:-) Szépjóestét!
A rövid szöveges üzenetek diszkrét bája :-)))
A heti moziműsor rövid áttanulmányozása után (nem nehéz, csak a Puskin, örökmozgó, Uránia mozik jöhetnek szóba, esetleg a Szinbád és a Művész) gyors SMS a barátnőnek:
Svejk, szombat 16.30 Örökmozgó?
Pár perc múlva jön a válasz, szintén tömören és karakter-takarékosan fogalmazva:
Kétszer láttam, újabbat, szerdán megyek töcskölni.
Khm, Khm-khm.
Szerintem jobb, ha lefordítom:
Az, hogy a Svejket már kétszer látta és harmadszor nem akarja megnézni, az elég egyértelmű. Az is, hogy valami új filmet szívesen megnézne.
Eddig nyilván mindenki érti. Az utolsó mondatrész már kicsit bonyolultabb.
A "szerdán megyek töcskölni" félmondat jelentése a következő:
Szerdára semmiképpen ne szervezz mozit mert képzeld, Lajos felhívott és kibékültünk és szeret, még mindig szeret! Mivel Te kedden meg csütörtökön dolgozol és nem érsz rá megsétáltatni a kutyámat, szerdán megyek hozzá le a Balcsira. Látod, még ebben is alkalmazkodom hozzád, ugye kiviszed a kutyát, Lajosom nem szereti, ha dugás után rögtön a következő vonattal eljövök, de a kutya nem bírná ki egész nap.
Hát persze hogy kiviszem!
Én se szeretnék dugás után rögtön vonatra ülni :-))
Arról nem beszélve, hogy mennyire nem szeretnék egész napra bezárt kutya lenni.
A Svejk-et azért nélküle is megnézem, én ugyanis még egyszer sem láttam.

Más:
úgy tűnik, hogy Kaptárlakó bolyhos gyömöszke cicájától nem ijedt meg az egerem.
Szerencsére kaptam újabb felajánlást, Zebegényben direkt egérirtási célra tenyésztett, örző-védő kiképzésben részesült profi vérmacskák egérmentesítik a környéket:

Én, ha egér lennék, össze-vissza csinálnám magam ijedtemben:

:-) Szépjóestét!
4 nap hibernált állapot után ma nem is volt olyan rossz dolgozni. Tényleg! Ha ott áll halomban a munka de nem ugráltatnak, akkor nagyon jól tud esni a meló, szeretem ahogy elfogy a kupac és szépen bekerülnek a levelek az aláírókönyvbe, az irattárba, minden oda, ahova való.

Ma nagyon kedves levelet kaptam. Többet is, de ez pontosan kitapintotta a porblémám lényegét és nagyon jólesett, hogy más is észreveszi. Olyasmi volt benne, hogy én nem a munkahelyhez vagy főnökökhöz, munkatársakhoz vagyok lojális, hanem az adott feladathoz.
És ez valóban így is van, tényleg mindig is azon vagyok, hogy amit éppen meg kell csinálnom az jó legyen. Ha már jó, akkor hamarabb kész legyen. Ha már hamarabb is kész van, akkor még szebb legyen. Ha már nagyon szép, akkor csináljunk valami bonyolultabbat és kezdjük előlről a szépítést, gyorsítást, minőségjavítást. Ezért voltam jó technológus és valószínűleg ezért nem fogom már igazán szeretni egyetlen munkámat sem, mert amiket az elmúlt tíz évben csináltam, azokból mindből hiányzott ez a fajta kihívás. Vagy ha benne van/volt, akkor belőlem hiányzik/zott az a tudás vagy készség, ami kellene/ett volna a fejlődéshez.
Így aztán marad a helybenjárás, a toporgás, a mások keze alá dolgozás.

Nagyon álmos vagyok, pedig még kéne kicsit egerésznem. A csapdák üresek, az egér viszont itt van, tudom hogy itt van - ha még pár napig marad, akkor már a szagát is érezni fogom. Kaptárlakó aranyos volt, felajánlotta a cicáját, de ahhoz nekem előbb el kéne tüntetni otthonról a kutyát. Igaz, egyszer már őnagysága is fogott egy egeret, szépen becsomagolta a szőnyegébe, majdnem elájultam amikor pokrócrázás közben a nyakamba esett szegényke.
Ha a ragacs se működik, akkor marad a kölcsöncica - és a kutyapanzió. Azt azért mégsem szeretném, hogy az egér is megmaradjon és a macskát is megegye a kutya.


Titkárnő -és ráadásul időnként korrektúrázó titkárnő- létemre kéne még írnom arról is, hogy az ügyészség hogyan bénázhatta el a Kulcsár féle vádirat korrektúráját de már túl álmos vagyok. Ha holnap még fontos lesz, akkor majd elmesélem, hogy hol ronthatták el - vagy pont ellenkezőleg, hogy okoskodták ki, hogy úgy tűnhessen mintha véletlenül pakolták volna ki a netre a személyes anyagokat tartalmazó korrektúrázott vádiratot.

Ajjajjajajaj.
Horror (terror?) a munkaerőpiacon. hvg.hu
Mintha kissé a ló túloldalán lennénk.
Erről a cikkről a Tánckar című film jutott az eszembe. Aki teheti nézze meg, szép példája annak, hogy mennyire lehet bealázni embereket mielőtt munkát adnak nekik.

:-) Szépjóestét!
Olyan régen készítettem, hogy már teljesen elfelejtettem, hogy mennyire finom étel a KÖRÖZÖTT.
Semmiség az egész, öt perc alatt megvan és még mosogatni is alig kell utána:
két adaghoz kell öt dekányi puha juhtúró, kétszer annyi tehéntúró, negyed vöröshagyma reszelve, mokkáskanálnyi pirospaprika, csipet köménymag és tíz dekányi puha vaj, vagy fél pohárnyi tejföl. Tejföllel kicsit hígabb lesz, de kevesebb zsír -és ami azzal jár, kalória- van benne.
Szóval villával összetörjük a juhtúrót, belekeverjük a tehéntúrót és a tejfölt (esetleg vajat) majd fűszerezzük a reszelt vöröshagymával, a köménymaggal és a paprikával. Én nem szoktam sózni, a juhtúró elég sós.
Pár perc pihentetés után, friss kenyérre kenve, zöldpaprikával, nyamm-nyamm, nem lehet abbahagyni, már a harmadik kenyeret kenem.
Hát még ha valahogy el lehetne intézni, hogy a hagyma ne legyen benne büdös, hmm, nyamm, még ebédre is be lehetne vinni az irodába!
Van, aki apróra vágott szardiniát is tesz bele, vagy pár kapribogyót. De olyat is hallottam már, hogy kanálnyi sörrel bolondítják a körözöttet.
Akárhogy is, ezeket a tippeket majd csak legközelebb próbálom ki, mert én bizony a két személyes adagot egyetlen vacsorára elpusztítottam.

Sajtószemle:
így este, tele hassal elcsendesedve semmiképpen nem ajánlom olvasásra
az mno.hu szeksz-kém (vagy kém-szeksz??) botrányáról szóló cikkét és az
index tudósítását Kövér hazaárulózásáról.
Amit viszont kifejezetten ajánlok, az a népszabó holland bringakulturáról szóló írása.


Más:
egérfronton semmi eredmény. szerintem a parketta alatt lakik, de azt most biztos nem fogom felszedni.

Telyószagú!
Egyik sokkból a másikba esek:
"Abban az esetben, ha a privatizáció szabályos volt, mögötte nem volt, vagy nem bizonyítható a korrupció, de nemzetgazdasági érdekből egy bizonyos vagyontárgynak állami tulajdonban kellene lennie, (ilyen például a repülőtér) akkor azt kell mondani a tulajdonosnak, hogy legyen kedves, adja vissza!... És nem kell kishitűnek lenni, mert ha egy kormány valamire ezt mondja, akkor annak nyomatéka, súlya van…" orbanviktor.hu
Csak hápogok. Megveszek valamit, aztán a régi tulajdonos megkér, hogy legyek szíves adjam vissza. Ráadásul nyomatékkal kér.
Hát még levegőt sem kapok!
Hát hol itt a jogbiztonság? Hol itt a magántulajdon tisztelete? Hol van itt a megkötött szerződések teljesítése? Hol vannak itt polgári értékek?
Ez nemcsak sima szerződéssszegés de fenyegetés is, közönséges banditizmus.
Mindezt pusztán azért, hogy a közönség hosszan tartóan, ütemesen tapsoljon a nemzeti vagyon hős védelmezőjének, a nemzeti öntudat ébresztőjének, a nemzeti büszekeség felpiszkálójának.
Uhh.
Egy ideig megint nem fogok politikáról olvasni, az biztos.

Uramatyám, ne, lécci, neeeee!!!!
éppen csak leültem a gép elé és mit látok, na mit???!!!!
a villanyzsinóron mászik felfelé egy egérke a galériára.
Minden ősszel van egerem, a hideg idő közeledtével a mezőről behúzódnak a városba, ez meg ugye földszintes ház, közel is a város széle, Pest amúgy is egy mocsokdomb, mindegy, már megszoktam, hogy minden ősszel csapda, meg egérméreg, amire már ráadásul nem is reagálnak. A tavalyi példányt majd két hónapig etettem egérméreggel, annál vígabban szambázott, teljesen jól érezte magát nálam, amig végre ragaccsal meg nem fogtam. Az a legembertelenebb csapda, beleragad a nyomorult, órákig szenved. A csapda legalább azonnal agyoncsapja, a méreg is hamar végez vele. Csak őkelme a csapdáról hihetetlen ügyességgel tudta lecsórni a diót vagy a sajtot, a méregre meg rezisztens volt. A kíméletes, drótkosaras csapdába pedig -amiből élve ki tudnám engedni- még véletlenül sem mászik bele egyik sem.
Mindegy, megoldom, csak most nem vagyok olyan állapotban, hogy hiányozna nekem egy egér utáni nagytakarítás, mindent kirámolni, mindent kimosni, szellőztetni, lepakolni, átpakolni, kipakolni, jajjj, nagyon gyűlölöm, rongyokban lógnak az idegeim, hulla fáradt vagyok, hát most kihagytam volna a nagytakarítást.
ÁáááááááááááÁÁÁÁÁÁÁáááááááááÁÁÁÁÁÁÁáááááááááááááááááá!!!!!!!!!

Egyébként ma konzultáltam a patikus barátnémmal és abban maradtunk, hogy egyelőre ne szedjek antidepresszánst, csak próbáljam ki az orbáncfű teát. Szerinte nem depressziós vagyok csak kimerült.
Remélem igaza van, de ez a mélységes életundor amit érzek szerintem már orvosi eset.

:-) Szépjóesét!
Vagy a pihenés fáraszt, vagy most jött ki rajtam az elmúl 20-25 év összes kimerültsége.
Olyan vagyok, mint egy lassított felvétel, az alváson kívül semmi másra nincs erőm - még egy könyv kinyitása vagy a rádió keresőjének tekergetése is komoly fizikai nehézséget okoz.
Ennyi erővel akár papucsállatka is lehetnék.

:-) Szépjóestét!
A délelőtti PAK edzésből az let, hogy cirka harminc pislantás után szépen elaludtam. Mondjuk, nincs mit csodálkozni. Nem tudtam hogy ennyire fáradt vagyok.
Délután kicsit szórakozni akartam ezért elmentem megnéztem a Szürke, Mercivelt.
Az éppen kitörni készülő délszláv háború idején egy lökött rokker csaj és egy kamionbuzi suttyó valahogy összefut és együtt, egy lopott, piros kamionnal elindulnak bele a vakvilágba. Az útjuk közben megismert izzó, forrongó, háborúra készülődő világ aztán olyan hülyének és abszurdnak bizonyul, hogy a mi két dilis hősünket a végére egész normálisnak látjuk.
Mint ahogy azok is, teljesen normálisak, csak egy kicsit más színben látják a világot. Az egyik csupa szürkének, a másik pedig túl színesnek. Ez persze nem akadályozza őket abban, hogy jól egymásba szeressenek, de a legtöbb filmben ez a végkifejlet, hát miért pont egy polgárháborús sztoriban ne történne ilyesmi?
A film egyébként szenzációs, a legkisebb mellékszerep is ki van találva, a karakterek pompásak. Ha valaki csak három másodpercig látszik a filmen, annak is sorsa van, hobbija van, bánata van, szóval minden szereplő húsból és vérből van, néha erősebben, néha kevésbé karikírozva.

