:-) Szépjóestét!

Kipurcantam. 5 nap alatt kb 18 órát sikerült aludnom és 43-at dolgoznom. Ez az arány meglehetősen rossz hatással van az arcbőrömre, nincs az a csodapakolás, ami segítene. Ráadásul ma délután az utolsó percig kihasznéáltam a munkaidőmet. Sőt, még azon túl is. negyed hatkor végeztem, fél öt helyett. Úgyhogy megyek szépülni.

P.s.: pedig lenne egy-két dolog, amiben tételesen vitába szállnék TGM tegnap esti mondanivalójával.
Nincs igaza Andrassewnek, nagyon izgalmas beszélgetés volt, millió továbbgondolni valóval. De erről tényleg majd csak holnap. Már ha az álommanók ki nem söprik a fejem az éjjel :-))))

Megjelent a HVG friss is. De ezt is majd csak holnap.

Jóéjt! :-))

:-)) Jóestét!!

Jó kis este volt az Articsókában, TGM sziporkázott, Király Júlia -a Gergelyek ügyében- valami hihetetlen vehemenciával szállt szembe két pasival is, de bennem a legmélyebb nyomot mégis Bauer egyik nagyon higgadt gondolatsora hagyta: arról beszélt, hogy Magyarországon nincs politikusi morál, mert nem is alakulhatott ki. Kár hogy nem tudta befejezni pont azt a gondolatsort, nyilván oda akart kilyukadni hogy nekünk kéne rászorítani notabilitásainkat arra, hogy ne csak jogilag, de erkölcsileg se legyenek támadhatóak.
Hja. Szép. Csak az a baj, hogy nekünk, választóknak se nagyon van se erkölcsi érzékünk, se morálunk.
Jajjjjj, ilyenkor úgy szeretnék belekérdezni!!! Meg a legfőképpen, terelgetni a vitát, illetve, nem engedni elterelődni. De hát elterelődött. Vagy túlpörgött, de ez már mindegy is.

Na, ezt majd inkább holnap. Most meg kell szerveznem hogy három és fél óra alatt legalább hatot aludjak.
Azt hiszem, holnap békítő tárgyalásom lesz a tükrömmel. Vesztésre állok.

Jóéjt!

:-)) Szépjónapot!

Egyik ámulatból a másikba esek. Sőt, bámulatba!
Amikor a hugom legutóbb itt volt, hazacígölte a régi 486-os gépemet, most meg a monitort és az apróságokat. Gondoltam, ha legközelebb hazamegyek összerakom neki és megmutatok pár dolgot a wördben, hátha javul kicsit az elhelyezkedési esélye.
Délután csörren a telefon, kérdezi a csajszi, hogy mit csináljon, a gép nem ismeri fel az egeret.
Migeret? Hisz még tápkábel sem volt hozzá! Hát, ma elment és vett egyet, aztán összerakta a gépet.
HOPPÁ!! Az én eredetileg varrónő, később muszáj-kereskedő, még később mégmuszájabb-pénztáros húgom pikk-pakk összerakott egy számítógépet, és nem csak az egeret, de a rendszerlemezt is keresi rajtam! Hát kérem, mi egy ilyen innovatív család vagyunk. Anyukám hatvan évesen úgy írja az sms-t mint akármelyik kamasz, a húgom meg autodidakta módon rendszergazdává képezi át magát. Nem adok neki két hetet, és többet fog tudni a fájlkezelésről meg a wördről mint a két ECDL-diplomás, húsz-éve-titkárnő kolléganőm együtt. Sőt lehet, hogy még nálam is többet fog tudni. Merthogy azt a gépet tutira újra kell telepíteni, és én attól még mindíg rettegek.
Apróság ez, de sokat elárul az emberről: az egészséges kíváncsiságáról, a problémamegoldási készségéről, a talpraesettségéről.


Pár éve, egy háztartási boltban helyezkedett el. Vagy két hete volt ott, amikor meglátogattam és ennek a jópofa kis jelenetnek voltam tanúja:

Egy nénike sántikált a boltban, egy nagy doboz festék volt nála, félrehúzta a vállát a kosár is, meg nyilván a kor is.
- Tessék mondani, ezt mivel lehet hígítani? -fordult az egyik eladóhoz.
- Nem'tom. - nézett el mellette a fiatalember.
- Kedveském, milyen hígító kell ehhez? - próbálkozott tovább, ezúttal a festékkeverő pult mögött álló lánynál.
- Józsiii!!! - kiabált hátra, magasra emelve a jobb sorsra érdemes festékesdobozt -Te tudod mivel kell ezt hígítani? -
- Honnan tudnám, amúgy is dógom van. Nincs ott Laci? - morgott vissza Józsi. Tényleg nem tudhatta, hisz fel se nézett.
A néni ácsorgott ott még egy darabig, a húgom kikászálódott a kasszából, finoman kivette a kezéből a dobozt, megfordította, és elolvasta a használati utasítást.
- Nitrohígítóval. Ott van alul, literesben. Mennyit tetszik kérni?-
És már indult is a mutatott irányba, hogy hozza az üveget a maminak.


Hát kérem, első hallásra ez sem tűnik túl nagy dolognak. De aztán, ha jobban belegondolok abba, hogy négy emberből egyetlen, a húgom volt hajlandó tenni valamit azért, hogy a probléma megoldódjon, akkor egyrészt kihúzom magam hogy ez az egyetlen ember az én húgom volt, másrészt meg mélységesen megdöbbenek, hogy az emberek háromnegyed része még egy ilyen egyszerű problémát sem tud -vagy nem akar- megoldani.

Szóval, ha valakinek Szolnok és Jászberény között kéne egy jó pénztáros, írjon nekem, odaküldöm a leányzót, most éppen munka nélkül van. Ha meg titkárnő kell, akkor is szóljon, kiveszek egy hét szabadságot és megtanítok neki mindent amit tudni kell. Amit meg nem, gyorsan meg fogja tanulni magától.

Most megyek, este az Articsókában meghallgatom, hogy mit gondol a májusi eseményekről Fiala, TGM, Bauer, Andrassew és még néhány más ember.

Nem tudom hogy lesz-e erőm írni róluk, holnap megint hajnalban kelek.
Kicsit hosszú lesz a hetem.

Beütött a krach. :-(
A néni, aki segíteni szokott lebetegedett. A héten minden nap hajnalban (is) kell mennem dolgozni. Jaaaaaaaaaaajjjjjjjjjjjjjjjjjjjj!

Hoppá!!
Lemondott Jaksity György Origo

Azt hiszem mégsem olvasok híreket. Jobb nekem ha alszom.
Jóéjt! :-)

:-)) Szépjóestét!
Máma nagyon kegyes volt hozzám a Sors, csendes napunk volt. A mai zombiállapotomban aligha bírtam volna ki egy hajtósabb napot. Még arra is volt időm, hogy letöltsek pár puskát a hétfői kontrolling vizsgához. Nem igazán látom be hogy miért kell nekem kontrollingból és vezetői számvitelből vizsgázni, de istenkém, már annyiszor tanultam a SWOT analízist meg a vállalati költségek szerkezetét és egyéb nyalánkságokat hogy ezúttal is csak megbírkózom a feladattal.

Kéne egy kis újságot is olvasni, közéletből és napi politikából teljesen le vagyok maradva. Bár, ha jobban belegondolok, nem veszíthettem túl sokat.

Ma egy kicsit csalódtam, úgy volt, hogy csütörtökön nem kell bemennem dolgozni. Aztán a főnököm megkérdezte, hogy van-e programom csütörtökre, mert be kéne jönni 8-tól délig. Sikerült lealkudnom déltől 4 óráig-ra. Jó lett volna pedig kimenni a tavakhoz, az idén még nem érte nap a fedett részeimet. A karom és a dekoltázsom már kezd színt kapni, onnan lefelé meg tésztafehér vagyok. Ronda tésztafehér. Ilyen az, amikor mindíg a hétvégére romlik el az időjárás. Ráadásul én csak reggel 8 és 11 között napozok, féltem a bőröm.

Bocs, ma nagyon kókadt vagyok, adok még magamnak egy órányi kontrollingozást, de lehet hogy a fejem alá teszem a könyvet és elalszom.
Muszáj bepótolni a hétvégét. Jóccakát! :-)

:-)))
Micsoda hétvége volt! :-)))
Szombaton egész délután dolgoztunk, kb hatra végeztünk. Szépen megvacsiztunk (anyukám küldött töltött paprikát, nyam-nyam, finom volt), aztán elindultunk múzeumnézőbe. A Nemzeti Múzeumban kezdtünk, egy csoporttal éppen besodródtunk a koronázási palásthoz. Ez meg is adta az est alaphangulatát, jobbára a ruhákra és a kézimunkákra figyeltünk, bár a húgomat lenyűgözték a faragások, engem meg a gyönyörű kályhacserepek. Szóval, szégyen - nem szégyen, alig figyeltünk a történelmi környezetre meg az ismertetőkre, ehelyett hosszan vitattuk az egyes hímzések öltéstechnikáit. Olyan 400 éves szöveteket láttam, amiket manapság komoly számítógépes programokkal csinálnak, legalább két tucat színt számoltam meg és mind-mind kézi szövés, pókhálóvékony selyemszálból. Elképesztő! Bizony volt olyan, hogy a nagy szemlélődésben a homlokunk koppant a tárló üvegén. Nem beszélve a leheletfinom csipkékről, a dús hímzésekről. Tátottuk a szánkat, soknak a technikáját fel sem ismertük.
Jó volt így kettesben bóklászni, egy másik "hozzáértővel" megvitatni amit láttam. Lehet nem pont ez volt a kiállítás építőinek a célja, de miért kéne nekem mindíg a mások szándékát a magamévá tennem?
(Azt is megállapítottuk, hogy a giccs az valamikor a XVII. században születhetett, legalábbis akkortól láttunk olyan öncélúan cifrázott tarka üvegmozaikokat, amiknek a mását manapság műanyagból árulják a vásárokon). Mondjuk, azokon a "giccseken" is évekig dolgozhatot az alkotójuk. Tényleg nincs semmi új a nap alatt, olyan római-kori ezüstékszert láttam, amit manapság is bárki boldogan hordana.
Észre se vettük és 11 óra lett.
Vonzott minket a Rendőrmúzeumban beígért, a hatvanas-hetvenes évek zenéjével kísért tárlatvezetés, úgyhogy az utolsó 78-as busszal átmentünk a Keletihez. Jó is volt minden, láttuk Kántor kutyát (a filmbeli hatalmas németjuhásszal ellentétben az igazi Kántor elég kistermetű volt, és bizony nem nyert volna fajta-szépségversenyt. Mindíg örülök ha okos keverékkutyákról hallok.)
Aztán vetettem egy tenyérlenyomatot, célba is lőttünk, pisztollyal. A húgom versenylövő volt, a pasik összefutottak a csodálatára, én az első két mellétrafálás után lőttem két tízest is, úgyhogy 78-cal jöttem ki a 100-ból. Első próbálkozásra nem olyan nagyon rossz :-))) Jó kis rokira riszáltuk a farunkat, nézegettük a hatvanas évek pénzhamísítási relikviáit amikor leoltották a villanyt. Valami szabadulóművészt bilincseltek meg mindenféle szerszámokkal, de egyrészt látni se lehetett, másrészt mi zenét hallgatni mentünk, harmadrészt, nem lehetett látni a kiállítást a sötétben. Úgyhogy eljöttünk, leszálltunk a Természettudományinál. Éjjel 1 óra volt, ott bóklásztunk zárásig. Most fedeztem fel a gombákat, nagyon élveztem hogy a legtöbbet felismertem :-))) (Reggel találtam megint csiperkét, de már kukacosak voltak) A húgom az ásványokba szerelmesedett bele, mondjuk, osztottam a csodálatát.
Szóval, fél négyre kerültünk haza, úgy dőltem el mint egy tuskó. Hétkor keltünk, hajókirándulásra mentünk, délután kikísértem a hugim és mentem dolgozni. Nyolcra értem haza.
Jó kis hétvége volt.
A Hősök terei koncertet most kihagytam, fáradtan és kialvatlanul rosszul viselem a tumultust. Kár pedig, ez már a második év amit elmulasztok, addig minden évben voltam.
Talán majd jövőre megint kimegyek.

