Márkaépítés

:-) Szépjóreggelt!
Nna, hát máma reggel rendesen felbüffent bennem a kofakultúra.
Úgy kezdődött, hogy a hét elején elfogyott a zabkorpa. Teszkóban nem találtam, gondoltam, megnézem a piaci ábécében.
Volt is nekik, kilós kieszerelés, valami hihetetlen magas áron, 1400 ft-ért. Mivel nem volt nálam az okulárém, megkerestem egy eladót, hogy jól látom-e.
- Megnézné az árat? Tényleg ennyi?
- Igen, 1400 ft, kilós kiszerelés.
- Mióta lett ez ilyen drága?
- Ez norbis, tetszik tudni, az ápdét, azért kerül ennyibe.
- Aha, hát ezt tényleg nem vettem észre, köszönöm!

Hát norbiédesfiam, toll a füledbe!
Vagy hogy a nyitó mondatomnál maradjak, inkább mégis úgy fejezném ki magam, hogy lófasz a seggedbe!
Hát hülyének nézel Te engem??
Basszus, hazafelé jövet a kis gyógynövény-szaküzletben (aki járatos a kereskedelemben, az tudja, hogy ezeknek a pirinyó boltoknak jóval magasabb az árrése, mint a közérthálózatoké) 230 ft-ért vettem 1/4 kilós zabkorpát. 920 ft/kg egységáron, norbikámédes!
Nna.
UhHh.



A zabkorpát egyébként majdnem minden ételbe használom, ami liszttel és grízzel készül. Galuskába, tejbegrízbe, levesek és főzelékek habarásához, palacsintába, császármorzsába, grízgaluskába, mártásokba, szinte mindenbe teszek egy keveset. Az arány úgy alakul, hogy mondjuk 5-6 kanál lisztből vagy grízből 1 kanál a zabkorpa. Búzakorpa is jó lenne, de a zabkorpa szebb az ételben, mert hófehér. Nagyon egészséges, rendben tartja az emésztőrendszert.

És máma vettem a piacon sütővajat. Még sosem láttam ilyesmit, kérdeztem is a nénit, hogy mitől sütő és mennyire vaj. Teljesen vaj, értsd, hogy tejből készült, csak nincs kidolgozva, kikeverve, ezért kemény, nem kenhető. Annyi baj legyen, a császármorzsához úgysem kell kenegetni, pont jó lesz az ebédhez.

Császármorzsa
1 tojást felütök, csipet sóval és három decinyi tejjel kissé felverem. Megy bele egy kanál zabkorpa (határozottan nem norbiápdét!!) és annyi gríz, hogy egy jó sűrű palacsintatésztát kapjak. Sajnos szemre szoktam dolgozni, dunsztom sincs, mennyi gríz kerül bele. Szórok még hozzá egy fél marék mazsolát és egy citrom héját párszor áthúzom a reszelőn, csak éppen hogy egy leheletnyi illatot adjon a masszának. Leülök megírni a blogot, kicsit molyolok még a konyhában, hogy legalább egy órát pihenjen. Aztán fogom az öntöttvas serpenyőt, teszek bele egy szeletke (kábé 2-3 deka) vajat, felforrósítom és amikor serceg, belezuttyantom a tejes-grízes masszát. Eddigre -ha eleget pihent- a gríz megpuhul és már szinte csak pirulnia kell. Amikor az alja lesült, fakanállal átforgatom. Mindig felkapirgálom ami odasült, közben a masszát vagdosom is a kanállal, hogy tényleg császármorzsa kinézete legyen. Mindig hagyni kell egy kicsit odapirulni, akkor lesz finom. Három-négy lepirítás, átforgatás és aprítás után kész is a császármorzsa, lehet tányérba rakni, tetejét porcukorral megszórni vagy mézzel megcsorgatni és valami pikáns lekvárral tálalni. A kamrában éppen egy őszibarack-sárgadinnye dzsem volt a legközelebbi, hát így ma azzal eszem.

(érdemes tudni, hogy már nem kifogástalan frissességű, sőt, akár savanyú tej is jó. Sőt, savnyú tejjel még finomabb is. Komolyan mondom, nagymamámtól tanultam, ha nekem nem is, de neki el lehet hinni. Feltéve persze, ha tényleg tejről van szó és nem valami reggeli italnak nevezett izéről)

Kormányválság

Hálistennek észre sem vettem, hogy egy ideje kitört, tombolt, csúcsosodott, és újra tombol.

Nocsak, mit tesz egy DVD-lejátszó és néhány új lemez. Kinyílik tőle az ember a világra. Megtudja, hogyan vélekednek hatalomról, szerelemről, féltékenységről, gyűlöletről, háborúról, testvérgyilkosságról, miegymás fontos dolgokról Bécsben, Bayreuthban, New Yorkban, Zürichben.

Bármiről és bárhol, csak azt ne, ami itthon megy.

zen

Engem lep meg a legjobban, hogy milyen nyugalommal szemlélem, ahogy az életem kicsúszik az ellenőrzésem alól. Ha így haladok, két éven belül jó eséllyel a híd alatt kötök ki.
Kurvára ne érdekel most semmi.
Iszonyatosan elegem van abból, hogy mindig hajtsak, kaparjak, koncentráljak, alkalmazkodjak, vigyorogjak, segget nyaljak, uralkodjak magamon.
Elég volt.

Leszakadt a redőnyöm

Basszameg!

Tizenkét dühös ember - Nemzeti Színház

Kábé két év jegyvadászat után sikerült ma megnéznem a darabot.
Most rögtön mondom, hogy alapmű, évente-kétévente érdemes megnézni a darabot, vagy a filmet, esetleg elolvasni.
Pontosabban nem csak hogy érdemes, de szerintem egyenesen kötelező. Legalábbis azoknak, akik többet akarnak tudni morálról, demokráciáról, felelősségtudatról, a saját és mások előítéleteiről, arról a képességről, hogy más szemével is képesek vagyunk-e látni a világot, hogy felül tudunk-e emelkedni a saját magunkon, hogy be tudjuk-e ismerni a hibáinkat és tévedéseinket.
Nehéz dolog bármit is írni egy ilyen darabról, ami tökéletes, feszes ritmusú, első perctől az utolsóig feszültség alatt tartja a nézőt, amiben egyetlen felesleges mondat, de még csak felesleges szó sincs. És pláne egy olyan történet, ami ötven éve beívódott a kultúrába, hisz ezt a filmet hidegháború ide, kapitalizmus oda, de az elkészülte után néhány évvel már játszották itthon is, egészen kiváló szinkronnal.
Alig hiszem, hogy ezt a darabot el lehetne játszani rosszul. Egyszerúen nem alkalmas rá, annyira élőek a karakterek és a párbeszédek, annyira jó ritmusban követi egymást a dráma és a humor.
A Nemzeti Színház előadása is jó. Van persze néhány színész, aki picit túljátszik, vannak, akik picit alul, és vannak, akik egészen kiválóan. Öszességében azonban egységes az előadás.
Ami a rendezést illeti, nos, megint csak önmagam tudom ismételni: a film annyira beivódott a köztudatba, hogy a darab ettől nem térhet el jelentősen. Ezeket a párbeszédeket egyszerűen nem lehet máshogy megcsinálni, csak úgy, ahogy azt Reginald Rose filmjében látható. Csekélyke eltérések persze vannak. A 8. esküdt itt például garbót visel, így a zseniális késes demonstrációnál nem lehet a zsebébe csúsztatni a bicskát. Vagy -ami nagyon sokat elárul a pillanatnyi hazai viszonyokról- a nagy rasszista beszéd alatt nem mindenki fordul el a 10. esküdttől. A film elkészülte óta eltelt ötven évben a dohányzás is kiment a divatból. A teremszolga még behozza a hamutálakat, de -igen helyesen- rá már senki sem gyújt.
Egy pici és egy nagyobb hibát tennék csak szóvá. A kis hiba, hogy a kezdéskor az esküdszékre jól hallhatóan és meglehetősen vérfagyasztó hangon rázárják az ajtót, viszont soha többé nem nyitják ki - pontosabban nem halljuk csikordulni a kulcsot. Amikor a teremőrtől bekérik a bicskát, nyilván nincs akkora dramaturgiai jelentősége mint amikor bezárják az esküdteket, csak az arányérzék mondatja velem, hogy amit bekulcsolnak, azt vagy ki kell nyitni, vagy örökre zárva marad.
A másik, nagyobb és tényleg zavaró hiba, hogy az esküdtek egy tükröző üvegfal mögött, egy kvázi akváriumban üléseznek. Én értem, hogy ezzel is hangsúlyozni akarták a bezártságukat, de a dolog fordítva sült el. Nem az esküdtek vannak bezárva, hanem a nézők kizárva. Egyrészt, hiába trükköznek a világítással, az üvegfalon zavaróan visszatükröződik a nézőtér. Másrészt, mivel a hangot erősíteni kell, igen zavaró, hogy nem a beszélő színészt hallom, hanem a kihangosítást a fejem felett. Három hangszóróval próbálják a térhatást biztosítani, de nem sikerült. Akárhol is tartózkodik a színész, a néző mindenképpen a feje fölül hallja beszélni. Ki kéne dobni azt az üvegfalat a francba, az ilyen stúdiószínházakat pont azért találták ki, hogy a nézőt közelebb vigyék a játéktérhez és nem azért, hogy elzárják tőle.
És még egy dolgot szeretnék mondani, csak úgy magamnak, mert megtehetem; az 5. esküdt szerepére nagyon kéne találni egy cigány színészt. Egy olyat, aki "hátsó udvarokban nőtt fel". Nem azért, mintha bármi bajom lenne az esküdtet alakító színésszel, nagyon jól csinálja a dolgát. Egyszerúen arról van szó, hogy szerintem a színháznak, különösen egy nemzeti színháznak nagyon fontos feladata, hogy a művészet eszközeivel szűrje meg és tükrözze vissza az itteni és mostani életünket. Itten és mostan pedig 12 ember között kéne lenni legalább egynek, aki mélyről küzdötte fel magát tiszteletre méltó állampolgárnak, de akit még mindig, most is, egész életében gátol a származása. Az 5. esküdt figurája tökéletesen bemutatja, hogy milyen az, amikor egy embernek az előítéletekkel szemben kell valamit elérnie és pláne milyen az, amikor újra és újra bizonyítania kell. Még olyankor is, amikor másoknak, akik nem "ott nőttek fel", már régen nem kell semmit sem bizonyítani.

További részletek a filmből itt.

