:-) Szépjóestét!
:-(
Jajj.
Három éve haldoklok ezen a blogon és egyfolytában nyüszítek, hogy mennyire fáradt vagyok. Úgyhogy ezt most hagyjuk, jöjjenek a tények.
Este a másodmunkahelyemen üzenet várt, hogy a kutya beteg, műtötték, az igazgató úr rögtön hozza vissza és először takarítsam ki az előteret, hogy utána ne zavarjam.
Aki valaha életében takarított az tudja hogy a munkát fentről lefelé, bentről kifelé végezzük - tehát az előtérrel + átjáróval kezdeni minden gyakorlati tapasztalatnak az arculcsapása.
Mindegy, megcsináltam - én mindig, mindent megcsinálok. Végülis még jobban is jártam, a várható fél 10 helyett egy órával korábban, fél 9-kor végeztem.
Jó kis nap volt a mai.
Hurrá.

A kollégák egyébként aranyosak voltak. Tudják mennyire útálom a munkahelyi kis ünnepségeket, meg azt is hogy hisztérikus rohamot kaptam volna, ha adnak emlékbe valami vázát amit aztán vagy tíz évig kell nézegetnem és porolgatnom. Vagy legalábbis addig, amig el nem ejtem vagy földhöz nem vágom vagy egy adandó alkalommal tovább nem passzolom.
De azért csak odaóvakodtak és csupa olyasmit hoztak ami elfogy és amit szeretek; koffeinmentes kávét, keserűcsokit, unikumot, teát (ez isteni lehet, a kedvenc rooibos teám fahéjjal és fügedarabokkal ízesítve. Jó lesz majd néhány hét múlva, a megírt diplomamunkámat nézegetve kortyolgatni.
A büfésektől is kaptam ajándékot, egy fahéjillatú gyertyát :-)) Tudják hogy imádom a fahéjat, én voltam az épületben az egyetlen, aki fahéjjal szórva és tejszinhab nélkül ittam a kapucsínót.
Hogy őszinte legyek, valószínűleg én voltam abban az épületben az egyetlen, akinek volt ízlése :-)

Most persze -csak hogy még őszintébb legyek- nem a teából forráztam egy csészényit, sokkal inkább az unikumos üveg nyakát tekertem ki.

Más:
Az oldalt lévő szavazáson a francia nyelv vezet. Még egy hétig fent tartom, addig lehet vélemény nyilvánítani.
Bár, hogy őszinte legyek, megbuktatnám magam szociológiából vagy közvéleménykutatásból vagy a rossebb tudja milyen címen oktatják az ilyesmit.
Kifelejtettem ugyanis azt a válaszlehetőséget, hogy negyvenen túl már nem érdemes nyelvet tanulni. Biztosan azért, mert nekem ez meg sem fordult a fejemben, szerintem 100 évesen is lehet újat -és sokat- tanulni.
De hátha más máshogy gondolja, szóval ezt a lehetőséget is bele kellett volna szerkesztenem a kérdőívbe.
Ez van, apámnak igaza volt; hamar munka ritkán jó.

Mégmás:
máma az egyik kolléganő megjegyezte, hogy én valószínűleg nem irodai munkára vagyok szocializálva. Ezen természetesen érdemes elgondolkodnom, mert sok igazság van abban amit mondott. Egyrészt teljesítménycentrikus vagyok, ami ugyebár az én mukahelyemen nem volt jellemző - illetve hát nem általánosan jelemző. Másrészt meg azt hiszem -legalábbis iszonyatosan szeretném azt hinni-, hogy kreatív ember vagyok. Vagy csak szeretnék az lenni?
A kérdés költői, legalábbis egyelőre.
És azt is mondta még, hogy ha valaki nagyon a mélyponton érzi magát, akkor cseréljen lakást, szeretőt, munkahelyet, bármit.
Basszus, hamarabb is szólhatott volna. Ha előre tudom, hogy egy lakás- vagy szeretőcsere ugyanazt a hatást éri el, nem kellett volna felmondanom. Két fizetés azért mégiscsak két fizetés, még ha az ember megdöglik is bele.
Igaz, szeretőt nehezen cserélhetnék, a lakáscseréhez meg ugye hitel kéne ...
Mégis inább szeretőt kellett volna tartanom.
A francba!!!!

NNo.
Vége.
Fiókok kiürítve, számítógép kipucolva, mappám a "kilépett kollégák" mappába áthelyezve.
Furcsa kettős érzés mert egyrészt óriási megkönyebbülés, másrészt .. hm, hogy is mondjam ... "I am scared to shit!" ahogy az angol mondaná.
Nagy váltás, hiába, kicsit ugrás a sötétbe.
Vagy a kicsit világosabba.
Remélem.
Jajj.
Viszlát, szép volt, jó volt, elég volt, csókol anyád, Rozi!

Kicsit enyhítendő a Jesus Camp okozta sokkot; a magyar oszkár jelölt, a Maestro:

Uramisten, máma nem bírok többet írni.
Tessenek bekukkantani Vajszínűhöz, ott kommenteltem.
A belinkelt filmeket meg kell nézni - előre szólok, kötélidegek szükségesek hozzá, nekem is elő kellet vennem a menstruációs görcsoldónak tartalékolt unikumot. Iszony.

"..... Lacika kis híján elkallódott, de Jézus közbelépett, szó szerint, vagyis mégsem egészen, igazából Lacika lépett közbe, ami figyelembe véve, hogy kerekes székhez kötötte a Teremtő, legalább akkora meglepetés volt, mintha az egyszülött fiú intézkedett volna személyesen. Lacikát korábban kevés szakrális élmény érte, nem fért be a templomba, a kerekes szék megszorult a szenteltvíztartó kőteknőjében. A rádióban hallgatott ugyan misét néhanap, de többnyire zavarta a vételt a román slágeradó ....."
Grecsó Krisztán a Népszabóban

:-) Szépjóestét!

"... arra senki nem számított, hogy most kezdenek el árnyékbokszolni Kádár János szellemével (...) Látszólag ez egy álprobléma mondjuk az egészségügyi helyzethez és a reformok hatásaihoz képest, azonban nem árt, ha elgondolkodnak ezen a szocialisták. Annál is inkább ideje volt már ennek, mert ezt már 1989-ben meg kellett volna ejteni..." írja kisvárosi kolléga.


Más:
Magamról annyit, hogy délután megint hullára dolgoztam magam és alig várom már, hogy végre csak egy állásom legyen. Illetve hát egy fél. De az elmúlt 25 év után ez nagyon rám fér. Voltak olyan évek, amikor a napi műszak után még a második 8 órát is végigmaszekoltam, volt olyan, hogy a fél évre szóló munkaszerződésemben napi 11, azaz heti 77 órányi munka szerepelt - több mint másfél évet húztam le ott. Aztán pár évnyi délelőtt főiskola este takarítás, három éve meg napközben iroda, este takarítás.
Még három napot kell kibírnom és ennek vége, legalább fél évig csak esténként fogok néhány órát dolgozni. Napközben a diplomázásra készülök persze, de az eddigiekhez képest ez valóságos szanatórium lesz nekem.
Jajj.
alig várom.

:-) Szépjóestét!
Délután öt felé gondoltam, szépülök egy órácskát. Most mit mondjak? Éjfél előtt ébredtem. Hihetetlenül jólesett :-)) Nehéz hét van mögöttem, kellett ez az átlustálkodott nap.
A "lustálkodás" idézőjelben értendő, délelőtt nagyot sétáltunk, megetettük a madarakat, piacon voltam, főztem is, hm, meg sem merem mondani mit; pacalpörköltet. Nagyon régen ettem. Kicsit csípős lett és zellert is túl sokat tettem bele, de attól még ehetősre sikerült. A zelleren nem kell meglepődni. Egyszer (van annak 20 éve is tán) Abádszalókon ettem egy pacalpörköltet és legnagyobb meglepetésemre ott a köretnek adott krumplit főzték zellerlevéllel együtt. Nagyon tetszett az illata, hát azóta dobok pár szeletke zellert a pacalhoz - semlegesíti a szagát. Túl gyakran nem eszem persze, jó ha három-négy évente egyszer.

Más:
Csütörtökön átbumliztam Kőbányára, mert a Pataky művház filmklubjában vetítették a Száll a kakukk fészkéret. Azóta keresem a filmet a mozikban mióta olvastam a könyvet.
Nem akarnék itt most vitát nyitni azon, hogy a könyv vagy a film a jobb, pláne nem azon, hogy ebben a konkrét esetben melyik alkotás tetszett jobban.
Itt ugyanis az a helyzet, hogy mindkét alkotás remekmű.
Még akkor is, ha a filmnek -bármiyl meglepő, de- nem sok köze van az eredeti regényhez.
Kesey -maga is indián származású lévén- Bromden, az indián szemszögéből mesélte el a történetet. Mint minden remekműnek, a Száll a kakukk-nak is rengeteg értelmezése van; a főnővér kezében lévő hatalom és a betegek elnyomása ebből csak az egyik. McMurphy élni vágyása és társai iránt érzett egyszerű szeretete, a kisstílű bűnözőben is élő emberség egy másik. Billy Bibit és az anyja viszonya (ami a színházi előadásban kapott hangsúlyt nyilván azért, mert ott a Billyt játszó színész volt a legtehetségesebb) lehet egy harmadik.
Abban azonban biztos vagyok, hogy Ken Kesey azért írta meg a regényét, mert az indiánról akart írni, az ő figuráján keresztül akarta felhívni a figyelmet Amerika egykori őslakosaira, akiket szándékosan nyomorban tartott a társadalom.
Ehhez képest a film alkotói McMurphyt tették meg főszereplőnek. Nem volt rossz döntés, a forgatókönyv hibátlan, a történet feszes, gömbölyű maradt így is. A színészek mindegyike hiteles, élő, eleven karaktert alakít, tényleg remekmű született a kamerák előtt. A történet is ugyanaz, csak egy másik szereplő szemszögéből mesélik el.
És ettől -hiába ugyanaz- mégis más.
A néző, aki több mint 30 évvel a bemutató után megnézi elégedett lehet mert egy nagyon jó filmet látott.
Én, aki ismerem az eredeti regényt még azt is mondhatom, hogy persze, Douglasék nyilván tisztességes jogdíjat fizettek az írónak, Forman remekművet rendezett belőle, a rengeteg begyűjtött filmes díj az iró Kesey nevét is világhírűvé tette, hát nincs ok panaszra.
Egyébként is, a világirodalom valamennyi remekműve előbb vagy utóbb az egyéb műfajban utazók "szabad prédájává" válik és minden jó drámából vagy regényből operák, verses elbeszélések, mjüzikelek, szobrok, filmek tömkelege születik. Ez történt a Száll a kakukk fészkére-vel is. Szerencsére értő kézzel nyúltak hozzá, a feldolgozás értéke hajszálra megegyezik az alapmű értékével.


Csak éppen valakinek mégis le kellene forgatni a Száll a kakukk fészkére-t úgy, ahogyan azt Ken Kesey elképzelte volna. Kétségtelen, nagyon nehéz lehet a történet kétharmadában süketnémát játszó Bromden történetét megfilmesíteni, de talán létezik olyan forgatókönyvíró és rendező, aki meg tudná csinálni.
Itt van egy remekmű, egy zseniális regény, aminek Milos Forman és Jack Nicholson kibontotta és feldolgozta egy rétegét. De csak egyet, csomó minden még benne maradt, elsősorban is a Bromden Főnök és az apja sorsa. Az apjáé, aki végül már oylan kicsi lett, hogy amikor a szájához emelte, nem ő szívott a pálinkásüvegből, hanem az belőle.

Nem bírom megállni hogy ide ne tegyem, annyira gyönyörű!
Siegfried, II. felvonás.
Ifjú hősünk várja, hogy a sárkány felébredjen. Unatkozik kissé, épp az imént próbálta utánozni a madarak énekét. Rájött hogy az neki nem megy, így aztán fogta a kürtjét és ....
hallga' csak;

Nno, létezik olyan sárkány, amelyik erre nem ébred fel?

Uhh.
Milyen nap van ma, na milyen??
Hát péntek!
Meddig tart péntekentként a munkaidő, na meddig??
Hát kettőig!
Hány óra van most, na mennyi az idő?
Hát 17.53!

És mi a fészkes fekete fenét csinálok én pénteken hat órakor az irodában, na mit??
Hát ez az, amire nem tudok válaszolni.
Hogy a fene enné meg!

Egy dolgot tudok csak biztosan; fél tepsi túrós pitét meg tudnék enni.

Jja, majdnem elfelejtettem:
mikor lesz nálunk olyan, mint Svédországban?
Szőke északiak között egy fekete bőrű miniszter aki tényleg tud segíteni az elfogadásban?