Pénteken délután vettem egy kisebb malac-lapokát, bedörzsöltem egy evőkanál mustár, két gerezd zúzott fokhagyma, evőkanálnyi majoranna és kevés bors keverékével. Petrezselymes krumplit és még a tavaly eltett kovászos uborkám utolsó pédányait szántam hozzá, de olyan egybefüggő munka meg szórakozás volt a hétvége, hogy ott ettünk ahol ránktört az éhség és azt, ami éppen kéznél volt: töltött paprikát, vajas kenyeret sajttal, paradicsommal, perecet, zsíroskenyeret hagymával, cseresznyét, őszibarackot, meggybefőttet. Szóval, csak ma este tettem bele a lapockát egy lábasba, öntöttem alá egy ujjnyi vizet és várom hogy megpuhuljon. Pedig nagyon álmos vagyok. Nagyon-nagyon.... lesz annak a lapockának valami baja, ha ma csak félig puhul meg és holnap folytatom? Már nem bírom tartani a fejem. :-O

:-))
Hát kéremszépen, máskor háromkor kelek, ma meg négykor fekszem.
Azt hiszem, ez a normálisabb.
Majd este mesélek, most négykézláb az ágyig, jóccaka :-))

:-)))

A piacról jövet a kosárnyi cseresznyét, salátát meg uborkát be kellett menekítenem az eső elől egy cukrászdába. Jajjistenem, hát hol a fenébe terem ennyi lehetetlen ízlésű kereskedő?
Képzeljetek el egy égszínkékre festett helyiséget, barokkos gipszstukkókkal rámázott tükrökkel, pont mintha a keszthelyi kastély tükörterme lenne, kicsiben. Csak itt a gipszcirádák nem fehérek, hanem aranyozva vannak. Az álmennyezetbe rejtett világítás van beépítve, kék (KÉK!!!!) lámpákkal. Fölötte tükrök, hogy megsokszorozzák a fényt(??). Művirágból font girlandok emelik ki az aranyozott tüökörrámák íveit. Kovácsoltvas-utánzatú műanyagszékek és üvegtetejű asztalok vannak letéve olyan sűrűn, hogy a szétálló széklábak összeakadnak, ha valaki hátra akarja tolni a székét. De nem lehet hátratolni, az asztalt körbeölelve tudsz csak felállni.
Közben bömböl a danúúúbiusz-ráádióóó.

Turkálgattam az eszterházy-tortám, de az is olyan gejl volt, hogy felét otthagytam. A kapucsínóhoz a hűtőből vették ki a flakonos tejszinhab-pótlót és a pulton keresztül kiabáltak oda hogy hány cukrot tegyenek bele.

Ha nekem cukrászdám lenne, azt szeretném, ha az emberek szívesen ücsörögnének ott.
De itt? Még a zuhogó esőben is félig üres volt. Gondolom, a fagyispultból élnek, esetleg a tortarendelésből.
De akkor mi a francért tesznek le székeket?

Na, most sipirc a buszhoz, majd még jövök.
Addig lehet találgatni, hogy a nap végére hányszor fogok megázni?

:-) Szépjóestét!

Máma rámborult egy kamionnyi polgári törvénykönyv és teljesen maga alá temetett. De lehet, hogy egy egész vagon.
Szinte ki sem tudtam szállni a gépből. Fél négy felé csak néztünk egymásra a jogászcsajjal, ő szegény már egy épkézláb mondatot nem tudott összerakni, nekem meg nyögni sem volt erőm.
Tényleg nem tudom hogy egy titkárnőnek kell-e egyeztetni a személyes névmásokat, az egyes számban elkezdett mondatot nem többes számban befejezni meg ilyenek, lehet hogy csak én spilázom túl a dolgot.
Annak idején -12 éve - amikor angolt kezdtem tanulni, a tanárnő diktált a fordításhoz: "Pisti öccse a kertben játszik az én labdámmal" és hasonló mondatokat. Én közbe-közbe sóhajtottam hogy kicsit lassabban, de rettenetesen körmöltem. Angolul. A többiek akkor fogtak hozzá a fordításhoz, amikor én a diktálás végén beadtam. Félreértettem az utasítást, mint azelőtt és azóta is elég gyakran. Nem volt csak 90 %-os, de szinkronban fordítottam.
Hát most meg szinkronban írok. De nagyon fárasztó. Teljesen a diktálóra kell koncentrálni, és persze a mondanivalójára. Ráadásul elég nagy zajban, amit kicsukni megint egy külön erőfeszítés.
Ráadásul, ha mondjuk könnyed kis szerelmesregényeket, vagy netán jó krimiket kéne írnom, üsse kavics..... de ez a jogászduma! Ezzel szét lehetne macerálni egy magzatot.
Szerintem egy tojás másfél óra alatt megzápulna, ha elkezdenék neki felolvasni mondjuk a Ptk-t.

Azért volt ma jó is: sikerült elintéznem, hogy elsejétől délután járhatok a másodállásba. Vége a hajnali keléseknek. Bár már kezdtem megszokni, de azért nagyon fárasztó volt három órakor kelni. A mai napot is jobban bírtam volna, ha nem vagyok ennyire kiszipolyozva. Sőt, egyáltalán, az elmúlt hónapot jobban bírtam volna, ha nem kellett volna megerőszakolnom a bioritmusomon. Amiben ráadásul nem is hiszek! Mármint a bioritmusban. Úriasszonyos hisztinek gondoltam, és tessék! Még egy ilyen fél év, és belerokkanok a nemlétező bioritmusom felborulásába.

Szombat éjjel ne hagyjátok ki a Múzeumok éjszakáját. Remélem, valamit én is el tudok belőle csípni, bár jócskán borult a programom. Ha a hétvégén nem jelentkeznék, akkor vagy leestem az ablakpucoló létráról, vagy elgázolt egy szőnyegtisztító, vagy elaludtam a múzeumbuszon és körbe-körbe járok vele. Már ha marad energiánk belenézni az éjszakába.

:-))) Szépjóestét!

Húzós hétvégém lesz, ma ki kell takarítanom, hogy a hétvégéln valamennyire használhatóak legyünk. Mármint én se, meg a lakásom se tűnjünk nagyon lelakottnak.

Ezért, mindenféle kommentár nélkül, egy hírt és egy cikket ajánlanék a figyelmetekbe:
a hír: Hende Csaba kilépett az MDF-ből HVG. Ezen nagyon meglepődtem. Mármint azon, hogy még benne volt.
A cikk Váncsa istván 'Szagos kis dorongok' című írása az ÉS-ben. Ezt csak azért tettem ide, hogy Hende kabaré-kilépője után legyen itt valami humoros is.


Ma ebédszünetben egy negyedórára elmerültem a blogom kódtengerében, és kicsit pofoztam rajta. Még mindíg nem jó, egyetlen mentségem, hogy teljesen más képet látok itthonról mint a munkahelyemről, úgyhogy mostmár fogalmam sincs sem arról hogy az egyes szinkódok mit mutatnak, sem a betűk méretéről, sem arról, hogy melyik a blog jobb és melyik a bal oldala. De a legérdekesebb, hogy ott működik az előnézet funkció, ami itthon nem. Rejtély. Azt hiszem, a barátnőmnek igaza van: nem kell érteni a számítógéphez, elég ha az ember jól megy férjhez.
Ezt még átgondolom.
De most uzsgyi, takarítani!

:-))
Jóestét!
Kicsit fazoníroztam a blogon, túl kék volt. (Most meg túl fakó, de nem nekem való a html kódolás rgb-vel súlyosbítva.) Nincs már hozzá türelmem, pontosabban, szétültem a valagam, ma kis híján sikerült beleragadnom a székbe. Jógázni se jutok el hetek óta, majd beszakad a hátam. Nyűgös vagyok, na, most mit tagadjam.

Ha valaki nem tudja olvasni, mert az ékezetes betűk helyén hieroglifek jelennek meg, az kérem, eresszen meg egy mailt vagy írjon be a fórumba. Előre is köszönöm! :-))) Az olvashatóságért hajlandó vagyok még egy kicsit bogarászni a kódolást.

Hajnalban, a másodállásbéli a főnököm után 3 db csuromvizes törölközőt találtam: egyet az irodájában, a széken csomóba gyűrve, egyet a kistárgyalóban, szintén csomóban de az asztalon, és egyet a női (!!!!!!!!!) mosdóban, lazán beledobva a mosdókagylóba. Gondolom, egész este bennmaradt, és mivel melege volt, nedves törölközőt tett a tarkójára.
Akárhogy is lett az a sok vizes rongy szétszórva az irodában, egy biztos: ilyen pasival akkor se laknék együtt, ha aranyból lenne a farka. Sőt, akkor se, ha..... na, ezt inkább hagyjuk.
Szóval, az ilyen ember tartson inast, aki összeszedi utána a cuccait. Mélységesen megértem az összes elvált feleségét. És rettenetesen sajnálom az összes nőt, aki az egész életét azzal tölti hogy szedegeti a szétszórt holmikat a párja után. Ha még néhány kamaszfiúval is súlyosbítva van a helyzet, ott már a nő is hibás, de attól még sajnálom.
Ha nem lennék ilyen fáradt, rittyentenék ide egy kis feminista szónoklatot. Még szerencse hogy fáradt vagyok, annyira, hogy még elpakolni sincs erőm. Majd reggel. Megvár, nincs inasom. (Megszöktette a szobalányom)

Kéne egy kis energia. Ha minden igaz, a jövő hónaptól vége a hajnali kelésnek, járhatok ismét este dolgozni. Már ha járhatok, mert nem kevés szervezést igényel.


Kicsit felhúztam magam azon, ahogy a hadügy mossa kezeit a magyar szakaszvezető halála miatt.
Józan parasztésszel el nem tudom képzelni, hogy miért kell egy háborús helyzetben nyitott ajtóval furikáznia egy páncélautónak. Ami ugyebár azért van páncélozva, hogy védje a bent ülőket. Ezek meg nem csak kinyitják az ajtót, de még ki is ültetik azt a szegény fiút. Nem hogy bombával vagy gépfegyverrel, de egy jól irányzott csúzligolyóval is ki lehetett volna onnan lőni. Ráadásul mit is láthatott a harmadik kocsiból olyan helyen, ahol állandóan kavarog a por és a homok?
Szóval, én azért kicsit jobban megvakargatnám a parancsnokok felelősségét.

(Amúgy az ügy -mármint ahogy a felelősséget próbálják elkenni- kísértetiesen emlékeztet a tavaly lelőtt rendőr esetére, akit golyóálló mellény nélkül engedtek akcióba.
Se rendőr, se katona nem voltam, de tengerész igen. Nem is akárhol, kemény tűzvédelmi gyakorlataink voltak. Ott bizony ellenőríznünk kellett, hogy megvan-e a mentőmellényünk. Nem csak a kapitánynak volt feladata hogy a mentőfelszerelés állandóan megfelelő állapotban legyen, de minden alkalommal ellenőríznünk kellett egymást is. Mellényt, rögzítéseket, sisakot, takarót, mindent ami a túléléshez kell. Fegyelmezetten, rutinból. Álmunkból ébredve is.
Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy veszélyes bevetés előtt ne legyen rutinfeladat a biztonsági felszerelések ellenőrzése. Talán három másodperc, és nem halt volna meg az a rendőr.)

Most meg, azt a fiút nem kellett volna kiültetni a péncélautó nyitott ajtajába, és még mindíg élhetne.

Kis csillaghullást szeretnék látni, mert az a szakaszvezető nem magától ült ki a repesz elé céltáblának.

-:életjel:-

:-)) Jóestét!

Délután ronggyá áztam. De ez már megszokott. Szebb lesz a hajam az esővíztől :-(
Azt már jobban útáltam, hogy munka közben, rajtam száradt meg a ruha. BbRrrrrr......

Viszont meló közben remek műsort hallottam a Kossuthon:
"16.04-16.59: Az ír csoda
"Kelta tigris, vagy felhúzós egér?"
Egyed László mûsora
A meglehetõsen szegény Írország, csatlakozva az Európai Unióhoz, gyors ütemben indult fejlõdésnek, miután jól megérezték, hogy mire kell koncentráljanak. Az oktatás, a tudományos kutatás ugyanúgy szerepet játszott ebben, mint a megfelelõ korszerû ipar kialakítása, informatika, biotechnológia csakúgy, mint az energiatakarékosság, a megújuló energiaforrások. Mintegy évi hét százalék gazdaság növekedése. Persze ha a látványos eredmények mögé kukkantunk, akadnak ott kétségek és megszívlelendõ tapasztalatok is... Vajon milyen is valójában a "kelta tigris"? "
Nem találtam ismétlést, aki nem hallotta, az sajnálhatja.
KÉREM SZÉPEN AZ ORSZÁG VEZETŐIT HOGY HALLGASSÁK MEG, UTAZZANAK KI ÍRORSZÁGBA, ÉS HOZZÁK HAZA AZ OTT TAPASZTALTAKAT!!!!!!!!
Milliárdokat költöttek oktatásra, tudományos kutatásra, nem kakáltak be amikor az egyetem után a fiatalok egyharmada külföldön vállalt munkát. Láttak csodát, pár év múlva visszaszivárogtak, és most mi látunk csodát: virágzik az ír gyógyszeripar, csipeket gyártanak, alig van munkanélküli, fejlődnek a szolgáltatások.

