Hoppáááá!!
Ha jól fordítom, az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága -bár a döntést a kormányzat próbálta megakadályozni- jogtalannak és a Genovai megállapodás(**) szellemével ellentétesnek ítélte a Hadsereg Főparancsnokának(*) 2001. november 13-án kiadott -a köznyelvben csak terror ellenes törvénynek nevezett- parancsát. A döntés értelmében tehát az al-Kaidával való együttműködéssel gyanúsított guantanamoi foglyokat is csak a genovai elveknek megfelelően felállított hadbíróság ítélheti el, illetve a Kongresszus engedélye szükséges a foglyok bíróság elé állításához. Ezt az engedélyt az USA hadseregének főparancsnoka az elmúlt négy évben elmulasztotta kérni és az ügyekben eljáró katonai vizsgálók sem számítanak a genovai elveknek megfelelő hadbíróságnak.
Bikkfanyelvről magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy a guantanamoi fogolytábor jogellenes, az ott fogvatartottak törvényi felhatalmazás nélkül raboskodnak.
Nem gyötröm magam tovább ezzel a rettenetes hivatalos angollal, Vajszínű majd úgyis kifejti bővebben.

______________________________________________________
(*) az USA mindenkori elnöke, akkoriban és jelenleg is George W. Bush
(**) ha jól emlékszem -persze nem biztos- még a XIX. század vége felé az akkori európai államok megegyeztek a háborúk esetén betartandó alapvető normákról. Például, hogy háborúban civileket és hadifoglyokat nem ölnek, a sebesültekkel és a fogságba esettekkel megfelelő módon bánnak és hasonlók. Több mint 100 év alatt ezekből az egyezményekből fejlődtek ki a mai, mindenféle nemzetközi jogokat összehangoló hágai konvenciók amelyeket az USA kivételével a legtöbb civilizált állam aláírt már.

:-) Szépjóestét!
Rívós-pityogós nap volt, elbúcsúztattunk pár kollégát - a jobbak közül, sajnos, azokat, akik jók a szakmában és máshol is kapkodnak utánuk.
Az én munkahelyem stabilnak látszik, ha jól sejtem, az egész épületben én vagyok az egyetlen aki meg tud rajzolni egy organogramot. Már úgy értem hogy magától, önállóan és érti is amit rajzol nem csak az egeret markolássza. Egyébként is, kezdeményező vagyok, figyelek a munkára, ha valaminek a megváltoztatására vagy egy probléma megoldására javaslatot teszek, az általában pont úgy szokott jó lenni ahogy én felvetem. Ezt a fülem hallatára mondták, nem is tudtam magamról. Pontosobban, amiről tudom hogy tudom (sic!) az annyira egyszerű és magától értetődő, még a középiskolában tanultam mondjuk üzemgazdaságtanból vagy ügyvitelszervezésből. Kapásból tudok mondani három embert, aki ugyanúgy közgazdaságiban érettségizett mint én, hát nekik hogy nem jut ilyesmi az eszükbe? Ami pedig az adatbázisokkal, táblázatkezelőkkel meg mondjuk a power-pointtal kapcsolatos, nos, abban sincs semmi amit pár nap alatt ne lehetne megtanulni. Tán csak a precizitásom és a munkabírásom jobb egy picit az átlagnál - de az is csak akkor, ha csend van körülöttem. Mármint akkor bírok sokat és pontosan dolgozni ha csend van körülöttem, egyébként csak nyűglődök - mostanában jobbára ez utóbbi van.
Szóval, elég furcsa érzés, a mostohaanyám erre azt mondaná, hogy nem nagy dicsőség hét üres falu legszebb leányának lenni.

Ja, a hétvégén sem lesz pihenés: csőtörés van a házban, holnap reggel jön a szerelő. Sajna én vagyok a közös képviselő, nekem kell levezényelnem a dolgot. Ez két éven belül a második csőtörés, valahogy ki kell taposnom a lakókból pár százezer forintot a gerincvezeték cseréjére.
De tényleg szar a helyzet, két hete nagytakarítottam a másodmunkahelyemen, a múlt hétvégét a kutyaharapás miatt a rühes traumatológián töltöttem, ezt a hétvégét vízszereléssel teszem tönkre, a jövő héten pedig újabb nagytakarítás következik. Pihenésről, szombat délutáni gömbölyödésről ne is álmodozzak. Az egyetlen reményem, hogy a jövő héten már részmunkaidőben dolgozom, csak napi hat órát. Így talán nem fogok úgy kipurcanni. És ráadásul jövő hét pénteken van az év utolsó méréstechnika vizsgája, de a házi feladatom persze még mindig nincs kész. Hétfőn nekiugrok, igérem, ezt az utolsó, alig bokáig érő akadályt már csak átviszem valahogy.

....Párt- és állami szerveink feladata, hogy megmagyarázzák, megértessék mindenkivel: az államigazgatás egyszerűsítése az egész nép közös érdeke, az életszínvonal további emelésének egyik feltétele.....

:-) Szépjóestét!
Este versenyt bringáztam a viharral - jelentem, én nyertem :-))) Éppen csak lelakatoltam a járgányt és azonnal leszakadt az ég, most ömlik, dörög, villámlik, remélem, nem bontja meg a cserepet a fejem felett. Nem örülnék a frissen festett plafonon egy beázásnak.

Más:
a HVG az idén is meghirdette a Golden blog versenyt.
Ezt a blogot, a Sziklát szeretném ha kihagynák, ez itt mentálhigiénés célokat szolgál és terápiás céllal írom. Arra való, hogy itt kiadok magamból mindent, elmesélem az érdekesebbnek hitt történeteimet. Ez meg is adja az első közlés örömét és így megkímélem a környezetem attól, hogy a jobb rosszabb történeteimmel 'szórakoztassam' őket. Az olvasás mégiscsak más, ide csak az kattint akit érdekel, vagy aki szereti a stílusom. De egy szemben ülő kolléga vagy egy kutyát sétáltató felebarátnő már nem biztos, hogy annyira élvezi hallgatni ezeket a kis sztorikat mint én mesélni. Meg egyébként is, ez itt ugyan blog és mint olyan nyilvános, de akkor is írnám, ha a kutya se olvasná mert ezt elsősorban magamnak írom.

A másik blogom, a film, színház, muzsika gyűjtés más kategória, arról szívesen megtudnám, hogy mit szólnak hozzá az emberek - illetve hát az emberek halmazának blogot olvasó részhalmaza. Azt a blogot meg is méretném, be is neveztem, aki szereti, az szavazzon rá.

:-) Szépjóestét!
A helyzet tegnap óta semmit nem változott; egyszerre ütött le a lábamról az elviselhetetlen hőség és a rendkívüli idegi-lelki megterhelés miatt korábban érkezett menstruáció.
A munkahelyen cirka fél háromig bírom, addigra felforrósodik a zárt udvar és az ablakon is kezd besütni az irodába a nap. Ezzel végem is van, cseppfolyóssá válik az agyam és a legegyszerűbb feladat is megoldhatatlanul bonyolultnak tűnik.
Itthon jobb, sőt majdnem jó, de a hasam itthon is fáj, úgyhogy inkább hagyom a gondolkodást másra, engem ne vigyen fel a padlásra, mert ott még melegebb van.
Annyit bírok csak, hogy végre az angol szekcióba kitettem a vajszínűnél megismert Chance blogját. Jobb napjaimon szívesen olvasom őt, jót tesz az angolomnak. Sőt, gyakran az is megfordul a fejemben, hogy el kéne kezdenem nekem is angolul bloggolni, legalább néha, csak egy-két posztot lefordítani. Persze, ezt nem most fogom elkezdeni, talán majd ősszel, ha a napi átlaghőmérséklet 18 fok alá süllyed.

A hétvégi hajcihő kissé megkeverte a hormonháztartásom, úgyhogy ma nincs blog.
Nagyon rosszul vagyok.

:-) Szépjóestét!
Az a kutyaharapás csak megfertőzhetett valamivel, mert valóságos ragadozóvá lettem. A hétvégi nyársalások kivételével szinte eszembe sem jut hogy húst ennék. A hűtőm tele van szamócával, zsenge karalábéval, cukorborsóval, mindenféle sajtokkal, én meg húst kívánok: vastag szelet, szaftos pecsenyét, fokhagymás kolbászt, puhára főtt húsos szalonnát. Ki érti ezt? A hasam már majd kiszakad és még mindig éhesnek érzem magam.

Ma -remélem- sikerült lezárnom a kutyatámadás ügyét. Voltam az ÁNTSZ-nél, felvették a jegyzőkönyvet, a tulajnak is visszavittem az oltási könyveket. Két héten belül a hatósági állatorvos hivatalból megvizsgálja a kutyákat (mindet, mert nem tudom melyik harapott meg) és ha egészségesnek találja őket, elfelejthetem az ügyet. Ha nem, akkor pechem van, akkor kapom a hasfalamba a veszettség elleni injekciókat.
Remélem minden rendben lesz, így is beletelik egy hónapba, mire a véraláfutások felszívódnak. Azt pedig, amit a baleseti ügyeleten elszenvedtem nem is hiszem hogy valaha el tudom majd felejteni.

Hanem, amit abban az ÁNTSZ irodában láttam, hát az valami borzasztó! Egy 2x4 méteres szobában négyen dolgoznak, gyerek méretű íróasztalok mellett. Négyüknek van két számítógépjük, igaz, amikor én bent voltam, csak egy hölgy dolgozott és egy férfi éppen indult valahová. A szobán ablak nincs is, csak egy szalagfüggönnyel takart üvegfal ami a panelház átjárójára néz és a mennyezet alatt egy bukó szellőző. Egy ősöreg, 15 colos monitor előtt vakoskodott az ügyintéző, igaz, a számítógép egy viszonylag jó, 2 GHz processzorral és DVD RW-vel felszerelt gép volt. De az ég szerelmére, egy ősöreg monitorhoz minek DVD olvasó??? Az ügyintéző éppencsak két ujjal pöntyögte be az adataimat, a szövegszerekesztőn és a járványügyi adatbázis-kezelőn kívül aligha használnak bármit is azon a gépen. Akkor már jobban járnának egy fele olyan erős géppel és egy tisztességes monitorral ami kíméli a szemüket - ha nem könnyezne a szemük, akkor tán a számítógépet sem útálnák annyira a dolgozók. Ja, és egy szuper, nagy teljesítményű színes nyomtató volt a géphez csatlakoztatva. Nem értem, hogy a közszolgálatban milyen szempontok szerint szerzik be a számítógépeket, de van egy olyan érzésem, hogy halvány lila segédfoglamuk sincs arról, hogy egy irodában milyen konfigurációkat kéne használni. Kérdeztem a hölgyet szoktak-e DVD-re archiválni, még a kérdést sem értette. Szerencsétlen, az a gép kábé két éves lehet, akkor még az a periféria nagyon drága volt - nyilván a monitoron spórolták meg az árát. Végülis, a szemüvegre már nem kell közbeszerzést kiírni, hát nem? Viszont van a gépben DVD RW, amit pár év múlva úgy fognak a számítógéppel együtt leselejtezni, hogy azt soha senki nem használta. Okos.

iszonyatosan fáj a fejem, megyek aludni.

:-) Szépjóestét!
:-((
ha létezne olyan, hogy lehetne kutyaharapást szőrivel gyógyítani, habozás nélkül inkább újra megharaptatnám magam minthogy mégegyszer el kellessen mennem arra a traumatológiára.

Már tegnap is nagyon durva volt a négy órás várakozás, de mára visszarendeltek kontrollra, hát újabb két órát ott kellett töltenem. Ma kevesebben voltak, már több mint egy órát vártam amikor végre én következtem volna, odaálltam hát az ajtóba. Aztán jött egy mentő egy sérülttel, aztán még egy, aztán egy harmadik, aztán egy negyedik, még egy óra elment, közben beindult a röntgen is, akiket előzöleg felküldtek azok kezdtek visszaszállingózni. Elfogytak a mentővel behozottak, indulnék befelé, kiszól az orvos, hogy jöjjön be valaki a röntgen lelettel. Bement egy férfi, én támasztottam tovább az ajtófélfát, mélyeket lélegeztem, be, ki, be, ki, közben a röntgenesek mind odatömörültek az ajtóba, nekem meg vagy az oxigénem fogyott el, vagy a visszafojtott sikítás tömítette el a légcsövem, lényeg a lényeg, lassan elkezdtem lecsúszni az ajtófélfán. Azt még hallottam, hogy a bukósisakom koppan a linóleumon de aztán már csak arra emlékszem, hogy vonszolnak. A rendelőben tértem magamhoz, az ágyon. Az a borzasztó, hogy nem először történik velem ilyen. Kaptam egy pohár vizet, hevertem pár percet, bejön az orvos, kérdi mi van. Mondom elfogyott a levegőm, sokan is voltak körülöttem, egyébként is fáradt vagyok, már tegnap is itt töltöttem egy fél délutánt. Azt mondja, az ki van zárva. Mondom neki dehogynem, három előtt jöttem, hét után végeztem, az több mint négy óra, talán inkább öt. Az nem igaz, kötötte az ebet a karóhoz. Én meg csak néztem, hát bassza meg, csak tudom tán, hogy mennyit kellett várakoznom??? Szemmel láthatóan megsértődött a doki, nem tudom miért, gondolom, van valami előírás a sürgősségin amit be kéne tartaniuk és ez a sorbanállás jócskán meghaladta a normát. Ezen mondjuk kár megsértődnie, de mindegy. Aztán szólt a nővérkének, hogy mérje meg a vérnyomásom. A nővérke hozza a vérnyomásmérőt, tekergeti, még egy kicsit tekergeti majd közli, hogy hát ez bizony nem működik. Basszák meg, egy kétmilliós nagyváros ügyeletes traumatológiáján nem tudják megmérni egy beteg vérnyomását!!!
Kérdem tőle, hogy tényleg komolyan gondolják ezt?? Erre ő is megsértődött, ne őt basztassam, nem ő tehet róla. Én meg egész hirtelen pánikba estem, elöntött a verejték, elfogott a halálfélelem, ki innen, ez egy sintértelep, itt csak meghalni lehet, kaptam a cuccom, indultam kifelé. Az orvos meg utánam, hogy hát hova, nem akarom hogy ellássanak? Mondom nem bánom, de gyorsan, mert én innen ki akarok menni, érti, KI AKAROK MENNI, MOST, AZONNAL!!! Ránézett a sebemre, mondta hogy gyógyul és lebaszott, amiért még nem jelentkeztem az ÁNTSZ-nél. Elég élesen válaszoltam, hogy tegnap a kolléganője azt mondta, hogy elég, ha behozom az oltásikat és megmutatom nekik, ITT. Mondta, hogy az ki van zárva, de akkor már nem törődtem vele, fogtam a leletem, a sisakom és köszönés nélkül otthagytam őket, felrohantam a pincéből, beültem egy bokor mögötti padra és végre elbőgtem magam. Nem tartott sokáig, pár perc alatt magamhoz tértem, a kinti levegőn hamar megnyugodtam.