Don Giovanni - discharged

Nno, szépen állunk!
Életemben nem hittem volna, hogy hallok olyan Don Giovannit, amiben az eddig lepuhapöcsözött Don Ottavio lesz az egyetlen igazi férfi.
Márpedig ma megtörtént.
Bocsánatot kérek a karaktertől, tévedtem, amikor puhapöcsnek neveztem (és gondoltam).
Nem, Don Ottavio nem gyáva és nem is fériatlan, pláne nem lottyadt, hanem egy gyöngéd érzelmű, higgadt, törvénytisztelő férfi, aki nem hagyja magát mindenféle hebrencs macsó akciókba belehajszolni.
Legalábbis, ha tisztességesen eléneklik. Máma Kovácsházi István elénekelte, sőt, el is játszotta. Hála és köszönet, ha ő nincs, eljövök a szünetben.

És most jöjjön a többi.
A rendelkezésre álló hazai bariton és basszbariton állományból sikerült kiválasztani a legfakóbbakat, vagy a leginkább formán kívülieket, vagy a legbetegebbeket.
A Commendatore nemhogy dörgedelmes nem volt, de még hallani is alig lehetett. Leporelló hangja teljesen fakó és zöngételen, Don Giovannitól meg nem hogy olvadni kezdett volna a bugyimban a gumi, de egyenesen azt éreztem, hogy gyógyul be a punimon a rés.
Szegény Masettót meg nyilván útálta a rendező, mert akármikor énekel, vagy táncosok dobognak, vagy ő maga járkál fel-alá a nyikorgó-dübőgő díszleten, vagy egyenesen egy hordóba van szorulva a feje. Szegénynek még esélye sincs arra, hogy érvényesüljön a hangja.
A nők..... őket most hagyjuk, nem a szopránok miatt járok Don Giovannira.
Térjünk vissza a rendezésre, mert ha unom az énekeseket, akkor mindjárt azt kezdem ekézni.
Most vettem csak észre, hogy a darabban milyen gyorsan telik az idő. Az opera első jelenetében Leporello még ugye egy hóember mellett vár a gazdájára, Zerlina és Masetto lakodalmán egy lombos fa a díszlet, Don Giovanni orgiája -amelyiken végül mégiscsak elkapja Zerlinát- pedig szüret idején jászódik. És ez még csak az első felvonás. Mondjuk, a második felvonás közepére el kell készüljön a Commendatore szobra, szóval valahol érthető a nagy sietség. Jah, orgia: a II. emeletről néztem az eddigi előadásokat és fogalmam sincs, hogy mit csinálnak a zsinórpadlásról lelógatott légtornászok. Vannak vagy hatan, de legfeljebb a földszintről lehet őket látni, a színház közönségének többi része néhány libegő piros kendőt lát csak a III. emelet pedig még annyit se. El lehet rajta gondolkodni, hogy szükség van-e erre az eleven csillárra.
Aztán az időnként felbüfögő pokolbéli füst. Stimmel, ha valaki hazudik, a pokol bugyborékolni kezd. Csak hát kissé izé, hogy is mondjam, kínos vagy mi, de legalábbis didaktikus.
Aztán már említettem, hogy Masetto szinte minden hangi megnyilvánulását tönkreteszi a dübögő, csikorgó, kopogó díszlet. Ami egyébként roppant látványos és tetszik is, csak éppen az Operaházban vagyunk, ahol a hangi élményt előnyben kell részesíteni a látványelemekkel szemben.
Hang.
Hát így elbaszni Don Giovanni finálét, nem is tudom, egészen megdöbbentem.
Már a múlt héten is észrevettem, hogy a Don Giovanni pokolra szállása alatt szóló kórus erősen ki van hangosítva és torzítva, de akkor még ugye volt nagyon jó Leporelló és egész jó Don Giovanni, akik azért fel tudták venni a versenyt a kihangosított férfikórussal.
Hát ma nem volt egyik sem, ráadásul a hangmérnök ujja rágörcsölhetett a potméterre, mert valami iszonyú bödönhangúra erősítették a kórust, ízléstelen volt és fülsértő. Ráadásul teljesen agyoncsapta az amúgy is gyengécske hármast. Tessenek elfelejteni azt a kihangosítást, vagy ha ragaszkodnak hozzá, inkább szereljék fel a Commendatoréra.
Mérges vagyok, na, mit tagadjam!
A nap videóján Kovácsházi István énekli az "Il mio tresoro" áriát.

Itt van ugyanez az ária Luigi Alvaval, akit mái napig az egyik legjobb Don Ottavioként jegyeznek.

Kék-zöld sajtkrém

A múlt héten kirándultunk, ezt a krémet vittem korpás kiflibe kenve, retekkel:
10 deka márványsajtot belemorzsoltam egy tálkába, tettem bele 10 deka puha vajat, egy mokkáskanál bazsalikomot és 5-6 levél medvehagymát, nagyon apróra darálva. Villával jó habosra kevertem és megkentem vele a kettévágott kifliket.
Ha nincs medvehagyma, egy gerezd zúzott fokhagyma is megteszi, csak akkor nem lesz szép világoszöld.
Ha valaki nem kirándulásra viszi, hanem otthon kenné, akkor lehet bele tenni egy kanál tejfölt is, attól lazább lesz, rögtön a hűtőből kivéve is kenhető.

Kis fejsze a nagy fában

Az angol házim;

Nem volt előírva, én választottam. Választhattam a Beckham házaspárról szóló legújabb hírt is, vagy valami hasonló mélységű dolgot. De most is inkább erőn felül, mint általában mindig. Aztán csodálkozok, ha beletörik a bicskám fejszém.
Színtiszta önszopatás.
A szöveg viszont megéri.

Kapcsolatépítés és -ápolás

:-) Szépjónapot!
Harmatosat, harsogó zöld fűvel, sziporkázóan kék éggel, friss, esőmosta levegővel.
Imádom, tavasz van, tombolnak a hormonok, negyed órája kis híján beleszerettem az egyik hentesbe :-))
Kértem húsz deka szalámit és megkérdezte, szeletelje-e. Mondtam igen, magának biztos élesebb a kése mint az enyém, erre hozzáfogott, méghozzá kézzel!! Gusztusos, egyenletes, hajszálvékony szeleteket vágott, közben mozogtak a hátában az izmok, régen láttam ilyet. Illetve hát látni biztos láttam, csak nem vettem észre. És biztos a is jót tett a látványnak, hogy a köpeny alatt nem három pulcsi van rajta, csak egy. Megköszöntem az árut, dícsértem, hogy milyen kis precíz, ő meg elpirult a szentem. Van abban valami megkapó, amikor egy mázsa körüli, enyhén kopaszodó negyvenes pasas elpirul, egész felvillanyozódtam :-))


Más:
Hívnak a volt munkahelyemről, hogy a jövő héten menjek be, lesz náluk a szokásos éves fejtágító, nemzetközi hírű politológusokkal és közgazdászokkal. Amikor felmondtak, említették, hogy engem is visszavárnak a rendezvényeikre, de azért nem gondoltam volna, hogy tényleg vissza is hívnak. Én meg naná, hogy elmegyek, már ha másért nem, azért, hogy ilyen koponyáktól ne csak másfél perces rádióriportot hallhassak, hanem tisztességes előadást, ami után még kérdezni is lehet tőlük.
Borzasztó érdekes egyébként, hogy azzal a munkahelyel szemben, ahol tíz év után nekem mondtak fel, semmiféle rossz érzésem nincs. Bezzeg a másik, ahol csak három évet dolgoztam és én mondtam fel, ha csak az eszembe jut, görcsbe áll a gyomrom. Még mindig görcsbe áll. Ami önmagában még nem lenne olyan nagyon nagy baj. Ott kezdődik a gond, hogy ha bámilyen ilyen típusú munkahely az eszembe jut, akkor is belém áll a frász.
Mijafene lesz így velem?
Basszus, azért tanultam, hogy megszabaduljak a varrógéptől, a felmosófától, a pohármosogatástól és erre tessék, mire célba érnék, addigra hányingert kapok, ha be kell lépnem egy irodába. Jó kinézek.

CriticalMass

Hoppá, máma van a bringás felvonulás!
Hát erről bizony elfeledkeztem.
Nem tudom mentség-e, hogy számomra a bringázás tényleg nem különleges alkalom, pláne nem ünnep, sőt még csak nem is akció, hanem valóban életforma.
Mivel ma délutánra zeneakadémiai bérletem van, estére meg operajegyem, hát mást nem tudok hozzátenni a nagy közös bringásünnephez, minthogy 3/4 6 körül színházba való fekete selyemnadrágban és gyönggyel kivarrott blúzban, tűsarkú cipőben, szépen kisminkelve, bukósisakban és kukásmellényben fogok átkerekezni a Zeneakadmiáról az Operaházba, a kormányon himbálva a kis színházi táskámat.
Az esemény nem érinti a gyülekezési törvényt, ezért nem jelentettem be és az Andrássy út lezárását sem kértem.

Don Giovanni II. felvonás

Leporelló kissé besokallt attól, hogy gazdája kis híján őt dobta oda bűnbaknak, ezért csomagol, fel akar mondani. Don Giovanninak azonban megvan az eszköze (4 aranya) arra, hogy szolgáját maradásra bírja. A következő hódításhoz szüksége van rá ugyanis.
A Joseph Losey rendezte filmben Ruggero Raimondi és José van Dam énekel. Lorin Maazel vezényel. Vigyázat, a klipben meztelen nő is látható! :-)))

Mivel Zerlina már többé-kevésbé megvolt, Donna Annáról pedig pillanatnyilag lemondott, úgy dönt, hogy új nő után néz, mégpedig Donna Elvira szobalányát szemelte ki magának. Azt tervezi, hogy ruhát cserélnek, Leporelló elcsalja Donna Elvirát, ő meg közben besurran a szobalányhoz. Illetve hát, előtte ad neki egy szerenádot, hátha így erőszak nélkül is meghódíthatja a lányt. Mondjuk, én tutira lecsöppennék az ablakból, ha valaki így énekelne alatta:
Simon Keenlyside az Opera Portugalban tartott koncertjén, ezúttal igen jó hangi állapotban.

A bimbózó idillt Masetto és néhány felfegyverzett parasztember zavarja meg. Don Giovannit keresik, életre, halálra. Hősünknek szerencséje van, mert ugye emlékszünk, Leporellót a saját ruhájában Donna Elvirára ugrasztotta, ő pedig most éppen szolgának van öltözve. Felülteti hát Masettoékat, a fegyvereseket mindenféle indokkal szanaszét küldi, és amikor egyedül marad Masettoval, jól elpáholja. A fájdalmasan nyögdécselő férfira a felesége, Zerlina talál rá és beígér neki egy olyan gyógymódot, amitől a kék foltjai ugyan nem múlnak el azonnal, de utána jóval derűsebben szemléli majd a világot.
A felvételen Linet Saul énekel az Ankara Opera előadásán. Hogy mi történik a szemérmesen leereszkedő lepedő mögött, kinek-kinek a fantáziájára bízom.