Más: hónapok óta látok egy gyönyörű németjuhászt a kutyasuliban. Lebénult a hátsó fertálya, vonszolta maga után. A két mellső lábával tudott csak mozogni, félig ülve, félig fekve vonszolta a hátsó felét. A szívem hasadt meg, nem értettem, miért hagyja a gazdája szenvedni azt a szegény jószágot. Mondták, hogy egy sokdiplomás munkakutya, de akkor is!
Ma reggel látom ám, hogy kapott a kutyus valami kerekes szerkentyűt. A béna hátsó fele fel van függesztve egy bőrszíj-rendszerrel, a mellső lábaival sétál, a hátsó lábait meg kerekek helyettesítik. Szépen kocog a gazdija mellett, jobbra át, balra át, szerintem pár napon belül hozza a labdát. Ha nincsenek fájdalmai (márpedig valószínűleg nincsenek), két héten belül teljes értékű életet fog élni. Bizisten megértem a gazdiját.

Még más: haldoklom. Az nem lenne baj, vasárnap van, de holnap is haldokolni fogok. Holnapután szerencsére már jobban leszek, de most valahogy nagyon szeretném hibernáltatni magam. Vagy legalább férfivá változni. Plíííííízzzzzzzzzz!

:-))

Csudajót kirándultunk, megint gyalog a Megyeri-erdő, hajóval Pünkösdfürdő és onnan gyalog az Újpesti híd utat csináltuk meg. Isteni volt, még napozni is tudtunk egy kicsit. Arról nem beszélve, hogy belebotlottunk 4-5 eperfába, úgyhogy végiglegeltem a partot. Ahány fa, annyiféle ízű a gyümölcse: a fehér általában mézédes, de van, amelyiknek enyhe muskotályillata is van, a lilák között is van édesebb, savanykásabb, borízű, muskotályos. Tele vagyok mint a duda :-)))
Ennek a gyümölcsnek az a legnagyobb baja, hogy sem a tárolást, sem a szállítást, de még a mosást se nagyon bírja. Néha látok egy-egy néninél a piacon, de szedés után félórán belül meglöttyed. Szóval, az eper úgy a jó, ha egyenesen a fáról esszük. Kék a körmöm-alja, kék a nyelvem, de még a szám széle is, mint egy mocskos kisgyereké. :-)))
A városban is tudok néhány fát, érdekes, hogy szinte soha senkit nem látok hogy felnyúlna, lehúzna egy ágat és letépne néhány gyümölcsöt. Mi otthon, ha érni kezdett, szinte fenn laktunk a fákon, állandóan ragadtunk az eperlétől, két trikócskát viseltünk felváltva, mert a ruhából soha többé nem lehetett kimosni a gyümölcsfoltot. Itt meg lepotyog, csak a baj van vele mert ráragad a cipőtalpra és jönnek rá a legyek is.
Kár. Ezek a gyerekek valami nagyon jóból maradnak ki.

Sajna a tecckóba is el kellett mennem, kifogytam a fűszerből, tésztából, kutyakajából.
Kaptam egy kisebb dührohamot is. 1990 Ft-ért árulnak flokkonból (ez egy nagyon vékony pamutszövet) készült mintás kis ruhákat. Valami iszonyatos ahogy kinéznek. Formátlanok, a válltömés a könyökömig lecsúszik, a derékvarrás elől a mellem alatt, hátul meg a valagamon, a karom nem tudom benne felemelni olyan szűk a karöltő. Ráadásul nincsenek az anyagok beavatva, két mosás után az eleje meg a háta 10 centit összemegy és rövidebb lesz, az oldala meg, ahol ferdén van szabva, 15 centivel hosszabb. A varrásról már ne is beszéljünk, az igazán kritikán aluli. Nincs is varrva, csak az interlokkal (ami normális minőségnél az anyagszélek eltisztázását szolgálná, hogy ne rojtosodjon ki a szövet) összefogva. Szóval, rémes.

De még annál is borzasztóbb, hogy ezeknek az anyagoknak itthon a kiskereskedelemben 1200 ft métere, és egy ilyen ruhához legalább 2,5 méter kell.
Na, én megvarrom magamnak ingyen, de mi van, aki varrónőhöz szorulna? Méretvétel, szabás, fércelés, próba, varrás, legalább 4-6 óra munka, egy nagyon egyszerű fazonnál. Ha kicsit igényesebb, kis gallérka, szabásvonal, bármi diszítés, az hozzáadódik. Ha minimális 500 ft-os órabérrel számolom, akkor is rájön a varratásra 2-3000 ft, de ennyiből főállású varrónő nem él meg, csak olyan, aki a munkája mellett, mellékesen varrogat. Sőt, annyiért el se szabad vállalni, nem fedezi a cérnát, az áramot, meg a varrógép kopását. Egyetlen varrótű 300 ft, ott körül van egy spulni cérna is. Egy szebb gomb 120, egy ruhához kell legalább 8 db, de inkább 10.

Namostakkormivan?? Miért van nálunk ennyi rosszul öltözött ember?
Szerettem volna szétszaggatni azokat a ronda, gagyi rongyokat, de az ember mégsem csinál botrányt egy nagybevásárlóközpontban.

:-)) Szépjóestét!

Ma végre befejeztem a Csokoládét.
Nem tudom milyen volt a film, a könyvben kicsit idegesített a sok okkultizmus.
A történet maga olyan finom mint egy pókháló, különösen tetszett az, hogy úgy indul hogy akár a XVIII. században is játszódhatna. Csak fokozatosan, a végére derül ki, hogy napjainkban történik. Ezt mesterien oldotta meg az író, az embereket mutatta be először (köztük egy papot is), a köztük lévő kapcsolatokat érzékeltette. Az embertípusok és az egymáshoz fűződő viszonyaik pedig olyan lassan változnak, hogy szinte állandóak. Apránként hozza be a történetbe a modern technikai eszközöket, az utolsó oldalakon már rádióreklámról is szó esik. De ez semmit nem változtat az alaptípusokon és a kapcsolatrendszereken.
Szóval, ez nagyon tetszett a regényben.
De az a rengeteg kártya, meg jóslás, meg misztikum, nos, kifejezetten idegesített. Naná hogy vannak finomabb idegrendszerű emberek, de nekem feláll a hátamon a szőr a füstölős transzoktól meg a jóskártyáktól. A finoman szőtt történet dramaturgiája sem szenvedett volna kárt, ha az író a hősnő emberismeretét nem erőszakolná bele a jóboszorkányságba.
Ez persze nem a regényt minősíti, hanem engem. Én vevő vagyok a mesélő stílusra, az abszurdra, a nyelvi játékokra, sok mindenre, de az okkultizmusra nem. Sőt.
Azt hiszem, visszatérek a valamikori módszeremhez: beíratkozom egy könyvtárba, és csak akkor veszek meg egy könyvet, ha megállapítom róla hogy legalább 3-4 évente újra akarom majd olvasni. Sajnos volt egy hosszú időszakom amikor alig jutott könyv a kezembe (pénz- és időhiány okán) és amikor végre megengedhettem magamnak, mint a félrészeg, aki már nem bír megállni, összevásároltam mindenfélét. Azóta már sikerült túladnom azokon amiket nem szerettem, hát most nem akarom újrakezdeni a gyűjtögetést.

:-)) Jóestét!

Ma 200 Ft-ért vettem szép, apró szamócát a piacon. 5 kilót tudok egy kosárban úgy hazahozni, hogy nem nyomódik szét, ennek kb felét megettem tisztítás közben (azért reggelre még maradt), a másik felét krumplinyomóval kicsit összetörtem és lefagyasztottam. Ha olcsó(??) lesz, jön még hozzá ugyanennyi málna, ribizli (ezt átpasszírozva, csak a velőt teszem be a fagyasztóba, a magja élvezhetetlenné tenné a lekvárt), valamint magozott és darált cseresznye, meggy. Kb úgy 6 - 8 kiló az ötféle gyümölcsből, mindegyikből kb egyformán. Mindent akkor veszek amikor éppen a legolcsóbban kapom, és félig előkészítve megy be a fagyasztóba. Nagy ügyet nem szoktam csinálni a mennyiségekből, csak szemre, marékra, bögrére mérek.
Aztán amikor már minden összegyűlt, vagy nyár vége felé, amikor egy kis szabadidőm van, ezeket a fagyasztott gyümölcsvelőket előveszem, beleteszem a vastagfenekű, óriás inoxlábasomba, teszek hozzá kb másfél kiló cukrot (lehet többet is, de én savanykásabban szeretem) és szépen lassan elkezdem főzni. Csak éppen hogy szuszogjon, különben odakap. És jó széles lábas kell, hogy nagy felületen párologjon, jó vastagfalú, hogy egyenletesen terjedjen a hő. Ha nincs öntöttvas vagy szendvicstalpú lábas, akkor lángelosztót kell a gázrózsára tenni.
Szóval, szuszmorog a lekvár pár órát, kistányérra szoktam csöppenteni belőle és betenni a hűtőbe, akkor lehet látni hogy megfelelő-e a sűrűsége.
Én kétfélét szoktam: egy hígabbat, öntetnek (fagyira, tejberizshez, pudinghoz), meg egy sűrűbbet, kenyérre, palacsintába. Ezt nagyon egyszerű előállítani, félidőben kiszedem az úrihelyeken öntetnek hívott pötyőt, majd a másik felét tovább főzöm a lekvárnak.
Egy baja van a dolognak, azon forrón kell üvegekbe tenni, de én már vettem egy direkt lekváradagoláshoz való, szélesszájú tölcsért, úgyhogy az idén már nem fogom összesütögetni az ujjaim.
Szóval, beletöltöm a forró pötyőt vagy lekvárt az üvegbe, majdnem tele, pár miliméter üresség maradjon az üveg szájáig, simítok rá egy réteg celofánt, arra szórok egy pici szalicilt (nem a lekvárba, hanem csak a celofán tetejére!!), rácsavarom a kupakot, és pár másodpercre fejtetőre állíom az üveget. Jólesően szusszanunk egyet (én is, meg a lekvárosüveg is), majd mehet be a kollekció az ágyba. Jól bebugyolálom a paplannal, hogy lassan hűljön ki.
Ilyenkor a kanapén kell aludni, de megéri, mert télen, az isteni vegyesgyümölcs lekvárral töltött palacsinta, hmmmm, nyamm-nyamm.

Inyenceknek, további kedvcsinálók:

kivi - nyári alma,
őszibarack - sárgadinnye,
őszibarack - ságabarack,
sárgabarack - aprószemű fosató-szilva,
alma - birs,
körte - alma - birs,
bodzabogyó - szeder.

Ezekből egy-egy kilót is meg lehet venni, tisztítani - szeletelni - passzírozni, melyikkel mit kell csinálni és fagyasztani. Aztán, amikor megérkezik a párja, vagy van időnk, akkor össze lehet rotyogtatni a lekvárt.

Jóestét!

Nagyon sajnálom azt a szegény fiút aki ma meghalt Irakban.

Kicsit lapozgattam a fórumokon, és legnagyobb megdöbbenésemre a kedvenc nemzetvédőim (azért nem linkelem be, mert ezt még az én gyomrom sem veszi be) olyanokat írogatnak, hogy az a fiú nem lehet hősi halott, mert "zsoldos".
Fél évvel ezelőtt ugyanezek a véresszájúak hősi halottnak kijáró temetést követeltek annak a szintén szerencsétlen magyar fiúnak, aki civil munkavállalóként a mozgóvécéket szállította és nem állt meg egy útakadálynál.
Nem tehetek óla, egyfolytában az Antigoné jár az eszemben mióta azokat az arcpirító bejegyzéseket olvastam.

"Hát nem megvonta két testvér közül Kreón
A másiktól, mi egyiknek kijárt, a sírt?
Eteoklészt, mint mondják, jog s törvény szerint
A föld göröngyével takarta el, hogy őt
Az alvilágiak közt várja tisztelet.
De Polüneikészt, mert elhullt vesztett ügyért,
Ilyen parancs fut szét a város népe közt,
Hogy eltemetni, sem siratni nem szabad,
Hagyják, heverjen ott megkönnyezetlenül,
A dögmadár kívánatos zsákmányaként.
A jó Kreón ilyen parancsot osztogat"

Életét vesztette Irakban a magyar szállító zászlóalj egy tizedese
2004. június 17. 12:01

Belehalt sérüléseibe egy szerződéses tizedes, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett Irakban, amikor a Magyar Honvédség szállító zászlóalja ivóvizet szállító oszlopa mellett csütörtökön kora délelőtt robbanás történt. Egy szerződéses szakaszvezető könnyebb sérüléseket szenvedett. MTI

1958. június 16.án végezték ki Nagy Imrét és társait.