Komolyan mondom, lehet hogy én egy gyenge idegzetű hisztérika vagyok, de!!! Tegnap négy nagytestű, megvadult kutya csattogtatta a fogát mellettem, egyenként is elegek lennének ahhoz hogy egy embert leterítsenek, ezek meg négyen voltak, falkában, de egyetlen másodpercre nem estem pánikba, pláne egyetlen másodpercre nem volt halálfélelmem. Meg voltam ijedve, nagyon meg voltam ijedve de a fejem végig tiszta volt és azon zakatolt az agyam, hogy hogyan kerülhetnék ki a csávából. Azt néztem, hogy az egyenetlen talajon hol van egy olyan földkupac amire ráállva kicsit magasabbra kerülhetnék a kutyáknál, az oktatóm hangszínét próbáltam visszaidézni amikor a két marakodó kutyával üvöltött és olyan mélyen és öblösen próbáltam üvölteni én is. Négy kutya csattogtatta a fogát a csupasz combom körül, éreztem ahogy belémmar, éreztem, ahogy a fenekembe belekap, de egész végig azt kerestem, hogy van-e a mögöttem lévő kerítésen egy rés ahol beugorhatnék, vagy egy bot amit felkaphatnék, meg egyáltalán, hogy segítséget hívjak. Nagyon féltem de egyetlen pillanatra nem volt az a jeges, dermesztő, kezem-lábam-agyam megbénító halálfélelmem mint ami az orvosi rendelőben elfogott.
Basszák meg, hát akkor valahol mégsem vagyok az az ideggyenge hisztis tyúk, aminek az a takonypóc kis orvoska elkönyvelhetett magában!!! Mert mi a jó édes kurva anyjukat kell egy sürgősségi osztályon betegeket négy órán keresztül várakoztatni?? Egyáltalán, nagy betegforgalmú osztályt miért kell egy olyan pincébe tenni, ahol nincs ablak, se semmilyen szellőzés?? Meg mi az, hogy egy kibaszott sürgősségi osztályon nincs egy kibaszott vérnyomásmérő??
Egy kétmilliós város hétvégi ügyeletes kórházában nem tudják megmérni egy beteg vérnyomását, ez a beteg hibája?? Hát a jó kurva anyjukat, azt!!

És ez még nem minden.
Délután hívtam az ÁNTSZ ügyletét, hisz a doki elég nyomatékosan felhívta a figyelmem, hogy AZONNAL jelentkezzek. Nos, mit mondtak az ÁNTSZ-nél, na mit??
Hát hogy hétfőn menjek be a lakóhelyem szerint illetékes irodájukba.
Mii???? HééétfőőőőNNN??? Hát nem azonnal??? Ráadásul inkább most szeretnék, túl akarok lenni rajta, hétfőn mennem kell dolgozni.
Mit mondott erre -az egyébként nagyon kedves és szolgálatkész- ügyeletes hölgy, na mit??
Hát azt, hogy ő most még fénymásolni sem tud, és hivatalból úgy is át kéne adnia az ügyet a kerületieknek.
Komolyan mondom, az eszem megáll. Az ügyletes orvosoknak ezek szerint halvány fingjuk sincs az ilyen esetekben alkalmazandó protokollról - legalábbis ennek a én két (megengedem, túlterhelt és elgyötört) dokimnak nincs. Mert mi a faszért mentem volna be hétvégén az ügyeletre?? Azért, hogy megtudjam, érdemi ügyintézés csak hétfőn lesz, és ráadásul nem is a központban, hanem a kerületben.

Azt is sikerült megtudnom, hogy a mentők miért nem adták be a tetanuszt, miért kellett emiatt kórházba mennem. Jó a patikus barátné a háznál, mert megtudtam tőle, hogy a tetanusz injekciókat 3-5 fokon, hűtőben kell tárolni - a mentőkben nyilván nincs hűtőláda. A patikákban egyébként kötelező készleten tartani, a másik megoldás tehát az lett volna, hogy egy ügyeletes orvossal felíratom, az ügyeletes patikában kiváltom, visszamegyek az orvoshoz és beadatom. Ebben a hőségben, hacsak az orvos és a patika nem egymás szomszédságában vannak, ez nem működik, mert a pici kis ampulla pillanatok alatt felmelegszik és 25 fok felett teljesen tönkremegy a hatóanyag.
Mindezt csak azért írom le, hogy ha legközelebb valakinek tetanusz kell (mert megharapta egy kutya, mert szögbe lépett, mert belekapált a nagylábujjába, hasonlók) akkor fogjon egy hűtőtáskát, tegyen bele egy jégakkut vagy két behűtött üveg ásványvizet, menjen el az ügyeletes orvoshoz, írassa fel, váltsa ki az ampullát, tegye bele a hűtőtáskába, menjen vissza az orvoshoz és adassa be magának. Esetleg szorítson egy kést az orvos torkának és kényszerítse, hogy elkísérje a patikáig és ott helyben beadja neki az injekciót.
Bármilyen megoldás jobb, mint elmenni a baleseti ügyeletre!!!

Most pedig megpróbálok még egyet aludni. Szinte az egész délutánt végigaludtam mégis olyna kimerült vagyok, mintha hetek óta talpon lennék. A kutyaharapást túlélterm, még humorizálni is tudtam utána, de az orvosi ellátásba majdnem beledöglöttem és ráadásul nem csak a bizalmam, de a humorérzékem is elveszítettem - attól félek, elég hosszú időre.

:-) Szépjónapot!
:-(
Hát kérem, humorérzék ide, derűlátás oda, bizony leestem a lábamról. Nyilván belázasodtam a tetanusztól, ég a belsőm, borzongok és gyenge vagyok mint a harmat. Az összeharapdált jobboldali glutealiszom pedig úgy feldagadt, hogy másfélszer akkora mint a baloldali - pedig az sem kicsi, nekem elhihetitek. Ülni egyáltalán nem tudok, hanyatt feküdni se, csak hason.
Nem hittem volna, hogy ennyire tud fájni.
az hittem, hogy a kutyaharapásban az a fájdalmas ha kiharapnak egy darabot a húsból. De nem, engem még át sem járt a foga, de a húsom akkora ütéseket kapott és olyan mélyen zúzódott a kötőszövet, mintha egy légkalapáccsal ütöttek volna rám.
És még lázasodok is, tényleg nagyon szarul vagyok.

hehe, én se bírok úgy elmenni aludni, hogy előtte ne hallgassam meg a híreket - és mit hallok, na mit?? Hát azt, hogy Bartha László kilép - ezzel tiltakozik a Fidesz politikája ellen radio.hu
Már vártam valami ilyesmit, sőt, egész biztos vagyok benne, hogy ez csak eg ykis hógolyó, ami majd egy valódi lavinát elindít a fideszen belül.

Még egy percre visszajöttem, muszáj világgá kiabálnom, mennyire élvezem a légkondim.
26 fokra kell beállítani, nem többre, nem kevesebbre. Így is van a külső és a belső hőmérséklet között jó pár fok különbség, de még elviselhető, ha kintről bejövök nem dermed rám az izzadságom. 26 fokban aludni is jól lehet, még egy lepedő sarkát is elviselem a derekamon, éppen csak jelzésértékűen, csak hogy úgy érezzem, mintha be lennék takarva. És ami a legfontosabb, hogy ezen a hőmérsékleten nem érzem a dermesztően jeges huzatot kavarogni a vállam fölött és a vesém körül. Hogy a villanyórát mennyire terheli le még nem tudom, de kábé negyedórát megy, aztán jó 20 percre lekapcsol, újraindul, tehát nem működik folyamatosan.
Hajnalban úgyis fel szoktam ébredni, akkor kikapcsolom a légkondit és kinyitom az ablakot, addigra kint is hül a levegő.

A legtöbb helyen 18-20 fokra állítják a légkondit, nem szabad, aki alatta dolgozik annak garantált a megfázás, később pedig a reuma. Nyáron meleg van, ezt megváltoztatni nem lehet, legfeljebb kicsit elviselhetőbbé tenni. Nagyon-nagyon örülök, hogy rászántam magam erre a beruházásra, a munkahelyemen egész nap szenvedek, ha még aludni sem tudnék, megint kikészülnék, mint ahogy tavaly kikészültem.

Megyek is gömbölyödni, jó szépülést :-)

:-) Szépjóestét!
Imitt-amott kissé lila tarjagos vagyok, de alapvetően minden rendben - már attól eltekintve persze, hogy az ügyeletes kórház traumatológiáján több mint négy órát vártam egy injekcióra - és még én jártam a legjobban.
De menjünk szépen sorban.
Azt, hogy a mentő vigyen be, ugye visszautasítottam, mert járni tudtam és a kutyámat mindenképpen haza kellett vinnem.
Hibáztam, ha legközelebb valaki olyan helyzetbe kerül, hogy sürgősségi ellátásra szorul, semmiféleképpen ne saját lábán menjen be az ügyeletre, hanem hívja ki a mentőt. Az van ugyanis, hogy akit mentő hoz be, azt -állapotától, és sajnos a sorban állók állapotától függetlenül is- soron kívül ellátják. Volt egy srác aki motorral elesett, nyílt töréssel, erősen vérezve vitte be a családjal és mégsem vették előre, még fájdalomcsillapítót sem kapott, több mint négy órát várt a sorára, közben nála sokkal könyebb sérülteket behozott a mentő és azokat előre vették. Az is elképesztő, hogy az emberek mennyire nem tudnak ellátni egy viszonylag egyszerű sérülést sem. Nem ismerik a nyomókötést, de még hideg vizes borogatást sem. Egy súlyos ficamot nyilván nem old meg egy hideg vizes borogatás, de addig amig beérnek a kórházba a fájdalmat jelentősen enyhíti. Mint ahogy ilyen esetekben fájdalomcsillapítót is lehet beadni, akinek a fél oldala le van horzsolva vagy foci közben lerúgták a vádliját, nyugodtan bevehet egy algopirint.
Maga a traumatológia egy horrorfilm díszlete is lehetne. Egy levegőtlen pince ahova egy keskeny, rosszul világított lépcső visz le. A mennyezet alatt rozsdás vezetékek futnak, az egyik csőből lassan csöpög a víz és tócsában gyűlik az ötvenes évekből ittmaradt, repedezett mozaikon. A levegőt verejték, vér és jód szaga sűríti, tényleg hányinger.
A betegek igen tarka és változatos képet mutatnak. Az én kedvencem az a fiatalasszony volt aki reggel a gyerekkel hancúrozott az ágyban, a lábujja beakadt a paplan gombolásába és a gyerek le akarta róla rántani. A lábujja a hirtelen mozdulattól visszahajlott és eltört. Még bucira dagadt lábfejjel, három órányi várakozás után is kuncogott, ha valakinek mesélte. De volt ott hisztériás anyuka is, aki a 25 éves gyerekének követelt soronkívüliséget és fájdalomcsillapítót - nem kapott egyiket sem. Pedig kellett volna, a srác addigra már halottsápadt volt a fájdalomtól és a vérveszteségtől. De volt ott egy nagydarab, narancssárga nadrágos vállalkozóféleség is, aki favágás közben baltával lecsapta az ujját. Ő öblös hangon telefonált, hogy -bazmeg, nem tudok menni bazmeg, várni kell bazmeg, menj be bazmeg, de előtte vegyél valami narancslét bazmeg meg egy kettes vodkát, bazmeg!- De volt ott haminc körüli, tőmelírzott, tetovált ajkú, szilikonmellű szépasszony is, aki meggyszedés közben leesett a létráról. Fiatal pár, a kislány egy ipari hűtő ajtónyílásában felejtette a középső ujját, egy darabig aligha ragaszthat rá műkörmöt.

És ami a legcsodálatosabb, de tényleg igazán megkapó, hogy ebben az áldatlan állapotban, fájdalomtól, várakozástól, levegőtlenségtől, hőségtől elgyötörve az emberek együttműködtek.
A műkörmös kislány barátja például kaját hozott az egyik betegnek, akinek kifordult a térde és már ájuldozott az éhségtől . A törött lábujjú fiatalasszony maga elé engedte az elgyötört és vérző huszonévest, akinek az anyja hiába könyörgött fájdalomcsillapítóért. Én vízbe mártottam a fényvisszaverő mellényem és kölcsönadtam az egyik bokaficamosnak, aki egy üveg ásványvízet próbált a duzzadt bokájára szorítani. A telefonáló és vodkanaranccsal nemi életet élő 'vállalkozó' kinézetű maga elé engedett engem, mondván, hogy én két perc alatt megkapom a tetanuszom, neki meg már úgyis mindegy, az ujjhegye nem fog visszanőni.
Szóval még nem pusztult ki az emberség a homo sapiensből.

visszatérve a saját bajomra, kaptam egy tetanuszt és egy beutalót az ÁNTSZ-hez. A rendőrök ugyanis rosszul tudták, nem elég, ha mondom és eskü alatt vallom az orvosnak, hogy láttam az érvényes oltási igazolványt, azt be is kell mutatnom. Ha valakivel ilyesmi történik, vigye magával a támadó kutya oltásiját, nagyon fontos!!!
Kifelé jövet mindenkitől elköszöntem, az ottmaradók is jobbulást kívántak, tényleg barátságos volt a hangulat.
A folyosón gyűlő kis tócsa előtt megálltam, megvártam amig az ismeretlen eredetű, aktuális csöpp lehullik. Volt négy másodpercem, hogy átérjek a csöpögés alatt. Átléptem a tócsát, felmentem a csorba lépcsőn, kint, az alkonyi napfényben szippantottam egy nagyot a forró, poros, de legalább nem vér- és jódszagú levegőből, eloldottam a bringám és hazajöttem.
Reggelre visszrendeltek kontrollra, kértem, hogy legalább addig legyenek türelemmel, be fogom vinni az oltásikat - mind a négyet, mert tényleg nem tudom, hogy a négy közül melyik kutya kapott belém. Azt is mondták még, hogy a harapásnyomokat és az injekció nyomát is jegeljem. Ennek megfelelően a combomra és mindkét seggempartjára glutealis-omra rá van leukoplasztozva egy-egy kis üveg jégbehűtött ásványvíz. Nem tudok jobbat, a combomon elől kell borogatni, ahhoz tehát hanyatt kénye feküdnöm, de akkor nem tudnám borogatni a segg glutealis-om. A segg glutealis-om meg olyan gömbölyű, hogy arról mindenféle borogatás lecsúszik.