Közben Leporelló sem unatkozik, az istennek sem bír megszabadulni Donna Elvirától, aki valósággal kivirágzott a reménytől, hogy hűtlen kedvese visszatér hozzá. Leporelló nagy bajban van, el is tévedt a sötétben, ráadásul közben megjelenik Donna Anna és Don Ottavio is. Szegény fickó sehogy sem tudja maga felé fordítani Donna Anna figyelmét, a beszélgetést Leporello akaratlanul is kihallgatja. Közben magához tér a fiatal házaspár is. Négyen már lefogják, és Donna Elvira hiába könyörög, Don Ottavio elindul rendőrért. Naná, hogy a hülyéje otthagyja Donna Annát, viseljék gondját a többiek. Leporello nem tehet mást, leleplezi magát és bevádolja gazdáját. Szegény Donna Elvira teljesen összeomlik az újabb megaláztatástól, Leporello mentegetőzik, elénekelnek egy gyönyörű szextettet, közben Leporello végre talál egy nyitott ajtót és elmenekül.
Ismét egy koncertfelvétel, de csak azért, mert imádom Bryn Terfelt mint Leporellót. Donna Elvirát Kiri te Kanawa énekli egy MET béli koncerten. Partnereik René Fleming, Hey-Kiung Hong, továbbá Mr Robins és Mr Hadley


Az egyedül maradt Donna Elvira sírva vallja be magának, hogy nem tud szabadulni Don Giovanni emlékétől, minden gazembersége ellenére is szereti. Kedvenc felvételemen Cecilia Bartoli énekel. A gyönyörű koloratúrákra (hajlításokra) tessenek figyelni. Csodaszép.

Hajnal felé a menekülő Leporelló a temetőben összefut gazdájával, akinek végül mégiscsak sikerült megcsípni valami nőcskét. Annyi szar van csak a palacsintában, hogy a lány Leporellónak gondolta és amikor felismerte, hogy tévedett, sikítozni kezdett és elmenekült. Don Giovanni nem nagyon bánkódik utána, az újabb bejegyzés már megvan, a strigulát be lehet húzni. Leporelló viszont ideges, nem kicsit, nagyon, mert könnyen lehet, hogy az új bejegyzés a felesége. A kedélyes társalgást egy földöntúli hang szakítja meg. Mintha a Commendatore szobra beszélne, hiszik is meg nem is, a jó hangulatban lévő Don Giovanni a halálra rémült Leporellóval meghívatja a szobrot aznap estére vacsorára.
Ismét Cambridge, az egyetemi szinpad. Nekem még ahangi hiányosságaival együtt is tetszik ez a produkció. Don Giovanni Ashley Riches, Leporello Ed de Minckwitz, Il Commendatore Andy Tipple, vezényel Mark Austin.


A másik szál is tovább gubancolódik, Don Ottavio nagyon szeretné végre nyugvópontra juttatni a kapcsolatukat, de Donna Anna húzódozik. Valószínűleg nem meri neki megmondani, hogy halálosan unja. Egyébként sem lenne okos gondolat végleg kidobni, a fiú rendes, szerelmes, jól kezelhető, akár egy életen keresztül lehet vele játszmázni, soha nem fog fellázadni. Ló helyett szamárként megfelel, de azért nem szabad feladni a reményt, hátha beesik egy Don Giovanni kaliberű pasas. Addig meg szegény Don Ottavio egye csak a tartalékok száraz, savanyú kenyerét.
Joan Sutherland és John Brecknock, New York, 1978


Don Giovanni vacsorához készülődik. Legbelül szerintem érzi a bajt, de nem lenne az, aki, ha mutatná. Kedélyesen ugratja Leporellót. Éhezteti szolgáját, amikor az ellop egy combot a tálból, kis híján meg is veri. Imádom azt a kis zenei tréfát, amit itt Mozart csinált; a vacsora kísérőzenéjeként beillesztett egy részletet a Figaró házasságából, arra mondja Leporelló, hogy hát ő ezt már kurvára unja. A kitörni készülő kanmurit Donna Elvira érkezése akasztja meg. Rosszat sejt, azért jött, hogy jobb belátásra bírja Don Giovannit. Ismét csalódnia kell, szerelme sokadszor, immár utoljára porig alázza. A távozó Donna Elvira sikoltása jelzi, hogy a különös vendég elindult Don Giovanni háza felé.
A Peter Sellars rendezte igen izgalmas előadásból választottam ki a jelenetet. Donna Elvirát Lorainne Hunt, Don Giovannit Eugene Perry, Leporellot Herbert Perry énekli. Igen, a rendező nem csak hogy térben és időben is áthelyezte a történetet, de tett bele még egy extra csavart; Leporello és Don Giovanni lelki rokonságát úgy emelte ki, hogy egy testvérpárral énekeltette a két szerepet.


A véget már nem lehet megállítani, a Commendatore belép a házba és visszaadja a meghívást. Arra kéri Don Giovannit, hogy kézfogással nyugtázza a meghívást. Don Giovanni kezet is nyújt, ezzel sorsa megpecsételődött. A Commendatore kézfogásával a halált közvetítte. Don Giovannit elnyeli a pokol. Ebben a jelenetben sokkal több van, mint amit itt leírtam. A zenéből ki lehet olvasni a teljes érzelmi skálát, amin a szereplők keresztülmennek. Don Giovannit nem könnyű megijeszteni, Leporelló az asztal alatt imádkozik, a Commendatorét nem érdekli semmi ami földi, ő csak bosszút állni és/vagy igazságot tenni jött. Nem csak ennek az operának, de tán az egész operairodalomnak is ez a legdrámaibb jelenete.
Mivel ez a darab drámai csúcspontja, több változatot is idelinkelek. Először legyen itt egy részlet az Amadeus című filmből. Mozart korában így játszhatták ezt a jelenetet.

Másodjára legyen itt az én kedvenc verzióm. Ez egy félig szcenirozott koncertszerű előadás, ahol az énekesek frakkban-estélyi ruhában énekelnek és szinpadtechnika híján minimális mozgásokkal jelzik az eseményeket. Na most mindezzel együtt is ezt a felvételt tartom a jelenet legkifejezőbb és legdrámaibb feldolgozásának. Rodney Gilfry, Andrea Silvestrelli és Ildebrando D'Arcangelo énekel. A Monteverdi Kórust és az Angol Barokk Szólistákat Sir Elliot Gardiner vezényli. Itt mondom el azt is, hogy miért tartom én Gilfryt a legjobb Don Giovanninak; a halálsikolya miatt. A legtöbb Don hördül egyet, esetleg kiált, meghal oszt jóvan. Gilfry viszont igen magas hangon egy éleset sikolt, és ezzel azt a képzetet kelti, hogy valamitől rettenetesen megijedt. Ettől az egyetlen hangtól én, a megrögzött ateista elhiszem, hogy létezik a pokol és Don Giovanni már látja, hogy mi vár rá, utolsó sikolya ennek a rémületnek az üzenete. Sárm, gúny, pökhendiség, az megy a többi Donnak is. Ez a velőt rázó, csontig hatoló sikoly egyedül csak neki, itt meg lehet róla győződni.


A következő Commendatore jelenet a Sellars produkcióból van, ismét a Perry fivérek és James Patterson mint Commendatore. Sellarsnál a Commendatore már oszlásnak indult hullája jelenik meg, de ettől (és a felszálló koporsótól) eltekintve ez a legjobb feldolgozások között van. Arról nem beszélve, hogy ez az egyetlen, ahol Don Giovanni tényleg meztelenül száll pokolra, ahogy azt Mozart is elképzelte.


A darabnak még nincs vége, a többi szereplő élete immár Don Giovanni nélkül folyik tovább. Donna Anna továbbra is takarékon tartja a Don Ottavióval való kapcsolatát, Donna Elvira kijelenti, hogy zárdába vonul. Leporellónak új gazda után kell nézni. A legjobban tán Zerlina és Masetto jött ki a buliból; ők bizony egymásra találtak, Zerlina megtanulta becsülni emberét, még az is lehet, hogy ők boldogok lesznek.
Hazaértünk, a záró szextett legyen itt a most futó Don Giovanni premierjéből, 2003-ból. González Mónika, Herczenik Anna, Bátori Éva, Kovácsházi István, Massányi Viktor és Ionel Pantea énekel. Ebben a rendezésben a záró szextett egy kvázi temetési beszédként hangzik el, a szereplők fekete estélyiben, a zárt függöny előtt éneklik.


Itt a vége, fuss el véle.

És ha már a magyar rendezés, akkor pár szót még arról is.
Nekem egy-két apróságtól eltekintve nagyon tetszik Kesselyák Gergely rendezése. Jól megfogta, hogy a nők, de különösen Donna Elvira minden gondolata Don Giovanni körül forog. Ezt egyfajta testen kívüli élményként érzékelteti is, ha Don Giovanniról van szó, a nők egész lassan, mintegy álomban köröznek a Don házát jelképező díszletelem körül. Egyetlen alkalommal esik túlzásba a rendezés, amikor az első felvonásban Donna Elvira és Don Giovanni először találkoznak. Akkor a testen kívüliségből egyszerre fizikai valóság lesz és Donna Elvira saját farkát kergető kutyaként, futólépésben köröz Don Giovanni körül. Ez inkább komikus mint kifejező. De nagyon szép például a katalógus ária kidolgozása, Masetto és Zerlina egymásra találása is kedves, vicces jelenet. Borzasztóan tetszik a bacchanália jelenet is, a szanaszét kefélgető párokkal.
Ami kicsit furcsa, az a csúcspont, a Commendatore jelenet, amikor Don Giovanni alászáll a pokolba. Na most, nálunk az a katarzis, hogy nincs katarzis. Nincs semmiféle dráma, a Commendatore ugyanolyan ruhába van öltözve mint Don Giovanni és Leporello, és hármasban szép kedélyesen megbeszélik a dolgokat. Totál az az üzenet, hogy minden férfi egyforma, a Commendatore is legfeljebb csak az öregséggel erkölcsösödött meg, fiatalnak éppen olyan kujon lehetett, mint Don Giovanni. Illetve hát persze nem minden férfi disznó, de az öt szereplőből három. A másik kettő meg ugye Don Ottavio, a póttartalékos puhapöcs és Masetto, aki még azt is megbocsájtja, ha az esküvőjén csalják meg. Zárójelben jegyzem meg, hogy a nők sem sokkal különbek, csak ők nem szerepelnek ebben a jelenetben. De remélem, hogy az eddigiekből kiderült, hogy mind a három csaj elég defektes. Talán Zerlinát kivéve, ő az egyetlen, aki tanult a történtekből, és ha csak valami érszűkület impotenssé nem teszi, boldog lesz majd Masettojával.