:-) Szépjóestét!
Hehe, a versenyszellem :-))
Reggelente néha meg szokott előzni egy iszonyatosan nagy seggű csaj. De tényleg, nekem is óriási hátsóm van, de ennek a nőnek még az enyémnél is kétszer vastagabbak a combjai és a feneke is húsosabb.
Nos, ez a nő reggelente hHuussSSsssh!!! úgy szokott előzni a bringával, mintha állnék. Pedig hát nem, munkába menet azért elég rendesen szoktam taposni. Ha megelőz mindig rettenetesen ideges leszek, hogy a fenébe csinálja, akkora mint egy muraközi, az ember azt hinné, hogy ha kicsit siet a busz után már asztmásan szuszog. Erre mindenféle előítéletet megcáfolva megy, mint a golyó.
Szóval mindig vérig bosszant és amikor elsuhan mellettem akkor belelépek én is és ráragadok a hátsó villogójára. Visszaelőzni még soha nem tudtam, de egyre jobban rá tudok tapadni, szóval ami késik, nem múlik :-))
Hanem, ma közvetlenül előttem ment egy pasas. Az én szélesfenekű vetélytársam elhúzott mellettem és ha már, akkor ugyanazzal a svunggal megelőzte a pasast is. A fickó csak nézett utána, azt is meglepte, hogy az a terjedelmes hátsó micsoda erőt képes kifejteni és milyen gyorsan távolodik tőle. Én ugye ilyenkor mindig belehúzok, ma is, és mivel utól akartam érni a vetélytársam, meg kellett előznöm a pasit nekem is. Az szegény izzadt, lihegett, tekert rettenetesen, de vagy nem volt több sebesség a bringáján, vagy nem tudta használni, látszott a lába mozgásán, hogy szinte üresben tekert, alig haladt valamit. Már legalábbis hozzám képest, aki teljes erőből próbáltam lehagyni a saját frusztrációm. Szóval elszáguldottam a pasi meleltt mint a szél, csak a szemem sarkából láttam, mennyire megdöbbent azon, hogy 10 másodperc alatt két iszonyatosan nagy seggű nő is beelőzte. Én rögtön kaptam egy piros lámpát, ott utolért, láttam rajta, hogy komolyan nekikdurálta magát és készült rá hogy elébem vágjon, de esélye sem volt, szinte állva otthagytam.
Hát így történt, hogy ma 30 perc alatt beértem. igaz, csorgott a hátamon a víz.
Viszont nagyon jólesett, olyan jó kedvem lett, hogy még bent sem tudták elrontani. Elkövettek pedig mindent, tiszta bolondok háza volt ma az irodában. Szívatnak minket, hogy egész pontos legyek.
Még egy hét, és megszabadulok egy időre.
Már alig várom hogy végre elkezdhessem a diplomaírást.

:-) Szépjóestét!
Először is, a nap rejtélye: tessenek ide kattintani, majd a megjelenő oldalon a Man at work című szobor képére (a nyitott csatornafedél alól kikandikáló munkás Bratislava egyik sétálóutcájában látható, imádtam a szobrot, látszik a selma vigyorán, hogy kihasználja a pozicióját és alulról gyönyörködik a nőkben).
Nos?
El nem tudom képzelni, hogy került az én színházas blogom linkje az alá a kép alá. Márpedig határozottan oda vagyok linkelve, ilyesmit elég nehéz véletlenül csinálni.

Más:
a büfésünk isteni vadas mártást tud készíteni, megkértem, hogy mielőtt elmegyek, tanítson meg rá. Ma jött el a nagy nap, délelőtt ellógtam egy órácskára. Hát kérem, érdemes volt, egész fantasztikus dolgokat láttam. Nekem a vadas mártást úgy mondták, hogy levesben főtt zöldséget kell elturmixolni és pirított cukorral, mustárral ízesíteni.
Hát, a jó vadas nem így készül.
Az csak a baj, hogy a "nagyüzemi" módszert láttam, kábé 4 liter mártás készült, szóval a mennyiségeket még el kell osztani kisebb adagokhoz.
Úgy kezdődik, hogy 16 kanál cukrot egy nagy lábasban karamellizálunk, majd amikor már folyékony és barna, ráborítunk kábé 1 kg vékonyan felkarikázott sárgarépát és petrezselyemgyökeret, fele-fele arányban. Rögtön megy rá fél decinyi olaj és 3 kávéskanál só. Ezen a karamellen cirka 8-10 percet pirítjuk a zöldségeket - addig, amig el nem párolog a leve és a petrezselyem- és sárgarépakarikák is egyneműen meg nem barnulnak. Csoda finom illatot áraszt a karamellen párolódó zöldésg, ez a titka a mártásnak, ettől lesz olyan igazi "vadasos". Pirítás után zuttyan rá egy liternyi víz és még néhány percet forraljuk. Ha puha a zöldség, botmixerrel pépesítjük. Közben 10 kanál lisztből megfelelő mennyiségű olajjal zsemle színű rántást készítünk. A zöldségpürét visszatesszük a tűzre, 4-5 babérlevéllel, 4 evőkanál mustárral és egy fél felkarikázott citrommal valamint decinyi citromlével ízesítjük. A szakács közben kóstolgatta, tett még hozzá sót, cukrot, citromlevet, szóval a végére teljesen elbizonytalanodtam a mennyiségeket illetően. Ez mondjuk nem baj, én sem dekázok, én is inkább szemre és ízre főzök. Ha forr a mártás és a rántás is hűlt picit, összekeverjük a kettőt; mégpedig a rántást csorgatjuk vékony sugárban a zöldségpürébe és közben habverővel keverjük, hogy csomós ne legyen.
Ez is nagy meglepetés volt, én a hideg alap - meleg rántás, meleg alap - hideg rántás ökölszabályt tanultam, de most saját szememmel láttam, hogy forró alapot is lehet forró rántással csomó nélkül besűríteni.
Visszatérve a vadasra; 5-10 percig forraljuk a berántott mártást és kész is.
Isteni, mondom, a pasi a világ legjobb vadasát főzi.
Ma azt ebédeltem és holnapra is rendeltem egy adagot. Először is, mert annyira szeretem, másodszor, mert utoljára ehetek belőle, harmadszor pedig, mert a vadas olyan kaja, aminek érni kell egy napot - másnap sokkal, sokkal ízletesebb.
Most már csak azt kéne megtanulnom, hogy kell jó zsemlegombócot csinálni. Valahogy mindig úgy járok, hogy beteszek a lábosba 3 gombócot és minimum 6-ot, de inkább 7-et szedek ki belőle.

Mégmás:
bátorság ide, tökös csajság amoda, ma volt 10 másodpercem, amikor kis híján összeomlottam. Persze a felmondás miatt. Olyan volt, mintha egy kicsit meghaltam volna arra az időre, csomó hülye gondolat tolult fel bennem. Mert azért én mégiscsak csináltam ott valamit, tettem le egy-két dolgot az asztalra és most otthagyom az egészet valaki másnak, egy idegennek, aki nem is biztos, hogy olyan odaadással fog majd dolgozni. Eltünök nyomtalanul, legfeljebb arról fogok majd néha az eszükbe jutni, hogy mennyit hisztiztem. És hát igen, én sem vagyok pótolhatatlan, sőt, még csak meg sem fog zökkenni a szekér, ha én kiesek belőle, megy minden tovább a megszokott úton. Velem meg ki tudja mi lesz, egyelőre még én se, csak játszom, hogy milyen öntudatos vagyok, közben meg szűkölök én is.
Uhh.
Cudar volt, szerencsére nem tartott sokáig, pár másodperc volt az egész.
Aztán mégiscsak abban maradtam magammal, hogy szarban nem maradok még akkor sem, ha már megszoktam, hogy milyen jó langyos.

:-) Szépjóestét!
Úgy volt, hogy ma nem is írok blogot - fáradt vagyok, nyűgös, szeretnék már két héttel öregebb lenni.
Aztán lefekvés előtt még bóklászok kicsit a neten, hát csak belebotlottam DéliÚr -igen figyelemreméltó- halálbüntetéssel kapcsolatos posztjába.
Nem lennék Brünnhilde, ha nem jutott volna az eszembe róla valami egész más.

A történet főszereplője természetesen a felebarátném, hát naná, ki más lehetne, ő az egyetlen buta ember akivel napi kapcsolatban vagyok kénytelen állani.
Szokásos locsogás, kiskegyed vagy sztoriújság, már nem is emlékszem, csak a felháborodására:
-Képzeld már el, két cigánynak 40 milliót ítéltek meg kártérítésnek! Hogy van bőr a pofájukon ennyit kérni??-
-Nno, hát mit követtek el ellenük, hogy ennyit kaphatnak?-
Nem kapcsol a szentem, soha nem veszi észre, ha helyre próbálom igazítani.
-Gyilkosság, két évet ültek mire kiderült, hogy nem ők votlak.-
-Az igen, hát ha Te is ülnél két évet ártatlanul, Te is kártérítést követelnél, nem?-
-Nade ennyi pénzt cigányoknak? Az én adómból ezeknek ne fizessenek 40 milliót! Egész életemben nem kerestem ennyit, azok meg két év miatt megkapják?-
-Ne hülyéskedj már, ártatlanul elitélték őket, az állam kártérítéssel tartozik! Két évig ülni gyilkosság vádjával, az kemény dolog ám, valószínűleg az egész életüket tönkretette szerencsétleneknek!-
-Nade cigányoknak annyi pénzt? Az én adómból?!-
-A törvény előtt minden ember egyenlő. Te is, én is, a cigányember is. Ha hibázott az állami igazságszolgáltatás, akkor azt amennyire lehetséges, helyre kell hozni. Akkor is ha cigány, mert az ő életét ugyanúgy tönkretette a téves ítélet mint a tiéd vagy az enyém tönkretenné.-
-Ezekét ugyan nem, ezek nem véletlenül kerültek oda! Láttam a fényképüket, nem kettőt, de negyvenet is ki lehetne rájuk szabni.-
-Miért, hát hogy néznek ki?-
-Hát pont mint egy gyilkos-
Mindig későn veszem észre, hogy ha hülyével vitatkozok, könnyen összetévesztenek vele. Most is:
-Az isten áldjon meg, hát mi köze van annak hogy valaki hogy néz ki ahhoz, hogy két évet ült ártatlanul? Mit szólnál hozzá, hogy ha feljelentenélek téged üzletszerű kéjelgésért(*), ülnél két évet mire kiderülne hogy nem vagy kurva, de a végén nem adnának kártérítést mert ártatlan vagy ugyan, de úgy nézel ki mint egy repedt sarkú, ótvaros kurva?-
-De én nem nézek úgy ki!-
-Jé, tényleg? Akkor az más.-

Csak egy példának szántam arra, hogy vélekedik az emberek egy része az igazságról és annak szolgáltatásáról.

Hogy mi a történet tanulsága - már ha van egyáltalán?
Valami olyasmi, hogy az emberek lehetnek buták, bosszúállók, felháborodottak (még velem is előfordult már, ajjaj, nem is egyszer!), de az igazságot szolgáltatók és a jogalkotók legyenek észen. Legfőképpen a jogalkotók legyenek nagyon, nagyon az eszüknél.
Nekik kell ugyanis ellensúlyozni az emberi butaságot, bosszúvágyat és szűklátókörűséget.

------------------------------
(*)=én tudom, hogy üzletszerű kéjelgés mint olyan már régóta nem létezik - szerencsére. A felebarátném viszont nem tudja. Persze, nem ez az egyetlen, amit nem tud.

programajánló:
Száll a kakukk fészkére csütörtök este a Patakyban.

:-) Szépjóestét!
A mai nap nehéz fizikai munkával telt, közben hallgattam a Bartók rádiót, a Jenufa című operát közvetítették a MET-ből. Érdekes, hihetetlenül nehezen emészthető zene.
Nem tudok róla írni mert teljesen ki van pucolva az agyam, pontosabban annyira zsong benne a diplomamunkám, hogy semmi másra nem tudok koncentrálni.
illetve hát egy dologra még, azt most ki akarom magamból adni és majd csak a nyár végén elővenni újra.

Az van, hogy úgy tudtam, hogy a késői diplomázás miatt valami 40.000 ft pótdíjat kell fizetnem. Nem vágna földhöz az összeg, tegnap akartam is kérni csekket a befizetéshez de közölték velem, hogy ez már nem él, nem kell befizetnem a pénzt.
Én meg olyan HüPi vagyok, hogy ha valamit nem kell másnak odaadnom akkor annak majdnem annyira örülök, mintha kapnék mondjuk pont 40.000 Ft-ot.
Ezt az ajándék pénzt mindneképpen jól akarom elkölteni, arra gondoltam, hogy a legjobb lenne ha (diplomázás után természetesen, tehát majd valamikor a nyár végén) befizetnék egy nyelvtanfolyamra.
igen, de milyenre?
No, hát ennek eldöntéséhez tettem ki egy kérdőívet.
(Tudom, még a multkori szavazás eredményét sem tettem közzé. Le van mentve, csak éppen *.jpg fájlt kéne belőle csinálnom és feltenni valami képtárba, onnan belinkelni. Meg lesz az is, ígérem.)

