Uhh-hu, nem semmi élmény volt ebben a friss dunai szélben hazabringázni. Jobbára oldalról fújt, de a nagy házak időnként megkeverték és olyankor szembe is kapott, hátba is taszított, mikor milyen kedve volt. A combjaim olyanok mint a túlkelt kalácstészta, maguktól, nyugalmi állapotban remegnek. De ami még ennél is meglepőbb, hogy elfáradt a markom és a vállam. A vállam különösen. Nyilván, nagyon kellett kapaszkodnom a kormányba, hogy fel ne döntsön a szél.
És még csak most jön a második kör, mennem kell másoddolgozni. Szerintem holnapra olyan izomlázam lesz, hogy menni sem tudok majd.
Csak most kezd tudatosodni bennem, hogy ez elég jó kis edzésadag. 8-9 km reggel, ugyanannyi délután. Egy héten ötször, kétszer pedig másoddolgozni majdnem ugyanannyi este és éjjel vissza. Számoljunk 8 km-rel utanként, ez heti 112 km bringázás. Szerintem elég jó.
Nyilván fogyni is fogok.
Ha a súlyvesztés még nem is, de a méretvesztés már elkezdődött; fél számmal kisebb lett a lábam. Egyszerűen bővek a cipőim, a szabályozható szandálokat fél centivel szűkebbre kellett állítani. Ez nyilván az intenzív értorna miatt van, a nyirokerek működése felélénkült. Nem dagad pedig a lábam, tehén létemre a bokám még mindig karcsú, egy férfiarasszal át lehet fogni és tessék, mégis, még a nem dagadt láb is tud "lelappadni" ha intenzívebben mozgatják.
Úgyhogy csak ajánlani tudom, tessenek minél többet pedálozni. Aki fél az úton az egy közeli parkban, aki ott is, az szobabiciglin.
én pedig megek másoddolgozni. A francba :-(

:-) Szépjóestét!
Máma olyan másokon segítős napom volt.
Befejeztem a bokszolóorrúm házi feladatát. Duuuurva volt, először is, mert teljesen belekeveredtem a progresszív és a retrográd számításokba és ami ezzel jár, a tartalék idő számításokba is. Aztán mire ebből kikeveredtem és elküldtem neki a fájlt, nos, akkor jöttem rá, hogy mekkora marha vagyok; a projektfeladatot eredetileg hetekben terveztem, de aztán, mivel ezt nehézkes volt kezelni a programban, átszámoltam napokra. Igen ám, csakhogy a beadandóban ezt elfelejtettem átírni, úgyhogy elküldtem neki hibásan. Öt perc múlva persze visszahívtam az e-mailt, de akkor is, olyan butaság. Az sem mentség, hogy nemrégiben egy űrszonda tévedt el azért, mert a mérnökök elfelejtették a mérföldet kilométerre váltani. Az a nyamvadt űrszonda csak eltévedt, de én ezzel az ostoba hány-nap-egy-hét? dologgal csináltam magamnak másfél óra plusz munkát.
Most aztán nagyon izgulok, óriási beégés lenne ha megbuknék. Illetve hát ha a bokszolóorrú megbukna.
Soha többet nem csinálok ilyet, komolyan, furdal a lelkiismeret.

Éppen hazaértem amikor meg a barátnőm hívott, hogy jajjmostazonnalmenjekmert határidős munkája van és a számítógépje megbolondult, nem azt csinálja amit kellene.
Építészmérnök, ő még kézzel tervez, csak a műszaki leírásokat írja szövegszerkesztővel. Még soha nem láttam hogy dolgozik, hát valami borzasztó. Pont mintha írógépe lenne. Minden sor végén, amikor úgy gondolja, hogy itt a vége, üt egy entert. A felsorolásokat kézzel számozza - illetve hát számozná, de a wörd okos(kodó) és előzékeny, hát mindig felajánlja neki, hogy majd ő sorszámoz. Így aztán csak szenvednek, ő is, a gép is és állandóan felülíródik a stílus. Az ugyanis fontos: a műszaki leírásokat meghatározott betűtípussal és -mérettel, másfeles sortávolsággal kell írni. Nna, az a fránya másfeles sortávolság ment mindig tönkre, ő csak szimpla akart lenni. Ezt kellett megjavítanom, de ha már ott voltam, rendbe tettem azt a pár oldalt. Komolyan mondom, lapos billentyűzetű lap-topon, egér nélkül csak egy touch-paddel elég nehéz profin szöveget szerkeszteni.
Azért ezzel a barátnőmmel majd még kéne foglalkoznom, mégse való, hogy valaki egy kétszázezres lap-topból kevesebbet hasznosít, mint egy ecserin vásárolt írógépből. Nála azért enyhítő körülmény, hogy soha nem tanult sem gépelni, sem szövegszerkeszteni, csak a szükség vitte rá hogy két ujjal pöntyögjön valamit.

Én viszont annyira elfáradtam, hogy csak az ágyat keresem.

Uramisten, még szóhoz is alig jutok.
Azt persze sejtettem, hogy az Apokalipszis most nem lesz egy popkorn mozi, de ennyire abszurd és szürreális, mégis hiteles filmre nem számítottam.
Valami egészen elképesztő.
A ritmusa a legszuggesztívebb, ahogy a békés filozofálgatások váltakoznak a legrémísztőbb vagy éppen leggroteszkebb jelenetekkel.
Tömegmészárlás Wagner zenére(*), mert azt "Imádják a srácok". A napalm lobbanása és az illata. Fogalmam sincs milyen szaga lehet a napalmnak, de ezután a film után -ha véletlenül valahol meg kell éreznem- azonnal fel fogom ismerni. Az isten háta mögé eldugott, öldöklésbe, félelembe, embertelenségbe és ráadásul nőhiányba beleőrült katonáknak gogogörlök adnak 'műsort'. Az ész megáll, a fasz feláll, a lányokat ki kell menteni, de semmi gond, eddigre már annak is megvan a koreográfiája. Emberek őrülnek meg, de a szemünk előtt ám, és nem úgy, hogy tupirozott parókát nyomnak a fejükbe!! Ezeknek az embereknek a szemük lesz őrült, a tekintetük válik hirtelen dühöngővé vagy éppen egy három éves gyerekévé - egyéniségtől függően. Szemrebbenés nélkül legéppuskáznak egy családot aztán az egyetlen még éppen lélegzőt orvoshoz akarják vinni. A végén persze nem viszik, egy kiskutyát mentenek csak meg, azt is ideig óráig, egy következő öldöklésben annak is nyoma vész. És mindenhol hullák és kontrolljuk vesztett, rettegéstől félig vagy teljesen őrült emberek.
Egy nemzet, egy generáció lelkiismerete sikolt ebben a filmben.
Ilyen az, amikor egy filmkészítő nem csak éppen hogy akar egy valamilyen, akármiylen filmet csinálni, hanem mondani akar valamit az alkotásával. Az Apokalipszis most egy generáció figyelmeztetése az utókornak.



--------------------------------------------------------------------------------------------------------
(*)Coppola nagyon ráérzett a Walkür III. felvonásának zenéjére, a valkürök lovaglására. Klónozott, programozott halálangyalok száguldása, akik létezésének csupán két célja van: kimondatlan parancsnak engedelmeskedni és ölni. Ezt a zenét sokan temperamentumos, sőt, akár harcias, lelkesítő zenének hiszik. Nos, nem az. Ebben a filmben mutatja meg az igazi jelentését; vésztjósló, lidérces hangorkán, a nyomában nem marad más csak pusztulás, halál és fájdalom. Igen, ez a valkűrök lovaglása.

:-) Szépjóestét!
Nagyon bejön nékem ez a reggeli bringázás. Felfrissít, üdén, pihenten érek be az irodába. Hiába, a tömegközlekedés nagyon leszedál. Szemre iszonyúan nézek ki, csupa lucsok rajtam minden. Ma pláne, csepergett, felvettem az esőkabátot is. Az eső ugyan elállt, de a nejlon kabát bezárta a nedvességet - belül vizesebb voltam mint kivül. Tényleg rossz volt rám nézni, de kit érdekel!
És csoda is történt. A munkahelyemen a zuhanyozóban tegnap még nem volt zuhanyrózsa, csak a slag. Ma reggel bemegyek, hát mit látok, na mit??? Valaki visszaszerelte a zuhanyt :-))
Az autósok egy része viszont hihetetlenül bunkó. Nem adják meg az elsőbbséget, szemrebbenés nélkül ráparkolnak a bringaútra, az egyik taxis ott olvasta az újságot. Kettőnek ma beszóltam, a taxis lekurvázott, egy kis pöcs terepjárós meg nagy derűsen vigyorgott és a vállát vonogatta. Holnap veszek egy zacskó cukorkát és az ilyen majmoknak odaadok egy szemet. Ha nem használ, később beszerzek pár "Bunkó vagyok, bringaúton parkolok!" matricát. Aki seggfej, annak meg kell valahogy mondani, különben soha nem tudja meg magáról és nem lesz módja megváltozni.

Más:
Este fél 9-kor Apokalipszis most I-II. rendezői változat az Örökmozgó moziban.

ÉÉéééééééééSSSSSSssssss!!!!!!!
TarararraaaAAAmmMMMMMMMMMMMMMMMmmmm!!!!!
TaRrarraarrrRRRAAAAAAAAAaaaaaaaaaaaMMMMMMMMM!!
Újpest - Belváros bringával 45 perc!!
Mondom: NEGY-VEN-ÖT-PERC!!!!
Hajszálra annyi mint metróval, de....
Mondom: DE!!!
Kétszer elveszítettem a bringautat.
Csak egy rövid szakaszon, a szt.istván park előtt kapcsoltam fel hármasba, mert egyedül ott láttam be végig a sima, akadálymentes utat.
TarararaaaaAAAAmmmMMMMMMM!!!!
Ebből az időőből ahgoy szokom az utat, ahogy kiismerem a kanyarokat és huppanókat, úgy lesz még legalább 15 perccel rövidebb.
PamparararaPAMpam!

:-) Szépjóestét!
Azt hiszem, az A testőr volt az utolsó film, amire Michael Dougles miatt ültem be. Titokban én is imádom ám a szekszi, macsó pasikat akik minden csávából kivágják magukat és még formás, kerek fenekük is van. M.D. az egyik ilyen ideálom.
Illetve hát volt az egyik ilyen ideálom.
Nagyon profin megcsinált film, hiteles, a nézőt kileli a hideg ha arra gondol, micsoda energiát igényel egy amerikai elnök védelme. Éles eszű, edzett, bátor, tökös pasik kellenek ehhez a melóhoz. Douglesnek ez a fajta alakítás különösen megy, mondhatni, hogy a kisujjából rázza ki. Ez meg is látszik az alakításán - a kisujjából rázza ki. Rutinszerű, pontos, megbízik az operatőrben és főképpen a vágóban. Ez utóbbi remek munkát végzett.
Nem kínlódok tovább, kimondom kerek-perec; untam a filmet. Az a helyzet, hogy én minden ilyen pontosan kidekázott akcófilmet unok, úgyis tudom, hogy ki nem lehet áruló, ki marad élve, ki kinek az életét fogja megmenteni. Szóval a film felét már előre tudom, a másik fele meg kevés ahhoz hogy az egész estét végigizguljam.
Ebben a filmben az egyetlen, valódi feszültséget akkor éreztem, amikor kaotikus, gyorsan vágott klipekben mutatták azt a rengeteg életveszélyesen fenyegő levelet, amit elmebetegek írnak az USA elnökének. De ez is csak félizgalom volt mert sejteni lehetett, hogy egy Dougles féle nagyágyú nem egy dilinyóssal fog megküzdeni.
Aztán, az ilyen filmekben elengedhetetlen másik szál, a szeksz.
Douglas és Basinger között kábé akkora szekszuális feszültség vibrál mint két lemerülőben lévő szárazelem között. Vagy még inkább, mint két plasztikai sebész szikéje között. Mind a kettő frissen van felvarrva, direkt ehhez a filmhez, még túl frissek a varratok ahhoz, hogy hiteles lehessen a mimikájuk. Az egyetlen igazán erotikus jelenetet az a gyönyörű, hat és fél láb magas, fekete ügynök produkálja aki éhes szemekkel bámulja az Eva Longorina alakította zöldfülő ügynöknőt. Nos, az a srác úgy néz, hogy még lőgyakorlatra is járnék, csak hogy egy pasi 'úgy' nézzen rám - egyszer az életben. Olyan bakikat pedig már meg sem említek, hogy az otthonról, egy szál pendelyben megszökött szuperügynökön golyóálló mellény van, de amikor ugyanez a szuperügynök az elnök életét akarja megmenteni már nincs rajta golyóálló mellény és megsebesül. Hú, azta mindenit, milyen megható!
De abba is hagyom a fikázást, a film mindezek ellenére izgalmas, bizonyosságként legyen itt néhány kérdés, amit a barátném tett fel a moziból hazafelé jövet:
- Most akkor megdugta? Nem a first ladyt, azt tudom hogy meg, hanem a barátja feleségét? Jéé, tényleg nem? Te honnan tudod? Ők mondták? Mikor? Azt a fiatal csajt se? nahát? szerinted az áruló ki akart ugrani? ugye mégse akarta megölni az elnököt? aha, szerintem is, megzsarolták, azért. És azt a négert miért lőtték le? Aha. Hogy ő jött rá először, hogy áruló van közöttük? mIért nem Dougles jött rá, hát ő volt a főszereplő, nem? De miért csalta meg, hát az elnök sokkal jóképűbb mint Dougles? Nekem jobban tetszett. Szerinted utána folytatódott a viszonyuk? Te, most az elnök megtudta vagy nem, hogy a felesége lefekszik a testőrével? - és így tovább és így tovább.
Miközben automatikusan válaszolgattam a kérdésekre az jutott az eszembe, hogy ez a forgaókönyv béli elnök csak demokrata lehetett, mert a G8 találkozón olyat mondott, hogy az USA-nak alá kellene írni a kiotói egyezményt.