Ajándékok V. rész
48 éves

Az asszony a dáliákkal szöszmötölt. A férje nem nagyon szerette hogy ilyesmit csinált, gyenge volt még, nem épült fel a műtétből. Lehet, hogy nem is fog már soha, csúnya hasműtét volt, de ezt nem akarta neki mondani. Csak legalább ne dolgozna annyit, de egyetlen percre sem tud nyugton lenni. Pihennie kéne, ehelyett megint a kertben kolbászol, készül a temetőbe.
- Mit csinálsz? Még több mint egy hét van halottak napjáig, majd akkor kimegyünk. –
- Addigra elfagyhatnak a dáliák, ezt még ki akarom vinni. Jól vagyok már, kisétálok, nem lesz semmi baj. –
- Ne menj egyedül, felöltözök, kiviszlek. -
Pont ezt nem akarta az asszony. Egyedül akart menni most is, mint az elmúlt majd' harminc évben mindig. Halottak napján a családdal járták körbe a sírokat, de így október végén, egyedül akart menni. Nem volt abban semmi rossz vagy szégyellni való hogy kinek a sírjához jár ilyenkor, de mégsem szerette ha bárki vele van.
- Mondom, hogy nem kell. Szép idő van, ilyenkor már ajándék az ilyen jó idő, sétálok, azzal is erősödök, nem lehet mindig a szobában penészedni. Amúgy is dolgod van. - Nem tette hozzá, hogy ha nem mehet egyedül, inkább itthon marad.
A férje persze értette így is és bár nem örült neki, de mégsem szólt többet.
A huszonéves kis albérlő az ajtófélfának támaszkodva hallgatta a párbeszéded. Élvezte a napsütéses időt, aznap délutános volt.
- Elkísérem én Margit nénit. Akkor Misi bácsi is maradhat, és mégse lesz egyedül -
Az asszony egy percig habozott, de aztán beadta a derekát. Így legalább a férje is megnyugszik, a kislányt meg majd lerázza valahogy, ha meg nem, akkor sincs semmi baj, a kis butuska úgyse ért semmit az egészből. Megkötötte a két dália-csokrot, az egyiket az apósának, a másikat az anyjának. Szépek voltak nagyon, az egész városban senkinek sem volt ez a fajta, piros-fehér cirmos, tömött virágú dáliája. Vigyázott is rá nagyon, évről évre gondosan teleltette, újraültette a töveket, a szaporulatból néha adott egy-egy jó barátnőjének, de nem maradt meg senkinél, egyiknek se volt érzéke ehhez a virághoz. Gondosan újságpapírba göngyölte a csokrokat, kiskapát, locsolókannát vett magához. A kislány persze kivette a kezéből, nem engedte cipekedni.
A temetőbe menet, a piacnál vett egy csokor fehér krizantémot.
- Hát az minek? Nem a dáliákat tetszik vinni? - kérdezett rá a lány. Az asszony elpirult, hiába, nem volt szokva a titkolózáshoz, minden évben megviselte ez a kis hazudozás. Hisz nem rövidített ő meg senkit, valahogy mégsem merte bevallani, hogy miért kell őneki halottak napja előtt egy héttel temetőbe menni.
- Az kevés, az apósom sírján két váza is van. -

Tényleg szép, késő őszi nap volt. Matatott a síron, addig az albérlő kislány leült az egyik közeli padra. Felajánlotta ugyan hogy segít, de az asszony szabadkozott. Ő meg nem erőltette, a halott hozzátartozó személyes ügy, nem akart tolakodni. Ücsörgött, napoztatta az arcát, aztán, amikor elunta, sétálgatott, olvasgatta a feliratokat. A szeme sarkából látta hogy a házinénije végzett, vissza akart hozzá fordulni, de az asszony átkiáltott a sírok felett:
- Várj, jövök, eszembe jutott még egy ismerős, ezt leteszem neki - mutatta a fehér krizantémokat- A kapát majd visszafelé jövet felkapjuk, nem nyúl ehhez senki, nem megyünk messzire. -
Tényleg nem mentek messzire, vagy száz méternyit csak. Besüppedt sír előtt álltak meg, a megfeketedett fejfán üveg alatt egy barna fénykép.
- Nincs ennek a fiatalembernek senkije, úgy sajnálom, néha hozok neki egy kis virágot. - szabadkozott az asszony, de közben már le is hajolt, gyors mozdulatokkal húzkodta ki a gyomokat. Feltöltötte a repedt kővázába szorított befőttesüveget, beletette és szépen elrendezte a krizantémokat.
- Tetszett ismerni? -
- Persze, idevalósi, nagyon kedves, helyes fiatalember volt. Okos is, egyetemre járt. Bölcsész volt. -
A barna fényképen egy elmosódott, merev mosolyú arc: J.K. 1936 – 1957. Nyakkendő, féloldalra fésült sötét haj. Furcsa volt a határozott, dús szemöldök alatt a szinte lányosan gömbölyű arca. Összességében jóképű fiatal fiú, a kép az érettségi fotója lehetett. Akkoriban az emberek nem fényképezkedtek túl gyakran.
- Szegény, mi baja volt, hogy ilyen fiatalon meghalt? -
- Nem tudom. A forr….. az ellenforadalom alatt halt meg, de csak később hozatták haza. –
- Helyes fiú volt. Kár érte, még most is csak ötven éves lenne. Szóval 56-ban halt meg? - vágott bele mégis. Olyan keveset tudott azokról az évekről, az iskolában alig mondtak valamit, a szülei még annál is kevesebbet, csak azt hogy lövöldöztek, meg hogy akkor jöttek be az oroszok.
- Nem lehet tudni semmit. Egyetemista volt, egyszercsak nem jött hír felőle, az anyja járt utána, de nem mondott az se semmit, csak eltemettették gyorsan. Nagyon sajnáltuk, mindenki szerette, a város legjobb táncosa volt, bolondultak érte a lányok. - próbálta a szót elterelni a kellemetlen témáról. Egyrészt mert ő sem tudta hogy mi történt, másrészt pedig amit sejtett, arról jobb nem beszélni, pláne nem ilyenkor, pláne nem idegeneknek. Mert kedvelte ugyan a lányt, elfogadta volna menyének is, de azért mégiscsak idegen, sőt, KISZ-titkár, hát jobb nem beszélni vele ilyesmiről.
- Értem. - világosodott meg hirtelen a nagy titkolózás oka a lány előtt is. Szóval, ezért nem lehet Misi bácsival kijárni a temetőbe. Szegény, több mint 25 éve házasok, biztos rosszul viselné, hogy a felesége még mindig a lánykori szerelmét siratja.
- Tényleg kár ezért a fiúért. Ilyen fiatalon nem lenne szabad senkinek se meghalni. -
Közhely, de jobb nem jutott az eszébe. Fogalma se volt, mit mondhatna erre. Azt mégse mondhatja, hogy elég szemét dolog a történelemtől, hogy olyan fiúk is meghalhatnak miatta, akibe lányok szerelmesek. És még hány ilyen, évtizedeken keresztül ápolt fájdalom bújhat meg az emberekben, amiről még beszélni sem mernek? Szegény Margit néni.
- Hozok egy locsoló vizet, addig tessék pihenni egy kicsit. - kapta fel a kannát, és már szaladt is, mielőtt elsírja magát a házinénije. Jobb a békesség, nem kell az embernek mindenről tudni, pláne nem olyanokról, akiktől függ.
Mire visszaért a vízzel, az asszony visszanyerte a megszokott, derűs arcát. Két nagy fia, jó férje van, micsoda butaság minden évben kijárni ide. Ráadásul meg is láthatja valaki, hiába volt fiatal, mégiscsak egy ötvenhatos. Persze tudta azt is, hogy jövőre is ki fog jönni. Mert mégiscsak egy ötvenhatos, hát megérdemel egy szál virágot.
- Nem fáradtál el? Ki tudtam volna jönni egyedül is, de hát Misi bátyád….. - kérdezte óvatosan, már hazafelé menet.
- Ugyan, tessék hagyni, dehogy! Még jobb is, mindjárt megyek műszakba, ülhetek estig eleget. Jó is hogy sétáltam egyet, ilyen szép időben, valóságos ajándék már ilyenkor a napsütés. -
- Igen. Nagyon szép idő van. Október végén tényleg ajándék az ilyen gyönyörű nap. Kicsit elfáradtam. Beléd karolhatok? -

:-))) Szépjóestét!

Reggel, munkába menet összefutottam az egyik barátnőmmel, vitte a macskáját az állatorvoshoz. Kicsit megdédelgettem a cicát, ennek eredményeként árasztottam magamból a macskapisiszagot. Pedig jártam már így, a pulóver a legkisebb érintéstől is magába szívja, iszonyú penetráns. Komoly kísértést éreztem, hogy ebédszünetben kimenjek és vegyek magamnak egy blúzt vagy pulcsit. Aztán győzött a józanabbik eszem, meg az, hogy be kellett fizetnem az internet csekkét is.
Nem sokáig tartott a takarékos életszemléletem, délután csörgött a telefonom, és nagyon jó hírt kaptam.

Az irodában, ahol hajnalonta dolgozom, elcsípték az "üzemi szarkát". A csaj fosztogatta a házipénztárat, a kávét, apróbb dolgokat, késeket, reprezentációra fenntartott italokat, ilyesmiket emelt el. Miatta kellett hajnalban járnom, hogy reggel az alkalmazottak meg tudjanak motozni távozás előtt. Soha nem csinálták sajnos, de elméletileg kellett volna, és a helyiségek riasztása is kötelező volt, ha valaki kiment egy szobából. Durva volt, na. Kellemetlen és megalázó, mindenkinek.
Délután szóltak, hogy ha gondolom, ezentúl mehetünk ismét este (a többes szám azért van, mert egy néni szokott helyettesíteni). Nagyon megkönnyebbültem, bár ha jobban belegondolok, megint jelentősen át kell szervezni az életem. Ezen ráérek később bosszankodni, most tényleg örülök.

Örömömben bementem a Mozart csokiboltba inni egy kapucsínót. A kávézgatás vége az lett, hogy vettem két rúd marcipánt, egy maréknyi kávé mellé való keserűcsoki-pasztillát, egy tégely fekete olajbogyót, és -amiért külön érdemelnék egy orbitális valagbarugást- egy csinos kis kekszesdobozt. De tényleg nagyon megkönnyebbültem. Rossz úgy dolgozni, hogy bármikor lopással gyanúsíthatnak.

Az átszervezést meg valahogy megoldom. Arról ráérek holnap gondolkodni.

Jó(?????)reggelt!!

Mondtam már hogy útálok korán kelni?
Jaahajahajahjajjjjjjj
Kávéüzemmódra kapcsolok.
Csak túlélem! Eddig még minden nap túléltem, hát miért pont ma ne, ugye?

:-)) Jóestét!

Az egész napot elFfüüttyyytam.

Itthon maradtam irodalmazni.
Pucoltam egy kis zöldborsót, kicsit olvasgattam a neten, délután aludtam egy órácskát (tényleg csak egy órácskát!), aztán, amíg főtt a zöldborsó fórumoztam egy kicsit (ebben a jóban már vagy három hónapja nem volt részem), rádióhallgatás közben rendezgettem kicsit a saját meg a társasház papírjait. Újkrumplit pucoltam, meg utána az ujjaim.
Most meg itt vagyok, egyetlen bötűt nem olvastam a szakdolihoz.
Szét van folyva az egész napom, és holnap nem merek a főnököm szeme elé kerülni.
Egy baromi nagy folymatábrát kellett volna felrajzonom, csomó bemenő adatokkal, pontosabban a jogszabályokkal, amik meghatározzák az adatszerkezetet.
Nem baj ha nem értitek, még én se tökéletesen :-((
Ráadásul hajnalban megyek másodállásba.
Ötlet?

Telyószagú! Ezt a hírtévéről másoltam ide:
"puzdra
Csatlakozott: 2003. 01. 21.
Hozzászólások: 4
Elküldve: 2004. Jún. 14., Hétfő - 11:18:18 Hozzászólás témája:

Azért, nincs egészen igazad. A hasonlóság még nem azonosság. És ami ma hasonló, az nem biztos, hogy holnap is az lesz.

