... már ha egyáltalán létezik ilyen. Basszameg, ma jött meg az erkölcsi bizonyítványom és amikor kinyitottam, csak annyit láttam nagy, vastag betűkkel nyomtatva, hogy "nem...". Amilyen HüPi vagyok, ezt egyből úgy egészítettem ki, hogy "nem erkölcsös"(*). Na nem a nemi erkölcseim rossz megítélésétől félek, sokkal inkább az van bennem, hogy nem sok embert szoktak hajnalonta bilincsben elvezetni a rendőrök. Anyátokat basszátok meg, faszkalap kis hivatalnokok, így kell egy normális emberből és lelkiismeretes állampolgárból idegroncsot és anarchistát csinálni. Nno. Úgy látszik, ettől az ügytől én már soha nem szabadulok meg. Kísért, nyomaszt, rémálmokat és pánikrohamokat okoz. Ha most az USA-ban élnék, jól beszereznék egy szakvéleményt aztán beperelném ezeket a kis gennyládákat. Lehet egész életemben vígan élhetnék a kártérítésből. Uhh. Kilélegez. Belélegez. Ki... Be... Nno, már jobb.
Nagyon szeretnék már egy héttel öregebb lenni. Szerintem pénteken már fogom látni, hogy jó lesz-e nekem ott, az új munkahelyemen. Már be van csomagolva a bögre, a kiskanál, a koffeinmentes kávé, cukor, fogkefe, kisméretű törölköző. Az íróasztal sarkára való virággal és a térdeplőszékkel azért még várok a jövő hétig :-)) Kivasaltam egy csomó nadrágot és blúzt. És most döbentem rá, hogy a fehér bugyijaim úgy megnyúltak és elkoptak a mosásban, hogy azokat nem nagyon vehetem már fel vékony vászonnadrágok alá. Márpedig ilyen melegben más nem nagyon jöhet szóba, úgyhogy spórolás ide vagy oda, holnap az első (pontosabban a második) utam egy fehérnemű boltba fog vezetni. Vagy átfestem a nadrágjaimat világoskékre, halványzöldre, vajsárgára és barackrózsaszínre, mert azok a bugyik teljesen jó állapotban vannak. Vajh, mi lehet ennek a titka??
Holnap este már remélem nyugodtabb leszek. Addig is tessenek olvasni Sieglindét, aki nekem apáról hugom. Tiszta szerencse, hogy Wotan annyifelé csöpögtette magját.
--------------------------------------- (*) a szövegben az szerepel, hogy "bűnügyi nyilvántartásban bűntettesek nyilvántartásában nem szerepel". Csak a félreértések elkerülése végett :-DD
:-((( Ez az utolsó jólesően nyújtózkodós, vakaródzós, kávékavargatós, Duna bámulós, kényelmesen öltözködős, molyolós, tötyörgős hétköznapi reggelem. Holnaptól kezdőnek az ágyból kipattanós, kávét tűzforrón felhörpintős, nadrágba messziről páros lábbal beleugrós, szandált félig becsatolós, kutyát sétából hazarángatós, rohanva sminkelős, buszhoz rohanós reggelek. Jajj. Végül is, az én koromban még ez a normális és hálát adhatok a sorsnak, amiért megengedhettem magamnak ezt a kis lazítást. 15 évvel ezelőtt is volt egy ilyen laza évem, az is nagyon jót tett, utána egy teljes életforma-, sőt, életcél váltást tudtam megcsinálni. Jó volt ez az elmúlt év nagyon, hála és köszönet érte, hogy megtehettem. Tényleg nagyon szerencsés ember vagyok. Ami meg most jön, hát az remélem, hogy jobb váltás lesz minden eddiginél. Bízok benne, hogy jó döntést hoztam, hogy jó helyem lesz, meg fognak becsülni, és pláne hogy nem fognak kizsigerelni. Én is mindent el fogok követni, hogy hasznossá tegyem magam. Ma még van egy szép lustázós napom, igyekszem kihasználni - például azzal, hogy kivasalok pár tucat blúzt, hogy ezzel is könnyítsem az elkövetkezendő reggeleimet.
A nap videóján Mozart Figaro házassága című operája I. felvonásában Bryn Terfel, mint Figaró üdvözli Cherubinót abból az alkalomból, hogy az ifjú legény katonának áll. Érdemes figyelni a Figaróból áradó jóindulatot és elégedettséget. Sejthető, hogy nő van a dologban és a kamaszfiú némiképpen zavarta borbélyunk érdekeit :-)) A New York-i Metropoliten opera zenekarát james Levine vezényli.
:-) Szépjóestét! Régen írtam itt olyat, hogy piszokul elfáradtam, de ma ez történt. Ma 21 üveg meggybefőtt leszárazta és megmosta magát, a hozzávaló üvegek is megmosódtak, a szirup kimérődött megfőtt, a meggy bemászott az üvegbe és végül a legnagyobb, csak kocsonyafőzéshez és befőzéshez használt óriáslábasomban hetesével kidunsztolkódott. Közben valahogy két kiló uborka is megmosódott, ötliteres üvegbe szép katonásan bemasírozott, némi fokhagymával, egy csípős paprika csumájával és két köteg kaporral megfűszereződött, forró sós vízzel felöntődött és amikor langyosra hűlt, egy szelet valódi kovászos kenyér csücskével megkoronázódott. Három nap múlva olyan kovászos uborkám lesz, de olyan, hogy nem győzök majd eleget enni belőle! A nap végére olyan lettem én is mint a meggyem; mintha három menetben egymás után gőzben dunsztoltak volna. Ekkora barmot mint én, ilyen hőségben befőzni!! Igaz, nem rajtam múlik, most érik a meggy. Milyen szép is volna, ha januárban lenne a szezonja! Akkor meg sem kottyanna, ha egész nap megy a tűzhely.
Főztem is, a töltött karalábélevelek istenien sikerültek. 8 szép nagy, kéttenyérnyi levelem volt, enyhén ecetes cukros vízben 2-3 percig blansíroztam őket. Egy fél bögre (kb másfél deci) megmosott rizst egy bögre (tehát kábé 3 deci, nagyon fáradt nem lehetek, ha szorozni még tudok!) vízben egy kínai csigaleves kockával félpuhára főztem. Azért csigalevessel, mert az van itthon egy régebbi ázsiai piaci portyámról és a végére akartam járni. A töltött karalábélevél amúgy is kísérletnek indult, hát akkor legyen teljes egészében az. Szóval a rizst félpuhára főztem, majd amikor kihűlt, belekevertem egy tojást és egy-egy finomra reszelt sárgarépát és cukkinit. Mivel tejfölös szószban akartam megfőzni, gondoltam, tárkonnyal fűszerezem, az passzol a tejfölhöz. Szórtam még bele pici törtött borsot is, jól összekevertem. A blansírozástől megpuhult és kemény főerétől megfosztott karalábélevelet kiterítettem, fél kanálnyi tölteléket tettem a közepébe, a végeit behajtottam és összegöngyöltem. A töltelékeket kis lábaskába állítottam, szorosan egymás mellé, hogy ki ne bomoljanak. Annyi vizet öntöttem rájuk, hogy pont ellepje őket, majd beleborítottam egy kis pohár tejfölt az edénybe. Lassú tűzön, kábé fél óráig főztem. A töltelék sok lett egyébként, alig felét használtam el a karalábélevelekhez. Ezért fogtam egy hatalmas csillagtököt (pattiszont) és levágtam a tetejét. A közepét kanállal kivájtam, megtöltöttem a rizses-répás-cukkinis-tárkonyos anyaggal és visszatettem rá a kalapját. Még mindig maradt töltelék, ezért két húsos paprikát is kicsumáztam és megtöltöttem. A pattiszont és a paprikákat egy tepsibe raktam, a tetejüket kevés olajjal megkentem, öntöttem alájuk egy ujjnyi vizet és betoltam a sütőbe. Ha már befőzéssel kínozom magam, fél órányi sütő meg sem kottyan, hát nem? A pattiszonhoz kapros cukkinimártást készítettem, a paprikákhoz pedig majd holnap paradicsommártást. Előbb tehát a kapros mártás: kevés olajon egy teáskanál lisztet zsemleszínűre pirítottam és hozzáreszeltem egy hámozatlan cukkinit meg egy dundi gerezd fokhagymát. Ebbe is tettem egyet a kínai leveskockákból, had fogyjon. Ollóval belevagdostam egy csokor zsenge kaprot, jól átkevertem, majd felengedtem annyi tejjel, amennyi ellepte a zöldséget. Felforraltam, később kellett még egy kis vizet öntenem alá, mert túl sűrű lett a szósz. Amikor a cukkini megpuhult, belemerítettem a botmixert és a processzus végére egy nagyon gusztusos, sima, világoszöld színű mártást kaptam. Igen étvágygerjesztően nézett ki a hófehér pattiszon mellett, aminek a közepébe sárga csíkokat festett a töltelékbe reszelt sárgarépa. Ez volt ma, mondhatni, tököt ettem tökkel. Kabak-nap, hogy egészen precíz legyek. Holnap a paradicsommártás jóval egyszerűbb lesz. Szintén úgy kezdődik, hogy kanálnyi olajon kiskanálnyi lisztet pirítok, majd amikor zsemleszínű, nemes egyszerűséggel felöntöm 2-3 deci paradicsomlével. Esetleg vagdosok bele némi zellerlevelet. Fűszerezésnek pici cukor, jól összeforralom és amikor kész, beleteszem a töltött paprikákat. De inkább csak azért, hogy átmelegedjenek, nincs ugyanis mikróm. (Nem is lesz soha.) Közben azért találtam még a hűtőben egy fél kilónyi ízetlen cseresznyét. Kimagoztam. Ha már elől volt a botmixer, kicsit megdolgoztam. Vettem reggel csemegének egy nagy doboz ribizlit, azt lepaszíroztam. Hozzámagoztam még pár marék meggyet, azt is turmixoltam és most egy kis lábaskában szuszorog a liternyi vegyes lekvár. Az ilyen lekvárt szeretem a legjobban, ami többféle gyümölcsből készül. Recept sajnos nincs, mindig ami adja magát. Ha például olcsó a kivi, abból is szoktam, nyári almával vagy körtével, vagy mindkettővel vegyesen. Vagy sárgadinnyét őszibarackkal, vagy apró szemű fosatószilvával; ahogy jön és amennyi jön. Vagy húsz éve főzök lekvárt, nem hiszem, hogy valaha is sikerült két egyformát alkotnom. Attól tartok, hogy nem fogok generációkon át kincsként őrzött recepteket az unokáimra hagyományozni. Abból főzök, ami van, és annyiból, amennyi van. Ha kevés, ezzel-azzal szaporítomHa sok lett és marad, másnap kiegészítem valamivel. Ha nem sózom el és nem kozmálom oda, akkor azért egészen ehetős dolgokat is össze tudok hozni ezzel a módszerrel. Az csak a baj, hogy ezek a kísérleteim nem reprodukálhatóak.
Más: a meggyet egyébként kvázi ajándékba kaptam egy barátnőmtől. Egyszerűen kifizette helyettem, mondván, tudja, hogy szűkében vagyok a készpénznek. Egészen meghatódtam. Én is ilyen vagyok amúgy, az egy egyik barátnőmnek a kutykaját vittem hátizsákszámra, amikor rosszul állt a szénája, a másikat a befőttjeimmel meg a tányérkocsonyáimmal boldogítottam. Szóval ezek a dolgok valahogy tényleg körbejárnak. Adni persze jóval könyebb, mint elfogadni, de ideje ezt is megtanulnom. Nincs egyéként baj, a hitelkeretem még mindig kimeríthetetlennek tűnik, de hát a piacon nem lehet hitelkártyával fizetni. Ahol meg igen, ott nem veszek meggyet. Augusztusban viszont felszabadulnak a lekötéseim, el lehet kezdeni összeszámolni, hogy hány sörrel, csokival, fagyival, palacsintával és miegyébbel lógok ide-oda, ennek-annak.
Estére Santana zenél, de nekem most nincs erőm arra, hogy a Városligetben összetiportassam magamat.