"...Most dolgoznak az elektromos mosogatógép és a gyors-tojásfőző mintadarabján, 1957-re tervezik a víznyomásos burgonyahámozó gép és a vízcsapra szerelhető egyszerű edénymosogató gép gyártását...."


sőt:
"...- Hiszen nálam is ez a baj, nincs hatásköröm - mondta Ludányi elvtárs és nagyon dühös lett, mert a gyönyörű hízó egyre álmosabban pislogott és az elmúlás környékezte. Vette a kagylót, telefonált a járási tanácselnöknek....."

:-) Szépjóestét!
:-(
Jajj.
A nap kérdése: görcsoldót vegyek be, vagy igyak egy korty unikumot?
Mivel dolgoznom kellett, a kérdés nem kérdés; görcsoldót.
Félig meg vagyok halva.

:-) Szépjóestét!
jó kis vitát indítottam el a kettővel ezelőtti posztommal.
Persze, ilyen az ember, csupa ellentmondás, tépelődés, egyszer fent, egyszer lent, egyszer csupaszív, másszor irígy, néha liberális, néha annyira konzervatív, hogy már szinte pápista royalista.
Én nagyon megszenvedtem a mostani szellemi szinvonalamért és ideológiai álláspontomért, vagy hogy is nevezzem azt ami az agyamban van.
Tényleg.
Saját tapasztalatból tudom, hogy az ember bőrszíntől függetlenül egyforma. Gonosz vagy jó, okos vagy buta, önző vagy önzetlen, az mind nem genetikai adottság, hanem nevelés, szocializáció és kultúra kérdése. Arra is saját káromon jöttem rá, hogy időnként a politika és az általa gerjesztett indulatok nem hasznára, hanem kárára vannak az embernek.
Ilyen tapasztalottakkal a hátam mögött nem volt nehéz eljutnom oda, hogy az ember nevelhető, változtatható -- még a bűnözők is. "A lét határozza meg a tudatot" emlékszünk rá.
Nem csak az anyagi lét, a szellemi is.
sőt, elsősorban az, a szellemi környezet határozza meg a tudatot.
A kulturális szinvonal határozza meg az embert.

Kultúrember nem töri le a járdán parkoló autók tükrét még akkor sem, ha egyébként miatta nem fér el a járdán és kénytelen a bokáig érő szutykos, olajos tócsába belemászni.
Kultúrember nem kurvázza le azt, aki a metrón a lábának dönt egy bőröndöt és kiszakítja a harisnyáját.
Kultúrember nem ordít a munkatársaival, ha valamit már tizedszer magyaráz el de még mindig nem úgy csinálják.
Kultúrember nem négerez, nem cigányoz, nem buzizik. Hisz a Bibliának, vagy Szent Istvánnak, vagy a tudománynak és tudja, hogy minden ember egyenlőnek születik.
Legalábbis reméli és bízik bene, hogy ezt mások is így gondolják, és ha egyre többen gondolják így, akkor előbb-utóbb igaz lesz.
Léphetünk feljebb.
Kultúrnemzet nem néz le más nemzeteket azért, mert nem disznó, hanem mondjuk birka a nemzeti eledelük.
Kultúrnemzet nem hányja másik nemzet szemére a félezer vagy félszáz évvel ezelőtti sérelmeket.
Kultúrnemzet nem közösíti ki soraiból a vele egy területen élő, de más nemzetiséghez tartozó embereket.
Kultúrnemzet nem háborúzik.
Pláne nem polgárháborúzik.
tovább.
Kultúrember nem gyilkol.
Kultúrnemzet sem gyilkol. Bűnözőt sem.
Kultúrnemzet elég erős ahhoz, hogy ne omoljon össze némi 'devianciától'.
Kultúrnemzet nem fog kihalni csak azért, mert engedi, de legalábbis nem akadályozza az azonos neműek együttélését.
Egyáltalán, kultúrnemzet örül, ha minél sokszínűbb, sokhangúbb, sokízűbb.

Én teljes erőmből próbálok kultúrember lenni.
Nem töröm le az autók tükrét ha a járdán parkolnak - csak figyelmeztetésképpen behajtom.
Tudom, hogy rosszul teszem.
Nem ordítok a munkatársaimmal - inkább nem szólok hozzájuk. Már ha meg bírom állni, sajnos nem mindig.
Nem akarom a halálbüntetés visszaállítását - de ha megtámadnak, a legelső kezembe akadó tárggyal addig ütöm az illetőt amíg mozog. és plusz még egyet, csak a biztonság kedvéért.
Ha engem bántanak. Ha mást, ott tehetetlen vagyok, akkor csak a kezem szorul ökölbe. Fél óra múlva, amikor a sokk elmúlik, örülök annak hogy nem volt az elkövető nyaka a markomban.
És még csomó mindent próbálok nem csinálni, mert tényleg nagyon szeretnék kultúrember -ha nem is lenni, de- látszani.

A kultúrember nem attól kultúrember, hogy tökéletes és nincs benne semmi rossz vagy negatív.
A kultúrember attól kultúrember, hogy próbálja magában elnyomni a rosszat.
Még akkor is, ha néha nem sikerül.
De legalább próbálja.
Kultúrnemzet nem attól kultúrnemzet, hogy csupa zsenit ad a világnak. A kultúrnemzet attól kultúrnemzet, hogy befogadó és toleráns - még akkor is, ha néha ez azért nem olyan könnyű.
Kultúrember nem attól kultúrember, hogy fürdőszobával és könyvtárral felszerelt lakásba születik.
A kultúrember még csak nem is attól kultúrember, hogy képes magának fördőszobát és könyvtárat biztosítani.
A kultúrember attól kultúrember, ha néha beenged a fürdőszobájába egy idegent, aki máskülönben bepisilne az utcán.
A kultúrember nem attól kultúrember, mert hú_de_nagyon művelt.
A kultúrember attól kultúrember, mert próbálja betömködni a műveltségén lévő lyukakat és néha mer egy könyvet kölcsönadni, mert nem félti másoktól a tudását.

Kultúrember még csak nem is attó kultúrember, hogy nincsenek indulatai.
A kultúrember attól kultúrember, mert próbál uralkodni az indulatain.
Egy igazi kultúrember meg tudja bocsátani másoknak, ha nem tökéletesek.
Egy igazi kultúrember meg tudja bocsátani magának, ha nem tökéletes.

Igen, tudom, nem vagyok kultúrember.
Csak próbálkozom az lenni.
Nem mindig sikerül.
Sőt, elég ritkán sikerül.
De még mindig jobb, mintha úgy tennék, hogy kultúrember vagyok.

:-) Szépjóestét!
Tegnap egy kávézóban akartam kipihenni a vásárlás fáradalmait. Kaptam egy cefre szagú kapuccsinót és amig próbáltam belőle kikavarni a mosogatóvíz közvetítésével belekerült pálinkaszagot, tanulmányoztam az itallapot.
Sikerült rábukkannom a legsznobabb ital névre, ha létezik egyáltalán ilyen:

Twin Peach
összetevők:
4 cl fütyülős barackpálinka (Appricot Schnaps)
baracklé (Appricot Juice)
jég (Ice)

Hát nem gyönyörű?
végülis, barack, barack.

Nem is tudom, miért hagytam ott a kávét.

Őszintén sajnálom, hogy nem írhatom meg pontosan hogy miről van szó. Csak úgy általánosságban, de az úgy nem az igazi, konkrétumok nélkül igen nehéz kifejezni azt a felháborodást, undort, döbbenetet és részvétet, amit érzek.
Szörnyűségek történnek a világban.
A lelki nyomor, a nemtörődömség, a rossz nevelés, vagy még inkább a nem nevelés a legrosszabbat tudja kihozni az emberből. Kegyetlen, undorító, cinikus hóhért csinál belőle, aki a leggyengébbre zúdítja rá a frusztrációját és a mocskos aberrációit. És ezt még megfejeli a cinkosság, a mi kutyánk kölykének védése, az anyagiasság, a nemtörődömség.
Horrorfilmek elevenednek meg, itt történnek a rémségek körülöttünk.
Tényleg nagyon sajnálom, hogy nem írhatok többet.

:-) Szépjóestét!
Remekül szórakoztam Az én kis falumon. Menzel lassú, életszagú, békebeli humora nagyon bejön nekem, a történet szövése is elbűvölt. És nagyon szépen van fényképezve, teljesen megértettem a doktort, amiért az út helyett inkább a tájra figyelt. Amikor ilyen bumfordi, esetlen és esendő figurákról látok filmet egy darabig mindig megbocsátóbb vagyok az emberekkel szemben.
Sőt, egy darabig még magammal szemben is megbocsátóbb vagyok.

Egyébként, nem csak a flancos prágai uraknak fájt a foguk Otek házára. Amikor megláttam a konyhájában azt a gyönyörű, kék mázas cserépkályhát, a nyálam majdnem elcsöppent. Nem is kályha volt, hanem kályha-sparhelt kombinácó, kék mázas cserépből rakva, de olyannagyon gyönyörűen, amilyet én eddig csak álmomban láttam. Ha valaha lesz egy házam, ki fogom kérni ezt a filmet, kikockázom a kályha képeit és olyat fogok csináltatni, kerül amibe kerül. Manapság lehet majdnem ugyanannyiba mint a ház, de üsse kő, nekem akkor is olyan kályha kell!!!

Más:
a végén nem lett semmi se a szépülésből, se a takarításból. A délutánt bankolással és bevásárlással töltöttem el. A megtakarított pénzemet két évre, 7,25 %-os kamatra lekötöttem. Nem tűnik soknak, de lakást szeretnék cserélni, semmilyen magasabb kamatú, viszont nagyobb kockázatú befektetést nem akarok. Aztán egy város széli nagy bevásárló központban felfrissítettem a bringás nadrág kollekciómat. Na jó, nem bringás- hanem macskanadrág, de mindegy is, mind a kettő borzalmasan áll rajtam, hát akkor már inkább egy 600 ft-os macskanadrágban röhögjenek ki, mint egy 6000 ft-os bringásban. Vettem mindjárt fél tucatot, hosszút is, térdig érőt is, hisz egy darabig még jó idő lesz.
Legalábbis remélem hogy jó idő lesz, mert a tőlem megszokott spontán céltudatossággal (vagy céltudatos spontaneitással? Ezen majd még gondolkodom.) vettem még harmadáron, 10 Ft híján 3000 Ft-ért (csak hogy mutassam, tisztában vagyok a kerekíthető összegek vásárlásra ösztönző hatásával) egy márkás, de tényleg nagyon márkás fürdőruhát. Egy másik, szintén nagyon márkás outletben pedig szintén előre megfontolt hirtelenséggel 6990, azaz 10 ft híján hétezer ft-ért vásároltam egy szuper mikroszálas télikabátot. Félcombig érő, lezipzározható kapucnival, az ujján a mandzsettát le lehet hajtani. Ez azért fontos, mert ha bringázok, akkor jó, ha hosszabb a kabát ujja, ha viszont csak kutyát sétáltatok benne, akkor nem szerencsés, ha a térdemig lóg.
Kéretik nem röhögni, ugyan mikor vennék egyetlen nap télikabátot is meg förőduhát is, ha nem augusztusban, amikor az egyik már, a másik pedig még le van árazva?
Teljesen logikus.
Szerintem legalábbis.

:-) Szépjóreggelt!
Környezetvédelmi minisorozatunk folytatódik.
A kutyuval ma is kimentünk, meg akartam nézni, mi történt az olajjal.
Nos, nem sok minden. A partra sodródott hajót behúzták a vízbe és az olaj, ami ott felgyűlt eltűnt. Hogy összegyűjtötték-e a környezetvédelmisek vagy csak az akadály megszüntével elfolyt, nem tudom megmondani. A megyeri átkelőhajó kikötőjétől lefelé továbbra is olajos a víz, büdös, szivárványos. A parti finom homok is sokat beivott, onnan a hullámverés szerintem még hetekig fogja kimosni a szennyeződést. Azt sem tudtam megállapítani, hogy a mostani olaj az még az amit a víz most mos le a parti kövekről vagy még mindig szivárog valahonnan. Az biztos, hogy a megyeri (egyébként természetvédelmi területté nyilvánított) ártéri erdő parti része elszennyeződött, a parti homok és a víz is néhány méter mélységben vastagon olajos. Több döglött halat is láttam, köztük egy hatalmas, 70 centi körüli példányt is. A szívem majd megszakadt érte, a fenébe, ennyire nem tudunk vigyázni arra amink van. Legközelebb csak hétvégén tudok majd arra menni, de akkor még egyszer megnézem, ha úgy látom hogy még mindig nem csökken az olaj, akkor újra jelzem.
Ha van valaki, aki olvas és aki pest alatt a keleti parton lakik, megnézhetné a Dunát. Ha oda is leér az olaj az azt jelenti, hgoy nem gyüjtötték be, csak azzal, hogy a hajót elvontatták, "leengedték" a Dunán.
Tényleg nagyon érdekelne hogy mi történt.

