Tosca

:-) Szépjóestét!
Nem tudom, hanyadszor írom már le ebben a blogban, hogy meglehetősen felemás előadást hallottam, de nem ismerek ennél jobb kifejezést.
Puccini darabja az egyik kedvencem, egy hihetetlenül tömör dramaturgiájú darab, amiben egyetlen felesleges hang vagy mondat sincs - ennek megfelelően még a gyengébb előadásai is igen hatásosak, Hát még a jobbak, hát azok aztán beszippantják a hallgatót, darabokra szedik a lelkét és a III. felvonás végén egy teljesen új emberként engedik ki az Operaház kapuján.
Nem túlzok, a Toscában minden benne van, ami férfi és nő között történhet. Szerelem és féltékenység, hülyepicsaság és hímsovinizmus, erőszak és önfeláldozás, minden, minden. Erről majd egyszer -ha lesz legalább két egybefüggő szabadnapom- írok.
A mai előadásról csak a három kiemelkedő teljesírtményt szeretném megemlíteni.
Az első Sümegi Eszter Toscája.
Gyönyörű, lélegzetelállító. Az első felvonásban egy elkényeztetett, sikeres, kacér szépasszony, akit a tenyerén hord a sors és akinek a legfőbb gondja, hogy a féltékenységét kordában tartsa legalább annyira, hogy ne riassza el vele Cavaradossiját. A második felvonásban sokkal összetettebb. Ott ugye először csak kívülről halljuk a sikeres operaénekesnőt, később Scarpia szobájában eljátssza a higgadt szépasszonyt is aki megszokta, hogy a lábai előtt hever a világ. Aztán jön az összeomlás, amikor rádöbben, hogy csak egy apró figura egy gigantikus játszmában. Aztán a még mélyebb döbbenet és a zsigeri felháborodás, amikor kiderül, hogy Scarpia őt akarja, és ha nem adja magát, megöleti Cavaradossit. A végén mégis az életösztön, vagy méginkább a szerelmes nő idegen férfitól való undora gyóz - ez nagyon bonyolult, nem egy körmondat, de egy regény is kevés ahhoz, hogy elmondjam. Ezt a jelenetet (ti. amikor Tosca leszúrja Scarpiát) hallani és látni kell. Egyszerűen elmesélhetetlen. És még mindig ott van a harmadik felvonás, már persze csak azoknak, akiknek elég a húsz perces szünet arra, hogy feldolgozzák a II. felvonás drámáját. Nekem nem elég, még eddig soha nem is volt elég, az én fantáziám leragad ott, amikor Tosca megpróbál felkészülni az erőszakra és közben meglátja az asztalon a kést.
Nno, ennyit most a darabról, ezt is csak azért, hogy világos legyen, micsoda iszonyatosan nehéz lehet énekelni ezt a szerepet.

Sümegi Eszter könnyedén veszi az akadályt, gyönyörűen énekel és hangilag tökéletesen visszaadja azokat az érzelmi állapotokat, amikről én itt fentebb dadogni próbáltam. És hihetetlenül gyönyörű a hangja, mindenhol egyforma szépen és erősen szól. A magasságait és a mélységeit vékony, áttetsző réteggel vonja be valami különlegesen szép zönge. Olyan, mint amikor egy enyhén áttetsző selyembe aranyrudat csomagolnak és a selyem színe mögött mindenhol ott csillog a nemesfém. Nagyon szép Toscát hallottam ma, hálás köszönet érte.
A másik főszerepet, Scarpiát éneklő Perencz Béla méltó párja volt Sümeginek. Szinte sütött a hangjából az önhittség és a paráznaság. Ezúttal a rosszabb értelmű paráznaság - ahogy megszólalt, már az felért egy nemi erőszakkal.
A tenor főszerepet éneklő Berkes János az én ízlésemhez túl kemény Cavaradossit énekelt. A hangjai a helyén voltak, csak valahogy elharapja a szavak végét, vagy nem tudom, de meglehetősen pattogós, hideg Cavaradossit énekel.
A kisebb szerepeket éneklőkről megint csak azt mondanám, amit párszor már leírtam ezen a blogon: a jó operaházat a jó hangú mellékszereplők is jellemzik, és a MÁO jelenleg messze áll a jótól.
Az est gyenge pontja sajnos Medveczky Ádám karmester volt. Mintha elfeledkezett volna arról, hogy operát vezényel, ahol elsősorban az énekesek a fontosak. Különösen Scarpia és Tosca áriái és kettősei alatt engedte szabadjára a fúvósokat. Mindkét szólista bírta a strapát és képes volt áténekelni a rezeket, de hát ez a darab nem erről szól, meg egyébként is, ízlés is van a világon, vagy mifene! Megbocsáthatatlan bűn például a trombitákkal szétfújatni a Te Deumot, ma este mégis megtörtént. Le a kalappal Perencz Béla előtt, hogy bírta hangszálakkal és idegekkel azt az iszonyú strapát.

A nap videójának is a Te Deumot válaszottam, Bryn Terfel énekel 1998-ban, Amsterdamban, vezényel Riccardo Chailly. Ha lesz új állásom, ezt a lemezt azonnal, az elsők között fogom megrendelni. Terfel egy lidérces Scarpia, jajj, tökéletes, tökéletes, maga a sátán. És tessenek figyelni a zenekarra; nem kell annak bömbölni, hogy az emberben megfagyjon a vér ennyi gonoszság hallatán.
.

A nap kérdése

Vajh jelentkezzek-é légiforgalmi irányítónak?
A helyzet az, hogy eléggé ráizgultam a dologra.
Beugrásként 25.000 ft-ot kérnek, ebből csinálnak egy teljes körű fizikai és pszichikai felmérést. Utána viszont ingyenes, sőt, még ösztöndíj is van - ami magasabb, mint az irodai fizetésem volt (jah, nem hiába ragaszkodtam a takarításhoz).
Azért persze még alszom rá egyet. Vagy az is lehet, hogy kettőt.
Csak olyan jó eljátszani a gondolattal :-))))
légiforgalmi irányító :-))))
Mondjuk, a pilótáknak készült nyelvvizsgát megugrottam :-)))
wWow

Csömör

Majd' két órája ülök a gépnél, és még egyetlen álláspályázatot sem küldtem el. Írtam blogot, megnéztem pár videót, beszélgettem pár mondatot a vasárnapi Anyegin bemutatóról. Mindent csináltam, csak ne kellessen hatavanhatodjára is átfazoníroznom a motivációs levelet és nem elfelejteni kipipálni a "visszaigazolást kér" négyzetet.
Ráadásul tegnap egyáltalán nem foglalkoztam a témával, szóval mese nincs, hozzá kell fognom és legalább egy tucat levelet elküldeni.
Nno.
Hórukkkk!!!

Jah: és mióta napi 8-10 vadidegen helyre küldöm szét az önéletrajzaimat névvel, címmel, telefonszámmal, azóta napi fél tucat levélszemetet kapok arra az e-mail címemre, amire eddig egyet sem.
Hurrá.

Csak abban bízhatok, hogy akik vilyagrát, kedves és nagymellű orosz menyasszonyt, sokmillió dolláros váratlan örökséget és egyéb földi javakat próbálnak rámtukmálni, azokat nem fogja érdkelni a telefonszámom és a születési dátumom.

Hatások és ellenhatások(k)

:-) Szépjónapot!
Reggel mesélem a kutyasétáltatós barátnőmnek, hogy a Zorbát hallgatva kedvet kaptam újra táncházba járni. Erre felcsillan a szeme, hogy nahát, tényleg, ők is elmehetnének, a férje úgyis szeret táncolni, de neki a latin meg a roki nem nagyon megy, a körtáncokkal viszont elboldogul.
Nno.
Hát már megérte locsognom.
Piros pont beírva.

Mellé sajnos egy fekete is rögtön.