:-) Szépjóreggelt!
A főnököm rámparancsolt, hogy máma maradjak itthon és pihenjek. Mondjuk, az ilyen utasítások általában azért születnek, hogy megszegjem őket, de most kénytelen vagyok engedelmeskedni. Annyira nyomott a levegő és olyan ólomsúlyú felhők lógnak az égen, hogy nincs kedvem kirándulni egyet.
Vásárolni, tanulni, takarítani, szekrényt rámolni pláne nincsen kedvem, úgyhogy kénytelen vagyok kitalálni valami mást.
Arra gondoltam, hogy megalkotnám egy új extrém sport, a 'Paplan Alól Kipislogás' (PAK) játékszabályait.
Eldöntendő kérdés, hogy például egy perc alatt hányat lehet pislantani (tól-ig), a testfelület hány százaléka lóghat ki a paplan alól, milyen gyakorisággal engedélyezett testhelyzetet változtatni és szabad-e doppingszereket (pl. kávét, hangos zenét, könyvet) használni bealvás ellen.
Most megyek és mielőtt rögzítem a sport alapszabályait, tartok egy edzést.

Máma nincsen blog.
C vitamin van, c vitaminos torokfertőtlenítő szopogatóka van, C vitaminos aszpirin tabletta van, kamillás gőzölés van és kamilla tea van. Meg hagyma van, mert abban sok a C vitamin. Meg csípős paprika is van, mert abban is sok a C vitamin.
Még a C vitamint is C vitaminnal eszem, hogy a fene enné meg.

Máma örök hála a barátnőmnek, mert neki köszönhetően el tudtam lógni a masszőrhöz. Akinek -és az őt titokzatos illatos kencéinek- köszönhetően máma fél órán keresztül szabadon, az orromon keresztül tudtam lélegezni.

Most kicserélem a nyári takarót a téli paplanra és alábújok.

Ezt a szégyent, augusztusban megfázni!
A francba!
A fejem nem is fáj, hanem csak úgy szép csendesen izzik, különösen homloktájékon. A hangom átment baritonba, a torkom vérízű, az orrom folyik, a szemem csipás. Rettenetes műnarancs ízű torokfertőtlenítőket szopogatok, ebédre a lecsóhoz kunyeráltam egy kis erőspistát, de most meg a sótól olyan szomjas vagyok, hogy ki tudnék inni egy kutat. Izzadok mint a ló.
De mekkora balféknek kell lenni egy augusztusi náthához?!!????!!!
jajjjajjjnekem!

:-) Szépjóestét!
Nem mosolygok ám, a szemem dagadtra van sírva, az orrom vagy a könnyektől, vagy a náthától csepeg, a torkom kapar, a fejem is fáj. Ez is kétesélyes, vagy a bujkáló láztól vagy bőgéstől.
Máma egy olyan baromi egyszerű és barátságos kérdéstől hogy "Mikor lesz még vizsgád?" elbőgtem magam. Ugyanis éppen akkor kezdődött egy méréstechnika csak én a multkori hiszti miatt nem mertem rá szabadságot kivenni. Basszák meg, benne van majd egy millióm, három év kőkemény tanulásom (na jó, másfél évet én lazáskodtam el) és több mint kilencven megcsinált vizsgám, közte két szigorlat. És az utolsó három vizsgával azt lesem, hogy mikor írják ki szombatra, hogy a kibaszott munkahelyemről ne kellessen szabadságot kivenni. Mert néhány naccságának szemet szúrt, hogy három napot szabdságon vagyok, kettőt dolgozok, négyet megint szabdságon, de pénteken már bementem. Mindezt egyeztetve, mindenkitől elkérezkedtem, jajjjajj, de gyűlölöm én ezt!!! Táppénzre persze mehetnék, arra senki nem szólhatna semmit. Még okos dolog is lenne, mert vállalkozóként befizetem a tb-járulékot, alkalmazottként meg visszacsalom mint táppénzt.
Gondolják ők.
Ja.
Végülis, nincs mit a szemére vetnem senkinek, én akartam ilyen egyszeri és megismételhetetlen lenni, hát akor ne csodálkozzak, ha senki sem érti hogy mi bajom.
Másodmunkába menet aztán jól bőrig áztam, jót tett nekem. A fizikai megpróbáltatások mindig a józanabbik eszemhez térítenek.
Hazafelé kerekezve aztán rájöttem, hogy én vagyok az alkalmatlan erre a fajta irodai munkára.
Magamban elkezdtem szépen összeszedni azokat az alkalmakat amikor a legrosszabbul éreztem magam és rájöttem, hogy az esetek kisértetiesen hasonlítanak egymáshoz, szinte egy kaptafára készültek.
Vegyük például a tavaszi konferenciát. Csak emlékeztetőül: azt az utasítást kaptam hogy írjak egy meghívólevelet az előadónak. Én megírtam, ők aláírták, elment. A konferencia előtt két nappal derült ki, hogy az előadó egyrészt rá sem ér, másrészt senki sem kért tőle sem árajánlatot és nem meghívni kellett volna hanem felkérni, sőt, a munkahelyéről kikérni. Ott maradtam én a klamóban, én csesztem el, miért írtam meg a levelet mielőtt egyeztettünk volna vele.
Vagy egy másik eset; kapok egy kinyomtatott e-mailt. Egy kérdés volt benne, hogy egy bizonyos rendezvényen tartunk-e szakmai előadást és ha igen, hány munkatársunknak kérünk belépőt. Én böcsületesen megírtam hogy igen, lesz egy programunk, kérünk hat belépőt. Másnap kiderült, hogy volt egy másik levél is, amiben csak annyi volt, hogy hány belépőt kérünk. Merthogy az nekünk jár, ingyen, annak aki kér. Megint én maradtam ott, elbasztam, nem tudtak a többiek ingyen menni bulizni. Akkor egyébként megvédtem magam, visszaordítottam és hozzájuk vágtam egy tízezrest, hogy vegyenek maguknak jegyet belőle. Csúnya jelenet volt, azóta is szégyellem, de valahol tényleg kell egy határt szabni, hogy miért vonhatnak felelősségre és miért nem.
Vagy Kekec Asszonyság, akit sikerült lebeszélnem arról, hogy egy isten háta mögötti volt szovjet köztársaságba magyarul címezzük a levelet. Sikerült magamra bizonyítanom, hogy még egy boriték megcímzésére sem vagyok képes. Mert az orosz címet persze őnagysága sem tudta előkeríteni, mégis csak a fordító irodára kellett bíznunk.
És így tovább, rendszeresen ilyesmikbe futok bele. Kapok egy pár szavas utasítást, a végrehajtásukhoz szükséges információ felét vagy harmadát, aztán a saját fejem után menve ott maradok hülyén.
A legutolsó ma történt, egy nagyon fontos levelet postázás előtt el kellett volna faxolnom. A levélen volt név és cím, egy cédulkán a faxszám - ami nem működött, egész délelőtt hívtam, nem vették fel. Amikor meguntam, a telefonkönyvből kikerestem a címet, felhívtam őket és kértem egy másik számot, ahova szépen el is faxoltam a levelet, aztán rohantam vele a postára. Mondom, hogy sürgős volt. Délután jött egy telefon. Hogy várják a faxot, miért nem küldjük. Rövid kavarodás után kiderült, hogy a levél ugyan a címben megjelölt helyre ment, de az épület hatodik emeletén egy nagyon nagy főnöknek, a faxot viszont ugyanannak az épületnek a földszintjén, az ügyfélszolgálati irodában várta valaki. A főnök éppen tárgyal, nincs ember, aki a faxot az asztaláról ki merné hozni. Ott maradtam megint, csak ezúttal nem a szégyenben, hanem a lelkiismeretfurdalásban. Miattam egy embertársam ott ült több mint három órát egy ügyfélszolgálati irodában - még elképzelni is szörnyű, én biztos asztal borítottam volna ilyen esetben. Baromság, de álmomban eszembe nem jutott volna, hogy egy levelet másnak kell elfaxolni mint aki a címzettje.
Amikor már minden helyre került, akkor persze az is kiderült, hogy rossz szám volt írva a cédulkára, 6 helyett 9.
Csak hát ilyenkor (mármint ha pl. nincs fax a megadott számon) akkor nem azt kéne csinálnom, amit a józan eszem diktál, azaz a rendelkezésemre álló információk alapján kinyomozni egy másik számot, nem, ilyenkor nem ez a helyes technika. Ilyen esetben Cuppancs Kisasszony módszerét kéne követnem, betenni a kézbesíthetetlen levelet egy kupacba, aztán három vagy négy nap múlva visszabattyogni vele a főnökhöz, hogy hát ezt nem tudtam elküldeni, főnökúrdrága, valami baj van a faxszal.
uhh.
Több sírás egyébként nem lesz a blogon. Vagy összekapom magam és írok normálisan, vagy abbahagyom. Én ugyanis szeretem visszaolvasgatni és újra átélni a dolgaimat, hát pár hónap múlva, amikor az egész már nem fog számítani semmit, nem szeretném újra érezni ezt a mostani gyomorgörcsöt.
Szóval, lényeg a lényeg: nem passzolok bele ezekbe a nagyon tagolt, mélyen hierarchizált rendszerekbe ahol nagyfönök, főnök, főnökhelyettes, kisfőnök, kisfőnök helsettese, asszisztens, titkárnő, titkárnőhelyettes, adminisztrátor és adminisztrátorhelyettes adogatja egymásnak a munkát. A sok kéz között úgy vész el a munka jó szinvonalú elvégzéséhez szükséges információ, mint az egyszeri király utolsó marék lisztje az udvari léhűtők kezén (kézen-közén).
Ha valaki nem ismerné a mesét, annak várnia kell holnapig, már nincs erőm leírni.
Szóval végeztem ezzel a fajta aktatologatással. Vagy találok normális, kreatív munkát amit hasznosnak is érzek, vagy visszamegyek varrni vagy takarítani. Ott legalább nem aláznak meg naponta.

Közben megrohantak az emlékek. Eszembe jutott Durban gyönyörű széles strandja, ahol a homokot és a parttól pár száz méterre lévő szállodasort egy széles, árnyas sétány választotta el éttermekkel, kis libegővel, gyerekeknek való mini állatkerttel, pancsolókkal. lugasokkal. Volt például egy lugas, ami előtt egy szoptató nő szobra állt. Az eldugott kis zugban nappal békésen meg lehetett szoptatni egy gyereket, éjjel meg, ha éppen úgy alakult el lehetett benne bújni csinálni egyet. Mármint nem szobrot, hanem gyereket!
Kilométereken keresztül tartott ez a hatalmas sétány, szabadtéri színház, kézművespiac, vidámpark, a csuda tudja mi nem még. Több tucatszor jártam ott, de mindig találtam valamit amit addig még nem vettem észre.
Vagy Sidney gyönyörű és hatalmas városi parkja. Ott egy hétvégét tölthettem el, tele volt a park piknikezőkkel. Néhány fagylaltárustól és kávézótól eltekintve nyoma sem volt a parkban a pénzköltésre csábító -és a csillogó dolgok után bömbölő gyerekeken keresztül kényszerítő- bazárnak. Mindenki kis kosarakban vitte magával az elemózsiáját és a város gondoskodott saját maga szórakozásáról is. A tisztásokon, a keresztutaknál kis kórusok és zenekarok adtak műsorokat. A kedvencem a rendőrök zenekara volt, akik egyenruhában, szalagos mandolint pengettek és tarantella dobot ráztak. Meg a feneküket is persze, egész más dimenzióba helyezve ezzel a fémgombos-vállapos egyenruhát.
De vannak más élhető helyek is, majd holnap még írok róluk. Most inkább nézegetem kicsit a fényképalbumom.