Mégmás:
ha már Don Giovanni, leszek olyan pofátlan, hogy közzé tegyek egy listát azokról a felvételekről, amelyekre vágyom. Az egyik egy tévéfilm, az az érdekessége, hogy mind a címszerepet, mind Leporellot Dmitry Hvorostovsky énekli benne. Itt van az imdb adatlapja, itt pedig egy részlet belőle.

A másik felvétel amire nagyon vágyom, a fent belinkelt Concertgebauw-os koncert 1994-ből. Ez az, amit Gardiner vezényel, Gilfry, Silvestrelli és D'Arcangelo énekel benne. Ez a koncert megjelent CD-n, de én a videot szeretném. Párszor leadták mindenféle tévék, hátha valaki felvette.

A többi vágyam teljesíthető, mind a Sellars féle rendezés, mind az összes többi kapható lemezen, legfeljebb spórolni kell rá. Ez a kettő nem azonban nem, akinek megvan, kérem, szóljon!

Aki pedig teheti, menjen ez az operába, nézze meg a darabot, egész biztos jól fog szórakozni.

Don Giovanni - ajánló

Mivel az Operaház éppen most ad egy sorozatot Mozart remekművéből, hát gondoltam, jót fog tenni, ha elmesélem a darab történetét. (Itt persze tisztességesen is le van írva, ha valakinek az én szövegem túl erős vagy szemtelen vagy tiszteletlen lenne)
Itt el lehet olvasni a librettót is.
Mivel a darab elég bonyolult, előbb vegyük sorra a szereplőket:
Don Giovanni, bariton: ráérő lovag, csinos külsővel és sok szabadidővel, amit szeret szó szerint elbaszni. Minden útjába kerülő nőt megdug, tekintet nélkül annak korára, családi állapotára és társadalmi állására, sőt, szépségére. Hóditásairól katalógust vezet, vagy ha úgy tetszik, blogot ír.
Leporelló, basszus: Don Giovanni szolgája. Legfontosabb feladata a már említett katalógus naprakészen tartása. Időnként kisegíti urát, ha az szorult helyzetbe kerül. Arról nem szól a fáma, hogy szokta-e megvígasztalni a gazdája által hátrahagyott nőket, én gyanítom, hogy igen. Vagy ha nem, akkor a hódítások dokumentálásában leli örömét. A fene gondolná, hogy Mozart ennyire a jövőbe látott, hogy képes volt megalkotni a virtuális szexfüggő alakját.
Donna Anna, szoprán: előkelő úrhölgy, a Commendatore (Kormányzó) lánya. A férfiakhoz való viszonya elég furcsa, kissé apakomlexusos személyiség, ugyanakkor imádja, illetve arról álmodozik, ha egy férfi, akinek a neve Don-nal kezdődik és Giovannival végződik egyszer leteperi.
Donna Elvira, szoprán: Don Giovanni régebben elcsábította, majd elhagyta. Azon ritka nők egyike, akik képtelenek tudomásul venni, ha kidobja őket egy férfi, ezért bosszút esküszik és Don Giovanni nyomába ered.
Commendatore, basszus: a Kormányzó, Donna Anna apja. A darab elején meghal, de később visszatér. Igen erőteljes személyiség, aki erkölcsi fennsőbbsége magaslatából szemléli a világot.
Don Ottavio, tenor: Donna Anna vőlegénye. Egy döntés- és cselekvésképtelen, valódi puhapöcs, aki ugyanakkor teljesen bele van esve Donna Annába. Amúgy jó fiú lenne, de annyira alkalmazkodni akar választottjához és olyan gyáva, hogy választottja idegbajt kap tőle.
Zerlina, szoprán: csinos, jóvérű parasztlány, éppen az esküvőjére készül. A férfiak terén lehet némi tapasztalata, de legalábbis megérzi, hogy ki a férfi és ki csak gondolja magát annak.
Masetto, basszbariton: Zerlina vőlegénye, egy nem túl okos parasztlegény, ráadásul roppant féltékeny. Viszont hallgat az okos szóra, lehet vele bánni.

I. felvonás

Don Giovanni Donna Anna szobájában ügyködik, Leporelló pedig kint őrködik. Hogy a szobában mi történik, arról többféle rendezői elképzelés létezik. A legelfogadottabb felfogás szerint Don Giovanni erőszakoskodik Donna Annával, aki segítségért kiált, majd amikor a támadó szökni próbál, visszatartja. A kiabálásra megjelenik a Commendatore és lánya védelmére kel. A párbajban Don Giovanni megöli a kormányzót.
A nyitányt és az első jelenetet kezdjük az én szívszerelmemmel, Polgár Lászlóval. Nincs nála jobb Leporelló, ezt tessék nyugodtan elhinni. A Zürichi Operaház zenekarát Nicolas Harnancourt vezényli. Egyébként első Don Giovanninak nekem ez a DVD van meg, imádom.

A gyilkosság bemutatásához egy olyan rendezést választottam, ami szerint Donna Anna benne volt a hancúrban, csak valamin öszevesztek. Sőt, e szerint a rendezés szerint Leporellónk is bele-belenyalhatott a mézesbödönbe, valószínű, hogy a nő épp a csereberét nehezményezi. Ez már rendezői elrugaszkodás, szerintem (és Leporelló szövege szerint is) hősünk bizony besurranó tolvajként próbált szerelmet lopni. Don Giovannit Thomas Hampson énekli (meglehetősen gyengén), Leporellót Ildebrando D'Argangelo (csodásan), Donna Annát Christine Schäfer, a Commendatorét Kurt Moll. Vezényel Daniel Harding, a felvétel Salzburgban készült, ha jól tévedek, 2006-ban. Mivel lesz még belőle részlet, itt lehet többet megtudni a felvételről.

A gyilkossá vált Don Giovanni és szolgája meglóg a helyszínről. Donna Anna időközben riasztja Don Ottaviót, vele és néhány szolgával tér vissza, azonban már csak apja holttestét találja.
Legyen itt egy részlet a magyar előadásból, González Mónika és Kovácsházi István énekel.

A gyilkosság nem nagyon terhelte meg Don Giovanni lelkiismeretét, éli tovább az életét. Éppen egy magányos fiatal nőt környékez meg, aki dühöngve panaszolja, hogy elhagyta a szeretője. Lovagunk csak későn veszi észre, hogy a nő Donna Elvira, aki már szerepel a listán, tehát semmi tennivalója nincs vele, hisz ahogy kétszer nem léphet ugyanabba a folyóba, ugyanúgy kétszer nem dughatja meg ugyanazt a nőt.
Cecilia Bartoli énekli Donna Elvira első áriáját. Don Giovanni a Donok Donja, Rodney Gilfry, Leporelló pedig ki más lenne, mint az én imádott Polgár Lászlóm.

Donunk szabadulna a kínos helyzetből, Donna Elvirát Leporellóra bízza, hogy "szórakoztassa" és meséljen el neki mindent. Leporelló be is számol Donna Elvirának Don Giovanni összes eddigi hódításáról.
A világhíres katalógus áriához azért választotam ezt az amsterdami felvételt, mert ez az egyetlen, ami Leporellót a nagyon valószínű ferde, de legalábbis erősen fejletlen szexuális beállítottságúnak ábrázolja. José Fardilha énekel, remekül. És van még itt egy igen érdekes katalógus ária Ildebrando D'Arcangeloval, Salzburgból. Imádom ezt a pasit (is).

És mivel a jóbol soha nem elég, belinkelek még egy egyetemi előadást Cambridgeből, ami zeneileg meglepően rendben van, a rendezés meg pont olyan, ahogy én a jelenetet elképzelem. Leporello komolyan veszi feladatát, nem csak szavakkal, de kézrátétellel is próbálja vígasztalni Elvirát. Szegény nő, nem elég hogy elhagyták, még pofátlanul le is passzolják. Leporello Ed de Minckwitz, Donna Elvira Katy Watson, vezényel Mark Austin. Ilyen friss gondolatok kellenének az operajátszásba, bezonyám! Csak gratulálni tudok! És persze irígykedni.


A Don és szolgája menekülés közben egy lakodalomban köt ki. Nőfaló lovagunknak igen megtetszik a menyasszony, így aztán elősegítendő a hódítást (és lerázandó a vőlegényt) az egész násznépet meghívja magához. Amig Leporelló gardírozza a vendégeket -és legfőképpen leköti Masettót- a vőlegényt, addig Don Giovanni majdnem célt is ér Zerlinánál. A betoppanó Donna Elvira akadályozza meg, hogy Zerlina az esküvője napján megcsalja a férjét.
Ki más, mint Rodney Gilfry, Liliana Nikiteanu és az isteni Cecilia Bartoli. Vezényel Nicolas Harnancourt, 2001. Zürich.

Ennek az áriának rengeteg változata van fent a youtube-on, kiválasztottam néhányat, csak azért, hogy látszódjon, milyen sokat számít a rendezés. Először legyen itt az egyik legaszexuálisabb, Thomas Alennel és Rost Andreával. Rejtély, hogy tudták így elrontani, hisz hangilag Allen az egyik legjobb Don, ráadásul jóképű pasi is. Rost pedig igen szép és érzékeny Zerlina. Az egész jelenet mégis inkább hasonlít egy halottsiratáshoz, mint egy csábításhoz. Jóval erotikusabb a MET egyik produkciója Bryn Terfellel és Hei-Kyung Honggal. Ez a ló túlsó oldala, és nyilván nem kell magyaráznom, hogy Terfel miatt linkeltem be - bár ő inkább Leporellónak való, még a hangja is mélyebb, mint amilyennek én a Donét elképzelem. És legyen még itt egy koncertfelvétel is, a szexi Dmitry Hvorostovsky és René Flemming énekel. Hvorostovsky a másik Don, akinek nem tudnék ellenállni én se. Koncert után a közönségszolgálaton át lehet venni a széksorok között felejtett bugyikat.