Jövök a piacról, egy furgon ráparkolt a járdára, de úgy, hogy egy ember is csak oldalazva tudjon elmenni mellette. Jön velem szemben egy leharcolt, kora hatvanasnak kinéző késő negyvenes nő. Tavalyi dauer, házilag hidrogénezett haj, hasadozott körömlakk fekete gyászkerettel, tükör nélkül felkent pink színű rúzs, nikotintól sárga ujjak. Ez utóbbit nem értem, mert amig láttam, nem fogta meg a cigarettát, végig a szájában volt, akkor is, amikor beszélt.
Én a szokásos kutyasétáltatós macskanadrágban és gacsos zetorszandálban, némi csirkefarháttal és egy szép nagy fej karfiollal felszerelkezve hamar felmértem, hogy pont egyszerre fogunk a furgonhoz érni. Azt már mondtam, hogy szűk volt a hely, félreálltam hát. Mégiscsak ő az idősebb, vagy legalábbis annak gondoltam. Vagy ha nem, akkor se kerül semmibe megvárnom amig elmegy. Őnaccsága is felmérhette a helyzetet, mert fejét felvetve és csípőjét oldal irányban erőteljesen himbálva, határozott léptekkel elhaladt előttem úgy, hogy még rám sem nézett.
Végülis, hagyhattam volna szó nélkül, de nem álltam meg, elég éles hangon utána szóltam:
- Szívesen!
Mint akibe belecsíptek, úgy fordult hátra.
- Miért, kért rá valaki, bazdmeg?
- Nem kért, anyádat megbaszod, csak gondoltam, hogy ha már nekem nem is, de neked legalább volt gyerekszobád. De úgy látszik, elittad bazdmeg azt is, nem csak a fogaidat. Rühös kurva!

Hát így.

Egyébként naponta van ilyen esetem, a multkor például egy kismamát engedtem be a másfél mázsás lengőajtón, az is ugyanigy felvetette a fejét és egy szó nélkül vonult be, mint valami primadonna. Neki mondjuk nem szóltam semmit, aznap reggel Bachert olvastam. De nem csak fiatalok, idősebbek is szokták azt gondolni, hogy nekik jár a szabad út meg az ajtónyitás. Hát nem jár, ezúton közlöm, hogy nem kötelező udvariasnak lennem nekem sem!
Értem én, hogy az emberek a testbeszédből azt mérik le, hogy pillanatnyilag fölényben vannak velem szemben, de basszus, hát odabólintani valami köszönöm féleséget mégiscsak lehetne!! És a reakcióból ítélve ráadásul még tudja is, hogy illene, és mégsem.
Vagy én vagyok megint hülye?

Jah, és a kurva anyját annak is, aki képes így ráparkolni a járdára!
Ezért pedig be sem írom magamnak a fekete pontot, mert ez abszolut jogos anyázás.

Péklapát

Uhh.
Van élő ember, aki egy ilyen ajánló alapján egy programra venne jegyet?
PR akciónak is teljesen felesleges, mert
- ha érdekli a dolog, már úgyis régen tud róla
- ha nem érdekli a dolog, akkor ettől biztos nem lesz kíváncsi
- még ha kíváncsi is lesz, úgysem kap már jegyet.
Akkor meg minek pocsékolni a tárhelyet?

Ui.: a péklapát nekem jár, amiért ilynekor mindig állati nagyképű gondolataim támadnak. Egyébként is csak az irígység beszél belőlem.


Más:
Ebédre tócsni volt uborkamártással. A mártás a tavalyról megmaradt utolsó előtti üveg kovászos uborkából készült és soha még ilyen jól nem sikerült. Ebben nagy szerepe van annak, hogy kissé megcsusszant a kezemben a kapros üveg és kábé háromszor annyi kapor zúdult ki belőle mint amit szándékomban állt beletenni. De nem is baj, az is tavalyi, fogyjon csak, kell a hely a frissnek.


Uborkamártás:
8-10 db kicsi savanyú uborka. A legjobb a kovászos, esetleg a sós, de szükség esetén csemege uborka is megfelel.
4-5 evőkanál olaj
2 evőkanál liszt
1 gerezd fokhagyma
kapor ízlés szerint, frissből egy csokor, szárítottból egy-két kanálnyi
víz, vagy húsleves a felöntéshez, kábé 3-4 deci
sóval csinján, az uborka sós
késhegynyi őrölt fehér bors

Az uborkákat vékony laskára kell vágni vagy lereszelni, az fokhagymagerezdet elpasszírozni vagy hajszálvékonyra szeletelni. Közben az olajból és a lisztből világos rántást készítek, amikor már kezd szinesedni, rádobom az uborkát és a fokhagymát. Elkeverem, hogy a rántás egyenletesen vonja be a zöldséget, akkor biztos nem lesz csomós. Apránként felengedem vízzel vagy húslevessel. Mindig csak egy kevéssel és egyfolytában kevergetem, amig fel nem rottyan. Akkor újabb öntet víz, egészen addig, amig kellő sűrűségű nem lesz. Hozzádobom a borsot és a kaprot, és még összerottyantom. ha kell, utána sózom. A legjobb valami hirtelen sült hús mellé adni, de én ma tócsnival ettem, azzal is nagyon finom volt.

Zorba - MÁO

Hála egyik barátnőm zsúfolt naptárának, ma este potyajeggyel nézhettem meg az Operaházban a Zorbát.
Nem is tudom hányadjára láttam már a balettet. Rengeteg hibát látok benne és mégis nagyon tetszik. Ebben nyilván nagyobb szerepe van Theodorakisz zenéjének és a történetnek mint a koreográfiának, de vannak nagyon szép pillanatai az előadásnak. Ma például Bubulina és Zorba első felvonásbéli kettőse tetszett nagyon. A címszerepet táncolo Merlo P-Andrea nyersessége és darabossága pedig már majdnem tökéletesen visszaadta azt a primitívségében is roppant összetett életerőt amit egy Zorbától elvárunk.
Az utóbbi években sokat fejlődött és sokat romlott is az előadás. Amire határozottan emlékszem, hogy amikor először láttam, akkor a bányajelenetben csak oldalról behajigáltak pár szál deszkát, az jelképezte az összeomlást. Mostanra egész komoly díszletelemek borulnak össze, így mégis kap a néző némi illúziót. Változott a zenei anyag is; először még teljesen felvételről ment a zene, most a Syrtos Együttes élő muzsikájára táncoltak egyes részleteket. Mondjuk, elég faramuci helyzet, mert ha már sikerült egy ilyen kiváló görög zenét játszó együttest találni, akkor a szimfonikus részeket is lehetne élőben játszani, sokat dobna az előadás szinvonalán. Nyilván drágább lenne, de hát az opera és a balett nem egy olcsó műfaj.
A szereposztásban beállt változások sajnos nem minden szereplőnél szerencsések.
Mindenesetre nagyon élveztem az előadást, Theodorakisz zenéjének egyszerűen nem lehet ellenállni. Mélyre, egész mélyre belenyúl az ember lelkébe, bele abba a rekeszbe ahol a gátlásainkat tartjuk és mire észrevesszük, már ki is húzza a dugót a tartály fenekéből. A gátlásaink meg szép lassan elcsurognak és vissza sem térnek addig, amig szól a szirtaki.
Erről jut egyébként az eszembe, hogy újra el kéne járni görög táncházba. Vagy tíz éve -amióta a másodállásom elkezdtem- nem volt szabad vasárnapom, teljesen elmaradtam a tánctól. Jó volt pedig. És azt hiszem, hogy a könyvet is ideje lenne újraolvasni.

A nap videóján pedig ugyan ki más lenne, mint Anthony Quinn és Alan Bates.
.

Tessék, nem is kellett sokáig kutakodni: minden vasárnap görög táncház Óbudán. Újpestről bringával csak egy ugrás (lesz, ha visszakapjuk az északi vasúti összekötő hidat)
.

Második kör

Fóton, jövő kedden.
Woww, ez most majdnem olyan jól esik, mint amikor valaki azt mondja, hogy szép a szemem.
Második körben benne lenni jó, trallalaa, tralllaallalllaaaaaaa!!!
Szép vagyok és okos, trallallalaaaaaaaa!!

Shit happens

Ezt ugyan Gryllus Dorka mondta az Irina Palm című filmben amikor a kurvalét rejtelmeiről filozofált, de kölcsönveszem, mert tökéletesen illik a mai napomra.
Nno.

:-) Szépjóestét!