:-) Szépjóestét!
Megint ömlik az eső.
Tudom, itten közben volt egy köztársasági elnöki beszéd, meg plafonra mutogatás, meg egyébként is, a pártok kezdenek magukhoz térni a hosszú nyári álmukból, de nincs kedvem ilyesmivel foglalkozni. Egyrészt, mivel én nem voltam szabadságon, hát most részletekben megyek el. Most az agyamnak az a része van vakáción, amelyik a közélet iránt szokott érdeklődni. Másrészt, hallgatom a Bartókot és szemem szám tátva maradt azt hallva, hogy Szenthelyi Miklós, a híres hegedűművészünk vezetés közben Freddy Mercuryt hallgatja. No kérem, ennyi nyitottsággal és fogékonysággal (meg persze profizmussal) már egy egész lakható kis világot tudnánk összehozni.

Még mindig foglalkoztat a szombati várbéli sétám. Tényleg egy lidércnyomás volt. A várbusz csak a Szentháromság térig járt, gyalog kellett menni a Várpalotáig. Ami nem lenne baj, én imádok sétálgatni, de a Vár iszonyatosan el van rontva, teljességgel alkalmatlan egy ünnepnapi sétára. A kávéházak, éttermek kitelepültek a járdára. Ez nyáron teljesen természetes kéne hogy legyen, de a Várban autóforgalom van, a járdák mellett közvetlenül meg parkolók. A teraszok és a parkoló autók között a gyalogosoknak alig fél méterük marad. Egy bő szoknya egyik oldalról a vendéglátóhely határát jelző vadászkerítésbe akad bele, másik oldalról meg a parkoló autók oldaláról szedi le a koszt. Az úttestre lelépni nem lehet, mert ott megállás nélkül zajlik a forgalom. Nem csak hogy élvezhetetlenné vált egy várbéli séta, de kifejezetten veszélyes és idegölő is.
A fél órás sodródás alatt sokszor az eszembe jutott Pozsony kedves belvárosa. Ott is kint vannak a kocsmák, a kávézók asztalai a járdákon, de ott eszembe sem jutott emiatt dühöngeni. Nincsenek ugyanis autók, nem kell attól rettegni hogy egy hirtelen megforduló hátizsák belök egy terepjáró alá. Nincsenek járdaszegélyek és útpadkák se, az egész belváros úgy ahogy van, kocsmástul, boltostul, fagyizóstul, padostul oda van adva a gyalogosoknak. Autó egyáltalán nem mehet be. Az ott lakók se hajthatnak be! Taxi se! Sőt, hycomat se!
Pesten ez az öszvér megoldás, hogy kitiltottuk ugyan az autókat, de akik ott laknak, meg a taxik, meg akiknek engedélyük van azok mégis bemehetnek egy nagy pofon a szarnak. Álszentség. Mert az ember már csak olyan, hogy ha valahova lehet valamilyen behajtási engedélyt szerezni, hát akkor megszerzi - ennek köszönhetően a Várban pont akkora az autóforgalom, mint a város bármelyik más pontján. Nincs is ott a kötelező osztálykirándulást végigszenvedőkön kívül egyetlen magyar se! A turisták így is úgy is jönnek, azoknak le kell tudni a kötelező fényképezkedést, de a város lakói bizony messzire elkerülik a saját városuk legszebb helyeit.
Komolyan mondom, nem jó ez így. El kéne határozni, hogy legyenek bizonyos területek amik a város közösségi életének nyújtanak helyszínt. Ahol lehet sétálgatni, fagyizni, gyereknek a régiek életéről mesélni, ismerkedni, flangálni, korzózni.
Mondom: kor-zóz-ni!!!
Csak úgy sétálgatni, mert van egy új ruhám amit meg akarok mutatni. Pesten egyáltalán nincs ilyen hely. Vannak jó bulizós helyek, de valahova csak úgy kiülni, olyan nincs. Mert ki a franc szeret a Rákóczi úti szmogban a járdán kávézni? Vagy a Vár túrista-fosztogató éttermeiben a menzaszerűen összetolt asztalsorok mellett ebédelni miközben egyik oldalról egy éppen induló autó pöfög az orra alá, másik oldalról meg egy vadidegen villájáról fröccsen az ölébe a zsíros szaft?
Ehhez persze elhatározás kéne és belátás. Elhatározás a város vezetése részéről és belátás a mi, a város lakói részéről. Pár száz embernek bele kéne törődni hogy néhány száz méterrel többet kell gyalogolnia, de cserébe sok tízezer ember élvezhetne pár négyzetkilométernyi csendet és emberi léptéket.

Tessék összehasonlítani a budapest.hu

és a a bratislava.sk képeit.

Arról nem beszélve, hogy hogyan lehet 2010-ben Európa kulturális fővárosa egy olyan város, ahol nem lehet kulturáltan korzózni?

:-) Szépjóebédszünetet!
jelentem, Pesten kisütött a nap :-))
Máma nem volt kedvem a büféebédhez és kimentem a multkor megkedvelt kínai vendéglőmbe zöldséges tésztalevest enni. A zöldség itt gombát, bambuszrügyet, valami tengeri füvet, kínai káposztát jelent és mindenféle egyéb finomságokat jelent.
Most mit mondjak?
Még néhányszor odamegyek és egész jól tudok majd pálcikával levest enni - és nem lesz egyetlen blúzom se, ami ne lenne foltos :-/

:-)) Szépjónapot!
Máma délelőtt remek kis kalandom volt :-))
Sütgettük a szalonnába göngyölt májat amikor egy férfi elkerekezett mellettünk. Csak úgy odaszólt, hogy "Nice day, is it'nt", vagy valami hasonló. No, gondoltam, itt a soha vissza nem térő alkalom, gyakoroljunk, utánakiáltottam hogy jöjjön vissza kap egy nyársat, reggelizzen velünk.
Hát kérem, röviden és tömören: frissen felszedett ismerősünk neve David, 72 éves és Kanadából, azon belül is Vancoverből jött. Egy magyar származású barátjával érkezett hozzánk, repülővel jöttek Bécsig, onnan bringával Budapestre.
Hogyan telnek egy 72 éves, bár 60-nak sem látszó vancoveri hegesztő napjai?
Csak vázlatszerűen, mert mindjárt indulnom kell dolgozni de nagyon érdekes dolgokat hallottam:
Vancover kertvárosában, a belvárostól 50 km-re(!) lakik egy 15 cm vastag valú gerendaházban. A ház kivülről vakolva van, belül gipszkartonnal borítva. A keményfa padlón általában csak szőnyegek vannak, de a konyhát linóleummal, az előszobát és a fürdőhelyiségeket kerámiával burkolták. Kanadában szinte mindenki fából építkezik, a hetvenes évek óta csak dupla, hőszigetelt ablakokat építenek be. Téglát csak a homlokzat díszítésére használnak, de szinte csak a sznobok. Az ő háza gázzal működő padlófűtéssel szerelt, az éves fűtési és melegvíz költsége 2000 dollár körül van. A házra évi 2500 dollár körüli ingatlanadó van kivetve. A belvárosi bérlakások nagyon drágák, évi 12000 dollár körül kezdődik egy kisebb lakás bérleti- és fenntartási költsége.
David 30 évig hegesztőként dolgozott, mostanában heti két napot egy autókölcsönzőnél dolgozik, heti két napon pedig vállalkozóként egy furgonal terít árut. A hét maradék három napján bringázik. Mindenfelé jár, bár a felesége mindig veszekszik vele, veszélyes hobbinak érzi. Az asszony golfozik, de David ezt a sportot egyáltalán nem szereti.
Az állami nyugdíj havi 480 dollár, ez szinte semmi, ráadásul mivel David tavalyi éves jövedelme 30.000 dollárral átlépte a 600.000 dolláros határt és így gazdagnak számít, elveszítette a jogosultságát az állami nyugdíjra. Ja, egyébként fériak és nők egyaránt 65 éves korukban válnak jogosulttá az állami nyugdíjra. Természetesen hamarabb is nyugdíjba lehet menni, de akkor a saját forrásaikra kell támaszkodniuk. Ami Davidnek egyébként is életfilozófiája, hisz ha ő nem gondoskodik saját magáról, akkor senki sem fogja ezt megtenni neki. Nyugdíjasként is fizetnie kell az orvosi ellátásért, illetve rendelkeznie kell biztosítással.
Ha be kell mennie a városba, akkor az autóják kint hagyja egy külvárosi parkolóban és helyi érdekűvel megy be a belvárosba (hogy ez villamos, vonat, vagy valami metró féleség, nem kérdeztem). A városban ugyanis nagyon drága a parkolóhely.
David számára nagyon fontos a pozitív életszemlélet. Regel belenéz a tükörbe és eldönti, hogy ma jó napja lesz,. Minden áldott reggel. Nem engedi hogy veszekedjenek vele és ő sem pörlekedik senkivel.
10-en voltak testvérek, ő a nyolcadik gyermek és a hetedik fiú. Az édesanyja 90 éves korában halt meg, az utolsó hetekben a gyermekeit már csak a számuk alapján tudta megkülönböztetni, a hangjukat nem ismerte fel. De ha megmondták neki, hogy a 7. fia van a telefonban, akkor rögtön tudta, hogy David az.
David remek egészségben van (már mondtam, hogy 60-nak sem néz ki). A szeme nem sinylette meg a 30 évnyi hegesztősködést, nagyon jó minőségű védőfelszereléseket használtak. A hallása kicsit sérült, a fémes bang-bang-ok ellen nem védte a sisak.
Reggelire müzlit vagy zabpelyhet esznek, vörös húst nagyon ritkán, csak ha grilleznek a kertben. Sok zöldséget, sárgarépát fogyasztanak. nem csak az alakjukra vigyáznak, de az egészségükre is, hisz drága az orvos és a gyógyszer.
Hát valahogy így él egy vancoveri hegesztő.

Egyébként van egy olyan sanda gyanúm, hogy a vancoveri kerékpáros egyesület férfiöltözője egy ideig az én dekoltázsomról nagyított képekkel lesz kitapétázva. Mondjuk, ha sikerült olyan benyomást keltenem, hogy a magyarok kedvesek, kicsit dilisek, szeretnek a szabadban sütögetni és a füstben fuldokolni, minden érdekli őket és egész jól beszélnek angolul, hát akkor már nem olyan nagy baj az, ha a kanadai bringások azt hiszik, hogy minden magyar nőnek olyan dekoltázsa van mint Anita Ekbergnek. Ezt a barátném mondta, amikor meglátta a fényképezőgép kijelzőjén a rólunk készült fotót.
És azt is remélem, hogy a bringások nem keverednek a golfozókkal.

Ja, még valami: David, a 72 éves hegesztő és nyugdíjas szállítmányozási vállalkozó számára teljesen természetes, hogy búcsúzásnál nem címet vagy telefonszámot cserélünk, hanem e-mail címet. És még ő kérdezi tőlem, hogy használom-e az internetet. Meg azt is, hogy jövőre lenne-e kedvem velük elmenni Görögországba. Bringával!!