A történet persze nem áll meg, a megfutamított Don Giovanni belebotlik Donna Annába és Don Ottavióba. A síró hölgy a lovag segítségét kéri apja felkutatásához, közben befut Donna Elvira is, aki figyelmezteti a jegyespárt, hogy egy veszélyes nőcsábásszal barátkoznak éppen. Don Giovanni úgy próbálja menteni a helyzetet, hogy azt állítja, a nő őrült. Hisznek is neki meg nem is, végül Donna Anna a hangjáról felismeri éjszakai látogatóját, aki megölte apját.
Isabel Rey csodálkozik rá az első számú kedvenc Donomra, Rodney Gilfryre. Ez a pasi, hát ez igen, őmiatta nemhogy Szegedre, de az óceán túlsó felére is képes lennék elutazni, hogy élőben hallhassam.

Donna Anna rögtön elmeséli Don Ottaviónak, hogy mi történt azon a rettenetes éjszakán. Puhapöcsünk csak annak örül, hogy menyasszonya puncija végül mégis érintetlen maradt. Én persze nem fognám meg ezért az orromat, de persze Donna Anna helyében sem merném bevallani, hogy egy jót hancúrkodtam, csak valami közbejött. Azért megesketi Don Ottaviót, hogy megbosszulja a Kormányzó halálát. Don Ottavió meg is ígér mindent, szegénykém tényleg szerelmes Donna Annába, meg is vallja neki.
Újra egy részlet a magyar előadásból, Kovácsházi István énekel, nagyon-nagyon jól. Kovácsházi egy remek lirai tenor, minél több Mozartot és Donizettit kéne vele énekeltetni.

Közben Don Giovanni és Leporelló tovább szervezi, hogy lehetne befejezni Zerlina meghódítását. Rendeznek egy óriási partit és úgy tervezik, hogy amig a többiek mulatnak, addig Donunk magáévá teszi Zerlinát, és még akiket csak lehet. Úgy egy tucatnyival kívánja növelni a listáját.
Egy másik kedves baritonom, Simon Keenlyside, bár ezúttal nincs valami jó formában - attól még persze szexi. Leporellóként Bryn Terfel vigyorog, mint akit baszni visznek, a Ferrara Operház zenekarát pedig Claudio Abbado vezényli 1997-ben.

De van még itt egy jó tucat bordal, köztük az én kedvencem is.
Közben Zerlina rájött, hogy Don Giovanni aligha fogja feleségül venni, ezért megpróbál visszakérezkedni Masettóhoz. Az, amilyen muja, vissza is fogadja. Zerlinát Huguette Tourangeau énekli.

Békülésüket a betoppanó Don Giovanni zavarja meg, aki megint Zerlina körül kezd forgolódni. Közben befut az álarcot viselő hármas, Donna Anna, Donna Elvira és Don Ottavio is. Leporelló őket is meghívja a buliba. Pontosabban orgiába, ezt a magyar rendezés nagyon szépen megmutatja. A buli pörgését kihasználva Don Giovanni tánc közben hátra vezeti Zerlinát, ahol aztán .... A lány sikoltozására félbeszakad a buli, Don Giovanni Leporellót vádolja az erőszakkal, de a többiek átlátnak a szitán, pisztolyt fognak hősünkre, aki csak nehezen tud elmenekülni.
Ismét Amsterdam, néhány részletében nagyon tetszik nékem ez a rendezés, bár komoly hibája, hogy eddigre szerintem Zerlina már nem nagyon akar Don Giovannival hetyegni. Az első felvonás fináléja viszont jól van megcsinálva, nagyon jellemző, ahogy egymásnak adogatják a pisztolyt. Nyugi, Don Giovannit nem lövik le, még hátra van egy felvonás, ez itt csak valami rendezői túlkapás. Don Giovanni -- Pietro Spagnoli, Leporello -- José Fardilha, Donna Anna -- Myrtò Papatanasiu, Donna Elvira -- Charlotte Margiono, Don Ottavio -- Marcel Reijans, Zerlina -- Cora Burggraaf, Masetto -- Roberto Accurso.



II. felvonás

Három óra van, muszáj lefeküdnöm, majd reggel folytatom.
Basszus, éjfél előtt pár perccel ültem le, a fene gondolta volna, hogy ilyen sokáig fog ez tartani

Agyhúgykő

:-) Szépjónapot!
Höhöhehe, máma sikerült intimszappannal hajat mosnom. Dunsztom sincs hogy csináltam, a két tégely még csak nem is hasonlít egymásra.
Nagy kár nem történt, attól eltekintve, hogy a pH4-es anyag a megfelelő testtájékon alkalmazva enyhe, gyorsan illanó, púderszagot hagy maga után, a hajamon viszont a sokszoros öblítés ellenére is egy makacs húsvéti utánérzést, még a krasznaja moszkvás és opera luxus kölnis időkből. Csak reménykedni merek benne, hogy bringázás közben kiszellőzik.

Brushing up my english

Éljenek a szinkron- és feliratválasztós DVD-k!
Imádom, hogy eredeti hanggal + angol felirattal tudom nézni hallgatni a filmeket!
A szarvasvadász hihetetlen jó, a Dogville még jobb, most azt gyűröm. Illetve hát ő gyűr engem, mert páran igencsak nagyon motyognak benne.
És holnap indul a társalgási tanfolyam, utána vizsgaelőkészítő. Fog a rossebb itt rigóutcai honosítással kínlódni. Egyszerűbb csinálni egy teljesen új nyelvvizsgát.
Szerintem.
És tessenek nekem jó filmeket ajánlani!
Előre is köszönöm!
De hogy ez a Robert de Niro milyen elképesztően jó pasi!! (az orosz rulett jelenet, csak erős idegzetűek indítsák el!)
.
Az amik azóta már bebizonyították párszor, hogy nekik sem kell a szomszédba menni ötletért ha a hadifoglyokat akarják kínozni, de ez az alkotás azért jóval több egy hazafiaskodó "stars and stripes" filmnél.

Éji kaland Szegeden

:-) Szépjónapot!
Nno, hát úgyis régen volt már a blogon szexuális zaklatásról szó. Azt gondolnám, hogy vagy tíz éve kihíztam azt a kategóriát akinek aggódnia kell a szexuális biztonsága miatt, de szombat éjjel rá kellett döbbennem, hogy mégsem.
Kurvára nem örülök neki.
Éjjel egy körül mentem ki a szegedi vasútállomásra, jött szembe egy fiatalember, kérdezte, hány óra. Semmi veszélyt nem éreztem, egy tiszta és rendezett város központjában voltam, az egyetemi kollégium előtt, és egy szürke kis fiatalember civilizált hangon kérdezett, hát miért ne válaszolnék, hogy háromnegyed egy van. Megköszönte, megfordult, elindult a zebra felé. Aztán -mint aki meggondolta magát- megfordult, és megint kérdezett:
- Bocs, ne haragudj, de a gyönyörű szép cicidet is megfoghatom? -
És már nyúlt is, hozzá is ért a blúzomhoz, de markolni már nem volt ideje, mert úgy vágtam a kezére, hogy a csattanás visszhangot vert. És hangosan, fülsértően sziszegtem, nem ordítottam, hanem sziszegtem, hogy NEMMM!!
Iszonyúan megijedt a pasi, sarkon fordult és elrohant, egy másodperc alatt eltünt a Tisza felé vezető árnyékos kis mellékutcában. Szerintem azt sem hallotta meg, hogy utána szóltam, hogy ha még egyszer meglátom, szétrugom a kis pondró pöcsét. Tényleg nagyon gyorsan felszívódott, még a lépteit sem lehetett hallani.
Egy darabig álltam ott, próbáltam összeszedni magam. Először fel akartam hívni a rendőrséget, aztán elgyávultam, és mégsem. A szatirt nyilvánvalóan sikerült elriasztanom, de olyan gyorsan történt az egész, hogy még személyleírást sem tudtam volna adni róla, legfeljebb annyit, hogy kábé olyan magas volt mint én, és sem alkoholszagot nem éreztem rajta, sem egyéb zavarodottságot. Magyarázkodni sem volt kedvem a rendőröknek, hogy mit keresek éjszaka egy vadidegen városban meg hasonlók. Elgyávultam, otthagytam a szegedi nőknek egy kis gennyláda pöcs szatírt.

Otello Szegeden - avagy a változatosság gyönyörködtet

A múlt hét, de talán az egész év egyik legnagyobb kulturális szenzációja José Cura szegedi vendégszereplése volt. A világ egyik leghíresebb és mindenképpen legvitatottabb tenorja nem gálakoncertezni vagy dalestet adni jött Magyarországra, hanem végre elénekelni egy címszerepet. Ezért is gerjedtem rá annyira a szegedi Otellóra. Egy O sole mioért és egy Nessun dormaért soha nem adtam volna ki annyi pénzt a jegyre, pláne nem vállaltam volna be az oda- és visszautazást. Ilyesmit hallhatok bőven a rádióban, vagy akár teszkó gazdaságos CD-n. Egy címszerep, pláne egy Otelló, az más, azért már érdemes jegyirodával levelezni, postán a csekkel sorbaállni és aggódni, hogy megkapták-e a pénzt és ha igen, én megkapom-e majd a jegyet. Egy új Otellóért érdemes kutyapanziót keresni, a keservesen síró ebbel együtt pityeregni, szendvicseket csomagolni, szállás híján a híres szegedi Virág cukrászda mosdójában hátizsákból estélyi ruhába átöltözni.
A pesti Otellót én már annyira unom, hogy Cura ide vagy oda, boldogan töröm össze testem-lelkem a vonatozással és adok ki egy jegyért annyi pénzt, amennyiért Pesten már 5 előadásos bérletet is tudnék venni.

És hogy megérte-e mindezt a rengeteg energiát az Anger Ferenc rendezte szegedi Otelló?