:-) Szépjónapot! Tegnap megkötöttem a munkaszerződést. Új információ, hogy az enyém lesz a cégnél az első ilyen munkakör. Tetszenek érteni??? Basszus, én esküszöm, hogy nem hazudtam, nem fényeztem magam, nem igyekeztem "eladni magam"! Tök őszintén megmondtam, hogy projektirányításból néhány házi feladatot csináltam csak meg, elég primitíveket, mert akik ugye kettest írnak elméletből, azok nem vihetnek jeles házit. Még viccelődtem is, hogy magamnak valami csajos példát akartam, csak nem tudtam hozzá költségeket rendelni, így aztán egy konferencia szervezésének hálótervét adtam be. 15-20 lépés az egész, szívesen csináltam volna jobbat is, de hát az ilyesmihez valós példa kell, nem valami fantáziaszülemény. Azt is elmondtam, hogy ekszcelből a legalapvetőtt fügvényeket használtam csak napi szinten, minimum, maximum, átlag, végösszeg, ilyesmi. Tán még az ecdl vizsgához is többet tanítanak. Szóval legjobb meggyőződésem szerint azon voltam, hogy ne állítsam be magam gurunak, mert kurvára nem vagyok az és rohadtul nem szeretnék senkit pofára ejteni, hogy aztán az első héten alkalmatlanság miatt repüljek. Erre most kiderül, hogy egy kibaszott nagy multinál az enyém lesz a legeslegelső ilyen munkakör. Azt tudtam, hogy ennél a csoportnál, ahova most kerülök még nem volt ilyen, csak hamarosan duplázódik a létszám és így a főnök már nem bírja majd, de basszus, az egész cégnél egyáltalán nem volt még ilyen itthon! Én azt hittem, asszisztens leszek, erre a nagy túróst, nem hogy valakinek a kétbalkeze leszek, de egyenesen pionir, nekem kell kitalálni mindent! Hát én most nagyon be vagyok ijedve. Nem hogy zabszem, de még egy mákszem sem nagyon férne be. Sőt, ahogy érzem, ki se. Persze, értem én, life long learning meg minden, na de ennyire?? Jajj.
Szakirodalmat ide, azonnal, és legfőképpen tanácsadót! Ha valaki ismer valakit, aki ismert valakit aki ismer egy mérnöki erőforrás tervezőt, szóljon legyen szíves. Egy kis okításért cserébe szopok-nyalok-mosogatok. Sőt, gombot varrok.
Más: most megyek és megfőzöm életem első töltött karalábélevelét. Egész biztosan nem ilyen lesz mint a recept, mert sem hús, sem citrom nincs itthon, de majd csak kitalálok valamit. Olyan gyönyörű, zsenge karalábékat vettem ugyanis, hogy sajnálom kidobni a levelét.
Mégmás: a gépem hol jó, hol nem. Fél órát múködik, aztán elszáll. Aztán öt percet működik, aztán nem találja az internetet. Aztán másfél órát múködik, csigalassan. Aztán elszáll, aztán fél órát megint normálisan. Lehet, hogy hőgutát kapott. Olcsó, használt laptopot vennék, szeptemberi fizetéssel. Addig vegyük úgy, hogy kipróbálásra nálam marad :-)))
Frissítés: Basszameg, jellemző, hogy a munkaköri leírásomban szereplő munkakör nevére a gúgli összesen 2 (kettő db!!) találatot ad!! Abból is az egyik hollandul van. hehehe. Tényleg basszameg!
Úgy néz ki, hogy a gépem megadta magát. Próbálok vele valamit csinálni, de nem biztos, hogy sikerül. Vadiúj munkahelyről ugye nem igazán fogok tudni blogolni, az első fizetésem mindjárt elmegy hitelkeret feltöltésre és hasonlók, még lehet, kevés is lesz. Szóval majd jövök.
Ez egy jó kis nap. 1. bekrepál a számítógépem 2. elindulok otthonról pénz nélkül, holott egy olyan piac mellett megyek el, ahol féláron tudnék vásárolni. 3. itt ülök a suli könyvtárában és eltörött a melltartóm pántját tartó kis műanyagkarika. Egy vékony pántos ruha van rajtam és csak a fél mellemen melltartó. Még szerencse, hogy így sincs túl nagy szintkülönbség a kettő között, 2-3 centivel van csak lejjebb az alátámasztatlan felem. Az viszont így is elég feltűnő, hogy az egyik vállamon dupla pánt van. 4. be vagyok rosálva a májkroszoft projekt-től, de nagyon. Basszus, lesz mibe belejönnöm.
:-) Szépjónapot! Ma rajtam teljesen kívülálló okok miatt megvontam a Budapesti Wagner-napok mérlegét. Szó szerint, az üzemorvosnál fel kellett rá állnom és majdnem hanyatt estem; négy kilót fogytam. Ez csak részben köszönhető az ilyenkor alkalmazott, speciálisan erre az eseményre kifejlesztett, zöldséglevesből, pirítósból és joghurtból, valamint 1-2 pohár sörből vagy tonikból álló ún. Wagner-diétámnak. Eddig még ugyanis soha, egyetlen Ring alatt sem fogytam négy kilót. Ezt a kellemes meglepetést szerintem annak köszönhetem, hogy a négy nap alatt (plusz a szerdai Krétakörös Nibelung lakópark) a másfél órás Újpest-MüPa utat sikerült 58 percre leszorítanom. Nno. Kéne még vagy három ilyen alkalom, és egész jól lennék.
Más: mint mondottam volt, üzemorvosnál jártam. Jó móka, már eleve úgy kezdődik, hogy a kezembe nyomnak egy három milliméter széles, alig tíz centi hosszú kis lakmuszcsíkot, hogy pisiljek rá. Basszus. De most tényleg. A fériaknak nyilván egyszerűbb, nekik könyebb célozni, na de én, mi a francot csináljak én???? A mosdóban papír nincs, tán nem is volt soha, a klotyóra ráülni nem lehet. Megfeszített farizmokkal beterpeszt az istenek lánya a klotyó fölé. Nem megy, a nadrág összefogja a bokámat, nem elég széles a terpesz. Leveszem a nadrágot, csak úgy, a szandálon keresztül. Persze a bugyit is. Újabb terpesztés, rogyaszt, megfeszít, megtart, záróizmokra koncentrál. Kicsit előre kell hajolni és megpróbálni benézni a lábam közé, hogy a megfelelő helyre, a sugár alá tarthassam a lakmuszt. A testhelyzet módosításától persze megváltozik a vékonyka kis folyadéksugár iránya is. Ez így nem jó, csapot elzárni, spórolni kell, ilyen kánikulában nem könnyű megvárni, amig összegyűlik a mintavételhez elegendő anyag. Akkor előbb beillesztem a papírt a résbe, hátha úgy. Hát úgyse. Akkor találomra célzok, valami majdcsak lesz. Hát az lett, hogy végül csuklóig lepisáltam magam. Viszont a WC-t nem, a bokámat se, ez azért az én koromban egész szép teljesítmény. Még rövid néhány másodpercnyi széles terpeszben való rázogatás, csak úgy cseppmentesítés céljából -mert papír ugye nem volt, amivel megtörölközhettem volna- aztán már lehetett is öltözni. Bugyit, nadrágot vissza, csak úgy, a szandálon keresztül. A fene enné meg azt, aki ezt a lakmuszos szart kitalálta. Az orvosi vizsgálat egyébként annyiból állt, hogy az orvos az ajtóból ránézett alakmuszra és mondta, hogy dobjam ki. Megkérdezte, van-e valamilyen panaszom ami hátráltat a munkavégzésben. Nincs. Van-e allergiám, nincs. Megmérte a vérnyomásom (rendben, sikerült megszabadulnom a magas vérnyomástól, csak vissza ne jöjjön!), felállított a mérlegre, ráírta a nevem egy papírra és bekarikázta, hogy "Alkalmas". Ezt mondjuk pisilés nélkül is meg tudtam volna neki mondani.
Négy nap maratoni zene után bealkonyult az isteneknek, Valhallát és kicsinyes, irígy, kapzsi, gyűlölködő lakóit elemésztették a lángok. Itt maradtunk mi, emberek és a nagy kérdőjel, hogy tudunk-e majd náluk különbek lenni. Vagy legalább megpróbálunk-e különbek lenni.
Zeneileg egy ritka szép, sztárokkal bőven kistaffírozott előadást élvezhetett a nagyérdemű. Kezdjük rögtön az abszolut közönségkedvenc Matti Saminennel, aki Hagen szerepét énekelte. Hagen Alberich erőszakból született gyermeke, olyan is; örömtelen, gyűlölködő természet. Salminen, a hétköznapjain édes, imádnivaló finn mackó (videó, 1:30-ig tekerni) a világ leghitelesebb Hagenjei közé tartozik. Mindent tud a hangjával, fortyog ha kell, az álmában megjelenő apjával szinte transzállapotban motyog, két perc múlva viszont olyan bődüléssel hívja fegyverbe a gibichungokat, hogy a hallgatóban megdermed a vér. Nem győzök elég hálás lenni Fischer Ádámnak, amiért elhozta nekünk ezt a csodát. Susan Bullock Brünnhildéje nagyon jól sikerült, a művésznő igen érzékenyen és hatalmas állóképességgel oldotta meg ezt a félelmetes szerepet. A helyes kis szőke nő a bosszúeskü alatt olyan fúriává alakult, hogy a szünetben Kaptárlakó csak nézett rám nagy rémülten, hogy hát ő nem tudta, hogy egy valkür ilyen veszedelmes is tud lenni. Mondtam neki, hogy nem mindegyik, de Susan Bullock igen - és még néhányan rajta kívül, de igen kevesen. Gyönyörű volt a tűzhalál is. A rendező kíméletlen módon egyszál egymagára hagyta a színpadon a több mint negyed órás áriára, de Bullock megoldotta, fogta a közönséget, egyetlen másodpercre nem engedte elkalandozni a figyelmet. Szép alakítás volt. Stig Andersen Siegfridje is igencsak a helyén volt. A pesti közönségnek talán szokatlan Andersen kölykös szerepformálása, mi Molnár András alakításaival komolyabb, hősiesebb Siegfriedhez vagyunk szokva, de nekem tetszik ez a szerepfelfogás. Hangilag tökéletesen hozza az aranyszívű, de neveletlen és zabolázhatatlan, csak az ösztöneire hallgató kamaszt. Az lenne az igazi, ha januárban továbbra is hallhatnék egy hősies, érces Siegfriedet, ilyenkor meg egy kölyköset. Hartmut Welker Alberichje etalon, a tegnapi alakítása pedig különösen az. Úgy tekergett a hangja Hagen körül mint egy kígyó, szinte szuggerálta bele a gyűlöletét. Valóságos vezeték nélküli gyűlöletátvitel volt amit hallottunk, libabőrös lett a karom a jelenet alatt. Markovics Erika Gutrunéja igazi meglepetés. Meglepetés, mert az elmúlt 10 évben mióta Wagnert hallgatok mindig is ő énekelte ezt a szerepet, de még soha nem hallottam ilyen szépnek és áttetszőnek a hangját. Annyi kifogásom van csak, hogy egy picit többett kellett volna mutatnia magából. Siegfried mégiscsak első pillantásra beleszeret (persze csak miután megitta a varázsitalt), szóval bennem valahogy egy kacérabb és kihívóbb, elég butuska Gutrune él. Cornelia Kallisch igen emlékezetes Waltrautét formált. Neki csak egy jelenet jut, amikor szökött valkürként felkeresi Brünnhildét, hogy elmesélje neki Valhalla depresszióját és elkérje tőle a gyűrűt. Brünnhilde persze nem adja, hogy adná, hisz a jeggyűrűjéről van szó. Szép kettős volt, a két énekesnő tökéletes partnerségben, a másik minden rezdülésére érzékenyen reagálva adta elő. Oskar Hillebrandt beugróként énekelte Guntert, és nagyon jól hozta a nem igazán gonosz, de roppant kisstílű, folyton a kiskapukat kereső, gyáva puhapöcsöt. Ez a szerep nagyon jól megy neki, a végén kicsit még meg is sajnáltam. Azt azért mégsem érdemelte, hogy Hagen őt is leszúrja. A nornákat Kovács Annamária, Németh Judit és Temesi Mária énekelték. Németh Juditot Frickaként már az egekbe dícsértem, most sem mondhatok mást. Kovács Annamáriát pedig jó lenne, ha a következő pesti Ringben kipróbálnák Erdának. Nem is értem, miért nekem kell hogy ez az eszembe jusson. A három rajnai sellő szerepében González Mónika, Gémes Katalin és Schöck Atala kacérkodott és jósolta a szomorú jövőt. Szépek voltak nagyon, Kaptárlakó különösen González Mónikába esett bele. Hogy miért, azt nem mondom meg, legyen elég annyi, hogy igaza van a srácnak, tökéletesen megértem. Fischer Ádám és a Rádiózenekar megint remekül teljesített. 16 órányi tömény zene négy nap alatt, elképesztő, nem is értem, hogy bírták. Siegfried gyászindulója az én ízlésemnek erős volt, ilyen felfogásban még legalább egy résznek következni kellett volna, amiben Siegfried lelke bosszút áll. De nem lesz aki folytassa a sztorit, a gyászindulóval valami véget ér, ezt az érzést hiányoltam a zenéből. Mondjuk ez legyen a legnagyobb gondunk, csodálatos négy előadást hallhattunk. Nem véletlen, hogy a zenekar és karmestere kapta a legnagyobb tapsot.