Az történt, hogy ma állásinterjún voltam, nagyon komoly cégnél. Csak angolul álltak velem szóba és már a legelején megkérdezték, hogy tudok-e majd 1 hónapra Németországba utazni, képzésre.
Tudni tudnék, de gyanítom, hogy nem fogok.
Két állást pályáztam náluk, egy rendszer-tervezőit és egy teszt-mérnökit. Ez utóbbit nem tudom miért. Illetve tudom, B-terv, még a titkárnőség előtt.
Szombat-vasárnap egész nap bújtam a rendszertevezést, az UML-t, az objektumorientált szarokat, mert tudtam, hogy íratni fognak velem egy tesztet. Meg is íratták, csak a dolog ott bibis, hogy nem rendszertervezésből, hanem szoftver tesztelésből. Amiből ugye egy szót nem készültem. Annak idején ugyan volt róla egy előadás, de még az is lehet, hogy hiányoztam róla. Ráadásul angolul volt a teszt, a húszból öt kérdést nem is értettem. Halvány lila gőzöm sincs, hogy sikerült. Ez mondjuk nem újdonság, a vizsgáimról sem tudtam soha, hogy sikerültek-e. Be vagyok oltva tesztek ellen, nem tehetek róla.
Nno, maj' meglássuk.
Annyit mindenesetre tanultam belőle, hogy ha kihevertem a sokkot, kicsit utánanézek majd a szoftvertesztelésnek is.

Hanem; ha van nékem személyzeti ügyekben jártas olvasóm, igazán megírhatná kommentben, hogy mit akarnak megtudni az olyan kérdésekkel, mint: 'Could you please describe how you imagine your next five years?' avagy "Elmesélné, hogy képzeli a következő öt évét?"
Azt nyilván fel lehet vele mérni, hogy az illető milyen szinten beszéli az adott nyelvet, de biztos, hogy okos dolog ilyesmit kérdezni egy negyvenakárhány éves embertől? Hajszálon múlt, hogy el nem röhögtem magam, tényleg.

Nagyon elfáradtam egyébként. Szellemileg és fizikailag is. Soha nem voltam még bringával Budán, sikerült is úgy meg(nem)terveznem az útvonalat, hogy a déli hőségben oda-vissza meg kellessen másznom a Hegyalja utat. De megoldottam, odaértem időben, volt idő hűlni, a bevásárló központ mosdójában átöltözni, kicsit púderezkedni és szempillát festeni. Még unikum alakú marcipántortát is láttam. Ha sikerül azegy állás, lehet, meglepem magam eggyel.

Elfáradtam nagyon, és nem tudom mi van velem, egész nap ettem volna, iszonyúan kívántam a sós ételeket.

Ha már az Erzsébet híd környékén jártam, beugrottam a Puskin moziba megnézni az Irina Palm című filmet.
Mit ne mondjak, ügyes, nagyon ügyes. Gyönyörű művészfilmnek álcázva adja el a nagy semmit. Az ember úgy jön ki a moziból, hogy igen, most aztán megértette mi a szeretet, mi az önfeláldozás, közben meg egy nagy lószart, csak lenyomtak a torkán százakárhány percnyi giccset, igaz, nagoyn szépen körítve.
A film egy nagymamáról szól, akinek az unokája beteg és hogy fizetni tudja a soron következő műtétet, beáll egy kupiba Marok Marcsának. Szó szerint, az a dolga, hogy a falon vágott lyukon keresztül bedugott farkakat sikosítóval bekent kézzel jól megdolgozza és a spriccelő végeredményt egy paprzsebkendővel felitassa.
Az alaptörténet egyébként nagyon izgalmas, a színészi teljesítmények is kiválóak, a film mégsem ér többet, mint a készítése során elhasznált papírzsebkendők.
Egy gyomoforgatóan idealizált világot fest ugyanis.
Ebben a filmben a szereplőknek vagy nincs arcuk, vagy nagyon szép arcuk van.
A főszereplő ugye adott; egy alsóközéposztálybéli özvegyasszony, aki nem csak mondja, hogy bármit megtenne az unokájáért, hanem meg is teszi érte azt a bármit. Maggie a neve, ő teljesen rendben van.
A másik főszereplő Miki, a kupleráj tulajdonosa. Gyűröttebb az arca mint Charles Bronsoné, a szive viszont aranyból van. Mióta elhagyta a felesége (vagy harminc éve), Maggie az egyetlen nő, akiben meg tud bízni - bele is szeret rögvest. Ja. Mert a kuplerosok már csak olyanok. Még a konkurenciának sem akarnak rosszat.
A másik főszereplő Lujza, akit Gryllus Dorka alakít (kiválóan), és aki szintén azért lett kurva, mert nem volt más választása, hogy eltartsa a gyerekét.
Tulajdonképpen mind a három szereplő hiteles, csak így együtt valahogy sok ennyi lelki szépség - pláne, mivel nincs ellenpont. A többi lánynak nincs arca, nekik csak vonagló testük és tangabugyival fedett ánuszuk van.
A szolgáltatásokat igénybe vevő férfiaknak sincs arcuk, csak hörgéseik, nyögések, letolt nadrágjuk és orgazmusban rángatózó ujjaik vannak.
Itt még a konkurrencia sem igazán gonosz, túlzottan, sőt, meglepően könnyen leszerelhetőek.
Maggie-nek ugyan van családja, de a fiú iszonyú sablonosan borul ki, amikor megtudja, hogy az anyja mivel kereste meg a műtétre valót, a menye meg még sablonosabban bocsájt meg az anyósának mindent, amit addig utált benne.
A legjobbak tán a vén szatyor barátnők és a falusiakat megjelenítő boltosok karakterei. Ők legalább tökéletes példáját mutatják a prüd, kétszínú erkölcsű faszkalapoknak. Az egyik 'barátnőt' kifejezetten imádtam abban a jelenetben, amikor Maggie elmesélte, hogy mivel foglalkozik. Látszott a nő arcán, hogy másnap elindul, és keres magának egy helyet, ahol végre valódi, kétaraszos faszokat markolászhat.
Mindezzel együtt is sajnos azt kell mondanom, hogy a film csak a téma felületét kapirgálta meg és semmi újat nem mond. Azt ugyanis eddig is tudtuk, hogy a nők nem jókedvükből állnak kurvának.

A nap videóján Lujza (Gryllus Dorka) avatja be Maggiet (Marianna Faithfull) a marokmarcsaság rejtelmeibe. Spanyolul van, de szerintem tökéletesen érthető a jelenet.
.

+,-

+ gyors felfogású vagyok
+ könnyen tanulok
+ nagyon tudok koncentrálni
+ hamar feltalálom magam
+ minden kicsike tevékenységet el tudok helyezni egy nagy rendszerben
+ képes vagyok minimum 2, de inkább több lépéssel előre látni
+ képes vagyok visszagörgetni eseményeket és megkeresni a hibaforrást
+ észreveszem az összefüggéseket
+ fel tudom mérni, hogy egy rendsezrben kinek az érdeke a változás vagy a változatlanság
+ szinte minden üzleti folyamatban dolgoztam már, ismerem az alapfogalmakat
+ folyékonyan beszélek "emberül" és tudok annyit "számítógépül", hogy megértessem magam az informatikus kockákkal
+ kreatív vagyok. Tényleg.

Nno, a fentiekből egyértelműen kiderül, hogy engem az isten is rendszertervezőnek és -elemzőnek teremtett.
És most nézzük a mínuszokat:

- öreg vagyok pályakezdőnek
- nő vagyok
- tényleg csak alapfokon beszélek "számítógépül"
- az önbizalmam a béka segge alatt van
- csak akkor tudok koncentrálni, ha többé-kevésbé csend van körülöttem
- nem tudok, és ami még rosszabb, nem is akarok programozni
- az elméletet úgy-ahogy belegyömöszöltem a fejembe, de a gyakorlat az nagyon hiányzik



Hát maj' meglássuk.
A főiskolai tanulmányaimra visszagondolva abban viszont komolyan reménykedem, hogy nem sok olyan kocka szaladgál manapság, akik rendszerszervezésből meg tudták volna írni azt a diplomamunkát, amit én megírtam. Nem "úgy megírni", hisz annyira azért nem volt az jó, hanem egyáltalán, megírni, és nem csak ezt-azt öszeollózni. Ez persze nem jelent semmit, mert az egy nem túl jó főiskola volt. De hátha mégis. Kevés amit tudok, nagyon kevés, de egy vékonyka szeletkéjét lefedheti az igényeknek. Csak meg kell találnom azt a hajszálvékony szeletkét.
Olyan vagyok, mint a megijedt kisgyerek, aki énekel a sötétben.
Basszameg, tényleg egyszerúbb és gyorsabb lenne visszamenni titkárnőnek.
De nem, két hónapot adok erre magamnak. Ha nem sikerül, majd akkor.