Más:
annyira rámférne egy kis gömbölyödés, de nem lehet, muszáj takarítanom. És bankba is kéne mennem, meg vásárolni, jajjj, azt sem tudom hova kapjak.
Ami viszont már biztos, este fél hatkor Az én kis falum az Örökmozgóban.

1956. augusztus 20.

:-) Szépjóestét!!
két jó hír:
1. ellenőrzésképpen újra felhívtam(*) a vízirendőröket. Tényleg megtalálták az olajfolyást, de nem az a hajó kapott léket, az csak összegyűjtötte a trutyit. Ez elképzelhető, a part mentén gyakran visszafelé folyik a víz, ott elég érdekes áramlási viszonyok vannak és ráadásul vízállástól függően mindig máshogy alakul. Értesítették a katasztrófavédelmet és a környezetvédelmiseket, holnap megnézem, ők mit tettek.
2. az előzőekből ("holnap megnézem, ők mit tettek") kiderül, hogy holnap reggel is rá fogok érni egy nagyobb sétára - egy nappal ugyanis meghosszabbítottam a szabadságom. Egyszerűen betelefonáltam és megkérdeztem, hiányzom-e. Ha nem, akkor rávernék még egy napot. Rám fér egy alaposabb takarítás és egy kiadósabb szépülés. Hihihi, nem hiányoztam a kutyának se :-)))
Végülis, így mulat egy magyar úrhölgy! Három teljes nap szabadságot kivesz, hogy a fene enné meg!

--------------------------------------------------------------
(*) Aki fincsi, fülbemászó baritont akar hallani, az hívja fel a 107-et és kérje a vízirendőröket :-))
Azt hiszem, ideje lenne tanulmányoznom a belügy válogatási követelményeit, nincs kizárva, hogy esztétikai szempontokat is figyelembe vesznek :-)) De abba is hagyom, úgy tűnik, elég két napra megszabadulnom a munkától és máris mindenféle parázna gondolataim támadnak.

:-) Szépjóreggelt!
Nehogy már felhőtlenül élvezni tudjam ezt a két nyomorult nap szabadságom :-(
Reggel kivittem a kutyát megúsztatni, valami fertelmesen büdös olajfolt úszott a vízen. Gondoltam elindulunk folyásiránynak fel, hátha a vasárnapi vihar szabadított el egy hordót vagy ilyesmi, mégse kéne hagyni hogy tönkretegye a Dunát. Egész magasan, fent az átkelő kikötőnél találtam meg a forrást, egy nagy, ócska hajóból folyt a trutyi. A parti hullámtörő kövek között vagy 40 négyzetméteren, pirosan, kocsonyásan habosodott a bűzölgő olajtócsa. Nem is tócsa, vastagon be volt borítva a part is. Azonnal felhívtam a 107-et, adták a vizirendészetet. Elmagyaráztam hogy mit láttam, mondták, kiküldenek egy járőrt.
Ha már olyan messze felmentünk, megreggeliztem, ettem egy pár debrecenit, ittam egy fröccsöt, vettem a kedvenc papagályomnak egy Balaton szeletet. Négy egyforma részre osztottam; negyede a papagálynak, negyede a kutyámnak, negyede a büfébe keveredett új, öt hónapos kis kölyökkutyának, negyede pedig nekem. Ha már én fizetem, legalább egy falat jusson belőle :-)) Bandukoltunk vissza amikor látom ám, hogy szép lassan csorog le egy rendőrségi motoros a laktanya felől. Integetek nekik, odajöttek a mólóhoz, kérdem, megtalálták-e az olajat. Mondják nem. Az eszem megáll, amikor én azt mondom a diszpécsernek, hogy a megyeri kikötő alatt 200 méterrel van az olaj, ezek elmennek a kikötő fölé! Elmagyaráztam nekik személyesen is, meg is találták. Amikor mentünk hazafelé láttam, hogy az üres rendőrmotoros ki van kötve a hajó oldalába. Komolyan vették a dolgukat, fel is mentek a hajóra, remélem megtalálják a lyukat és legalább nem fog tovább folyni a gusztustalan szmötyi, így is több száz liter lehet már a vízben és a parton. Csak azon csodálkozom, hogy a parton ücsörgő horgászoknak nem tünik fel a szag és a szivárványos foltok. A legjobban a kutyám járt(*), hétköznap teljesen vasárnapi hosszúságú sétát kapott és amikor végre elhagytuk a szennyezett részt, úszhatott is egyet. Teljesen kipurcant, amint hazaértünk azonnal elnyúlt. Megkapta a vacsoráját, már hortyog is. Én meg zuhanyozok és megyek a suliba.
Iszonyú büdös volt ez az olaj, még mindig érzem az orromban.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
(*) azért én sem jártam ám nagyon rosszul, igaz hogy a debreceni a rosszabbik, sós-szójás fajtából való volt, de az egyik vízirendőr, hm, nyamm, a bugyi majdnem leesett rólam, olllyannagyon gyönyörű darab férfihús volt. Dús, őszbe csavarodó barna haj, bánatos kutyaszemek, barnára sült babapopsi arcbőr, atlétikus termet egy picit vastagodásnak indult derékkal. Nem nagyon csak annyira, hogy látszódjon, észre szokta venni és meg szokta dicsérni a jó vacsorát és maga is szívesen veszi kezébe a főzőkanalat. Aztán lehet hogy nem így van, csak én képzelem, de mindegy is, a látvány nagyon kellemes volt. Remélem nem lépett bele valami rozsdás szögbe azon az iszonyatosan lepusztult hajón.

Nem bírom tovább, másfél órája áll a bál a szomszédban, átkopogtam. Pontosabban be, az ablakukon, hogy segíthetek-e valamit. Mondták nem, azóta majdnem csend van, csak egy halk kis hüppögés hallatszik át. De bevettem valeriánát is, mire megírom ezt a posztot hatni fog és remélem el tudok majd aludni.
Fél éve költözött ide a szomszédba ez a kis nő a két fiúcskával, ez a harmadik ilyen ordibálós este. Nem veri a gyereket, dehogyis, hallom, hogy a konyhában matat és duruzsol, a fiúcska meg a szobában ordít, hogy Hagyjál békén!! Nem kell!! Inkább öljél meg!! és hasonlók. Istenem, hét éves ha van, és ilyesmiket mond. Az a borzasztó, hogy tudom hogy komolyan gondolja, én is komolyan gondoltam annak idején, az ember hét évesen még mindent komolyan gondol, nem azért mond ilyeneket hogy zsaroljon.
A nagyobbik gyerek ordít, a kicsi csendben van, meg se nagyon van ijedve, egy szál nudlicskában szaladt ki ajtót nyitni, ő is ösztönlény még, három vagy négy éves lehet. Nem volt könnyes a pofikája, végülis fél év alatt három eset, ismerheti már a koreográfiát, a végén úgyis mindenki meg fog nyugodni.
Amúgy rendes család, nem balhésak, tényleg nem. A nő egy csontsovány, lerobbant kis nő, szőkére festve, de évente jó ha kétszer eljut fodrászhoz, vagy tán maga festi, tenyérnyi lenövése van. Nagyon aszott, amikor bemutatkoztunk rámnézett és kérdezte tegeződhetnénk-e, egyidősek lehetünk, ő most múlt harminckettő. Pék valami cukrászatban, hajnali kettőkor kel, matat a konyhában, fürdik, aztán megy dolgozni. A két kisfiú öt körül ébred, megmosdanak, esznek, hallom őket is ahogy készülődnek. Fél nyolcra puccban gálában van mind a kettő, jön haza az anyjuk, elkíséri őket oviba meg iskolába aztán megy vissza dolgozni. Délután jön haza, megy a gyerekekért, azok meg szerencsétlenek abban a szoba-konyhában próbálnak csendben maradni. Közben az udvaron ott van a Böbike néni unokájának egy homokozó, de ezt a két kiskölköt nem engedik bele, dehogy engedik, nehogymán összecigányozzák a homokot. Az a borzasztó hogy mégcsak nem is lehet nekik adni egy zsákkal, mert ahhoz a lakáshoz "nem tartozik a szokásjog által kialakított tulajdoni hányad", a konyhába meg mégsem lehet homokozni. Társasház, basszus, hogy gyűlölöm. labdázni sem lehet benne, hogy is lehetne, át lehet köpni az udvaron, akkora. Játszótérre meg ... na, ezt inkább hagyjuk, errefelé nincs is játszótér. A nagyobbik, a hét éves gyakran szalad a boltba, hoz az anyjának kenyeret, margarint, ha ők a sorosak egyedül kihúzza a kukát, nagyon önálló, talpraesett kiskölyök. A multkor tőlem kért pumpát mert kapott egy biciglit csak lapos volt. Persze nem jött be, az én bringámon másféle szelep van.
Pár napja jöttem haza, derékig be volt hajolva egy autóba, klottgatyában, mezítláb, még rá is akartam szólni, hogy tele van a járda törött üveggel, papucs nélkül ne jöjjön ki. Aztán mégsem szóltam, mert úgy szaladt be a házba hogy észre sem vett, tiszta könny volt a pofácskája, azt suttogta, hogy Szeretlek apa. Akkor már késő volt megfordulnom, elporzott az autó, megnéztem volna pedig magamnak azt a pasast aki így otthagyja a járdán a síró fiát.
És most megint sírt, csak most el merte magát engedni, az anyja előtt nem kell visszafognia magát, az anyák elviselik ha ordítanak velük. Most már csend van, nyilván lefeküdtek. Az a szerencsétlen kis nő megint fogyott fél kilót, holnap hajnalban kel, megy dolgozni, a gyerekek is nyilván felkelnek, megmosdanak szépen, reggel jön az anyjuk, a kicsit viszi oviba a nagyot meg azt hiszem napközis táborba.
És igaza volt a kis pucér seggűnek, tényleg nincsen semmi olyan baj amin segíteni lehetne.

Szépjóestét!
Nagyon megdöbbentem a tegnap esti tüzijáték alatt bekövetkezett tragédián.
Olvasgatok a neten, böngészem a fórumokat, a döbbenet kifejezése után mindenki mindenhol a felelősséget firtatja. Jogosan, négy halott és sok száz sérült elég komoly dolog ahhoz, hogy kutassunk a felelős/senki_sem_felelős után.
De tényleg, kinek is a hibája?
A tüzijátékot nézőké, akik kisgyerekkel, kutyával, hátizsákkal, kisszékkel, babakocsival befúrják magukat egy szardiniás dobozba egy félórás látványosság kedvéért? Mindenki tudja hogy ilyenkor óriási a tumultus, még ha valaki elájul, azt sem tudják kivinni a tömegből - márpedig páran mindig elájulnak. Szándékosan bemennek a tömeg sűrűjébe, tömörülnek, furakszanak, csak hogy minél jobban láthassák a rakétákat. Merthogy olyan szépek, amikor elpukkannak. Én annyira útálom a tüzijátékot, hogy nem is értem ezeket az embereket, miért vállalják a több órás várakozást, a tömegben tipródást, a csúcsforgalom miatt a késő éjszakai hazavergődést. Én ha fizetnének se mennék oda azért hogy megnézzek pár tucatnyi színes szikrát - mondom ezt most, de gyerekkoromban bizony nagyon is irígyeltem a pestieket a tüzijátékukért, akármelyik babám odaadtam volna, csak hogy egyszer láthassam. Úgyhogy a tüzijátékot nézni, sőt, minél jobb helyről nézni akarók nem hibáztathatóak.

Le kellett volna fújni, mondják sokan.
Hát igen.
Lefújni, mondjuk 8 óra körül, akkor már látszódott, hogy a vihar útjában lesz a főváros.
Elképzelem, hogy mondjuk 8 óra 10 perckor a hangosbemondó felszólítja az akkor már órák óta gyülekező tömeget, hogy szépen, fegyelmezetten hagyják el a rakpartot és menjenek haza, a tüzijátékot más időpontban rendezik meg. Mari néni feltápászkodik az összecsukható horgásszékről amivel már délután ötkor kiült és engedelmesen hazabattyog. A zöld-fehérbe öltözött csapat is lenyelte volna az utolsó korty sörét és egy mukk nélkül belenyugodott volna, hogy az idén nem fütyülhetik ki a piros-kék rakétakombinációkat. A négy éves Miki is odaadta volna anyunak a perec végét hogy tegye a szatyrába és kicsit sem sírt volna amiért tüzijáték nélkül kell hazamennie.
Aztán hazafelé úton, amikor már éppen befordultak a sarkon, akkor elkapta őket az eső ..... széle, merthogy itt a külvárosban éppen csak néhány csepp eső esett, még a port se verte el, mondanám. A vihar pont azt a pár száz méteres sávot tarolta le, ahonnan a legtöbben akarták nézni a tüzijátékot. Szóval sem Mari nénit, sem a drukkereket, sem Mikit nem vigasztalta volna, hogy éppen csak az utolsó pár méteren áztak meg egy kicsit cserébe viszont megmenekültek egy természeti katasztrófától. El sem hitték volna ugyanis, hogy tőlük négy villamosmegállónyira katasztrófa történt. Másnap viszont hóttziher kitört volna a parasztlázadás, ha már rosszabbul él és munkát se meg kenyeret se kap, hát legalább cirkuszt akar a nép.
Szóval érthető, hogy nem fújták le. Legalábbis a pillanatnyilag rendelkezésemre álló információk alapján érthető.