Ha abból indulok ki, hogy szerettem volna már egy kevésbé nyálas előadást látni egy életszerűbb Otellóval és egy érettebb Desdemonával, nos, akkor igen, feltétlenül megérte. Márpedig én ebből indultam ki :-))

A csalinak meghívott Cura hangja bizony már nem a régi. A felvételekről ismert hatalmas tenor bársonya kopik, fakul, a művésznek jól hallhatóan erőltetni kell, hogy "áradjon" belőle a hang. Ugyanakkor Cura képes arra, hogy a hangi vagy technikai hiányosságait feledtetni tudja. Az eddig megszokott negédes és szomorkás Otellókkal szemben az ő énekhangja ostorként csattan a renitenseken, maróan gúnyos a butákkal, a szerelmi jelenetekben is inkább parázna mint gyöngéd. Énekstílusa inkább verista mint belcantó, emiatt kap is hideget meleget, gyűjti magának az ellendrukkereket. Nekem azonban tetszik ez az előadásmód. Szerintem az operaéneklés a szereplők pszichéjéről kell hogy szóljon, és Cura erre kiválóan ráérez. Ráadásul a tenorhang a világ egyik legsérülékenyebb és legrövidebb életű munkaeszköze, de ezzel a szerepformálással José Cura néhány évvel meg tudja hosszabbítani a karrierjét. És ebben semmi kifogásolnivaló nincs, sőt. Nekem nagyon tetszett az ő pökhendi, despota, túlfűtött Otellója.
A Desdemonát éneklő Rálik Szilviát még nem hallottam a szerepben, az eddig ismert Desdemonákkal szemben ő is tudott újat mutatni. Éreztette a hallgatóval, hogy ez a Desdemona nagyon zserelmes Otellóba, szinte rabja a férfinak, de valahol mélyen tudja, hogy menekülnie kéne. Én egyszer nagyon szeretnék már egy olyan Desdemonát hallani, aki az utolsó pillanatokban szembefordul Otellóval és próbál védekezni. Ezt Rálik hangjából lehetett hallani, mozdulatait persze a rendezés bekorlátozta. De nekem bőven elég, hogy legalább hallhattam végre, hogy Desdemonának van életösztöne, megérzi a veszélyt és próbál a csapdából menekülni.
Az est harmadik sztárja és kellemes meglepetése a helyi erőként fellépő Kelemen Zoltán Jágója volt. Szép baritonhang, és nagyon tetszett, hogy nem is próbált settenkedni, nem akart démoninak látszani. Egy szimpla kis szarkeverőt alakított, akinek az a világ legtermészetesebb dolga, hogy a karrierje érdekében vagy bosszúból embereket ugrasszon egymásnak. Ezer ilyen ember él közöttünk, egyiken sem látszik a mély gonoszság, hát akkor Jágón ugyan miért látszana.
Pál Tamás karmester a lehető legjobbat hozta ki a szegedi zenekarból. A fúvósok felől lehetett hallni ezt-azt, ami nem tetszett, de csak apróságokat. Ami nagyon tetszett, hogy a karmester egyértelműen kísérte az énekeseket, nem kényszerítette őket kiabálásra, engedte az énekhangokat érvényesülni.

Anger Ferenc rendezése igen tisztességes munka, és ha nem is értelmezte teljesen át a darabot, de ő is igyekezett szakítani a nemes mór - ártatlan feleség - sátáni cselszövő - zöldszemű szörny sztereotípiákkal. Desdemona és Otelló viszonyát egyértelműen a nyers szexualitás határozza meg. Jágóról már beszéltem. Ami nagyon tetszett ebben a rendezésben az a Desdemonával szembeni erőszak átértelmezése volt. A rendezések többségében a II. felvonásban Otelló fellöki és megüti Desdemonát. Ebben a rendezésben nem, itt a nőiességében alázza meg, a velencei követ előtt letépi róla a ruhát. Ha már kurva, akkor kvázi bedobja a közösbe. Az mondjuk egy nagyon ütős jelenet volt, még úgy is, hogy a tépőzár a vártnál erősebben tartott, kétszer is neki kellett gyűrkőzni, hogy elszakadjon az a szoknya. Kár, hogy rögtön ezután Desdemona belebújik egy majd fél méter magas, ezüst flitterekkel kirakott csótányroppantó cipőbe. Teljesen felesleges volt ilyen fizikai eszközökkel a szájtáti tömeg fölé emelni a megalázott nőt. És az a hülye cipő ráadásul elterelte a figyelmet arról a gyönyörű megoldásról, ahogy a kétszínű velenceiek egy folyosót alkottak Desdemona körül, így bekorlátozva őt a mozgásában és abban, hogy szabaduljon. Sem a meglázottságának nem tudott így szabad folyás engedni, sem a kínos szituációból nem tudott elmenekülni.
Voltak más megoldások is, amik nagyon tetszettek. Szintén a II. felvonásban van egy kettős, ami úgy végződik, hogy Otelló lekurvázza hűtlennek hitt feleségét. Általában itt is elcsattan egy-két pofon és Desdemona a földön fetrengve végzi. Kábé olyan a látvány, mintha egy családon belüli erőszak megelőzésére felhívó reklámot látnánk. Anger megkímélt bennünket ettől a klisétől, az ő Otellója durván belemarkol Desdemona ágyékába. Nagyon jó mozdulat, tökéletesen kifejezi, hogy Desdemona csak a kielégülés eszköze, ha ebben a funkcióban alkalmatlannak bizonyul, többé nincs rá szükség és pusztulnia kell. A rendezés hiányosságai között kell megemlítenem a mereven mozgatott kórust és az imitt-amott fellelhető szájbarágósságot. Kifejezetten nem tetszett például, hogy a Credo alatt a statiszták hullákként lefeküdtek és rájuk eresztették a szalagokat, így kvázi el is földelték őket.
Szendrényi Éva díszlete rendkívül látványos. A szinpadkép változása nem mindig követhető, néha a már egyszer belső teret jelképező oldalt használják külső térként is, de ez nem lényeges, ráadásul az én képzeletemet már jócskán bekorlátozza a pesti sztereotip előadás díszlete. Az időnként a mennyezetről leengedett szalagok néha felesleges látványelemnek tűnnek, máskor azonban remekül osztják a teret és búvóhelyül is szolgálnak, vagy éppen a szereplők rejtőzködő jellemét láttatják.
Papp Janó kosztümjeit kissé furcsának találtam. A velenceiek kétszínű viselete kissé szájbarágósan mutatja a kettős erkölcsi mércét és az őslakosok idegenkedését, de legalább jelez valamit. A II. felvonásban használt oroszlánok azonban teljesen funkciótlanok és zavaróak, én legalábbis nem értettem, hogy miért kell a követet és a kórust megelevenedett címerállatként szinpadra állítani.
Összességében nagyon élveztem az előadást, jó volt egy kicsit más szerepfelfogást hallani és rendezést látni.
Legyen itt két videó, az egyik rögtön az opera elejéről, amikor Otelló a győztes csata után megérkezik Velencébe. A címszerepet Wendler Attila énekli:

A másik videón José Cura énekel, a II. felvonásban itt hangzik el az az ominózus kurvázás, amikor olyan ordenáré módon megalázza Desdemonát. Itt ez nem történik meg, de érdemes a hangra figyelni, arra a perzselő gyűlöletre, ami egyrészt nagyon jó, mert otelló valóban így érezhet, másrészt viszont jótékonyan elfedi, hogy a hang az már nem olyan szép.

Flódni mob

Ez tetszik.
Igazán sajnálom, hogy holnap nem leszek Pesten, mert ha flódnit sütni nem is tudok, a tömegemmel jelen lenni igen.
Nno, majd legközelebb.
Mert attól félek, lesz legközelebb.

Lajos-forrás

Csudajót kirándultunk ma az egyik barátnőmmel. Kicsit el is tévedtünk, egy írtáson elveszítettük a kék keresztet, viszont találtunk egy zöld háromszög jelzést. Mivel visszafordulni még nem akartunk, felvettük hát azt az ösvényt és először megnéztük a Kőrösi-Csoma emlékművet, aztán a Lajos-forrást. Jó meredek, szuszogtatós kaptató, most egy kicsit sáros is. Előbb a pulcsit, aztán a vékony dzsekit vettem le. Azt sajnáltam csak, hogy nem fürdőruhát vettem a pulóver alá, a ritkás lombokon még jócskán
átsüt a nap, jót lehetett volna barnulni séta közben. Az új terepjáró szandálom kitűnőre vizsgázott, nagyon kényelmes és stabil darab, megérte az árát.
Nagyon élveztem az egészet, vittünk szendvicseket, gyümölcsöt, ettünk, ittunk, szakadt rólunk a víz a meredekebb részeken, jól elfáradtunk. A kutya azóta sem mozdult, még az ebédjét is félig fekve ette meg, rögtön utána elaludt.
Csodálatos most az erdő, tele van virágokkal, egy-egy ibolyás tisztás illatát messziről meg lehet érezni. A madarak potmétere is beragadt, teljes hangerővel énekelnek. Gyönyörű a vidék.
Viszont szomorú volt látni a Lajos-forrás mellett a bezárt turistaházat. A játszótér és a pihenőhely szép és ápolt, de a turistaház küszöbét felverte a gyom, az ablakai vakok. Hihetetlen, hogy még egy lakókocsiba telepített lacikonyha sem tud ott megélni, nincs semmi vendéglátó hely. Ennyire nem járnak az emberek kirándulni?
Kár. Nagyon kár.
De vajon miért?