Unom,

rettenetesen unom az UML-t és az objektumorientált izélgetést.
Biztos, hogy akarok én egy légitársaságnál dolgozni? Pláne, hogy Budán van. UML, + a fél városon keresztül kell majd magam verekedni, hogy odaérjek, jáhhááÁájjjjJJ!!
Az vígasztal csak, hogy ennek a lehetőségnek benne kell lenni abban az első pár tucatban, ami nem fog összejönni. Ergo, ha nem megyek el ide, akkor majd el kell mennem máshova, ahonnan kiejthetnek. Akkor meg már jobb rajta minél hamarabb túlesni.
Nem tudom, érthető-e.
Bezápult az agyam attól a sok szar osztálytól meg tartalmazástól meg függéstől meg komponenstől meg deklarációtól meg lószartól.
Nem tudom, hogy csinálom, hogy a klasszikus folyamatábrákat kisujjból rázom ki akármilyen bonyolultak, ezeket az objektumorientált izéket meg csak nézem, és halvány lila dunsztom sincs, hogy mit jelentenek. Illetve halvány fogalmam van, de az csak arra elég, hogy jól megijedjek tőlük.
Szerintem a hiba vagy az én készülékemben van, vagy az egyikhez jó tanárom volt, a másikhoz meg rossz.
Uhh, elfáradtam.

Elájulok,

bizisten, rögtön elájulok!
Viszem ki a kutyát, odanézek a már oly sokat szidott virágágyásra és nem hittem a szememnek!
Be van ültetve virággal!
De nem ám akárhogy, hanem gyönyörűen megdizájnolva, középen sárga bársonyvirág, körülötte lila petúniák, kifelé haladva mit tudom én, milyen virágok. Minimum kétszáz előnevelt palánta lehet, több tízezer forint értékben. Pont olyan szépek, mint a Margit-szigeten vagy a belvárosban.
Nem is tudom, mit mondjak, el vagyok bűvölve.

Angol házi

(1:38-nál érdemes megállítani a képet :-DD )

Gerilla kertírtók

Ezúton is sok szeretettel gratulálok az önkormányzat gyomláló különítményének ahhoz, hogy az idén már másodszor sikerült kiirtaniuk a sarki forgalomterelőben lévő virágágyásból az utolsó szálig minden dísznövényt.
Megint tarra mentek, a hülye faszkalapok.
A sarkantyúkának már 3-4 gyönyörű, kerek levele volt, a ricinus is kezdett túlnőni a gyomon. Még pár hét, és a virágok a tarack fölé nőttek volna. De nem, a közmunkások jöttek, nem néztek semmit, csak estek neki az ágyásnak mint bolond bornyú az anyjának.
Hát azt is nekik, a jó kurva édes anyjukat! Mi a faszért nem küldenek ezekkel egy kertészt, csak egyetlen darabot, aki megnézi mielőtt rámegy a sáskahad és megmutatja, hogy ezt szedjétek ki, azt hagyjátok benne. Nem azért az kábé ezer forintért amennyibe a beültetett virágmag került, de a kurva életbe, ha egyszer ők nem ültetnek bele semmit, akkor mi a faszért nyúlnak hozzá?? Vagy ha már hozzányúlnak, akkor miért tarolnak, miért nem elég mondjuk egy fűnyíróval karbantartani a gyomot??
Még az írástól is elment a kedvem, tényleg. Amit nem lopnak ki belőle, azt kiírtják hivatalosan.
Elképesztő.
Uhh, de mérges vagyok!
Még az a tányér hideg tökfőzelék sem tud megnyugtatni, amit az operából hazaérve magam elé fogtam.

Napirend

Akármit csinálok, valahogy mindig úgy alakul, hogy dél felé fejezem be a mindenféle karriertanácsadók meg állásközvetítők honlapjainak böngészését, a motivációs levelek fazonra igazítását és elküldését. Akármerről nézem, napi minimum három órát töltök olvasással, fordítással, mellékletek csatolásával, e-mailek küldésével.
Még csak egy hete kezdtem, de máris unom.
De nagyon ám!
Viszont ma bejött az első content-manager hirdetés. Valami internetes újságíró féleség lehet, de az is lehet, hogy csak a hirdetők szövegeit kell netre átültetni. Nna, majd meglátom. Szinte semmilyen követelményüknek nem felelek meg, kivéve a kimagasló íráskészséget és a "fluent english"-t. Ami kevés, mert kéne még hozzá a német is. Meg is írtam nekik, hogy nem én vagyok az ideális jelölt, de nálam jobb tollú írót aligha találnak :-)) Sőt, megadtam a színházas blogom címét, hogy ha nem hiszik, járjanak utána. Soha nem lehet tudni, hátha a pofátlanságom megtetszik valakinek :-))
Postán nem küldeném be, a fénymásoltatást és a bélyeget már nem merném megkockáztatni, de az e-mail ingyen van :-))

Meghívó

Laantól kaptam egy kedves meghívót. Aki teheti, jöjjön!!

Speeding up

:-) Szépjónapot!

Nno, megvolt az első interjú. Nagyon nem szerepelhettem le, az első rostán fennakadtam, két héten belül hívnak Fótra.
Közben pedig öt perce hívott az egyik nagy repülőtársaság (wowww!!), ecsémfacsiga, mindjárt angolul! Azt hittem, lenyelem a telefont. Elsőlegjobban azt akarták tudni, hogy miért is adtam be a pályázatomat, másodsorban pedig, hogy van-e akadálya annak, hogy egy-egy hétre külföldre utazzak. Mondtam, hogy meg tudom szervezni :-)) Oda hétfőre hívtak interjúra, nem húzzák el a processzust.

Az csak a baj, hogy én azt hittem, hogy ezek a személyzeti tanácsadók úgy működnek, hgoy segítenek nekem egy kicsit kitalálni magam. Felmérik a képességeim, ha szükséges, adnak pár tanácsot, például hogy bizonyos munkákért ennyit lehet kérni. Ehhez képest semmi ilyesmit nem tapasztaltam. Kéne egy olyan tanácsadó, aki az én érdekeimet képviseli, aki nekem segít állást találni. Vagy nem?
Basszus, nagyon régen voltam áru a munkaerőpiacon.

Mindenesetre van három napom, hogy egy kicsit felfrissítsem az UML ismereteimet. Mindjárt angolul, ha már....

Hanem, emberek, éppen akartam panaszkodni, hogy a társalgási tanfolyam amire beíratkoztam, egy kalap kakit ha ér. Ezt most visszaszívom, mert baromi jó, hogy pár hete péntekenként másfél órát csacsogok angolul. Az a 21000 ft életem egyik legjobb befektetése lesz, ha tényleg ennyire komolyan veszik a nyelvtudást. Márpedig komolyan veszik, öregem, be se hív, ha a telefonban megkukulok.

A nap kérdése

Basszus, most röghöz kötött vagyok, amiért nem akarok naponta Újpestről Törökbálintra ingázni, vagy egészséges önvédelem az, ha valaki nem akar napi négy órát utazással tölteni?

Bacher Iván: Klétka

Egy rövid részlet a regényből:
"Július 25-én reggel a sokat látott ágyon hevertek, kortyolgatták a kávét, amit Vera vitt oda, és a fiú csöndesen, dörömögő hangon lamentált. Az érvényesülés nehézségeiről beszélt, hogy nehéz annak, aki nem pesti egyetemen végzett, nehéz itt, ahol már eleve le vannak a lapok osztva...
- Persze -mondta a népművelő-, ti összetartotok, teljesen igazatok is van, összetartotok, én is ezt tenném, ha tehetném, teljesen igazatok van...
Erre Vera lassan kikelt az ágyból.
- Akkor most légyszíves, öltözz fel, és távozz - mondta, és pongyolába bújt.
- No ... de ....
- Nincs no de, Béluska. Kérlek, menj el.
- De én nem úgy értettem, nem pejoratíve ...
- Nem érdekel, hogy értetted. Én nem vagyok ti, nem vagyok mi senkinek. Én én vagyok. Nem nagy szám, tudom, de én akkor is csak én vagyok, és semmi más. És most te, nem ti!, te!, menj el, légy szíves.
A népművelő szegény, mi mást is tehetett volna, felöltözött és elment."


Elsősorban külföldi olvasóimtól kérdezném meg, hogy
1. értik-e?
2. ott, ahol élnek, mások értenék-e?
3. Ha nem, milyen szavakkal kéne kiegészíteni, hogy értsék?
4. ott, ahol élnek, elhangoznak-e hasonló párbeszédek?