Felelősek lehetünk globálisan is.
Hagyjuk tönkretenni a légkörünket, nem hallgatunk semmiféle jó szóra, csak fogyasztunk, zabálunk, harácsolunk, közlekedünk ha kell ha nem, közben kiraboljuk a Földet, az anyabolygónkat. Ózonlyuk, tarvágások, kiszárított tavak, sóviharok, üvegházhatás, eltérített Golf áramlat, El Nino. Naná hogy megbolondul a természet, összekeverednek az évszakok, egyre szélsőségesebbé válik az időjárás. Itt az élő példa.
Hanem, felelősség ügyben ez sem működik, mert négy ember haláláért mégsem lehet az egész emberiséget, legalábbis annak jóléti társadalmakban élő részét felelőssé tenni.

Szóval nem találom a választ arra, hogy ki a felelős.
Abban viszont biztos vagyok, hogy az illetékes miniszternek (Önkormányzati Min., ha jól tévedek) most azonnal ki kéne adni egy rendeletet, ami szerint minden olyan szabadtéri rendezvényt, ahol ezer főnél többen fognak részt venni, be kell jelenteni a Katasztrófavédelemnek és az Országos Meterológiai Intézet ügyeletének. Nem engedélyeztetni kell csak megadni a rendezvény pontos helyét és a főszervező telefonszámát amit fel lehet hívni. Az ügyletes meteorológus aztán rászúr egy térképre egy szines fejű gombostűt és ha úgy látja, hogy egy viharzóna vagy jégeső felhő pont arrafelé közeledik, szépen felhívja a szervezőt.
Ennyi.
De törvénybe kell iktatni, mert olyan nincs, hogy négy ember halálának ne legyen felelőse. Ha más nem, hát mindenki feleljen magáért, de ezt csak akkor teheti ha van elég információja.

UPDATE!!!
És basszák meg, riasztást nem adunk le e-mailen!! Még akkor se, ha elébe biggyesztjük a piros felkiáltójelet! Hát annyira nem vagyunk sem szegények, sem elmaradottak, hogy ne legyen egy forró drót a katasztrófavédelem és az előjelzés között!

UPDATE!!
Basszameg, idióta HüPi aki vagyok, HüPi, HüPi, még annál is hülyébb!!
Bevállaltam, hogy az egyik évfolyamtársamnak megcsinálom a projektiránytási háziját.
Én!!
HüPi, HüPi, HüPi!!!!
A francért kellett ez nekem, nincs elég bajom, van két nyomorult szabadnapom odakint süt a nep és én olyasmivel kilódok, amin már évek óta túl vagyok, amit már el is felejtettem!
Ráadásul felajánlotta a lelkem, hogy megcsinálja nekem a méréstechnika házimat. Én meg, hülye tyúk, meg sem mondtam, hogy már kész van, inkább vigyen el moziba, vagy hivjon meg egy sörre.
Jól seggbe kéne magam rúgnom.
Tényleg, vágjon nyakon valaki.

Update:
Nno, nem is esett olyan rosszul - szerettem ezt a tárgyat. Majdnem kész lettem, még egy órányi munka lesz vele.
Csak hát az értékes szabadnap, amikor tényleg olyan nagyon, de tényleg nagyon fáradt vagyok.

:-) Szépjóestét!
Csodálom magam, hogy még mindig meg tudok lepődni a királyi rádión. Ma délután is; augusztus 20, Szent István király és Gizella királyné, festmények, templomok, szobrok, restaurálás, mondák, történetek, olyan jó kis műsornak ígérkezett.
És erre mit hallok, na mit?
Egy restaurátor -egy templomi freskó felújítása kapcsán!!!!!!- csak úgy mellékesen megjegyzi, hogy mit is akarunk mi ettől az Európától, amelyik éppen a közelmúltban tagadta meg a keresztény gyökereit.
Fél órával később egy erdélyi püspök olyat mond, hogy a magyar nemzet előbb nép, aztán december 5-e óta lakosság lett, teljesen elveszítette az önazonosságát.
Kilélegez ..... Belélegez ... Ki ... Be ......
nem mondok semmit, mégiscsak papról van szó.
Egyébként is a szerekesztő a hibás, mi a francért enged ilyen baromságot adásba.
Hanem, komolyan kérdem, mi a jó büdös francot hallgassak ha nem csak zenére, hanem hírekre, ismeretterjesztésre, közszolgálati információkra is vágyom???

---------------------------------------------------------------------------------------------
Jó, tudom, klubrádiót. De azt meg már unom. Meg idegesít is, ráadásul ugyanaz, pontosabban komplementer.

Ajjaj, valaki lenne olyan kedves és elmagyarázná nekem, hogy mitől marad egyben a zsemlegombóc?? Most is, három gombócot tettem bele a lábasba és négyet vettem ki belőle. Illetve ötöt, mert a másik kiszedés közben esett szét. Amúg nagyon finom volt, jó petrezselymes. Hirtelensült csirkemellet tettem mellé és pikáns, édeskés-savanykás vadas mártással öntöttem le - már csak azért is, hogy ne lássam, annyira csúnya volt a már nem is tudom hányfelé esett gombócom. Randa és finom. De annyira azért nem finom, hogy ezt az elképesztő randaságát meg lehetne bocsátani.

:-) Szépjóestét!
Nno, az Örömkoncert abszolválva :-)
Az eddigi Örömkoncertekhez képest némi csalódást érzek. Az első, a sokezer fős kórussal, a második, az egyetlen szál zongorával és a harmadik, Désékkel és az egészen kiváló roma dzsessz bandákkal mind-mind valami új, a hétköznapokban ritkán megismerhető oldaláról mutatta be a zenét. Különösen a tavalyi koncert volt nagyon érdekes. A különböző zenék, a népzene és a dzsessz, a klasszikus zene és a népzene, a dzsessz és a klasszikus zene találkozása nagyon izgalmas dolgokat hozhat létre (a popritmusban előadott klasszikusokat ebből a felsorolásból inkább kihagnám). Gondoljunk Bartókra, Gershwinre, Bhramsra, Chopinra, hogy pont visszafelé haladjak az időben. Furcsán hangozhat, de azok a tavalyi fellépők beleillenek ebbe a sorba: népzenét, ebben az esetben valódi romazenét, nem a Bangó Margit féle cigánynótát hanem igazi, autentikus cigányzenét oltottak dzsesszbe - fantasztikusan szólt.
A mai koncert főszereplője, Lajkó Félix is hasonló úton akart elindulni, sőt, ő még ennél is tovább ment - délszláv népzenét kever dzsesszes és klasszikus zenei elemekkel. Az elgondolás jó, csak hát valljuk be, Lajkó túl sokat markol és keveset fog; valami hiányzik belőle. Nyilván az ízlés hiányzik, mert a hangszeres tudása megvan, virtuóz módra játszik, valami miatt a második számtól kezdve mégis unalmassá vált a koncert. Ugyanazok a sablonok, előre lehetett tudni, hogy egy-egy zenei témát hogyan fog kibontani. Rádióban nagyon jól szól egy-egy száma, de kevés ahhoz, hogy egymaga kitöltsön egy koncertet. Fél óra után már alig vártam Rúzsa Magdit, hogy végre valami történjen is a szinpadon.
Három népdalt énekelt a lány, óriási sikert aratott. Én nem láttam a megasztárt (nincs tévém) csak hallottam róla, hogy micsoda hatalmas hangja van. Tényleg az van neki. Mondanám, hogy arany van a torkában, de nem igaz, mert az arany egy fényes, csillogó dolog, Rúzsa Magdinak meg egészen mély tónusú, sötét hangja van. Olyan, mint egy fekete opál - szédítő mélysége van, színek vannak benne, itt-ott megcsillan a mélyén valami. Egészen kiemelkedő tehetség kicsit képzetlen hanggal, de tán jobb is neki ha nem tanul énekelni mert így ösztönösen, legbelülről .... nem is énekel, hanem dalol. Elragadó.
Aztán jöttek Markovicék. A multkor azt írtam róluk, hogy lakodalmas zenét játszanak. Nos, ostobaságot írtam, tévedtem, ez azért nem igaz, az a banda ennél azért jóval sokoldalúbb. Játszanak ők esztrádot is, latint is, sramlit is, táncházi zenét is, sőt, latint esztrád stílusban, sramlit táncházi stílusban, táncházi zenét diszkó stílusban és valamennyi, hely hiányában itt fel nem sorolt kombinációt. Kétségtelen, hogy mindezt fantasztikus hangszeres tudással és vérpezsdítő ritumusban, muszáj mozogni a zenéjükre. Ráadásul az ifjú Marko Markovic elő is táncol. Istenien mutat a gyűrűs hajával, izompólóban, csillogó trombitával a kezében, ringó csípővel olasz diszkót táncolva. Nem csodálkoznék, ha az első sorokban extázistól félájult háziasszonyok tépnék le magukról a melltartót hogy kapjanak tőle a cicijükre egy autogramot.
Rossznak azért nem mondanám a koncertet, mert az Örömkoncert azért van, hogy minél többen szórakozzanak. A szórakozásról Markovicék gondoskodtak, Rúzsa Magdi pedig néhány ihletett pillanatot varázsolt a Parlament ápolt, puha gyepére.

Történt ám ma más is!!!
Bringával mentem ugyanis a koncertre. Már régóta készülök kipróbálni milyen Újpestről bebringázni a Belvárosba, hát gondoltam, most itt a soha vissza nem térő alkalom. Majdnem másfél órámba került beérni - na nem azért mert annyira lekvár vagyok, hanem azért, mert még nem jártam azon az úton és Pesten valóban elég érdekesek a kerékpárutak. Az, hogy kátyusak, repdezettek, meredekek a padkák, rázósak a burkolatok, az egy dolog. Az is, hogy tele vannak üvegörmelékkel, szeméttel, ránőtt bokrokkal, sőt, a mindenféle törvényi előírások ellenére sok helyen embermagasságú parlagfű dől rá a bringaútra.
Mindez még nem lenne baj, hanem a kijelölt kerékpársávok telejesen logikátlanul vannak kialakítva. Ha a járdáról van leválasztva akkor hol a jobb oldalából, hol a bal oldalából, nehogy már szegény közlekedők ki tudjanak magukban alakítani egy mondjuk "bringás vagyok, járdán vagyok, jobbra tartok" vagy egy "gyalogos vagyok, bringaút is van, tehát jobbra tartok" közlekedési habitust. Nem, az élet úgy unalmas lenne, sokkal jobb, ha egy kétszáz méteres szakaszon belül háromszor is helyet kell cserélniük. Aztán azt sem értem, hogy miért kell időnként levezetni a bringautat a szervízútra, ráadásul teljesen önkényesen, ráadásul meredek, huppanós járdaszegélyekkel. Azt, hogy miért van tűzcsap és villanyoszlop a bringaút közepén, sejtem: balesetmegőlézi céllal. Aki ugyanis egyszer telibe talál egy ilyet, az soha többé nem fog bringára ülni, tehát csökken annak esélye, hogy bringás baleset áldozatává legyen. Az Árpád hídra felhajtás elég jól meg van oldva, hanem a Margit Szigetre lejutás valami horror. Éles kanyar, falat kell megkerülni, közben gyalogosok is vannak. Ráadásul rögtön el is tűnik a jelzés, csak kóvályogtam mint gólyafos a levegőben, végül nekiindultam a sétányon, aztán mégis kimentem az útra, de ott meg a fene sem szeret busz mögött pilinszkázni. Néha meg úgy eltűnik a jelzés, hogy le kell szállni, körbe menni és megkeresni. A táblák is olyan kicsik és úgy el vannak dugva mintha szégyellni kéne őket.
Szóval erre ment el a másfél óra, hazafelé már 50 perc alatt megtettem az utat, sötétben, mert sok helyen vagy nincs lámpa, vagy van ugyan, de a sűrű lombok leárnyékolják. ez mondjuk nem fog zavarni, mert ezt az utat ritkán fogom éjjel megtenni. Elhatároztam ugyanis, hogy a jövőben hetente kétszer-háromszor bringával megyek be az irodába. Jövő héten megkeresem a zuhanyozót, mert takarítani si bringával járok ugyan, de ott egyedül vagyok, lehetek nyugodtan izzadtságszagú. Az iroda azért mégis más, oda váltóruhát is kell bevinni és zuhanyozni is kell, de megoldom. Metróval és gyalog 45 perc az út, szerintem bringával ennél kevesebb lesz - már persze ha majd bejáródott az útvonal. De be fog, a másodállásomba is egy órával kezdtem, ma már 25 perc alatt is megteszem, de ha nem akarok leizzadni, vagy esik a hó, vagy jeges az út, akkor is maximum 40 perc.