Hanem, ma jól elfáradtam. De semmi nyafogás, nem kimerült vagyok, hanem csak jólesően fáradt.
Ez így rendben is van, szerintem.

frissítés:
hehe, megtaláltam a nap, sőt, talán a hét egyetlen értelmes cikkét:
"Aki hetente legalább háromszor szunyókál a délutáni órákban, 37 százalékkal csökkenti az esélyét annak, hogy szívinfarktus okozza a halálát" [origo]
Wow, már csak két hét és lesz legalább fél évem, amikor ezt majd megengedhetem magamnak.

Uhh, hHuu, hát ez kemény volt.
Meg tudná nekem valaki mondani, hogy mi az az 'új többség' és kikből állt össze és mikor? És hogy miért csak a szálkás kezű munkát végző dolgozókat kell megbecsülni? Vagy hogy is van, lehet nem pont ebbe a sorrendbe rakott szavakkal írta körül a proletárt. Vagy a plebeljust, mindegy is, az a lényeg, hogy ne engedjük begyűrűzni a nyugati kapitalizmus mételyét. És az is milyen jó, hogy az új többség és a polgári oldal viszonyban van egymással! Hogy miylenben azt nem mondja, de biztos nem alá-fölérendeltségre gondolt, ugye nem? És lényeg a pozitív gondolkodás, merjünk győzelmet álmodni. És abban sincs semmi ellentmondás, hogy a fiatalok itt azzá válhatnak amivé akarnak, feltéve, ha figyelembe veszik, hogy három szoba három gyerek négy kerék a menő és hogy egy a tábor egy a zászló.
Jajj.
Hogy is volt az annak idején??
Egy a jelszónk a béke,
harcba boldog jövért megyünk!
Egy nagy cél érdekében
tör előre ifjú seregünk!
stb.stb.
jajj.

Bevettem inkább két macskagyökér pasztillát, ittam rá egy pohár alkoholmentes sört (a komló miatt, komló+macskagyökér a legjobb altató) és elteszem magam holnapra.
Holnap nagytakarítok, kell az erő, hétfőtől pedig még két hétig dolgozom, az sem lesz könnyű, mert a napi munka mellett meg kell írnom az átadást is.
Annyit azért még hozzátennék, hogy a gyerekeket nem a rézfülő bagollyal szokták ijesztgetni, hanem a rézfaszúval.
De ez mindegy is.

Elkövettem azt a hibát, hogy mielőtt elindultam, nem cseréltem ki a rádiómban az akkumulátort így aztán csak annyit tudtam meg, hogy Orbán diszkréten ugyan, de leszamarazta az országot, továbbá, hogy a mostani kormányban három dúsgazdag, vészipolyozó miniszter is van akikről annak idején azt hittük, hogy nekik már nem szükséges többet lopni de azóta kiderült, hogy a kapzsiság az kielégíthetetlen és nekik genetikailag muszáj lopni.
Megtudtam még azt is, hogy ez a szamár magyar nép nagyon is okos, mert ahogy lapátolják rá a földet azt mindig lerázza magáról rálép a lapátnyi matériára így egyre feljebb kapaszkodik és egyszercsak hopp, felér a kút fenekéből és az őt temetni kívánók legnagyobb döbbenetére elsétál.
Itt azonban legnagyobb sajnálatomra lemerült az aksi a rádióban így aztán most kénytelen vagyok olvasni, ha meg akarom tudni a történet végét.
Nno.
Egy kérdés azért csak itt motoszkál bennem; Münchausen milyen nemzetiségű is volt?
Megyek olvasni, hátha megtudom.

:-) Szépjóestét!
Diplomamunka terv leadva és még arra is volt időm, hogy kissé átrendezzem a megtakarított pénzmagomat.
Sőt, arra is volt időm, hogy ezt a megtakarítást pár tízezer forinttal csökkentsem. Áldoztam kicsit a fogyasztói társadalom oltárán. Egy háromnegyedes ujjú, téglapiros pulcsit vettem, egy félcombig érő, ciklámen színű otthonka szerű pólót és egy sötétlila, váll nélküli színházba való blúzt. És végre vettem két pár kutyasétáltatáshoz való edzőcipőt és egy könnyű, puha mokasszint bringázáshoz.
Különösen az edzőcipőkre volt már sürgős szükségem - igazság szerint kilógott a lábujjam a régiből.
Kutyázáshoz és gombászáshoz mindig külön cipőim vannak, mert az úttalan utakon, köveken, kidőlt fatörzsek között való bukdácsolás elég hamar leamortizálja a lábbelit. És hát mit tagadjam, folyton nyakig sáros vagyok, egyszerűbb egy pár cipőt kinn hagyni az ajtó előtt és csak beleugrani, mint folyton tisztogatni a cipőket.
Nem az első eset már, hogy ennyire elrongyosodok.
Nem a pénz miatt (legalábbis egy ideje már nem) sokkal inkább az idő, és a lustaság. Meg az, hogy útálok vásárolni járni.
Az ember ugyebár hajnalban kiviszi a kutyát, rohan dolgozni, rohan a másik munkahelyre, rohan a suliba, hát majd pont nem azzal fogom tölteni az időmet, hogy egy boltban megfelelő színű (sár) és mintázatú (kutyapracli) kabátot keressek.
Normális kutyásoknak egyébként is külön ruhatáruk van a kutyázáshoz és nem lepődnek meg semmin, soha nem szólják meg a másikat amiatt, mert nem a legutolsó divat szerint van öltözve.
Van pedig nekik is divatjuk, a három fő irányzat mentén alakul a piac:
A kemény vonalasok egyenesen katonai gyakrolóban, de legalábbis militariban nyomják.
A proccosok márkás edzőcipőben és suhogós, bélelt melegítőben sétáltatnak.
A harmadik csoport -nevezzük őket trottyosoknak- mindenféle szedett vedett cuccokban sétáltat: kinyúlt mackóalsó, kamaszgyerektől örökölt szegecses műbőrdzseki, rangjelzéseitől megfosztott munkásőrzubbony, bármi előfordulhat ebben a kategóriában.
Én -szégyen vagy nem, de persze inkább szégyen- ez utóbbi csoportba tartozom. Azzal a különbséggel, hogy mivel bringázok, hát általában nem bajmolódok az átöltözéssel, viszem a kutyát macskanadrágban és rövid steppelt kabátban, éppen csak a mellényt és a sisakot veszem le. Ezért is szeretem a mellényt, elképzelem magam fényvisszverő csíkokkal a Duna parti erdőben, ajjaj, szóval akkor már inkább kukásmellény.
De nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy mivel a kutyások soha nem szólják le a másik öltözékét, hát úgy is néznek ki. A sáros tappancsnyom ugye alapfelszereltség, de a kutyás ruhákon gyakran van leszakadt zseb (vehemensebb jószágok jutalomfalat után szimatolva simán bleedugják a pofájukat az ember zsebébe, hát előfordul, hogy az a zseb nem bírja a terhelést és leszakad) és egyéb lyukak is előfordulnak. Az én kabátjaimat például a tüskék szokták megszaggatni. Igaz, nem a kutya miatt, hanem mert gombászás közben gyakran belegabalyodok egy-egy tüskés ágba.
De megint eltértem, eredetileg az időhiány és a ruházkodás kapcsolatáról akartam írni.
Szóval voltak (voltaaak?? Vannak!!) időszakok az életemben, amikor tényleg semmire sem volt időm. Átöltözni se, vásárolni se, tényleg semmire. Akkoriban bizony gyakran előfordult, hogy sétáltatásból hazafelé jövet a kutyát kikötöttem a közért előtt én meg bementem vásárolni, ezzel is nyertem fél órát. Hát kicsit sáros vagyok, meg a kabátom is agyonmosott, imitt-amott a vatelin is kilóg belőle, de érdekli a fenét, ezért nem fogok hazamenni és átöltözni. Új kabátot éppen vehettem volna, de ahhoz meg az kéne, hogy az embernek pont olyankor jusson az eszébe hogy kéne egy őj kabát amikor nyitva vannak az üzletek és van nála elég pénz is. Ez nálam, aki jobbára este tíz felé vénszorogtam haza ez akkoriban nem nagyon fordult elő.
Szóval kikötöm a blökit és túrom a pénztárcám egy tízesért, a bevásárlókocsiba. Esetleg húszas is jó lenne, de egyik sincs, csak papírpénz, százasok és a legapraja, 1-2-5 forintosok. No mindegy, gondoltam megvárok valakit aki váltani tud. Jött is egy elegáns hölgy, nyújtom neki a két ötöst, hogy tudna-e nékem adni egy tizest, a kocsiba, mert bemennék de nincs nálam tízes. Végigmért, benyúlt a pénztárcájába és adott egy tízest. Köszöntem, nyújtanám cserébe a két ötforintosomat de csak legyintett, hogy 'Tegye csak el nyugodtan!'
Hát, mit ne mondjak, régen szégyelltem magam annyira :-)
De tényleg annyira, hogy még aznap elmentem eg yboltba és gyorsan vettem magamnak két rövid kabátot - merthogy hosszú, bokáig érő kabátjaim votlak, de hát abban ugyebár nem lehet kutyát sétáltatni.
Hát valahogy így éreztem magam az elmúlt néhány hétben, csak éppen mindig akkor jutott az eszembe, hogy cipőt kéne venni, amikor se közel, se távol nem volt nyitvatartó cipőbolt.
Most viszont vettem két párat, szóval jó fél évig nem kell szégyenkeznem :-))

Hehe, felkeltem és visszaültem a géphez mert az este olyan történt, amit kár lenne elfelejtenem :-D
Színházba készüktem ugyebár, este hat után pár perccel éppen indulni készültem amikor csörgött a telefon. A főnököm hívott, csak egy percre zavarna. Mondom neki hogy éppen indulok, most húzom a cipőm, de nem is figyelt rám, egyből mondta:
- Hogy kell visszacsinálni ha elküldtem egy e-mailt?.
Hirtelen nem is értettem a kérdést, második nekifutásra sikerült csak felfognom, hogy nyilván rossz címre küldött egy levelet és most szeretné visszahívni. Pár napja mutattam neki hogy kell, a lehetőségre emlékezett de a hogyanra már nem.
Ember, az eszem megáll, én két hete már a felmondási időm töltöm, este negyed hét van, egyik kézzel próbálom a sarkam belekanalazni a cipőmbe, a másikkal egyensúlyozom a telefont a fülemen és közben próbálom feleleveníteni, hogy az "Elküldött üzenet visszahívása" a Műveletek vagy az Eszközök menüpontban van-e.
És tulajdonképpen nincs is ezzel semmi baj, a főnököm kedves is meg minden, csak éppen három év alatt az ilyen és ehhez hasonló kis történetekkel ledarálták az idegeim.

Befogad és kitaszít a világ Francois Villon versei Huzella Péter és Mácsai Pál előadásában.

Zsenik, ha találkoznak.
Nagyon jó este volt.
Két feketébe öltözött pasas két gitárral ül két fekete széken egy parányi, feketére festett szinpadon és verseket mond, néha énekel. Ennyi, de a hangjuk nyomán megszínesedik a világ: rózsaszín szeméremajkak, pirospozsgás arc, vérágas szemek, kurvák lobogó vörös haja, hullák zöldessé sápadt húsa, vénasszonyok sárga bőrébe égett barna ráncok elevenednek meg és ringanak, vonaglanak, fetrengenek, csúsznak-másznak, menetelnek el előttünk.
Mácsai kitűnő szöveg- és versmondó, nagyon szép, kifejező hangja van és valami egészen különleges, gyakran meglepő tartalommal tudja megtölteni a zseniális költő verseit. Keserűség, maró gúny, még maróbb öngúny, lemondás, kiszolgáltatottság, megbocsátás, könyörgés árad a versekből. Néha prózában, néha énekelve, néha kiabálva, néha motyogva. Zseniális a pasi, fel sem kel a székből, mégis, ott, a szemünk láttára lesz belőle kivénhedt lotyó vagy éppen akasztásra váró 'víglegény'.
Huzella Péter jól kiegészíti, ő 'csak' énekel, a régi vándorénekesek elbeszélő stílusában. Jól csinálja amit csinál, nagyon rendben van a párosuk.