Ami a rendezést illeti, hát azt hiszem, hogy Hartmut Schörghofer bedobta a maga kis kavicsát a magyar operajátszás állóvizébe. Kellett ez a kis segítség annak a három magyar kavicsdobálónak, akik vért izzadva, folytonos támadásoknak kitéve próbálnak némi hullámverést kelteni ebben a punnyadt tóban. Néhány hibától eltekintve nekem nagyon tetszett ez a rendezés. A táncosokról és a megszemélyesített Logéról és Wotan hollóiról már beszéltem. Ők folyton megjelennek, a viselkedésükkel kommentálják a történteket, vagy csak jelzik, hogy az istenek azért figyelnek és próbálnak beavatkozni. Ez zseniálisan működik, a közönség azonnal veszi a lapot. Az alkotók ebbe az estébe is rengeteg poént rendeztek bele, csak néhányat szeretnék megemlíteni. Először is ugye Siegfried ruhája. A négy este folyamán ő az egyetlen aki nem estélyi ruhát visel, hanem kívül hordott fekete inget és nadrágot, valami durva talpú fekete cipővel. Na most ere a hacukára a II. felvonásban rávesz egy frakkot. Az ing ugyanúgy kilóg a gatyából, a cipő mattsága kiordít a sok finom lakkcipő közül, eszméletlen jó poén, tökéletesen mutatja, hogy akinek nem volt gyerekszobája és nem is akar ilyesmit elsajátítani, az akármit húz magára, akkor is lúzer kovácsinas marad. Az is gyönyörű, amikor Siegfried halálakor ezt a frakkot Loge lehúzza róla és leteríti a földre, Siegfried pedig ugyanabban a ruhában tűnik el a süllyesztőben, mint amiben megismertük. Eretnek vagyok a wagneriánusok között, de én az ilyen ötletekért (is) szeretek például kis prózai színházakba járni. Mindig nagy öröm és meglepetés számomra, ha operaszinpadon is élnek ilyen és ehhe hasonló eszközökkel. Az is zseniális volt, amikor Hagen, Gunter és Gutrune kitervelte, hogyan szerezzék meg Siegfriedet Gutrunénak. Hagen elmagyarázta, hogy megitatják Siegfriedet egy varázsitallal, amitől azonnal elfelejt mindent és beleszeret Gutrunéba. Közben egy pincérnő behozott egy tálcát két kávéscsészével és megkínálta a két Gibichungot, Guntert és Gutrunét, azok pedig elfogadták a kínálást és megitták a kávét. Én meg majdnem lekiabáltam az erkélyről, hogy baszátokmeg, hát ennyire hülyék nem lehettek!! Éppen arról beszél, hogy megmérgez valakit, ti meg elfogadjátok tőle amit kínál??!! Tedd már le azt a csészét vagy köpd ki, vagy valami, te isten barmocskája! Tisztára mint régen a bábszínházban, kedvem lett volna beszólni a szereplőknek. Ugyanakkor viszont Siegfried nem kapott sem csészét, sem serleget, Gutrune csak finoman megérintette a homlokát és hősünk el volt veszve a két szép szemében. Az ellenméreg is hasonló volt, csak akkor Hagentől érekezett az érintés. Nagyon szép volt. Az igaz operarajongók ki fognak tagadni de én Siegfried papírhajóját is imádtam. Hősünk csónakon érkezik a Gibichungok csarnokába. Ez úgy történt, hogy Siegfried egy kis papírcsónakot hozott be a tenyerén. Ez itt még csak vicces volt, de később, amikor már Guntert és a meggyalázott Brünnhildét hozta ugyanez a csónak, akkor már a kórus adogatott a feje fölött egy hatalmas papírhajót. Kicsit aggódtam, mert a nagy izgalomban inkább hánykolódott, mint ringatózott az a csónak, de nem süllyedt el, végül szerencsésen kikötöttek. És itt az egész játék át lett értelmezve, mert az egyik kórista nagy látványosan kettétépte a csónakot. A nem tudom hanyadik Ringem után csak most esett le, hogy ettől kezdve már minden eldőlt, nincs visszaút, Siegfried innen már nem megy el élve, nem lesz szüksége többé a csónakra. Egyáltalán, a csónakos jelenet mellett is, a kórus remekül volt mozgatva. Imádtam péládul, ahogy a vadászat szünetében megpihentek és nekikészülődtek az evésnek; mindenki kapott a nyakába egy szalvétát, nehogy leegye az ingjét. Azt is imádtam, amikor Siegfried meséje alatt egymásra dőlve bealudtak és csak a lényegre ébredtek fel. Az pláne nagyon tetszett, hogy Hagen "Fegyverbe!!" kiáltására egyszerre tüntek fel a kivetítő mögött, méghozzá gázálarcban. Jópofa is volt és logikus is, hisz harckészültségben élnek, hát egy pillanat alatt tudnak hadiállapotba rendeződni. Ha dárdákat meg kardokat adnak a kezükbe, azokkal csak kiszurkálták volna egymás szemét azon a keskeny kis szinpadon. A gázálarc meg legalább könnyen begyüjthető volt amikor lefújták a riadót és kiderült, hogy mégsem harcolni kell, hanem lakodalmat ülni. Szóval szerintem teljesen oké, ahogy a rendező a kórussal bánt. Ami nem tetszett, az a Gibichungok csarnoka. Néhány unatkozó juppi mászkált egy váróhelyiségben. Modernnek modern, és értettem is, hogy a gibichungok elfajzott nemzetsége (és nem nemzettsége, tisztelt feliratozók!!) az egész napját kávézásal és mindenféle pótcselekvéssel tölti, de unalmas volt. Az álcselekvés mindig unalmas, az a jelenet meg ott az I. felvonás végén piszok hosszú, a második óra vége felé már a közönség is lankad, szóval oda kellett volna valami, ami segít a nézőnek ébren és pláne összeszedetten maradni. Ott a táncosokkat kéne bevetni és persze a hollókat aktivizálni, mert az I. felvonás vége sajnos nagyon leült. Más rosszat nem nagyon tudok mondani a rendezésre. Talán még a vadászat elején vízbe vetődő farkas volt az, amire fanyalogtam. Tudom én, hogy Siegfried Waelsung származék, tehát farkasfi, de medvére vadászik, meg egyébként is vadászik és nem horgászik, szóval az ott nekem nem jött be. Még akkor sem jött be, ha Siegfried halálakor egyszercsak egy emberi test csobbant ugyanúgy a vízbe, mint fél órával előtte a farkas. Ez a rész nem tetszett, de egyéként a rendezés teljesen oká, követi a cselekményt és segíti a megértést, az elvontabb részeknél kicsit pörgeti is, csak gratulálni tudok az alkotáshoz. A végén egyébként a konzervativ operarajongók is megkapták amire vágytak, mert volt valódi tűz, lángoló Valhalla és áradó Rajna is. Szép finálét kaptunk, hosszú másodpercekig tartott, mire a közönség felszabadult és tapsolni kezdett.
A nap videóján Matti Salminen, mint Hagen őrzi a Gibichungok csarnokát. A felvétel a Metropolitenben készült, James Levine vezényel. Salminen sötét, csilagtalan éjszakához hasonlítható hangja mellett érdemes figyelni a zenére is. Sűrű és fenyegető, egy-egy pillanatra felbukkan benne az éjszakai Rajna, a dermedt csendbe burkolózó Valhalla is. .
Időben szólok, hogy a MüPa pénztárában már lehet jegyeket kapni a jövő évi Wagner-napokra. Lesz két teljes Ring és két Parsifal. Munkanélküli állapotomra való tekintettel a 2. sorozatra vettem egy legolcsóbb bérletet és majd ha megkapom az első fizetésem, az 1. sorozatra is veszek egyet, egy középkategóriás helyre. Hacsak addig valaki úgy nem dönt, hogy Brünnhildével Wagnert nézni olyan, vagy tán még jobb is, mint Schumacherrel Forma 1-et (*) és ez megér neki annyit, hogy kibérelje nekem a díszpáholyt. A meghívót a már jól ismert e-mail címre tessék küldeni :-)
---------------------- (*) copyright by kaptárlakó
Édes Istenem, köszönöm, köszönöm!! Ma végre életemben először élőben hallottam egy kifogástalan, gyönyörűséges Siegfried-Brünnhildét. A már tegnap is egekig magasztalt Evelyn Herlitzius énekelt akkorát, de akkorát, hát én ilyet még élőben nem hallottam. Minden hang a helyén, minden magasság kapaszkodás nélkül kijön, a mélységekben ugyanolyan erőteljes mint középen, gyönyörű volt. És közben extatikusan boldog, szűzies, érzéki, hát ez a mai III. felvonás akkora élmény volt, amit nem lehet szavakkal kifejezni. A Siegfried éneklő Christian Franz bírja pedig a gyűrődést, de a III. felvonás elején még ő is visszafogta magát kicsit Wotannal, hogy maradjon ereje még felébreszteni a frissen skálázott Brünnhildét. Tudhatta mi vár rá, nagyon nekikészült, de bírta, végig partnerek tudtak maradni. A darab eleje sajnos nem volt ilyen tökéletes, néha kicsit elcsúszott a zenekar az énekesektől, vagy fordítva, az énekesek maradtak le a zenekartól. Mindegy is egyébként, csak apróságok voltak, ami minden élő előadásban becsúszik néha. Nem bírok, ne bírok többet irni, itt cseng a fülemben ez a ma esti Brünnhilde. A többiek is jók voltak egyébként, de nem tehetek róla, nekem most az a legfontosabb, hogy megtaláltam végre az ideális magyar hangomat.
Opera után még megpróbáltam bemenni a Ludwig Múzeumba, de be kellett látnom, hogy a Ring harmadik estéje után nékem semmiféle szabad kapacitásom nem maradt arra, hogy műévezzek. Illetve egy morzsányi, de azt rögtön felemésztette két alkotás. Az egyik Yoko Ono "Play it by trust" című installációja volt, a másik egy magyar művész hetvenes években készült szobra, a "Hordozható utcakó". Szégyellem, megnéztem pedig, de elfelejtettem a művész teljes nevét. A vezetékneve Gulyás, de a keresztneve valahol útközben kihullott. Az alkotás egy két oldalt fémfogókkal ellátott bazaltkocka, majdnem elröhögtam magam, amikor leesett a tantuszt. Ahhoz képest, hogy egy harminc éves alkotásról van szó, meglepően aktuális. Aztán persze amikor jobban belegondoltam a hetvenes évekbe, elmúlt a röhöghetnékem. Érdemes lenne kicsit elmerülni annak az időszaknak az underground művészetében, mert szenzációs dolgok születtek akkoriban. A Yoko Ono installáció egy hófehér asztal két hófehér székkel, az asztalon egy hófehér sakktáblával és a 32 hófehér sakkfigurával. Jah, play it by trust, tetszik nagyon. Ez a két alkotás fel is emésztette minden maradék energiámat, bóklásztam még egy fél órát a mindenféle fényképek meg installációk között, aztán eljöttem. Az ilyesmihez frissebb agyvelő kell, mint ami nekem most van. .
május 13 óta nem tudom, hány álláspályázatot adtam be amire semmiféle visszajelzést nem kaptam, de az biztos, hogy az egyik legnagyobb álláskereső portál tegnap és ma kábé 3-4 perces időközökkel 43 db (mondom: negyvenhárom!!) e-mailt küldött, amiben megköszönik, hogy az ilyen és ilyen kódszámú hirdetésükre jelentkeztem és közlik, hogy a pályázatomat továbbították a hirdetőjüknek. Ha adtok e-mail címet, megírom, hogy melyik portálról van szó, nehogy oda bármit is beadjatok. Basszus, több mint egy hónapba kerül, mire egyáltalán kinyitják a postafiókot és regisztrálják, hogy valaki egy állásra jelentkezett??!! De ez már kommentár volt, abba is hagyom inkább.