Egyébként rá kellett döbbenem, hogy a segg glutealis-om nem azért nem tudták a kutyák megharapni mert olyan kemény hogy kicsorbult rajta a foguk. Nem, sajnos az a helyzet, hogy olyan nagy, hogy egyszerűen nem fért bele a szájukba így aztán bosszúból csak jól megbökdösték az orrukkal. Igaz, ezt olyan hatékonyan csinálták, hogy az egész hátsófe glutealis-om szilvakékben játszik és alig bírok rajta ülni.
Úgyhogy megyek is lefeküdni.

:-) Szépjónapot.

Nem akarok nagyon hatásvadász lenni de csak erős idegzetűek olvassanak tovább.


Máma megtámadott négy kutya, egy kuvasz és három jugoszláv farkas keverék.
A Dunáról jötünk visszafelé, jóllakva, besörözve, kutyaúsztatástól csatakosan. A híd lábánál pórázra vettem a kutyám mert gyakran kint vannak a kecskék, nem akarnám hogy meghajtsa őket. Hát ezúttal nem a kecskék voltak kint hanem a négy kutya. Nekiestek az enyémnek, csípték a seggét, kapkodtak a nyaka felé, az meg szerencsétlen csak tekergett a pórázon, próbálta védeni magát, de a négy támadó mindegyik külön-külön is kétszer akkora mint ő, ráadásul loboncosak, a vastag szőr sokat felfog. Én meg a póráz másik végén, öt vicsorgó, csaholó kutya között, arra ügyeltem csak hogy el ne botoljak és hogy teli torokból üvöltsek, hátha kijön valaki a tanyából segíteni. Szívtam magam én is, még kutyaiskolában tanultam, hogy agresszív kutyánál jó, ha az ember felszívja magát, dülleszti a mellkasát, kihúzza magát, szóval 1-2 számmal nagyobbnak mutatja magát mint a valóságban. Bent persze nem hallottak a csetepatéból semmit. Csak utána láttam, hogy az őr egy szivattyúházban van, ahova a zúgástól semmilyen külső zaj nem hallatszik be. Szóval rángattama kutyámat, próbáltam hátrálni, tekintélyt parancsolni (hahaha) és legfőképpen kikerülni arról a területről amit a sajátjuknak éreznek, de akkor már a hátam mögött is voltak. A combomon és a fenekemen haraptak meg, a combomon csúnyábban. Amikor a kutyák végre lecsillapodtak, becsöngettem aba a kibaszott tanyába, hogy legalább az oltási igazolványokat elkérjem. Az őr hívta a tulajdonosokat (valahol nyaraltak), nyugtattak, hogy be vannak oltva a kutyák, menjek el nyugodtan orvoshoz, akkor hivatalból is bekérik tőlük az oltásit. Hittem is nekik, de addigra odaértek a rendőrök nyilván a barátnőm hívta ki őket, aki az egészet a hídról nézte végig. Ők is az oltásit kérték, a végén előkerült valahonnan valaki egy kulccsal, bementek, fél óra múlva hozták az összes oltási könyvet, van ott vagy tíz kutya, a legtöbb láncon. Mindegyik oltva volt, ebben mondjuk nem is kételkedtem, így szerencsére a veszettség elleni oltásokat megúszom. Hamarosan kiért egy mentő is, azok, akiket ismerek is, nagyon kellemes volt a seggem mutogatni nekik. Csúnya zúzott seb, de ott hálistennek nem járt át a kutyák foga, ruha is volt rajtam, meg egyébként is, olyan kemény seggem van, hogy még a kutyák foga is kicsorbul rajta :-)
Viccet férletéve, nagyon meg voltam rémülve, még csak most kezd csillapodni a remegésem. Ráadásul, még be kell mennem az ügyeletes kórházba, mert egy tetanusz azért kijár, a combomba bizony elég mélyen belemartak.
ez is csuda mókás, hogy kihívják a mentőt, aki csak részben tud ellátni, bár nem tudom, hogy a tetanusz alapfelszereltség-e egy mentőben. Bejódozták a combom, aláíratták a jegyzőkönyvet, hogy nem egezem bele az elszállításomba, a rendőrök is felvették a jegyzőkönyvet, mehettünk a dolgunk után - ami abból állt, hogy a híd másik végén ittam egy unikumot. Kicsit tán sok a jóból, de sokkot sokkal kell gyógyítani. Most pedig lezuhanyozok és megyek megszúratni magam.

:-) Szépjóestét!
Kis világok nagy boldogsága :-)
Szép, friss marhaborda csontokba botlottam a piacon, vettem egy nagy darabot, itthon gyorsan (kuktában) megfőztem. A blöki másfél órája bírkózik vele, cuppog, csámcsog, ropogtat, hurcibálja ide-oda. Előbb a konyhában, állva ette, aztán melléfeküdt, aztán bevitte a kosarába, ott rágta. Most készül elaludni, tátott pofájában a maradékkal.
Pár órát alszik, ülepszik a pocakja és küzd majd tovább. Nincs akkora csont, amit egy kutya ne bírna megenni - és nincs olyan teli kutyapocak, amibe ne férne még egy falat :-))
Az egészben az a legszebb, hogy közben kint dörög az ég, de ez most egyáltalán nem zavarja. Máskor fülét-farkát behúzva reszket, de most nem, most birkózik a csontjával.

Ez tegnap elkerülte a figyelmem, most az indexen találtam:

Ezt a felszólítást -legalább udvarias, kérdéssé szelídített formában- mondjuk a nagy környezetvédő Sólyom László is megtehette volna.

:-) Szépjóestét!
Nno, jó kis nap volt, rotorzajjal, tüntetéssel, izzadással, hársfaillattal, bevásárlással, a portásbácsitól elköszönőben még a japánok első gólját is láttam, amit nagyon ügyesen bevarrtak a braziloknak.
Délután az első munkából jövet a Szabadság tér felé kanyarodtam, gondoltam, megnézem a Bush-ellenes tüntetést. Időm nem volt beszédeket hallgatni, de a tüntetés inkább hasonlított egy május 1-i brigádrendezvényhez mint tüntetéshez - már ha a transzparenseket nézzük. "Ismét az elnyomók oldalára állunk!" "Bush go home!" "No war!" és hasonló transzperensek voltak kifeszítve a vöröscsillagos és Che Guevarás lobogók között. A Magyar Kommunista Párt és a Baloldali Front aktivistái tüntettek, már amit az alatt a három perc alatt láthattam, amit köztük töltöttem. Valami iszonyú rossz, dobgitáros-rappes-operettes zene szólt, emiatt (és mert mentem másoddolgozni is) gyorsan menekülőre fogtam. A Bush beszédet felvételről, bringázás közben hallottam, mit ne mondjak, az elnök úr nem lopta be vele magát a szívembe. Eleve, most azért jött, hogy '56 előtt tisztelegjen vagy azért, hogy a saját iraki bizonyítványát magyarázza? Merthogy a két eseményt igen merész eleganciával kötötte össze. A két nép szabadságvágyában az az egyetlen közös, hogy mindketten szabadulni akarunk valamitől; mi annak idején az oroszoktól, az irakiak pedig most az amerikaiaktól. Ez a felismerés hitelesen hangzott volna mondjuk a francia elnök vagy a német kancellár szájából, no de Bushéból?
Inkább hagyjuk.

Éjjel tömény hársfaillatban bringáztam hazafelé, balzsam a léleknek, aki teheti, menjen ki hársfaillattal töltekezni.

Útközben a tecckó felé kerültem, a hétvégi nyársaláshoz kellett csirkemellet vennem, hogy még be tudjam pácolni mielőtt megcsinálom belőle a rablónyársat. Persze nem volt csirke csak pulyka, de mindegy, az is jó. Előbb fél centi vastag szeletekre aztán cirka 5 centis négyzetekre vágtam, a szeletecskéket összekevertem zúzott fokhagyma, egy teáskanál mustár és egy evőkanál olívaolaj keverékével, lefedtem és betettem a hűtőbe. Holnap este szeletelek póréhagymát, húsos paprikát, kemény paradicsomot, cukkinit, kolozsvári szalonnát és mindezen hozzávalókat felváltva, szép akkurátusan hurkapálcikára húzom és alufóliába lazán becsomagolom. Azért lazán, mert amikor a kis nyársakat ráfektetem a parázsra, a keletkező gőz kirepesztheti a túl szoros fóliaburkot. Vettem még sört is, búzasört, nagyon szép csattos üvegben, gondoltam, ezzel lesz teljes a tecckó gazdaságos ebéd.
De nem is ez a lényeg, hanem az a szörnyűség, amit az áruházban láttam.

Éjjel 11 órakor egy házaspár hódolt a fogyasztói életformának, a kocsiban két 7-8 éves forma kisfiúval. Az egyik gyerek a kocsiban összegömbölyödve aludt, a szülők roppant ügyesen körbepakolták, a felhúzott térde hajlatában egy nagy zacskó mosópor, a talpa alatti szögletben egy hatos karton ásványvíz, a háta mögött felvágottak, a feje alatt pár csomag rizs és ami a legborzasztóbb, a gyereken rajta két karton WC-papír. A másik kisfiú a a kocsi gyerekülésében aludt, be volt szorulva a combja, az az ülés legfeljebb három éves korig jó, ő meg 7-8 lehetett. Előredőlt, a karja és a feje tehetetlenül lógott, csak azért nem borult ki mert a keskeny kis ülésbe tényleg be volt szorítva. A szülők nagyon meg lehettek elégedve magukkal, kényelmesen sétálgattak a polcok között, nem siettek.

De van még más is, az emberi butaság tényleg végtelen.
Ahol esténként dolgozom, az egy nagyon szép, vadiúj irodaház egy gyönyörű kert közepén, elegánsan berendezve. Van benne szerverszoba is, ilyenkor valóságos katlan. Az ügyfélteret hűtő légkondi szele oda nem ér el, hát vettek egy hordozható klímát. Feltették az ablak alatti számítógépasztalra és a bukóra állított ablakon kivezették a csövét. Logikus nem, nagy hőségben bekapcsoljuk a légkondit és közben kinyitjuk az ablakot. De ez még mind semmi, a kondenzvíz kivezetése alá beraktak egy üres ásványvizes üveget. Nyitott ablak mellet persze dolgozik az a szerencsétlen masina, a kondenzvíz is termelődik, pillanatok alatt megtelik a másfél literes palack. Hogy milyen gyakran öntik ki nem tudom, de nem túl sűrűn, mert mikor én beértem már tele volt, csordogált a palackból kifelé, rá az asztalra, onnan rá az egyik szerverre, onnan le a szőnyegre. A szobában már tocsogott a szőnyeg. Azt, hogy a padlószőnyegre rakott 6 db szerver hogy viseli a nedvességet sejtem, de úgy vagyok vele, hogy aki hülye, az tanuljon a saját kárán. Amikor szóltam nekik, hogy a fagyasztó alatt minden nap kis olajtócsát találok, azt mondták, hogy töröljem fel. Amikor szóltam, hogy a kávégépből folyik a víz, azt mondták, töröljem fel. Hát ezt most feltöröltem szó nélkül, igaz, jóindulatomat bizonyítandó a kondenzvíz-tartálynak szánt ásványvizes üveget is kiürítettem. De szóljon nekik a rosseb, ha egy kétszázmilliós ingatlan tulajdonosa nem szán harminc ezer forintot arra hogy tisztességesen felszereljenek neki egy klímát, hát akkor annak igenis menjen tönkre a teljes számítógépparkja.

Hehe, vannak, akik tudnak élni; a jelek szerint maga a Napkirály látogatott Budapestre. Másra nem tudok gondolni, mert az elnöki lakosztály még rendben van, na de egy egész luxuszállodát kiköltöztetni?? Az utakat hermetikusan lezárni -nehezen ugyan, de- elfogadható, na de leállítania kisföldalattit?? Testőrök jönnek vele, persze, természetesen, na de mindjárt egy egész regiment, hat óriásgéppel?
Ennyire be vannak tojva?
Vajon mitől? Aligha attól a pár tucatnyi tüntetőtől, akik ma délben követelték Guantanamó bezárását.