BALLADA A SZÉP FEGYVERMESTERNÉ VÉNSÉGÉRŐL

- Nézd, mint boszorkány korhadt seprűnyélen,
ülök, vénasszony, itt a járdaszélen,
s gerincem görbe, mint egy pléhkanál,
hajam megsárgult, mint a kocsmacégér,
és így rikácsolok a rézfillérért,
rekedten, mint egy ócska papagáj.
A Sátán lelkemet régóta kéri,
s az árokban testemre vár a sár,
s hogy ágyamon utólszor hált a férfi:
van annak több, mint ötven éve már.

- Szemközt a házban d'Anquétille lovagja
Catherine-t, a zsíros pékleányt fogadja,
s be sem zárják, disznók, az ablakot.
A képüket bortól veresre festik,
s hogy csókolódznak, hallgatom napestig,
s mérgemben, mint a pulyka, pukkadok.
Felállok most s a rossz tűzön melegszem,
testem dülöng, mint egy lyukas ladik,
pedig, hidd meg, szűz voltam én is egyszer,
úgy, mint Catherine a múlt vasárnapig.

- Szűz voltam egyszer s százszor szebb a szépnél,
s a Saint Germain des Prés-ben nagymisénél
csak engem néztek már az emberek,
és úgy kergettek, mint vadász a koncot,
bárók, hegyescipőjű udvaroncok,
grófok, papok, kalmárok, hercegek,
és mindegyik kezembe tette volna
minden pénzét, hogy megkaphassa azt,
miért ma többé egy koldus se dobna
vénhedt ölembe egy lyukas garast.

- De akkor még Collin Cayeux-t szerettem,
s Lúdláb királyné konyhájában ketten
a nyársat bámultuk, hogyan forog.
Ilyenkor ő latin dalokba kezdett,
s oly szép volt, akár egy perzsa herceg,
és minden reggel rózsákat hozott;
ültünk egész nap, már az estre várva,
s hogy kék harmat feküdt a pázsiton:
egymásnak dőlve, mint a létra szára
sétáltunk át az éji Párizson.

- Majd egy breton hadnagynak ültem lépre,
ki rút volt, mint a Belzebúb, de vértje
kivert ezüst volt, cifra és nehéz,
és arra mentünk minden alkonyatban,
hol a la Grant Rue St. Jacques torkolatja
a házakon túl répaföldbe vész;
a szénában háltunk és százezer csók
kevésnek tűnt vonagló szájamon:
olyan pucérok voltunk, mint a hernyók,
s a holdnarancs lógott az ágakon.

- Míg egy napon, minden férfit leköpve,
fülig szerettem egy pimasz kölyökbe,
és szántam őt, hogy árva volt, szegényt,
imádtam, bár a testemet húsz évig
vizes korbáccsal verte este végig,
és nem vett el, csupán a pénzemért;
ütött, belémrúgott, ruhámat tépte,
és melleimnél fogva rángatott:
de hogyha csókot kért, legott ölébe
ültem, feledve minden bánatot.

- Bolondultam, büdös gazember, érte,
s pofont még máma is tucatra mérne,
ha régesrég nem lenne már halott.
De meghalt s engem itthagyott szegényen,
és mint lehulló lomb a járdaszélen,
vén koldusasszony, egyre rothadok.
Mi lett belőlem, jaj, ha a tükörben
pillantom meg mezítlen testemet,
mely oly szép volt, ahogy most vén és görbe,
Uram, dühömben majd hogy megveszek.

- Hová lett, jaj, testemnek régi bája,
két kis fülem rubinvörös csodája,
s tejszín bőrömnek csiklandó szaga;
hová lett két szemem pimasz varázsa,
és ajkaimnak duzzadó parázsa,
s halántékomnak kékeres tava;
hol van hajam, melyet nádszínre festett
a természet s a lágy szemöldökök,
melyek, mint szőke accent circumflexek
ragyogtak itt a büszke arc fölött?

- Hová tűnt el két zsíros, kurta vállam,
fehér karom, lágy hátam, gőgös állam,
s hónaljaim kalászos ürege,
s két apró mellem, melyek, mint a bársony,
úgy domborodtak egykor át ruhámon,
mint nürenbergi órák üvege;
hol van rugalmas combom s merre voltak
a térdek és a karcsú, kis bokák,
és két dús csípőm, melyet úgy karoltak
a férfiak magukhoz, mint a rák?

- Hová lett, kérdem, már a régi szépség?
Szememben véres foltra vált a kékség,
pofámon barna pergamen a bőr;
lehelletem reves csatorna gőze,
sovány karom kiszáradt, mint a rőzse,
s fülemből rút csomókban lóg a szőr;
az elfakult száj régen nem parázna,
és a bozontos, vén szemöldökök
unottan lógnak százezer barázda
tövén a sárga, fonnyadt arc fölött.

- Vállam púp egy kivénhedt dromedáron,
hónaljam oly mély, mint kút a nyáron,
hátam behorpadt és csípőm hideg,
a combom száraz, mint a régi szalma,
a mellem ráncos, mint a téli alma,
a hasam fölé, mint vén erszény fityeg;
szívem táján a láz lihegve nyargal,
s fejem belepte régesrég a hó:
s megtört derékkal és lecsukló arccal
vánszorog így, mint egy bolygó bitó.

- Nézd, mint boszorkány korhadt seprűnyélen
ül egy vénasszony itt a járdaszélen,
s gerince görbe, mint a pléhkanál:
a csókot hajdan még aranyra mérte,
és tótágast állt Párizs vára érte,
s markodból most egy rézfillérre vár.
Hát köpd szemen, ha van pofád hozzája,
és menj vígan tovább, büdös paraszt,
vagy gondolj egyszer nődre és anyádra,
és dobj ölébe egy lyukas garast.


Pár szó a Komédium Színházról
Egyre jobban szeretem az ilyen apró kis szinpadokat. Semmi flancos technika, zsinórpadlás meg ilyesmi. Jó színészek és jó darabok kellenek az ilyen helyekre és garantált a teltház. A műsort elnézve ezzel nincs gond. A Komédium 'amúgy' a művészi produkción kívül eső vendéglátást nézve is szerethető hely. Bár pincében van, de egy kellemes, ízlésesen berendezett, jól szellőzőben és egy kedves kis kávéző is tartozik hozzá. A kapucsínójuk finom, a pultos lány kemény habot fúj a tejből és jó minőségű (Piazza d'Oro) kávéből főzi bele a remek, erős kávét. Fahéjjal kértem, mosolygott, persze, és ami még nagyon tetszik, hogy tesznek a csésze mellé egy csokis kekszet. És mindezt teljesen elfogadható, sőt, a minőséghez és a kényelmes fotelokhoz képest baráti áron. Bár a helyiségben lehet dohányozni, de az elszívás működik, nem áll meg a füst. Ruhatár is van. A színházterem egyszerű de nagyon nézőbarát, az enyhén emelkedő tér kényelmes székekkel van berendezve. Szóval nagyon rendben van a hely. Egy dolog zavart, hogy a női mosdó ajtaján rossz a zár. Elég kellemetlen fél kézzel a kilincsbe kapaszkodni, fél kézzel meg a szoknyánkat összemarkolni, hogy ugyebár bele ne lógjon a csészébe.
Igaz, ilyen hidegben ne hordjon az ember szoknyát, hát nem igaz?

:-)Szépjóestét!
Nos, úgy tűnik, hogy nem lacafacázok tovább, végre tényleg összekaptam magam.
Diplomamunka terv megirva (még a régi, ékezet nélküli angol billentyőzeten, hurrá, legalább van módom gyakorolni a kódokat), alárva, lepecsételve, kelt mint fent, holnap lehet beadni.
Nno.
'A' valtozat, adatbázis.
Jogszabályi és intézményi környezet ismertetése, régi rendszer, új rendszer, adat- és dokumentumáramlás, folyamat, döntési- és kritikus pontok. Szubjektiv jellemzők kódolása, számitógép által is érthetővé tétele. Az adatbázisból kinyerhető statisztikai adatok és jelentések rövid, baromi rövid bemutatása, mert nagyon nem szeretném, ha valami sql-be rángatnának bele, azokat ugyanis nem én irtam.
A külföldi rendszerrel történő összahasonlitást egyelőre kihagytam, azt csak akkor teszem bele, ha a konzulens kevesli amit irok. Vésztartalék, hogy úgy mondjam, kell az is, nem lövöm el minden patronom egyszerre. HüPi létemre némi taktikai érzék azért szorult belém is :-))
Mellékletnek adatlapok, listák és az egész megkoronázásaként az a slide-show, amit az ősszel csináltam és ami alkalmas arra, hogy a programmal dolgozók arról megtanulják a használatot.
Nno.
Mi tartott nekem ezen közel másfél évig??

:-)) Szépjóreggelt!
Olyan levest főztem, de olyat!! Hmm, nyamm, nem azért mert én főztem (mit főztem, alkottam!!) de isteni lett.
A végeredménytől függetlenül a most következőket csak azok az erős gyomrú és idegzetű ínyencek olvassák el, akik bírják a "Hajrá Fradi, mindent bele!!" típusú ételeket.
Én ugyanis mindig olyankor főzöm a legjobb leveseket (és rakottasokat) amikor hűtőt takarítok.
Most is.
Úgy kezdődik ugye, hogy a kutyának szoktam venni húsos csirkemellcsontot. Ha nagyon szép és friss, akkor némi sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, fokhagyma és vöröshagyma hozzáadásával főzök belőle egy levest, amit utána leszűrve, kis dobozkákban lefagyasztok.
Aztán...
Hajjaj, remélem, semmit sem fogok kifelejteni.
Szóval a zöldséges doboz sarkában találtam 5 szem kelbimbót. A sárguló külső levelektől megtisztogattam, beledobtam egy lábosba. Mellékockáztam azt a negyed cukkinit, amiről még a hétvégén feledkeztem el. Ugyanígy járt a hétfőről megmaradt fél paszternák és a keddről maradt nyolcad cikk kelkáposzta. Volt még egy rózsa brokkolim is, majd miután az egészet átöntöttem egy nagyobb lábasba, hozzákarikáztam még egy csenevész, kisujjnyi petrezselyemgyökeret és egy fonnyadó sárgarépa felét. Ekkor már tudtam, hgoy remekművet fogok alkotni és összefutott a számban a nyál, így aztán a répa másik felét elrágcsáltam. Ma vettem a piacon szárzellert (metélőzeller, nincs gumója, csak húsos, vastag szára, salátába is isteni, érdemes kipróbálni) és póréhagymát is. Ezeket már a hétvégére szántam, de a zeller vékonyabb szárait és a póréhagyma zöld részeit is beleszeleteltem a levesnekvalóba. Erre az egészre loccsantottam egy kanál olívaolajat és lassú tűzön párolni kezdtem, úgy ahogy volt, mindent együtt. Amikor félig megpuhult, meghintetem egy-egy csipet bazsalikommal és oregánóval, majd rádobtam a még ki sem olvadt, fagyos csirkelevest. Mivel túl sűrű lett volna, öntöttem még egy kevés vizet hozzá és lefedve puhára főztem. Csipet sóval kellett csak utánaízesíteni, de komolyan mondom, isteni lett, ahogy az a mindenféle zöldség egyetlen nagy ízharmóniában összefőtt!!
És a fagyasztót még ki sem nyitottam! Ott is szokott azért lenni pár marék fagyasztott zöldborsó vagy az összegyűrt zacskó alján néhány szem zöldbab, karfiol, paradicsom, fejtett bab, hasonló nyári finomság.
Ez már majdnem minestrone, de hogy tényleg az legyen, a maradékhoz estére keverek egy kanálnyi paradicsompürét, fűszerezem még egy cispet oregánóval és kiülök vele az ajtó elé, a leanderek alá. Az idén úgyis olyan fura, meleg tél volt, hogy nem is kellett őket fagymentes helyre vinni. Tiszta mediterrán hangulat.

Uhh, jajj, szétesik a fejem.
Egész nap dübögnek, fúrnak, kopácsolnak, rosszul vagyok, itt rezeg bennem az a rohadt légkalapács.
Felszedték a parkettát, feltörik és kicserélik a betont, új ajtót vágnak két lakás között, lebontanak egy közfalat. Arról nem bezsélve, hogy két iszonyatosan nyikorgó talicskával hordják ki a sittet a konténerbe.
Kész vagyok, végem van.
Ennyi erővel akár dolgozni is bemehettem volna.
jajj.

"Valószínűleg a Teve utca felől, egy elhaladó gépkocsiból, sorozatlövő fegyverrel lőttek rá keddre virradóra, kevéssel hajnali fél kettő előtt a Rendőrségi Igazgatási Központ fővárosi, Teve utcai épületére." hvg.hu
Uhh.
Lehet gyártani az összeesküvéseméleteket.
Próbálnám a humoros oldalát nézni a dolognak, de nem igazán megy. Akár önmerénylet, akár figyelemelterelés, akár üzenet, akár pár idióta szorgalmi feladata, mindenképpen rémísztő.