A beszélgetés egyébként valamikor a nyolcvanas évek elején történt, de ez persze nem sokat számít, legfeljebb annyit, hogy azóta csak nőtt az esély az ilyesmire.

Szavazás

:-) Gombanevelő, csendesesős szépjóreggelt!

A jelek szerint senki nem akar velem kulturális járulékot fizettetni, sőt, még giccsadót is csak néhányan. A többség szerint nem hogy nem kéne a blogom után kulturális járulékot fizetni, de egyenesen részesülnöm kellene némi anyagi támogatásban. Az eredmény itt van.
Viszont teszek fel két új kérdést, mindkettő a munkakereséséhez kapcsolódik. egy új kérdést. (Azért nem kettőt, mert csak egyet enged a mikropoll.) Nem muszáj csak rám gondolni, a saját tapasztalatot is be lehet ikszelni, sőt. Kifejezetten kérem, hogy mindenki a saját becslését vagy tapasztalatát jelölje be és ne azt, amit kíván nekem.

Bacher-est - Spinoza

Régen voltam már legkedvesebb mai íróm felolvasóestjén, hiányzott is nagyon.
A szokásos felállás, Gyabronka József olvas, Bacher Iván zongorázik. Ezúttal kicsit Gyabronka is zenélt, a novellákba épített régi csasztuskákat énekelte és gitárral kísérte magát. Elképesztő a közönség reakciója, pillanatok alatt bekapcsolódik a Commandante Che Guevara dallamába, aztán, ahogy előjönnek az emlékek, a szövegébe is. Hiába, no, vannak dolgok, amik örökre rögzülnek az emberek memóriájában. Nem véletlen, hogy a zene a leghatékonyabb propagandaeszköz.
Az írások pont olyanok most is, mint ami miatt Bachert annyira megszerettem. Vagy egy édes, mosolyogtató kamaszkori szerelem történetét elmesélő novella utolsó előtti mondatába rejti bele az öklöt, ami keményen gyomron vágja a nézőt, de annyira, hogy könnybe lábad a szeme. Vagy pont fordítva, elkomolyít, elkeserít, de csak azért, hogy végül leírjon két szót, amitől a hallgató (vagy olvasó) azt érzi, hogy élni azért mégis csak érdemes, még akkor is, ha néha kicsit fáj.
Jó volt nagyon, imádom az írásait hallgatni.

Előadás előtt kaptam egy pohár frissen csapolt, hűvös Aranyfácánt és ketten megettünk egy adag hummuszt is. Finom volt az is, pont passzolt a sörhöz, remekül éreztem magam.
Sőt, még egy dedikálásra is szert tettem és két kicsit szúrós, ámde roppant szakállas puszit is kaptam.
Szóval az élet tényleg szép. Vagy legalábbis lesz még szép.
.

Segítsééééég!!!

Naná, hogy most hívtak a munkaerőkölcsönzőtől, még szerencse, hogy csütörtöki interjú időpontot kaptam és nem keddit.
Kérem, nagyon szépen kérem, gyorsan mondja meg valaki, hogy lehet a szemem alól a monoklit eltüntetni?????

Angol házi

Részlet a Closer című filmből:

Dan: - Did you fuck him?
... (rövid veszekedés, pasi kirohan, visszarohan, békülne)...
Alice: - Yes!
Dan: - But why him?
Alice: - 'cause he asked me nicely!


Hát ez az kérem, ennyire egyszerű ez! Én is csak azt fájlalom, hogy milyen kevesen tudnak elég kedvesen kérni.

Talár

Húbassz, ma kapom az íméltet, hogyaszongya:
"A diplomaosztó ünnepségen a végzős diákok ünnepi talárban veszik át diplomájukat. A talár fekete, közép hosszú, 3/4-es ujjú, elől egy kapoccsal összefogható."

Hát azt hiszem, hogy ez aztán tényleg egy életre szóló élmény lesz. A fene se gondolta, hogy ennyire komolyan veszik. Csak hasra ne essek abban a hülye slafrokban. Meg lehetőleg ne legyen negyven fok, mert egy kapocs ugye kevés arra, hogy én levegyem alóla a nadrágot.

Gombavadász HüPi(a köbön)

Tegnap gombászás közben sikerült felakadnom egy száraz faágon úgy, hogy a gally vége a bal szemem alá fúródott. Tegnap még csak-csak sikerült egy jeges borogatással és némi púderral úgy-ahogy eltüntetni, de ma reggelre már látszik, hogy a küzdelem reménytelen; a bal szemem alatt fél tojásnyi, nagy liláskék folt van, a közepén kis sebbel. Pont úgy nézek ki mint Kocsma Julcsa, akinek Piás Józsi egy hirtelen mozdulattal a szoknyája alá nyúlt és ezt a párja úgy torolta meg, hogy a elkapott a slojzin és jól megtépett meg összekarmolászott.
Basszus.
Most nem bánnám, ha a héte nem hívnának állásinterjúra.
Basszusbasszus!!

Eladott menyasszony - MüPa

Most először láttam a MüPában a gyermekeknek szóló keresztmetszetek sorozat egy darabját, és nagyon tetszett.
Kovalik Balázs kedvesen, egyszerűen, nagyon szórakoztatóan elmeséli a történetet, majd fiatal énekesek előadják a darabból a legfontosabb részleteket. A rendezés jópofa és nagyon kifejező. Ez mondjuk nem csoda, Kovalik tanítványok adnak elő Kovalik rendezéseket, szóval helyén van a dolog, nincsenek üresjáratok és kidolgozatlan jelenetek. Akinek gyereke van és meg akarja ismertetni az opera műfajával, feltétlenül kövesse figyelemmel ezt a sorozatot. Az egész alig több mint egy óra, vicces, változatos, nem erőlteti meg a gyerek figyelmét. A szülőjét sem egyébként, de hát ez családi előadásoknál igazán alapkövetelmény, hogy mindkét korosztály élvezze.

Mivel fiatal énekesek szerepelnek, a műsor nem csak a darabról ad keresztmetszetet, de az énekes utánpótlásról is.
Döbbenetesen vegyes a kép.
Természetesen szép hangú, kiváló szerepformálású, született tehetséget ugyanúgy lehet hallani, mint huszonévesen már tönkrement, lebegő, szirénázó hangot. Ez egészen dermesztő egyébként, én nem tudom, mi történhetett ezekkel a gyerekekkel, de valamit sürgősen csinálni kéne. Hacsak nem akarjuk zeneakadémiai keretek között termelni a pályára alkalmatlan -és ezért valószínűleg élethosszig boldogtalan- énekeseket. Vagy el kell tanácsolni azokat akik nem elég tehetségesek, vagy "csak" nem bírják az iramo, vagy ki kell rúgni azokat a tanárokat, aki ennyire tönkreteszik a tanítványaikat. Mindkét eset lehetséges ugyanis, nem tudom eldönteni, hogy ebben az esetben melyikről van szó. De az ég szerelmére, valamit csináljanak, nem viccelek, életekről van szó! Ha nem elég tehetséges a gyerek, akkor nem szabad hitegetni, ha meg tehetséges, csak tönkretették a hangját, akkor meg a tanárt kell úgy kibaszni az akadémiáról, hogy a lába ne érjen a küszöbhöz.


Más:
ma volt egy Don Carlos is, de ezt most inkább kihagynám, tegnap már eleget fikáztam, a mai még annál is gyengébb volt.
Hanem, hogy én mit futottam ma!!
Háromkor kezdődött az Eladott menyasszony, egy órakor indultam. Fél háromra kényelmesen odaértem. A "kényelmesen" persze nem azt jelenti, hogy ne melegedtem volna ki, naná, szakadt rólam a víz. Vártam pár percet, átöltöztem, a mosdóban elkezdtem sminkelni. Áttörlöm az arcom, kihúzom a szemem, megint gyöngyözik a veriték a homlokomon. Újra megtörlöm, áthúzom rajta a púderecsetet, spirálozom a szempillám, közben nagy, kövér izzadtságcsepp kezd nőni a szemüldökömön. Nno, hagyjuk. előadás után éppen elkapott a délutáni nagy vihar, sikerült majdnem bőrig áznom. Az egyszer már átizzadt bőrra megázni, mit ne mondjak, minden bajom volt. Hazamenni lezuhanyozni és átöltözni persze nincs idő, 6-kor kezdődik a Don Carlos, oda kell érni az operába. A mi gyönyörű, 125 éves Operaházunk II. emeleti páholyának legmélyébe, ahol friss levegő semmi, ami mégis bejön, az a földszintről szivárog fel, legalább harminc fokos és csak annyi oxigén van benne, amit a támlásszékek nézői meghagytak.
Nno, lényeg a lényeg, hogy a II. felvonás közepe felé már erjedtem.
Soha többé nem csinálok ilyet, iszonyú kellemetlenül éreztem magam. Unalmas előadás, háromszor átizzadt és egyszer megázott bőr, hát mit ne mondjak, pocsék érzés volt.