:-) Szépjóestét!
Ma kávézás közben arról beszélgettünk a barátnőmmel, hogy az anyukája mennyire nem tud szabadulni a spórolás kényszerétől és hogy milyen ostoba módon spórol; mindenből csak a legolcsóbbat veszi még akkor is, ha csapnivalóan rossz és semmire nem költ ami kicsit kényelmesebbé tenné az életét - csak rakja a garast élire.
Érdekes, hogy a szegénységben felnövők egy része akkor is szegény módra él, amikor pedig már lenne neki mit aprítani a tejbe.
Az én szegényparaszt nagyszüleimnél például szép vitrines szekrény volt, tele nippekkel, Miska kancsóval, kékvirágos porceláncsészékkel. Soha, senki nem ivott azokból a csészékből, de még pohárból se, közösen használtak egy ütött-kopott zománcos bögrét - mert az nem törik el ha odakoccan, a porceláncsésze meg igen, azt kímélni kell. Anyámat még csak most néhány éve tudtam leszokatni arról, hogy üres tejfelespohárból igya a kávéját (szintén mert azért nem kár, ha elejti) és konzervesdobozt használjon hamutartónak. Próbáltam tapintatos lenni, kávéskészletet meg hamutálakat vettem neki ajándékba, de nem értette a célzást, berakott mindent szépen a vitrinbe. Össze kellett vele veszni ahhoz hogy megértse, felfordul a gyomrom, ha meglátom a kezében a sok mosogatástól kifakult cimkéjű tejfelespoharat. Aztán pár éve vettem neki egy rozsdamentes lábaskészletet, szintén azért, mert már nem bírtam nézni az ezeréves kaszrojait. Azt nem a vitrinbe tette, mert az már tele volt, csak simán be a spájzba és továbbra is főzött a kívül sötétzöld, belül barnára patinásodott lábasában, amihez még fedő sem volt, egy fakanalat tett keresztbe a fazékon, úgy támasztott ki egy négy centivel kisebb fedőt. Kérdőre vontam, rosszul is esett, hogy ennyire semmibe veszi az ajándékom, hát mondja nagy ártatlanul, hogy örül hogy van egy jó darabja, hát kímélni akarja.
Kimélni, bazmeg, KÍ-MÉL-NI, ordítottam vele, legközelebb estélyi ruhát veszek neki flitterekkel meg tollakkal, azt aztán megkímélheti, Falufarka-Alsón aligha mehet ki benne a piacra!! Meg tűsarkú cipőt a dagadt lábaira, szintén azért hogy megkímélhesse! Megsértődött, de a húgom is mellém állt, hát azóta nincsenek már éles szélű konzervesdobozok hanem eloxált aluminiumból készülét hamutartók (az sem törik), vastag falú üvegpoharak (azok jobban bírják a mosogatást mint a porcelán, meg több is fér bele) és végre normális lábasok, hozzájuk illő fedővel - igaz, a fedő fakanállal való kitámasztásáról nem tud leszokni, de tőle már ez is figyelemre- és tiszteletre méltó fejlődés.
De visszatérve nagyanyámhoz; a nagyszobában fotelok is voltak, nagy, ormótlan fülesfotelok. A színűket nem tudom megmondani, mert mindig le voltak takarva valami fakult kék klottanyaggal. Kímélni kell, hogy ne kopjon a kárpit, mondta nagyanyám, csak ha valaki vendég jön, akkor szedi le róluk a huzatot. Nem tudom ki számított nála vendégnek, de én soha nem láttam azokat a fotelokat huzat nélkül. Sőt, azt sem láttam soha, hogy valaki ült volna bennük. Ülni mindenki a konyhai hokedliken ült, ha tévét néztek, bevitték a szobába, de a fotelbe nem ült bele senki, nehogy baja legyen. Talán harmadikos lehettem, amikor az egyik osztálytársam meghívott magához és ott láttam először fotelban ülő embert. Sőt, nagy megilletődve ott ültem először magam is fotelban; egy hetvenes években divatos, viszonylag kicsi, műbőrhuzatos garnitúra volt. Akkor én úgy éreztem, hogy ez a jólét netovábbja, aki esténként fotelból nézi a tévét az nagyon gazdag lehet, hisz ha tönkremegy, akármikor vehet magának másikat. Ma már tudom, hogy az a házaspár a tanári fizetéséből jóval szegényebb lehetett mint mi, nálunk apámnak a munkája mellett állattartásból, maszek munkákból, mindenféléből jó bevétele volt.
De mindennel így volt nagyanyám. Ha ágyneműt mosott mindig a konyhában szárította, nem teregette ki az udvarra mert szégyellte hogy rongyos. Pedig tele volt a szekrénye ágyneművel, szebbnél szebb slingelt dunnahuzatokkal, damasztabroszokkal, vastag lenvászon konyharuhákkal. De azokat nem használta, az onokáinak szánta, staffírungnak. Én is onokája voltam ugyan de soha semmi ilyesmit nem kaptam tőle, viszont gyakran kinyitotta a szekrényt és mutogatta, hogy majd ha férjhez megyek ez is az enyém lesz meg az is. Azóta is tűnődöm, hogy ha mondjuk érettségi után rögtön féjhez megyek, kaptam volna-e valamit is tőle? Aligha hiszem. De mindegy is, engem már a staffirung szó hallatára is kilel a hideg. Nem is gyűjtök be semmi ilyesmit, három ágyneműgarnitúrát körforgalomban mosok, ha tönkremegy egyik, veszek (na jó, varrok) helyette másikat, de nekem ne fogja a helyet a szekrényben, mert megőrülnék tőle minden évben kimosni és lesni a szomszédaszsony arcát hogy elsápad-e az irígységtől.
De így vagyok mindennel: nem gyüjtök kristálypoharakat, porceláncsészéket. Illetve ami van, az azért van, mert használom. Vitrinem nincs is, nyilván nem is lesz soha, ki nem állom. Bennem valahogy úgy csapódott le ez a néhány gyerekkori emlék, hogy szegény az, akinek van valamije, de nem használja, mert nem tudná pótolni.
Gazdag -tehát jól él- az, aki használni is meri azt amije van, mégha ez kevesebb is mint a másiké.
Az évek folyamán persze sokat finomodott ez a tézisem, de alapjaiban valahol mégis ezt jelenti.
Pár éve tudatosult bennem és élesen elvált egymástól az életszinvonal és az életminőség fogalma is - de ez már jócskán átvezet a mába és a filozofálgatásba, mára elég ennyi.

Ajjajj, nagy a baj.
Ebédszünetben kollégák marokszámra másolják az önéletrajzokat.
Az én állásom sincs biztonságban, de egyrészt nekem ugye ott az esti munkám, másrészt pedig, velem már történt ilyen, nem is egyszer. De ezek az emberek 15-20 éve dolgoznak itt és ha közben váltottak is, csak 'felfelé' változtattak, mindent gondosan megszervezve, kapcsolatokat bevetve. Most itt állnak egy viszonylag szűk munkahelyi tapasztalattal, irodai munkára trenírozva de nyelvismeret nélkül, sőt, sokuk számítógépes ismeretek nélkül, ráadásul középkorúan(*). Ráadásul most azok az ismerőseik és egykori főnökeik, kollégáik is lapátra kerülnek, akik eddig némi védettséget, ha nem protekciót jelentettek az állásváltoztatásban.
Pocsék érzés látni a rémült tekinteteket.
Furcsa kettősség van bennem, mert egyrészt igenis, tapasztalatból tudom, hogy minden munkát és feladatot lehet racionalizálni. Iacocca mondta tán, hogy minden vállalatból ki lehet venni az emberek és a költségvetés 10%-át anélkül, hogy a feladatvégzés kárt vagy késedelmet szenvedne. Azt is látom, hogy minálunk nem 10, de ennél is több feleleges dolgozó van, olyan, akiknek a munkája redundáns vagy éppen felesleges, pláne korszerűsíthető és ésszerűsíthető.
Másrészt viszont nézem ezeket az embereket, akik körül egyszercsak összedől a világ. Akik eddig egy kicsi, de fontos csavarnak érezték magukat és most kell rádöbbenniük, hogy egy fenét, nincs rájuk szükség, nem hogy nem csavarjai egy gépezetnek, hanem egenesen eltakarítani való, rozsdás olajfoltok.
_______________________________________________________
(*)khm, khm, én ugyan 42 éves leszek, de a valkürök ugyebár örökké fiatalok, sohase öregszenek, ebből következően nem is lehetnek középkorúak.

:-) Szépjóestét!
Nagy tányér négysajtos(*) tésztával, két marék zöldborsóval és 26 fokra állított légkondival (mondom: huszonhat-fokra-állított-LÉGKONDIVAL!!) próbálom kipihenni a hétfőt. Ritka pocsékul érzem magam, pedig csendes, nyugodt nap volt. Igaz, lucskosra izzadtam és fuldokoltam az irodában megrekedt forró, benzinszagú levegőben. Délután még az ablakot is be kellett csukni egy időre mert nyüves helikopterek zajongtak a fejünk felett. Annyira közel, hogy a függönyök meglebbentek és a fejem megfájdult a rotorok zajától. Gondolom, készítik elő a terepet a Bush látogatáshoz.
____________________________________________________________
(*) a négysajtos tészta pofonegyszerű: személyenként kis darabka vajon világosra pirítunk egy teáskanál lisztet, éppencsak zsemleszínű legyen, majd lassan felengedjük annyi tejjel, hogy kellemesen sűrű mártást kapjunk. Amikor kicsit hült, megy bele egy-egy teáskanálnyi reszelt trappista, mozzarella és valamilyen kék- és füstölt sajt. Kéksajtnak a legjobb a gorgonzola, de bőven megfelel a márványsajt is. Füstöltnek én parenyicát szoktam, a karaván nem az én ízlésemnek való. Ízesíteni lehet még fehér borssal és/vagy bazsalikommal. A reszelt sajtokkal éppen csak átforrósítjuk a mártást és már zúdítjuk is rá az akármilyen főtt tésztára. Meg lehet szórni reszelt parmezánnal (ez már az 5. sajt!) vagy hogy a nevénél maradjunk, trappistával. Akinek nincs kedve a mártást rotyogtatni, az a reszelt sajtokat tejföllel is összekeverheti.

:-) Szépjóreggelt!
:-/
apró bosszúságok:
1. a barátném reggel írt egy sms-t hogy nagyon melege van és elmenne valami jó kis légkondicionált moziba.
2. az egy hete vásárolt papucsomban elengedett a talpbélés. Megint ugyanabba a csapdába másztam bele, amibe már jópárszor: bemegyek a drága cipőboltba, veszek egy pár jó cipőt és egy hét múlva elenged a talpblélése. A drága és jó cipőboltokban ugyanis az a divat, hogy feltépik a talpbélést hogy alá ragaszthassák a lopásgátló mágneses fóliát. Ez a kis kellemetlenség így hirtelen 759 Ft-omba került, ennyiért vettem az utamba eső első drogériában pillanatragsztót. A kellemetlen orcapirulást már meg sem említem, roppant égő ugyanis, ha az ember papucsából hátul 10 centire kilóg a talpbélés és 20 méterenként meg kell állnia, hogy valanmennyire helyreigazítsa.
3. a céges postafiókomból 86 db spamot töröltem ki. Mindenféle földi jót, sokmilliós nyereményt, olcsó potencianövelőt, szoftvert, soha nem látott szépségű lányokat kínálnak bennük. És állítólag van a cégnél spam-szűrő. Mi lenne, ha nem lenne?
És még csak hétfő reggel fél kilenc van.

:-) Szépjóestét!
Pompás napom volt. Reggel nagyot sétáltunk, baconba csavart virslit sütöttünk nyárson, ittam rá egy pohár hideg sört is. Nem szeretem a sört, de abban a kocsmában ami a szallonasütő helyünkhöz van közel csak a sör a hideg, a szódavizet kint tartják az asztalon, a bor meg valami ihatatlan lőre. Már hetek óta ácsingózok egy kis szabadtűzön sült kaja után, nagyon jól esett. Sok paprikát és paradicsomot ettem hozzá és olívabogyós rozskenyeret. Bezonyám, aki még nem kóstolta, menjen ki a Lehelre, ott lehet kapni egy pékségben.

Délután kicsit szépültem, de csak egész keveset mert négykor kezdődött a Parsifal a Művészetek Palotájában.

Soha ilyen gyönyörű Parsifalt nem hallottam még, pedig rádióban, CD-ről, az Operában hallottam már néhányat. Egészen különleges élmény volt.
Koncertelőadásnak hirdették, de egy minimális díszlet mégis volt és a legfontosabb eseményeket el is játszották az énekesek. A kórus is jött-ment, felvonult, mindig történt valami a szinpadon. Igaziból jelmezek sem lettek volna, a férfiak frakkban és szmokingban énekeltek, a nők estélyi ruhában, de mégis, a ruhák valahol mégiscsak jelmezzé váltak. A lovagok frakkot viseltek fehér nyakkendővel, a ''köznép'' pedig szmokingot, fekete nyakkendővel - pont mint a pincérek. Estélyinek mind a két ruha estélyi, de micsoda különbség!! Arról nem beszélve, hogy a suttyó, tudatlan, balga Parsifal nyakkendő nélkül, nyitott gallérral énekelt - pont mint egy jóindulatú, de az illemben járatlan falusi fiú aki hirtelen becsöppen valami finom társaságba ahol nem tudja hogyan kell viselkedni. Nno, de ezek csak külsőségek, a lényeg az énekeseken volt. Valami elképesztően gyönyörű, kidolgozott hangokat hallottam ma este!! Szinte valamennyi énekes kiemelkedő teljesítményt nyújtott. (aki nem, az Kováts Kolos, de őt egyébként sem szeretem). A kórusokat külön érdemes megemlíteni, a Nemzeti Énekkar és a Rádió Énekkara gyönyörűen, érzékenyen énekelt. Az pedig, hogy a felnőtt kórusokat kiegészítette a Rádió Gyermekkórusa, külön színt vitt az előadásba. Büszkék lehetünk arra, hogy ilyen szivonalú kórusaink vannak.
Külön kiemelném még a Kundryt éneklő Németh Juditot. A művésznő az Operában is énekli ezt a szerepet, ott is kiváló, de ebben az előadásban valósággal ellopta a show-t. Nem csak hogy mindenkit leénekelt a színpadról, de most először éreztem azt, hogy ez a Kundry nem elügyetlenkedte Parsifal elcsábítását, hanem nagyon is okosan kitervelte hogyan tűnjön úgy, mintha csábítana, de közben mégsem. Ha ugyanis sikerül neki elcsavarni Parsifal fejét, az ifjú menthetetlenül elbukik, de ha nem, ha visszautasítja őt, akkor győz a gonosz felett és megváltja Kundryt is. (A történetet húsvétkor már lerítam, itt van). A legutóbbi előadásból hiányoltam Kundry erotikus oldalát, hát most erre is megtaláltam a magyarázatot.
Gyanítom, hogy ő a tavasszal is ugyanígy énekelt, csak ez a terem jobban engedi érvényesülni a hangokban megbúvó finomságokat.
Valami elképesztő akusztikjája van a koncertteremnek, olyan, mintha a zene nem is a hangszerekből jönne, hanem a falakból. Sőt, a falakon túlról is. Soha, egyetlen előadáson sem hallottam még ilyen távolinak például a harangszót. Ebben nyilván szerepe van a Rádió Szimfonikus Zenekarát vezénylő Fischer Ádámnak is, aki egyszerűen csak egy zseni. Egy valódi zseni, aki az egyébként is kiváló zenekarból kihozta a legjobbat.
Ezeket a dolgokat; a pompás akusztikájú termet, a kiváló énekeseket, a remek zenekart, az érzékeny kórust, a zseniális karmestert és a minimális, de nagyon is lényegretörő rendezést összeadva azt kell mondanom, hogy ritka és kivételes zenei élményben volt ma részem amire még nagyon sokáig fogok emlékezni és amihez ezentúl valamennyi jövőben hallott Parsifal előadást viszonyítani fogok.
Igen, azt hiszem, ki lehet mondani, hogy Fischer Ádám ezzel az előadással viszonyítási alapot teremtett.