Csak ragyogó politikus tudja azt megcsinálni, amit Orbán Viktor, az elmúlt 15 év alatt. Egy pénztelen, nemzetközi támogatás nélküli társaságból, ma az ország legerősebb szövetségét kovácsolta össze. Ehhez pár évig el kellet viselnie és játszania az SZDSZ liberális-fiókpárt szerepét, hogy gazdaságilag és emberanyagban megerősödhessen. Amikor ez megvolt, át kellett formálni a megnyert hívek kozmoliberális szemléletét nemzeti liberálissá. Mindezt a posztkommunisták és ivadékaik pártjának hajóágyúinak állandó tüze alatt. 94-ben úgy tűnt végük, hiszen minden politikában szereplő becsapta őket. Még a nemzetközi liberalizmus agytrösztje is leírta őket. És ma épp az előbb néztem, Magyarország valamennyi régiójában vagy megyéjében az ő listájuk szerezte a legtöbb szavazatot. De a nagy tettjük Budapest meghódítása.

Magyarországon ma nem demokrácia van, hanem a Márai megjósolta harc folyik a már nem az eszmét, hanem a koncot védő kommunistáink ellenében. Csak gyakorlatlan, fiatal várhatja el, vagy mérheti össze, az itthon még szükséges pártépítő módszereket, a nyugaton évtizedek óta gyakorolt és elfogadottakkal.

Nézd meg Csurka István pártját. Őszinték, nyíltak, feddhetetlenek, voltak négy évig még a parlamentben is, de nincs bennük a megmaradáshoz szükséges ravaszkodás. Ők úgy politizálnak, ahogy az angol parlamentben kell.

Talán majd 50 év múlva lehet így Magyarországon is.
puzdra
Csatlakozott: 2003. 01. 21.
Hozzászólások:4"

Elképesztő ez az ideológia-gyártás. Megmagyarázni a saját pálfordulásainkat.
És az az ártatlan naivitás, ahogy meg sem fordul a fejükben, hogy egy olyan párt, aki a "jó érdekében" bárkit átdob a palánkon, esetleg őket is csak az orruknál fogva vezeti, és ki tudja, hol fog még kikötni a nagy igazságkeresésében? Már ha az igazságot keresi egyáltalán. Mert ugye, maga puzdra írja, hogy gazdaságilag is meg kellett nekik erősödni. Sőt, az is benne van, hgoy a posztkomcsik nem az eszmét, hanem a koncot védik.
Akkor mit is akar a jelenlegi kormánytól elvenni a fidesz?

Szóval, mindez a mocsok szépen ott van leírva, azok az emberek meg mámorosan ünneplik a gáncs nélküli lovagot.
Íjesztő.

De jó, Orbán ünnepelteti magát, élőben megy a sikítozás a pollack mihály téren. Nagyon győztek. Hurrá! Kétharmados parlaemti többséget eredményezne ez a választás, ha parlamenti választás lett volna. Remélem, ennek megfelelő felelősségtudattal fognak politizálni az elkövetkezendő két évben.

Jóéjszakát, megyek vissza aludni. Igaz, holnap itthon dolgozom, de nem csak olyan lazsálósan, hanem kőkemény, diplomamunka-vázlat készítősen.

Na, én aludtam egy verset a nagy izgalomtól, most ébredtem, a 11 órási hírekre :-)))

Bizisten, csak annak örülök, hogy megúsztuk a választások tisztaságának megkérdőjelezését. A demokráciánk torkáról ez a kés léegalább lekerült. A kormány meg valahogy majdcsak visszaveri a nemzeti petíciót.
Azt azért sajnálom hogy Mohácsi Viktória nem mehet.

:-)) Szépjóestét!

A Medián előrejelzése szerint a Fidesz 12, az MSZP 10, az SZDSZ 2 mandátumot szerez az európai parlamenti választáson. Az MDF viszont nem tud képviselőt küldeni.
Bánja a fene, hogy ki nyer. Csak azt szeretném, hogy ha az én kedvencem, mohácsi Viktória nem, is, de legalább Szent-Iványi kijusson. Meg hogy holnap ne kezdjenek újraszámlálást követelni a jobbik-fidelitas-miép vonzáskörébe tartozók.
Bár ezt -ha reprezentatívnak fogadjuk el a hírtévé fórumozóinak véleményét- aligha tudjuk elkerülni.

Megkezdődött az EP-választás. Menjetek el szavazni!

:-)) Jóestét!

Még a nyolcvanas évek közepén, feljöttünk a Nagycirkuszba. Valami szovjet cirkusz volt itt, fantasztikus légtornászokkal. Másra nem is emlékszem az előadásból, a két bohóc egyik műsorszáma kivételével. Az nagyon megmaradt.

Úgy kezdődött, hogy az egyik (valószínűleg a lilakockás ruhájú) rálépett a másik (valószínűleg a sárgapettyes ruhájú) lábára. Az mérgesen taszított rajta egyet. Erre a lila orrbavágta, a sárga válaszként kést rántott. A lila pisztolyt fogott a másikra, a sárga gépfegyvert. Aztán volt még légvédelmi ágyú, nehézbombázó, és legvégül egy hatalmas, több méteres -nyilván az akkor még újdonságnak számító lufiból készült- rakéta.
Ha leszedem róla az akkoriban tomboló csillagháborús pánik olvasztotta mázat, akkor a történet legmélyén ott marad az igazság.
Ilyenek vagyunk. Túlzók, agresszívak, folyton önvédelemre készek.
Annak a két bohócnak túlságosan is igaza volt.

Ja, lefekvés előtt még valami: ki fogad velem, hogy holnap valami ki fog szivárogni Kulcsár Attila vallomásából? Csak mert annak az ügynek ugyebár semmi köze a politikához, a kampányhoz meg pláne nem.
Na, ki kockáztat meg egy üvegy unikumot?

:-)) Szépjóestét!

Kicsit össze vagyok szakadva. Pedig máma ki akartam értékelni a kampányt, de nem fog menni.
Igaz, azt a rakás klamót amivel a pártok ebben a kampányban nyakonöntöttek benünket, nehéz lenne szellemesen értékelni. Az idén még a szadesz is valami hihetetlen fakó se-íze-se-bűze kampányt csinált. Az mdf meg, nos, bocsánat, tisztára csak a női irígység beszél belőlem, de Dávid Ibolya arca olyan merev, és olyan mimika nélküli lett, hogy szerintem direkt külön az EP-választások tiszteletére varratta fel magát. Nincs az az iontoforézissel bevitt csodapakolás ami így ki tudna simítani egy bőrt.
Ezt a sok ócskaságot értékelni csak higgadtan - ahogy a HVG csinálja - lehet.
Bár azért az egyik utolsó a Magyar Nemzet által megszellőztetett gusztustalanságot mégis megemlítem . Ennyi helyesírási és fogalmazási hibát én még csak a hírtévé fórumán, meg a sumér-turul-szövetség és hasonlók honlapjain, kiadványaiban láttam. Nincs az a csekély értelmű kampányfőnök aki ilyesmihez folyamodna. Tévedés ne essék: szerintem egyik oldalon se (bár mintha a fidesz kicsit túllihegte volna a nem kampánypénzekből finanszírozott petícióját a halottaknek küldött, vagy élő embereknek duplán küldött köszönőleveleivel). A nyakam rá, hogy ez a csekély 400 ft-tal bélelt, mindössze pár tucat házba kiküldött és feladó megjelölése nélkül feladott levél provokáció. Ugyan ki az a barom, aki saját pártják akarná diszkvalifikálni?
Gusztustalan az egész.
De azért vasárnap csak menjetek el szavazni és legjobb tudásotok, legjobb emberismeretetek szerint ikszeljetek.
Választani uganis muszáj. Tetszik vagy nem, hagytuk a fejünkre nőni ezt a gárdát, hát legalább éreztessük velük, hogy rajtuk tartjuk a szemünket.

Nna, megyek aludni, ki vagyok facsarva. Jóéjszakát! :-)

:-))) Szépjóestét!


Iszonyú rombolást végzett tegnap este a vihar. Hajnalban alig bírtam bebringázni, a lakótelepen ahol keresztül szoktam hajtani nem csak gallyak és lesodort muskátlicserepek, de kandeláberek, egész fatörzsek feküdtek az úton keresztbe. Ma estére is vihart jósol a rádió, a kutyusomnak már beadtam egy nyugtatót, hátha nem retteg majd annyira.

Ma csendes napunk volt. Olyan csendes, hogy ránéztem a kolléganőmre, és megkérdeztem, mit szólna, ha a kávéfőzőt az előttem lévő asztalkáról átpakolnánk a hűtőre, én meg előbbre tolhatnám az asztalom. Rettenetesen be voltam ugyanis szorítva a sarokba, semmi levegő, a széket nem tudtam hátratolni mert nekiment a szekrénynek. Arról nem beszélve, ha valakinek kellet egy boríték, nekem fel kellett állnom, hogy ki tudjuk nyitni az iratszekrényt. Jó hatvan centit nyertem, egész kényelmes kis sarokmunkahelyem lett. Az asztalom még mindig pici, de megígérték hogy kapok egy fiókos szekrénykét. Mert hogy az sincs, a fogkefém meg a teásdobozom is az iratszekrényben tartom. Mindenesetre kicsit jobban érzem magam.

Délután jó kis szaftos pletykát hallottam. Nem szoktam az ilyesmire odafigyelni, de ez nagyon megfogott: egy középkorú pasi hadakozik az apaság ellen, mondván, hogy a hölgy szexuálisan zaklatta őt, és egyébként is, a zaklatás eredményeként fogant újszülött károsan hatna a jelenlegi házasságából származó nagykorú gyermekei lelkére.
Hmm.
Nem tudom, volt-e már közületek valaki szexuálisan zaklatva. Nos én sajnos voltam, és mondhatom, a világ legpocsékabb érzése. Megalázó, az ember tele van undorral. Vérmérséklettől függően lehet reagálni, én speciel szét tudnám tépni, kerékbetörni, összeszurkálni, élve eltemetni, saját kezemmel megfojtani a gusztustalanul törleszkedő, nyomulós pasikat. Ugyanakkor el tudom képzelni hogy van nő, aki máshogy reagál, kétségbeesik, megundorodik a férfiaktól vagy magától. Egyet biztos nem akar: ismételten kitenni magát a zaklatásnak.

Naív nem vagyok, tudom én, hogy a férfiakat is lehet zaklatni. Én is nemegyszer riszáltam a farom, rengettem a csöcseim, ráztam a hajam. Hanem, ha a pasi nem akarta, hát bizony nem volt lehetőségem a teherbe esésre.
A metrón hazafelé próbáltam elképzelni, milyen az, amikor egy nő zaklat egy pasit, olyan eredménnyel, hogy a hosszas és sűrűn ismétlődő zaklatás eredményeképpen teherbe is esik.
Nos, én mondjuk szívesen zaklatnám Szécsi Zolit vagy Sumák Pullait. Hmm, esetleg, hogy ne tartsanak pedofilnak, mondjuk a Kásás papát vagy Kemény doktort. Vagy -hogy ne csak sportolókról legyen szó- azt a piszok jóképű, ötvenes, magas, barna és nagyon magas polcon lévő pasit, akinek a házakhoz ugyan semmi ízlése nincs, de attól még.... szóval szívesen zaklatnám.

És ugye itten jövök rá, hogy hasad a tudatom.
Merthogy szexuálisan zaklatni csak olyan pasit akarnék, aki tetszik nekem. Vagy mert szép, vagy mert más egyebe, az intellektusa, a humora, a szexuális kultúrája tetszik. Zaklatva lenni viszont pocsék érzés, tehát azt, aki tetszik nekem, nem akarom elriasztani magamtól. Mármint attól, hogy folyamatosan és sűrűn ismétlődően zaklathassam, ami ugye elengedhetetlen egyrészt a teherbe eséshez, másrészt meg zaklatni úgy a jó, ha gyakran csináljuk. Meg ugye azt sem szeretném, ha zaklatásom után a pasi felnégyelne, megtaposna, kiontaná a belem, mint ahogy én tudnám csinálni azzal, aki engem zaklat.

Naszóval, ez valahogy nem működik. Elméletben legalábbis. Mármint amennyit én a dolog elméletéről tudok.

De ha van köztetek olyan pasas, akit már kényszerítettek olyan helyzetbe (ismétlődően, ez fontos!!), hogy egy nő teherbe essen tőle, ő azért legyen szíves és írjon a fórumba.
Mindenesetre addig nem öregszem meg, amíg ki nem próbálom, hogy lehet egy férfit zaklatni.