Don Carlos

:-)) Szépjóestét!
Csak címszavakban a ma esti előadásról.
Az est legszebbje egyértelműen Sümegi Eszter Erzsébete volt. Édesjóistenem, tényleg nem tudom máshogy kifejezni. Olyan jó, annyira nagyon jó egy olyan szopránt hallani, aki az alsó és felső régiókban is egyaránt uralja a hangját és aki nem sikítja, hanem kiénekli a magasságokat. A figura is megvan neki, az érzelmek is, nagyon élveztem az alakítását. Brava, brava, brava!!
Páncél Éva Ebolija sajnos egyáltalán nem tetszett. A művésznőnek ma este nagyon erőltetetten szóltak a magasságai, egy-két dolgot mintha el is mismásolt volna. Ebben nem vagyok ezer százalékig biztos, régen hallottam ugyanis a darabot, nem emlékszem minden hangra. De az biztos, hogy a ma esti Eboli után erős hiányérzet maradt bennem.
Kiss B. Attila Don Carlosa az én ízlésemhez túl egzaltált, túlságosan lúzer. Ebben persze benne van az is, hogy én ismerem a történelmi hátteret és tudom, hogy a Carlos figurájához modellül szolgáló Don Juan -aki egyébként II. Fülöp balkézről való gyermeke volt- bizony nagyon is határozott és tehetséges fiatalember volt - amig az apja meg nem mérgeztette. Szóval én Don Carlossal mint figurával nem vagyok kibékülve, és az én elképzelésemet ugyebár legfeljebb csak én tudnám leénekelni - már persze, ha tudnék énekelni, és legfőképpen, ha tenor lennék. Még szerencse, hogy nem vagyok :-))
Anatolij Fokanov Posája a II. felvonásra melegedett bele a szerepbe, onnantól hozta a tőle megszokott, magas szinvonalat.
Cserhalmi Ferenc Fülöpje öreg és beteg. Ami a rendező elképzeléseinek akár meg is felelhet, de hallani kellemesebb lenne egy középkorú, élete és hatalma -és persze hangja- teljében lévő Fülöpöt.
A többieket most inkább hagyjuk. Pontosabban még annyit, hogy a jó operaház arról (is) ismerszik meg, hogy kis, akár egymondatos szerepeket is jó hangok énekelnek benne. Nos, a Magyar Állami Operaház sajnos bizony messze áll a jótól.
A nap videóján Karita Mattila énekli Erzsébet áriáját 1996-ban, a Théâtre du Châtelet-ben. Vezéynel Antonio Pappano:
.

Kérés

Add, kérlek, add, hogy sikerüljön ez a fóti állás!
Pontosabban, hogy EZ a fóti állás sikerüljön.
Vagy ha ez nem, akkor valami dunakeszi vagy gödi vagy valami hasonló.
Léccci, léccci, léccIiiiiii!!!

Húbazmeg, életemben nem hittem volna, hogy örülni fogok annak, hogy a bokszolóorrú szépfiú annak idején meghatott annyira, hogy neki is megcsináljam a projekt-menedzsement háziját. Négyes lett, még mondta is, hogy ennyire jót azért nem akart, mert a tesztje az éppenhogy sikerült, arra ugye nem ülhettem be helyette, mert se boxolóorrom nincs, se csinos fiú nem vagyok.
Most viszont bátran be merem írni, hogy igen, tudok projektet tervezni.
Majd legfeljebb kiderül, hogy mégse. Na bumm. De szerintem el fogom tudni titkolni és két hét alatt úgy belerázódok, mint a sicc.

Viszont annál jobb most aligha történhetne velem, mint hogy Budapest 20-30 kilométeres vonzáskörzetében találok munkát.

Szépasszony gyömbéres gombaszósza

Hozzávalók 2 adaghoz:
2 tányér bármilyen formájú kifőtt tészta
20 deka bármilyen gomba (lehetőleg a már megfeketedett lemezű, fonnyadt, kukacos példányokat válogassuk ki hozzá)
1 kis fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
csipet só
1 pohár tejföl (nem baj, ha nincs)
1 csokor petrezselyem (el is maradhat)
Legalább két egyforma fűszeres üveg, az egyikben fehér bors, a másikban őrölt gyömbér legyen. Az egyforma fűszeres üvegek száma természetesen egyéni ízlés kérdése, nem szükséges a recept minden utasítását betartani.

Elkészítés:
A gombákat megtisztítjuk, apróra vágjuk. Kanálnyi olajon megfonnyasztjuk a szintén apróra vágott hagymát, rádobjuk a szétnyomott fokhagymát, megsózzuk. Hozzáadjuk a gombát, lefedjük, puhára pároljuk. Ha már kész, eltévesztjük a fűszeres üveget és fehér bors helyett megszórjuk egy teáskanál gyömbérrel. Amig összefő, addig eldönthetjük, hogy a mártásunkat rögtön kiöntjük, vagy előbb elnevezzük mondjuk "Gombamártás mandarin módra", vagy "Szépasszony gombája" vagy valami hasonló blikkfangos névre. Ha az átnevezés mellett döntöttünk, a tejfölt már ne adjuk hozzá a szószhoz, mert arra még szükségünk lesz, hogy meglocsoljuk vele a szósz nélküli kifőtt tésztát.

Gyorsmérleg

Tegnap 7 álláshirdetésre küldtem be önéletrajzot.
Ebből eddig négyet olvastak el és kettőre kaptam automatikus választ, hogy megkapták, elkezdték feldolgozni, majd szólnak. Mind a két válasz ugyanattól a közvetítő cégtől jött.
Az arányok még rosszabbak, mint amire számítottam. Mert arra gondolnék, hogy aki hírdet, az minimum összegyújti a jelentkezéseket. De nem, még azt se, ki se nyitják a postafiókot.

Turandot

Nem nagyon akarnék senkibe se belemászni, de annyit azért megjegyeznék, hogy ha egyszer egy darabra nincs alkalmas énekesgárda, akkor azt a darabot nem kell játszani!!
Basszus, nehogymá' fogatlan császárt, kivénhedt minisztereket és legfőképpen a rekeszeit kímélő Turandotot kellesen már hallgatnunk a pénzünkért!
Félreértés ne essék, tisztában vagyok vele, hogy a Turandot címszerepe egyike a leggyilkosab szerepeknek. Pár előadás le tud amortizálni egy énekesnőt, ezzel egy életre tönkre lehet tenni a hangszálakat. Ma az egész világon jó, ha féltucatnyi énekesnő van, aki Puccini kegyetlen szólamait a hangszálak károsítása nélkül le tudja énekelni. Azért mondom, hogy ha nincs ilyen énekesnőnk, vagy nem ér rá, akkor nem kell játszani a darabot!!
Nno.
Hogy jót is mondjak, ma Molnár András kimért és számító alakítása végképp meggyőzött arról, hogy ebben a darabban nem Turandot az, akinek jégszíve van. Ő szegény csak cipeli magával mindazt a szégyent és fájdalmat, ami a nőket a történelem során érte. Mivel nem akarja mindezt újra átélni, elzárkózik a férfiaktól. Ebben a sztoriban Kalaf az, aki jéghideg számítással, higgadtan szerez magának egy királyságot az elveszített hercegsége helyett. Molnár egyébként hangilag remek Kalaf volt, övé volt az este egyetlen, művészileg értékelhető teljesítménye.
A nap videójának legyen itt Marton Éva Turandotja 1983-ból. Csak hogy halljuk, miért is olyna elképesztő nehéz ez a címszerep. nem is tudom, mit gondolt Puccini, amikor ezt a szólamot megírta.

A nap kérdése

Vajh érdemes-é megírnom a konzulensemnek, hogy éppen van szabad munkakapacitásom, és ha tud céget, akik tehetséges, SSADM-ben jártas rendszervezőt keresnek, akkor gondoljon rám?
A legjobban egy néhány hónapos megbízásnak örülnék egyébként, csak kipróbálni, hogy tényleg olyan fene nagy tehetségem van-e, mint ahogy azt a vizsgabizottság tekintetéből kiolvasni véltem.