Nagyon-nagyon más:
ma megkaptam a múlt havi hitelkártya-forgalmamról a kivonatot. Valami ilyesmire számítottam ugyan, de akkor is, majd hanyatt estem. Azt hiszem, életemben először költöttem egy hónapban sokkal-sokkal, de tényleg nagyon sokkal többet mint amennyit kerestem. Ebben persze benne van a villanyszerelési anyagok egy része, a bojler, a légkondi, a jövő évadra vásárolt operabérleteim (egy része, mert más részüket a barátnőm veszi, még eztán fogom kifizetni) és a lakéásfestéshez szükséges festékek, eszközök ára is. De akkor is, így is nagyon sok, már ahhoz képest persze, hogy hónap közben csak költöttem, költöttem és közben az eszembe sem jutott, hogy összeadjam a kiadásokat.
Hiába, no, ez a fogyasztói társadalom - nekem kell észen lenni és figyelni, hogy mennyit költök.

:-)) Jóestét Gyerekek, remélem ágyban vagytok már!
Ma este elmesélem nektek hogy a pákosztos kis valkür hogyan nem főzött magának zöldborsólevest. Nagy bánata ez a szegény pákosztos kis valkűrnek, soha nem tud magának zöldborsólevest főzni, legalábbis friss borsóból nem - fagyasztottból meg ugyebár nem az igazi, a konzervet pedig meg se említsük. Szereti pedig nagyon, minden formájában. Úgy is, ahogy az apukájától tanulta: apróra vágott hagymát pirít zsíron, megpárolja rajta a kiszemezett zöldborsót, az apró kokckákra vágott újkrumplit, a felkarikázott zsenge sárgarépát és gyökeret, megszórja pirospaprikával, felönti vízzel és amikor minden puha, apró kis nokedliket szaggat bele. Amikor az is megfőtt, jó sok petrezselymet szóra levesbe. De szereti úriasan is, mint a húslevest, csirkeaprólékkal és májgombócokkal. Az elegáns változatát is kedveli, puhára főtt spárgát elturmixol, abban a sűrű lében főzi meg a zöldborsót és tejszínnel sűríti. Illetve hát szeretné, kedvelné, párolná, szaggatná, sűrítené, mert mint mondottam, nem tud ő friss zöldborsóból soha levest főzni.
Mert ugye meglátja a piacon a friss zöldborsót; már a színe elárulja, hiába van annyiféle zöld; sötétzöld, világoszöld, haragoszöld, sárgászöld, méregzöld, olajzöld, a zöldborsó zöldje az minden zöldek között a legszebb és legkacérabb zöld, már a piac elejéről lehet látni, hogy a végén az utolsó standnál van a legfrissebb és legzsengébb. Meg is veszi a pákosztos kis valkűr a legszebbet, nem sajnálja érte a pénzt. Kér 25 dekát, annyi elég egy levesbe. De nem is, szereti a borsót nyersen is, legyen fél kiló. Kicsit több, nyolcvanöt deka? Persze, jó lesz az, maradhat, mondja a kofának.
Otthon aztán fogja a borsófejtő kis székét. Úgy ül rá, hogy jó szélesen szétrakja a lábát, annyira, hogy beférjen oda egy vájdling. Rendes helyeken ugyanis úgy fejtik a zöldborsót, vájdlingba. Bal oldalon egy kosárban a zöldborsó, ennek megfelelően bal kézzel kivesz egy maréknyi kövér, roppanósan feszes hüvelyt. A hegyesebbik végén a jobb keze hüvelyk- és mutatóujjával kicsit megroppantja, ujheggyel rásegít és már ki is nyílik a zöld burok, felfedi a belsejében megbúvó gömbölyű, egy árnyalatnyival halványabb zöld szemeket. A pákosztos kis valkűr igen nagyon jó levest akar főzni, hát előbb minőségellenőrzést végez és megkóstolja a borsót. Bal kézzel kissé szétfeszíti a hüvelyt, jobb hüvelykujjával megtolja a legfelső szemet és a feszes sorba rendezett borsószemek már ki is gurulnak, egyenesen bele a tenyere öblébe, onnan meg a nagyra nyitott szájába.
Hmmm, édes.
roppanós.
Finom.
Aztán megroppant még egy hüvelyt, már pergetné a magokat a lába közé rakott vájdlingba de hirtelen eszébe jut, hátha nem jó az a borsó, hátha becsapta az a kofa, megkóstolja ezt is.
Az is finom, lédús, édes, roppanós.
A megüresedett borsóhüvelyeket jobb kézzel bedobja a jobb oldalára állított vájdlingba.
Mert ez lenne a munka sorja, bal kézzel a kosárba markolni, jobbal roppantani, a szemeket belepergetni a földre tett vájdlingba, bal kézzel bedobni az üres hüvelyt a jobb oldalon lévő vájdlingba.
Megy is minden, bal kézzel markol, jobb kézzel roppant, csak a szemek valahogy sosem a vájdlingba gurulnak, hanem mindig a markába, onnan a szájába.
Az utolsó két marék zöldborsót már nem is érdemes a vájdlingba szórni, ebből ma már úgysem lesz leves. Pontosabban ma megint nem lesz belőle leves.
Még pontosabban szinte még soha nem lett belőle leves. Hacsak régen, otthon nem, ahol kert volt és ahol ki lehetett menni szedni egy újabb kosár zöldborsót.
Este hétkor már nincs piac legfeljebb tecckó, ott meg csak fagyasztott zöldborsó van. Jó az is, de mégis, nyár van, ilyenkor kéne enni friss zöldborsóból készült levest. De nincs kedve mozdulni, úgy tele van a hasa, nem is tudja miért, még nem is vacsorázott, csak egy kis zöldborsót pucolt, nem is érti, mire ez a nagy feszülés a hasában.
Ezért aztán a szegény, hoppon maradt kis valkűr szuszog még egy keveset, de mivel nagyon kifárasztotta a zöldborsó pucolás és a hasa is fáj, hát bánatában vacsora nélkül begömbölyödik a paplan alá.
Ez a ma esti mesém nem volt valami vidám, de ne aggódjatok, nincs még vége a mesének, tart még a zöldborsóidény, ígérem, hogy a végén, még az ősz beállta előtt minden jóra fordul.
Jóéjszakát, gyerekek!

Az egyik kolléganő valemelyik társkerső szájton nyomul és negyvenes, konzervatív gondolkodású, szekszben nyitott úriemberek bemutatkozó soraival szórakoztat bennünket. Arról nem beszélve, hogy beleakadt például a kislánya egyik osztálytársa -harmonikus házasságban élő- apukájának fényképébe és hasonlók.
A legújabbra, egy 58 éves férfire a Griberlis Kolléga hóttkomoly fapofával csak ennyit mondott:
- A nyugodt erő. -
Majdnem becsurgattam a röhögéstől, meg vagyok veszve a kétszavas poénjaitól! :-) Egy-egy ilyen után a legszívesebben a nyakába ugranék és összecsókolnám - már persze ha nem félnék attól, hogy szekszuális zaklatásnak venné.

:-) Szépjóestét!

Máma este egy pillanatra megértettem, hogy mi tette az emberszabásút Homo Sapiens-szé; az a képessége, hogy a világot befogadja, önmagán átszűrje, az élményeit hangokká, szavakká, mozdulatokká alakítsa és úgy adja vissza, hogy a nézők/hallgatók többet értsenek belőle, mint amit az előadó eredetileg átélt.

Keveházi Gábor és Markó Iván Beethoven IX. szimfóniájára írt koreográfiája egy összművészeti élmény. Különösen Héja Domonkos vezényletével és különösen a Művészetek Palotája fantasztikus hangversenytermében előadva az.
Igen, az a Kilencedik szimfónia, amiben az Örömóda is van - de nem csak az. Az Örömóda 'csak' az utolsó tétele, a kvintesszencia, amit a megelőző három tételből kell 'lepárolni'. Gyönyörű darab. Küzdelem, fájdalom, érzékiség, boldogság, szentimentalizmus, megdicsőülés, minden emberi érzelem benne van. Igen, szentimentalizmus is, de ezzel együtt is csodaszép volt.

A két koreográfus nagy fába fágta a fejszéjét, amikor ezen a remekművön dolgozni kezdett. Markó és Keveházi két balettlegenda, nem csak táncosként, de koreográfusként is bizonyítottak már.
Engem kissé meglepett, hogy az I. és II. tételt jegyző Keveházi, aki az Operaház csillagaként valamennyi romantikus királyfit és herceget eltáncolta(*) modernebb, merészebb, hogy ne mondjam, vagányabb koreográfiát írt az első két tételre, mint a modern balett apostolának számító Markó Iván. Markó semmit nem bízott a véletlenre, a III. és IV. tételbe belekoreografált mindent, ami garantálja a biztos sikert: gyerekeket, sírig tartó szerelmet, finom erotikát, hatásos tömegjeleneteket, piedesztálra emelt .... miket is? Embert? Igen, az utolsó tételben Markó roppant látványosan és kifejezően piedesztálra emeli az embert.
Nagyon szép este volt.

Muszáj írnom a Művészetek Palotájáról.
Eddig még csak kivülről láttam, nappal a hídról, hátulról egy ormótlan márványkocka, este, a Nemzeti Színház felől pedig egy halványlilában, zöldben, sárgában játszó, csillogó villogó karácsonyfa.
Nos, kérem, hatalmasan meglepődtem, hogy közelről, a főbejárat felől közelítve a Művészetek Palotája egyáltalán nem egy csiricsáré épület. Nagyon arányos, ritmusos a homlokzata, belülről pedig az épület maga a csoda. Nem csak a kiváló akusztikájú hangversenyterem miatt. Atyaég, az a terem úgy szól, olyan krisztálytisztán amilyet én még soha nem hallottam. Nem, a MüPa nem csak a hangversenyterem hangzása miatt kiváló hely. Én ennél sokkal praktikusabb gondolkodású vagyok. Az Operaházon kívül ez az egyetlen olyan kultúrális létesítmény, ahol az előcsarnokokban, folyosókon, galériákon, átriumokban, mindenféle kis zegekben-zugokban van annyi hely, hogy a közönség a szünetben is jól tudja magát érezni. Egyik-másik pesti színház szünetben egy rémálom, az előcsarnokban és/vagy a büfé előtt tolongó emberektől moccanni sem lehet. A MűPában nem csak a koncertterem nagyvonalú, hanem az előcsarnok és a kiszolgáló helyiségek is. Rengeteg kis büfésziget van például, ahol hosszas sorbanállás nélkül lehet venni egy frissítőt - ezzel együtt is javaslom, hogy inkább a földszinti, hajóorra emlékeztető büfében vásároljatok, mert ott a hűtőből veszik ki a gyümölcslét, míg a kis büfészigeteken a langyos dzsúzt jégkockákkal hűtik és egyúttal hígítják fel. A belső térből nekem az elegáns, tiszta vonalú faburkolatok és a széles, enyhe lejtésű lépcsők tetszenek a legjobban. Azokat a lépcsőket arra tervezték, hogy amikor a nagy termekben nincsenek előadások, csak úgy nyitva van a ház -mondjuk délelőttönként- kis minikoncerteket tartsanak akár vándorzenészek, vagy felolvasásokat rendezzenek amit a széles lépcsőfokokon ülve lehet meghallgatni.
Vagy akár bábszínházat rendezni, 80-100 gyerkőc kényelmesen elférne ott. Engem lenyűgözött a Művészetek Palotája, nem csak letisztult és finoman nagyvonalú, de kényelmes is.

Muszáj mesélnem a WC-ről, komolyan, egy élmény bemenni. Először is, mozgásérzékelő világítás van, ahogy belépek, fokozatosan felerősödik a fény. Aztán, amit külön imádok, hogy nem köpésnyi kis fülkék vannak amikbe még ráadásul befelé nyílik az ajtó és az ember lánya csak úgy tud bemenni, hogy amikor megfordul és becsukja maga mögött az ajtót akkor a megperdülő szoknyája szélével egyúttal le is törli az ülőkéről a pisit. Nem, ezek a WC-k szélesek és tágasak, de ez még nem elég, automata ülőke fertőtlenítő van bennük!! Bezonyám, minden öblítés után kinyúlik egy kis kar és a körbe forgó ülőkét egy fertőtlenítő oldattal lemossa. A kézmosó is fantasztikus, a tervezők megértették végre, hogy bár a márványmosdó nagyon elegáns és új korában szép is, de olyan helyekre ahol mindig áll a víz nem alkalmas. Ennek nagyon egyszerű oka van, mégpedig a vízkő, ami ugye a csapvízből kicsapódó kalcium. A márvány legfőbb alkotóeleme is a kalcium. Na most, ha a vízkövet le akarják tisztítani, ahhoz savas vegyszer kell, ami a vízkővel együtt sajnos a márványt is feloldja. Ezért csúnyolnak meg a márványmosdók. Itt elegáns, jó minőségű és könnyen tisztítható porcelán kézmosók vannak és 'vandálbiztos', rozsdamentes törölköző- és WC-papír tartók. Imádom a slojzit, komolyan, nagyon értékelem benne a gondos munkát. Nem csodálnám ha kiderülne hogy nő tervezte. Ha tennének az előterébe egy (akár pénzbedobós) tampon és betét automatát, akkor maga lenne a tökély. Persze így is az, csak vicceltem a tampon diszpenzerrel.

Szombaton újra a MűPa-ban vagyok, akkor Wagner Parsifaljat adja elő a Rádió Szimfonikus Zenekara. Zeneileg óriási élmény vár rám, és lesz ami lesz, az egy órányi hosszú szünetben meg fogok vacsorázni. Ott akarok enni azon a hatalmas, a Dunára, és mögötte a Gellért hegyre néző teraszon.


_____________________________________________________________
(*) ez azért költői túlzás, Keveházi nem csak romantikus szerepekben táncolt, láttam én őt Zorbának is, ami van olyan jó szerep, mint a Diótörő, sőt, az én ízlésemnek még jobb is.