:-) Szépjóestét!
Röviden és tömören: az van, hogy nem van Munkácsy :-(
Én tehetek róla, sokkal hamarabb el kellett volna menni. Ma akkora sor állt a múzeum előtt, hogy esélyét sem láttam a bejutásnak. Ráadásul teljesen ki is készültem mire odaértem.
Én ugyanis annyira rosszul tudok lenni nagy tömegben, hogy már évek óta nem járok tüzijátékokra, felvonulásokra, ingyenes koncertekre, fesztiválokra. (Az Örömkoncert kivétel, arra kapok meghívót és ott leültetnek). Olyan helyeken, ahol hullámzik a tömeg vagy valamilyen oknál fogva megindul és sodor magával, teljesen kétesélyes hogy rosszul leszek vagy nem - általában a pihentségemtől függ.
A légi- meg egyéb parádék is teljesen hidegen hagynak, egyáltalán nem szórakoztat hogy üljek a forró, porszagú aszfalton és hátraszegett nyakkal hú-húhogjak azon, hogy repülőgépek szines kondenzcsíkokat húznak maguk után.
Szóval, nekem eszembe sem jutott, hogy ma ünnep van, hogy a Várban nem csak Munkácsy kiállítás van de Mesterségek Ünnepe is. Mire keresztül vergődtem a tömegen, folyt rajtam a víz. Pedig szeretem a kézművesek munkáit nézegetni, de ha valahol pár percre megálltam volna a szájamat tátani (mondjuk megcsodálni egy díszmű-kovács vállait vagy egy kosárfonó asszony boszorkányosan ügyes és erős ujjait) akkor a tömeg továbbsodort. Ha valahol át akartam vágni, ott biztos hogy harminc méteres sor állt kürtős kalácsért vagy laci-pecsenyéért. Ha jobbra néztem, balról löktek meg. Ha balra néztem, jobbról mentem neki valakinek. Szóval, mire odaértem a galériához, se élő se holt nem voltam. Ehhez láttam meg azt az irgalmatlan hosszú sort a tűző napon - pillanatok alatt döntöttem, innen el, ezt nem, ezt nem bírnám ki.
Visszafelé törekedve azért már ügyesebb -és tán könyöklőbb- voltam, pár helyen meg tudtam állni. Szerettem volna venni egy kis gombászni való háncskosarat, de olyat nem láttam. Nézegettem a bőrösöket is, csuda jó sarukat láttam. Csak azért nem vettem, mert most tényleg egy fehér szandált kell vennem, sarum van, hát uralkodtam magamon. Vettem viszont egy kis kék zománcos kerámia csigatészta-csinálót (más vidékeken lúdgége-tésztának is nevezik). A szerszámocska hazsnálhatatlan, mert az igazi csiga-csináló keményfából készül és kissé ferdén áll, hogy könyebben lehessen rajta sodorni. Ez viszont vízszintesen fekszik az asztalon, a kerámia eltörne ha lejtős lenne. Szóval haszna ugyan nem lesz, de ha egyszer lesz akkora konyhám amibe befér a vitrines kredencem, akkor abban a vitrinben nagyon jól fog mutatni a kék virágos porcelánjaim között.
Nézegettem még a takácsokat is, nagyon szép szőtteseseket is lehet találni az über-gagyik között. Elképesztő, műselyemből varrott műparaszt ruhák (fékon-pressz, örökre vasalva!!!), rondaságok a köbön. Arról nem beszélve, hogy a magyar kézművesek éppen most teszik tönkre a magyar lenvászon hírnevét; messziről látszik, ahogy az anyagban csillog a hozzákevert műszál. Tiritarka hímzések, napszöveten, újabban már flittereket is varrnak közé, pfujjjj. Vannak persze pompás kéziszőttesek is, ha valaha staffirungot akarnék magamnak, csak ilyesmit vennék. Egy ilyen törölköző kiszolgál nem egy, de több emberöltőt. Aki a nagymamája szekrényében talál ilyet, kunyerálja el tőle, érdemes, örök életére plusz egy hétre meg van oldva az ágynemű és törölköző gondja.
Szóval, amit láttam az tetszett is meg nem is.

Aztán, mielőtt még végleg elrontottnak minősítettem volna a délutánt, eszembe jutott, hogy az Urániában megy a Szegénylegények.
Sokat hallottam a filmről, de én még nem láttam. Negyven éves alkotás, kissé tán vontatott a mai ízlésünkhöz -és a technikáján is látszik a kora- de valami vérfagyasztó élmény felismerni azt a hidegfejű gonoszságot, ahogy azokat az embereket ráveszik arra, hogy elárulják a társaikat - és végül saját magukat is. Nagy hatású alkotás, egy valóságos lélektani krimi. Aki belefut, tekintsen el attól, hogy a film egy más korban készült és figyelje, ahogyan a zsandárok sakkoznak az emberekkel, ahogy kitapogatják a gyengeségeiket és ellenükre fordítják a egymás iránt érzett szolidaritásukat.


Visszatérve még a Mesterségek Ünnepére.
Úgy tűnik, hogy ebben a városban minden nagy tömegeket mozgató nyári rendezvényt igen reprezentatív, de sütőtepsiként működő, délben legalább negyven fokra hevülő központi tereken szeretnek megrendezni. A Könyvhétről már panaszkodtam, a Bazilika előtti Szent István téren fél óra alatt rosszul lehet lenni. A Várban sem sokkal jobb a helyzet, csak itt a a tér nem tepsi, hanem katlan formájú - az ember hőháztartására gyakorolt hatása ugyanaz. Úgy tűnik számomra, hogy egy ilyen rendezvény csak akkor sikeres, ha legalább néhány tucat embert hőgutával elszállít a mentő.
Nem-e kéne-e esetleg-e megpróbálni-e egy ilyen rendezvényt valami árnyékos helyen megtartni? Mondjuk a Városligetben, vagy a Népligetben, vagy a Margit-szigeten, vagy valami hasonló helyen? Csak legalább megpróbálni, hogy tudjuk milyen érzés egy frissen vásárolt könyvvel azonnal leülni egy árnyékos padra. Vagy éppen a frissen vásárolt körtemuzsikát úgy fújni, hogy közben füleljük, sikerül-e valami kismadarat válaszra bírni.

:-) Szépjónapot!
Tegnap nagyon jó volt a koncert. Írni most nem fogok róla, mert nagy rohanásban vagyok. Holnap zár a Munkácsy kiállítás, hát azt már mégsem hagyom, hogy ezt se lássam!
A tavalyi meg az idei vizsgalbolondéria (meg két munkahely, de ezt most inkább hagyjuk) miatt nem láttam Monet, Klimtet, Mednyánszkyt, a franciákat, a múzeumok éjszakáját, szóval most befejezem a blogot, szépen letusolok és felcaplatok a Várba.

Sétából jövet találtam egy tucatnyi gyönyörű csiperkét. Mivel holnap megint sütni akarunk, kitaláltam, hogy ha lenne csirkemájam, akkor egy csirkemájat egy nagy szelet gombával együtt beletekernék egy vékony szelet baconba és úgy húznám a nyársra.
Mi derült ki, na mi?
Hát hogy a barátnémnak van otthon fagyasztott csirkemája!
Úgyhogy múzeum után fogom a zacskó szeletelt bacont, egy zacskó majorannát, egy gerezd fokhagymát és átmegyek a barátnémhoz. (viszek egy üveg pezsgőt is, de ezt most inkább nem részletezném). A kiolvasztott májakat bekenem a zúzott fokhagymával, jó bőven megszórom majorannával és borssal. Jó hogy az eszembe jutott, azt is viszek, mert amilyen gyenge háztartást a barátném visz, aligha hinném hogy borsot tart otthon. Zacskós levest meg konzerv marhalábszár pörköltet azt igen, de borsot aligha. Szóval a csirkemájak be vannak fűszerezve. A gombákat megmosom, félcentis szeletekre vágom. A gombát és a májat egymásra teszem és jó szorosan körbetekerem a hajszálvékony szalonnaszeletekkel, fogpiszkálóval megtűzöm. Már csak fóliába kell csomagolni és besuvasztani a hűtőbe. Holnap amig az egyikünk megcsinálja a tüzet, addig a másik vöröshagymát pucol és centi vastag karikákra vágja. Aztán egy szelet hagyma, egy göngyölt máj, egy szelet hagyma, egy göngyölt máj és így tovább, amig tart. Csendes tűz fölött kell sütni amig a szalonna ropogós nem lesz. Paprika, paradicsom, tökmagos kenyér jár hozzá.


Más:
a barátnéim nem hiszik el, hogy engem nem sokkol a korom. Azt mondják, hogy egy normális nőnek pánikba kell esni, de legalábbis meg kell ijedni ha belelép az ötödik x-be. Én próbálom nekik magyarázni hogy én nem normális nő vagyok hanem valkür, istenek örökifjú leánya, de nem értik. Úgyhogy elmeséltem nekik ugyanazt, amit tavaly már itt elmeséltem. Ez sem győzte meg őket.

Ja, még a göngyölt májhoz: holnapig ne essen az eső, legyenszives ne essen, mert nedves rőzsén nem lehet nyársalni. Lécci-lécci-lécci-lééccccciiiíííííííííí!!

:-) Szépjónapot!
A tegnapi nagy "szeressük egymást gyerekek!" nekibuzdulásom 10 órára semmivé foszlott. Már reggel rosszul kezdődött, késésben vagyok mint mindig, a szomszédasszony megállít:
- Hildécske drága (a hátam mögött csak trampli kurva, de ezt most hagyjuk) mikor lesz közgyűlés? (én vagyok a közös képviselő, de ezt is hagyjuk)
- Miért Klárika? (a háta mögött csak Szekánsné, de ezt is hagjyuk)
- Ázok, Hildécske drága, minden helyiségben ázok!
- Klárika drága, nagyon jól tudja, hogy nincs a háznak felújítási alapja! Csak a számlákra szavaztak meg közös költséget, mindenki magának javíttat, maguk mondták, sőt, maga a leghangosabban!
- Tudom Hildécske drága, de akkor még nem áztunk.

Naja. Lehet szeretni a rövid emlékezetűeket, lehet szeretni az ingatagokat, de igen nehéz szeretni az önzőket.

Kekec Asszonyság is tett róla, hogy lehervassza a mosolyt az arcomról, de ezt is hagyjuk.
Az a helyzet, hogy én is pont olyan szekáns, hisztis, türelmetlen meg még a rosseb tudja milyen vagyok mint ők.

Amúgy születésnapi ajándékként megkaptam a KSH-tól egy 750 oldalas, közel 15 ezer soros jelentést, a leendő évkönyvünk egyik fejezetének az alapanyagát (ha jól emlékszem, 12 fejezetes szokott lenni).
Az nem volna baj, hogy leporellókra kinyomtatva vagy 15 kiló az anyag, az a baj, hogy még a 20 évvel ezelőtti technikával készül, olyan táblázatokban, ahol még "-" jelek adják a táblázat elválasztó vonalait, "+" jelek a táblázatok sarkait és így tovább. Eddig egy ember kereken fél évig dolgozott ezen az évkönyvünkön, kézzel lapozta a leporellókat és egyenként írta be a megyékből érkező számokat, összeadta, mittudomén mit csinált vele. Most rám fog várni a feladat, csak nekem nem lesz rá fél évem. Megkértem az anyagot e-mailen, hát az bizony lista formátumban érkezett. Az egészet át kell emelni wördbe, kipucolni belőle a felesleges karaktereket (548.657 db "-" jelet, 9.536 "+" jelet, 2.315 felesleges sort és 375.846 db felesleges szóközt vettem ki csak ebből a legelső fájlból, persze automatikusan, a wörd hálistennek meg tudja csinálni, már persze ha valaki ismeri benne az ilyen extrákat) majd az egészet táblázattá konvertálni, amit már át lehet emelni ekszcellbe, ahol számolni is lehet vele. Csak az a baj, hogy mire a mindenféle tisztogatást meg táblázattá alakítást megcsináltam, addigra a fájl mérete 24.966 kilobájt lett - kezelhetetlen méret, több mint fél óráig tart mire kinyílik és ráadásul lépten-nyomon lefagy mert kevés neki a memória. Nagyobb gép nincs, memória-bővítés nincs. Kezdhetem az átalakítást előlről, csak ezúttal -mondjuk megyénként- szétszedem az anyagokat. Jó kis időtöltés, olcsó játék hülyegyerekeknek. Ráadásul kiadványszerkesztő program sincs, a wörd pedig nagyon nehézkes az ilyen sok száz oldalas, fejezetes-táblázatos-grafikonos akármiknél, ahol egy oldalra 8-10 táblázatot is be kell erőltetnem, hacsak nem akarom telefonkönyv vastagságúra az évkönyvünket.