Művészlélek

In medias res ezzel a szóval jellemzett engem egy húsz éve nem látott barátnőm a férjének.
Tényleg vagy 18-20 éve láttam utoljára. Ő jött fel Pestre rendőrnek, én meggondoltam, pontosabban hallgattam a fiúmra, aki nagyon nem akarta hogy jöjjek. Életem első és utolsó komoly döntése volt, amit hagytam, hogy egy férfi hozzon meg helyettem. Fél év múlva már látni sem bírtam szerencsétlent, újabb pár hónap múlva meg már az is világos volt, hogy abban a városban én megélni nem tudok. Úgyhogy mégiscsak Pest lett a dolog vége, csak nem a biztos közalkalmazotti állás, hanem pincemúhely, gmk, bedolgozás, kisszövetkezet, évtizedig tartó szerencsétlenkedés.
A csajt nagyon csíptem, azon a helyen alig volt hozzá hasonlóan jóindulatú, jóhumorú ember. Egy kezemen meg tudom számolni, ott mindenki pletykált, fúrt, irígykedett.
Ma meg állok a gombaszakértő előtt talpig macskanadrágban, a bokámon még vöröslöttek a csaláncsípések, ez a nő meg ott áll egy kisgyerekkel és néz. Én is néztem, tudtam, hogy ismerem, de nem ugrott be. Aztán beengedtek, kerültem-fordultam, megint összefutottunk, megint néz, megint visszanézek, és ő szólított meg, hogy "Hilde?". Hát az vagyok, de ne haragudj, nem ugrik be honnan ismerlek. Aztán mondta a nevét, na, az már elég volt a beazonosításhoz, ajjaj, ő volt az, csak szőkítés és házi dauer nélkül.
Bemutakozás után ő mondta a férjének, hogy "na, majd meglátod, micsoda jópofa egy csaj a Hilde, egy igazi művészlélek..."
Hogy létezik, hogy húsz év távlatából ezt találja a legjellemzőbbnek? Akkoriban lettem technikus, meg KISZ-titkár, meg egyébként is, akkoribna még se a műveltségem, se a kultúrám, semmi nem utalt arra, hogy engem a varráson meg a pasizáson kívül bármi más is érdekelne.
Ha meg mégis, ő honnan tudta? és én miért nem tudtam?
Sőt, miért nem tudom még most se?
Mi a szentszarral pocsékoltam én eddig az életem? És mivel fogom pocsékolni ezután?

Átok

arra, aki feltalálta a női borotvát!
De tényleg!
Miért kell nékem ápolatlan jetinek éreznem magam, ha van a lábszáramon és a hónom alatt néhány szőke pihe? Nem, nem göndör fekete bozót, hanem pár szál pihe!
Arról nem beszélve, hogy ....
Ehh, hagyjuk.
Dögöljön meg, aki kitalálta, hogy a nőknek borotválkozni kelljen.

Poétikus hangulatban

Ott élek, ahol csikkeket virágzik az aszfalt és ahol a nap utolsó sugarai a szemközti ház műholdas antennájáról verődnek vissza.

Csodálom, hogy az emberek nem őrülnek ebbe bele.

Szavazás

:-) Szépjóreggelt!
Ma a szavazatok száma átlépte a kilencvenet, így végeredményt hírdetek. Szűk körű közvéleménykutatásom szerint a szavazók 52 %-a szeretné, ha a Parlament létszámát felére csökkentenék. 5 % hagyná a honanyák és honatyák látszámát a jelenlegi, 386 fős szinten.
A maradék 42 % nem statisztikai hiba, ők még erőteljesebben, harmadára csökkentenék a látszámot.
Nno.
Nem véletlenül tettem én fel azt a szavazást április 1-én.
A szavazás eredménye itt ellenőrízhető.

Viszont kezdek rákapni a demagógia ízére, ezért új szavazást hirdetek, méghozzá a tervbe vett, az internetet terhelő kultúrális adóról.

HörrRRrrr!!

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Kilélegez
Belélegez
ki
be
ki
be
ki.

Nno.

Csak rögzítem a rideg tényeket:
2008. április 4-én az önkormányzat közmunkásai "kigyomlálták" a ház előtti kis virágágyást. Az utolsó szálig mindent kiszaggattak belőle, azokat a csenevész cserjéket is, amiket még ők ültettek, és azokat az évelő virágokat is, amiket mi, a környékben lakók. Az utolsó szálig minden zöldet kiszedtek, kopaszra tarolták a talajt.
4 nap múlva ezt-azt beültettem, emezt-amazt elvetettem. Közben más gerillakertészek is akcióba léptek, valaki(k) mentát és még néhány fűszernövény féleséget ültettek ki az egyik sarokba. A magról vetett sarkantyúka és valami margarétaféleség már kikelt, a többinek még nem látom nyomát. A gyöngyvirág és a három kis bokorba elosztott varjúháj megeredt, már éppen kezdett bokrosodni.

Mondom; kezdett.
Ma, május 7-én reggelre ugyanis ellopták.
Egyszerűen eltűnt, kis gödröcskék mutatják, hogy ott valamikor valami növény volt. Még egy hónapig sem bírta.

Csinálni bármit is, Magyarországon.
Élni bazmeg, Magyarországon.
Hányok.

Tudat alatt vezér ... vagymilyaszösz

Hetek óta figyelem magamon azt, hogy hogy viselkedek séta közben, társaságban.

Az utóbbi tíz évben már leszoktam arról, hogy szóval tartsak egy társaságot. Illetve hát eleinte szokatni kellett magam, aztán egyszercsak már nem is kellett figyelnem, ment magától.
Elhallgattam, úgy el tudok lenni 3-4 ember között, hogy legfeljebb csak hümmögök.
Mostanában új dologra figyeltem fel.
Ha hárman vagy többen sétálunk, mindig középen találom magam. Tökmindegy, hogy milyen az ivararány, valahogy mindig én kerülök középre és a többiek az én két oldalamról, rajtam keresztül beszélgetnek egymással. Én persze nem akarok központi figura lenni, ha észreveszem magam, szép lassan elkezdek manőverezni. Lemaradok, behívom a kutyát, orrot fújok. Legjobb, ha pocsolyás helyen vagyunk, mert akkor úgyis libasorba kell rendeződni és utána simán beállhatok a többiek bal vagy jobb oldalára. Férfiakat azért szeretem valahogy a bal oldalamon tartani, a nőknek meg, mivel nálam -ha csak pár évvel is, de- idősebbek, hát tiszteletből próbálok nekik balról maradni. De aztán eltelik pár perc, lehet be is kapcsolódok a csevelybe, és ismét azon kapom magam, hogy megint én vagyok középen. Fogalmam sincs, miért van ez. Ma megszámoltam, nem egészen egy óra alatt háromszor manővereztem ki magam középről, csak azért, hogy pár perc múlva megint ugyanott legyek.
Nem véletlen hát, hogy dunsztom sincs mihez kezdjek magammal. Jó nagy katyvasz lehet a fejemben.

Művészet+üzlet+politika

Egy komolyzenei fórumon felszedett információ(*) hatására a hétvégén Granéra pattantam és lóhalálában, villámokkal terhelt, sötétlila macskanadrágos viharfellegként elkerekerekeztem a fukarságunkra számító nagy műszaki boltba.
Amit kerestem persze nem volt, viszont ha már ott voltam, szétnéztem. A legelső, amibe belebotlottam, az a gondolákba hányt akciós DVD-k között 995 ft-ért árult nagy nemzeti operafilmünk volt. Az inkább a készítése körüli botrányokról elhíresült, mint a művészi értéke miatt méltán híressé vált Bánk bánt akciós áron, Jackie Chan és Piedone filmek között árulják.

Most mit mondjak?
Pontosabban; mit ne mondjak?
Elköltöttünk rá majdnem 800 milliót, vártuk mint a messiást, azt hittük, hogy végre lesz egy szép és méltó feldolgozása a Nagy Nemzeti Operánknak, amit majd büszkén vihetünk ajándékba zeneszerető külföldi barátainknak.
Hát tévedtünk.
Ahhoz képest, mint amennyibe került, iszonyú lapos lett. Még az Operaházban is megszervezik, hogy Melinda kisfia egy valódi kisgyerek legyen, a filmben viszont egy pólyába csomagolt csutkababát nyomtak szegény nő kezébe. Bánkot mindenféle kameratrükkökkel sikerült valóságos gnómnak mutatni. A balettbetét még szarabb, mint amit az Operaházban adnak, pedig hát azt hittem, hogy annál gyengébb táncbetét nem lehet. Sorolhatnám még a rendezői és operatőri sablonokat, az illúzióromboló hibákat, de minek.