Nno, mintha már derengene némi fény, az pedig az alagút végét kéne hogy jelezze - eddigi történelmi tapasztalaim szerint legalábbis.
Gondolkodni még mindig nem tudok, dolgozni se (ezt már tettetni sem tudom), tanulni pláne nem vagyok képes és mint azt az elmúlt pár nap mutatja, írni sem.
Közérzetem egy avas mosogatórongyéhoz hasonló, állóképességem mint egy ágy alatt nevelt babpalántáé, az idegeim kuszáltabbak mint egy tupírozott kóccsomó.
Tényleg, nem nyafogás, mállott fosnak érzem magam.
Hanem, délután bementem a patikába megrendelni az arckrémemet és mint a kutya, amikor megadja magát és megmutatja a csupasz hasát hogy tépjék szét inkább csak legyen már vége, én is remegő hangon kérdeztem, vagy tán inkább habozva kijelentettem, hogy esetleg ideje lenne a drágábbik, a szuper ránctalanító krémből rendelni.
A patikus rám nézett, mosolygott és csak annyit mondott; "Önnek még az nem kell."
Nno.
Úgyhogy csak nyugalom, biztos a bioritmusom, vagy front, vagy vitaminhiány, a lényeg, hogy el fog múlni. Előbb utóbb el fog múlni.
Még nincs itt a világ vége.
Jóéjt :-)

:-) Szépjóestét!
:-(
Szellemileg még mindig a béka seneke alatt vagyok, ki van lúgozva az agyam. Nem is értem miért, a héten alig volt munka, semmi okom rá hogy fáradt legyek.

Más:
máma beírhatok egy piros pontot a cserkésznaplómba. Sötétedés előtt kivittem a blökit úszni, visszafelé jövet, a Dunához vezető földúton találtunk egy szép nagy teknőst. Elég forgalmas út, horgászok, terepjárók, skvadok randalíroznak arrafelé, nem túl biztonságos egy ilyen lapos jószágnak. Rengeteg siklót, sünit, békát vasalnak ki azon az úton. Úgyhogy szépen megfogtuk a páncélja szélét és visszabattyogtunk vele vagy 500 métert, van ott egy jó kis elmocsarasodott öböl ami tele van békákkal, vadkacsákkal, szárcsákkal, hát a mi kóbor teknősünk is csak megél majd. Nem tudom mit kereshetett olyan messze a víztől, gyanítom, hogy valaki megunta és szabadon engedte. Csak akkor már vehette volna a fáradtságot, hogy ne a lakott terület szélén dobja ki, hanem elvigye a vízig. Ahogy megérezte a mocsár szagát, egyből kidugta a fejét, szimatolt, hadonászott a lábacskáival. Levittük a gát tövébe, csak a napokban húzódott vissza a Duna, még minden csupa pocsolya. Letettük a földre, pár másodpercet nézelődött és usgyi, mire egyet pislantottunk, már benn is volt az iszapban. Még elköszönni sem tudtunk tőle, úgy kiáltottam utána, hogy vigyázzon a horgászokkal, nehogy benyeljen valami horgot.


Mégmás:
Tegnap és ma végre bevettem magam két jobb cipőboltba. Az erdmény egy farmerhez való spanyol bőrpapucs, egy fehér, pasztelszínű fonással díszített bőrpapucs amit vászonnadrággal és halvány színű blúzokkal fogok hordani az irodában és egy drapp színű, zetortalpú "outdoor" szandál, mert a régi már megérett a kikukázásra. Az a fajta szandál amiben még hegyet is lehet mászni és amit két széles, tépőzárral szabályozható pánt alkot. Ebben az a jó, hogy mivel séta közben sokat süti a lábam a nap, a lábujjaim lebarnulnak, jön egy kétujjnyi széles fehér csík, egy ugyanolyan széles barna csík, még egy fehér csík majd bokától felfelé már egyenletesen barna vagyok. Illetve leszek, ha végre lesz nyár és sütni fog a nap. Mindenesetre már most is nagyon mókásan nézek ki a rüsztömet díszítő barna sávval :-D Semmilyen kivágott cipőt nem tudok felvenni még harisnyával sem, mert úgy nézek ki, mint aki évek óta nem mosott lábat. Ennél már az is jobb, ha edzőcipőben járok kirándulni és bokától lefelé hófehér marad a lábfejem. Igaz, a színházi szezonnak vége, mostanában úgysem fogok körömcipőt hordani.

"A mi korunk - mondják - az atomenergia, a kibernetika, a bolygóközi utazások kora - lassanként minden munkát a gépek végeznek és kezelésükhöz csak néhány munkásra lesz szükség. A jövőben olyannyira megkönnyül az ember munkája, hogy a fáradtság ismeretlen fogalommá válik." SZABADNET

Noszépenvagyok, most döbbenek rá, hogy a hétvégén Ünnepi Könyvhét volt. Ami ugyebár egy hétig tart, de hétköznap nekem aligha van időm kimenni :-((

:-) Szépjóestét!
Azon tűnődöm, hogy csak énrám jellemző-e, hogy mindig pont annyi erőm van ami egy munka befejezéséhez kell és utána rögtön összeomlok, vagy mások is így vannak ezzel.
Ma is, a tegnapi punnyadás után vánszorgok be másoddolgozni, pont összefutok a főnökömmel. Kérdi, hogy mikor tisztítok szőnyeget, mert hazavinné a gépet. Tapasztalatból tudom, hogy ha ő hazaviszi, akkor egy hónapig biztos nem hozza vissza, úgyhogy gyorsan bólintottam, hogy ma, és holnap már viheti is. A fene enné meg, gyűlölöm amikor mások így, egyik pillanatról a másikra szervezik a munkámat. Merthogy a szőnyegtisztítás egy fél délután és ami a legrosszabb, előtte le kell mosnom az ablakokat is, mert ha elcsöppen a koszos lé, akkor azt a szőnyegtiszításnál azonnal eltüntethetem. A napi takarítás másik fél délután, az már összesen három fél délután, majdnem 12 órányi munka szakadt a nyakamba délután kettőkor. Normális körülmények között egyik felét szombaton, másik felét vasárnap szoktam csinálni, de ma nemnormális körülmények voltak. Úgy dolgoztam mint a motolla, folyt a hátamon a víz. Amikor a majd' 20 kilós szőnyegtisztítót cipeltem az emeletről lefelé kicsit még sírtam is tehetetlen dühömben, de folytattam, átkozódva ugyan, de végeztem este 9-re. Ha még egy lépcsőfokot fel kellett volna mosnom, biztos ott esek össze az aljában, de nem, hálistennek pont annyi lépcső volt, amennyit még meg bírtam csinálni. A bringáig már majdnem négykézláb másztam el.
Máskor is tapasztaltam már, hogy ha befejezek egy nagyobb falat -pláne valami nemszeretem- munkát, akkor hajszálpontosan az utolsó betű leütéséig, az utolsó öltés elvarrásáig, vagy mint most, az utolsó lépcsőfok felmosásáig tart az erőm és ha kész, összecsuklok mint valami rongybaba.
Ahelyett, hogy hagytam volna az egészet a fenébe, a főnököm egy hónapra eltüntette volna a gépet és addig nem is kellett volna szőnyeget tisztítanom. Ma este pedig elmehettem volna moziba - csak úgy, találomra, amit éppen elérek. Most már mindegy, ezzel is megvagyok, végülis túléltem.

Holnap két dolgot akarok elolvasni;
az egyik a kormányprogram, a másik pedig a hvg-n lévő vita az utólagos képzési hozzájárulásról. Ez utóbbi nékem egyáltalán nem tetszik. Szeritnem a magyar mentalitás -jó esetben még, rossz esetben egyáltalán- nem alkalmas arra, hogy bármit is utólag, önkéntes alapon befizessenek az emberek. Ez alól az utólag fizetendő tandíj alól minden lehetséges módszerrel ki fognak bújni azok, akiknek fizetniük kéne. Őszintén nem értem, hogy miért nem vállalják fel végre, hogy ingyenebéd nincs és mindenért fizetni kell? Ha tennének a tandíj mellé egy tiszta, emberséges ösztöndíj rendszert, ha a valóban rászorulók pályázhatának tandíjmentességre, az emberek előbb-utóbb lenyelnék a tandíjat, 2-3 év múlva már a világ legtermészuetesebb dolga lenne. Senkinek nem kívánom, hogy hozzám hasonlóan munka mellett készüljön fel egy-egy keményebb vizsgára vagy szigorlatra, ez sajnos a tudás minőségének sem tesz jót, de a legtöbb huszonévest egyrészt még eltartják, de legalábbis támogatják a szülei, másrészt pedig fizessenek a diákoknak inkább ösztöndíjat. Ne csak államit, hanem a vállalatokat is támogassák (mondjuk adókedvezménnyel) abban, hogy ösztöndíjat fizethessenek. Arról nem beszélve, hogy ha fizetek, akkor cserébe követelhetek is; minőséget, odafigyelést, piacképes tudást. Ha meg olyan buta vagyok (mint én) és nem tudok élni vele, hát akkor na bumm, kidobtam a pénzt az ablakon, majd máskor jobban meggondolom.
De az is lehet persze, hogy naív vagyok és az emberek tandíjmentességet akarnak, semmit sem érő tömegdiplomákat akarnak és azt sem bánják, ha nem tudják, hogy mindez mibe kerül.
De az is lehet persze, hogy túl álmos vagyok már ahhoz, hogy gondolkodni tudjak.

:-) Szépjóestét!
Csak nem sikerült kivergődnöm a teljes agyi elzoknisodás állapotából, úgyhogy nincs mit tenni, bele kell nyugodnom, hogy ma semmiféle igényesebb szellemi vagy fizikai tevékenységre nem vagyok alkalmas.
A rádióban Bach Máté passióját közvetítik, egész halkan szól csak, de így is gyönyörű. Közben a foci vébéről olvasgatok a neten és megybefőttet eszegetek.
Ennyi.
Egyébként teljesen elbűvölt az, amit a vébén résztvevő csapatokról olvasok. Svédországban egy második generációs bosnyák fiú a legnagyobb sztár, Afrikában és az arab országokban szerb, brazil és holland edzők dolgoznak, az afrikai játékosok viszont európai klubcsapatoknál növik ki magukat. Európában brazilok a sztáredzők, Japánban a legalacsonyabb játékos is 173 centi, de van közöttük 185 centis is.
Imádom, amikor így halomba dőlnek a sztereotipiák és nemzetek, sőt, kontinensek így nyitnak egymás felé.
Ráadásul a képeken a fiúk kifejezetten táncos lábúnak tűnnek.
Még a végén lehet, hogy meg fogom kedvelni a focit?

uhh, kora reggel még nem látszott, hogy ez is egy ilyen ronda nap lesz.
De tényleg, itt a hétvége, erre elered az eső és ez így megy már hetek óta.
Fázom és kedvetlen vagyok és még a piacra kimenni sem akaródzik, mert a rosseb se akar egy nap háromszor is megázni. Némi krumpli és egy csomó, már fonnyadásnak indult sárgarépa van itthon és még hét elején vettem egy szép cukkinit is csak nem volt időm megfőzni. Kicsit beletúrtam a fagyasztóba és mi akadt a kezembe, na mi? Hát egy szép darab lapocka. Azon fagyosan bekentem mustárral, megszórtam őrölt borssal, gyorsan, kapkodva, hogy minél kevesebbszer kellessen a jéghideg húshoz érni. Betettem egy tepsibe, öntöttem alá egy ujjnyi vizet és betoltam a sütőbe. A lapocka egyáltalán nem alkalmas egybesültnek, de annyira hideg van, hogy muszáj begyújtanom a sütőt, az is melegít. Néha azért rá kell nézni és saját levével meglocsolni, az elpárolgott levet pótolni. Ha majdnem kész, dobok mellé egy marék apró szemű, meleg vízben megmosott(! a fene sem akar ilyen farkasordító hidegben hideg vízbe nyúlkálni) éppen csak durva kefével átdörzsölt, kissé rusztikusra hagyott újkrumplit és néhány szál sárgarépát, azok pont megpárolódnak, mire a hús megsül. A cukkinit szeletekre vágom és a rostsütőben, csak úgy szárazon szép barna csíkokat sütök bele. A tányérra pár szelet cukkini, sárgarépa, gurulós újkrumpli és az egészet meglocsolom a hús szaftjával. Lehet, dobok még a lapocka mellé egy ágacsaka rozmaringot is. A lapocka maga lehet megy vissza a fagyasztóba, most nem kívánom.
Egy jó bögre forralt bort viszont meginnék, de ki a fene gondol ilyesmire előre, hogy nékem júniusban forralt borra lesz gusztusom? Naná, hogy nincs itthon bor, be kell érnem teával, csak arra ügyelek, hogy jó vastag falú bögrébe öntsem, nehogy a nagy fogvacogásban elharapjam a pohár szélét.

Más:
minden jel szerint bennünket is elért a madárinfluenza. Ez nagyon rossz hír, nem csak a leölésre ítéltetett háziszárnyasok és a várhatóan összeomló baromfipiac miatt, hanem azért is, mert éppen mostanában költenek a madarak. Az erdők alja tele van tojáshéjjal, az énekesmadarak egész nap hordják az eleséget a fiókáknak. A Dunán is már úszkálnak a kiskacsák és szerdán a barátném a Balatonon látott bébihattyúkat. Azt mondja, tényleg olyan rondák, mint a mesében :-)
Szóval tessenek békén hagyni a madarakat. Nem az ő hibájuk a madárinfluenza, van szegényeknek elég bajuk anélkül is, hogy a költőhelyükről elzavarnánk őket. A zargatástól csak legyengül az immunrendszerük és még jobban ki lesznek szolgáltatva a járványnak. Arról nem beszélve, hogy elpusztulnak a fiókáik.
Aki pedig elhullott madarat talál az ne piszkálja (és legfőképpen a gyerekének ne engedje, hogy hozzányúljon!!!), hanem hívja fel a 189-et

:-) Szépjóreggelt!
Bacher a népszabóban a New York kávéházról. És a Wittmann fiúk (mondom: WITTMAN FIÚK!!!!) ugyanarról, ugyanott.