Szemek


Az alacsony, de nagy fejű és izmos férfi majdnem úgy gügyögött, mintha csirkéket hívogatna:
- Bella. Bella, belluci.- Aztán kapcsolt, hogy a lány esetleg nem érti:
-You is beautiful blue eyes.-
A lány már nem bírta tovább, kirobbant belőle a kacagás. Annyira mókás volt ez a nyálas szépfiú a ragacsos szemével, ahogy ellenállhatatlansága biztos tudatában illegette magát előtte, hogy nevetnie kellett. A pasi persze félreérthette, biztatásnak vette és tovább nyomult.
- Dinner? Sono “latin lover”. Dinner, dance, love. Hm? -
- No, thank you. I never have dinner. -
- No? Why? No love latin lover? Prefer girl? - Annyira nyomult, hogy a lány orrát megcsapta a szaga. A tömény, mosdatlan kanszag, cigarettabűzzel és valami penetráns arcvíz szagával keverve. Hátralépett, ki akart kerülni ebből a ragacsos, undorító levegőből ami a pasasból áradt.
No. - mondta keményen, határozottan. - I'm not hungry. - Oldalt ki akart lépni hogy elmenjen mellette, de a másik gyors volt, egy sasszéval megint elállta az útját. És valahogy ismét közelebb lépett hozzá, már csak pár arasznyi volt köztük a távolság. A lány már nem csak undorodott, de félni is kezdett. Egyedül voltak a végtelen hosszú folyosón, a gépház monoton dübörgése elnyomott minden hangot. Meg aztán, hiába is hallaná meg bárki a kiabálását, ő itt egyedül volt, és az olaszoknál egy nőnek soha nem lehet igaza.
- Let me go. I am in a hurry. - próbált ismét kitérni, de a férfi nem engedte, közelebb lépett, a lány ismét hátrálni kényszerült. “A pasikat izgatja ha egy nő kiszolgáltatott” suhant át az agyán, de már félt, tudta hogy a háta mögött egy nehéz tűzvédelmi ajtó van, azt nem tudja hátrálás közben kinyitni, nincs menekülési útvonala. Közben a férfi már tényleg belelovalta magát az “udvarlásba”, látta, ahogy a zsebre duzgott kezével markolássza a farkát. A szeme olajosból cseppfolyóssá vált, sűrű, forró plazmaként kiömlött üregéből és körbefonta, lebénította mint valami óriási pókháló. “Még egy lépést tesz és kikaparom a szemét” gondolta, de az elhatározással egy időben azt is tudta, hogy itt csak ő húzhatja a rövidebbet. Ha vissza is veri a támadást, utána mások prédája lesz, vagy elveszíti az állását. Azt pedig nagyon nem akarta, otthon nincs munkája, legalább egy évet ki kell húznia. A pasi meg jött. Centiméterenként közeledett, tolta maga előtt a folyékonnyá vált szemét.
- Blue eyes – motyogta, de közben a lány mellét nézte. Az megérezte a derekába nyomódó zsilipzárat, nincs tovább, nem tud hátrálni. Ahogy elfogyott a tér, a férfi úgy kezdett nőni. Már olyan magas volt mint ő, mindjárt ráhajol. A kezét kihúzta a zsebéből, karját felemelte, neki akart támaszkodni a falnak hogy ezzel is szűkítse a lány mozgásterületét.
- A kurva anyád! - gondolta – Nem fogsz itt megerőszakolni, te féreg! -
Egy pillanatra lehunyta a szemét, érezte ahogy az undor felizzik benne. Kihúzta a vállát, megemelte az állát és hagyta, hogy szétömöljön benne a forró, fehéren izzó gyűlölet. Kinyitotta a szemét és még magasabbra emelte az állát. Annyira, hogy nyúlni kezdett a gerince. Nőni kezdett, magasabb lett mint a férfi, tovább nőtt, még az is olyan természetesnek tűnt, amikor a feje áttörte a mennyezetet. Odakint a Holdtalan, tintakék égen a déli égbolt csillagai világítottak csak. A lány pedig nőtt, egyre magasabb lett. Mire a szeméből áradó magnéziumfény megbontotta a Dél Keresztje unalmas méltóságát, a férfi zavarba jött. Előbb tétován a zsebébe nyúlt, meglepve érezte a petyhüdt farkát, ami az előbb még olyan biztatóan feszítette az alsónadrágját. Hiába markolászta, többé nem reagált. A szeméből kihúnyt a ragacsos, sűrű fény, tekintete lassan fókuszálódott, a szétfolyó plazmaszálak lehullottak a lány testéről.
- She prefer girl. Putana! - sziszegte, majd sarkonfordult és otthagyta a folyosó sarkában, a szorosan zárt zsilip előtt. A forduló előtt még visszanézett, köpött, és visszakiabált:
- Putana! No money! -
A lány megvárta amig eltűnik, csak utána kezdett visszazsugorodni. Óvatosan húzta ki fejét a Dél Keresztje négyszögéből, a csigolyáit egyenként nyomta össze a normális méretükre. A szeméből világító reflektorok fényét is finom belső mozdulatokkal csavarta lejjebb mielőtt végleg lekapcsolta. Lassan, nagyon lassan indult el, csak akik ismerték, azok vehették volna észre, hogy a szokásosnál keményebben teszi le a sarkait. De itt szerencsére nem ismerte senki. Aztán bezárkózott a szobájába, az ajtó elé odahúzta az íróasztalt. Bement a füdőszobába, a zuhanyfülkében összekuporodott és végre sírni kezdett.

HURRÁÁáááááááá! Siker!!!

Több mint egy hónapja szóltak, hogy van 19 db selejtezésre váró számítógép, odaadnák ingyen valami gyermekintézménynek. Nos, az ilyesmire mindíg van igény, csak kellett volna egy lista, hogy milyen gépekről van szó.
Kerek egy hónapja, hogy hetente kétszer telefonálok. A két pasi, a raktáros meg az informatikus egymáshoz küldözgetett. Ma megkértem a raktárost, hogy ugyanlegyenszívesésengedjenmárbe, megnézem én a gépeket magam, valahogy csak kisilabizálom hogy mit tudnak, ha mást nem, azt látom, hogy van-e bennük CD-ROM és modem.
Mit ad isten? Kiderült, hogy a lista már hetek óta kész, csak az egyik azt hitte, hogy a másik majd csinál rajta valamit és visszaadja, a másik meg elfelejtette hogy csinálnia kellett volna vele valamit. Leginkább nekem ideadni, az ugye nem volt elég feltűnő hogy hetente kétszer hívtam.
Nos, EGY HÓNAP várakozás után kaptam egy enyhén gyűrött gépírólapot, amin kézzel, hat sorban fel volt írva 30 négyjegyű leltári szám, és ezekből narancssárgával át volt húzva 19.
A raktáros úgy meghatódott a személyes közbenjárásomtól, hogy megmutatta hogyan kell használni a számítógépes leltári nyilvántartást. Nem egészen egy óra alatt kigyüjtöttem azokat a műszaki paramétereket amelyekre szükségem volt, és amelyek rögzítve vannak a leltárban. Másik félóra alatt mindezt beírtam egy csinos kis táblázatba.
Nna, és most ne is őrüljek meg? Tényleg nem értem magam, hogy miért vagyok ilyenkor ideges.

Közvetlen haszonként beírhatom az önéletrajzomba, hogy tudom használni a leltárkészítő szoftvereket. Kicsit nőtt a munkapiaci értékem. Pont annyival, amennyivel az emberszeretetem csökkent.

:-)) Jóestét!

Ma az utolsó percig kihasználták a munkaidőm. Meg a munkaerőm is. Bizisten, a vízforralót háromszor kapcsoltam be, mire egy teát le tudtam forrázni magamnak.
Először is rengeteg munka volt, írnivaló is, a telefonok is csöngtek, másodszor meg az egyik munkatársnőm éppen ma akarta felkóstolni a türelmem. Olyanokkal szórakozott, hogy az "XY osztályvezető asszony részére" címzést kijavította "XY asszony, osztályvezető részére" címzésre, a "VZné panaszost" "panaszos édesanya"-ra és hasonló fontos változtatásokat eszközölt a leveleiben. Már bánom hogy nem mentettem el a variációkat, alkalomadtán szívesen az orra alá dörgölném. Majd kiderül hogy csak ma volt ritka rossz napja, vagy tényleg belém akar kötni.
Jó példát kaptam ma a munkatársnőim mentési szokásairól is. Majd egy órát kerestem az egyik kolléganő másfél oldalas levelét, amiről állította, hogy "az ő gépén van".
Megnéztem a vincseszterén, a dokumentumok között, az asztalon, a közös tárterületen, a postafiókjában, a személyes mappájában, sehol sem találtam. A végén, valami isteni csoda folytán rábukkantam a fájlra egy másik kolléganő mappájában, "megmentett dokumentum"-ként. Azért valami minimális számítógépes ismeretet el kéne várni ezektől az emberektől. Legalább annyit, hogy a saját anyagaikat el tudják tenni a saját könyvtárukba. Voltak más cifra ügyek is, de már én is unom a panaszkodást.

A nap végére annyira elfáradtam, hogy nem jutott eszembe, hogy hívják egy település első emberét. Addig eljutottam hogy önkormányzat, de itt megrekedtem, ültem és néztem a monitort. Minden az eszembe jutott: önkormányzó, elnök, first lady, best man, chairman, tanácselnök. Nem tudom meddig tarthatott a rövidzárlat, az egyik címlistát nyitottam ki, a polgármesteri hivatalról ugrott be, hogy POLGÁRMESTER! Elképzelem, hogy beírom a tanácselnököt, valaki olvasás nélkül, odafirkantva aláírja, kimegy a levél... vajon milyen képet vágott volna a címzett?
Nem tudom hogy a fáradtság, a leépülés, egy kezdődő alzheimer kór vagy mi a szösz volt velem, de ez van. Az öregedés elképzelhető, reggel az egyik felebarátnőm élénken megjegyezte, hogy lát egy ősz hajszálat a választékomban. Megálltam hogy nem fojtottam bele -az egyébként festett fekete nőt- a Dunába.
Most spurizok az ágyba, régen volt reggel három.

Ja: lenne egy nagyobb darab munkám, ma a főnököm mondta, hogy jobb lesz ha a jövő héten itthon maradok egy napot és megcsinálom, mert odabent aligha leszek kész vele.
Lehet hogy az isten lábát fogtam meg ezzel a pasival?

Jaj, még valamit: a második számláló nem azért került fel a blogra mert olyan rettenetesen hiú vagyok, hanem mert a régi számláló ingyenessége meg fog szűnni július 1-től. Én nem akarok extra szolgáltatásokat, bőven elég ha az olvasóim érdeklődésének lanyhulását vagy élénkülését figyelemmel tudom kísérni. Hogy honnan, milyen böngészővel és a nap melyik órájában olvastok, az huszadrangú. Fontos szempont volt viszont, hogy ez a számláló -másokkal ellentétben- nem teszi közszemlére az olvasóim IP címét, sőt, a hoszt nevét sem. Ezeket az adatokat én sem látom. Tiszteletben tartom ha nem akartok megszólítani, nem akartok ismerkedni.

Tényleg jó éjszakát, holnap nagyon korán kel(l)ek.

Ha még nem olvastátok volna, feltétlenül olvassátok el Sándor Zsuzsa Pető Andreával készült interjúját az új könyvéről a 168 órában.
Fáradt vagyok, holnap korán kelek, úgyhogy kommentálás helyett inkább idéznék belőle:

"...Úgy gondolják (ti. a konzervatív politikusnők) - szemben mondjuk a nemi egyenlőséget hirdető feminizmussal -: a nőt elsősorban reprodukciós szerepe teszi értékessé. A feleségnek nem az a feladata, hogy napi tizenkét órát dolgozzon, és a gyerekeit nörsz nevelje - mondja a hivatalos konzervatív politizálás. Valójában ezek a nők elképesztően zsonglőrködnek a napi tizenkét órai munka, a háztartás és a férfivilág kívánságai között. Mint mindannyian."