Azt azért remélem, hogy a szülinapi bulimat nem fogja elmosni az eső.

:-)))) Szépjóestét!

Visszatérve az Amelie csodálatos életére; azért jó ilyen filmeket nézni, mert utána egy ideig valahogy jobban tudom szeretni az embereket.
De tényleg. Ezek a filmek megmutatják, hogy a folyton picsogó szomszédasszony nem is olyan kiállhatatlan, a morcosnak hitt szomszéd nem is biztos hogy morcos. A hozzátartozónk, akivel automaták módjára élünk együtt és már oda sem figyelünk egymásra mégis csak hozzátartozónk, aki megérdemel egy kis odafigyelést - és viszonozza is, még akkor is, ha néha nem vesszük észre.
Szóval sugárzik a filmből az életöröm, a mások, a rigolyások, a hisztisek, a szeretetkoldusok, a folyton nyafogók, a mulyák, a frusztráltak, szóval az egész félresikerült, de valahogy mégiscsak szép és kerek világ szeretete.

Én például máma kifejezetten kedves voltam Cuppancs Kisasszonyhoz. Még egy viccét is meghallgattam, még nevettem is rajta. Olyan humorérzéke van mint egy ötévesnek, de akkor is, az is humorérzék, az a lényeg hogy van neki.
Kekec Asszonysággal kedves ugyan nem tudtam lenni, de undok sem voltam hozzá. Ha elment mellettem, ránéztem, ez is nagy előrelépés. Talán majd holnap. A hét utolsó napja mindig jó hatással van a hangulatomra, hátha neki is tudok majd juttatni valami kedvességet.

Más:
munka közben hallgattam a rádiót és a hírek alatt rádöbbentem, hogy harmadik hete nem olvasok újságot és nem követem a közéletet.
Mivel nem hinném hogy a politikában nem történik semmi érdekes, csak egy dologra gondolhatok; bekapcsolt az önvédelmi mechanizmusom és vontam magam köré egy energiapajzsot amin nem hatol át semmi felesleges információ. Merthogy tök fölösleges olyasmire figyelni, amit úgysem tudok befolyásolni.
Csináltam magamnak egy politikai uborkaszezont.

:-)) Szépjóestét!
Attól eltekintve, hogy Madame Kekec máma meg akart velem címeztetni egy levelet valamelyik volt szovjet köztársaság Karaganda Tatományába magyarul, egész jó napom volt. Kissé elfárasztott az a fél órás párbeszéd, ami alatt elmagyaráztam neki, hogy a szegény, hat elemit végzett karagandai postás, aki ráadásul cirill betűket tud csak olvasni, aligha fogja megérteni azt hogy Köztársaság, meg Tartomány, de végülis sikerült rávezetnem őnagyságát, hogy utálok dolgozni, halálosan meg vagyok sértve ha bármit el akarnak velem végeztetni és ott szabotálom el a munkát ahol tudom. Rövid fél óra szájtépés után persze belenyugodott, hogy ha már egyszer úgyis továbbadjuk a levelet a fordítóirodának akik ismerik a cirill írást, hát akkor a levél lefordításával együtt majd a boritékot is megcímzik. Mert bizony szégyen vagy nem, én oroszból már semmire sem emlékszem, cirill írással még egy boriték címzését sem merném elvállalni. Az a jóleső érzésem azért megvan, hogy ismerem -és beismerem- a saját korlátaim és a fordítóirodával történő munkamegosztással a levél biztosan odaér a címzetthez.

Mondjuk, nem csak az oroszt felejtem :-(
Máma munka után bent maradtam, nekiugrottam a méréstechnika házimnak és lemerevedtema rémülettől. (itt csak kezdődik, tessenek bátran laponi az oldalt. Ráadásul ez csak az alapismeret része, az én házim ennél bonyolultabb, egy kódátalakítót kell(ene) csinálnom) A négy év alatt ez volt az egyik kedvenc tárgyam, most meg csak néztem ki a fejemből; Ka-no-ni-kus-for-ma???? Ha-zárd-vizs-gá-lat??? Mivan? Mitakarnakezektőlem?
A francba, egy nyomorult elfeledett házifeladat miatt kezdhetem az egészet előlről :-/

Más:
Este megnéztük az Amelie csodálatos élete-t. Bűbájos kis film, nagyon szórakoztató. Majd holnap részletesen elmesélem, hogy milyen az, amikor egy kerti törpe világkörüli útra indul, hogy miért jó, ha az ember minden útjába eső lapos kavicsot zsebre tesz és miért mérgezi meg a szerelmet a féltékenység. Ja, meg még azt is, hogy miért jó WC-ben szekszelni és milyen pocsék érzés lehet, ha valakinek hirtelen megnő a lába és nem fér bele a saját mamuszába. Az öngyilkos aranyhalak és a lábnyomok fényképeit gyűjtő különcökről sem fogok elfeledkezni! (Egy ideig nekem a francia vígjátékot a Kellemes húsvéti ünnepeket! jelentette, és mit ne mondjak, nem kerestem őket túlságosan. De) ez a film, ez teljesen új alapokra helyezte a helyzetkomikumot és a szerethető emberi bumfodiságot. A szerelmi szál kicsit túl hosszúra sikeredett, én néhány bonyodalmat kihagytam volna. Nem sokat, csak annyit hogy kábé 5-6 perccel rövidebb legyen a film. De attól a pár perces túlkomomplikálástól eltekintve az egyik legszórakoztatóbb film volt amit mostanában láttam, teljesen belefáradtam a nevetésbe.

A Bem mozit most inkább nem szólnám le, holnapra hátha megbocsátom nekik hogy vastagon van a szőnyegen a széttaposott ropi és hogy egyáltalán nem kapcsolják be a szellőzést, a harmadik előadásra már valóságos oroszlánszag van a teremben.
De a mozi fikázása és a film további feldicsérése majd holnap.

:-) Szépjóebédszünetet!

A reklám helye:

keresek egy könyvet, Grecsó Krisztián Pletykaanyuját.
A könyvesboltban nem volt, de könyv helyett kaptam egy kutyanyelvet, rajta az összes Libri bolt címe és egy ingyen hívható telefonszám: 0680-254-274. Felhívtam és fél perc alatt megmondták, hogy a könyv már nem kapható. Ezúttal ugyan nem volt szerencsém, de más esetekben azt fogják fél perc alatt megmondani, hogy hol kapható a könyv.
Szóval mindenképpen érdemes megjegyezni a számot: 0680-254-274.

Másik reklám:
Megtörtént a Nagy Debreceni Teszt!
Nem sorolom fel az agyonsózott, túl sok köménymaggal fűszerezett, pláne csípős (csípős!!!!), a tejsavótól és szójapürétől folyós debrecenik gyártóit - túl sokan lennének. Egyetlen olyan debrecenit találtam, amit -szerintem legalábbis- érdemes megvenni, aminek az íze hasonlít arra, amit én a debreceniről gondolok; az pedig a Pick zsugorfóliás debrecenije. Enyhe fűszerezésű, jó állagú, nem túl zsíros, ha beleharapok, halkan roppan a bőre a fogam alatt. A cimke szerint ebben is van ugyan szójafehérje, de a mennyisége még nem haladja meg azt a mértéket, ami élvezhetetlenné teszi a kolbászt. Nyársalásra javaslom, sőt, ezentúl csak ezt vásárolom - hacsak valaki jobbat nem ajánl helyette.

Egyébként félreértések elkerülése végett: szeretem a szójakolbászt, néha szoktam is venni. De akkor reformboltba megyek érte és direkt így keresem.
Kádárral szólva: a krumplileves az legyen krumplileves, a debreceni az legyen debreceni, a szójakolbász meg legyen szójakolbász.

Illyenecccerű ez.

:-) Szépjóestét!
Ma gyakorlatilag végigaludtam a napot, három után ébredtem fel. Éppen annyi időm volt, hogy a másodállás előtt még kényelmesen kivigyem a kutyát, megetessem, én is harapjak valamit. De mindezt valahol az alvás és a félálom határán. A munkámat is úgy végeztem mintha aludnék közben, nem is emlékszem az egészre. Még az sincs kizárva, hogy holnap rámtelefonálnak, hogy ezt vagy azt nem csináltam meg.
Készítettem egy kapucsinót, az valamennyire segített. Talán egy fél órára kicsit felfrissített.
Pont arra a fél órára, amig Mécs Imrét hallgattam a Klubrádióban.
Kár volt felébrednem.
ismét ledőlt bennem egy idol.
Mécs elsírta, hogy őt '98 óta üldözik a szadeszban, hogy még egy nyomorult miniszteri pozícióval sem kínálták meg soha. Különösen Magyar Bálintra van kirúgva. Na jó, Magyar már nálam sincs azon a magas piedesztálon, amin csak pár évvel ezelőtt is volt, de akkor is. Az egész beszélgetés olyan kisstílű volt, olyan kökldöknézegetős!
Remélem azért, hogy az az ember csak elfáradt (hisz ha kivagyok, az én jellemem is gyengébb!) és nem alapvetően ilyen gyenge.
Csak tudnám, hogy miért fáj nekem ennyire, ha valakit már nem tudok olyan fenntartás nélkül tisztelni?!

:-) Szépjóreggelt!
Az internetes keresők diszkrét bája :-/
Tegnap este tíz felé leírtam azt a szót, hogy er0tikus, így, az o betű helyén nullával és reggelre kelve azt látom, hogy másfélszeresére nőtt a látogatottságom - elsősorban az USA-ból és az Egyesült Arab Emirátusokból, sőt, Dél-Afrikából -ahonnan eddig még soha nem volt látogatóm- egyből öten.
Most erre mit mondjak?
A Film-Szinház-Muzsika gyűjtésemet a szex-néger-csajok keresőkombinációval találta meg valaki.
De nincs mit tenni, ami az az internetnek előnye, az a hátránya is.
És áldottak az internetes keresők és legyen meg az ő akaratuk, miként a modemeken azonképp a fénykábeleken is! Mindörökkön örökké! Enter.

Más:
Az ügyészség az MTV vezetését támadja Kulcsár-ügyben (index)
Hm. Hmhm.
Csak hogy a tegnap esti hangulatnál maradjunk, az ügyészség hozzáállása engem arra az asszonkára emlékeztet, akit a férje in flagranti kap a postással és a fiatalasszony nekitámad a férjének, hogy miért jött haza a szokásosnál korábban.
Több szót ez nem is érdemel.

Mégmás:
máma kikértem azt az egy nap szabadságom, ami még nyár elején, egy elhalasztott vizsga miatt maradt bent. Igaziból el akartam menni kirándulni, de annyira beszürkült az ég, annyira lóg az eső lába és annyi szűnyog van az erdőben, hogy megelégedtem egy kiadós kutyaúsztatással és hazajöttünk.
Franciásan reggeliztem, fokhagymás pirítós, fűszeres camembert és egy pohár vörösbor (Villányi Cabernet). Kávét nem iszok, már kávémérgezésem van, egyébként is a túlzott kávéfogyasztás csúnyít. Kéne kicsit takarítani, ott van még a Száz év magány is, de a szemhéjam elnehezedett, húz az ágy, szerintem olyat teszek amit már régen nem; délelőtt fogok szépülni. Remélem, hortyogni azért nem fogok.