Más:
tényleg tanácsra van szükségem.
Mit csináljak?
Vállaljam be az adatbázisom mint diplomamunkát és dolgozzak még rajta egy jó hónapot vagy még többet, vagy keressek valami egyszerűbbet?
Az a legrosszabb, hogy annyira ki vagyok merülve, hogy nem tudom femérni a belső tartalékaimat. Szeretnék minél hamarabb túl lenni az egészen, ugyanakkor meg ott van a nyomorult önbecsülésem. Nyilván nem ezzel fogom megváltani a világot, de mégis, mindig is rühelltem gagyit kiadni a kezemből.
Mit csináljak?

Mégmás:
basszuskulcs, itthon vagoyk egy hétig, erre eladták a szomszéd lakást és az új tulajdonos már kezdi is szétverni. Egész nap zúgnak, dübögnek, kopácsolnak, jajj.

:-) Szépjóestét!
A nap jó híre 2:
utoljára még jól kihasználtam hogy van üzemorvosunk és kértem tőle egy beutalót a laborba. Reggel mentem, iszonyú sokan voltak, kérdeztem is a nővérkét, hogy -Mi van itt?- Mondta, hogy jön a vizitdíj és azért van ekkora tömeg, még mindenki el akarja intézni "ingyen". El is szégyelltem magam és mérges is voltam, mert nekem igazán megért volna 300 Ft-ot ha két nap múlva 10 perc alatt megszabadulok és nem kell másfél órát várakoznom. De most már mindegy, ez eszembe sem jutott, mindenféle mással van tele a fejem.
A jó hír pedig az, hogy valamennyi értékem normális, mondhatni, nullkilométeres, újszerű állapotban vagyok. Egyedül a koleszterinem van a maximumon. Van megoldás, vagy megduplázom a napi fokhagyma-kapszula adagomat, vagy elkezdek articsókát is szedni mellé. De az is lehet, hogy megnyugszom, kipihenem magam, itthon úgyis szívesebben főzök zöldséges finomságokat és így magától rendbejön. A vérnyomásom is normális, szóval a mellkasi nyomásnak és az időnként nekilóduló szívdobbanásoknak csak idegi oka lehet.
El fog múlni, biztos vagyok benne, hogy néhány héten, maximum 2-3 hónapon belül el fog múlni az összes tünet.


Más:
tessenek olvasni napi szép gondolatokat: jel.freeblog.hu

ÁááááááááááÁÁÁÁáááááÁáÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!
ÁÁÁÁÁÁáááááÁÁÁÁÁááááÁáÁÁÁÁÁÁÁÁÁáááááá!!!!
ÁÁÁÁáááááááááááÁÁÁÁÁÁÁÁÁááááááááá!!!!!!!!

Uhh.
Tanulságos egy nap volt, az már biztos.
Hogy a fene enné meg az idióta HüPi agyamat!!!
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁááááááááááááááÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁááá!!!

Jajj.

Szóval ma beültem a könyvtárba, átnéztem és "kijegyzeteltem" 8 db diplomamunkát.
Igen, idézőjelben kijegyzeteltem, mert a 8-ból csak 3 volt, amiről egyáltalán érdemes volt jegyzetet írni.
Anyám, borogass, ezt nem hittem volna!
Mésfél éve szenvedek az adatbázisommal és mostanra sikerült eljutnom oda, hogy ez így nem jó, semmi se jó, képtelen vagyok megcsinálni. Képtelen vagyok "tankönyvszerűen", egységesen ábrázolni a folyamatokat és az adatszerkezeteket. Már fel is adtam, belenyugodtam, hgoy ez nekem nem fog menni.

És erre miket olvasok ma, na miket??
Kedvencem a vállalati döntéstámogató "szoftver", ekszcellben. Hehe, a táblázat képes kiszámolni, hogy ha valaki rendel 200 db sarokpántot, akkor ahhoz hány kiló réz, hány facsavar és hány munkaóra kell. Van benne egy raktárkészlet-kezelő és bérszámfejtő "modul" is. Gyakorlatilag egy-egy munkalap, beleírva, hogy a megrendelő ezt egyelőre nem kérte, ezért nem is szerepel a dolgozatban. Mondom: NEM-KÉR-TE és ezért NEM-SZE-RE-PEL!!! Basszus, ennél még az én táblázatom is többet tud, amit éppen pénteken hagytam félbe.
De egy diplomamunkában van olyan felmérés is, amit 79 (hetvenkilenc) ember töltött ki és amiből kiderül, hogy a 0-15 éves korosztály munkára szinte egyáltalán nem használja a számítógépet és hogy a férfiak jobban tájékozottak az informatikai újdonságokról mint a nők. A dolgozat 2006-ban íródott, és a "mire használja az internetet?" kérdésre adható válaszok között nem szerepelt egyetlen web2-es alkalmazás se. Tehát 2006-ban még sem a blog, sem a közösségépítő szájtok nem szerpeltek a kérdőívben.
Van távmunkával foglalkozó szakdolgozat is, 78 oldalból 46-on a Munkaügyi Közlönyből és HR-es tankönyvekből kimásolt definiciókkal, és olyan fontos megállapításokkal, minthogy a távmunásnak kevesebbet kell költeni ruházkodásra és szépítőszerekre. A maradék oldalakon pedig szerver- és routergyártók katalógusaiból kiollózott rajzokkal és árjegyzékekkel. Olyan szinten kimásolt rajzokkal, hogy még arra sem vette a szerző a fáradtságot, hogy a "home worker"-t és a "level1, level2"-t kijavítsa távmunkásra és 1. szint, 2. szintre. A függelékben van néhány szép grafikon amiről leolvasható, hogy micsoda különbség van az angol, a norvég és a magyar távmunkások között. Mindez nem lenne baj, ha mondjuk egy HR szak volnánk, de ez itten egy informatikai főiskola, könyörgöm!
És így tovább és így tovább, valami elképesztően gagyi dolgozatok voltak a kezemben.
És most szidom magam, hogy miért nem kezdtem ezt el hamarabb!!
HüPi, HüPi, HüPi, HüPi, HüPi, HüPi, az vagyok!
Az a helyzet, hogy nekem gyakorlatilag két diplomamunkára való anyagom van már kész; egyike az adatszerkezetről, a másikat pedig a folyamat elemzéséről írhathám meg. Tulajdonképpen mind a kettő készen volt már legaláb fél éve, csak az összekötő szöveget kéne megírnom és hozzáollóznom az elméleti dolgokat a tankönyvből.
És mit össze kínlódtam, édes jó istenem, mit szenvedtem én, hogy az a nyomorult diplomamunka "önálló feladatmegoldás legyen és tükrözze a felsőfokú ismereteimet". És elhittem, basszus, elhittem, hogy nincsenek is felsőfokú ismereteim.
Uhh.
Két lehetőség van:
vagy megírom a diplomamunkát az adatbázisból, vagy választok valami gagyi témát, mondjuk az optikai adathordozók fejlődését.
Az előbbinek az az előnye, hogy messziről ordít róla, hogy önálló munka. Hátránya, hogy akkor egy darabig még vissza kell járnom az éppen most felmondott munkahelyemre. Ezt nem tudom, hogy a mostani leamortizált állapotomban hogy bírnám. Hátránya még az is, hogy tutira nem lesz tökéletes, legalábbis csomó minden egyedi lesz benne amit nem tudok akadémikus, tankönyvi nyelvre lefordítani.
Az optikai hordozósnak (mondjuk, de írhatnék az internet penetrációról is, mondjuk) az az előnye, hogy az internetről és mindenféle műszaki leírásokból és katalógusokból gyakorlatilag egy hét alatt összeollózható és beszkennelhető. Hátránya, hogy ugyanolyan gagyi lesz mint amiket ma olvastam - és amit rühellenék kiadni a kezemből. Legalábis eddig útáltam, de mivel éppen most tettem lejjebb a lécet, hát lehet, hogy ez még beleférne.
Idióta, maximalista HüPi aki vagyok, uhh, hogy útálom magamat!
Mindegy, az éjjel még megálmodom, hogy mi legyen.


Más:
amig kigyüjötték a diplomamunkákat, elmentem ebédelni a suli menzájára.
Kértem egy kis adag (csészényi) palóclevest és egy szintén kis adag (kistányérnyi) diós tésztát.
A levesben hús ugyan nem volt, viszont túl sok tejfölt tettek bele. Szerintem a galuska sem éppen a palóc levesbe való, de hosszú évek óta ez volt az első menzai levesem ami nem volt elsózva és a leveskocka íze sem tengett túl benne.
Legnagyobb meglepetésemre diós tésztán sem dejó volt, hanem valódi dió. A tészta bár kissé sápadt, de mégsem az a tipikus, szétázott izé, hanem volt némi teste és tartása. Ha még egy kanál baracklekvárt is adtak volna hozzá, akár tökéletesnek is mondanám.
Mindezért bírtam fizetni 250 ft-ot, kicsit még el is szégyelltem magam, hogy ilyen olcsó. Persze, minden fél adag, az egész menü ára 500 ft lett volna. De ez is milyen korrekt már, az irodai menzán a fél adag ára 75%-a a normálénak, itt meg a fél adagnak fél ára van, nahát!!!
Holnap is megyek :-))
Tényleg, van még pár diplomamunka, amit el akarok olvasni :-(

Mégmás:
abból, hogy ma simán elolvastam és meg is értettem 8 szakdolgozatot arra következtetek, hogy mégsincs se agysorvadásom, se agylágyulásom.
Ez azért nem olyan rossz hír, sőt, hogy őszinte legyek, elég nagy kő esett le a szívemről.

:-) Szépjóestét!
Vágytam már valami könnyű zenésre, ezért tegnap megnéztük a Dreamgirls-t.
Hát, az elvárásaimnak csak az egyik fele jött be; a zenés. A másik fele, a könnyű, nos, az egyáltalán nem mondható erre a filmre.
Kemény világ a showbusiness, ez a musical erre tökéletesen rávilágít. Vannak szerződéskötést elősegítő kanapék, vannak ellopott számok, lefizetett lemezlovasok és ráadásul nem is a hang számít igazán, sokkal inkább az, hogy ki milyen mutatós. Akinek lejárt a lemeze vagy nem elég csinos, azt szemrebbenés nélkül kikukázzák. Ebben a történetben mindezt még megfejeli a fekete-fehér ellentét és az előítéletek. Martin Luther King a nagypolitikában, a zenészek meg a mindennapi életben próbálják elfogadtatni a néger kultúrát. És próbálják megtartani is, hisz a fehérek jobban szeretik a csókos, táncos, nyálas zenéket a valódi fekete soulnál. Jól összerakott kis film, de csak az nézze meg, aki közel két és fél órán keresztül bír -némi diszkóval könnyített- soul zenét hallgatni.



Jamie Foxx tenyérbemászóan aljas és számító, Beyoncé Knowles gyönyörű, Jennifer Hudsonnak pedig olyan hangja van, hogy az ember libabőrös lesz tőle. De amin a legjobban meglepődtem, hogy Eddie Murphy határozottan jó színész. Én nem szeretem azt a fajta pisi-kaki-puki humort amit az ő komédiái képviselnek, de ebben az alkotásban bejött a játéka. Arra vagyok csak kíváncsi, hogy ki kölcsönözte neki a hangot. Mert hogy nem ő énekelt, az tuti. Vagy ha mégis, akkor kár néki színésznek lenni, mindnyájan jobban járnánk, ha inkább énekelne.

"Európa a globalizáció miatt ostrom alatt van, ezért egy választásunk lehet, a kitörés, és folytatni fogjuk harcunkat, a győzelem vagy a halál szellemiségében." index
Hm.
Hmhm.
Most mit mondjak?
Mondjam, hogy nem csak ez a két lehetőség létezik? Mondjam, hogy meghalni sokkal könyebb mint megállni a kihívás előtt és alkalmazkodni a változó körülményekhez?
Nem mondom, fölösleges.
Aki elég bátor hozzá, az bármilyen körülmények között is önmaga tud maradni - legyen szó egyénről vagy családról vagy még nagyobb közösségről, egy nemzetről vagy egy kultúráról. Aki nem elég bátor, hát istenkém, az haljon hősi halált, ha az neki úgy jobban tetszik.
A magyarokról nem hiába terjedt el, hogy ha bemennek utánad egy forgóajtón, akkor előtted fognak kijönni belőle - igaz, sem az atomtudós marslakóink, sem a Korda fivérek, sem a Nobel-díjasaink, sem a világhírű zenészeink és karmestereink nem festegették a falra a nemzethalált. Tették a dolgukat, csinálták amihez értettek és közben bárhol is éltek, magyarok tudtak maradni. És a világ is szerencsére róluk azonosít be minket nem pedig arról a pár tucatnyi emberről, akiknek minden második szavuk az hogy magyar, minden harmadik szavuk a nemzet és minden negyedik a nemzethalál.