Szerelmi bájital

Egész jól szórakoztam ma a Thália Színház Szerelmi bájital előadásán.
Zeneileg nagyon rendben volt a produkció, már ha eltekintünk attól, hogy a Thália akusztikája nem igazán alkalmas operához. De ez van az Erkel helyett, szegény ember vízzel főz, azt is jól elbassza. Mert kérdem én, kinek jó az, hogy abban a pirinyó színházban félházzal megy egy olyan darab, ami simán megtölthetné a kétezer férőhelyes Erkelt vagy Operaházat is? A kérdés költői, a megválaszolásához politizálnom kéne, ahhoz meg mostanában nem nagyon van kedvem.
Szóval zeneileg rendben volt a Bájital, Oberfrank Péter keze alatt kedvesen, játékosan szólt a darab.
A női főszerepet éneklő Kertesi Ingrid egyik kedvencem, szépen énekelt nagyon. Nemorinő szerepében Kovácsházi István adta a muja, lúzer hősszerelmest - egészen elbűvölt a hangja is, a játéka is.
Ma Szüle Tamás is tetszett, Dulcamara valahogy jobban feküdt neki mint a multkori Don Pasquale.
Sárkány Kázmér Belcoréja is jó volt, bár a figurát én nem pont így képzelem, de ez is egy felfogás ahogy ő csinálta. Nekem ő ma túl katonás volt, túl szigorú. Én Belcorét sármosabbnak gondolnám, olyannak, aki nem bemasirozik a nők lába közé, hanem bedumálja magát.
Hehe, el is jutottunk a kedvenc vesszőparipámhoz, a rendezéshez.
Eddig azt gondoltam, hogy a műsoron lévő darabok közül ebből a szempontból a Nabucco a legkínosabb.
Nos, nem, a Szerelmi bájital még annál is gagyibb.
Vannak benne vitatható ötletek, amik azonban tényleg szórakoztatóak. Ilyen például a bringával érkező Belcore, vagy a csodadoktor léghajója. Ezek létjogosultságát lehet vitatni, de jópofák, viccesek, beleférnek egy vígoperába.
Ami azonban egyáltalán nem fér bele, az a magyar és az olasz zászlókkal való machinálás. Tényleg agyrém, hogy a lehető legidétlenebb helyzetekben jön elő a zászló. Először a már előbb említett bicigli küllői közé fűzve, másodszor meg a csodadoktornak hoznak be egy olasz zászlót kivülről. Megcsóválja a fejét, letépi a trikolórt és visszaköti, ezúttal már úgy, hogy a magyar szineket adja ki. Hogy ez a gesztus hogy került bele egy ilyen történetbe, hát ha agyoncsapnak sem tudom megérteni.
Aztán itt van megint a balettkar. Értem én, hogy ez egy mozgalmas rendezés, de a fenébe is, amikor azon a köpésnyi kis szinpadon ott tolong a teljes énekkar, akkor mi a francnak még nyolc táncost is bezsúfolni? Szegények még a karjukat sem merik kinyújtani mert félő, hogy orrbavágnak egy kóristát. Arról nem is beszélve, hogy mit keres a tánckar az "esküvői" asztalon? Ez a Hair-ben nagyon jópofa volt, de itt igazán semmi poén nincs sem abban, ahogy a táncművészetisek sétálgatnak az abroszon, sem abban, ahogy Belcore raplizik.
Van aztán olyasmi is, ami a darab tökéletes félreértelmezését mutatja. Mint a fent említett "esküvői" asztal is. Az idézőjel nem véletlen, ugyanis a kézfogó az nem esküvőt jelent, hanem eljegyzést, tehát meglehetős ostobaság Adinát menyasszonyi ruhába öltöztetni.
De az sem volt sokkal jobb ötlet, hogy a II. felvonásban összecsődült lánykórus hálóingben beszéli meg, hogy Nemorino örökölt és most már jó partinak számít. Mindez a városka főterén törétnik, először nem is értettem, hogy élő csajokról van szó vagy kísértetekről. Az is növeli a zavart, hogy a hírharang Gianetta viszont rendesen fel van öltözve.
Azt már nem is elemezgetem, hogy a messzi fölről, léghajóval érkezőt Dulcamara csodagyógyszerét a falusi asszonyok kosárban hozzák be osztogatják szét saját maguk között. Basszus, hát ez aztán mán döfi, tényleg, nem kellett volna egy kicsit jobban átgondolni, hogy akkor most ki kicsoda a darabban, honnan jön, hová megy és mit hoz magával?
Nemorino kockás alsógatyája is megnevettetett egyszer, amikor beöltöztették katonának, de másodszor, amikor a megvadult, talpig hálóingbe öltöztetett férjvadászok húzták le róla, nos, akkor már inkább kínos volt a látvány.
Ejh, de jó is lenne, ha inkább azt a Bájital rendezést tartanák repertoáron, amiből a tavalyi operavizsgán láttam egy részletet! Az egy brazil szappanopera hangulatában volt megrendezve, nagyon kedves és szórakoztató előadás volt.
Na, de had fejezzem be pozitívummal.
Nagyon aranyos jelenet, imádtam, amikor a bánatos Nemorino krumplit pucolt :-)) Tényleg nagon mókás, ráadásul Kovácsházi olyan profin, vékony kis forgácsokban hámozta a krumplit, hogy azonnal megfőzött magának. Nem nagyon szoktam tenorokra, pláne lírai tenorokra gerjedni, de neki úgy állt a kezében az a hámozókés, hogy én azonnal beleszerettem. Ami azért nagy szó, tekintetbe véve, hogy ilyesmi velem csak basszbaritontól lefelé szokott előfordulni.

A nap videóján legyen itt Dulcamara és Adina kettőse a II. felvonásból. Adinának rosszul esik, hogy a bájitaltól magabiztossá vált Nemorino már rá sem néz, és bánatát megvallja a csodadoktornak. Az neki is ajánlgatja a csodaszert, de a lány átlát a szitán és közli, hogy őneki bizony semmi szüksége ilyesmire, van őneki két szép szeme, édes kis pofija és minden egyéb kelléke, hogy visszacsábítsa magához a szerelmét. Ahogy elnézem, az eszközei hatékonyságát mindjárt le is teszteli Dulcamarán.
Ennek a felvételnek az az egy baja van, hogy a szexbomba Ildebrando D'Arcangelo túl fiatal és túl csinos a vén szélhámos szerepéhez. Partnere, Anna Netrebko viszont tökéletes és gyönyörű Adina.
.

Konzumidiotizmus a köbön

:-) Szépjónapot!
1. Máma rendeltem egy kicsike, kar nélküli taposógépet, ami kis helyen elfér. Súlyzóim vannak, hasizmozni meg legfeljebb veszek egy gimnasztikai labdát oszt csókolom.
Hacsak!!
Hacsak valaki nem ajánl nékem egy olyan konditermet, ahol NEM SZÓL ZENE!! Semmilyen zene, se tüc-tüc, se techno, se zen, se szitár, se slágerrádilyó, se semmifélefajta ricsaj, mert megkergülök, tényleg megkergülök, ha még egyszer másfél percnél tovább kell valami szart hallgatnom. És nincs védelem, áthatol a saját fülhallgatós zenén, áthatol a viasz füldugón, előbb csak a dobhártyámon dobol, aztán a rekeszizmaimban, aztán már az agyamban, a fejem tetejét veri, nem bírom, nem bírom!!

2. Tök ügyesen befizettem egy angol társalgási tanfolyamra, ami péntek délután kezdődik. Tök véletlen, hogy péntek délután tök más programom van. Tökhülye vagyok.
A péntek érdekes nap lesz pedig, mert ahogy olvsom, megint lesz BKV-s sztrájk és Újlipóciában bomberdzsekis flashmob is. Ebbe most nem mennék bele.

3.
Hm.
Mi volt a harmadik?
Hm. Elfelejtettem.
Viszont ebédről maradt egy tányér kelkáposztafőzelék. Csipetnyi köménnyel és fokhagymás rántással ízesítve, és van benne kettő szem újkrumli is. Mondom: ÚJKRUMPLI!! 700 ft kilója, pont, mint az epernek. Úgy is kértem, mint mások az epret; szemenként, két darab/fő :-)) Viszont megettem utána egy kis üveg eperbefőttet, még tavalyról, amikor 150-ért adták kilóját :-))
Szóval, kelkáposzta főzelék, valaki?

Ja, közben megvan a harmadik is!
Lett nékem hiper-szuper, zetortalpú, magasan záródó nájki szandálom, féláron. Az benne a jó, hogy az orrát egy vastag gumi lezárja. Ez azért hasznos, mert ha nyáron, kirándulás vagy gombászás közben megbotlok egy gyökérben vagy kőben, általában valamelyik lábujjamról ottmarad a köröm. Hát most ez a veszély már nem fenyeget, és nyáron egy szandál mégis kényelmesebb és komfortosabb viselet, mint egy bakancs vagy edzőcipő.

Hörrr

Nnna, legyen igazuk azoknak, akik soha nem adnák fel, akik még bíznak az emberiségben, stb, stb.
A virágágyás közepébe dugtam el díszricinust, az egyik szélébe sarkantyúkát, a másik szélébe
portulácskát, a harmadik szélébe meg törpehajnalkát. Ástam ki pár tövet a kertben lassan túlszaporodó gyöngyvirágból, azt is leraktam az egyik sarokba. Egy sarkot meghagytam varjúhájnak, azt még szaporítaniom kell.
Rettenetes, hogy mennyire nem telt benne örömöm. Első alkalommal emlékszem, kiszaladtak a szomszédok, megvitattuk mit hova, segítettem nekik kiásni ami náluk kiültethető volt, beszélgettünk, röhencséltünk, ilyesmi. Most meg csak az epém fortyog szép csendben.
Ennyi volt, ennél többet már nem vagyok hajlandó tenni, az hóttziher!
...

Front van

nekem meg úgy fáj a fejem, hogy már hányingerem s van tőle. Csak kóválygok, mint az őszi légy.
Jajjj.

május 13-án felvételi. Azt hiszem, én leszek a szfe történetének legmókásabb/legszánalmasabb (tetszés szerint aláhúzandó) felvételizője - hacsak addig el nem helyezkedek, mert akkor ugye nem lenne túl szerencsés mindjárt így kezdeni. Hehehe.
Csak a fejem ne fájna.

A nap kérdése

Érdemes-e?


hát naná, hogy nem.

Sztrájkjog

ugyebár megillet minden munkavállalót.
Csak éppen, ha mint ma is, több mint 2800 dolgozóból csak 45 sztrájkol, akkor tán mégsem olyan biztos, hogy jó az, ha ők 45-en meg tudják bénítani a fél országot.
Azon tűnődök, hogy előrébb lennénk-e, ha a sztrájktörvényt úgy módosítanák, hogy a vonatokat sztrájk alatt is el kellene indítani, csak utasok nélkül.
Mert annyival ugye előbbre lennénk, hogy akkor nem kéne másik fél nap arra, hogy a vonatok beérjenek a végállomásra és helyreálljon a menetrend.
Bár, ez nem jó, mert ha mondjuk a forgalomirányítók sztrájkolnak, akkor ugye az a poén, hogy nem irányítanak.
Akkor nincs mit tenni, itten vagyunk, mint egy hanyatt fordított teknős. Másban nem bízhatunk, mint hogy az a 45 megelégszik ennyivel és egy kis szórakozás után engedi, hogy visszaforduljunk.
Gáz ez, nagy gáz.
Tessenek minél többen összefogni és együtt, eg autóval bejárni a munkahelyre és persze aki teheti, az üljön bringára.
És tényleg nem szabad, még ilyenkor sem szabad elvitatni a sztrájkjogot.
Igaz, lejáratni sem lenne szabad, de már mindegy.

Don Pasquale

Nincs szerencsém mostanában, sápadtabbnál sápadtabb előadásokat fogok ki. Délelőtt egy matiné Don Pasqualera ugrottam be, hát nem tudom. Kertesi Ingrid szép koloratúrákkal énekelte Norinát, de a férfi szereplők, hááát, magasra van téve a léc nagyon. Drága Gregor József halálával tán inkább egy-két évig pihentetni kellett volna ezt a darabot. Nincs ember, aki rendelkezne az ő hatalmas életszeretetével és dupla adag öniróniájával. Na meg tüdejével, tudomásom szerint azon ritka basszisták közé tartozott, akik képesek voltak egy levegővel végigénekelni a hadaró kettőst. Nagyon hiányzik, egyszerűen pótolhatatlan.
Legyen itt az ominózus pofon, amikor is vénecskedő főhősünk nem akarja ifjú asszonykáját elengedni az operába. Igaz, nászéjszakát sem tervez. Drága embert a világ legcsinosabb énekesnői pofozták végig a pályáján, néha akkorát csattant, hogy még a harmadik emeleten is összerezzentem.
Ezúttal Rost Andrea ad leckét "férfinevelésből":

És a híres hadarókettős, amikor még azt hiszi, hogy majd ő megmutatja. Partnere Miller lajos.
.