Jajistenkém, ha belegondolok, hogy hány könyv, tanfolyam, újságcikk szól a nőknek arról, hogy hogyan legyenek még tökéletesebb nők, még tökéletesebb anyák, még tökéletesebb szeretők, még tökéletesebb munkavállalók, hogyan tudják még az eddiginél is jobban kiszolgálni a férfiak igényeit, hogyan legyenek képesek még jobban megérteni a férfiak agyműködését, reakcióit, szexusát, hát, mit ne mondjak... Az a legszörnyűbb, hogy észre sem veszik ezek az ezerfelé cincált, a saját önbecsülésüket a penge élére állító nők, hogy mennyire pont az egyenjogúságuk ellen dolgoznak.
Ha egyszer, csak egyetlenegyszer hallanék olyan 'nőképzőről', ahol azt tanítják hogy semmi sem tökéletes és így én sem lehetek az, nos, oda beíratkoznék!
Mindenki máshogy súlyozza az élet dolgait, hát olyan pasit keressünk magunknak aki a mi súlyozásunknak megfelelő értékrendet vall, ahelyett, hogy saját magunkat hajszolnánk bele egy olyan ördögi körbe, ami a tökéletességre törekvéssel csak az újabb és újabb újabb tökéletlenségünket fedi fel. Ráadásul ezek az apró kis 'tökéletlenségek' gyakran fel sem tűnnek annak a pasinak akinek a -gyakran képzelt- igényeihez szeretnénk alkalmazkodni. A folytonos tökéletesedés miatt a végén már abban is kételkedünk, ami pedig eredetileg jó bennünk.

Addig viszont, amig ilyen tanfolyamról, könyvől nem tudok, az összes olyan sikerkönyv szerzője, kiadója, tanfolyam rendezője és újság szerkesztője, aki azt ígéri nekem hogy tökéletes nőt farag belőlem.... kinyalhatja.
Szintúgy az olyan pasik is kinyalhatják, akik elvárják tőlem -és nőtársaimtól- hogy haveroknak mutogatható szexbomba, tökéletes háziasszony, folyton újat mutató -és a merevedésüket napról-napra legalább 30 percig fenntartani képes- szerető, egyenrangú teniszpartner, kiváló szakács, és persze leendő tökéletes gyermekeik tökéletes anyja és jó feleség legyek egy személyben és egész életemben, mindíg-állandóan-egyfolytában! Egy nagy túróst az ilyen pasinak, nem tökéletes nőt!

Amúgy a cikk nem ilyen feminista kirohanás, hanem a konzervatív politikusnőkkel készült interjúkötetről szól.
Érdemes elolvasni.

Ja, és bocs hogy mégis kommentáltam. A vastaggal -általam- kiemelt rész hozta ki belőlem. Jobban fogok aludni :-)))

Úúúúútálom a focit!
Pontosabban, útálom a tévé előtt punnyadó, foci-nézés közben napraforgó-magot köpködő és sörösdobozokat nyomorgató pasikat. Szintúgy útálom a nagyképű, fociból luxus-szinvonalon élő, folyton vesztő, bunkó módon nyilatkozó profi focistákat és edzőiket, szponzoraikat.
Viszont szeretem a sportot. Sőt, a focit is, ha 16 év alattiak és/vagy 36 év felettiek csinálják. Lelkesen, kiizzadva, belehalva, érte élve, láda sört vagy heti táborozást nyerve, reményeket veszítve, falusi bajnokságot nyerve, hetedikesen nyolcadikosokat megverve, vagy tőlük kikapva.
Idehívták Lothar Matthaust , nagy reményeket fűztek hozzá, és most háborognak, hogy a pasi feladta és inkább átszerződne a törökökhöz. Hja, kérem, én már akkor is mondtam, hogy 'Dr.' Matthaust a ravatalon fekvő halotthoz hívták. Más dolga nem nagyon lesz/volt, mint lefogni a haldokló magyar foci szemét, kiállítani a halotti bizonyítványt és csendesen kiosonni az ajtón, magára hagyva a gyászoló családot. Mi meg majd, ha találunk méltó örököst, megpróbálhatjuk feltámasztani a magyar focit.
Mostmár nem nagyon van ugyanis más választásunk, mint ezt a romlott, fertőző, rothadó hullát eltemetni, meggyászolni, és főnix-madárként saját porunkból újraéledve a nulláról ismét elkezdeni és a mai kölykökből egy új, a mostaninál tisztább, lelkesebb generációt kinevelni. És nem csak játékosokat , hanem edzőket, sőt, szponzorokat is!
Ha ez utóbbi kettőt, mármint edzőket és szponzorokat, pályatulajdonosokat, sőt, tornatanárokat, magyarul, a fociból élőket sikerül újrateremtenünk, akár vissza is hívhatjuk Lothar Matthaust. Addig azonban, amig a régi, velejéig romlott nómenklatúra feji a magyar focit, nincs az az import csodadoktor, aki segíteni tudna a rajtunk.
Béke poraira. Mármint az Aranycsapat örökségének. Talán majd az unokáink.....

Én nagyon-nagyon szeretem a férfihúst -sőt, a húsos férfiakat- de jóból is megárt a sok:


Úgy találtam erre a -fenti képet is tartalmazó- honlapra, hogy Medgyessy debreceni kifütyöléséről kerestem információkat.

Nagyon lassiez fairie (azaz a fontos döntéseket halogató) típusú, ezért tutyi-mutyinak látszó miniszterelnök a pasas, ráadásul mindenkinek kedvezni akar, ami a jelenlegi magyar gazdasági-politikai-szociológiai helyzetben azt jelenti, hogy mindenkinek adni szeretne, és ami pont a mostani helyzetünkben lehetelten, de a fene tudja miért, valahogy még mindíg hiszek neki.
De kedves miniszterelnök úr, az ég szerelmére kérem, válasszon már ki három fontos dolgot, és azt vigye végig! Javasolnám a vidéki munkanélküliség csökkentését (ez persze hogy a munkahelyteremtést jelenti, tőkebevonással, vállalkozások kedvezményeivel, stb.), az egészségügy rendbetételét és mondjuk a hátrányos helyzetű (szegény, vidéki, roma, sérült, stb.) gyermekek tanulási esélyeinek jelentős javítását. Slussz. Jelenleg ennyire lenne fedezetünk, olyan nincs, hogy egy kormány mindíg, mindenkinek egyformán a kedvében járjon. Súlyozni kellene, kérem szépen, fontossági sorrendet megállapítani.

:-)) Szépjóestét!
Délelőtt, a rómain jöttem rá hogy tegnap az öszes pénzem elköltöttem, éppen össze tudtam vakarni annyit, hgoy a reggelinket kifizessem. Ma ugyanis én voltam a soros. Azt hiszem, kéne keresni egy másik kiránduló célpontot, penészes volt a lefóliázott zsíroskenyér-halom. A pasi persze kidobta -legalábbis úgy tett- és kent nekünk frisset, de valahogy, fene tudja, kezd elmenni a kedvem tőlük, még a multkori unikumot sem felejtettem el. Mármint hogy valami keserűfélét adtak unikumárban.

Délután aludtam egy jót, aztán elbringáztam a bankba, vettem ki pénzt, és útbaejtettem a tecckót. Hát kérem, mit ne mondjak? Vettem egy kis pannónia sajtot, márványsajtot (salátaöntetbe, póréhagyma levesbe, négysajtos szószba), füstölt sajtot (azt is a négysajtosba), feta sajtot (jön a görög saláta szezonja!), meg ugye olajbogyót, feketét is, zöldet is, pár darab camembert, magányos estékre pálpusztait, főzőtejszínt, tejfölt, kaukázusi kefírt. Fizettem majdnem nyolcezer forintot. Nem volt közte semmi extra, semmi import (az olajbogyó kivételével), se többrétegű sajttorta, se élőflórás, réteges, zsír-és cukormentes joghurt extra mennyiségű gyümölccsel, se ellenőrzött biotejből készült dolog. Minden magyar volt és a legolcsóbb, legegyszerűbb, sőt, akciós. Rádásul még egy hűtőpolc sincs tele azzal a párszor húsz deka sajttal.

Ha meg elképzelem hogy előkészített dolgokat veszek, hullámosan szeletelt, gyorsfagyasztott hasábburgonyát, védőgázas töltött tésztát, mikrohullámban készíthető indonéz csirkét, tisztított-darabolt-védőgázas leveszöldséget, előfőzött rizst, zacskós levest extra adag húsgombóccal, panírozott-elősütött pulykamellet, mennyit fizetnék? Még így is, hogy mindent magamnak kell darabolni, szeletelni, tisztítani, elég húzós összegeket tudok otthagyni.

A fórumon szóba került a mitite (vagy mititei?).
Volt nekem egy apró termetű, tüneményes sepsiszentgyörgyi munkatársnőm, tőle tanultam a zakuszkát és a mititét. Most ez utóbbit írom le, hisz szezonja van:

Mititei, (Laan. szerint kiejtve miccs)
1-1-1 rész nagyon finomra (inkább kétszer) darált sertés-, marha- és birkahúst kell összekeverni kis borssal, kakukkfűvel, pirospaprikával és ami nagyon fontos, kávéskanál szódabikarbónával és egy pohár szódavízzel(amikor csináltuk, mindegyik húsból kb fél kiló volt). Ezt a masszát legalább egy napig kell hűtőben pihentetni majd megsózni, átkeverni, virsliméretű kis kolbászkákat vagy apró fasirtokat formázni belőle és roston megsütni. Lehet mustárral, kovászos uborkával, salátával kínálni, köretnek puha kenyér, vagy héjastul alufóliába tekert és parázsban megsütött krumpli illik hozzá.
Nem akartam elhinni, de a szódavíztől a hús valósággal megkel, fellazul, puha és omlós lesz.

Hjakérem, így mulat egy magyar úrhölgy!
Másfél óra alatt eltapsoltam tizenvalahányezer forintot, össze se merem számolni, pontosan mennyit.
Meló után kisétáltunk ugyanis a könyvhétre. Nem akartam én venni semmit, bizisten nem akartam. Aztán valahogy mégis megvettem a Csokoládét, Réz András Szorongásait, egy albán író, Ismail Kadare egy regényét. Nyelvtudásom karbantartására a 80 nap alatt a Föld körül-t angolul, meg végre van egy saját Vándorbab-om is Bachertől, azt egy hozzám hasonló pákosztos, botcsinálta filozofernek évente egyszer újra el kell olvasni és már nagyon macerás volt mindíg kölcsönkérni.
Ráadásul a könyvheti kolbászolás közben úgy beledagadt a lábam a cipőbe, hogy egy akciós bolt előtt elmenve rámköszönt a cipőbolt kínálatából az egyetlen bőrcipő. Rámszólt hogy menjek be, csak 4990 Ft, vegyem meg. Jó kis puha talpú, lapos sarkú, fekete bőrszandál, valóságos felüdülés volt átcserélni azt a merev talpú trottőrt amiben dolgozni voltam, és amiben nem szándékoztam másfél órát kolbászolni a sátrak között. Ráadásul a hiúságom is legyezgetve lett, először a 39-eshez nyúltam, de a barátnőm közölte, hogy az nekem nagy, elég a 38-as. Én meg, a hiú páva aki vagyok, elhittem neki.
Az már csak a fizetés után jutott az eszembe, hogy tavaly is vettem egy ilyen kis lapos sarkú futkosót, most egy világos színű, irodábajáró nyári szandál kellett volna.
Az biztos, hogy a hónapi kajapénzt újra kell terveznem.

Más: ami a Bazilika-teret illeti, azt bizony nagyon elizélték. A bazilika gyönyörű lett, látszik, hogy az ország legjobb szakemberei dolgoztak a felújításán (többek között Laan. is, aki az apostol-szobrokat reparálta) A tér szép, reprezentatív, csodásak a szines mészkő-intarziák, de az ég szerelmére: a város közepén, a kőrengetegben egy óriási, napsütötte tér, sehol egy tenyérnyi árnyék, csak a felforrósodott márvány. Pad, lóca, szék, ilyesmi nyilván nincs, hisz ki a francnak lenne kedve egy óriás-serpenyőben ücsörögni? Legalább egy kutat, pár fát, vagy ha arra nem alkalmas a hely, néhány pergolát és gyorsan növő futónövényt kellett volna oda tervezni, mert így emberi életre alkalmatlan a tér.
A könyvheti pavilonok be vannak szorítva, az írók a kb. négy méter széles folyosók közepén dedikálnak, az olvasók meg vagy felbuknak a szék lábában és az író ölében landolnak, vagy nem. Méltatlanok a körülmények. Ma felhős volt az ég, de holnap, ha kisüt a nap, hőgutát fognak kapni az emberek, a mentők nyugodtan kitelepülhetnek.

Pihenésképpen beültünk a Mozart csokiboltba, kávézni. Hiszitek vagy nem, chilis csokit ittam :-))
Habos kakaó, megszórva egy leheletnyi csilivel. Nem lesz csípős az ital, csak valahogy felerősödik a csoki aromája.
Pont olyan, mint amikor az olaszoktól megtanultam, hogy a friss narancslébe kell dobni egy csipet sót. Az sem sós ízű lesz, hanem édesebb és aromásabb.