"Tíz alkalomra szóló vizitbérletet ad ki a nyíregyházi Jósa András Megyei Kórház a február 15-től kötelező vizitdíj ügyintézésének megkönnyítésére" nol.hu
uhhh.
phuuuu.
1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10.
Kilélegez ... belélegez .... ki ... be ...

Nos, ott Nyíregyházán ők legalább kreatívak és próbálnak egyszerűsíteni a dolgon.
Hanem.
Hanem, ott lett ez az egész elba elrontva, amikor pár évvel ezelőtt, a TB-kártya bevezetésekor spórolási célzattal azt a fóliába hegesztett papírrongyot választották ki, amit ma is használunk.
Holott ....
holott már akkoriban is fel volt találva a mágneskártya is meg a csipkártya is. Esetünkben most a csipkártya lett volna jobb megoldás. Igaz, kicsit drágább lett volna, de akkoriban már a világ nagyon sok országában alkalmazták az intelligens kis plasztiklapocskákat nem csak bank- vagy telefonkártyaként, de személyazonosítóként is. Azóta meg itt vannak a pontgyűjtő kártyák, a különböző áruházláncok által kibocsátott elektronikus pénztárcák és hasonlók.
Már 10 éve is látszott, hogy a csipkártya a jövő eszköze, hát nagyon kár volt akkor egyetlen lépéssel nem átállni a korszerűbb technikára.
Miért is írom ezt, mi köze van ennek a vizitdíjhoz?
Hát az, hogy a csipkártya kiválóan alkalmas lenne erre a célra. Egy mozdulattal (ti.: lehúzással) azonosítja a beteget, az orvosnak nem kell bajlódnia a TB szám és egyéb személyi adatok rögzítésével. Ugyanezzel a lehúzással az is ellenőrízhető lenne, hogy az illető biztosított-e, jogosult-e az ellátásra. Ha nem jogosult, vagy ha extra szolgáltatást akarna igénybe venni a paciens, ugyanezt a kártyát egy bankautomatánál bármikor, bármilyen összeggel feltöltheti. Ha olyan szolgáltatást vesz igénybe, amiért fizetni kell, de amit a TB később visszatérít neki, a TB is feltöltheti a kártyát. Mint ahogy most is, ha már vizitdíj, akkor egy automatánál feltöltöm a 300 ft-tal (vagy 2x vagy 3x 300-zal, amennyivel akarom) és az orvos lehúzza, kibújik a leolvasóból a nyugta és kész. Ha vlaki mentesül a vizitdíj alól (mert mondjuk cukorbeteg), akkor a TB havonta (félévente, évente, ahogy jobban kijön) feltölti az ingyenesen járó vizitdíjak összegét az elektronikus pénztárcaként is funkcionáló TB-kártyámra és az eljárás a továbbiakban ugyanaz, a paciens ha nem akarja, észre sem veszi, hogy fizetett.
Arról nem beszélve, hogy egy intelligens kártyán eltárolható a paciens vércsoportja, betegségei, esetleges túlérzékenységei és hasonló, adot thelyzetben életmentő adatok.
Csak hát ehhez akkor kellett volna gondolkozni.
Most viszont van nekünk szép plasztikfóliába hegesztett, könnyen hamisítható TB-kártyánk és van hozzá pénztárosunk, nyugtatömbünk, pénztárgépünk, adminisztrációval agyonterhelt orvosunk, frusztrált és lealázott betegünk, van vizitdíjbérletünk, majdnem lett vizitdíj bélyegünk is, csak éppen közben halvány lila gőzünk sincs arról, hogy akkor most ki fizet biztosítást és ki nem.
De hát a stratégia soha nem volt a döntéshozóink erőssége.
Lassan már a legszutykosabb kis közérthálózatnak is törvásárlói- és pontgyűjtő kártyája van, amivel hajszálpontosan tudja követni a vásárlói pénzköltési és fogyasztási szokásait. Csak éppen az ország egyik legnagyobb szolgáltatója nem él a technika adta lehetőségekkel.

Bringás, gyalogos tüntetés a szmogrendeletért 2007.02.11-én vasárnap délután.

:-DD
majd' becsurgattam a röhögéstől :-DD
Nyelvgyakorlás céljából kipróbáltam egy fordító programot. Egyetlen kattintással meg lehet adni a lefordítandó internetes oldal címét, három másodperc alatt ott is van a fordítás. :-DD jajjjajjj, nadonlyóóó :-D

Íme, a fordítás:
Szabadságok
Az elmúlt néhány héten hallottam sokszor, hogy jobb küldeni Happy Holidayst! boldog karácsony helyett céduláz!.
Miért?
Mert egy Happy Holidays! kártya van semleges és nem sebzi meg olyan zsidóknak a vallásos érzéseit, akik ekkor ünneplik Hanukkah-t, vagy olyan muszlimok, akiknek a legnagyobb szabadságai a Ramadan. Vagy japán porcelánok, mert nekik a legtöbb fontos szabadság az, hogy a cseresznyefák mikor virágoznak.

Úgyhogy ez jobb, hogy küld egy semlegeset, nem alak, nem illat, nem szín, az üdvözletek és népek el tudják dönteni maguknak, hogy egy szabadság mit jelent nekik.

Khm.
Khmkhm.

Azt mondanám, hogy ez a fajta üdvözlet udvarias lehet de határozottan nem igazi, szívélyes üdvözletek.

Nekem megsértettnek kellene éreznem magamat ha a bányawhished* egy zsidóbarátja én, boldog Hanukkah? Vagy ez megsebezne engem, ha egy kínai üzleti partner a kínai New Yearnek egy kártyát küldene nekem? Vagy rólam azt hiszik, hogy megsebzem egy szerb toll-barátomat, ha december 24-én boldog karácsonyt kívántam neki és nem 2 héttel később amikor a szerbek ugyanazokat a szabadságokat ünneplik?
Miért?
Miért tapintásra, amit megsebeztek és megsértettek ahelyett, hogy tiszteltnek és tiszteltnek érezte magát?
A véleményem által, ha egy barát vagy egy üzleti partner vagy egy munkatárs greatsek* én a saját szabadságán, mikor a saját vallása és/vagy kultúrmondásai ő hogy tegyek úgy, rólam azt hiszik, hogy boldognak és tiszteltnek érzem magamat.
Nekem a legtöbbként vennem kell azt őszinte énekel respection.

Annyira, a véleményem által salátaöntet helyett az egész szó egyenruhában, üzenő ugyanazon kívül Happy Holidays! levelezőlapok hiányoló a sajátom őszinte hisz nekünk boldogoknak kellene lennünk, hogy a világ gazdag színekben, ízekben, illatokban, vallásokban és kultúrákban.

Ha te vagy egy keresztény karácsonyt kívánsz Merrynek!, ha te olyan zsidó vagy, akinek Happy Hanukkah-t kívánod!, ha te egy muszlim vagy, ünnepled Ramadant és ha te japán vagy, ünnepelsz az virágzó a cseresznyefák.

Wheresoever élsz, whatsoever a vallásod van, te ünnepeljed a saját szabadságaidat és ha érzel, kedvelj, üdvözlöd a barátaidat és aquatancieseidet* azon az alkalmon. És annak, ami megkapja a legjobb kívánságaidat, boldognak, tiszteltnek és tiszteltnek kellene éreznie magát.

És valamint tudok nagy te csak amikor ünneplek valamit mi van a kultúrámban. Csak boldog karácsonyt tudok kívánni neked! mert nekem az a szabadság mikor emberek nagy egymás. Egy nem tud kívánni te ... mondjuk Happy Wintertime! mert az nem képzi a kultúrám részét és ez soha nem hangzana őszintének.

Annyira mind az mondani akartam azt te lehet nagy én bármikor amikor érzel, kedvelj és én evvel boldog leszek.
Egyetlen fontos az igazán gondolod az üdvözleteidet.


Ime, az eredeti szöveg:Holidays
In the past few weeks I have heard many times that it is better to send "Happy Holidays!" cards instead of "Merry Christmas!".
Why?
Because a "Happy Holidays!" card is neutral and does not hurt the religious feelings of Jews who celebrate Hanukkah this time or Muslims whose greatest holidays are the Ramadan. Or japans, because for them the most important holidays are when the cherry trees blossom.

So it is better to send a neutral, no shape, no fragrance, no colour greetings and folks can decide for themselves what a holiday means for them.

Khm.
Khmkhm.

I would say that these type of greetings may be polite but definitely not real, hearty greetings.

Should I feel offended if a Jew friend of mine whished me happy Hanukkah? Or would it hurt me if a Chinese business partner sent me a card for the Chinese New Year? Or am I supposed to hurt a Serbian pen-friend of mine if i wished him Merry Christmas on the 24th of December and not 2 weeks later when the Serbs celebrate the same holidays?
Why?
Why to feel hurt and offended instead of feeling honoured and respected?
By my opinion, if a friend or a business partner or a colleague greats me on his own holiday, when his own religion and/or culture says him to do so, I am supposed to feel happy and honoured.
I must take it as the most sincere sing of respection.

So, by my opinion instead of dressing the whole word in uniform, sending out the same "Happy Holidays!" postcards lacking of my own sincere believes we should be happy that the world is rich in colours, tastes, fragrances, religions and cultures.

If you are a Christian you wish 'Merry Christmas!', if you are a Jew you wish 'Happy Hanukkah!', if you are a Muslim you celebrate Ramadan and if you are Japanese you celebrate the blossoming of the cherry trees.

Wheresoever you live, whatsoever your religion is, you celebrate your own holidays and if you feel like, you greet your friends and aquatancies on that occasion. And the one receiving your best wishes should feel happy, respected and honoured.

And also, I can great you only when I celebrate something what is in my culture. I can only wish you "Merry Christmas!" because for me that is the holiday when people great each other. A can not wish you ... let's say "Happy Wintertime!" because that is not part of my culture and it would never sound sincere.

So all I wanted to say that you may great me at any time, when you feel like and I will be happy with it.
Only important that you really mean your greetings.

:-DD lyó, nadonnadonlyóóóóó""

Most viszont inkább húzok haza mert ahhoz képest, hgoy a felmondási időm töltöm, tegnap fél hétig itt basztam a rezet, ma meg megint háromnegyed három volt, mire beláttam, hogy este hatnál hamarabb úgysem tudnék végezni, hát akkor inkább abbahagyom ...
(viszont komoly sikerélményeim vannak ekszcell függvényügyileg, hehe, bezonyám, nem csak a dátumokkal bűvészkedek, de logikai, "Ha üres akkor... HA nem üres akkor ...." blalblablabla. Még élvezem is, a francba, hülye sztahanovista idióta aki vagyok.
Nyomás a piacra, a hétvégén brokkolis csirkemellet akarok főzni meg pulykanyakból levest, a benne főtt zöldségből pedig francia salátát. És hasonlók. Hmm. hétvége jön, hip-hip-hurrááááá!!

"...számunkra sem Idő, sem Tér nem létezik, vagyis létezik, de nekünk -minden tudományos tételt cáfolva- különböző Idő és Tér létezik..." VÁ
Ajjaj. Ismerős.

:-) Szépjóestét!
Hehe, határozottan kezdek elszemtelenedni. Kitaktikáztam magamnak egy hét szabadságot ugyanis. Mondtam, hogy ha én 28-ig vagyok az új kolléganő meg 1-én jön, akkor mikor fogom átadni neki a munkát? Úgy lenne a logikus, hogy néhány napig együtt dolgozhassunk, nem? Addig addig, hogy a jövő héten -egy nap kivételével- elengedtek. Legalább két napot a könyvtárban kell töltenem hogy belőhessem azt a minimumot, ami egy diplomamunkához szükséges. Hülye voltam, mert ezt már hamarabb meg kellett volna tenni. Lehet, hogy amit én akarok csinálni, abból három szakdolgozat is kitelne - vagy egy fél se. Az is lehet, hogy megúszhatnám az egészet valami pofásra összeollózott munkával. Tényleg a minimális energiát akarom ráfordítani, amit már tudok azt úgyis tudom, amit majd még meg kell tanulnom az életem folyamán azt úgyis meg fogom tanulni - már persze ha ki nem derül, hogy mondjuk például szivacsos agysorvadásban szenvedek. De ennek azért elég kicsi az esélye.
Szóval a jövő héten könyvtár, és ami még ennél is sokkal rosszabb; könyvelés és adóbevallás.
GgggrrRRrrrr :-(

Más:
Tessenek olvasni kicsit a klímaváltozásról nemrégiben kiadott ENSZ-jelentésről: drc és dolphin

:-) Szépjóestét!
Nno, máma jól elfáradtam.
Egyre erősödik bennem az elhatározás, hogy ha túl vagyok a diplomázáson, el kéne kezdeni tanítani. Egyszerűen nem bírom elhinni ugyanis, hogy ebben az országban ekkora az informatikai analfabetizmus.
Ma újabb két példájával találkoztam ugyanis annak, hogy ecdl vizsgával rendelkező kolléganők mennyire semmit, de tényleg semmit nem tudnak.
Az egyik eset:
állok a fénymásolónál, adogatom be az anyagot, közben a hátam mögött Madame Passziánsz (aki 7-8 éve dolgozik számítógéppel és 4 modulos ecdl vizsgája van) korrepetálta Morci kollégát, aki viszont most jár tanfolyamra - a cég pénzén természetesen. Szóval annyit hallottam csak, hogy "hát nem is tudom, itt kéne pedig lennie, így tanították az aláhúzást, tök hülye ez a gép, nem tudom miért nem húzza alá....."

