voltak, adtak másik időpontot és azt is megmondták, hogy a tavalyi első negyedéves bevallásom hiányzik.
(Igaziból nem hiányzott, csak az eredeti rossz lett -változtak közben a járulékok-, a pótbevallásra meg nem írtam rá, hogy melyik időszakra vonatkozik.)
De mindegy is, ma negyed kilencre bementem. A recepciónál egy guszta, ropogós húsú negyvenes meg egy szép bajuszú, de annál tohonyább későhúszas-koraharmincas faggatott a személyi adataimról. Az ügyintéző lejött értem a másodikról. Mondjuk, nem csodálom, az épület ötszög alapú, a folyosók nem csak csillag alakban ágaznak szét, de vissza is kanyarodnak egymásba. Ideális irodaház alaprajz, különösen ott, ahol ügyfélforgalom van. Na, ezen nem bosszankodok, hát nem mindegy nekem, hogy a közalkalmazott az általam fizetett munkaidejében hosztesszkedik is egy kicsit?
De még csak eztán jött a java!
Negyed kilenctől fél tizenegyig tartott a társalgás. Merthogy ez társalgás volt, némi ismeretterjesztéssel fűszerezve. Az ügyintéző, egy ápolt, nagyon-nagyon kedves, friss bőrű hatvanas hölgy olyanokat kérdezett:
- Mennyi is volt tavaly a minimálbér? -
- Oh, mi ez a kiegészítés sor, hát maga nem csak a kötelezőt fizeti? -
- Katikám drágám, hány fokra van beállítva a klíma? -
- Milyen igaza van, ilyen fiatalon kell előtakarékoskodni! -
- Azt nem ellenőrízzük, de jó ha tudja, hogy nem fizet EHO-t... Hogy maga főiskolás volt tavaly? Nappalin? És azoknak nem kell fizetni a fix EHO-t? Oh, milyen érdekes -
- Mikor változott a járulék? Tavaly is meg tavalyelőtt is? -
- Nahát, micsoda buta nyomtatvány! -
És így tovább és így tovább, de a hölgy annyira hölgy volt a kis ingblúzában, a gyönyörű, frissen berakott ezüstfehér hajával és olyan nagyon kedves volt, hogy nem tudtam rá haragudni.
A végén kisült, hogy a pénztáram már el is küldte az eljárás megszüntetését kérő határozatot, de ez engem már nem nyugtatott meg.
Rá kellett döbbennem, hogy a teljes 2003-as bevallásom rossz, sürgősen egyeztetést kell kérnem a másik, az igazi APEH-tól és önellenőrzést beadni. Erről pesze a tapasztaltak után bölcsen hallgattam, aláírtam a jegyzőkönyvet és abban a reményben, hogy az önellenőrzést egy jobban képzett ügyintézővel tudom megcsinálni, kimenekültem az épületből.
Illetve, kifelé menet még szerét ejtettem, hogy a ropogós húsútól megkérdezzem honnan indul a 78-as busz. A hangja is kellemes, nem túl mély, de szépen formázza a szavakat. A tekintete is értelmes, segítőkészen felpattant a helyéről, kikíséért. Jó hosszú lábai vannak, jól állt rajta a plasztronos nadrág. Nna, mégis, ezt a pasit én fizetem az adómból, hát ennyit el is várok. A tohonyára rá se néztem.

Hanem, munkába menet (két és fél óra késében voltam) mégiscsak felbüffent, hogy a fenébe! Hát ilyen szakalkalmazottakat fizetnek az én adómból? Mi a francnak? Hát van a nyugdíjpénztár, az én előtakarékosságom kamataiból tartja fenn magát. Mi az, hogy nem tud velem kijavíttatni egy elrontott bevallást? Ezért kell az én adómból olyan embereket fizetni, akiknek fogalmuk sincs a munkájukról, akik nem tudnak két oldalnyi információt megtanulni? Vagy legalább felirni egy cetlire és bedugni az asztalt fedő üveglap alá?
Az egy dolog hogy én is ilyen csinos, derűs hatvanas szeretnék lenni, kis ezüstbrossal a gallérom alatt, de az ég szerelmére! Két óra alatt végezni egy ügyféllel, amikor nincs más teendő mint egyeztetni néhány számot és ellenőrizni pár összeadást? És mindehhez még fenntartani egy irodaházat, az ügyintézőnek nyilván van osztályvezetője, főosztályvezetője, takarítója, titkárságvezetője, biztonsági őre. Nna, az legalább csinos. De életerős férfi létére ő is csinálhatna más, értelmesebb dolgot mint félöreg, félkövér és félcsúnya nők személyi adatait rögzíteni. Megmondani nekik, honnan indul a busz.
UuhHhh.
A francba!
Olcsó állam, nesze nekem!

Ráadásul délután elmaradt a jóga is. Holott direkt egy órával tovább bentmaradtam, mert nagyon vágytam rá.

Egyetlen jó dolog, hogy végre hozzájutottam a jelszógenerátoromhoz és tudtam utalni magamnak. Közben persze megjött a munkabérem is, úgyhogy nem volt üres a számlám, de már mindegy. Jó dolog ez a főállás + kisvállalkozás, két helyről kapok pénzt, ebből a kettőből a fizetésem még mindig váratlan ajándéknak tűnik. Persze nem csoda, az a kevesebb :-/
Ez a második olyan periódus az életemben, amikor anyagilag biztonságban érzem magam.
Sőt, az első, mert amíg hajóztam, addig tudtam, hogy az csak átmeneti állapot és ha hazajövök, kezdődik előlről a nyomorgás.
Hát, most legalább ebből a szempontból jól érzem magam.
Mondom: ebből a szempontól jól érzem magam.
Jól érzem magam.
Jól érzem magam.
Jól érzem magam.

Na azért!
Mi a francért kell nekem mindig olyan sok szempontból vizsgálni a világot?