Nno, mindent összevetve jó kis szülinapom volt.

:-) boldogszületénapooooot!!!
Szép nap.
Reggel hatkor felkeltem, megcsináltam a nyársakat (pulykamell kockák, kolozsvári szalonna szeletkék, pirosra érett édes paprika, gomba, apró szemű paradicsom, hagymakarikák, csipet majoranna és frissen darált bors) és ha már kezemben volt az alufólia, becsomagoltam pár szem krumplit is. Aztán gyalogoltunk fél órát, rőzsét gyűjtöttünk, tüzet raktunk, legyeztük, leégett egy körmöm, legyeztük, ittunk egy-egy kis üveg pezsgőt (ki milyet szeret, azért kell kis üveggel vennem, mert én nem iszom meg azt amit a barátnőm szeret, ő nem issza meg azt amit én szeretek, a harmadik meg egyáltalán semmit nem iszik csak konyakot). Megsütöttük a batyukat, megettük, gyalogoltunk még egy órát, ittunk egy isteni, habos kapucsínót, napoztunk, rötyögtünk, elterveztük, hogy nyugdíjas éveinkben mit fogunk csinálni és rájöttünk, hogy addig még nekem van a legtöbb időm, huszonvalahány évem. Aztán ittunk még egy nagy pohár isteni, frissen csapolt sört, aztán még mindig nem volt kedvünk mozdulni úgyhogy még egy pohárral, aztán mégiscsak elindultunk, gyalogoltunk másfél órát, plusz közben még a rómain megúsztattuk a kutyákat.
Most itthon vagyok, lezuhanyoztam magamról a füstszagot, jót ettem, jót ittam, jókat nevettem, jól elfáradtam és mégis könnyűnek érzem magam.
Nincs semmi hiéányérzetem, minden így jó ahogy van, szeretném ha ez a délután legalább egy hétig kitartana.
Azt hiszem, ez a homeosztázis.
De legalábbis közel van hozzá.

:-) Szépjóestét!
Csak röviden, címszavakban mert esek össze a fáradtságtól.

A nap égése:
2 db zsömle és 1 db rozsos kifli ellenértékét, 77 Ft-ot kártyával kifizetni.
Napok óta fogy a készpénzem de ez mindig csak olyankor jutott az eszembe amikor már elhagytam a bankom és vissza kellett volna fordulni. Nos, ma vettem reggelinek valót 1 db rozsos kifli) és hétvégi zsemlegombóchoz valót (2 db zsemle) majd amikor fizetni akartam rájöttem, hogy összesen 42 Ft-om van. Elegáns, a tévéreklámokból ismert mozdulattal nyújtottam át a 300.000 Ft-ig jó hitelkártyám amit a pénztáros kisasszony szemrebbenés nélkül elfogadott.

A nap őrjöngése:
a liberálisok választási újságjában a következő, bringásoknak szóló jótanács (nem szó szerint idézve):
- próbáld kikerülni a csatornafedeleket, nehogy beszoruljon a kereked!-
Hát a jó édes anyátokat kerüljétek ki, azt!! Bazmeg, Demszky sok száz kilométer biztonságos, forgalomtól szeparált, nem gyalogjárdából leválasztott bringautat ígért négy évvel ezelőtt, hol van belőlük egy centi is??? Hát legalább a kibaszott csatornafedeleket kicserélhetnék olyanra, amibe nem szorul bele egy bringakerék.

A nap sikerélménye:
sikerült befejeznem egy qrva nagy statisztikai táblát.

A nap átverése:
a biometrikus útlevél, amelyben az ujjlenyomatokat csak évek múlva fogják majd eltárolni.
Nem attól biometrikus egy azonosítás hogy csipen tárolja az egyén születési és egyéb adatait, hanem attól, hogy ujjlenyomat-, írisz-, hang- és egyéb, csak az egyénre jellemző biológiai tulajdonságok felismerésével történik az azonosítás.
magyarul: amíg nics ujjlenyomat tárolás, addig az útlevél nem lehet biometrikus, legfeljebb elektronikus vagy mondjuk inteligens.

A legjobb a napban:
késő éjjel, az elcsendesedett városban hazafelé bringázni és közben hallgatni a tücsköket.

:-) Szépjóestét!
Dögfáradt vagyok. Nem is tudom miért, most viszonylag csend van körülöttem. Most. Viszonylag.
No mindegy, hétfő-keddre szabadságot vettem ki, muszáj leglaább néhány napot semmittennem.

Még tartozom a tegnapi United 93-mal.
Sejtettem, hogy nem lesz valami könnyű film, de ennyire szikár, sallangmentes történetmesélésre azért nem számítottam. Azt eddig is tudtam hogy ha valós történetet vagy életrajzot kell feldolgozni akkor az amerikaiak tudnak néha klisémentesek lenni (Good night, good luck!, Kinsey, ezek jó filmek ám!).
A United 93-tól távol tartottak minden olyasmit, amiről az ember azonnal felismer egy halivúdi filmet.
Nincsenek szép színészek, nincsenek látványos, pontosan kidolgozott akciójelenetek, nincsenek trükkök, még a hangeffektek is nagyon visszafogottak.
Vannak viszont nagyon jó színészek és egy egyszerű, érzelemmentes forgatókönyv ami elmeséli annak a másfél órának a történetét amit a 2001. szeptember 11-én eltérített negyedik repülőgép a levegőben töltött. Egyszerű, szépen filmezett képekben látjuk a gépeltérítésre készülő terroristákat. Nagyon jó a négy srác, különösen a finom vonású, ábrándos szemű Zahid. Őt inkább néznénk bölcsészhallgatónak vagy költőnek mint öngyilkos merénylőnek. A film első harmadának feszültségét ők határozzák meg; a beszállásra készülődő utasok és a repülőgép személyzetének megszokott, rutinná vált mozdulatait, semmitmondó kis párbeszédecskéit ellenpontozza a négy arab fiú visszafojtott, néma feszültsége. Lehet érezni, hogy nem csak félnek, de egymásban sem bíznak. Szemmel tartják, ellenőrzik egymást, nehogy valamelyikükön úrrá legyen a félelem és mégse akarjon meghalni.
A film megmutatja azt is, ami a merényletsorozat alatt a légi irányító tornyokban történt. Itt nagyon dokumentaristára vették a figurát - a kamera folyton mozog, kóvályog, ferde, olyan, mintha amatőr videófelvételekből vágták volna össze. Nem biztos hogy erre szükség volt, ugyanis a színészek nagyon hitelesek. Látszik rajtuk, hogy értik amit csinálnak, nem csak betanult szöveget mondanak, hanem pontosan tudják, miért kell egy gépnek süllyedni vagy irányt változtatni. Az már csak a film legvégén, a stáblistából derült ki, hogy mitől voltak ezek a jelenetek olyan hitelesek: az irányítótornyokban javarész azok a repülésirányítók szerepeltek (as himself), akik aznap szolgálatban voltak.
Aztán a gép, az utasok, a gépeltérítés, a pánik, ahogy ráébrednek a helyzetükre és összeszedik magukat, megpróbálnak tenni valamit. Teljesen hétköznapi, ráncos, pattanásos arcok, sírástól kivörösödött orrok, tokák, pocakok, nadrág korcából kicsúszott kockás ingek - mint a valóságban. Ha jól belegondolunk, törvényszerű volt ami bekövetkezett. Az utasok érzékelték a gépeltérítők páni félelmét, azt is megtudták közben, hogy nem sokkal előtte két utasgép becsapódott a WTC-be. Vagy bekötik magukat és megvárják amig őket is nekivezetik egy épületnek, vagy kihasználják a terroristák gyengeségét és megpróbálják visszavenni a gépet.
Megpróbálták.
Én nem láttam még filmen ilyen "akciójelenetet" - semmi köríves rúgások, semmi suhogó öklök, semmi szétvetett lábú műesés, semmi utolsó pillanatban megkapaszkodás valami erre alkalmas peremben. Csak elkeseredett, test test elleni küzdelem, test és centrifugális erő elleni küzdelem, torkot markoló kezek, ordításra nyílt szájak, fröccsenő nyál- és izzadtságcseppek, tehetetlenül össze vissza csapódó testek. Rémísztő volt és torokszorító.
Nem sikerült nekik megmenekülni.
De legalább megpróbálták.
Azaz nekik nem sikerült megmenekülni, de az a gép volt az egyetlen ami nem épületbe, hanem egy szántóföldbe csapódott és így a gép utasain és személyzetén kívül más halálos áldozat nem volt.

A film egyébként meg fog bukni. Túl hosszú, nagyon kevés akció van benne és a plázákba nem az a közönség jár, amelyik egy tutyimutyi, székébe belehízott katonai összekötő szeméből kiolvassa nem csak azt, hogy most éppen be van tojva, hanem azt is, hogy amennyire örült annak idején ennek a jó kis nyugis állásnak, most annyira megbánta hogy elvállalta és lélekben már el is búcsúzott a bőséges nyugdíjtól és az azzal járó vidéki háztól meg horgászstégtől. Az inkább csúnyácska mint szép légikisasszonyon sem fogják észrevenni, hogy 20 év alatt annyira a vérébe ivódott a "keep smiling" szabálya hogy még akkor is -rutinszerűen és remegősen ugyan, de- mosolyogva nyugtatja az utasokat amikor ő már látta a halott pilótákat.
Aki viszont értékeli az ilyen apró színészi bravúrokból összerakott filmeket az ne hagyja ki a United 93-at.
Aki nem, az várjon még pár évet amikor majd tele lesznek a mozik könnyes-romantikus, szellőzőcsövekben mászkálós, félmeztelen bombanőt tűzből ölben kihozós filmekkel.

:-) Szépjóestét!
Az ész megáll és döbbenetében nem tudja hogy sírjon vagy nevessen vagy inkább megrettenjen: Castro "friss" fényképeit fotosoppal állították elő. Én eddig azt hittem, hogy ilyesmit csak filmekben és regényekben lehet megcsinálni, de nem, itt a való élet, tessék, lehet elborzadni.



Más
A Miniszterelnöki Hivatal idén is nagyszabású koncerttel ünnepli meg a születésnapomat. Az Örömkoncerten Lajkó Félix és vendégei - Brasnyó Antal, Kurina Ferenc, Bizják Gábor, Michael Babinchak, Dresch Mihály, Marko Markovic, Boban Markovic, Rúzsa Magdolna lépnek fel.
Az idei születésnapom a délszláv zenei kultúra jegyében telik tehát.
Mondjuk, Markovic-ék eléggé a lakodalmas zene felé hajlanak, de legalább magas technikai tudással kezelik a hangszereiket és nem használnak se szintetizátort se dobgépet.
Aki ráér, jöjjön el :-))
(virágot ne hozzon senki!)

Mégmás
nyertem két jegyet a United 93 premier előtti bemutatójára, holnap (kedd) este fél nyolcra. Egyik barátnőm délutános, másik határidős munkában fuldoklik, a szekszi bokszolóorrú jelöltem vizsgázik, olyan is volt aki nem válaszolt az SMS-re.
Akit érdekel a film, jelentkezzen itt kommentben, vagy írjon egy e-mailt.

Nagyon-nagyon elfáradtam.
Jóéjt!

2 kiló 45 deka illatos, hófehér, roppanós húsú csiperkét szedtem.
Két nagy szatyorral.
A derekam nem érzem, a térdeim nyikorognak, a lábam emelni alig birom, jajjnekem.

