:-) Szépjóestét!
Ott maradt félbe a normális hétköznapi élet, hogy
drc feldobta nekem a labdát; meséljek a 9 legkedvesebb könyvemről.
Elég nehéz lesz, merthogy keveset olvasok - legalábbis mostanában, sokkal kevesebbet mint régebben annál meg pláne sokkal kevesebbet mint amennyit szeretnék.
Egyébként is, ebből a szempontból (is) több szakaszra tagolódik az életem; voltak időszakok amikor faltam a betűt, voltak időszakok amikor rengeteget olvastam ugyan de csak tankönyvféleségeket -ami ugyebár nem az igazi- és olyan időszakaim is voltak, amikor egyáltalán, évekig semmit sem olvastam.
De szedjük időrendbe a könyvélményeimet:
1. Karl May - Winettou
bizony, az Ablak-Zsiráf után rögtön ilyen kemény olvsnivalóval kezdtem. Pontosabban volt néhány mesekönyv, de azok nem fogtak meg igazán és itt ugye azokról a köynvekről kell írnom, amik hatással voltak rám. Hát a Winettou hatása kétségtelen; 8-9 éves koromra kialakult az agyamban egy belső mozi, szines, szagos és szélesvásznú. A bőrgatyás rézbőrűnek köszönhetem, hogy amit olvasok azt látom, hallom, ízlelem és szagolom, sőt, tapintom is.
2. Nagy mondakönyv, a szerzőre sajnos nem emlékszem és lehet, hogy még a címére sem. Az is lehetséges hogy nem is egyetlen könyv volt, hanem egy sorozat.
A könyvtáros néni ugyanis a fejébe vette, hogy egy harmadikos kislánynak nem illik indiános könyveket olvasni, az általa ajánlgatott csíkos és pöttyös könyvek viszont nekem nem tetszettek, a mesekönyvekből meg naponta elolvastam egyet, két hónap alatt befaltam a gyerekkönyvtár teljes készletét. Így kompromisszumos megoldásként jutottunk el a mindenféle népek mondáihoz.
A hatásuk pedig az volt, hogy ezeket az ókori, középkori, sőt, történelem előtti mondákat olvasgatva vettem észre, hogy egy könyv nem mindig csak arról szól, ami le van benne írva. Hogy a szavak mögött gyakran más, sokkal több minden is van. Például, hogy Antigonénak nem csak az volt a fontos, hogy eltemesék a halottakat, valami ennél sokkal többet akart elérni, vagy megvédeni, nem is tudom már, régen volt, csak az érzés maradt meg, hogy a könyv sokkal többet is jelenthet mint a benne olvasható szavak. Hogy ez jó volt vagy nem, már mindegy. Lehet jobban jártam volna, ha mégis inkább engedi a könyvtáros néni a Bőrharisnyát és hagy még pár évig gyereknek lenni.
3. Jókai Mór - A kőszívű ember fiai. Bezony kérem, azon ritka emberek egyike vagyok aki nem útálta a kötelező olvasmányokat, sőt! Igen, kamaszkoromban egyetlen nyári szünetben kiolvastam a könyvtárban lévő összes, legalább két méter polcnyi Jókait. A Baradlay fivérek kalandjain kívül csak a Tengerszemű hölgy maradt meg bennem, de határozottan emlékszem, hogy az akkoriban vetített Várkonyi filmeken mindig számon kértem, ha valami nem pont úgy történt mint a regényben.
4. Emile Zola - Nana. Igen, elérkeztünk a
gimnáziumba szakközépiskolába. A nagy francia klasszikusok is sorban eltűntek az akkor még végtelen befogadóképességűnek tűnő agyi bendőmben. Zola, Hugo és társaik hatását nem lehet nem észrevenni az "erkölcsiségemben" és a világhoz való viszonyomban.
És igen, ezután sajnos egy olyan 5-6 év következett, amikor szinte csak szakkönyveket olvastam. A sok szabás-szakrajz, technológia, munkaszervezés és tűzvédelem közé be-becsúszott ugyan egy-egy Szilvássy vagy krimi, de hatásuk nem volt rám.