Ma este Siegfried, harmadik napja wagner-diétán vagyok. Ebédre zöldségleves van pirítóssal, gyümölcsöt és salátát nem merek enni, húst vagy csípőset pláne nem. Indulás előtt egy kávé, és még délelőtt rengeteg víz. Na, ezt is csak egy teljes Ring kedvéért vagyok képes megcsinálni.
REmek volt a ma esti Walkür. A rendezésbe imitt-amott belenyúltak, nekem például tavaly jobban tetszett, hogy a III. felvonásban Brünnhilde és Wotan duettje alatt a lány táncos megszemélyesítőjét körberepkedték Wotan hollói. Most csak a tényleges búcsú idejére röppentek mellé és kivezették a szinpadról. Még így is nagyon szép jelenet volt, de más érzeteket kelt és az eredeti megoldás szerintem jobban kifejezete a jelenet hangulatát. Az énekesi gárda egészen elképesztő volt, különösen az első felvonás marad örök emlék. Evelyn Herlitzius Sieglindéje katartikus élmény. Hatalmas, mégis áttetsző és magasra szárnyaló hang, egészen elképesztő. Nyilván a hang minőségéből adódóan éreztem, hogy ez a Sieglinde más mint amiket eddig hallottam; bátrabb, energikusabb, had ne mondjam; tökösebb. Ez a Sieglinde nem ijed meg még Hundingtól sem, kaphatott pedig tőle eleget. Ahogy Walter Fink kinyitotta a száját, megállt a levegő a teremben. Valami elképesztő basszus, óriási és tömör, kontinenseket bír el a hátán. Ha lenne opera Atlantiszról, hát azt neki kellene énekelni. Stig Andersen Siegmundja volt az est másik kellemes meglepetése. Nagy vivőerejű, kifejező tenor, érzékeny szinészi játék, nagyon élvezetes alakítás. Németh Judit Frickájáról most sem mondhatok mást, mint amit párszor már leírtam; tökéletes. Az ő Frickáját még nem koptatta el a folyamatos hiszti, lehet érezni, hogy egy méltóságteljes nőről van szó és volt még tartalékja arra az esetre, ha Wotan tovább is ellenáll. Az ilyen feleségektől mentsen meg az isten minden férfit, de mint énekesi és színészi teljesítmény, hát felbecsülhetetlen. Susan Bullock Brünnhildéjétől máskor petróleumot pisiltem volna a gyönyörűségtől, de ma picit vékonynak éreztem a hangot. Ugyanakkor viszont elbűvöltek a könnyedén kiénekelt, erőteljes magasságai. A III. felvonásnak kellett elérkezni, hogy rájöjjek, mi volt a bajom. Hát az, hogy a halandó, elvileg tehát gyengébb Sieglindét éneklő Herlitziusnak nagyobb hangja van, mint a halhatatlan walkürt megformáló Bullocknak. Erről nem a művésznők tehetnek, ez komoly szereposztási hiba. Nagy elégedettséggel tölt el egyébként, hogy végre egyszer rosszat is tudok mondani a MüPa-béli Wagner-napokról :-)) De ez legyen a legnagyobb bajunk, ha mindig legalább ilyen Brünnhildéket hallhatnék mint amit ma Susan Bullock énekelt, igen nagyon boldog lennék, mert elismerésre méltóan magas szinvonalon énekelt a művésznő. Juha Uusitalo Wotanja elsősorban a II. felvonás mélyebb dallamaiban tetszett nagyon, a III. felvonás kissé magasabb fekvésű hangjait nem éreztem olyan tökéletesnek. Persze még így is nagyon szép volt, a II. felvonásbéli 'fülbegyónásért' pedig külön köszönet, az csodálatos volt, az est egyik legszebb részlete. Wotan visszavonja a reggel kiadott parancsát és arra utasítja Brünnhildét, hogy hagyja elesni Siegmundot. A lány nem érti, a faggatózásra pedig Wotan megtörten elmeséli neki a gyűrű történetét, hogy hogyan törte meg az óriásokkal kötött szerződést, tönkretéve ezzel saját reputációját. Na most ezt olyan finom pianóban, annyira megtört hangon énekelte, hogy egyszerre más megvilágításban láttam az egész személyiségét. Imádom az ilyen meglepetéseket. Ezért (is) érdemes minél többször és minél több előadóval meghallgatni egy-egy darabot. A kottában leírt zene és a különböző művészek eltérő felfogású előadásai elképesztő árnyalatokat tudnak kihozni ugyanazokból a szavakból és mondatokból. Hiába hallottam már ezerszer, mégis, minden előadásban van valami kis meglepetés, amit addig még nem vettem észre. Ma estére kettő is jutott, Sieglinde váratlan bátorsága és Wotan gyónásszerű vallomása. Fischer Ádám és a Rádiózenekar ismét kifogástalanul dolgozott, hála és köszönet a zenéért. A nap videójának a III. felvonás első jelenetét, a walkűrök belovaglását választottam. A felvétel egy londoni Promenade koncerten készült, a hangulat hasonló, mint amit ma este láttunk. Sőt, a walkürök is hasonlóan jók, mint akiket ma este hallottunk - csak hogy őket se hagyjam ki :-)). A látvány pedig nálunk sokkal szebb volt, a lovakon repülő walküröket megszemélyesítő táncosok nagyon kifejezően mozogtak. .
Más: kissé sűrű napokat élek, kérem, senki ne sértődjön meg, ha pár napot kések egy-egy emillel vagy furi, kétszavas válaszokat küldök. Jövő héten minden visszaáll a régi kerékvágásba, én is. Jóccaka :-))))
kicsi baj. Szerencsére. NNo. Basszameg. Elgázoltak. A járdára festett kerékpárúton, egy üzlet vevőparkolójából jött ki egy autó és oldalról elcsapott. Ő se volt gyors, én is kifelé manővereztem, nagy baj nem történt, eldőltem és a mély átlépőjű női bringa nyerge és kormánya közé betérdepeltem. Rendesen, négykézlábra, ha nincs rajtam kesztyű és vitorlavászon hosszúnadrág, nem sok bőr maradt volna a tenyeremen és a térdemen. Így van egy puklim a bal lábszáramon és a jobb achilleszemen egy araszni, felületi kis karcolás. A bringa első kereke szétment, a pasi elvitt egy szervízbe és kifizette a javítást. Ennyi. Illetve hát ennél sokkal színesebb, de most képtelen vagyok többet írni, minden belső szervem remeg, muszáj pihennem egyet indulás előtt. Majd holnap dühöngök kicsit azon, hogy hova raknak kerékpárutakat, miért nem biztonságosak a kihajtók, miért nem tesznek ki tükröt és hasonlók. Most lefekszem, mert ha nem, elájulok.
Két hónapja ez az első olyan napom, amikor reggel olvasás nélkül töröltem az állásportáloktól e-mailben kapott napi ajánlatokat :-)) Ez a része még hátravan, törölni a regisztráviókat és megírni a cégeknek, hogy tekintsék semmisnek a pályázataimat és töröljék az önéletrajzom. Ma reggel a természet nagyon különös tüneménnyel ajándékozott meg. Életemben először láttam hófehér szivárványt. Korán reggel voltunk kint, a nap még egész alacsonyan járt, a Duna fölött pedig vastag köd gomolygott. Hullámokban érkezett, néha egészen feltisztult, vagy magasan a víz fölé emelkedett, néha meg átláthatatlan, vastag fehér párává dúsúlt. Egy ilyen alkalommal próbáltam átnézni a túlpartra, hogy látszik-e belőle valami és pont szemben velem egy ragyogó fehér ívet láttam a ködben. Pont olyan volt, mint egy teljes szivárvány, csak hófehér. A szituáció is olyan volt, mint a nyári záporok után; hátam mögött a nap, csak szemben velem nem egy felhő, hanem egy ködgomoly - ami tulajdonképpen felhő, csak nem az égen van, hanem leereszkedett a földre. Hihetetlen gyönyörű volt, és egész sokáig tartott, majdnem negyed óráig gyönyörködtünk benne, mire a nap végre olyan magasra kúszott, hogy felszippantotta a víz fölött lebegő párát. Nem is tudtam, hgoy ilyen létezik. Holdszivárványt már láttam, éjjel, a tenger fölött, teleholdnál. Az is gyönyörű, a sötétkék égen feszülő szinek, de ez talán még annál is különlegesebb volt. A levegőben lebegő vízcseppecskék nyilván előbb megtörték a fényt, létrehozták a szivárványt, de ahonnan mi álltunk, onnan újra összekeverték és a hét színből visszakaptuk a fehér fényt és csak az ívet láttuk, a fényes, hófehéren ragyogó, tökéletes félkörívet.
:-)) Sőt, hosszú idő óta az első igazán tökéletes nap. Ugye délelőtt az állás :-)) Még nem is meséltem, hogy amint beleszólt a csaj a telefonba, én már tudtam, hogy megvan a munka :-)) Mégpedig onnan, hogy azt mondta; "Szia, XY vagyok" Hehe, az interjún még magázódva váltunk el, azonnal tudtam, hogy mostantól kolléga vagyok :-))
Délután az időjárás felelős jól dolgozott,hálás köszönet neki. 17.05-kor elállt az eső, viszonylag szárazon értem fel a Hűvösvölgyi útra. Azért csak viszonylag, mert a vízálló, szép banánzöld kilimandzsáró dzsekimben indultam el, ami ugyan lehet, hogy tényleg kizárja a vizet, de én abból semmit nem érzek, lévén, hogy az izzadságot viszont bezárja. Márpedig a Hűvösvölgyi út jó kis kaptató, és ugyebár odáig is taposnom kellett, szóval rendesen csavarni lehetett a kabátbélést mire odaértem. Az előadás zseniális volt. Ezt a darabot egyszer már láttam, csak akkor a Sziklakórházban adták. Nekem az a helyszin jobban tetszett mint a Pszichiátria, valahogy lidércesebb volt, tényleg úgy éreztem, hogy leszálltam Nibelheimbe. Az előadás viszont rengeteget érett, egészen kiváló alakításokat láttam és hallottam. Most nem részletezném, az a csapat remek színészekből áll. Hihetetlen biztos kézzel adagolják és jó ritmusérzékkel váltogatják a ripacsériát és a mély színészi játékot. Egyik percben még egy vásári komádiában érzem magam, aztán hirtelen olyan indulat csattan fel, hogy zavarba jövök. Olyan zavarba, mintha a szomszédból hallanék át valami sikoltozást és nem tudnám eldönteni, hogy kihívjam-e a rendőrséget. Aztán színházban vagyok megint, röpködnek a poénok, az utalások, örülök, hogy megértem őket. Aztán ott van megint három seggrészeg pasi, Nagy Zsolt még az ingét is leette dinnyével, fordult fel tőle a gyomrom, ez nem játék, ez tükör, csak nyitott szemmel kell belenézni. És a csapot nagyot fejlődött szájszkreccselésben (Beat-boxing) is, remekül csinálják ezt a részét is a műsornak. Szóval iszonyú jól szórakoztam, aki teheti, ma (csütörtökön) és holnap (ha jól számolom, pénteken) még megteheti. Én is mennék, de nekem ma estétől négy napos ünnep következik. WoOw, végre, végre, végre egy teljes Ring, négy egymást követő napon. Most viszont esek össze, basszus, két óra van, ezt hogy csináltam megint?? Igaz, egy óra lett, mire hazaértem. A levegő csodálatosan friss, esőmosta és hársfavirágtól illatozó, egészen elkábított. Jó volt nagyon hazafelé tekerni, méltó befejezése egy szép napnak - és indítása egy újnak. Akkorákat ásítok, hogy majd benyelem a monitort. Már gömbölyödök is össze ....