Hanem, főzök olyan gombalevest, hogy ihaj!
Meg tejszines gombás mártást, meg gombapaprikást, sőt, még egy gombával töltött csirkét is sütök, sőt, szerintem készítek gombabrassóit is!
Egy hétig gombát eszem, az biztos :-)))

Ez a mai gombavadászat megérlelte bennem amit eddig is sejtettem; a Gombavadász, tudományos nevén Homo Mikologicus nem az embernek (tudományos nevén Homo Sapiens) egy alfaja, pláne nem mutációja. Nem, a Homo Mikologicus egy teljesen önálló faj.
Miért is?
Nos, vegyük például a járást.
A Homo Sapiens két lábon, a talpán gördülve, egyenes gerinccel, tekintetét egy viszonylag távoli pontra szegezve jár - már persze ha józan.
Ezzel szemben a Homo Mikologicus a legritkább esetben jár két lábon, pláne nem egyenes gerinccel, sőt pláne nem egy távoli pontra fixált tekintettel. Ennek a fajnak az egyedei vagy négykézláb járnak, vagy két lábon ugyan, de kétrét görnyedve, seggüket az ég felé fordítva, de az is előfordul, hogy guggolva. Tekintetüket soha nem előre szegezik, hanem a lábuk elé, kábé másfél méteres sávban látnak csak. Ráadásul bármelyik testtartást is veszik fel, a mozgásirányuk -a józan Homo Sapienssel ellentétben- soha nem egyenes. A Homo Mikologicus ugyanis cikk-cakkban jár. Néhány métert halad egyik irányban majd tesz egy éles, mondhatni hajtűkanyart és ellenkező irányban is mászik ugyanakkora távolságot. Majd ismét hajtűkanyar és ez így megy egészen addig, míg egy betonút, folyó, vagy bármilyen egyéb tereptárgy le nem zárja a levadászandó területet.
A két lábra állás a Homo Mikologicus számára igen fájdalmas procedúra, ha véletlenül fel kell egyenesednie, azt általában hangos, nagy belső gyötremekről árulkodó -Affenébeelgémberedettaderekam!!- felkiáltásokkal teszi. Esetleg még csak nem is kiabál, csak hangosan nyög.
Ennek a fajnak egyébként is igen visszamaradott a kommunikációs készsége, pár szót ismer csak, összetett mondatokat pedig egyáltalán nem tud sem kimondani, sem megfogalmazni. A kommunikációja egyébként is belterjes, egyes kifejezéseket csak az adott csoport tagjai értenek meg. Ilyen például a -Húúazannyaekkorátmégnemláttam!!- szó, amit általában elismerő csettintéssel nyomatékosítanak. Olyankor hallatják, ha a horda valamelyik egyede az átlagosnál nagyobb méretű zsákmányt talál. A -Szólhattálvónabazmeghogyhosszúnadrágotvegyek!!- kifejezés az esetek többségében fájdalmas sziszegéssel szokott társulni és azt jelenti, hogy az illető a megfelelő zsákmányért derékig érő csalánba kénytelen bemászni. A -Vattátköpök- kifejezés azt jelenti, hogy az adott egyed szomjas.
Kommunikációjuk ennyiben ki is merül.
Ha egy Homo Mikologicus nem nyög, nem csettintget és nem is sziszeg, akkor vagy halott, vagy az átlagosnál gazdagabb gombamezőre bukkant amit gyorsan le akar tarolni, mielőtt mások is észreveszik és odaérnek.
Befejezésül meg kell még állípatanom, hogy a Homo Mikologicusnak lenni majdnem olyan, mint mondjuk alkoholistának vagy dohányosnak.
Egyiket sem lehet ugyanis csak úgy, egyik percről a másikra abbahagyni.
Mint ahogy egy alkoholista sem tud ellenállni még egy utolsó pohárnak, úgy a Homo Mikologicus sem tud akkora szatyor gombát szedni, amibe ne férne bele még egy darab. Ha a karja leszakad, ha a lába sajog, ha a dereka hasogat, ha szomjan döglik, akkor is, azért is, még annak a fűzfűnak az alját megnézi, mert hátha ott is van, a csiperke jól érzi magát a fúzfák alatt (is).
Nno. Hát ennyi gondolom elég meggyőző arra vonatkozólag, hogy az újonnan felfedezett faj csak ránézésre hasonlít a Homo Sapiensre, egyébként attól teljesen eltérő tulajdonságokkal rendelkezik.

A nap második felfedezése: a dobozos Beck's nincs olyan jó, mint a csapolt.
Hát ez van.

:-))) SzépjóóóóóóPéééééntekdélutááááánttt!!!
Tarararaaaaaammmmmm!!!!!
Vége a hétnek!!!
Mondom: Vé-ge-a-hét-nek!!!!
Sokat dolgoztam a héten, mind az utolsó betűig behoztam a múlt heti lemardást. El is fáradtam persze, ez már csak olyan, aki dolgozik, az elfárad.
A Lehel piacon fejeztem be a hetet, kutyakaja, mindenféle hamvas és kopasz barackok, szilvák, egy dundi padlizsán, lecsónak való, káposztalevélen sült cipó, szóval csupa olyasmi, amit csak egy piacon lehet beszerezni.
Bevásárlás után felmentem a galériára a kedves kávézómba és kértem egy almatortát meg egy kapuccsínót. Csipet fahéj a tejhabra, hm, hmm, éreztem, ahogy folyok le a széken.
Nagyon szeretek a Lehel galériáján ücsörögni, a tarka-barka, zsibongó piac fölött. Amennyire útálom a plázákat és hipermarketeket, annyira imádom a piacokat. A színes gyümölcsök, a gusztusosan kirakatba tett húsok, a virág- és gyümölcsillat, még a halas felől párolgó halszag is gyönyörködtet.
És a szinek!!
Ha nagyon fáradt vagyok azzal szoktam szórakozni, hogy megszámolom mondjuk hány féle színű alma kapható. Vagy hány féle zöld van a piacon.
Ma a lila szín volt soron.
Lilahagymából volt mindjárt három féle is; a fényes sötétlila, a fehérbe hajló ezüstlila és egy fehér, halványlila foltokkal.
Aztán a karalábé, a lila káposzta, és a késő nyár sztárja, a padlizsán.
Szilvából is van mindjárt négy féle; a hamvas kékszilva, a barnás bercencei, a pirosas ringló és a bordós muskotály. Mind lila, de mind másképp.
Aztán ott van még a feketébe hajló szeder is, meg az olasz import kékszőlő.
Az egyik virágosnál még egy apró szemű, lila cirmos chili paprika is volt.
A piros bazsalikomnál nem tudtam dönteni, fentről az is lilának látszott pedig tudom, hogy bordó levele van.
És a virágokat még nem is említettem, már nyílik az őszirózsa, de vannak lila petúniák, kardvirágok, gerberák is. És a csokorba kötött száraz levendula is lila; poros lila.
Legalább háromszor kezdtem újra a számolást, de valahogy mindig belekeveredtem.
Ez van.
Kivülről nézve úgy tűnhet hogy kezdek agyilag leépülni.
Pedig nem, pont fordítva, az ilyen haszontalannak tűnő bambulások pont arra jók, hogy meg tudjam őrízni a józan eszem.
Szerintem.
Aztán persze indenki azt gondol, amit akar.

:-) Szépjóestét!
Tegnap mentés közben meghalt három tűzoltó. Helyes fiatal fiúk voltak, nagyon fiatalok, túl fiatalok a halálhoz.

Engem eleinte kinevettek a kolléganőim amikor azonnal fogom a táskám és kimegyek az épületből ha bekapcsol a tűzjelző - mostanában már inkább szánakozva néznek rám, kicsit tán idegesítem is őket, talán még jobban is mint a vakriasztások.
Az a helyzet, hogy ez engem egyáltalán nem zavar.
Majdnem két évet hajóztam, rendszeresen volt gyakorlatunk. Nem luxushajókon voltam hanem benne a vastagjában, óceánjáró teherhajókon. Sokszor hetekig nem láttunk szárazföldet. Ha ott leég egy hajó, a mentőcsónak alig jelent több védelmet mint egy fél dióhéj. Nekem éjjel-nappal két perc alatt mentőmellényben, sisakban, lehetőleg pokrócokkal a hónom alatt ott kelett lennem a mentőcsónak mellett. Nem voltam hivatásos, semmi más dolgom nem volt mint a saját testi épségemet biztosítani - meg néhány takarót amikkel télen vagy hideg vizeken a megfagyás ellen, nyáron és trópusokon a napszúrás ellen védekezhettünk. Illetve hát védekezhettünk volna, de szerencsére nem került rá sor.
Ha két perc alatt nem voltam a csónak mellett, még a fizetésemből is elvontak.
Ott azt tanultam, hogy a civileknek nem dolguk az értékek mentése, kiterjedt tüzeknél már nem dolguk az oltás sem. Nekik a riasztáson és a kicsi, éppen felcsapó, lokális tűzek vízzel vagy poroltóval való oltásán túl az az egyetlen kötelességük van hogy fegyelmezetten és a lehető leggyorsabban biztonságba helyezzék saját magukat és erre ösztönözzenek más civileket is. Ezzel lehetővé teszik, hogy az arra kiképzettek oltsanak és sérülteket vagy magatehetetleneket mentsenek. Kihozzák azokat akik önerejükből nem tudnak a mentőcsónakhoz menni és próbálják megmenteni a hajót, hogy ne kényszerüljünk a pirinyó, törékeny csónakokban hányódni akár napokat.

Szóval olyan tűz esetén amit a helyünkről nem látunk és nem tudunk lokalizálni vagy kis poroltóval már nem lehet oltani, szóval tűzjelzés vagy nagy tűz esetén aki járni tud az induljon el a kijárat felé és erre szólítson fel mindenkit akivel találkozik. Higgadtan és nyugodtan, de azonnal, egyetlen percet sem késlekedve.

Ahol most dolgozom, az egy hatalmas, régi építésű irodaház, nyolcas alaprajzú, két nagy belső udvara és több kis világító udvara van, viszont csak két bejárata. Iszonyú hosszú, kanyargós folyosók vannak benne, az első héten gyakran el is tévedtem. A pincében és a tetőtérben, ahol nincsenek udvarra néző ablakok még ma is előfordul, hogy háromszor körbemegyek mire megtalálom azt az irodát ahol dolgom lenne.

Az a három tűzoltó aki tegnap meghalt pont egy ilyen labirintus szerű pincében tévedt el. Sérülteket kerestek, eltévedtek, elfogyott a a levegőjük. Hősi halottak, csak hát huszonévesen nem pont hősi halott szeretne lenni az ember.

Nem szeretném, ha bárki is hősi halált halna azért, mert engem keres egy füsttel borított folyosón.

Úgyhogy én tűzjelzés esetén továbbra is fogom a cuccom és haladéktalanul indulok a kijárat felé.
Azonnal, egyetlen percet sem késlekedve - téves riasztás esetén legfeljebb visszasétálok, na bumm.
Ezt javaslom másoknak is.

Napola - a führer elit csapata

Mostanában kihoztak a németek néhány nagyon jó, a fasizmust feldolgozó filmet. Kettő nagyon tetszett, a Bukás és a Sophie Scholl. Gondoltam, a Napola is ilyen lesz.
Végülis, majdnem olyan lett.
’Olyan’ lett, mert nagyon jó a történet és még jobbak a színészek. Tényleg jó a sztori, egy többre vágyó, tehetséges kamasz fiú sorsán keresztül mutatja meg hogyan működött Hitler agymosó rendszere. A jóképű, sportbabérokra vágyó fiú ébredő reményei, megfelelni vágyása, kiábrándulása vezeti a nézőt. A hitleri rendszert csak annyiban érinti a film, amennyiben feltétlenül szükséges. Persze, mindenhol horogkeresztes zászlók, karlendítés, de igaziból akármelyik totalitárius rendszerben játszódhatna a film, mindenhol és mindenkor, ahol embereket idomítanak egy rezsim kiszolgálására. Az elit tagjainak szánt fiúkon alkalmazott pedagógiai módszerek mindenhol egyformák: katonás fegyelemre szoktatás, megalázás, lelki terror, csicskáztatás.
A film egyébként nem a náci Németországról szól.
A Napola egy egzisztencialista film, arról szól, hogy egy kiskamasz hogyan találja meg az emberség és az embertelenség közötti határt. Hogyan ébred rá, hogy ha ember akar maradni, akkor fel kell adnia nem csak a megfelelni vágyását, nem csak a karriervágyát, de a becsvágyát is.
Egy 17 éves kamasz aki a vágyott siker miatt megszökik a szüleitől, bevállal mindenféle kegyetlen edzéseket és kiképzéseket egyszer csak feladja a becsvágyát, tehetsége ellenére hagyja magát megverni, vállalja a megszégyenítést csak azért hogy megőrizhesse magában az emberségét.
Tényleg jó a sztori.
És tényleg nagyon jók a színészek, nem csak a főszereplők és mellékszereplők, de még a statiszták is hitelesek. Az Apa öt perces szerepét az a Robert Mohr játssza aki a Sophie Scholl-ban a kihallgató tisztet alakította – zseniálisan. A másik kedvencem a Dagi nevű szobatárs, akinek talán három mondata ha van a filmben, de a legnagyobbat mégis akkor alakítja, amikor egyetlen szót sem kell szólnia. A fiúk első éles bevetésükre készülnek, zötykölődnek a teherautón és Dagi arca mindent elárul a lelkiállapotukról; félelem, izgalom, büszkeség, minden ott van rajta, amint szorongatja élete első bevetése előtt élete első éles tölténnyel töltött puskáját.
Hátborzongató.
És hogy miért csak ’majdnem’?
Hát, mert már a német filmkészítők sem mentesek a kliséktől.
Az rendben van, hogy főszereplőnek kiválasztották a létező legszebb (és valószínűleg legtehetségesebb, ne tagadjuk el tőle, mert tényleg nagyon jól játszott!!) szőke fiút. Ezzel nincs semmi gond, el is hangzik a filmben, hogy „Na, végre megvan az első igazi árjánk!”. Hanem, hogy akivel a főszereplőnek meg kell küzdeni az miért mind csapott vállú, elálló fülű, bikanyakú, malacszemű, de legalábbis görbe fogú, hát azt tényleg nem értem. Az meg egyenesen megbocsáthatatlan, hogy Albrecht, a kollégiumban szerzett és egyfajta példaképpé előlépett, a nagyhatalmú szüleinek ellentmondani merő jóbarát vízbe fulladásáról azonnal Leonardo di Caprio Titanic-béli halála jusson az eszembe - ez persze az én hibám is lehet, nyilván túl sok filmet nézek, vagy túl jó a memóriám.
Hibátlan filmek persze nincsenek is, szóval a Napola érdemes rá, hogy elmenjünk miatta a moziba.