:-) Szépjóestét!
Máma kifejezetten er0tikus élményem volt a 6-os villamoson ....
Hiába a délutáni csúcsforgalom, a félpercenként közlekedő villamoson azonnal volt ülőhely. Kényelmesen elfészkelődtem és mielőtt a könyvem elővettem volna, még a vállamra borítottam egy könnyű kendőt mert pont fölöttem volt a légkondicionáló kivezetése és én nem akartam megfázni a hűvös légáramban. A táskámat felakasztottam a táskatartóra, az alkaromat megtámasztottam a könyöklőn, keresztbe dobtam a lábam és a térdemre fektettem a könyvet. Imádok villamoson olvasni, jól van világítva, nem rángat, nem döcög, majdnem olyan kényelmes, mintha az ágyamban ülnék a hátam mögé tűrt párnáknak támaszkodva. Alig merültem bele a könyvbe (Vámos Miklós Apák könyve, jobbat vártam, de azért tűrhető) amikor megcsapta az orrom az illat. Az öblítővel kevert, fanyar, karakteres borotvaszesz illata. Hmmm, a legszekszisebb férfiszag! Tavasz illatú öblítő, valami citrusos-levendulás illatkölteménnyel, imádom. A pasi (sőt, Pasi!!) leült velem szemben, elővett egy sportújságot. Ki már nem nyitotta, csak tartotta térdén és közben a lábam bámulta. Még titkolni sem próbálta, nem az újság mögül sunyított ki, nem, dehogyis. A héten már harmadszor ült le velem szemben és egyetlen pillanatra le nem vette a szemét a lábamról - pontosabban a bokámról. Ma ugyanis nem volt szerencséje, a multkori mini után ma hosszú szoknyát viseltem, alig látszott valami a lábamból. Nna, ezen könnyen segítünk, megcserélem a lábam. No nem, hapsikám, nem, ennyire azért nem vagyok egyszerű! Nem fog felcsúszni a szoknyám, hiába reménykedsz, ilyen ócska trükkökért fordulj a plázacicákhoz. Én lábcsere közben kissé fel és oldalt csúszok az ülésen és a mozdulatnak hála a combomon megfeszül a vékony anyag. A pillekönnyű indiai vászon teljesen rámsimult, az anyagon keresztül nem csak a harisnyatartó csatját, de a harisnya mintáit is tisztán lehetett látni. A sportújság alig hallhatóan megzizzent. Hát igen, semmi váratlan nem történt, ettől a látványtól nem csak levendulakölnis keze szokott megremegni. Csak éppen ezt eddig még mindig csak láttam, de soha nem hallottam. Az ilyen puhán suhanó villamoson a leghalkabb sóhaj is visszhangot ver, hát még egy reszkető újság! Zavarában belebújt a tegnapi meccs elemzésébe, de a következő megállónál mégis összehajtotta, felállt és átadta a helyét egy idős hölgynek. Állt fölöttem, bámult bele az ölembe. Egészen meghatott ez a leplzetlen csodálat. Ha még három megállót marad, akkor felnézek és rámosolygok. Illetve dehogy három, hol is járunk? Olyan halkan jár ez a villamos, szinte észre sem lehet venni hogy mikor áll és mikor indul. Szóval mégis jó lesz, a harmadik megállónál rámosolygok .....

....képzeltem én, miközben éppen a harmadik villamos csörömpölt el úgy, hogy nem fértem fel rá. Aztán amikor már felfértem, abban sem volt köszönet. A hátam egy óriási pocakhoz nyomódott, oldalról egy könyök fúródott a derekamba, másik oldalról egy kapaszkodó támasztott ki, szemből meg egy óriási hátizsák. A csatja éppen a mellembe nyomódott. Ekkora csatot én eddig még csak derékszíjakon láttam, majdnem tenyérnyi széles fémcsat volt, éles peremmel és felkunkorodó bőrnyelvvel. A rossebbe! Egyet fékez a villamos, ez a hátizsákos pasi rámdől, a csat meg egyszerűen kersztül fog szúrni. De legalábbis megsebzi a mellem. Értem már, hogy miért szeretik a nők a vastag szivacsbetétes melltartókat! Pont az ilyen kurva hátizsákok ellen védenek. Próbáltam hátralépni, de mögöttem a pocak mozdíthatatlan, oda van gyökerezve a villamos padlójához. A menekülő ösztön azért mégiscsak bennem van és mivel a lábam én se mozdíthatom, hát a felsőtestemmel próbálok hátradőlni. A gerincem megfeszül, a derekam rágömbölyödik az óriási pocakra, a lapockám a párnás férfimellekhez nyomódik. A nyakam mereven tartom, azt már mégsem vállalom be, hogy még a fejem is egy vadidegen férfi vállára hajtsam. Elég kényelmetlen testhelyzet, de legalább attól a veszélytől megmenekültem, hogy egy váratlan döccenőnél a csat letépje a mellbimbómat. Még szerencse hogy jógázom, kilélegez, belélegez, kilélegez, beléle..... phúúú, basszus, a tömegben elengedett békegalamb minden levegőt kiszorít a tüdőmből, visszatartom a lélegzetem, még bírom, már csak egy megálló a nyugatiig, azt már akkor is kibírom, ha megfeszítenek. Ami tulajdonképpen éppen történik velem. Mármint a megfeszítés. A hasizmaim már remegnek, a nyakam rögtön görcsbeáll, az államban csomóba ugranak az izmok. Legalább ezt is tudom. Mármint hogy az államban is vannak izmok. Szerencsére mielőtt elájulnék visítva fékez a villamos, majd nagy döccenéssel megáll. A lépcsőn kis híján lesodor a tömeg. Amennyire tudok, félreállok, pihegek.
Ezt megúsztam.
Az óriáscsat nem tépte le a mellem, nem lépett a lábamra senki, én sem léptem senkinek a lábára. Azt is remélem, hogy a pocakos nem használta ki a helyzetet és nem ejakulált a kabátomra. Volt már olyan. Mondjuk, még mindig jobb, mintha valaki egy váratlan fékezésnél tűsarkúval a lábamra lép. Nemrégiben történt olyan, egy fékezésnél lendületet kapott tűsarok kitépett egy darabot az egyik lábujjamból. A kabátot legalább ki lehet mosni és az nem is fáj. Mármint a kabátnak nem fáj.
No, mindegy.
Gyűjtök egy kis erőt ls nekiindulok a metrónak.

Ritkán érzem ilyen fájdalmasan, hogy nem tudom uralni a szavakat.
Egy barátomat (nem is igazán a barátom hisz csak futólag ismerem de valamiért, nem is tudom miért kedvelem őt) nagy bánat ért. Meg kéne találnom a csak neki szóló vígasztaló szavakat, az erőt adó szavakat, a reményt adó szavakat, vagy legalább a pár másodpercnyi feledést adó szavakat.
De valahogy nem jönnek.
Illetve, amik jönnek, azok így monitoron, Ariel 12-ben szedve üresek, tompák és hiányzik belőlük az emberség.
De tényleg, mit lehet ilyenkor írni?
Hogy engem is elszomorít, hogy együtt érzek vele? Nem hangzik túl őszintén, hisz nem engem hagynak el. Illetve engem is elhagytak, de akkor én az egész életre kiszabott szomorúságadagom elhasználtam, néhány morzsácska maradt csak, amit másoknak adhatok - ez őt aligha vígasztalja.
Hogy ne búsuljon, olyan még úgyse volt, hogy valahogy ne lett volna? Nna, még csak az kéne, egy ilyen mondattól lehet aztán csak igazán sírva fakadni - azt meg ugye mégsem akarnám.
Vagy vegyem jópofira a dolgot, hogy amig másnak van, addig minek saját? Aranykoszorús HüPi-ség lenne, só a sebbe.
Vagy adjak jótanácsot, hogy helyre lehet még hozni, de legalábbis nem szükségszerű végleg tönkretenni? Fölösleges ez is, nálam azt ő sokkal jobban tudja.

Igaziból kéne neki főzni egy teát és amig egyik kézzel kavargatnánk, addig a másikkal meg kéne simogatni a keze fejét.
Remélem, hogy vannak olyan igazi barátai akik ezt meg tudják neki tenni.

:-) Szépjóestét!
Végre egy könnyű nap!
Reggel könnyű séta, könnyű (khm, khm, legalábbis vékonyra szelt) nyárson sült szalonna, könnyű saláták, könnyű, hűvös zuhany, délután könnyű alvás. Könnyű fröccsök, mindjárt kettő is.
Semmilyen fizikai vagy szellemi erőfeszítésre nem vagyok képes, lassított felvételként mozgok. Nyilván a felfogóképességem is lelassult, de ezt nem tudhatom biztosan, nem próbáltam. Csak nézek ki a fejemből, békésen emésztek azon tűnődöm, hogy miért nem születtem inkább nádirigónak.

:-) Szépjóestét!
Kicsit már jobban vagyok. Reggel komolyan szédültem, az egész délelőttöm azzal telt, hogy óvatosan, a folyosó falának támaszkodva közlekedtem és az asztalnál is arra koncentráltam hogy félre ne dőljek. Komolyan nagyon rosszul voltam. Délután három lehetőségem volt, egy kéne, egy szeretném és egy javallott opció:
-kellett volna csinálnom méréstechnika házit,
-szerettem volna kimenni az arc-kiállításra és
-erősen javallott volt hazamenni és lefeküdni.

Ez utóbbit választottam, útközben vettem egy kiló sárgabarackot, egy kiló őszibarackot, egy kiló mariska barackot, egy kiló kopasz barackot, a kedvenc kávézóm messze elkerültem, nehogy a méregerős brazil kávé kiverje a szememből az álmot. Nemrég ébredtem, de már megyek is vissza a takaró alá. A blognak nagyon rosszat tesz ez a hétvégi alvókúra, de a szépségemnek használ, úgyhogy bocs.
Arról nem beszélve, hogy már nem szédülök.

Más:
útbaejtettem még az egyik leghíresebb magyar húsipari vállalat szaküzletét is és a holnapi nyársaláshoz beszereztem egy csomag debrecenit. Ez az utolsó próbálkozásom, ha ezek a kolbászkák is sózott húsos szójapüréből készülnek, feladom és maradok a szalonnánál vagy a csirkemellből készült rablóhúsnál.
Nem értem, komolyan nem értem a magyar élelmiszeripart. Minden termelő sír mert túltermelési válság van, nem fogy a tej, nem fogy a hús, nincs piaca az almának. Velünk meg etetik a fél perc alatt összelottyadó virsliket, a növényi zsiradékból készült, műanyag tejesláda ízű sajtokat, a frissfölnek nevezett majomondót, itatják a 12%-os almalét ami olyan savas, hogy vízkövet lehet vele oldani. Brrr!!!
Kérem, léccci, holnap úúúgy szeretnék enni egy pár jó debrecenit, olyat, ami szaftos, ami roppan a fogam alatt, aminek nem az ízfokozó, hanem a szabad tűz kesernyés füstje adja meg az aromáját.

:-) Szépjóestét!
:-(((((
Úgy érzem magam, ahogy egy hanyatt fordított teknős érezheti.
Leolvadt rólam a páncél, mindennek és mindenkinek ki vagyok szolgáltatva - legfőképpen a saját túlzott érzékenységemnek és elvékonyodott idegeimnek.