Sőt, az elkövetkezendő két hété; vajh nagyon égő lenne-é visszakunyerálni magam a főiskola számítógéptermébe és kicsit gyakorolni az MS-Projektet? Hiába ment az nékem, ha legalább három éve volt. Tuti, hogy az első pár napban mindig áll majd valaki a hátam mögött, nem akarok össze-vissza kattintgatni az egérrel, mint aki azt sem tudja, hol van. Az rögtön hazavágná a reputációmat. Meg az ekszcel dátum- és statisztikai függvényeivel való bűvészkedést sem ártana kissé felfrissíteni. Sőt, berögzíteni, mert ugyebár azokat is csak "bűvészkedés" szinten próbáltam ki. Az még itthon menne is, de a projekt, hát az csak ott, a suli könyvtárában van. Anyám, olyan munkahelyem sem volt még, ahol csupa 19-es monitor van az asztalon és alapfelszereltség a személyi laptop, és ráadásul mind a kettőn dolgoznak egyszerre. Illetve, az egyiken dolgoznak, a másikon meg tárolnak, vagy majd rájövök, mire jó az. :-))) Igen, a jövő héten a délelőttöket gyakorlással fogom tölteni. Muszáj, legalább az alapdolgokban biztonságban kell magam érezni. Pont elég lesz nékem a 30 pasi meg az irányítástechnika, a hőerőművek meg a forgó alkatrészek hibavizsgálati módszerei és hasonlók. Arról sem ártana némi szakirodalmat olvasni. Valami jó kis zanzásítottat, csak úgy parasztvakítás céljából. És Archicad is kéne, legalább valami demo változat, mert ugyan bevallottam, hogy azt még nem ismerem, de elég sokat tudna dobni a tekintélyemen, ha ahhoz képest mégsem tévednék el benne. Basszus, mibe vágtam én a fejszém? Vagy még inkább, milyen fejsze vágott belém?? jáhájjjjjj!! Vagy ahogy Kócos mondaná: jihijjjjj!
a fóti állást!!!! Megkaptam, megkaptam, megkaptam, megkaptam, MEG-KAP-TAAAAMMMMMM!! Basszs, emberek, ez volt tán a harmadik, amire beadtam a pályázatot! Itt van, erre a jó a blog (és a cimkézés, amit sajnos csak mostanában kezdek használni), május 16-án adtam be hozzájuk a pályázatom, és az egész munkakeresési procedúrát május 13-án kezdtem el. 6 hét, cirka másfél hónap alatt sikerült. A jelek szerint ez pont az az idő, ami alatt egy ilyen óriási multin átfut az ügy.
Azon szavazóknak lett tehát "igazuk", akik a 2 hónapot jelölték be. A 44 szavazó 24%-a tett így egyébként, de a 16%-nyi 1 hónapra szavazó sem járt túl messze az igazságtól. Az általam is bejelölt és normálisnak gondolt 3 hónapra újabb 16% szavazott.
Eszméletlen nagy szerencsém van egyébként. 44 éves, középkorú nő, aki friss diplomásként pályakezdőnek számít, hát, nem sok esélyt adtam magamnak arra, hogy ezt bárki is benyeli. A személyzetis azt mondta, hogy nekik azt tetszett, hogy az életrajzomból egyértelműen kiderült, hogy nem ijedek meg a változásoktól. A beszélgetés során pedig arról is meggyőződtek, hogy az előző munkahelyemen igen mélyen megismertem a szakterületet, legalábbis ahhoz a munkakörhöz képest, amit elláttam. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy majd náluk is belejövök. Nem tudok mit mondani, örülök nagyon. Mivel kölcsön munkaerő leszek, még nem biztos, hogy jövő hétfőn vagy 1-én kezdek-e, de nem is számít, a lényeg, hogy elkeltem. Ráadásul meglepően gyorsan és elég jó áron. Majdnem háromszor annyit kapok, mint a legutóbbi helyemen és pontosan anyyit, mint amennyit a takarítással és az irodában együtt kerestem. Most már csak az van hátra, hogy meg is álljam a helyem. Ez azért egy elégkemény menet lesz, Esterházy sajnos várhat még néhány hónapot.
Nagyon szépen kérem az ügyeletes időjárás-felelőst, hogy legyen szíves intézkedni azügyben, hogy ma délután 17.00 és 19.00 között ne essen az eső. Indokolás: A Krétakör utolsóelőtti-előtti Nibelung lakópark előadására van jegyem, és mivel az előadás helyszíne a volt pszichiátria, nekem innen vagy bringával kell odamennem, vagy négy átszálással. Ez utóbbiról nem kívánok bővebben értekezni, legyen elég annyi, hogy éjjel 11 felé szálljon át négyszer az, aki elég hülye hozzá. Fenti indokaimat figyelembe véve kérem tehát, hogy estére ne essen az eső, mert kurvára nem hiányzik még egy bőrig ázás, pláne így, egy nappal az egész évben várt teljes Ring előtt. Szíves intézkedését előre is köszönöm, maradok tisztelettel, kelt mint fent.
Nem mondom, hogy innen jött az ötlet mert már régóta fontolgatok egy ilyen sorozatot, de mindenképpen dada posztja adta meg a lökést, hogy akkor végre hozzákezdjek. Baromi nagy munka, szóval nem fogok naponta ilyen posztokat írni, de apránként összeszedem a legszemetebb pasikat, a legszexibb és legbrutálisabb jeleneteket és így tovább. Csak hogy bizonyítsam; az opera nem valami magasröptű, fellegek felett lebegő alakokról szóló maszlag, hanem nagyon is húsból és vérből való emberekről szól. Nagyon is hétköznapi szituációkat dolgoz fel és a zene az a plusz, ami hozzásegíti a hallgatót ahhoz, hogy a szavak mögé lásson. Tudjátok, mint a Dömdödöm. Ezerféleképpen lehet érteni ugyanazt a néhány betűt, ha hangokként figyelünk rájuk. Erre a listára azok a nők kerültek fel, akik eszük, szépségük, társadalomban betöltött jó státuszuk ellenére is gonoszul, irígyen, ribancosan viselkedtek. Az operák egy részének szövegkönyve magyarul is olvsható, itt. Tehát kezdjük mindjárt a legaljasabb nőkkel és a legótvarosabb kurvákkal, akikről valaha is zenét írtak.
Mariana, Borisz Godunov, Musszorgszkij Ő egy viszonylag új élményem, de annál nagyobbat ütött. Első hallásra lekörözte az addig első helyezett Frickát. Mariana egy lengyel grófnő, akinek akkora baromi szerencséje van, hogy beleszeret Dmitry, a szélhámos trónkövetelő. Hölgyeményünk rettenetesen szeretne Oroszország cárnője lenni, hát addig hergeli Dmitryt, amig az elindul, hogy megdöntse Borisz Godunovot. Nem jár persze sikerrel, de a tényen ez mit sem változtat; Marinánál számítóbb ribancot nem fogalmaztak még zenévé. Tessék figyelni azt a hideg játékot, ahogy porig alázza a nyomorultat. Aztán az a kis indulószerű zene, ami jelzi, hogy Dmitry bekapta a horgot, viszont nem hülye, azt is észreveszi, hogy mire megy ki a játék. Marina rögtön hangot vált, udvarolni kezd, mert neki Dmitry cársága csak akkor ér valamit, ha ő lehet a cárnő. Dimitry (treator)- Vladislav Piavko, Marina Mnishek - Irina Arkhipova, A Bolsoj zenekarát B.Khaykin vezényli I. rész
II. rész
Fricka, A walkur, Richard Wagner Kedvenc istennőm azok közé a nők közé tartozik, akik húsz év házasság alatt a kapzsiságukkal és a féltékenykedésükkel nyomorba tudnak dönteni egy férfit. Nyilván, Wotan sem az a kifejezett ideális férjanyag, de egyrészt ugye a kettőjük viszonyában nem lehet tudni, hogy Wotan nem azért kezdett-e félrekefélni, mert nem bírta az otthoni hisztiket. Másrészt azt nem tudom Frickának megbocsátani, hogy egy olyan házasságot véd, ami erőszakkal jött létre és amiben a nő nagyon szenved. Wotan balkézről való gyermekei, Sieglinde és Siegfried még gyermekkorukban elszakadtak egymástól, aztán (nyilván nem véletlenül, hanem némi isteni segédlettel) újra összetalálkoznak és egymásba is szeretnek. Közben megtudjuk, hogy Sieglindét a férje emberkereskedőktől vásárolta és erőszakkal tette asszonyává, rendszeresen veri. A sokat szenvedett nő menekülne a kínzások elől, ezért tart Siegmunddal, akit a felszarvazott férj üldüzőbe vesz. Fricka azt kéri, hogy Wotan engedje, hogy Siegmund essen el a csatában, mert mégis, micsoda dolog már az, hogy megszöktet egy asszonyt a férjétől. Ha egyszer valaha rendezhetek egy Ringet, ezt a jelenetet úgy fogom megcsinálni, hogy a háttérben, egy homályos üveg mögött látszik majd Sieglinde és a férje, amint a seggrészeg pasi éppen felborítja a vacsorázó asztalt és a hajánál fogva térdepelteti le Sieglindét, hogy a szájába gyömöszölje a farkát. Nyugi, csak elmosódott árnyékok fognak látszódni. Az emberek többségének fogalma sincs róla, hogy mit véd olyan vehemensen ez a dög Fricka. Gyűlölöm ezt az ókonzervatív hozzállást, hogy a házasság mindenek fölött, és hogy az asszony kötője mindent eltakar. Doris Soffel énekel
Delila, Samson és Delila, Saint-Saëns Igen, ő az a nő, aki csak azért csábította el Sámsont, hogy levágja a haját és ezzel megfossza erejétől. Minden csáberejét beveti, hogy célhoz érjen. Sokkal, sokkal-sokkal, nagyságrendekkel rosszabb, mintha pénzért kefélne. Arra mentség lehet a nyomor és a butaság, de ez a nő okos és gonosz. A démoni szépségű Jessy Normann énekel, a St. Luke's zenekarát Jane Glover vezényli
Lady Machbet, Macbet, Verdi Shakespeare hősnője, aki puszta hatalomvágyból a teljes romlásba dönti Angliát és a férjét. Shirley Verrett és Pierro Cappuccilli énekel 1975-ben a Scalaban, Claudio Abbado vezényel. Verrett kisasszony volt az első színes bőrú énekesnő, akit a meglehetősen rasszista és finnyás olasz közönség elfogadott és azonnal a szívébe is zárt. Mellesleg, volt rá okuk, ezt a hanggyilkos szerepet kevesen tudják így énekelni. Operatörténeti jelentőségű felvételt tetszenek látni.
Akik kimaradtak; mert igen, vannak ilyenek. Vannak az operairodalomban kurvák és gyilkosok bőven, sőt, gyerekgyilkosok is. Mentségük persze nekik sincs, de mivel ők a tettüket nem velükszületett gonoszságból vagy rosszindulatból követték el, így nevük nem kerülhet a legaljasabbak közé. Az ő cselekedeteik indítóokai árnyaltabbak.