Ez ugyan nagyon hírtévé, de szerintem még Jede is elolvashatja: "Magyarország legyen újra királyság!", mert ez az egyetlen megoldás! Bezonyám!
Kéremszépen, még szóhoz sem tudok jutni, ugyanis a röhögéstől félrenyeltem a kávém :-D

Nem sikerült befejeznem azt az írást amit ma estére szántam. A három óhohóÓóórai kelés érezteti a hatását, ragad le a szemem.

Viszont hallom a rádióban, hogy Demszky engedi a fidelitas plakátkiállítását. Nőtt a pasi a szememben, igaz, kockáztatni mindíg tudott. Meg aztán, ez a plakát például kifejezetten neki kedvez:


Csodálom, hogy a nagy píáros hírében álló fideszifjoncok ekkora bakot lőnek. Vagy talán mégsem olyan jó píárosok?

Én megyek aludni.
:-)) Jóéjt!

:-)) Szépjónapot!
Elfáradtam, de nem úgy meghalósan, hanem jólesően. Jó, termékeny és haladós nap volt a mai, az ilyet nagyon szeretem. A főnököm intézhetett valamit, mert nem hagytak órákra egyedül az ebédszünetben, tudtunk dolgozni.
Hajnalban persze megáztam, kétszer is: munkába menet, meg munkából jövet. De nem bántam, csendes eső esett, felerősítette az akácillatot, mostmár van rózsa is, jázmin, nagyon jó ilyenkor hajnalban biciglizni. Az irodába menet, sminkelve, hosszúnadrágban, körömcipőben, az már kellemetlenebb volt, de naná, hogy harmadszor is megáztam. Miért ne? :-(

Most van egy nagy büszkeségem, tényleg nagyon sajnálom hogy nincs fényképezőgépem és csak a netről lopott képen tudom megmutatni:
virágzik az amariliszem.
Kicsit későn tettem le a télen, de megérte: két virágnyelet hozott, az egyiken három, a másikon négy piros cirmos, tölcsér alakú virággal. Gyönyörű!
Ami nagyon érdekes, hogy van egy hét éve pátyolgatott hagymám, ami még soha nem virágzott. Rejtély. Már nagyon útálom hogy mindíg csalódást okoz, de nincs szívem kidobni. Hátha egyszer, hátha mégis, csak idő kell neki. A leanderek az idén olyan szépek lesznek, hogy arra szervezni kell egy külön leander-néző bulit. bizisten! Az egyik sárga, a másik rózsaszín, másfél-két méter magasak. Van egy kis hatvan centis fehér is, az még fiatal. Már csak egy kis parasztházat kéne beszerezni, a tornácra való már megvan.

A sajtót két nap késéssel olvasom, a keddi Magyar Hírlapban találtam egy cikket, 'Egyre több a HIV-vírussal fertőzött lány'címmel. Teljesen megdöbbentem, én az a korosztály vagyok aki először huszonévesen hallott erről a szörnyűségről, nekünk tévé-reklámok és újságcikkek szóltak a veszélyről. Emlékszem az egyik szpotra, egy vonatfülkében játszódott, csomó fiatal kezdett egyre jobban 'összemelegedni'. Nem tudom most hogy venné ki magát a képernyőn, a vizuális kultúra sokat fejlődött azóta, de a futó kapcsolatok ábrázolására akkoriban nagyon megfelelt a vonat, ütős kis spot volt. Vagy legalábbis akkoriban annak tűnt. Az én generációm mindenesetre tart a HIV-től, teljesen megdöbbentem azon, hogy a mai huszonévesek egy része nem is tud róla.

Majd még jövök :-))

:-)) Jó(??)reggelt!!
Nagyon korán van. És nagyon esik az eső. 10 km bringa, ebben az esőben, jajjjjj!
Még szerencse, hgoy legalább kialudtam magam. Az esővíz pedig jót tesz a bőrnek. Ugye, jót tesz az esővíz a bőrnek? Ugye?

Ajjaj. Az index szerint le akarják bontani a fidelitas plakátkiállítását.
Egyrészt baromság lenne hisz szólásszabadság van és nincs szükség legenda-gyártásra mindenféle betiltásokról, még akkor se ha nem betiltásról, hanem engedély hiányáról van szó, másrészt pedig az az igazság, hogy azok a plakátok olyan gyengék, olyan sótlanok, hogy még jobb a kormánynak, ha maradnak. Az emberek -és ugyebár a szavazók emberek- ugyanis nem hülyék, megérzik az izzadtságszagot az ilyesféle "alkotásokon":

:-)) Jóestét!

Ma úgy kiszipolyoztak, hogy alig találtam ki az irodaajtón. Egy 58 oldalas anyagot kellett lektorálni, vesszőcskék, helyesírási hibácskák, zárójelecskék, dupla szóközöcskék, rossz szórend, hiányzó alany, szóismétlések, jajj, nehéz volt. Ráadásul a kolléganőim megint otthagytak, másfél órás ebédszünetnél lejjebb nem adják. Mi meg ott vagyunk ketten a főnökhelyettessel, nyakig benne a javítgatásban, én meg kapkodom a telefont, egyik ügyből a másikba ugrok bele, a csaj meg ül mellettem és várja, hogy letegyem végre a telefont. Ebédnél aztán pont összefutottam a főnökömmel, megittam még egy kávét amíg ő evett, és mivel rákérdezett, hát én meg elmondtam neki hogy mi az ábra. Annyira tele a hócipőm azzal hogy én egy percre fel nem állhatok, a másik nő meg fél napokat passziánszozik, másfél órát ebédel, hogy még árulkodtam is. Amúgy a főnököm tudja, azt mondja, már szólt is nekik, de akkor mégis, miért hagyja?
Délután egy statisztikát bogarásztam meg a CD jogtárban tévedtem el vagy háromszor, aztán fél öt előtt öt perccel megint kaptunk egy anyagot, holnap reggeli határidővel. Szerencsére, akkor kezdett ömleni az eső, úgysem indultam volna el a zuhéban, úgyhogy maradtunk, az is meg lett csinálva. Egy régi beszámolóból kivettünk pár bekezdést, kicsit átszerkesztettük, aztán had menjen.

Itthon próbáltam a blogom pofozgatni, nem sikerült. Ma már nem nyúlok a hozzá, sajnos nem működik az előnézet funkció ezért minden változtatást publikálni kell. Próbáltam kicsit világosabb hátteret és sötétebb betűket varázsolni, de az elmúlt fél órában már mindenféle színt sikerült belekontárkodnom. Holnap kinyomtatom a forráskódot, megnézem hogy melyik része mit kódol, összeállítok egy színt és úgy kijavítom, hogy többet ne kellessen macerálnom. De így próbálgatva, miközben nem tudom mi mit jelent, nem lehet ilyesmihez hozzáfogni. Elnézést. Holnaptól remélem szebb lesz a blog.

Remélem reggel nem fog esni, hajnalban megyek, nem kéne megáznom. Ma korán tente van. Jóéjszakát!

:-)) Jóestét!
Kérem szépen, tessenek kitölteni egy konyakot, meginni, aztán kitölteni még egyet, aztán kinyitni ezt a linket a hírtévén:
rovásos írta:

Szép ember, és milyen szép a mosolya.

orgonavirag írta:

Az bizony kedves rovásos!

Ha elolvastátok, meg lehet inni a második konyakot.
És most el lehet dönteni: sírjunk, vagy röhögjünk?

- Képzeld, az egyik műszerész meghívott Ráckevére, gulyáspartira. A kedvesemmel együtt. -simult a fiú hátára, csak hogy kedvet csináljon neki, meg egyébként is, szeretett a hátához simulni - Csudajó lesz, képzeld, még villany sincs a tanyáján, csónakkal kell bemenni egy szigetre. Van kedved jönni? -
- Mivel megyünk? -
A lány kicsit meglepődött, ezt a kérdést egyáltalán nem várta.
- Zsombi kivisz minket is, vagy valamelyik másik srác. Rossz a kocsid? -
- Nem, de ilyen helyre nem lehet egy Rabbittal menni. -
- Miért ne lehetne? -
- Ilyen ócska kocsival nem lehet odamenni -
Látta pedig hogy a fiú szája elkeskenyedett, de tényleg nem értette a problémát, és nagyon szeretett volna egy napot eltölteni egy olyan szigeten, ahol még áram sincs.
- Helmer, ne hülyéskedj, miért ne lehetne? Nem mindegy mivel megyünk oda? Ha inni is akarsz, akkor menjünk Zsombival. Vissza is jöhetünk vele. -
- Csak nem képzeled hogy egy ilyen ócskavassal égetem magam? Vagy hogy más vigyen? Majd kérek egy normális kocsit kölcsön. -
- De miért? Ha nincs kedved, akkor inkább ne menjünk. -
- De. Majd kérek egy kocsit. -
- Ne hülyéskedj. Ez egy egyszerű srác, egy 15 éves zsigulival jár, maga bütyköli. Már miért kéne kölcsönkérni, amikor van saját autód? -
- Megoldom. Ne aggódj, elmegyünk. Megoldom. - mondta, mint aki már mindenre elszánta magát.
Meg is oldotta persze, szombat reggel egy gyönyörű, ezüstszürke golffal érkezett. A lány már összekészítette a pokrócot, egy üveg bort, pár doboz sört, csak bedobták a csomagtartóba és egy óra múlva már ott is voltak. Tényleg csónakkal tudtak csak bemenni, tényleg nem volt villany, viszont isteni bográcsgulyás főtt és szép idő volt, és a Dunában hűtötték a szódásüvegeket, és egyébként is jó nap volt, Nóra kacagott, zsibongott, és este, már a ház előtt, simult.
- Itt alszol? -
- Nem, haza kell vinnem a kocsit. -
- Majd hazaviszed reggel, most gyere, aludj itt. -
- Nem hagyhatom kint az utcán, nem az enyém - próbálta lefejteni a lány karját. Az persze még próbálkozott, az állát harapdálta.
- Jaj, hagyd már azt a nyomorult kocsit, bejössz egy órára, és hajnalban hazaviszed. Semmi baja sem lesz. Nnnaaa, légysziiiii, csak egy kicsit....-
A fiú eltolta magától, hirtelen, váratlanul ordítani kezdett:
- Hogy a faszba lehet ilyen szar helyen lakni? Mert ha normális helyen laknál lehetne az utcán parkolni, de egy ilyen csikágóban, itt nem lehet az utcán hagyni egy autót! Ha kicsit is igényesebb lennél, elköltöznél valami jobb helyre, de persze neked jó itt. -
- Tessék??? -
- Mondom hogy nem az én kocsim, haza kell vinnem! Szállj már ki, késésben vagyok! -
A lány csak hápogott:
- Mi az hogy igényesebb lennék? -
- Jó neked itt a csikágóban. A büdösben. Ahol nem lehet egy jó kocsit az utcán hagyni. -
- Helmer, én a saját lakásomban lakom. Ennyire telik. Miért kellett neked kölcsönkocsi? Miért nem jó a sajátod? -
Már nem kellett taszítania, magától hátrahúzódott, a hátát nekifeszítette az ajtónak. A gyenge világításban káprázott a szeme, úgy látta a fiú mellkasán hullámzik a póló.
- Mert én igényes vagyok. Nekem nem mindegy hogy mit gondolnak rólam! Sose tudnék ilyen szar helyen lakni, ahol még garázs sincs! -
- Ja, mert anyádnál van garázs. Mert Te egy hegyen laksz, én meg újpesten. A mamád pénzén könnyű igényesnek lenned. -
Megfordult, kereste a kilincset de megalázottságában, a méregtől fuldokolva nem találta. Visszafordult, kérni akarta hogy nyissa ki neki az ajtót. A rémülettől felsikoltott. A fiú felsőtestén, a szegycsontja alatt, a szívcsakra helyén egy nagy, zöld fényű hernyót látott. A karvastagságú pondró tekergett, kocsonyás, pépes testéből vastag szőrszálak meredeztek, átdöfték a fiú márkás pólóját. Szinte feltépte a golf ajtaját, be se csukta maga mögött, rohant, majdnem betörte a kaput, persze nem bírta a hányingerét elvinni a WC-ig, a virágoskertben könnyebbült meg.
Másnap bárhogy csöngött, nem vette fel a telefont. Harmadnap ő maga tárcsázott, száraz, fahangon szakított, a fiú hiába könyörgött, nem adott magyarázatot. Minek a magyarázat, úgysem értette volna meg, és pláne nem hitte volna el.