:-) Szépjóestét!
Este megnéztük a Napolat - temészetesen megint a barátném győzött és a késői előadást. Éjfélre értem haza, mindjárt egy óra, reggel dolgozójó, nem bírok már blogolni.
Majd holnap.
Illetve ma.

Információs társadalom

Három hete szétküldtem 20 partnerünknek egy ekszcell táblázatot.
Forgalmi adatokat kértünk be 2 sorban és 6 oszlopban valamint létszámadatokat 8-10 sorban, 2 oszlopban.
Nem egy nagy durranás, legyünk őszinték, egy kockás füzetlapra felférne mind a két táblázat.
Az e-mailt megjelöltem nyomkövetésre és visszajelzést is kértem az olvasásról.
Nos, a 20 partnerből elolvasta a levelet
- 5 percen belül 4 fő;
- 2 órán belül 3 fő;
- még aznap, munkaidő vége előtt újab 5 fő;
- 3 napon belül 2 fő;
- 1-2 hét múlva 2 fő;
- máig sem 4 fő; ebből 2 főnek időközben megváltozott az e-mail címe csak erről elfelejtett értesíteni bennünket - a kvázi munkáltatóját. A másik 2 fő a telefonhívásom után, fél órán belül olvasta el az e-mailt.

A választ küldők közül (itt átfedések is vannak);
- 2 fő átírta az ekszcell táblázat rubrikáit vördbe és azt töltötte ki;
- 4 fő gondosan, precizen kipontozta az ezreseket (pl.: 17.851, mint régen az írógéppel);
- 3 fő nemes egyszerűséggel átszerkesztette a táblázatok fejlécét;
- 4 fő gondosan, precizen beírta a táblázatokba hogy 3 fő, 5.315 db, 235 kg és hasonlók;
- 1 fő a létszámadatok kitöltése helyett elküldte az alkalmazottak névsorát;
- 2 fő a számok mellé, ugyanabba a rubrikába folyó szöveggel megjegyzéseket írt be és végül
- 2 fő tudta függvénnyel, szabályosan összeadni az oszlopok és a sorok értékeit.
A 20 közép- és felsőfokú végzettségű, adminisztrációs munkakörben dolgozó és számítástechnikai képzésben is részesült kollégából mindössze ketten képesek arra, hogy ekszcellben összeadjanak egy oszlopot és elhigyjék, hogy ha a fejlécben az van, hogy Létszám (fő) vagy Eladás (kg), akkor azt nem kell az adatok mellé ismételten beírni, anélkül is tudjuk hogy főről és kilóról van szó.

Nno.
Cuppancs Kisasszonyok mindenhol vannak.
Kicsit tán többen, mint amennyit elbír ez a társadalom.



Van más is.
A barátnőm Horvátországba ment nyaralni. Interneten, a saját karosszékéből, kávészürcsölés közben választotta ki és rendelte meg a szállást és a Volánbuszra szóló jegyet is. Azonnal, kártyával fizetett, ha már karosszékből vásárol, akkor a fizetés miatt se kellessen bankban sorba állnia.
A visszaigazolásként kapott e-maillel elment a Volánbusz jegyirodájába, ahol rövid sorállás után sorra is került. A pult mögött ülő kisasszony elvette a kinyomtatott e-mailt, elővett egy blokkfüzetet és két indigót. A blokkfüzetet kinyitotta az aktuális nyomtatványnál, a hüvelyk- és mutatóujját megnyálazta, a lifegő, tapadó indigókat (kupír, ha valaki még emlékszik a szóra) beillesztette a lapok közé és egy tollal szép, kallagrafikus betűkkel kitöltötte a menetjegyet. Majd, mivel a barátnőmék ketten utaztak, ugyanezt megismételte; a lapozást, a nyálazást, a beillesztést és a kitöltést.
Mindezt röpke 20 perc alatt, közben a barátnőm háta mögött szépen gyűlt a sor.
Miután kitöltötte a jegyeket betette egy borítékba és átnyújtotta a barátnőmnek.
Nem, nem köszönt el, még nincs vége a törénetnek.
Közölte vele, hogy indulás előtt 1 órával (mondom: EGY-Ó-RÁ-VAL!!) legyen a buszpályaudvaron mert be kell csekkolnia hogy megkaphassa az ülés számát.
Mondom: indulás előtt egy órával fogják neki megmondnai, hogy melyik ülésen fog ülni!!!
Természetesen ugyanennél a pultnál. Természetes szintén sorállás után.

Persze, értem én, mindenki szereti a saját Cuppancs Kisasszonyát, el is bírja a cég, és valószínűleg nem is kapna helyette jobbat. Vagy ha kapna is, őt már megszokta.
De!!!
Ha már egy cég befektet és írat egy programot az internetes jegyrendelésre, akkor tán nem kéne sokkal többet rákölteni arra, hogy ugyanaz a program ki is nyomtassa a jegyet, sőt, urambocsá', kiossza az ülések számát is.
Ha már költünk, ha már átszervezünk, ha már modernizálunk, akkor nem kéne megállni félúton.
Akkor már megkímélhetnénk a kisasszonyokat is attól, hogy összeindigózzák az ujjacskáikat.
Ha már.


De még mindig nincs vége.
Ma a házi vonalon hív a helyettes főnökasszonyom, hogy átküld nekem pár régebbi e-mailt, legyek szíves, küldjem tovább Ferinek - és diktálja Feri e-mail címét.
Nno. Végülis, ezért tart titkárnőt, hát nem?
Csak hát az ő titkárnője Cuppancs Kisasszony lenne - ha lenne.
De ez már nékem is túl bonyolult.

Uramatyám, elborzadok attól hogy mennyire útálom a munkahelyem.
Egyszerűen görcsbe rándul a gyomrom, ha befordulok a sarkon.

1945. augusztus 6. 08 óra 14 perc

Szépjónapot!
Amíg készül a cukkinis mártásom, addig elmesélem, hogyan is kell eltenni kovászos uborkát télire.
A téli kovászos uborkát ugyanúgy kezdjük készíteni mint a nyárit - egyetlen különbséggel: ha konzerválni akarjuk, akkor pont kétszer annyi lével öntsük fel mintha frissen akarnánk megenni. És érdemes apróbb uborkákat vásárolni, mert csak akkora üvegekbe rakjuk el amit egyszerre megeszünk - felbontás után ugyanis pár napon belül el kell fogyasztani a kovászos uborka konzervet. A kisebb üvegekbe pedig apróbb uborka való, egyszerűen a jobb helykihasználás miatt.
Szóval ha el akarjuk rakni, akkor apróbb uborkák, kétszer annyi lé és pár szál extra kapor, továbbá üvegenként egy-egy csipet nátrium-benzoát legyen kéznél.

Teljesen hagyományos módon készítjük az uborkát, kaporral, aki szereti az fokhagymával és/vagy tormával berakni a nagy üvegekbe (ha nincs, akkor megsúgom, hogy uborkát nagy levesesfazékban is lehet savanyítani) felünteni langyosra hűlt sós vízzel és a tetejére rakni a pirított rozskenyeret, majd az egész cuccost lefedni és kirakni a napra.
A télire szánt kovászost kicsit hamarabb be kell venni a melegről, ne érjen teljesen meg. Ez azt jelenti, hogy ha megkóstoljuk, van még némi "zöld" íze.
Kiszedjük az üvegből, leöblítjük és azonnal szorosan egymás mellé beleállítgathatjuk a tisztára mosott literes vagy hét decis befőttesüvegekbe. Én szoktam még pár szelet fokhagymát és friss kaporszárakat dugdosni közéjük, de én kapor-fetisiszta vagyok. Arra kell csak vigyázni hogy gondosan öblítsük le az uborkákat, ne maradjon rajtuk kenyérmaradék vagy egyéb szmötyi. Az uborkásüvegeket azonnal tegyük hűtőbe!!
A dupla mennyiségű lét sűrű szövésű textilen átszűrjük és azt is betesszük a hűtőbe. (csak jótanácsnak mondom, ez a processzus másfél-két napig tart, úgy készüljünk, hogy legyen hely a hűtőnkben. Ez kellemetlen, de enélkül nem megy.) 8-10 órát áll a lé a hűtőben, akkor kivesszük és lassan, óvatosan áttöltjük egy másik edénybe úgy, hogy az aljára leülepedett fehér szmötyi megmaradjon. Ezért kell dupla mennyiségű lével készíteni, mert ezt az ülepítést 3-4-szer kell megcsinálni amig teljesen letisztul a lé, tehát minden áttöltésnél marad 2-3-4 deci szmötyi, azt ki kell önteni.

Amikor már tiszta a lé, akkor literenként egy késhegynyi nátrium-benzoáttal felforraljuk és ha kezelhető hőmérsékletűre hűlt, rátöltjük az uborkára. Előtte persze kivesszük a hűtőből, nehogy valaki a jéghideg üvegekbe töltse a forró uborkalét mert akkor bizony elcsattan az üveg!
Szóval rátöltjük tartósítószeres lét az uborkára. Én szoktam rásimítani az üveg szájára egy réteg celofánt, arra még szórok egy csipet tartósítószert és csak utána csavarom rá a kupakot. Ez csak az én heppem, nem kötelező!
Kész.
Illetve, jótanácsnak mondom, hogy pár napig tartsuk a kovászost szem előtt és érdemes az üvegeket egy-egy kistányérra tenni.
Ugyanis átlag midnen harmadik üveg nem sikerül, az uborka 'felforr', tehát pezsegni kezd és a lé kifut. Ha ez a kamrában történik, az baj. Ha a konyhapulton, egy tányérba, hát akkor istenkém, nem sikerült, azt az üveget fel kell bontani és meg lehet enni.

A téli kovászos uborka macerás munka, tényleg sok vele a pepecselés de megéri, mert mondjuk karácsonykor felbontani egy üveg kovászos uborkát hm, nyamm, nagyon-nagyon finom. Az elismerő pillantásokat bezsebelni pedig khm, khm..., szóval az sem utolsó érzés.
És még valamit: tudom, hogy a piacokon a savanyúságosoknál télen is lehet kovászos uborkát kapni. De az egyrészt nem kovászos, hanem tejszavval savanyított uborka, másrészt pedig se fokhagyma, se torma, se elég kapor nincs benne.
Nno.
Szóval mondom, megéri a bajlódást.

A Bartók rádióban éppen Mozart: Ascanio Albában című operáját közvetítik, Salzburgból.
Az idén rengeteg Mozartot játszanak, most van a mester születésének 250. évfordulója.
Mozart az egyik kedvenc zeneszerzőm - ha hangverseny teremről van szó.
Ha operáról, hm, hát akkor már nem olyan egyértelmű a helyzet.
Mozart zsenije nyilvánvaló, változatos, gyönyörű dallamokat tudott írni a legsekélyesebb librettóra is. És mivel minden kornak megvan a maga szappanopera stílusa, bugyuta versecskékben és regényecskékben akkoriban sem volt hiány. Valamivel csak ki kellett elégíteni az úri közönség szórakozási igényét, hát írjunk nekik szerenádokat, pásztorjátékokat, szerelmi háromszög darabokat.
És a mester írta, a hihetetlen gyenge szövegkönyveket feljavította a saját, sziporkázóan gazdag muzsikájával. Megrendelésre, néhány hét alatt képes volt szerezni egy két felvonásos operát. Szépet, dallamosat, könnyedet, szórakoztatót, olyat, amit még most, 250 év múlva is elő lehet adni. A mai közönség nem sokat ért már a barokk pásztorlánykák és nimfák idilljéből, de a zene, az még mindig hat.
Mondom, hogy Mozart egy zseni volt.