Carmen, Carmen, George Bizet Carmen figurája manapság egy olyan plázaribanc valósághősnőnek felel meg, aki váltott szeretőkkel eljut odáig, hogy a pályája csúcsán mondjuk pléhboj címlaplány legyen. Butuska külvárosi munkáslány, aki szép ruhákon és csillogáson kívül csak jó szexre vágyik, tovább nem terjed az érdeklődése. Észre sem veszi, hogy tönkreteszi Don Jose életét, aki miatta lesz dezertőr és csempész, majd teljesen elzüllik. Carmen mindezt észre sem veszi, ő csak járja a maga útját, új férfi, új ruha, végre nem gyalog, hanem kocsival jár. nem tudom, mások számára mentség-e, hogy soha nem volt lehetősége más mintát tanulni, más viselkedést és értékrendet elsajátítani. Én hajlok arra, hogy inkább sajnáljam őt és a hozzá hasonlókat. A késelésért letartóztatott Carmen (Agnes Baltsa) éppen ráveszi Don Josét (Jose Carreras), hogy oldja el a köteleit és engedje megszökni. Mi mást ígérne neki, mint a szerelmét? A tizedes nem tud ellenállni (ugyan, melyik férfi tudna) és inkább leüli azt a néhány hónapot, ami a kötelességszegésért jár.
Jekatyerina, Kisvárosi Lady Machbet, Sosztakovics Kátya már-már tömeggyilkosnak számít, először megmérgezi az apósát, aztán a szeretőjével közösen agyonveri a férjét, majd a szakadékba löki szeretője új nőjét. Nem az a mentsége, hogy maga is utána ugrik, sokkal inkább az a sok szenvedés, amiben a despota apósa és a puhapöcs férje miatt része volt. Az após naponta a alázza azzal, hogy öt év házasság után még mindig nincs gyereke. Egyszer, amikor a férj elutazik, úgy dönt, hogy maga veszi kézbe a dolgot és bemegy a menyéhez, ahonnan éppen akkor távozik az egyik szolgalegény. Nagy patáliát csap az erkölcstelenség miatt (mondom, éppen akkor határozta el, hogy majd ő csinál magának unokát) és félholtra vereti a legényt. Az asszony, hogy mentse a szeretője életét, patkánymérget ad az apósnak. A férjet már ketten teszik el láb alól, amikor az váratlanul betoppan. A Szibériába vezető úton szeretője megcsalja, sőt, még az egyetlen pár harisnyáját is kicsalja tőle, hogy az új nőnek ajándékozhassa. Ezt a megaláztatást Kátya már végképp nem bírja elviselni, előbb szakadékba löki a nőt, aztán utána ugrik. Lukács Gyöngyi és Vadim Zaplechny duettje itt, a pesti Operaházban 2005-ben. A baszatlan szépasszony Jekatyerina nem tud ellenállni a gyakorlott nőcsábásznak számító Szergejnek. Tessenek figyelni arra az ótvaros szövegre amit a pasi elereszt: "gazdag lány nem jön hozzám, szegény meg nekem nem kell, azok mind libák". Ezért a mondatért és azért, amiért a szakácsnőt is jól megcsöcsörészte ez előtt a jelenet előtt őkelmének bérelt helye van a világ legszemetebb operahősei között. Pont, mint a kedves apósnak, aki képes lenne megdugni a saját menyét, ha már a fia nem képes rá. Ilyen férfiak között tényleg csak megőrülni vagy gyilkossá válni lehet.
Medea Nyilván nincs mentség arra, ha valaki lemészárolja a gyerekeit. Médea azonban eddigre megőrült, és az őrültek felett sem a törvénynek, sem az embernek nincs joga itélkezni. Maria Callas Pasolini filmjében, a hangot egy régebbi Callas lemezről keverték alá.
Manon, Manon Lescaut, Puccini és Massanet Két szerzőt is megihletett a könnyűvérű Manon sorsa. Hősnőnk mindössze 16 éves és gyönyörű. halálosan beleszeret a papnövendék Des Grieux. Hősnőnk azonban iszákos és nagy kártyás bátyja hatására mégis inkább a mondén életet választja és megszökik. Pár év múlva azonban rájön, hogy mégsem élhet Des Grieux nélkül, az kiugrik miatta, majd a gyenge akaratú fiú nem tud nemet mondani Manon tomboló életkedvének és ketten zülleni kezdenek. Puccini operájából válaszottam egy egészen friss, idei felvétel. A csodás Karita Mattila énekel, a Metropolitan zenekarát James Levine vezényli.
Folyt. köv.
---------------------------------------------- (*) pontosabban az operairodalomnak az a keskeny kis szeletkéje, amit én ismerek. Azt az egy-két tucat operát tartalmazza, ami az elmúlt 8-10 évben Pesten műsoron volt, illetve még azt a néhányat, ami megvan videón. Sajnos nagyon kevés, fájdalmasan kevés az, amit ismerek.
:-)) Szépjónapot! Rájöttem, hogy tudok úgy zöldborsót pucolni, hogy közben ne faljam be az egészet és valamennyi szem azért a tálba is kerüljön. Hehe, a megoldás nagyon egyszerű: zöldborsó pucolás közben negrót kell szopogatni. Egyrészt, ugyebár fáj a torkom, másrészt viszont életemben tán először sikerült úgy megpucolnom fél kiló zöldborsót, hogy tudok belőle levest főzni. Brava, brava, ezentúl mindig így csinálom :-))))
:-) Szépjóestét! A jelek szerint műveltségre, érdeklődési körre, társadalmi státuszra és vagyoni helyzetre tekintet nélkül mindenhol vannak olyan faszkalapok, akiknek az az egyetlen -de legalábbis legkedvesebb- szórakozásuk, hogy ha valahol valakik jól érzik magukat akkor odamenjenek és beszóljanak valami olyasmit, amitől a másiknak elmegy a kedve a beszélgetéstől, sőt, néha még a jelenléttől is. De tényelg, miért kell ezt csinálni? Basszus, mit lehet kezdeni egy olyan vadbarommal, aki csakis olyasmiket szól be egy fórumon, amivel megsért valakit, aki éppen jóízűen társalog? Mert ha éppen nekem szól be, azt még elviselem, mert simán kiröhögöm a lelki nyomoroncot. De ha a beszélgetőpartneremnek, akkor mi a francot tudok csinálni? Már azon túl persze, hogy megsavanyodik a szám íze és elmegy a kedvem az egésztől. Ha nem szólok vissza, szégyellem magam amiért nem védtem meg a partnerem, ha meg visszaszólok, szégyellem magam, mert tovább mérgesítem a kínos helyzetet. Melyik ujjam harapjam? Az a legszörnyűbb, hogy semmi, se műveltség, se jó nevelés, se jólét, semmi nem védi meg az embert attól, hogy bunkó módra viselkedjen, ha egyszer bunkónak született. Basszus, még a végén elkezdek hinni a predesztinációban.
Beteg vagyok, aki pedig beteg -pláne aki nagyon beteg!-, az feküdjön ágyba, húzza fel nyakig a takarót és nyögjön. Nna, most ez utóbbi az, ami nekem nem megy. Annyira meg van ugyanis dagadva a torkom, hogy a nyögdécselés meg sóhajtozás csak plusz fájdalmat okoz, de semmit nem könnyít a szenvedésemen. Így aztán mit tehetek mást, némán fekszem nyakig betakarva. Még a teát is alig bírom lenyelni, a C-vitamint meg úgy szopogatom, mint a cukrot, mert az sem megy le, véresre karcolja az elgyötört nyálkahártyáimat. Úgy is nézek ki egyébként, mint aki éppen C-vitamint szopogat. Aki nem tudja elképzelni, az próbálja ki és közben nézze magát a tükörben. Nem röhög, sajnál! Még jobban sajnál! Nnaazé'.
Nno, egy hír, aminek a mindenféle elfoglaltságaim miatt már csak a cáfolata jutott el hozzám: "A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese lát esélyt arra, hogy mégis megrendezheti a Meleg Méltóság Menetét a Szivárvány Misszió Alapítvány július 5-én."hírszerző.hu
Persze, értem én, a rendőrségnél megint működni kezdett a jó öreg megfelelési kényszer és értékzavar. Vagy inkább értékzavar és megfelelési kényszer. Mert hát ugyebár egy homofób társadalomban élünk, ezen nincs mit tagadni. Tavaly már elég komoly attrocitások érték a felvonulókat, a rendőrség meg ugye megint nem tudja eldönteni, hogy milyen erőt mutathat egy olyan kisebbség védelmében, akik iránt a nagy többség ellenszenvvel viseltetik. Értek én mindent és mindenkit. Még azokat is megértem, akik undorodnak a melegektől. Nem akarom őket meggyőzni arról, hogy egyrészt senki sem lesz buzi attól mert lát néhány tollboával díszített pucér férfisegget, másrészt meg, hogy még mindig jobb homoszexuálisnak lenni mint aszexuálisnak vagy beposhadt szexuális életűnek. Akik (mármint a beposhadt, nullához közelítő szexuális életűek) a társadalmunk nagy részét teszik ki. A melegek legalább tudnak szeretni. Nno, mindegy, nem mászok bele jobban, csak halkan, nagyon halkan megkérdezném a hangosan buzizókat, a társadalom erkölcseit féltőket, az irtózókat, a csendesen undorodókat, szóval a többséget; Tessenek mondani, nem lehetne ezt a melegfelvonulást úgy felfogni, hogy a melegek meghívnak bennünket, nem melegeket egy jó kis buliba? Nem lehetne úgy tekinteni a dolgot, mintha farsangra mennénk vagy valami vad partira? Dögös zene, ritmus, konfetti, tarka jelmezek, táncoló emberek. Ennyi. Ha a pucérságot vesszük, akkor a riói karnevál sem nem erkölcsösebb, sem nem gusztusosabb. Az is egy buli, ez is egy buli, aki szereti az ilyesfajta szórakozást, az menjen. Méghozzá minél többen menjenek, mert ha nem, akkor nekem kell mennem, pedig én sajnos tényleg nem szeretem azt a zenét, amit ott nyomni szoktak.
Nem mondom meg, hogy melyik napilap kulturális rovatvezetőjétől kaptam ezt az automatikus választ:
"Your message
To: XXX Subject: xxxxxx Sent: Thu, 12 Jun 2008 12:10:48 +0200
was deleted without being read on Thu, 12 Jun 2008 15:02:18 +0200"
Nno. És még nagy csalódás sem ért, mert kábé erre számítottam. Viszont juszt sem hagyom magam, elküldtem mégegyszer ugyanazt, csak egy másik címról, egy kifejezőbbnek gondolt tárgy megjelöléssel, hátha csak szpamnak nézte.
Ami az állásinterjút illeti, hát a mai egész biztatóan alakult. Nem is asszisztens kéne nekik, hanem egy erőforrás nyilvántartó és kezelő. Gyakorlatilag azt kéne naprakészen nyilvántartani, hogy mit csinál a csoporthoz tartozó 30 mérnök. Kinél van egy kis lyuk, ahova bele lehet suvasztani egy pár napos feladatot, kell-e határidőket átütemezni, kijövünk-e az előirányzott pénzből és hasonlók. Jelentéseket, kimutatásokat írni, elkészíteni a főnök prezentációit, néha megszervezni egy-egy tréninget. Mindezt csupa pasi között, jelenleg még kijelölt női mosdó sincs az egyébként vadiúj és patyolattiszta épületben :-))) - ahonnan néhány hónap múlva költöznek, mert bővül a divízió és kinőtték a helyet. Az íróasztalokon alapfelszerelés a PC 19-es TFT monitorral + laptop és fülhallgató. 12-en vannak egy szobában, amig ott voltam, senki nem szólt át az asztalokon, senki sem csevegett, mindenki ült az asztalánál és dolgozott. Vagy volt rajta fülhallgató vagy nem, de a jelek szerint zenét lehet hallgatni és akinek pletykálni valója van, az elintézi kint, vagy cigiszünetben.
Most azon agyalok, hogy melyiket akarnám jobban. Ezt a mait az én képességeimmel és tudásommal 3-4 hónap kőkemény bedolgozás után félkézzel, rutinból tudnám csinálni, viszont csak maradnék ott, ahol voltam, ti. más keze alá dolgoznék - több-kevesebb önállóssággal, de maradnék egy jobbkéz. A légitársaságnál (ha el nem baszarintottam volna pénteken) sokkal többet kéne tanulnom és valamennyire mindig önálló lennék. Beosztott persze az is, de egy csoport egyenrangú tagja és nem a főnök jobbkeze. Mondjuk, még ha tudnám is, hogy melyiket akarom jobban, akkor sem én fogok dönteni, hanem ahol engem akarnak, oda megyek. Két hét múlva kiderül, hogy kellek-e. Ez is nagy újdonság egyébként, 10 évvel ezelőtt, amikor utoljára kerestem munkát, nem tartott ilyen sokáig a döntés. Vagy a választás lett ennyivel nehezebb, vagy a HR-esek közben kidolgozták annak a módszerét is, hogy ne hagyják magukat nagyon meghajtani.