A másik eset:
Szintén 4 modulos kolléganő hív kétségbeesetten hogy segítsek, egy táblázatot kéne csinálnia. Mondom jöjjön át, mondja el hogy mi kell bele és megszerkesztem.
-Átküldöd utána a gépemre?- kérdi tétován.
-Nem, nem küldöm át, bementem a köynvtáradba...-
Szóval hiába magyaráztam el már nem tudom hányszor, hogy van ugye a vincseszter, van egy nagy közös szerver és van kivehető meg berakható adathordozó, még mindig nem érti, vagy nem bírja megjegyezni. És nem azért mert én magyarázom rosszul, hisz tanfolyamra is járt, hát ha én hülye vagyok is, de ott tán csak megtanították neki, nem? Hát nem. Megcsináltam neki a táblázatot, visszament a helyére és még az előbbinél is kétségbeesettebben hívott, hogy nem leli a táblázatot. Annyi nem ragadt rá, hogy megtalálja a könyvtárában a legutolsó fájlt! Félre kellett tennem a munkám és átmenni hozzá. Aztán, ha már ott voltam, mégegyszer (cirka már harmincadszor) elmagyaráztam neki a copy-paste-t. Úgy örült, mint egy kisgyerek karácsonykor, hogy jaj de jó, nem kell neki újra begépelni azt, amit egyszer már egy másik fájlba beleírt.

Én meg visszamentem a helyemre és fogtam a fejem, hogy édesjóistenem, hát kik tanítják ezeket az embereket, hogyan, és legfőképpen hogy engedhetik át őket a vizsgán?? Ember, hát nem bonyolult függvényeket kell írniuk, nem harminc fejezetből álló, decimálisan alcímekre osztott könyvet kell szerkeszteniük, fejléccel, lábléccel, jelmagyarázattal, tartalomjegyzékkel meg egyéb ilyen borzalmasságokkal ellátniuk, hanem csak beszúrni egy nyamvadt levélbe egy 8*10-es táblázatot. Vagy ami még szörnyűbb, megtalálni azt a fájlt, amit két perccel előtte a szeme láttára mentettem el.

Szóval, aki ennyire hülye, az fizesse meg az árát a leckének. Én bizony egy életem, egy halálom, de megpróbálom, hogy felhasználókat tanítsak. De nem úgy, általánosságban mint az ecdl, hogy mutatnak valamit aztán a felhasználó találja ki, hogy ebből ő mit hasznosíthat a napi munkájában. Nem, én pont fordítva fogom csinálni; előbb felmérem, hogy milyen típusú munkákat csinálnak az egyes munkahelyeken és azokból a feladatokból kiindulva tanítom meg őket a számítógép célirányos használatára. Hogy az a nyomorult számítógép végre szerszám legyen a kezükben és ne legyőzendő ellenség.
Uhh.

Történt ma más is.
Délelőtt vendégeink voltak, imádom, öten egy irodában, plusz 3-4 partner, hurrá, próbáljon meg valaki dolgozni közben. 11 előtt lementem a büfébe ebédelni, 11.15-kor indultam vissza. Gondoltam, a kollégák pont most indulnak ebédelni, hurrá, legalább fél óráig csönd lesz. Belépek, hát az egyik csaj ül az asztalnál és a tegnapi vacsorájukból maradt tatárbifszteket keni kenyérre. Lesunyom a fejem, ülök le a géphez, egyszercsak megszólal;
-hallottad, hogy a sóbertnorbit meg feljelentették?-
Megállt bennem az ütő, basszus, direkt előbb megyek enni, csakhogy legalább fél órát csendben dolgozhassak, erre jön nekem sóbertnorbival, hát mi van itt, fáj a csönd, vagy mindenkinek kaparni kezd a torka, ha negyed óráig nem szólalhat meg?
-kijazasóbertnorbi?- vetettem oda foghegyről,meglehetősen ellenséges hangon, de hiába, nem tudtam kedvét szegni.
-jaj, hát tudod, az a fitneszguru, feljelentették, tök igazuk van....-
-ne haragud, de kurvára nem érdekel, hogy mi van a sóbertnorbival.-
-Jaaa! bocs.-
ja. Én is bocs, megint én voltam a bunkó.

:-) Széjóestét!
Szóval vasárnap ott hagytam abba, hogy Cserhalmi zseniális és túlsúlyos a Play Strindbergben.

Egyszerűen elképesztő a pasi, mindent, tényleg mindent kihoz Edgar széteső, despota, megalkuvó személyiségéből. Bizisten úgy játszik, mintha utoljára játszhatna és még egyszer meg akarná mutatni mit is tud ő a színészetről. Mindent tud, ez kétségtelen. Tök fölösleges volt a hasára kötni azt az összehajtogatott törölközőt, csak zavart, mert az ing alatt kidudorodott a szögletes csücske. Cserhalmi ilyen olcsó fogások nélkül is tud tohonya és pocakos lenni. És esküszöm, áporodott dohány-, savanyú szesz- és fingszaga volt. Messziről, az ötödik sorból érezni véltem a bűzét. Még azt is el tudja játszani hogy egy hete nem mosdott.

Mellette Hernádi Judit Alicéje éppen csak nyafog vagy hisztizik néha egy kicsit. Hernádi amúgy is az a fajta szinésznő aki mindig önmaga különböző hangulatait játsza. Nem belebújik egy szerepbe, hanem magára veszi azt. Minden fintora, minden hangsúlya, minden mozdulata öszetéveszthetetlenül Hernádis. Flegma, kacér, hisztis, dühös, számító, tud ő mindent, csak éppen mindig magát játsza. Egyetlen pillanata volt, amikor megjelent a tekintetében valami, ami a kisemmizett asszonyok sajátja. A nagy szerelmi jelenetnél Kurt és ő tépik le magukról a ruhákat. Alice várta, hogy majd a férfi mohón nekiesik. Elyett az hanyatt dobta magát és hívta, hogy a nő meglovagolja. Alice bólintott picit, na ott, abban a mozdulatban benne volt, hogy "hát ez van, megint nem lesz orgazmusom, így van ez mindig, tegyünk hát most is úgy, mintha lenne." Ez a tekintet fordulópont volt a darabban, innestől kezdve már nem a szerelmet kereste, megelégedett csak a pénzzel. Ettől a kis jelenettől eltekintve mélyen a jutalomjátékát játszó Cserhalmi alatt maradt.

Érdekes, de a kimért, rendkivül összeszedett Kurt-ot játszó Seress Zoltán viszont végig partnere tudott maradni Cserhalminak. Nyilván az ellenpontozás működött, a két véglet erősítette fel egymást, de nekem nagyon bejött Seress visszafogott játéka. Tisztán érzékelhető volt a nyugalma mögött megbúvó titok és a karakter belső feszültsége. Az a pókerarc meg amivel a nő váratlan pálfordulását fogadta tökéletes volt. Annyira, hogy jobb szerettem volna ha ő marad a szinpadon és végignézhetem ahogy kirobban belőle a düh. Vagy pont fodítva, ahogy lazán túllép a kis afféron. Attól a jelenettől kezdve az ő jövője izgatott leginkább, sajnos pont ez a szál maradt elvarratlan - ami érthető is, hisz nem ő volt a főszereplő.

Ebből az utolsó félmondatból kiderülhet, hogy minden színészi teljesítmény ellenére sem voltam elragadtatva a darabtól. Az alapsztori nagyon jó pedig; egy szétesőben levő házasságba betoppan a nő fiatalkori szerelme. Nem egy szokványos háromszögdarab, sokkal inkább arról szól, hogy a még mindig egész jóképű, ráadásul jómódú leánykori szerelem helyett miért választja a nő mégis az iszákos, roncs férjet és az elérhető közelségbe került özvegységet. Szóval jó a történet, csak kissé terjengős a darab. Túl hosszan ecseteli a házaspár évtizedek alatt kialakult zsörtölődéseit és gyűlölködését. A folyton ismétlődő veszekedések unalmát feloldandó pedig túl sokat bíz a színészekre - amit egyikük jócskán túl-, másikuk kissé alulteljesíti. Sajnos gyakran leül a darab és ezen még Cserhalmi zsenialitása sem segít. Viszont nagyon jó őt szinpadon látni, szóval nyomás jegyet venni mert a darab sajnos csak félházzal megy.

:-) Szépjóestét!
Csak a rend kedvéértmegszokásból vigyorgok, egyébként a halálomon vagyok. Iszonyatosan fáj a hasam, annyira, hogy még a duplán bevett görcsoldó sem használt. Hazafelé jövet vettem egy kis üveg unikumot amit hazaérve jól meghúztam. A slukk is derekasra sikerült és alkoholt sem ittam a léböjt óta, úgyhogy a gyógyhatású készítmény azonnal fejbe kólintott, de annyira, hogy alig tudok egyenesen ülni. Ezért aztán ma a szokásosnál valószínűleg kissé zavarosabb -és tán elkeseredettebb- lesz a blog.
Ilyenkor rettenetesen irígylem a férfiakat. Sohase hallottam még ugyanis, hogy ha egy férfi ideges, vagy maga alatt van, vagy úgy érzi hogy éppen elborítják a hullámok, vagy csúsznak ki a kezéből a dolgok, szóval sohasem hallottam még, hogy egy férfinak bármi miatt is a szokásosnál erősebb menstruációs görcsei lennének. Jó nekik.
Nno.

Ma befejeztük a felmondási procedúrát is. Február 28-ig vagyok, a munkaviszony közös megegyezéssel szűnik meg. Hogy ez nekik miért jó, csak sejtem. Tudtommal a felmondás nekem jelentene hátrányt. Én azt bevállaltam, nem is kértem semmit csak azt, hogy minél hamarabb engedjenek el. Gyanítom, hogy így megfelezhetik af elmondási időt, de csak gyanítom, igaziból nem érdekel. Még úgy sem akarok oda tartozni, ha esetleg felmentenének a munkavégzés alól.
Egyébként a nagyfőnök volt az első élő ember, akinek összefüggő mondatokban elmondtam, hogy miért is mondtam fel. Nyilván nem azért voltam ilyen bizalommal iránta mert férfi (mégmeg micsoda jóképű férfi, ajjaj, hm,nyamm!), dehogyis. Nem hiszem ugyanis, hogy a férfiak kevésbé lennének pletykásak mint a nők. Valószínűleg azért mert ő semleges, kissé unta is a sirámaimat, nyilvánvalóan tökmindegy neki, hogy ki a cégnél a negyvenkettedik adminisztrátor. Nekem meg pont jólesett ez a kivülálló közöny, majdnem olyan volt, mintha blogoltam volna, csak hangosan kimondtam a gondolataimat. Nincs kizárva, hogy alkalomadtán elkezdek egy hangos blogot vezetni, jobb, mint az írás. Legalábis jobban formában tart, az írásnak megvan az a hátránya, hogy elszokok a beszédtől. Azért is lógok annyira ki a munkahelyemen, mert én ellennék egész nap egyetlen szó nélkül, körülöttem meg majdnem mindenki beszéd- (és ami ezzel jár, pletyka-) kényszerben szenved. Ez van.