UPDATE!!!
Grösser = Gösser
(legalább megtudtam, hogy az osztrákok csinálják)

Hedonista különkiadásunk folytatódik :-))
Mégpedig, az ízlésemben nemrégiben bekövetkezett jelentős (mondom: je-len-tős!!!) változást szeretném bejelenteni.
Rólam egészen mostnáig köztudott volt, hogy nem szeretem a sört.
Tényleg nem.
Anno én is kipróbáltam, nagy melegben még jól is esett egy-egy jéghideg pohárral, de szomjoltás után közvetlenül jöttek a mellékízek: az avas csótány és az égetett cukor íze, később pedig -ami a legborzasztóbb- az áporodott, savanyú büfik.
Egy-két próbálkozás után eldöntöttem hogy én bizony nem szeretem a sört és ehhez tartottam is magam vagy húsz évig. Egy évben egyszer vettem egy üveg sört, szilveszterkor; felét aláöntöttem a malacpecsenyének, a másik felével pedig csináltam egy hajpakolást (nem röhög, a sörben rengeteg B vitamin van ami nagyon jó a hajnak!!). Vendégségben sem, buliban sem, kánikulában sem, soha nem ittam sört, hiányzott a fenének az a savanyú kocsmaszag!
Hanem, az idén tényleg nagyon meleg július volt, hétvégente a szalonnasütésre is rászoktunk, az meg ugye sós is, hát szomjas voltam feszt. Az még rendben van, hogy kis üvegben vittem magammal az ásványvizet, a narancslét, a hideg bodzateát, néha a fröccsöt, de az negyven fokban hamar elfogy, a szomjúság meg ugye marad. Az az evezőskocsma ahová mostanában járunk igen szegényes választékot tud borból felmutatni, jobbára kannásborokat tartanak amitől ég a gyomrom. Az úgynevezett "üdítőket" soha nem szerettem. A szódásüveget meg a pulton tartják, langyos mint a pisi, hát egyik alkalommal gondoltam, egy életem egy halálom, ennél rosszabb már nem lesz, kérek egy pohár sört. Illetve hát egy üveg sört, éppen Grösser volt nekik.
Kitöltök egy pohárral, megszagolom, hm, kesernyés illat, friss, kicsit csípi a orrom a szénsav de semmi gyomorfogató poloskaszag. Belekortyolok, hűvös, érzem ahogy csorog le a gigámon és a jótékony nedvesség begyógyítja a szárazság okozta repedéseket. Leveszem a számról a poharat, kifújom a levegőt, hm, nem rossz, friss keserűség de semmi égetett cukor íz, semmi poros poloskaszag. Várok pár percet, a büfi majd csak kiábrándít de nem jön az se, egyáltalán nem köszön vissza a sör, csak jótékonyan hűti a belsőmet és egy hangyányit elkábít. Nem nagyon, éppen csak egy centivel lesz szélesebb a hétvégente amúgy is jólakott napközisre emlékeztető vigyorom.
Hát így történt.
Azóta megkóstoltam néhány sört, a legeslegjobb a Beck's, aztán a Grösser, de jöhet a Tuborg is, és a szűrt búzasör. Sőt, a Schlossgold is ízlik.
Egy baj van csak a sörrel: kurvára hízlal. Még úgy is, ha csak hétvégente iszik az istenek lánya egy-egy üveggel. Persze az is lehet, hogy a mellé sütött kolbászok és szalonnák hízlalanak? Hogy azt kéne elhagyni? De akkor meg minek sört inni?
Hát ez van.

:-) Szépjónapot!

A borús, fejfájós, nyomasztó időre tekintettel gasztronómiai hétvégét rendezek. Ma valósat, holnap virtuálisat. Ma lecsót főzök, holnap pedig telejesítem régi ígéretem és elmesélem hogyan is lehet kovászos uborkát tartósítani. Azért virtuálisan, mert megcsinálni csak a jövő héten fogom, addigra azt igérik visszatér a nap.

Szóval ma lecsó van.
Az idén még nem készítettem. Nyár elején ugye villanyszerelés és festés, aztán döglesztő kánikula, inkább salátákat és nyerseket ettem, eszem ágában sem volt még a főzéssel is melegíteni a lakást.
Hanem, most jócskán lehűlt a levegő, nem olyan fájdalmas a tűzhely mellett állni.
Szóval lecsó.
Étvágytól függően kell hozzá személyenként egy fej közepes vöröshagyma (vagy két kisebb), két nagy húsos paprika (vagy három-négy kisebb), amiből legalább az egyik bogyiszlói legyen és két kisebb paradicsom. Vagy egy nagyobb paradicsom. Én soha semmit nem mérek, kábé úgy válogatom össze a hozzávalókat, hogy súlyra egyformák legyenek. De csak kábé, nincs az sehol leírva, hogy annak a lecsónak mindig egyformára kell sikerülni, hát nem?
Szóval lecsó.
Pár szó a paprikáról: nem hiába mondtam, hogy az egyik paprika legalább bogyiszlói legyen. A piacon lehet kapni ún. lecsó paprikát, én azt csak olyankor veszem ha olyasvalaki jön ebédre akiről tudom hogy nem bírja a csípőset - de az olyannak meg nem főzök lecsőt, tehát a lecsópaprika mellett úgy megyek el, hogy szinte rá sem nézek. Az a paprika ugyanis ízetlen - legalábbis a bogyiszlóihoz képest. A lecsó bogyiszlóival az igazi, mindegy hogy sárga, vagy már pirosra érett. Ha olyan az eladó akitől lehet ilyesmit kérni vagy mi válogathatunk, akkor vegyünk mindenféle színűből, annál finomabb lesz az étel. Aki nem szereti csípősen az gondosan vágja ki az erét és csak a paprika vastag, roppanós húsátt szelje csíkokra.
Paradicsomból viszont csak a pirosra érettből vegyünk, az sem baj ha már puhul, de lecsóba nem való csak a sötétre érett, édes paradicsom.
Az elkészítése nagyon egyszerű: a hagymát durva darabokra vágom és csipet sóval kevés olívaolajon megpárolom. Olívaolaj helyett sima étolaj is jó, de aki szereti, az kis kockákra vágott füstölt szalonnát is süthet és annak a zsírjában is párolhatja a hagymát. A pörcöt ilyenkor ki kell szedni és csak a kész lecsóba visszatenni.
Szóval párolódik a hagyma, amikor üveges, akkor megy rá a magjaitól megtisztított és csíkokra vágott paprika. Én ezt le szoktam fedni, de van, aki esküszik arra, hogy lecsót csak fedetlen lábosban szabad főzni. Lelkük rajta, én szeretem, ha nem fővi el a szaftját. Amikor a paprika meglottyad, akkor hozzá darabolom a paradicsomot. Itt is külön irányzatok vannak, van, aki hámozza a paradicsomot, olyat is ismerek aki a magját kikaparja. Az a lecsó is finom, de nem annyival, mint amennyivel többet kell vele dolgozni - úgyhogy én se nem hámozom, se nem magozom a paradicsomot, csak durva kockákra vágom és rádobom a puhuló paprikára. Egy dolgot azért megcsinálok: kivágom a szár alatti zöld részt. Pár percig lefedve párolom tovább, majd leveszem a fedőt, hogy lássam mennyi lét kell alóla elfőzni. Én úgy szeretem, ha jó bőven marad szaftja, de van, aki zsírjára süti a lecsót (én ezt nem is tehetem, mivel nincs alatta zsír). Aki szalonnával csinálja, az most tegye bele vissza a sült szalonna kockákat. Most lehetne beletenni a karikákra vágott kolbászt is, de mióta akkorát fejlődött az élelmiszervegyipar hogy már debrecenit is tudnak csinálni hús nélkül, csak szója, ipari szalonna, tejsavópor, bőrke és ízfokozó keverékéből, azóta én megtanultam kolbász nélkül szeretni a lecsót - azért is hagyok alatta jó sok szaftot, hogy egy nagy szelet kenyérrel ki tudjam tunkolni.

A lecsót is el lehet ám tenni télire!!
Olyankor bizony el kell alóla főzni a szaftját, majd azon forrón üvegekbe tenni, önteni a tetejére annyi olajat hogy teljesen elfedje majd lezárni az üveget és szárazdunsztba tenni. Ez azt jelenti, hogy törölközőkkel, takarókkal jól bebagyuláljuk, hogy minél lassabban hűljön ki - nagyanyáink még az ágyba, a dunna alá tették a szárazdunsztolni valót. Télen aztán le kell önteni az oljat, kislábosba zúdítani a konzervlecsót, megmelegíteni és már lehet is enni. Pörköltbe, levesbe is kiváló egy-egy kanálnyi, sőt, lecsós halat vagy sültet is pillanatok alatt összedobhatunk belőle.
Nno, közben el is készült, jó étvágyat :-)))

vihar a biliben goldenblog

(azt az örömömet azért meghagyhatták volna, hogy bekerültem a közönségszavazásra bocsátott legjobb 100 közé. De hát ugyan miért is örülhetnék én bárminek is ami ingyen van és amiért tettem valamit, hát nem? Ráadásul még gratuláléni sem merek mert nem lehet tudni, hogy ki fog besértődni)

:-) Szépjóestét!

hazafelé jövet sikerült úgyeláznom, hogy most semmi más kívánságom nincs
mint egy forró zuhany, egy száraz bugyi és egy bögre meleg tea.
Nem nyafogás, én imádkoztam mindennap az esőért, hát most tessék, itt van,
megkaptam.
Az ablakok szélesre tárva, szárazon, gőzölgő tea mellett nagyon élvezem a
beáradó hűvös levegőt.

:-) Szépjóestét!
Most lett vége a Parsifal első felvonásának. Szép, tényleg nagyon szép, de igazam volt a multkor; Fischer Ádám a rádió zenekarával és énekkaraival viszonyítási alapot teremtett.
Nyilván, egész más a hangzás a Művészetek Palotájában mint a rádióból, de még ezt beszámítva is: a mi kórusaink nagyságrenddel jobban szóltak. Nyilván a gyermekkar hangjai miatt, de az MüPa-béli kórus éteri volt, lebegtek a hangok, tényleg mintha az angyalok énekeltek volna. És a Grál felmutatása alatt is a lelki szemeim előtt megjelent a hangversenyterem kék fényben úszó orgonája. Az a látvány feledhetetlen, nincs az az épített díszlet ami olyan áhitatot tudna sugározni. A hattyú megölése is gyönyörű volt: általában egy műanyag madarat hoznak be a szinpadra, vagy falra vetítik a hattyút. Itthon az erkélyről egyetlen száll toll lebegett csak le de az annyira tiszta és világos jelkép volt, annyira szíven ütötte a nézőt, hogy ezentúl már mindig azt a lebegő tollat fogom látni, ha meghallom a lovagok ijedt kórusát. És igen, elfogult vagyok, de Németh Judit is jobb Kundry volt mint a mai bayreuth-i, hajszoltabb, egzaltáltabb - persze izgatottan várom a csábító Kundryt, ezt a szerepet a II. felvonásbeli teljesítmény határozza meg. Egyébként is érdemes a II. felvonást meghallgatni, két magyar viráglány is énekel: Korondi Anna és Schöck Atala.
És természetesen Fischer Ádám vezényel. (és.hu)
Ha jövőre a Ringet is olyan szinvonalon adják elő mint idén a Parsifalt, nem is kell nékem Bayreuthba menni. Komolyan, az a Művészetek Palotája béli előadás a legjobb volt amit eddig hallottam - jobb, mint mai bayreuth-i. Már csak az kell, hogy a teljes Wagner életművet meghallgathassam abban a minőségben.

Más:
úgy tűnik -bár nem szeretném elkiabálni- Kubában elkezdődött a rendszerváltás.
F.C.-nek kívánok könnyű és szenvedésmentes halált, a kubaiaknak pedig könnyű és szenvedésmentes átmenetet. Bár ez utóbbiról tudom, hogy nem így lesz, de akkor is, legalább kívánjuk nekik.

:-) Szépjónapot!
A mai menü
reggeli
1 kávé 1 gombóc vanilia fagylalttal
1 szem demalgon
1 db 60 dekás őszibarack konzerv behűtve és a párna mellé téve úgy, hogy a fülem még a párnán van de az állam a foghiánnyal már a hideg konzervesdobozon.

ebéd
1 szem demalgon
1 db 60 dekás ananász konzerv behűtve és a párna mellé téve úgy, hogy a fülem még a párnán van de az állam a foghiánnyal már a hideg konzervesdobozon.

vacsora
a reggelire fagyasztott 60 dekás őszibarack konzerv újrafelhasználása úgy, hogy a fülem még a párnán van de az állam a foghiánnyal már a hideg konzervesdobozon.

szép kilátások.
A fogam nem is fájt, a helye bezzeg annál jobban ! hogy a fene enné meg!!!!!

Más:
tegnap elfelejtettem megírni, hogy az SZTK-nan felújították a WC-t!!
Bezonyám!
A hatvanas évekből itt maradt bordó szemcsés mozaikot piszokszürke járólapokkal, a fehér falicsempéket pedig szintén piszokszürke falicsempékkel cserélték ki - gondolom azért, hogy ne látszódjon rajtuk a piszok.
Ennek ellenére természetesen látszik.
A WC-t használóknak ugyanis megvan az a rossz szokásuk, hogy magukra húzzák az ajtót, amit a takarítók ugyebár soha nem cisnálnak. Ekkor pedig tisztán látszik, hogy az ajtó mögött soha, de tényleg soha nem jár se seprű, se felmosómop. Vastagon áll az ajtó mögött a pókháló és az is látszik, hogy az érdes felületű járólap ráncaiban nem kövesedik bele a koszos felmosóvíz.
A kézmosóban a csapokból szerintem már másnap ellopták a lefolyót, így aztán hetek alatt eldugulhatott. Ahogy mostam a kezem, fekete napraforgó szemek kezdtek fellebegni a lefolyóból. A csaptelepek környékén vastagon áll a vízkő, ezzel szemben magát a csapot rendszeresen tisztíthatják vízkőoldóval, mert már egy szemernyi króm sincs rajta, csak a csupasz sárgaréz látszik. Törölköző tartó van, törölköző viszont nincs. Szappan sincs. Viszont legnagyobb meglepetésemre van WC-papír, sőt, víztakarékos öblítés. Kis dologhoz kis gomb, nagy dologhoz nagy gomb. Az már csak hazafelé menet jutott az eszembe, hogy mi történne, ha egyszerre nyomnám meg mind a két gombot.
Remélem egy darabig nem lesz módom kipróbálni.