A francba, én nem tudom, hogy ha egyszer regisztráltam egy álláskereső portálra, akkor miért kell újra és újra megadni a nevem, címem és csatolni az önéletrajzaim valahányszor egy új állásra jelentkezek. Arra lenne a regisztráció, nem? Hát ha egyszer valaki kifejleszt egy spéci szoftvert, akkor az tudjon már annyit, hogy ha regisztrált felhasználó vagyok és be is jelentkeztem, akkor ne kérje be tőlem egy nap tízszer ugyanazokat az adatokat. Uhh. Kilélegez Belélegez ki be Basszus, órákat eljátszadozok az ilyesmivel.
Egyébként ha jól sejtem, igencsak fellendülőben lehet itthon a járműgyártás, vagy legalábbis a beszállítóipar, mert szinte minden második hirdetés fékrendszer, fedélzeti számítógép, videórendszer és hasonlók tervezéséhez keres mérnököt.
basszameg! Szó szerint véres a torkom. Az orrom be van dugulva. A fejem fáj. A szemem az egyre növekvő belső nyomástól ki akar fordulni. A hangom majdnem olyan, mint amikor rozsdás villával kapargatják a tányér alját. Hehe. Az előzmények: tegnap csurgósra áztam, és bizony rajtam száradt meg a ruha. Ami legalább ne jó vastag farmervászon lett volna, hanem vékony kis macskanaci, amiből öt perc alatt kicsurog a víz. De nem, csinos akartam lenni, egyből farmerben mentem, legalább másfél liter vizet kellett a testhőmmel elpárologtatnom. A koncert előtt ittam ugyan egy tűzforró teát, szünetben meg gyors egymásutánban két nagy pohár vörösbort, de már késő volt. Mindez egyébként nem lenne baj, csak éppen ma délután megyek a főti második körre. Szép lesz, egyből úgy indítani, hogy takonykóros vagyok.
Viszont semmit nem bánok, megérte, minden perce megérte. Olyan Mimit hallottam, de olyat, és egy kis kóstlót a jövő évi Sachs-ból, nyamm, nyamm, de jó lesz, lesz végre saját, hazai suszterünk, miatta is érdemes lesz Nürnbergi mesterdalnokokra járni. És volt még szép Tosca - Scarpia duett is, meg gyönyörű Erzsébett. Tényleg megérte a bőrig ázást, gyönyörű koncert volt. Délután viszont kéretik drukkolni, hátha sikerül velük elhitetnem, hogy én még halálos betegen is összeszedett és koncentrált tudok lenni. hehehe. A nap videóján Joel Berglund énekli Sachs monológját 1943-ban. Azért ilyen régi felvétel, mert a mi leendő Sachsunk szerint Wagnert csak II. világháború előtti felvételeken érdemes hallgatni.
Én mindent elhiszek. Elhiszem, hogy a film alapjául szolgáló sorozat népszerű. Sőt, még azt is elhiszem, hogy jó. Elhiszem, hogy az a töméntelen mennyiségű közhely amit ebbe a filmbe bezsúfoltak, az maga az élet - legalábbis a Cityben. Elhiszem, hogy jót lehet röhögni azon, ha a biopudingból biopuki lesz. Elhiszem, hogy tényleg vannak ilyen nők. Elhiszem, hogy tényleg ilyen förtelmesen ronda ruhákat hordanak a ronda botsáska testükön. Elhiszem, hogy a téli hóesésben is tíz centis sarkú cipőben tipegnek a csúszós macskaköveken. Mindent elhiszek, egy dolgot kivéve. Nem hiszem el, hogy az eredetiben is ilyen iszonyatosan fülsértő, hülyepicsa hangon visonganak a szereplők. Ezt velem ne akarja elhitetni senki! Kizárt dolog, hogy öt percnél többet ki lehet bírni egy olyan helyiségben, ahol négy ilyen ostoba, fejhangú tyúk kotkodácsol. Mit tyúk, páva, még annál is rondább és rikácsolósabb a hangjuk. Basszameg, ez a szinkron annyira brutális volt, hogy még mindig sokkban vagyok. Nem is menstruálok pedig, most mégis muszáj innom egy unikumot, ha ki akarom mosni a fülemből ezt a förtelmet. Nap videója nincs, eszem ágában sincs tönkretenni a blogomat ezekkel a fejhangon affektáló rikácspicsákkal.
Siegfried, avagy orbitális kef.. khm, boldogság a MüPa-ban
Nehéz, sőt, lehetetlen úgy írni a MüPa béli Wagner-napok első napján előadott Siegfriedről, hogy ne rontsam el azok örömét, akik szeretik a meglepetéseket és pláne nem a közepén, hanem az elején akarják elkezdeni a Ringet. Tehát, akik a két hét múlva játszott teljes Ring előtt nem akarják megtudni, hogy milyen a Siegfried, azok most ne olvassanak tovább, hanem jöjjenek visza két hét múlva.
Tehát: figyelem, SPOILER VESZÉLY!!
Kedves, vicces előadás lett a Siegfried. Ez mondjuk nem csoda, mert ez a rész a tetralógia egyetlen derűs, pozitív kicsengéső estéje. A szinpad képe már ismerős az első két részből: hátul a sokfunkciós vetítőfal, előtte az óriási, színváltós hasáb, ami a Rajna kincsében aranyrudat, a Walkürben sziklát formált, és még azon kívül is ezerféleképpen funkcionál. Előtte egy kis dobogón a szinpad, amiről négy lépcsőfok vezet fel a hasáb tetejére. A szinpad két oldalán 4-4 szék, és a legfontosabb kellékek. Notung, a kard, Wotan dárdája, az egyik szék alatt egy kürt, amit ugye Mime készített Siegfriednek. Minden szék mellett kis üveg ásványvíz, ami nyilván elsősegélyként is szolgál, de a fináléban dramaturgiai jelentősége is lesz. Slussz, ennyi.
A rendezői koncepció szemmel láthatóan arra megy ki, hogy a kivetítőn semmi olyasmit ne mutassanak, amit a néző várna. Mime kunyhója ugyebár egy sűrű erdőben van, amit nem látunk, mert a kivetítő egy koszos ablakot mutat. Egy annyira szutykos ablakot, amire már rajzolni is lehet. A sárkány barlangját egy valódi szinházi függöny takarja. A sárkány maga nagyon vicces, rajzolt alakban jelenik meg, pont úgy néz ki, ahogy azt egy nyolc éves elképzeli. Ez nekem nagyon tetszik, mert tökéletesen megmutatja, hogy Siegfried tényleg nem félt a sárkánytól, játéknak tekintette az egészet. Sőt, a kivetítő a III. felvonásban is megvicceli a nézőt. A Walkürben az alvó Brünnhildét egy kiégett roncstelepen hagytuk, de az ébresztésnél nem ezt a képet látjuk, hanem a két szereplő szerelemtől zubogó vérét - szürkeárnyalatban, nehogy megrémüljünk tőle :-)) Szóval a kivetítő sokat lazít az előadáson. Ami viszont a kis szinpadon történik, nos, az egy igazi színház. Még mindig nagyon tetszik az ötlet, hogy az egyes szereplőket táncosok is megszemélyesítik. Sőt, nem csak a szereplőket, de az egyes zenei témákat is. Itt van például Loge, a tűz istene, aki énekesként a Rajna kincse után már soha többé nem jelenik meg, de a tűz témája elég gyakran felhangzik. Ilyenkor mindig megjelenik a piros frakkos Loge is és figyel, vagy a táncával kommentálja az eseményeket. Nagyon tetszenek Wotan hollói is, akik általában csak megfigyelőként, sőt, valóságos kémként vannak jelen, de Mimével szemben például határozottan verőemberként állnak fel. Wotan csak áll a lépcső tetején, ő nem piszkítja be a kezét, két hollója viszont fenyegetően tornyosul Mime fölött. Ebben az előadásban az erdei madárka is megjelenik a szinpadon. Igaz, neki nicns táncos megszemélyesítője, hanem saját személyében. A III. felvonás kezdetétől ott áll a szinpadon, mindent lát, mindenre reagál. Siegfried félresikerült nádsípos kísérlete elől például valósággal kimenekül a színről, nem bírja hallgatni a hamis nyekergést. Aranyos, tényleg nagyon vicces. A rendezés arra is ügyelt, hogy árnyjátékkal vagy színészi jelenléttel kitöltse a közzenéket. Sőt, nem csak a közzenéket, de a máskor oly hosszú, statikusan beállított duetteket is. A legfeltünőbb Brünnhilde és Siegfried záró kettőse. Az egy nagyon hosszú, több mint negyed órás duett, amivel a rendezők nem nagyon szoktak tudni mit kezdeni. Itt viszont a szereplők mozgatásából is tökéletesen lehet követni a lelkiállapotukat. Van például egy pillanat, amikor Siegfried mintha feladná a csábítást, legyint, leül, iszik egy koryot. Ezzel el is éri, hogy az eddig hátat fordító, és a félelmeivel foglalkozó Brünnhilde őrá figyeljen. A szinpadra állításról elmondhatom, hogy profi munka, segíti a történések megértését, ráadásul nagyon kedves és vicces. Sőt, végre igazán erotikus is, mert az összefonódó táncosok árnyékát úgy szippantja be az univerzum, hogy arra csak irígykedni tudok.
A zenei megvalósítás is hasonlóan magas szinvonalú. A legeslegeslegfeltűnőbb az I. felvonásban használt kettős hangú üllő. Először Mime kovácsol egy kardot, aztán a kovács dal alatt Siegfried. Az énekesek maguk szokták verni a taktust egy kalapáccsal, de ezúttal -kihasználva a félig szcenírozott koncert előnyeit- egy ütőhangszeres művész ült fent a szinpadon és két üllőt használt a zene aláfestésére. Egészen elképesztő hatása volt, teljesen másképp hangzik, mint amikor az énekesek csilingelnek a vasakkal. Az is aranyos volt, hogy a Siegfrid kürtjét és a nádsípot játszó zenészek is fent voltak a szinpadon. Eleve, jobb így a hangzás, mintha a szinfalak mögött lettek volna, másrészt, jobban ki tudták emelni a helyzet humorát. Nagyon jópofa volt, ahogy Siegfried lereagálta előbb a hamis nádsípot, aztán a gyönyörű kürtszólót. A Rádiózenekar fantasztikusan játszott, finoman szóltak, semmi durvaságot nem hallottam a zenekari árokból. Ami már csak azért is tiszteletet érdemel, mert a gigantikus méretű wagneri zenekart alig tudták begyömöszölni az árokba, szinte összeértek a vonók, olyan zsúfoltan voltak.