:-) Szépjóestét!
Az elmúlt hetekben annyira lemaradtam a poltikai történésekről, hogy ma valamit pótolni akartam, ezért olyat tettem, amit régen; munkába menet a bringán Orosz József műsorát hallgattam. A "teljesen kiakadtam" nem pontosan fejezi ki amit éreztem, de egy ilyen hosszú nap után most jobb szó nem jut az eszembe, szóval maradjunk annyiban, hogy kiakadtam.
A riporter Buda Péterrel és egy KDNP-s mukival beszélgetett arról, hogy a katolikus egyház úgy akarja Magyarországon a hatalmát erősíteni, hogy a KDNP-s Simicskót (igen, a harcedzett, széles vállú, csókos szájú képviselő urat, aki ha tudna horvátul, akkor megszólalásig hasonlítana az én volt kedvesemre) tette meg az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága élére. Merthogy ez bizottság felügyeli a titkosszolgálatokat, így rajta, pontosabban az Opus Dei-en keresztül az egyház felügyeletet gyakrolhat a Nemzetbiztonsági Hivatal és a titkosszolgálatok felett.
Azt hittem, leesek a bringáról.
Mert ha vicc lett volna, de nem, tök komolyan beszélgettek egy ilyen összeesküvés elméletről, érvek, ellenérvek, kontra, rekontra, 'édes' hármasban a két halálos ellenség és köztük a riporter.
Mert ha nem tudnám, hogy ugyanez a riporter magából kikelve utasítaná vissza mondjuk egy cionista összeesküvés elméletét, akkor azt mondanám, hogy persze, jól van, az elmélet érdekes, a hallgatottsági ráta szent, hát üsse kavics, beszéljünk róla.
De tudom, hogy egy ilyen elméletet azonnal lekeverne!! Akkor miért ad lehetőséget ilyen baromságoknak, mint amit Buda Péter felvetett??? (sajnos nem tudok linkelni, csak hallottam a műsort, a neten pedig nem találtam az írást)
De tényleg; most valaki vagy foglalkozik az összeesküvéselméletekkel, vagy nem. Ha igen, akkor lelke rajta, rendben van, tegye, ha nem, akkor pláne rendben van. De olyan nincs, hogy csak azokkal az összeesküvéselméletekkel riogatom a hallgatóimat amik nekem tetszenek!!!

Egyébként itt hivatkoznék zsoltu tegnapi posztjára és az azt követő beszélgetésre. Nekem az volt az egyik első komoly kiábrándulásom a neten, amikor a régi fórumunkon megjelent egy tényleg idióta topikromboló és elkezdte követelni, hogy Medgyessy mondjon le. A többiek pedig, akikkel én jobbára mindig egyetértettem, szinte egy emberként estek neki, hogy hogy merészel ilyet mondani, veszélyezteti a demokráciát, hazaáruló, meg egyáltalán, itt még miniszterelnök nem mondott le, égszakadás földindulás.
De basszus, előtte fél évvel még mi mondogattuk, hogy Orbán mondjon le, akkor nem veszélyeztettük a demokráciát???
Vagy a demokrácia csak akkor van veszélyben, ha a nekünk tetsző miniszterelnököt küldik el a picsába??
Mert ha valaki hülyeséget beszél, akkor azt helyre kell tenni. Ha valaki gyűlöli azt a miniszterelököt akit én történetesen kedvelek, azzal lehet vitatkozni.
Na de nehogy már aszerint mazsolázgassak az összeesküvéselméletekből, hogy mi ekézi jobban azt az oldalt, amelyikkel én nem szimpatizálok!! És nehogy már aszerint osztogassam a hazaáruló jelzőt, hogy éppen én akarok vagy engem akarnak lemondatni.
Uhh.

kicsit böngésztem a netet is, csupa-csupa izgalmas híreket találtam:
a buzizó, a szigetet (pontosabban A Szigetet) bezáratni akaró, a Római parton, a Duna hullámterében, a lerombolt csónakházak helyén épülő luxus-lakóparkokra engedélyt adó Tarlós István a Fidesz főpolgármester-jelöltje. fidesz.hu
Érik a dolog, érik, hogy a végén tényleg ne menjek el szavazni. Mert Demszkyre ugyan nem szeretnék szavazni, de erre az alakra viszont nem akarok. Az viszont biztos, hogy ha ő lesz a főpolgármester, akkor a hullámtérbe épült gazdag gettók elé odaépítik az árvízvédelmi töltést - a jelenlegi parti sétány helyére. úgyhogy lehet, hogy fogcsikorgatva bár, de mégiscsak Demszkíre fogok szavazni - gumikesztyűben, csak hogy az undorom kifejezzem.

Van más hír is, ennek különösen vajszínű fog örülni, már előre élvezem hogy milyen remek kis posztokat rittyent majd arról, hogy George W. Bush 2006. június 22-én egynapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezik. miniszterelnök.hu. én azért a Gyurcsány helyében nem igyekeztem volna ennyire azzal a meghívással. Arról nem beszélve, hogy március 15-én Bush már megemlékezett '56-ról is. Ami pedig a másik meghívót, Sólyom Lászlót illeti, nos, ő mintha olyasmit mondott volna, hogy addig nem megy az USA-ba, amig oda vízum kell. Nos, ha a hegy nem megy Mohamedhez, gondolja, hogy Mohamed jön a hegyhez?

Uhh, hhu.

Megyek aludni, hulla fáradt vagyok. Ma egész nap eg konferencián ültem, aztán rohantam haza, rohantam másoddolgozni, jajj, elég volt a mai napból.

:-) Szépjóestét!
Úgy néz ki, hogy elküldenek tőlünk pár embert. Ebédszünetben, a büfében beszélgettem egyikükkel, kért, hogy ha tudok állást píáros közgazdásznak szóljak neki. Sőt, úságíróiskolát is végzett. Csak néztem rá nagy szemekkel, hogy telyóisten, közgazdász??? Hát azok most kapósak!!
Háát, ő nem, ő píár-t végzett, a számokhoz nem nagyon ért. De újságíróiskolája is van.
Megsavanyodott a számban a falat.
Egyrészt mert emberileg sajnálom, túl a negyvenen, közel egy évtizedes biztos állás után kihullani a semmibe, borzasztó lehet annak, aki először éli át. Másodszor, mert hogy nekem lesz egy szart se érő diplomám -ha végre meglesz- az egy dolog. Az engem nem fog megakadályozni abban, hogy szükség esetén takarítsak vagy visszamenjek varrni, vagy csak sima gépírást vállaljak. De hogy létezik olyan közgazdász, aki nem ért a számokhoz és mégis közgazdásznak vallja magát, hát az őszintén meglepett. Csak tudnám, hogy mi a fenét csinált eddig a cégnél?? Az elmúlt két és fél évben eléggé kiismertem a profilunkat, hát abba nem nagyon fér bele egy olyan újságíróiskolát végzett közgazdász, aki nincs jóban a számokkal. A Public Relation meg aztán pláne olyan messze van tőlünk, mint Makó Jeruzsálemtől. Lehet ő szervezte a nagyfőnökök üzleti ebédjeit? Vagy hogy mindig legyen kávé és ásványvíz a megbeszéléseken? Valami hasonlót csinálhatott.
Azért ha valaki tud neki való állást, írjon egy e-mailt.

Egyébként az én szekerem rúdja is kifelé áll - amit nem is bánok. Úgy kezdődik, visszamegyek részmunkaidőbe. Csak 6 órát fogok az irodában tölteni, ami nagyon jó hatással lesz rám. Ott rontottam el az egészet, hogy bevállaltam a 8 órát. Be kellett látnom, hogy másodállással együtt nem bírok már ennyit dolgozni. Most ez nagyon jó lesz, a felszabaduló két órát sportolással és pihenéssel fogom tölteni, remélem sikerül regenerálódnom. Hogy aztán mi lesz, nem tudom. Megtartanak vagy nem, nem nagyon érdekel, legalábbis a mostani letargikus állapotomban nem. Ha sikerül kicsit magamhoz térnem és úgy látom, hogy fontos lesz ittmaradnom, majd úgy intézem a dolgaim, hogy nekik is fontos legyek. De ennek kevés az esélye, jobb lenne máshoz kezdenem.
De egy biztos: ha nem tartanak meg, nem fogok úgy állást keresni, hogy olyan informatikus vagyok aki ugyan nincs jóban a számítógépekkel, viszont gépíróiskolát is végzett csak mostanában nem kellett neki gépírni.
Annyi előnyöm lesz, hogy velem már nem először történik ilyesmi. A varrás kifejezetten szezonális munka volt, már akkoriban kezdtem szokni, hogy időnként nincs szükség rám. Aztán ment már csődbe a munkaadóm, törtem már el (na jó, el nem tört, csak kificamodott) főnököm kisujját amikor a szoknyám alatt kotorászott, lett már elegem egyik percről a másikra abból, hogy a végsőkig kizsákmányoltak. Szóval velem semmi új nem fog történni, legfeljebb az évek folyamán kissé rugalmatlanabb lettem. Remélem, hogy csak kissé és nem sokkal rugalmatlanabb.
De ez a 6 órás munkanap, ez most nagyon fog nekem tetszeni. Kilencre járni dolgozni nyolc helyett, woOwW, királyság!! Reggel fél órával tovább alhatok, a másik fél óra pedig arra lesz jó, hogy ne kellessen rohanni, gyorsan vécére menni, gyorsan tusolni, gyorsan öltözni, gyorsan kivinni a kutyát, hanem szép komótosan indíthassam a napomat. Délután pedig egy óra kondizás és/vagy torna, hm, kész ajándék.

Más:
régen ültem az előszobában, de Cuppancs kisasszony szabadságon van, így nekem kell beülni, amíg Madame Passziansz ebédel. Eddig is hiányzott a mentorom, de ott ülni az üres szobája előtt, szörnyű rossz. Már lassan három hónapja halott, de még mindig várom, hogy belépjen az ajtón.

Ééééésssssss!!!!!!
Tarararaaaammmmm!!
Éljen az internetes vásárlás!!!
Alig 10 perc alatt (ez különösen a tavalyi gyötrelmekhez képest szenzációs) kiválasztottam és kifizettem a létező legjobb bérleteimet, amik eddig voltak!!
Tararaaaammmm!
Wagnert a II. emeletről, a királyi páholy mellől nézem, igaz, a második sorból, de csak 17.900 ft a hét előadásos bérlet!! Bezonyám!!
A baletteket pedig a III. emeletről, de középről, a 3. sorból, 4 előadás 2.600. Szerintem az Opera vezetése nincs tisztában a III. emeleti helyek kilátásának minőségével. :-))
Az is lehet persze, hgoy nagyon is tisztában vannak a sorok közötti helyek szűkösségével :-(
Szegény másik barátnőmet sajnálom, ő több mint 170 centi magas, dunsztom sincs, hova fogja tenni a lábát. Szerencsére a balettelőadások rövidek, lótuszülésben is ki lehet bírni azt a másfél órát :-))
Wow!!
Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve :-))
Tessenek színház- és koncertjegyet, -bérletet interneten vásárolni.

Tetszik vagy nem (jobbára persze nem tetszik), de be kell vallanom, hogy a blogon is meglátszik a kimerültségem. Ki van lúgozva az agyam, ha napközben mégis van egy jó gondolatom, mire géphez kerülök, elfelejtem - vagy ha emlékszem rá, aznap már nincs erőm megírni és másnapra felejtem el. Elég pocsék dolog ám felismerni a folyamatot, ahogy hígul az agyam.

:-) Szépjóestét!
Gasztrónomiai különkiadásunk folytatódik.
A délelőtti csalódásomat munkába menet némi epres tortával akartam ellensúlyozni, mit ne mondjak, kevés sikerrel. A cukrászoknak egész érdekes elképzeléseik vannak a süteményekről. Azt hiszik, hogy ha egy szelet piskótát jó vastagon megpakolnak pudinggal és leöntik valami élénk színű zselével, az már gyümölcstorta. A zselé színétől függően aztán az egyenpudingos izét elnevezik epertortának, citromtortának, kivitortának, málnatortának vagy banántortának. Innen üzenem, hogy tévednek. És azt is üzenem, hogy egy darabig megint nem megyek cukrászdába.

Hogy valami jót és kiadósat is egyek ma, petrezselymes krumplit készítek - újkrumpliból!!!
Az idén először, mert a villanyszerelés és a lakásfestés miatt mostanában nem főztem.
Nem nagy durranás, pár szem krumplit (minél apróbbat, annál finomabb) meg kell kapargatni a héjától, ha nagyok, kockára vágni. Bele kell tenni egy lábasba, önteni alá egy ujjnyi vizet, loccsantani rá pár csepp olívaolajat, vagy dobni rá egy darabka vajat és lefedve feltenni főni. Úgy a finom, ha mire megpuhul a krumpli, elfő alóla a víz. Akkor leveszem ról a fedőt, meghintem egy csipet sóval, ha túl száraznak találom, még pár csepp olajat öntök alá és kicsit lepirítom a krumplit. Átfordítom, hogy a másik oldala is megpiruljon, aztán jó bőven megszórom apróra vágott petrezselyemmel, elzárom a lángot és visszateszem a fedőt. Pár percig lefedve tartom hogy a petrezselyem aromája átjárja a krumplit.
Ennyi.
Nagyon-nagyon szeretem az újkrumplit, annyira, hogy így nyár elején nem is szoktam hozzá enni semmit. Majd ősszel és télen sütök mellé valami húst vagy halat, de ilyenkor csak az illatos, kicsit összetört újkrumplit magában, de abból két adagot :-))
Érdemes kipróbálni, sokkal finomabb, ha a krumpli nem bő vízben fő, hanem éppen csak egy ujjnyi vízben párolódik. Nem olyan szép a végeredmény, de sokkal több íz marad benne.
(Hmm, nyamm, nyamm, közben el is készült, fincsi!!)

Van azért nyafogni valóm is:
nagyon fáradt vagyok, ez a két nap pihenés sajnos édeskevés volt. El kéne jönnöm szabadságra, de a téli-tavaszi vizsgák és a már említett lakásfelújítás miatt jócskán megfogyatkozott a szabadságom. A záróvizsgára jár 10 nap fizetésnélküli, de a diplomamunka megírásához is kéne annyi - még lehet kevés is lesz, az utóbbi két évben elképesztő mértékben leromlott a szellemi kapacitásom.

Mégmás, de ezt csak nők olvassák vagy csak olyan férfiak, akik át tudják érezni egy nő problémáit:
tudja valaki, hogy Magyarországon hol lehet Ahava kozmetikumokat kapni? Valamikor patikákban is lehetett venni, de nekem egy ismerősöm hozott néha Izraelből. Ez a forrás sajnos megszünt és én bármit kipróbálok, semmi sincs olyan jó, mint az Ahava volt. A legjobban kézápoló krém kellene, de arckrém is, kevert bőrre.