Más:
tök véletlenül belefutottam egy helyes, eladó kis házikóba. Két szoba, konyha, veranda, alsóépület. Téglából, terméskő alapokon, 950 n2-es telken, a Gödöllői dombságban, Pesttől nem egészen 60 km-re. Gázcsonk az udvarban, 1 km-es körzeten belül buszmegálló, vasútállomás, piac, kiserdő, nagyerdő. Kábé 11 millióból megszerezhető, a megvételhez 3 millió ft körüli hitelt kéne csak felvennem. Szóval most bőszen kalkulálok. Ez csak a megvételhez elegendő, hozzá kell még számolni, hogy a tetőt max. 2-3 éven belül le kell cserélni és a veranda üvegezetlen, lehet a nyílászárókat is cserélni kell majd. A fűtés vaskályha, a fürdőszoba 20 éves, szóval bőven van mit rákölteni. Járulékos költségként vonatbérlet havi 28 ezer körül van, ezt hozzá kell számolni a rezsihez.
Kár, hogy éppen most rendült meg a hitelképességem. Illetve hát nem megrendült, csak amig új munkahelyem nincs (márpedig cirka fél évig nem lesz, ezt ígérem!!) addig nem vállalnék be havi 70-80 ezer ft hiteltörlesztést és rezsit.
Hacsak...... hacsak nem sikerül otthon végezhető munkát találnom, mert akkor a közlekedési költség (és az erre fordítandó idő) drámaian csökkenthető lenne.
Nno.
Nem ácsingózok tovább, fölösleges. 3-6 hónapnyi szünetet kell adni magamnak, aztán meglátjuk.
És a jövő héten ki kell menni a suliba, diplomamunka témát és konzulenst kérni.
Ez a legfontosabb.
Meg az, hogy amit két görcsoldó nem tudott elintézni, azt a csodatévő unikumból nem egészen egy deci megtette; elmúlt a hasamból a görcs. Cserébe viszont iszonyatosan szédülök.

:-) Szépjóestét!
Cserhalmi az egyik legjobb, ha nem a legeslegjobb kortárs színészünk. Iszonyú súlya van a szinpadon, nem lehet akárkikkel és akármilyen darabban felléptetni.
A többit majd inkább holnap, esek össze a fáradtságtól és holnap nehéz napom lesz, muszáj aludnom.

Guberálás II.
Sokat, tényleg nagyon sokat megérthetnék az emberek viselkedéséről ha rájönnék, hogy hogy a francba kerül kiégett villanykörte a megyeri erdő közepébe??
Hhe? Meg tudná nekem valaki magyarázni, hogy a mi a francért visz ki egy emberállat egy zacskó villanykörtét meg fénycsövet az erdő szélére??? Ugyanennyi fáradtsággal elvihetné a legközelbbi szelektív gyüjtőbe is, manapság már minden nagyobb közért meg lakótelep mellett van.

Egyébként bocs a csúnya beszédért. Pofán mégse verhetem(*) az ilyen állatot, hát legalább szidom.

Uhh.

Más:
tegnap sárgaborsólevest készítettem füstölt oldalassal. Ez utóbbi ugyan se nem füstölt, de még csak nem is oldalas, én legalábbis nem ismertem fel abban a mázgás, szottyos, tubarózsaszín mócsingban a gyerekkorom pirosasbarna, a vágás vonalán márványosan csillogó husiját. A leves anélkül is jó lett, rengeteg fokhagymával és kevés csípőspaprikával ízesítettem. Kicsit el is feledkeztem róla, fél órával tovább maradt a tűzön mint eredetileg gondoltam. De a sárgaborsó (és a legtöbb száraz hüvelyes) már csak ilyen; minél jobban szétfő, annál ízletesebb.

Mennem kell dolgozni, ráadásul sietek is, mert este (végre!!!) a kedvenc színészem, Cserhalmi Györgyöt láthatom szinpadon; Play Strinberg a Tháliában.


------------------------------------------------------------------------------------
(*)csak azért nem, mert nem látom amikor leteszi. Ha elkapnám, indulatból simán el tudnám törni a karját. Még azt sem bánnám, ha le kell ülnöm utána. Úgy látszik, az összes elfojtott agresszióm ezekre a barmokra összpontosul.

:-) Szépjóestét!
Ma guberáltam egy jót.
Bizisten!
Jöttünk keresztül az erdőn, két tábortűz helyébe is belebotlottunk. Az egyik még füstölt, ebben a jó friss kis szélben a jó kurva édesanyját annak, aki égve otthagy egy tüzet egy erdőben. Basszus, emberek, a négy elemet tisztelni kéne! Tüzet őrízetlenül nem hagyunk, hullámtérbe nem építkezünk, széljárta helyeken erpősebb tetőt építünk, földrengésveszélyes területeken meg erősebb házakat. Ebből a négy szabályból az elsőt a legegyszerűbb (és a legolcsóbb) betartani. Én is szeretek szabdban sütni-főzni, de a tüzet mindig eloltom magam után. Aki ezt az alapszabályt nem képes felismerni, az megérdemli, hogy a saját házába égjen bele.
Itt most annál is könyebb lett volna, mert mindössze két lépésre volt a Duna. De aki faszfejnek született az faszfej is marad örökké, az ilyennek tán inkább egy frissen gőzölgő trágyadomb tetején kéne melegíteni az ételét, azzal nem sodorna veszélybe másokat.
Mindegy, nálam volt a madárszotyis zacskó, két merítéssel el is oltottuk. És ha már zacskó, akkor beleszedtem azt a két boros- és három sörösüveget, amit szintén a tűzrakók hagytak hátra. Emiatt is elszórtam már pár átkot itt. Nincs már egy tenyérnyi hely ezen a nyomorult, emberverte bolygón, ahol ne lenne valami csesznyeség, amit a Homo Szemétláda szórt szét. Nekem meg nincs pofám otthagyni, egyrészt mert nem oda való, másrészt meg mert ha eltörik és mondjuk a kutyám belelép, akkor az nekem azonnal 8-10 ezer forintomba kerül. Ha altatni is kell és taxit hívni, akkor még többe. És akkor nekem még nincs kisgyerekem, akit mondjuk néha tényleg el lehetne vinni egy erdei sétára és aki minden második lépésnél elesik és aki miat aggódnom kéne. Úgyhogy sok jót nem kívánok az ilyen szemétlelkű baromarcúaknak.
Nno.
Bocs.


Más
vissza kéne olvasni a blogom.
Van egy olyan érzésem, hogy a stílus változásából meg tudnám állapítani, hogy mikor kezdtem ennyire kikészülni. Mert hogy teljesen ki vagyok készülve, az egészen bizonyos.

Egy új honlap, az Estiskola azoknak, akik szerint a digitális kütyük és a virtuális világ arra valók, hogy bemutassuk velük az analóg valóságot.
Kitettem a nézegetni valók közé is.

Én elfuckam, Te elfucktad,
ő elfuckta, mi elfucktuk!
Elfucktuk, hát elfucktuk,
utólag már fuckhatjuk!

FRISSÍTVE!!


Na nem mintha engem nem idegesítene rettnetesen a kordon (pont a briungaútra építették és minden nap meg kell kerülnöm), de ettől felállt a hátamon a szőr.

FRISSÍTÉS:
Most értem haza, már a villamossineket is elállják a tüntetők. Mindenhol árpádsávos zászlók és jobbikos táblák. Az emberek vegyesek, jól- vagy rosszul öltözöttek, kokárdásak vagy kokárdátlanok. Amikor átvágtam, a hátam mögött akkor kezdétk skandálni, hogy "gyurcsány mondjon le!" - még azt sem merném mondani, hogy nincs igazuk.
Csak hát ennek az egésznek a hangulata! ahogya fidesz megadta a hívójelet! Az alkotmány utcánál egy kifejezetten rossz arcú, odvas fogú pasas hadonászott egy hangosbeszélővel. Úgy tett, mintha irányítani akarná a forgalmat - persze nem volt mit, a rendőrök a tér mindkét végénél elterelték az autókaat. Szóval a pasikám dülöngél, próbálom előzni balról, balra húz. Fordítok, előzném jobbról, hát rögtön elindul a szentem jobbra. A csengő úgysem hallik, nem is nagyon szeretem használni, leugrottam hát és kérdem, hgoy akkor most merre menne, döntse el. Mondja, hogy egyenesen, előre a rendszerváltás felé. Mondtam néki az már megvolt 17 éve.

A barátnőmmel hazaindulás előtt még arról beszélgettünk, hogy a fidesz a márciusi újrakezdést készíti elő. Az én álláspontom szerint ez még korai, pont ellenkezőleg, meg akarják előzni a szélsőségeseket és ezúttal elsőnek akarnak lépni. Ő azt mondta, hogy csomó mindenkit kell mozgósítani, gazdákat beiizzítani és hasonlók.
Hát, nekem lett igazam, nem kell ehhez másfél hónap, másfél óra alatt megtelik a Kossuth tér.

Egyébként igen, szerintem is már régen le kellett volna bontani a kordont és elvinni onnan a rendőröket. Az Ország Háza körül mégsem lehet hónapokon keresztül ostromállapot. Ez már túlhaladott álláspont, hogy ne mondjam, eső után köpönyeg.
Bár nyilván akkor másba kötnek bele, úgy látszik, semmiképpen nem ússzuk meg, hogy némi túlóra- és veszélyességi pótlék kifizetésével a rendőrök húsvétját könnyebbé ne tegyük.

A Független Hírügynöség információi szerint (Debrecenben) narancsot és tojást dobtak a miniszterelnök felé, de nem találták el. hírtévé.hu
Hm. hm.

A piacon a tojás darabja 25 ft. A legvacakabb narancs -amit megenni mondjuk tényleg nem nagyon érdemes mert aszott és ízetlen- 200 ft kilónként.
Hát ha már ennyi pénzt és energiát befektettek bele és rosszabbul is élünk mint négy éve, hát akkor legalább találták volna el!

Hehe, ma tényleg cinikus hangulatban vagyok.

(de miét is kínozom én magam a hírekkel, ahelyett, hogy mennék szépülni??!!)

:-) Szépjóestét!
Nos, mégsem kell megbánnom a felmondásom; az új fax sem jó ugyanis. El kellett küldenem az aláírt felmondásom a központba, hát mit történik, na mi??
Hehe, harmadik nekifutásra sikerült csak, a visszaigazolás is beragadt. Ebbe a masinába is egyenként lehet csak adagolni a papírt, hát még örülhetek, hogy csak egy oldalas a felmondásom.

Nem kis megdöbbenést okoztam egyébként, azt hiszem, hogy ennél a cégnél magától még soha senki nem mondott fel. Fele a társaságnak kétségbeesetten kapaszkodik a székébe mert egyrészt semmi máshoz nem ért, másrészt pedig az eltelt évek alatt teljesen elveszítette a rugalmasságát, az új iránti fogékonyságát és a kreativitását. A másik felének meg a lelkiismerete nem engedi hogy borítson, nélkülük ugyanis összedőlne a ház. Nem gúnyolódok, tényleg így gondolom. Iszonyú egyenetlen a cégnél a munka elosztása.
Az egyik kolléganőn jót mulattam, nézett rám nagy bociszemekkel, hogy de jó nekem, én még fiatal vagyok, biztos kapkodni fognak utánam. Ő 48 körül van, én 42 (egész pontosan 42,4658, egy nagyobb munka miatt az ekszcel dátumfüggvényeit bűvöltem ma, onnan tudom ilyen pontosan) - szóval nem hinném, hogy az a cirka 5 év annyit számítana abban, hogy a középkorú nőket diszkriminálják a munkaerő piacon.
Bizony, tapasztalat ide, munkabírás oda, precizitás amoda, valkűrésg emide, tetszik vagy nem (jobbára persze nem tetszik), de középkorú nő vagyok és mint ilyen, jelentős hátrányt élvezek a munkaerőpiacon.
De mindegy, higyjenek amit akarnak, valaki vagy be meri ismerni magának, hogy alkalmatlan, vagy keres valamilyen magyarázatot a beposhadásra. A kor végülis elég jó indoknak hallik, erre majdnem mindenki rábólint, hogy persze, igaz, negyvenen túl nem lehet má újrakezdeni, maradjon hát minden úgy ahogy eddig. Én nem akarok semmit megmagyarázni, csömöröm van és váltani akarok, adni magamnak még egy esélyt.
Ez elég vitriolosan és nagyképűen hangzik, tulajdonképpen az is vagyok most.
Illetve hát, mint a nyuszika éjjel az erdei ösvényen, jó hangosan énekelek, hátha azt hiszik, hogy qrvára bátor vagyok és semmitől sem félek.
Pedig hát dehogynem! A zabszem sem férne be, hogy őszinte legyek - mégiscsak nagy változás ez, ha nem is háló nélküli salto-mortale, de nem veszélytelen. Már csak azért sem, mert az elmúlt évek alatt iszonyúan megkoptam és korántsem biztos, hogy újra tudom tölteni a telepeim.

(Az is a baj, hogy a jövő héten le kell mennem a központba (vidékről vagyok "felhelyezve" ide) és beszélnem a tulajdonképpeni főnökmmel - aki nem mellesleg az ország talán legszebben stuccolt bajuszának a tulajdonosa és ezt még akkor sem tudom figyelmen kívül hagyni, ha életemben eddig mindössze 4-5 alkalommal találkoztam vele.)

Most pedig ágyba velem! Ma beszálltam a liftbe és a talpig érő tükörfalba nézve teljesen elborzadtam azon a karikás szemű, lestrapált, borzas kóbor macskán, aki visszanézett rám.