Pedig próbálkozom, bizisten próbálkozom csupa szép és jó dologra gondolni!
Délben például ezt írtam a Konyhába

"Bodzalekvár szederrel
A hétvégén sehol nem dolgozom, wowwww!
Kirándulni megyek, kis kosárkával a karomon, pont mint Piroska :-))
Indulásnál lesz a kosárban debreceni, puha kenyér, csipős paprika, hagyma, paradicsom, termoszban fröccs. Útközben valahol megállunk és tüzet rakunk, azon megsütjük a kolbászt meg a hagymát.
Visszafelé jövet tele szedem a kosarat bodzabogyóval és szederrel. A bodzabogyó egyszerű, elég ha egy jó nagy bodzabokrot találok és már van is egy kosár feketére érett bodzabogyóm.
A szeder nehezebb ügy, mert a vad szeder sűrűn nő és iszonyú horgas tüskéi vannak. Egy ilyen kirándulás után nincs rajtam egy tenyérnyi bőrfelület ami ne lenne összekarmolva és felvérezve. De megéri, mert nagyon-nagyon finom a bodzalekvár.
Úgy készül, hogy a bodzabogyókat gyorsan átmosom, jól lecsepegtetem. Leszemezni nem kell, mert úgyis átpasszírozom. Kis lyukú szitán kell átnyomni hogy a magok ne kerüljenek bele a gyümölcsvelőbe. Literenként kerül bele egy citrom leve és reszelt héja és 20 dkg cukor. Lehet több cukrot is, ha valaki édesen szereti. Vastag fenekű lábasban, lassú tűzön kell forralni és közben folymatosan kevergetni. Szutyorog, néha fröcsköl is, de érdemes jó sűrűre főzni - már persze ha valaki kenyérre kenhető lekvárt akar. Ha nem, ha csak fagyira vagy pudingra való gyümölcsöntetet szeretnénk, akkor hígabbra is lehet hagyni.
Amikor a lekvárunk a kellő sűrűségűre forrt, akkor kerül bele pár marék szeder. Csak úgy egészben, az benne a guszta, hogy a sűrű lekvárban a kanalunkba akad egy-egy szem szeder. Ezt már csak annyi ideig kell főzni amig egyet rottyan, utána azon forrón tisztára mosott üvegekbe kell tölteni. Én az üvegeket kimosás után ecetes vízzel szoktam kiöblíteni és hosszú nyelű kanállal merem bele a lekvárt. Az üvegeket színig kell tölteni, hogy lezárás után ne maradjon benne levegő. A tele üvegre simítok egy darab celofánt, arra hintek egy csipet szalicilt és úgy csavarom rá a kupakot. Fél percre fejjel lefelé fordítom a lezárt üveget, lehet hallani ahogy szusszan egyet az üvegből távozó forró levegő. Amikor visszafordítom, akkor a hőkülönbség miatt keletkező vákum légmentesen lezárja az üveget. Egy fotelt ócska törölközőkkel ki  szoktam bélelni és ebbe ültetem a forró lekvárral teli üvegeket, majd néhány pléddel jó szorosan beburkolom. Ezt hívják szárazdunsztnak, ősanyáink még az ágyba rakták be a dunsztos üvegeket, dunnákkal takargatták be és ott is hagyták másnapig. De én az ágyat másra használom, már ha egy mód van rá :-))
Az így készült lekvárt lehet kenyérre kenni, palacsintába vagy süteménybe tölteni, de lehet joghurtba keverni, fagyira, pudingra önteni. Az elkészítése pedig kellemes nyári szórakozás, jóízű kirándulás kell hozzá."

De még ez sem segít.

Pedig tényleg nem dolgozom a hétvégén, tényleg szalonnát fogok sütni, tényleg kirándulni fogok, tényleg jól fogom magam érezni ... de most csak arra tudok gondolni hogy fáj, fáj, az egész élet fáj és minden szó fáj és csendet akarok és nyugalmat akarok és aludni akarok és nem akarok gondolni semmire és nem akarok alkalmazkodni senkihez és legeslegfőképpen nem akarok felelőséget érezni semmi és senki iránt.

Szépjóestét!
Az van, hogy este nyolc felé a portás kérdezett valamit és legnagyobb megdöbbenésemre nem bírtam neki válaszolni. Pontosabban valami galuskás, dadogós makogást adtam ki magamból, pont mint egy részeg ember. Kissé átbillentem a azon a határon amit jóleső fáradtságnak lehet mondani, gondolkodni sem nagyon tudok, úgyhogy máma nem erőltetném a blogot.
Legyen itt inkább egy jó hír:
A boltoknak új elektronikai berendezés eladásakor vissza kell venniük a vevő régi készülékét szombattól (....) A kidobandó elektronikus berendezéseket a boltokon kívül hulladékudvarokba és szervizekbe lehet még vinni, de maguk a gyártók is átveszik azokat telephelyeiken vagy egyedileg megszervezett lomtalanítások alkalmával. A boltok átvételi kötelezettsége csak új termék vásárlásakor érvényes (.....) (kvvm.hu)
És egy nagyon jó hír:
Emberpalánta született :-))))

Hosszú-hosszú boldog életet a kis Csengének!

Tarararaaaammm!!!
Kész a bringám!
oda megyek vele ahová akarok és akkor, amikor akarok!
:-))))
WoOww!

Most éppen dolgozni akarok menni :-(
Viszont legalább nem kell várni az átszállásra :-)))

:-)
Nincs ám semmi baj.
Már csak négy nap és itt a hétvége. Szombaton nem dolgozom.
Mondom: Szom-ba-ton-nem-dol-go-zom!!!

Ajjaj.
ha ez igaz és a szadesz tényleg kiutálja Békit és Mécset, hát akkor többet aligha számíthatnak az én szavazatomra. Weklert viszont már régen ki kellett volna rúgni, a másik kettőre megalázó, hogy együtt írják le hármójuk nevét.
tényleg megyek aludni.

Mindig meglepődök azon, hogy tudok fáradtabb lenni mint előző nap voltam - amikor pedig azt hittem, hogy ennél kimerültebb már nem lehetek. Ráadásul a bringám is csak szerdán lesz kész, holnap is buszoznom kell. A buszon pedig úgy szokott meglepni a fáradtság, mint ahogy egy mocsárba lehet elsüllyedni. Lassan, alattomosan elborít, összepréseli az izmaim, mozgásképtelenné tesz. Mindig attól rettegek hogy ilyenkor felbukok és a busz mocskos padlóján elalszom. Ráadásul estefelé már fáradtan, elgyötörten, erjedten még részegnek is nézhetnek, aligha lenne bárki is aki felsegítene.
Hogy teljes legyen a rossz hangulatom, ma megkaptam az új szerződésem, mostantól teljes műszakban vagyok nappal is. Még legalább egy hetet várhattak volna, szerintem belerokkanok a még korábbi kelésbe. Egyébként arról volt szó hogy véglegesítenek, de ez is csak december 31-ig szól. Mondjuuk lehet hogy nem is akarnék tovább maradni. Egyre jobban taszít az a szarrágó életforma amit ott látok. Máma pédául rájöttem, hogy Kekec Asszonyság a faxról telefonál. A telefonokhoz ugyanis személyes kódunk van, azt ellenőrzik hogy mikor ki kit hív. A faxhoz viszont nem kell kód, hát őnagysága ebédszünetben arról hívogatja a külföldi rokonait. Szarevő. Egyébként én is az vagyok, mert holnap el fogom intézni, hogy a faxot is csak kóddal lehessen használni.
De van más is; a barátném azt tanácsolta, hogy ha nincs szabadságom, menjek el táppénzre. Néztem rá, hogy hát hogy gondolja, innen táppénzre megyek, máshol meg dolgozom... de persze ez sem mindenkinek ilyen egyértelmű. Másik kollegína például kiírat három hét szabadságot aztán bejön egy táppénzes papírral, ha az letelik, megint kiíratja a szabadságot. Június végétől szeptember elejéig nem is látjuk, csak ha a táppénzes papírt hozza. Engem meg kikezdtek, amiért a vizsgáimhoz szabadságokat vettem ki. A másik kollegina meg be se jön, ha tudja hogy a főnök nincs bent.
Dámának öltözött kofák.
És azt utálom a legjobban, hogy én meg ennyire szenvedek attól hogy felváltva hol a kissebségi tudat tör rám amiatt hogy nekem kínkeservesen kellett megtanulnom mindazt amibe ők beleszülettek, hol meg azt kell látnom, hogy prolisodó parasztlány létemre nagyságrendekkel különb vagyok náluk. Tanulékonyabb vagyok, gyorsabb felfogású, nyitottabb és sokkal-sokkal szorgalmasabb. Persze ha meggebedek se fogok soha megfelelni, mert ahhoz még egy dolgot meg kéne tanulni; együtt úszni az árral és azonnal felismerni, hogy mikor melyik segget kell nyalni.
Aztán az is lehet hogy csak irígylem tőlük a gyerekkori zeneórákat meg azt, hogy nekik sose kellett aluminium kanállal enni a paprikás krumplit.

Elfogyott az erőm, nem bírok többet írni.

:-)) Szépjóestét!
Máma cserben hagyott a bringám. Beérni még éppen beértem vele, de haza már nem jutottam; leeresztett a hátsó. Szerszám nem volt nálam, kétszáz méterenként pumpálni kellett. A végén meguntam, felhívtam a teleötöt hogy küldjenek értem egy olyan kocsit, amibe bringástul beférek. A diszpécser kis türelmet kért és fél perc múlva közölte, hogy nekik ugyan nincs most kombijuk, de a főtaxitól jön egy autó, 10 perc múlva ott lesz. Ott is volt, egy csodaszép merci, a taxis lehajtogatta a hátsó üléseket és papírzsepkendővel fogta a bringám, úgy tette be :-)) De hazaértem időben és nem is került sokba, borravalóval együtt kétezerbe.
Így mulat egy magyar úrhölgy!
Viszont megérdemlem - szerintem legalábbis.
A bringát holnap viszem a szerelőhöz, a küllőket is ki kell cserélni, hát akkor kicserélik a belsőt is.

Egyébként azért volt olyan sürgős a hazajutás, mert moziba akartam menni: Szex, szerelem, olaszok megy a Puskinban.

Azért akartam megnézni, mert a rendező (és a főszereplő színésznő) másik filmje, a Tangó és tulipán is nagyon tetszett.
A cím kissé hatásvadász, de a film aranyos, szórakoztató vígjáték. Nagyon jópofa poénok vannak benne és teljesen más stílus, mint amit halivúdban neveznek romantikus vígjátéknak. A poénok életszagúak, váratlanul jönnek és nem lehet őket előre kiszámítani. Persze, hogy a film címénél maradjak, a szederlekvár felhasználásának egész érdekes módjával ismerkedhet meg a néző. Előre szólok, nem a palacsintára kell kenni! Éppen most érik a szeder, jövő héten megyek és szedek egy kosárral. Nehogy már ne legyen itthon szederlekvár ha netán úgy jön ki a lépés, hogy szükség lesz rá :-))

Eddig még soha nem főztem szederlekvárt, csak a bodzabogyóból készült dzsembe dobtam pár marékkal de itt az ideje, hogy kipróbáljam milyen az :-))
De a receptet majd holnap. Kissé le vagyok amortizálva, holnap kezdődik a harmadik megszakítás nélkül végigdolgozott hetem.