Show must go on

:-) Szépjóestét!
Ahogy olvasom, az operaházaknak nem sok szerencséjük van a Radamesekkel :-DD
Azt írja az újság, hogy a Pittsburgi Operaházban a karmester énekelte végig a negyedik felvonást. A tenor eleve beteget jelentett, de a behívott helyettes gépe késett, az előadást el kellett kezdeni, hát gondolták, bírja ameddig bírja. A tartalékos gépe csak nem érkezett meg, a beteg tenor pedig a III. felvonásban végleg elvesztette a hangját. Mit volt mit tenni, ha folytatni akarták az előadást, szünetben keríteni kellett egy tenort. A legközelebbi elérhető énekes maga a karmester volt, aki el is vállalta. A karmesteri pulpitusról vezénylés közben énekelt, a végképp berekedt tenorista meg némán játszott a szinpadon.
Mókás egy előadás lehetett, a közönség a cikk szerint zabálta.
Mondjuk, ezt én is díjaztam volna, tényleg nagyon aranyos történet. Nem úgy, mint amikor két éve a Scala előadásán Alagna a Celeste Aida után egyszerűen kisétált a jelenetből. Akkor ugye a második szereposztás tenorját rugdosták be a valódi aranyfüsttel dekorált szinpadra, azonmód ahogy volt, farmerban és vászoningben.

Érdekesség még, hogy mindkét helyen magyar énekesnő maradt többé-kevésbé partner nélkül. A Scalaban Komlósi Ildikó kezdett bele egyedül a duettbe és a szeme sem rebbent, amikor a favágónak öltözött Radames belépett. Pittsburgben pedig Sümegi Eszter duettezett a karmesterrel.

Mindezt csak azért csacsogtam el, mert máma este a szezon tán legvérszegényebb előadását hallottam. Ez az előadás még sápadtabb volt mint szegény tüdőajos Mimi. Mondjuk, volt egy szép kabátária, és hát Puccini zenéje azért még kivéreztetve is működik, Mimi halálát nem lehet nem megkönnyezni. De ezzel együtt is felejtős este volt, hagyjuk, remélhetőleg lesznek még ennél ezerszer szebb előadások.

Kert-észtelenség

:-) Szépjóestét!
Van itten a sarkon egy forgalom elterelő háromszög. Pár éve még egy légoltalni sziréna is volt rajta, amikor azt leszerelték, akkor cementtéglákkal körberakták és kialakítottak egy kis virágágyást. Dísznövénynek túl sok esélye nincs az aszfaltra telepített pár arasznyi magas földrétegben, ha lenne is kilopnák. Jobbára csak a tarack meg a tyúkhúr termett meg benne, de a szemközti házban lakó idős hölgyekkel azért apránként betelepítettük ezzel-azzal. A sásliliom és varjúhájfélék egyrészt elég jól viselték a sivatagi körülményeket, másrészt alig észrevehető kis semmiségek, nem alkalmasak arra, hogy Kocsma Julcsa meghódításához érdemes lenne letarolni őket. Ápolni persze nem nagyon ápoltuk, szeret a fene törött üvegek, teszkós szatyrokba kötött háztartási szemét és kutyaszarcsomók között virágoskertet gyomlálni. Az a pár tő virág azonban gyökeret vert és ha nem is pompáztak, de szép lasan szaporodtak és a narancssárga virágaikkal még némi enyhülést is adtak a szemnek.
A kerület egy évben egyszer takarít a környéken, általában lomtalanítás után. Felseprik az utcákat, a fák törzseiről levakarják az odafészkelt szárnyasbetéteket, a járdaszegélyek mellől felkaparják a bekomposztálódott avart, kigyomlálják a töredezett járdák réseiben nővő füvet és hát kigyomlálják azt a bizonyos forgalom terelőt is.
Az idén is így volt ez, alapos munkát végeztek, az utolsó szálig kitépkedtek mindent, a földet szép simára gerebjézték.
Bazdmeg, a tyúkhúrral meg a tarackkal együtt mind egy szálig kigyomlálták a virágokat is. Értem én, hogy nem lehet mindenki szakképzett kertész, de a kurva életbe, hát tényleg nincs ezek között egy értelmes ember se, aki legalább megmutatná, hogy ezt tépd ki, ezt hagyd meg?
Szétrobbanok, komolyan, mi a faszért nyúlnak hozzá?? Ültetni nem ültetnek bele semmit, egész évben veri a gaz, mi rakunk bele valamit ami túl is éli és el se lopják, erre kipusztítják azt is.
Apicsábamán, de tényleg!

Meghívó

info Kingától

Jegyrendelés: másikszínház[kukac]poli.hu

Tavaly a Gézagyereket csinálták meg, zseniálisan, nekem nagyon tetszett.

Addig jó, míg Kádár (szelleme) él!

"Az újpesti polgármester az egyik kerületi iskolában tanárt bántalmazó diákot a
kerület összes középiskolájából kizáratta." hírszerző.hu

Hát igen, végülis ez a legegyszerűbb, a polgármester úr elégedetten hátradőlhet, a bűnös elnyerte méltó büntetését, a pedagósuson és az iskolán esett sérelem meg van torolva, a kerületben rend van, a polgárok megnyugodhatnak, ez nem amerika, itt nem hagyjuk, hogy a fejünkre nőjenek a kölykök, itt nem lesznek iskolai lövöldözések, kitagadunk mindenkit, aki a legkisebb hajlamot is mutatja a renitenskedésre.

Basszus, mintha harminc évet fiatalodtam volna; a rossz gyereket ki kell csapni és máris megszabadultunk a bajtól, ennyire egyszerű ez.
Harminc éve így jártunk el azokkal is, akik hosszú hajat hordtak vagy olyan szűk csőnadrágot amit cipőn keresztül nem lehetett felhúzni.
Aki netán a fennálló politikai rndszerrel nem értettek egyet, hát azokat meg aztán az ország összes középiskolájából és egyeteméről ki kellett zárni, az ilyeneket a társadalom nem melengette a kebelén, menjenek vagonkirakónak, akkor majd megtanulják, hol lakik a magyarok Istene!

Csakhogy közben eltelt harminc év, ami egyrészt azt jelenti, hogy akit manapság kicsapnak az iskolából az nem rendőri felügyelet alatt álló vagonkirakó lesz akit szép lassan megöl majd az alkohol, hanem még mélyebbre fog süllyedni az antiszociális és kriminális viselkedésben. Másrészt, basszák meg, az elmúlt harminc évben azért valamennyit fejlődött ám a pedagógia és a konfliktuskezelés módszertana is!

Bár ez előbbi, mármint a pedagógia fejlődése nagy valószínűséggel elkerülte azt az iskolát, ahol a eset(ek) történt(ek). Mert kérdem én, micsoda pedagógiai munka folyhat ott, ahol idáig fajul a helyzet? Nyilván, minden iskolában van néhány alkalmatlan pedagógus, de ezeknek a kiszűrése egyrészt az igazgató dolga, tehát ha túl sokan vannak, az az ő felelőssége. Másrészt, minden iskolának van pedagógiai programja is, és bizony minden iskolának van lehetősége arra is, hogy a közösségbe nehezen beilleszkedő gyermekek felzárkóztatásához pénzeket igényeljen és szakembert alkalmazzon. A hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatására kvóta van, kiskezitcsókolom, azt a pénzt mire tetszenek költeni, ha nem arra, amire kapják??
Elképzelhető persze, hogy egy szakmailag alkalmatlan iskolapszichológust vagy szociális munkást alkalmaznak belőle, de akkor megint, ki is a felelős, ha nem az, aki fizetési listán tartja az alkalmatlan szakembert? Másrészt, egy tanárt nem csak úgy ukmukfukk, minden előzmény nélkül vernek meg, az egy elég hosszú folyamat vége kell hogy legyen, szóval megint itt a kérdés, hogy milyen pedagógia munka és teljesítményértékelés folyik egy ilyen intézményben? Mi az, hogy egy erre (ti: pedagógiára, nevelésre, emberformálásra) szakosodott intézményben nem veszik észre, hogy bizonyos pedagógusok nem bírnak el bizonyos gyerekekkel? Miért nem segítenek az ilyen kollégán, miért nem kap módszertani támogatást, végső esetben, miért hagyják abban az osztályban tanítani? És miért nem tudnak kezelni egy vezérbikaként, dominátorként vagy fékevesztett bohócként viselkedő gyereket legalább annyira, hogy még tolerálható legyen a közösség számára?

Nyilván, sem a gyereket, sem a szülőket nem lehet felmenteni a felelősség alól, pláne a szülők jócskán vajasak lehetnek.
Hanem.
Hanem!
A polgármester úr viselkedése nem más, mint a probléma szőnyeg alá söprése, méghozzá ezt az álrendrakást is meglehetősen despota módon teszi. A probléma ezzel ugyanis nem szűnik meg, de mégcsak át sem költözik egy másik kerületbe. Vagy ha mégis, majd kapunk helyette másikat, a mai világban ez roszabb, mint a hétfejű sárkány, mert egy levágott fej helyére nem egy nő, hanem hét. Kvázi az ilyen problémáink exponenciálisan szaporodnak, ha így haladunk, pár év múlva néhány kivételével be lehet zárni az ország összes középiskoláját, mert csak kicsapott gyerekeink lesznek.

Április 1.

Ma beadtam az OVB-hoz egy kérelmet arról, hogy írjanak ki népszavazást a következő kérdésre:
"Akarje-e Ön, hogy a Parlament létszámát felére csökkentsék?"
ha már eddig senkinek sem jutott pont ez az eszébe.

Eltévedve

Most estem haza, bekapcsoltam kedvenc rádiómat és döbbenten állok. Kábé másfél perce szól, de már minden idegszálam fel van tupírozva. Valami rettenetes tudálékos libahang akarja rábeszélni a hallgatókat, hogy tízezer forintért válasszák szét az "Aki másnak vermet ás, aranyat lel" közmondást. Basszus, iszonyú idegesítő, szuggerál, hogy "ön tudja a jó választ, öné lesz a tízezer forint, még mindig nem tudják, mindjárt vége a műsornak, két közmondás, hívjanak a jó megoldással", stb., hát beszarok. Basszus, ezen az adón eddig itt híreket mondtak, hát mi történt?? És ez a műsor így megy negyedórán keresztül, a nő egyfolytában beszél, ismétli önmagát, húzza az időt, valami tüc-tüc szól alatta, megőrjít.
Sikítok.
Hát ebben az időben ide se jövök többet.