A hét csalódása :-((
A római lakótelepen fedeztünk fel egy jó kis sörözőt, ahol csend is van és jó kapuccsínót is csinálnak. Vasárnaponként ezt a helyet célozzuk meg, az utolsó pár száz méter a lakótelepen át vezet. Szép, ápolt, fákkal tarkított rét, eső mostanában volt bőven, eleve szatyorral és bicskával felszerelkezve indultam el itthonról. Nem is csalódtam, 10 lépés után majdnem keresztülestem egy óriási csiperkén. No, ahol egy gomba van, ott lesz több is, négykézlábra ereszkedtünk és gondosan, centiről centire átvizsgáltuk a terepet. Mások is szednek arrafelé gombát, az arra sétálók nem lepődtek meg azon, hog ynégykézláb mászunk a vizes fűben. De találtunk nyomokat is, éles késsel levágott gombatönköket. Nem rabolták le a terepet, jutott nekünk is bőven, legalább másfél kiló csiperkét szedtem, a barátném is legalább egy kilót.
Egész úton hazafelé azon álmodoztam, hogy gombalevest főzök, jó sűrűt, tejszineset, sok petrezselyemmel és őrölt borssal, hogy visszanyerjem azt a testmeleget amit a nedves fű kiszívott és a bolond dunai szél kifújt belőlem.
Nno, kérem, hát nem főztem levest :-(
A szatyor gombából 2, azaz kettő darabot tudtam felhasználni, a többi kukacos volt, mindet ki kellett dobni. Mit ne mondjak, ebből leves nem lesz, legfeljebb rántotta, ami csak azért baj, mert itt állok a beindult gyomornedveimmel és semmi olyasmi nincs itthon, amiből levest lehetne főzni. És fázom, még mindig fázom, és ráadásul indulnom kell dolgozni is.
Uhh.

:-) Szépjóestét!
Máma délután, az orovosilag javallott szombat délutáni gömbölyödésem közben csörgött a telefon és egy kedves barátom felajánlott két jegyet a ma esti Producerek bemutatóra. A II. szereposztás premierje volt, mjüzikel, ajjaj, naná, hogy kaptam az alkalmon, az ilyesmiknél hónapokig kell várni egy jegyre - már persze ha akarok rá jegyet szerezni. A Madáchba nem nagyon szoktam akarni, de ha már kínálják, akkor persze, mjüzikelre is elmegyek, hát miért is ne, kíváncsi természet vagyok, mindenbe bele kell kóstolni.

Hát kérem, őszintén meglepődtem, hogy ilyen szart még csak nem is hogy sikerre lehet vinni, de az úri közönségnek "színvonalas szórakozásként" el lehet adni.
Valami hihetetlen lapos viccek gyűjteménye a darab, komolyan, a Mikroszkóp szinpad és az irígy hónajjmirgy sütöget el ilyen poénokat, hogy "ha már van hátsód, az vigyen előre", "minden kritikus meleg" és hasonlók. Az ismertető úgy adja elő, hogy a darab a sóbiznisz világáról szóló szatíra.
Most mit ne mondjak??
Ha szatíra lenne, akkor nem ilyen gagyi esztrádzenét szereztek volna hozzá.
Jobb zenei alapokkal talán valóban szatírának fognám fel, de így egy innen-onnan összeollózott elemekből kutyult katyvasz csak a darab. A melegeket az Őrült nők ketrecéből, a cinikus producer figuráját a Chicagóból nyúlták le. A szerencsétlenkedő kis könyvelő is ismerős, százszorosan is, hogy a kanapé felé kacsintgató kezdő szinésznőcskéről már ne is beszéljünk. Az sem a humor non plus ultrája, amikor két földön fetrengő, egymást csépelő férfit látva a szobába belépő buzik elismerően csettintenek. Egyáltalán, abban sincs semmi kacagni való, ha egy férfi flitteres ruhában riszálja a seggét. Német katona is utóljára szovjet filmekben volt ennyire hülye mint itt, csak hogy még egy példát hozzak.
Mindezt persze tényleg elő lehetne adni a sóbiznisz világa elé tartott görbe tükörként, ha a zene érzékeltetné a humort. De nem teszi, nagyon is komolyan veszi magát, recsegnek a trombiták, a főhős meghasonlása alatt egyetlen hegedű zokog, tejóisten, mintha Violetta haldokolna. Borzasztó, komolyan rémes.
Az is lehet persze, hogy csak én fanyalgok, az úri közönség nagyon jól szórakozott, mögöttem például Réz András nevetett hatalmasakat. Mert nevetni azt lehet, sőt, röhögni, már persze ahogy az ember a heti hetesen vagy a már említett hónajjmirígyeken röhög. Csak éppen az egész olyan ízetlen, ezerszer látott revüelemekből és huszadrangú kabarékban 120 éve játszott poénokból van összerakva.

A szereposztás is hagy némi kívánnivalókat, én Gálvölgyi Jánossal, Sándor Dáviddal és Gallusz Nikolettel láttam. Egyiknek a hangjától sem vagyok elájulva, sőt! Kifejezetten éles, fülsértő, sőt, hamis hangokat hallottam - már ha hallottam, mert olyan is volt, hogy egy-egy szereplő mikrofonja pár percet kihagyott, nem lehetett hallani az éneket.

Ez van.
A darab nyilván még évekig fog menni és óriási kasszasiker lesz.

"A nagy tömegeket vonzó előadásoknál még jobban meg kell emelni a jegyárakat, úgy ahogy mindenhol a világon. A színházat művészetnek tekintő, bátran kísérletező, az embert gondolkodó lényként elismerő műhelyek fenntartása viszont legyen az állam feladata. "
Schilling Árpád a Népszabadságban

:-) Szépjónapot!
:-(
Most döbbentem rá, hogy gyakorlatilag már egy hete fázom. Dermedt vagyok, felváltva vacogok vagy borzongok. Ha véletlenül mégse fázom, ha melegem van, akkor ájuldozok. Ez mondjuk a héten egyszer fordult elő, az Operában. Ott, a III. emelet speciális mikroklímájában ez a 'normális', tehát nem kell aggódnom, ez még nem a klimax. Viszont roppant fárasztó állandóan cidrizni, a nyakam is megmerevedett a gubbasztástól. Ezért most úgy döntöttem, hogy nyár eleje ide, naptár oda, becsukom az ablakot és kicsit begyújtok. Egyszerűen bekapcsolom a fűtést, le van ejtve a június.
Tavaly egyébként ugyanilyen hideg volt június elején, amig élek, nem felejtem el; nyáron kabátban és pulóverben mentem matekszigorlatra. Ennek is már egy éve és még mindig milyen élénken él bennem. Hiába, no, kopok, öregszem, fel kell készülnöm rá, hogy a kellemetlenségek tartósabb nyomot hagynak a fáradó anyagban.

A nürnbergi mesterdalnokok
Már a szereposztást látva is sejtettem, hogy nem ez lesz életem legemlékezetesebb opera élménye, de az új Mesterdalnokok előadás még annál is gyengébb, mint amitől féltem. Abban reménykedtem, hogy a kopott, megfakult hangú, vagy egyszerűen csak nem elég erőteljes énekesek gyengébb előadását majd feledteti a rendezés. Wagner egyetlen vígoperája ugyanis sok rétegű, mulatságos jelenetekben és zenei paródiákban bővelkedő darab. Egy jó dramaturg öt perc alatt féltucatnyi szálat tudna felvázolni amikből egy rendező tetszése szerint csinálhatna helyzetkomikumon alapuló vígjátékot vagy édes-bús szerelmi történetet. Vagy az élet értelméről filozofálgató, olvasgató, verselgető, többre vágyó kisembert állíthatná a középpontba. Vagy az öregedő férfi gyötrelmét járhatná körbe, aki van elég bölcs ahhoz, hogy ne akarjon magának fiatal lányt. Vagy a merev skolasztika és a popkultúra összecsapását vehette volna górcső alá. A nürnbergi mesterdalnokok librettója és dramaturgiája ezer féleképpen megközelíthető, nem is értem, hogy a rendező miért nem választotta ki valamelyik szálat, ami vezethette volna az előadást.

A darab sajnos szétesik, mind látványvilágában, mind dramaturgiájában.
A szereplők ruhái a középkort idéző, archaizáló kosztümük, ehhez képest az I. felvonás alatt átlátszó aerobic-labdákat görgetnek ide-oda és hurcibálnak a szinpadon keresztül-kasul a statiszták. A műanyagbuborékoknak hiába van funkciójuk (ezeken ülnek a mesterek), az egész csak modernkedés és sajnos nagyon öncélú. Borzasztóan idegesítő ugyanis, hogy ha az egyébként is túlzsúfolt szinpadon feláll egy mester, akkor azonnal ugrik egy legény, hogy megtartsa a gurulni készülő labdát. Ha visszaül a mester, megint pattan a legény és fél térdre ereszkedik, hogy ellentartson a mester alól kigurulni készülő labdának. Mert ha legalább lenne hely a szinpadon, de nincs! Középen tátong egy nagy lyuk, két oldalt pedig a templomot jelképező padsorok vannak és az összes mester és a hozzájuk tartozó slepp a szinpad elején, egy keskeny sávon zsúfolódik össze. Ebből a masszából másodpercenként kiválik valaki, hogy fél térdre ereszkedve megtarson egy gurulni készülő óriáslabdát.
Ezzel az I. felvonás tönkre is lett téve, némi színt és vidámságot Szolnoki Appolónia bepasizni vágyó Magdalénája és a kissé muja, de formálható férjanyagnak bizonyuló Dávidot éneklő Beöthy-Kiss László vitt csak bele.

A II. felvonás még szétesőbb. Kétségtelen, hogy a második részben óriási felelősség hárul a Hans Sach-sot éneklő Friedemann Kunderre aki ezt a terhet nem mindig bírja el, de a rendező talán segíthetett volna neki. A főszereplő ugyanis (szerdán, amikor én hallottam) kissé takarékosan bánt a hangjával. Ez nem baj, mert a könyvek között bölcselkedő, a régimódi és az újabb fajta költészetről meg persze a fiatalság múlandóságáról filozofálgató cipész jellemét jól ábrázolta a befelé forduló, halk éneklési stílus. Nekem tetszett Friedeman jellemábrázolása, bár könnyen lehet, hogy tényleg csak kímélte a hangját. Ezt nem tudom eldönteni, ahhoz többször kéne őt hallanom.
De mi is volt a bajom a II. felvonással?
Mondanám, hogy túl eklektikus volt, de nem mondom. Wagner ugyanis úgy írta meg a darabot, hogy ebben a felvonásban a legváltozatosabb jelenetek legyenek. A magányosan elmélkedő Hans Sachs, a bájgúnárkodó Beckmesser és végül egy tömegverekedés, igazán izgalmas felvonás lehetett volna - ha nem sikerül olyan nagyon didaktikusra. Nem vagyok én hülye, értem én, hogy az öregedő Hans Sachs felül tud emelkedni nem csak a hétkönapok apró bajain, de a saját vágyain is, ennek a megértéséhez nem kell drótkötelekkel két emelet magasra felhúzni!! Ráadásul -mint azt már kifejtettem- az énekes pontosan ezt a vonalat választotta ki, elég jól is csinálta, hát miért kell a nézőnek mindent a szájába rágni? Az meg, hogy az legyen a sluszpoén, hogy a csetepatéban elagyabugyált Beckmesser négykézláb mászva szedegeti össze a kivert fogait, egyenesen sértő. De tényleg, egy ilyen poén elmegy a Flinstone család című rajzfilmben vagy valami bugyuta tinikomédiában, de szinpadon, pláne a harmadik emeletről nézve, nagyon hülyén nézett ki. Kár is volt vele megalázni a Beckmessert éneklő Sárkány Kázmért aki egyébként elég jól ráérzett Wagner zenei paródiáira.
A III. felvonásban aztán megint előkerültek az átlátszó műanyaglabdák, úgyhogy nem is folytatom, csak önmagam ismételném. Igaz, ezúttal nem kellett a statisztáknak ugrálniuk a labdákat ellentartani mert tettek alájuk valami támasztékot, de eddigre már minden mindegy volt. Szenvedélytelen, vérszegény szerelem, zászlóerdő, spiccelve népitáncoló balettkar, fáradt hangú mesterek, hagyjuk az egészet, nem érdemel több szót.

:-) Szépjóestét!!
Basszus, máma olyat láttam, hogy majdnem leestem a bringáról :-(
Jött velem szemben egy "kolléga", szemben, mondom VELEM SZEMBEN, elől villogott a piros macskaszem rajta. Tök feketében volt a pasi, megfordultam utána, hátul nem is volt rajta világítás.
Ember ennyire hülye nem lehet, basszameg!!
Előlre tenni a piros villogót, ehhez nem is tudom, minimum gyengeelméjűnek kell lenni!!
És nem csak azért, mert a KRESZ a járművek hátsó világításához írja elő a piros fényt, hanem azért mert úgy logikus!! Ha egy piros villogót látok, akkor arra számítok, hogy az illető velem egy irányban halad és nem arra, hogy pont szembejön velem. Arról nem beszélve, hogy aki szembejön, azt egyrészt én is látom, még ha át is jön az én sávomba, ki tudok térni előle, de aki hátulról jön és nem lát engem, az pont az én sávomban halad és jó esély van rá, hogy pont keresztülmenjen rajtam. Mondjuk, az legalább gyors halál. Az ilyen hülyének ennél jobbat nem kívánhatok, komolyan, szégyellek ilyet kimondani, de mindenkinek jobb, ha minél hamarabb túl van rajta.
Uhh.
Egy bringásnak meg, pláne ha éjjel is kinn kell lennie az utakon, ugyan legyen már pár száz forintja egy nyomorult láthatósági mellényre!! Abban még az elem sem tud kimerülni, de sokat segít abban, hogy egy sokat -és az esetek többségében megérdemelten- szidott autóst megkíméljünk a lelkiismeretfurdalástól. Én a rendőrség helyében tartanék egy akciót, amiben ingyen láthatósági mellényeket osztogatnék a bringásoknak - ha már maguktól nincs annyi eszük, hogy vegyenek maguknak.