:-) Szépjóestét!
A "Mindenhova műanyagot!!" projekt keretén belül egyszer, valamikor valaki feltalálta a PVC padlót. Meg a műgyantát, ami szintén alkalmas padlóburkolat kialakítására. Ez esetben az utóbbiról, a műgyanta-burkolatról van szó. Raktárakban, kórházakban, iskolákban, nagy forgalmú helyeken alkalmazzák elsősorban mert erősek, bírják az igénybevételt, könnyen tisztíthatóak - már amig le nem kopik róluk a legfelső, fényes réteg. Mert attól kezdve szívják magukba a koszt, különösen a gumitalpú cipők tudnak ronda fekete csíkokat hagyni rajtuk.
Erre is van persze megoldás; ki kell cserélni a felső védőburkolatot.
Ehhez egy speciális oldószert lehet kapni, 2:8 arányban forró vízzel elkeverni és elárasztani vele a felújítandó padlófelületet. 10 perc alatt feloldódik (gyakorlatilag híg takonnyá válik) az elöregedett bevonat. Akkor padlókefélővel fel kell lazítani a feloldott réteget, vízszivóval eltüntetni a felületről a szmötyit, felmosni a padlót és száradás után 1-3 vékony rétegben felkenni az új fényt.
Használati utasítás szerint legalábbis.
Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy ha bármiylen kevés régi padlófény fennmarad, akkor az eltávolíthatlan, ronda, barna foltként elcsúfítja az újat. Különösen a sarkokban és a falak lábazatánál szeret ottmaradni, ezért ezekre a helyekre különös figyelmet kell fordítani, nem csak a géppel kell felsúrolni hanem külön kézzel is.
De arra is ügyelni kell, hogy ha egyszer egy felületen felvittük az oldószert, akkor annak nem szabad felszáradni. Ajtót, ablakot érdemes becsukni és csak akkora felületen szabad elkezdeni az oldást, amit be tudunk fejezni. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy 6-8 négyzetméteren elterítjük az oldószert. A hatóidő után 1-1,5 négyzetmétert elkezdünk súrolni. Közben ügyelünk arra, hogy a már benedvesített rész nehogy száradni kezdjen, mert akkor visszaköt a trutyi. Amikor tiszta az éppen súrolt terület, vízszívóval felszívjuk a szmötyit és azonnal felmossuk. Azt az 1-1,5 négyzetmétert. Ha ezzel végeztünk, akkor a hátunk mögött egy ugyanekkora területen elterítjuk az oldószert, majd a régebben ázó területen újabb 1-1,5 négyzetméteren elkezdjük a kefélést, felszívást és felmosást. Közben a hátunk mögött hat az oldószer.
Mindezt csukott ablakok mellett, a takonnyá olvadt szmötyin csúszkálva, gumicsizmában, gumikesztyűben, hosszúnadrágban, hosszú ujjú felsőben és védőszemüvegben. Igazság szerint gumibugyit is kéne felvenni, mert az anyag annyira csúszik, hogy könnyen előfordul egy-egy seggreesés. Az oldószer pedig egy 10-es Ph értékű lúg, ami a bőrön égési sérüléseket is képes okozni. A cipő talpát mindenesetre le tudja oldani, úgyhogy a kefélőgép, a vízszívó, a nyeles kefe mellett a gumicsizma is alapfelszerelés.
Ha kész vagyunk a sikálással, előbb egy hígabb oldószeres vízzel (hogy az esetleg előforduló foltokat eltávolíthassuk) fel kell mosni. Ha megszáradt, ecetes vízzel semlegesítsük a felületet. Aztán sima vízzel is fel kell mosni, mert csak akkor lesz szép a végeredmény.
Amikor száraz, akkor jön az első réteg fény- nagyon vékony rétegben, éppen csak nedves moppal kell felvinni, vigyázva, hogy fel ne habozzon. Félóra száradás után jön a második réteg. Ha az elsőt keresztben kentük, akkor most hosszában kell huzigáni a moppot. Újabb félóra száradás után jön a harmadik réteg. Nem, nem lehet egyetlen vastagabb rétegben megoldani a három kenegetést, mert vastagon felhabosodik az anyag, hólyagos lesz és foltos. Vigyázzunk hogy csak olyan moppot használjunk ami nem szöszöl, különben a padlófénybe ragadt szöszmő tönkreteszi a munkánkat. Hajszálat, a vegyszerszagtól megszédült légy hulláját, pinaszőrt szintén fel kell csipegetni, különben a következő súrolásig (kb fél/egy évig) a padlófénybe dermedve fog dísztelenkedni.
Ha jól dolgoztunk, akkor egy tükörfényes, csillogó padlónk lesz, amit nagyon könnyű tisztán tartani.
Ha rosszul dolgoztunk, akkor is tükörfényes, csillogó padlónk lesz, legfeljebb tele lesz barna foltokkal vagy csúnya hólyagokkal.
Máma megcsináltam 220 négyzetmétert, olyan lett mint egy borotválkozótükör.
A száradási időkben pedig átolvastam a heti sajtót, erre mostanában nem nagyon volt időm.
Találtam is két cikket, amik fölött érdemes egy percre megállni és fejet hajtani:

Hatvan évvel ezelőtt, augusztus 6-án reggel 8 óra 15 perckor az Egyesült Államok atombombát dobott Hirosimára, majd 9-én Nagaszakira

"A temetőbe érve Boldizsár beszólt a temetőcsősznének, hogy ne ijedjenek meg, mert új gépfegyvereket próbálnak ki. Ezután az embereket szorosan egymás mellé fektették, kézigránátot dobtak közéjük, majd géppuskasorozatot is leadtak rájuk."

:-) Szépjóestét!
Az történt, hogy bevásárlás közben, a Lehelen tarkón vágott az álmosság. Semmi szelídség, semmi álompillangó szállt a szememre meg ehhez hasonlók; gumikalapáccsal bumm, majdnem orra buktam. Annyi erőm volt csak, hogy levánszorogjak a metróba, be se vásároltam, nem bírtam volna cipekedni. Négyre értem haza és eldőltem mint egy zsák - még összegömbölyödni sem volt időm, elaludtam mint a tej.
Ez van.

Más:
Olvasgatom az MHO Sólyom Lászlóval készült interjúját.
Hm. Hmhm.
Ha ez mind igaz és őszinte, akkor sikerült a szükségből erényt kovácsolnunk és lesz egy jó elnökünk.
Remélem legalábbis hogy lesz egy jó elnökünk.


Arra most bővebben nem térnék ki, hogy mennyire taszított a szocik dicshimnusza, amivel Mádlt búcsúztatták. Annyit tettek egymásnak keresztbe amenyit csak bírtak, hát valahogy nagyon őszintétlennek tűnik ez nekem

Nagyonmás:
(Sólyomról olvasgatva) a NOL-on bukkantam erre a cikkre .
Tipikus példája annak, amikor Egyik "Újságíró" HüPi hüpiségekről beszélget a Másik "Színésznő" HüPivel.
Komolyan, ha ilyeneket olvasok, mindig szégyellem hogy nő vagyok. Merthogy az újságíró érzi az 'értelmiségi létéből fakadó' elvárásokat és kicsit próbál úgy tenni, mintha lenézné a csípőméretével hódító színésznőcskét, de igaziból reszket a szája széle az irígységtől, amiért a másik megengedheti magának hogy hisztis legyen. Mindezt a nyálas, ragacsos gusztustalanságot egy tizenkettő-egy-tucat filmecske ürügyén tálalják elibénk.
Csak tudnám, hogy mindez mit keres a népszabóban?

Most pedi megyek vissza gömbölyödni :-))
(Azért nem olyan vidám dolog ám ez. Ahogy visszolvasom a blogot, úgy tűnik, mintha mást sem csinálnék mint dolgozok, alszom, dolgozok, eszek, dolgozok, alszom. Nem túl szívderítő távlatok.)

A rádióban éppen Charlie énekel.
Dunsztom sincs mi van ennek a pasinak a hangjában -az én elvárásaim szerint tulajdonképpen nincs is hangja- de valamivel nagyon meg tud fogni. Rólam éppen nem mondható, hogy kurvapecér kocsmatöltelékeket akarnék jó útra téríteni és a boldogságnak megmenteni, de az ő dalai valami ilyen vágyakat ébresztenek bennem.
Igaz, csak lemezről. Egyszer elmentem egy koncertjére (Kongresszusi Központ, már eleve nem is lehet jó) és akkor komoly csalódást okozott.
De így, este, fáradtan, félálomban, hmm, így nagyon fincsi tud lenni.

:-) Szépjóestét!
Máma olyat csináltam, amit már hetek óta nem: meleg vízben zuhanyoztam!
Bezonyám!! Már -úgy tűnik legalábbis, hogy- időtlen idők óta ki se nyitottam a melegvíz csapját, csak a hideget.
Igaz, ehhez a forró zuhanyhoz az kellett hogy előtte kétszer is bőrig ázzak a bringán; egyszer munkába menet, aztán meg onnan jövet. De ez nem panasz, kellett már ez a hidegfront, teljesen kikészített a hőség. Ma éjjel végre jót fogok aludni. Nem a szétdobott végtagokkal, izzadtan, lucskos, gyűrött lepedőn fogok lihegni a ventillátor előtt hanem egy könnyű takaró alatt jólesően összegombölyödök és reggel pihenten, száraz és illatos bőrrel fogok ébredni. Wowwww! :-))

De előtte még szomorú kötelességemnek kell eleget tennem:

Fájdalomtól megtört szívvel tudatom, hogy BéAeSeF típusú, 500-szor újratölthető ceruzaelemeim életük 4. esztendejének vége felé ma végelgyengülésben kimúltak.
Hiányuk komoly veszteség számomra, sok szép emlék fűződik hozzájuk. Több száz órányi zenét, híreket, közéleti vitaműsort, pontos és pontatlan időjárásjelentést köszönhetek nekik. Ha töltve voltak, egyetlen percig nem unatkoztam. Hosszú életük folyamán három kisrádiót szolgáltak ki, a fülhallgatókat nem is számolva.
Sorsuk kemény és megpróbáltatásokkal teli volt, de ők hűségesen szolgáltak. Gyakran hagytam őket csontig lemerülni és még az is előfordult, hogy az elejtett rádióból kipattanva az útpadkáig vagy éppen az út széli árokig gurultak.
Ünnepélyes búcsúztatásukra holnap reggel 9 órakor, egy belvárosi közintézmény előcsarnokában elhelyezett szárazelemgyüjtő előtt kerül sor. Őszintén remélem, hogy végső nyughelyük egy szakszerűen kezelt veszélyes-hulladék tárolóban lesz. 4 évnyi intenzív szolgálat után megérdemlik a kegyeletteli hulladékkezelést.
Béke poraikra.

:-) Szépjóestét!
:-((
:-(((((
Egy lidércnyomás, komolyan mondom, mintha valami thrillert néznék. Fél tíz felé végeztem, akkor már látszottak a távoli villámok. 35-40 perc az út, szemmel lehetett követni ahogy egyre közlednek felém - mire hazaértem, már a fejem fölött csapkodtak. Pont olyan volt, mintha szemberohannának velem, mintha nekem akarnának jönni. Ha véletlenül pár perccel messzebb lakom, kitör rajtam a pánik.
Nem vagyok pedig félős, de a

Jézusom, megint lecsapott!! de mekkorát, nem is dörrent, hanem reccsent!

szóval nem vagyok félős, de a kimerültség elvékonyította az idegeimet. Odabent kezdek olyanná válni, mint Kekec Asszonyság - lassan magam is energiavámpírrá válok. Ideges vagyok, türelmetlen, mogorva, fel-felcsattanok. Ma döbbenten éreztem, hogy megdermedt az arcom. Látom az emberek szemén hogy nem értik mi van velem, olyan vagyok, mint egy .... mint egy hát. Mintha a hátat fordítanék nekik, vagy a hátammal nézném őket - csupa elutasítás vagyok. És az a legrosszabb, hogy nem tudok változtatni rajta.
Nagyon szeretném ha pár napig magamban lehetnék, most nagyon rosszul viselem az embereket.

Még bloggolni sincs erőm. A szokásos -saját hajamnál fogva című- Münchausen technika ezúttal csődött mondott. Végképp becsúsztam a béka seneke alá.

".... Ma túl sokat hibáztunk, s bár megteremtődött az esély a hosszabbításra, úgy érzem, nem érdemeltük volna meg ezt az ajándékot." mondta dr. Molnár Tamás a szombati ezüstmeccs után. (MHO)
Hát kérem, még megszólalni sem nagyon tudtam amikor ezt elolvastam.

Ettől olyan jók ezek a srácok.
Nem a rengeteg edzéstől -hisz azt mások is végigcsinálják- hanem attól vannak a világ tetején mert ilyeneket ki mernek mondani. És nem csak szemlesütve, mert muszáj önkritikát gyakorolni, hanem mert tényleg komolyan gondolják.
Ezért imádom ezeket a pasikat.
Bár csak feleannyira mernék magammal szembenézni, mint ahogy ők teszik.

:-))) Öltözködési tanács meleg napokra HVG
:-))))