Megvenni persze minden hibája ellenére is érdemes, mert van benne szép hangú Bánk és Petur. Gertrudisunknak sajnos vagy 5-6 évvel későn jött ez a film, Melinda szép, de semmi különös, legalábbis amikor láttam, a mozi terében elveszett a hangja. Hátha most DVD-ről jobb lesz.

De azért mégiscsak borzasztó, hogy mindez a 800 milla és a hozzá kapcsolódó remények és várakozások most ott vannak fukaréknál, Z-kategóriás akciófilmekkel, thrillerek többedik feldolgozásával és koppintott rajzfilmekkel egy gondolában.
És nem az a borzasztó, hogy ott van, hanem, hogy annyit is ér.




----------------------------------
(*) azt írták, hogy nem egészen 10.000 ft-ért lehet kapni komplett Ringet, Baremboim-mal. Hát, mit ne mondjak, naná, hogy nem lehetett.

Wanted

Kaptam ajándékba néhány darab Snow Lotus of Heaven teát. Kis, kerek golyóvá formált fűcsomónak látszik, csodálatos jázminillata van és amikor leöntik forró vízzel, kinyílik, mint egy virág. Ezért is nevezik lótusznak. Nem is bögrében vagy csészében kell forrázni, hanem tálkaszerű csészében. Mivel nekem olyan nincs, hát műzlistálból iszom .-))
Csodás, friss íze van, az intenzív jázmin illat egy kellemesen fanyar gyümölcsös aromával dúsul. Nagyon beleszerettem, de sajnos magyar oldalakon nyomát sem találtam, és abban a néhány tea- és édességboltban ahol rákérdeztem, nem is hallottak róla. Barátnőm Vietnamból hozta, szóval ő sem sokat tudott segíteni :-(
Ha valaki tudja, hogy Magyarországon hol lehet ilyet beszerezni, kérem, ossza meg velem.

.

A rövidlátás diszkrét bája

A Vértes felé menet útközben a barátnőm megkért, hogy nézzem meg a térképen, hol kell lekanyarodni az M1-ről. Szégyen vagy nem, de nem láttam a betűket. Mozgott is az autó, és ugyan csak 1 dioptriás olvasó szemüvegem lenne, ha nálam lett volna, de az már bőven elég ahhoz, hogy a térkép apró betűi összefussanak.
Azért persze csak megtaláltuk, hogy Bicskénél kell lekanyarodni.
Autóztunk tovább, barátnőm elöl a kormánynál, én a hátsó ülésen, a kutyákkal.
Elértünk egy pirinyó kis faluba, vagy tán nem is falu, csak valami útelágazás, Kotlóhegy a neve. Barátnőm fogja a térképet, keresi hogy hol vagyunk, mikor érünk a találkozási ponthoz. Nézi, forgatja, hát itt bizony nincs Kotlóhegy, tán rossz felé kanyarodtunk. Én a hátsó ülésről odapillantok a kormányra terített térképre és már láttam is, mondtam is, hogy dehogynincs, ott van a jobb gyűrűsujjad körme fölött három centivel.
Hehe.
Édes.
Szerintem mégiscsak keresek inkább egy ortopéd orvost, aki vagy fél méterrel megnyújtja a karom. Mégiscsak kényelmesebb, és ráadásul mindig kéznél is lenne, nem úgy, mint a szemüveg.

Kutyafáradt fáradtkutya

:-) Szépjóestét!
Ritka szép napom volt.
REggel elindultunk a Vértesbe, a főszervező azt mondta, hogy egy 2-3 órás sétaút. na most ebből az let, hogy 9-kor indultunk és délután 5-kor értünk vissza a kocsihoz. Közben persze reggeliztünk, ebédeltünk, egy vendéglőben ittunk egy förtelmes, porból készült kapucsínót és még el is tévedtünk. Szedtünk egy nagy kosár gombát. Van benne minden, rengeteg fattyú- és cseh kucsmagomba, óriási ízletes kucsmagombák, vagy három kiló prisztic, pár darab barna csészegomba és májusi pereszke. Képeket most nincs erőm linkelni, a minimum hat órás kemény hegyi gyaloglásban nagyon kellemesen elfáradtam. A kutya azonnal kinyúlt, úgy aludt el, hogy a tátott szájában ott maradt a félig megrágott csont. Mindnyájan rettenetesen élveztük, senki sem nyafogott, senkinek nem törte fel a lábát a cipő, senki nem pánikolt amikor elveszítettük a sárga jelzést. Ha valaki gombát talált, az is örült, aki egyébként nem szereti és a végén azért ő is elkért mindenből 1-1 darabot, hogy otthon megmutassa.
Gyönyörű helyeken jártunk, most csupa virág az erdő. Egyik helyen valami kutyatejféle sárgállik, aztán ugyanez a növény, csak lila árvacslánnal vegyesen, aztán valami égszinkék bojtocska féleség borít be egy domboldalt, mohos sziklák, gyönyörű. Különösen a vége felé volt egy ihletett félóra. Egy meredek kaptató után elég hosszan a hegygerincen vezetett az ösvény. Alul virágszőnyeg, hatalmas, karcsú, szürkés szálfák, felül a smaragd tavaszi lomb, afölött meg az azúrkék ég. A fák koronáján átszűrődött a a Nap és a fényfoltokban felragyogtak a színek. A sötétszürke fatörzsek ezüstösen csillogtak, a sárga, hófehér és lila virágok felragyogtak, a zöld leveleken pedig úgy játszott a napsugár, mint a tenger hullámain. Tán még a madarak is gregoriánt énekeltek, lélegzetelállító élmény volt. Körbe voltunk zárva fákkal, és mégis végtelennek éreztem a teret, mert a fák törzse mögött, szemmagasságban is átsejlett az ég. Nem lehet elmondani, nincsenek rá szavak, hogy milyen ihletett negyedórát töltöttem ott a hegygerincen.
Arról nem beszélve, hogy a jó kis zihálós kaptatók végén éreztem, ahogy a tüdőmből ürül ki a mocsok. Az út végére úgy éreztem, hogy a légjárataim és a bőröm pórusai majdnem olyan tiszták, mint a friss tavaszi levelek.
Csodálatos volt.

Két kis falucskán mentünk keresztül.
Az egyikben gyönyörűen helyreállított, sváb parasztházak vannak, a legrégebbi felirat 1742 volt. Hatalmas, ápolt kertek, virágtenger, de talán minden harmadik vagy negyedik házban laknak, a többi nyaraló.
A másik egy csiricsáré kis falucska, az is szép. Hatalmas, vadonatúj, erkélyes, ballusztrádos, stukkós, három-négy szintes, kastélynak is beillő házakkal. Ott mondjuk pezsgett az élet, úszómedence, saját játszótér, tényleg minden nagyon szép volt.
Hát nem tudom.
Azért jó, hogy vannak helyek, ahol így is lehet élni.

A reklám helye:
Kábé 6 órát gyalogoltunk, a nemrégiben fél áron vásárolt zetorszandálom ismét kitűnőre vizsgázott. Vastag talpa van, amin nem érződnek át a kövek, mégis nagyon rugalmas, jól tapad, még a nedves agyagon sem csúszik. A képen nem látszik, de a bőrszíjak alatt gumírozott bélés van, ami miatt alkalmazkodik a láb formájához és ráadásul engedi mozogni a lábcsontokat. Remekül tartja a lábfejem, és az orrán lévő bumszli is nagyon jól jön, mert pár gyökérben azért ma is megbotlottam, meg sem kottyant. Más szandálban még a körmöm is ottmaradna. Szóval nagyon jó vásár volt, aki szeret kirándulni, annak jó szívvel javaslom, mert megéri. Hat órás hegyi gyaloglás után sem a talpam, sem a bokám nem fáj, sőt, még a térdem sem, ami pedig nekem a leggyengébb pontom. Homokos és kavicsos utakra persze nem alkalmas, de erdőbe tökéletes. Ma egyszer kellett megállnom, hogy valami ágdarabkát kivegyek a talpam alól.
Jól elfáradtam, paplan alá velem, már gömbölyödök is össze.