5. Anatolij Ribakov - Az Arbat gyermekei. A glasznoszty és a peresztrojka sodorta ezt a regényt a kezembe. Beírhattam volna akár Orwell 1984-ét is, de az Arbat volt előbb. Sokat segített nekem hogy megérthessem mi folyik körülöttem és miért.
6. Claire Kenneth - Kairói éjszaka a címe vagy valami hasonló, ki kéne keresni de még annyit sem ér, hogy kinyissam miatta a gúglit. Ez volt ugyanis számomra az antikönyv. A rendszerváltás környékén megjelentek az aluljárókban és a könyvesboltokban a nyugati bestsellerek, ezt a regényt a házinénimtől kaptam kölcsön. Nekem ugyanis akkoriban nem nagyon volt pénzem könyvre - és nem csak nekem, sajnos a könyvtáraknak se. Szóval azzal kaptam kölcsön ezt a könyvet hogy húú, ez odakint micsoda siker, és milyen jó, hogy végre itthon is lehet olvasni, mert modern, izgalmas, nőies és végre nem azok a poros, unalmas, kétszáz éves regények .... blablabla. Én meg olvastam, és teljesen meg voltam döbbenve. Szerettem én a szórakoztató irodalmat, olvastam is krimiket meg lektűröket, de életemben először volt a kezemben olyan könyv ami egyrészt iszonyúan, de tényleg idegesítően szarul volt fordítva, másrészt pedig a történet erőltetett, szirupos fordulatai összetrutymózták és eltömítették a belső mozimat és nem volt kedvem elképzelni se szereplőket se a történetet. És ennek bizony az a szomorú hatása lett, hogy hosszú évekig kerültem nem csak a szines borítójú bestsellereket, de a kortárs nyugati irodalmat is. Sajnos máig sem tudtam behozni ezt a 15-20 éves lemaradást, nagyon sok mindent kihagytam emiatt a csesznyeség miatt.
7. Woman with a whip - the biografy of Eva Peron. A szerzőjére sajnos nem emlékszem már, de az biztos, hogy ez volt az első angol nyelvű könyv aminél az a bizonyos színes, szagos, szélesvásznú belső mozim szinkronizált is lett. A vékonyka kis könyvre a durbani tengerészmisszió cserekönyvtárában bukkantam rá, gondoltam, valahogy megbírkózom vele. Igazán euforikus érzés volt felismerni hogy nem csak megértem ami le van benne írva, de ugyanúgy látni, érezni, szagolni és tapintani is tudom, mintha magyarul olvasnám. Jött még utána féltucatnyi Wilbur Smith, Iacocca életrajza, pár krimi és hasonlók, de a Woman with a whip volt az első és ugye nem árulok el titkot azzal, hogy az első mindig emlékezetes marad.
8. Bacher Iván - minden, amit írt és ír. Elsősorban persze azért, mert nagyon közel áll hozzám a humora és az életszeretete, de a praktikus szempontok sem elhanyagolhatóak; rövid kis novellaféle fejezetekből állnak össze a regényei és egy fejezetet pont el lehet olvasni egy metrómegállónyi idő alatt. És mivel kisalakúak és vékonyak a könyvei, a mozgólépcső tetején zsebre lehet vágni és nem kell a táska zárjával bíbelődni. Ugyanis az elmúlt néhány évben annyit dolgoztam, hogy jóformán csak a metrón volt időm olvasni.
9. Ken Kesey - Száll a kakukk fészkére. Egyike a legutolsó nagy könyvélményeimnek, azért került ide, mert igen friss még. De tényleg remekmű.
Eddig még soha nem adtam tovább az ilyesféle láncjátékokat, de egyrészt nem ragaszkodom mereven a szokásaimhoz, másrészt tényleg érdekel, hogy milyen könyvek hatottak
Andrassew Ivánra,
Fisichellára,
Berillre,
Jelre, és igen, a fenébe is, a két felfüggesztett
patikaalapítóra.
A töbiek már vagy megkapták a labdát, vagy nem fértek bele az ötbe.