Az énekesekről is legyen itt pár szó. Kezdjük mindjárt a címszerepet éneklő Christian Franzzal. Nem az a kifejezett hőstenor hang, ám valami elképesztő emócionális intelligenciával énekel. Pukkancs kis kamasz, aki ugyanakkor tud hízelegni is, és pillanatok alatt felméri, hogyan kell beszélnie Brünnhildével. Azt, hogy a nőkkel tud bánni, a Walküben egyszer már bebizonyította. Nagyon sokáig fogok emlékezni az ő pianoban elénekelt Wintersthürméjére(*). A III. felvonás fináléját is hasonló érzékenységgel énekelte. Nagyon tudja, hogy mikor kell egy nőnél visszavonulót fujni, mikor lehet kicsit jobban nyomulni. Talán csak a kovács dalban éreztem némi hiányosságot, ott nem ártott volna, ha egy picivel több nyersesség van az éneklésében. De a szerep többi részét remekül énekelte, lehengerlően muzikális és egy ösztönös, vagy tanult, de mindenképpen kiváló pszichiáter. Michael Roider Miméje vokálisan tökéletes. Minden hangot gyönyörűen kiénekel, pontosan lehet követni a figura érzelmi állapotát és a mézes-mázos mosoly mögött megbúvó feneketlen gyűlöletét. Pech -vagy férfiként inkább szerencse-, hogy Roider jó két fejjel magasabb, mint az egy Miméhez ideális lenne, ezért a szinpadi mozgásán látszik, hogy mindenféleképpen össze akarja magát nyomni, hogy alacsonyabbnak látszódjon. Kosztümös előadásoknál ez érthető, de egy ilyen frakkos, plasztronos nadrágos koncertszerű előadásnál szükségtelen. Egyébként is, halljuk, hogy gonosz és rosszindulatú, szóval ettől kezdve tökmindegy, hogy milyen magas. Alan Titus Wotanjára egy szó van; isteni. Ahogy kinyitotta a száját, a szép, telt hangjával megtöltötte a termet, gyönyörű volt. Hasonló jókat mondhatok Hartmut Welker Alberichjéről és Walter Fink Fafnerjéről is. Ez utóbbihoz még annyit tennék hozzá, hogy nem cicóztak, simán besétált a sárkány halálhörgésének felerősítését szolgáló fémtölcsérrel. Mondom, hogy a rendezés a darab humoros oldalát akarta kiemelni. Cornelia Kallisch Erdája kissé álmosan hangzott. Mondjuk, Wotan éppen álmából ébresztette, de azért énekelhetett volna kissé frissebben. Susan Bullock Brünnhildéjénél hallottam már néhány jobbat, viszont rengeteg rosszabbat is. A pianói nagyon szépen szóltak, kiválóan bemutatta a karakter érzékenyebb, rebbenékenyebb oldalát. Gál Gabi erdei madárkája volt az est kellemes meglepetése. A szinpadi jelenlétről már beszéltem, de a hang, hát az tényleg egy csiripelő kismadár fuvolahangja volt. Hát egyelőre ennyi, két óra van, esek össze.
A nap videójának egy régi kedvencem, Siegfried kürtjét válaszottam. Ez a nagyon csinos svéd lány többször szerepelt már a blogon, de még fog is, mert imádom. .
----------------------------------- (*) előadás után volt szerencsém pár szót váltani Christian Franzzal és megkérdeztem tőle, hogy kinek az ötlete volt az a tavalyi gyöngéd, altatódalnak hangzó Wintersthürme, amivel olyan finoman megnyugtatta a zaklatott Sieglindét és megnyerte magának a szívemet (bár ezt azért nem mondtam neki). Esküdni mertem volna rá, hogy karmesteri vagy rendezői igény volt, de nem, ezt ő maga találta ki, hónapokig tanulta és gyakorolta, hogy ilyen legyen. Elképesztő ember lehet, ő az általam eddig hallott egyetlen énekes, aki rájött, hogy egy sokat szenvedett nőt nem a nagy, hősi hanggal, sokkal inkább rengeteg gyöngédséggel tud meghódítani.
Sok szeretettel köszöntöm azt a két kedves olvasómat, akik a 'claire kenneth életrajza' és a 'Nyald ki a seggem! mozart' keresőkifejezésekkel talált el a színházas blogomra. Annyira meg vagyok hatva, hogy nem is tudok mit mondani.
- vagy legalábbis erősen feminista rendezés. És nem hinném, hogy ezt akár Csajkovszkij, akár Kovalik kikérné magának. Tudom, hogy az opera címe egy férfinév, és férfi is a főszereplő, de mióta Mester Viktória Olgáját hallottam, egyfolytában azon töröm a fejem, hogy egy fiatal, egészséges lány miért lesz ennyire szomorú, miért retteg ennyire az élettől, miért dolgoz ki magának ilyen brutálisan kacér és mosolygós túlélési stratégiákat. Ma harmadszor láttam Kovalik Balázs új rendezését, kezd hát összeállni a kép. Rögtön a nyitójelenet, amikor a két fiatal lány, Tatjana és Olga a föld felett lebegve ábrándozik, közben meg lent, igencsak két lábbal a földön az anyjuk és a dajkájuk emlegetik a régi időket, amikor még fiatalok voltak. A lányok anyja valami férfiről beszél, aki miatt majdnem el is vált. Ezt úgy énekli bele egy óriási reflektorba, mintha egy kútba kiabálná. De aztán mégsem vált el, inkább lefoglalta magát a háztartással és ugye ott a megszokás is, amit "az ég küld nekünk boldogság helyett". A reflektorok később is szerepet kapnak még, minden szereplő a saját reflektorába énekli bele a legnagyobb bánatát vagy félelmét. Szóval a nyitó négyesnél tartottam, a lányok ábrándoznak, a két idősebb nő meg lekvárt főz éppen és gyakorlatilag arról beszélgetnek, hogy férfi még soha életükben nem tette őket boldoggá. Mindezek végén Larina, a lányok anyja szed egy csokor száraz kórót és a lányoknak adja. Kvázi, ennyit tud nekik a női létből útravalóul nyújtani, amit ő ismer - nem hogy semmit, de egyenesen elszáradt, fekete kórókat. Tatjana túlságosan álmodozó ahhoz, hogy ezt felismerje, Olga pedig tiltakozik ugyan és eldobja a 'virágokat', de ő sem képes megtörni a generációkon át öröklődő boldogtalanságot. Ő vidámnak mutatja magát, de csak mutatja, sőt, megjátssza a kedves kacér fiatal nőt. Ezt (ti. a megjátszást) onnan lehet tudni, hogy valami egészen elképesztően mély, szomorú hangon énekel - bele egyenesen a reflektorba, amiről eddigre már tudom, hogy minden rosszat neki mondanak el. Aztán Tatjana levele. Mindenki emlékszik; "Én írok levelet magának....". Kovalik rendezésében ez a jelenet inkább álom, mint levélírás. Anyegin megjelenik Tatjana álmában, szeretkeznek, aztán a férfi beborítja a lányt a szomorúság fekete leplével. A depresszióra hajlamos tinilány valósággal megfürdik a bánatban, de mindezek ellenére ő mégis egészséges, nála csak a tinikorral járó átmeneti probléma a búbánat. Egyfolytában keresi a boldogságot és azt is tudja, hogy ahhoz neki férfi kell. Pechjére elsőre éppen rossz alanyt választott, de ekkor még nem tudja, egy merész ugrással beleveti magát a felnőtt létbe és elküldi a levelet. Itt üt vissza az anyjuktól örökölt hamis nőiesség és frigiditás, mert a tpasztalatlan fiatal lány ugye pont egy teljesen alkalmatlan alakba szeret bele. Anyegin félművelt (gazdag földesúrként töméntelen ideje van, de nem olvas), ízlése nincs (fekete cipőt visel a fehér öltönyhöz) és fennhéjázó. Sőt, udvariatlan, a bál kórusától megtudjuk azt is, hogy 'nem csókol kezet a hölgyeknek', és kártyázik is. Szóval az üvegházban nevelésnek hála a testvéreknek fogalmuk sincs arról, hogy milyen férfit kéne választaniuk élettársnak, mind a kettő beleszeret a legelső adandóba; Olga a gyerekkori játszópajtás Lenszkijbe, Tatjana pedig a nagyképű és roppant csinos Anyeginbe. A levélírást követő meggydobálós jelenetről a múltkor már beszéltem, egy női kórus szó szerint is tálcán kínálja fel neki a női tudást és tapasztalatot, de Tatjana vagy megijed, vagy saját maga akarja megtapasztalni a dolgokat, de nem kapkod a meggy után, elbújik előle. Közben megismerjük Filipjevna, a dajka szomorú életét is. Ő is egy reflektornak mondja el, hogy 13 éves korában erőszakkal férjhez adták. És most ismét Olga, aki szintén keresi a boldogságot, és eleinte úgy tűnik, hogy Lenszkij oldalán ezt meg is találja majd. A lány azonban valahol mélyen érzi, hogy ők nem egymáshoz valók. A rendezés ezt gyönyörűen megmutatja. Először, a szembekötős játék alatt Lenszkij mindig Tatjana felé indul, Olgának keményen trükközni kell, hogy maga felé vonzza a fiút. Aztán, Lenszkij hirtelen kibukot, szenvedélyes szerelmi vallomásától Olga megijed, sok neki az érzelem, nincs még rá felkészülve és tán egyéb rossz érzései is vannak. Aztán a bál, amikor Anyegin megtáncoltatja Olgát és Lenszkij annyira megbántódik, hogy párbajra hívja volt barátját. Egy kórusjelenettel kezdődik. Elsőre tán kicsit zsúfolt a szinpadkép, de már második alkalommal feltűnt néhány apróság, ami a nők alárendeltségét érzékelteti. Például néhányan vacsoráznak éppen, és az egyik férfi a mellette ülő, nyilván hozzá tartozó nő tányérjáról lopkodja el a legfinomabb falatokat, az meg tűri. Vagy amikor a férfiak "tesznek egy kört" és kicsit megtaperolják a mellettük táncoló nőket. Persze ki-ki a saját párjától megkapja érte a neki kijárü nyaklevest, de ez még nem jelenti azt, hogy ettől jobban is érzik magukat. És még mindig Olgánál és a II. felvonás báli jeleneténél maradva; egészen lidérces, ahogy Olga és az anyja báli ruhája hasonlít egymásra. Mindkettő piros ruha némi szőrmedíszétéssel. Larina szoknyája hosszú, Olga nadrágot visel valami tunikafélével, de a gallér formáján és a szoknyákon látszik, hogy ugyanarra a szabásmintára készültek, csak Olgáé még rövidebb. De már neki is ott van az a kis szőrme karkötő, ami az anyjánál már széles madnzsettává fejlődött. Ez pedig azt jelenti, hogy Olgára ugyanaz a sors vár, mint az anyjára, azaz férfi mellett soha nem lesz boldog. Lidérces, hogy egy férfi rendező mutat ilyesmiket. Nno, mindezzel csak oda akarok kilyukadni, hogy Kovalik Balázs nagyon finom érzékkel ábrázol női sorsokat. Nyilván férfi sorsokat is, de mondom, engem ebből az előadásból elsősorban Olga figurája érintett meg, őt elemezve vettem észre ezeket a finomságokat. Különösen az örökségként átadott kórók ütüttek sziven. Basszus, hány olyan asszonyt ismerek, aki mindent megtanít a lányának, csak azt nem, hogyan válassza ki magának a legmegfelelőbb férfit és legyen vele boldog. Van még pár megfejteni való az előadásban, de majd jövőre. Sajnos az idén nekem több már nem fér be, de akit érdekel, szombaton és vasárnap még megnézheti a darabot.
És most legyen pár szó az énekesekről. A legjobban még mindig Mester Viktória Olgája tetszik. Tökéletes és gyönyörű, ezt most nem ragoznám tovább. Bátori Éva Tatjanájá érettebb és érzékibb mint Frankó Tündéé. Pedig Bátori küzd néhány magas hanggal, mégis, az ő Tatjánája bátrabb és felnőttebb, nekem jobban tetszik. A két női mellékszereplő, a Larinát éneklő Balatoni Éva és a Filipjevnát játszó Kovács Annamária az élő és igen friss példa arra, hogy kis szerepet is lehet jól énekelni, és ha ez végre megtörténik, akkor még a rossz főszereplőket is jobban tolerálja a közönség. Remek két énekesnőt hallottunk, köszönet érte a művésznőknek is és a szereposztóknak is. A címszerepet éneklő Káldi Kis András sajnos kritikán aluli. Hangjának nincs sem teste, sem magassága, sem mélysége, sem zöngéje. Fáradt, lottyadt hang, és még táncolni sem tud. Aki Anyegint akar énekelni az vegye a fáradtságot és tanuljon meg 6-8 taktusnyi keringőt eltáncolni, mert ha se énekelni, se táncolni nem tud, hát az megbocsáthatatlan, az ilyenbe nem lehet beleszeretni, hitelét veszti az egész dráma. Fekete Attila Lenszkije so-so. Az vele a legfőbb baj, hogy ha mindig kiabál, akkor az egyrészt nem szép, másrészt pedig nagyon hamar tönkre fog menni a hangja. Kicsit gyúrni kéne a hangi ábrázolásra, mert csak hangerővel azt nem lehet pótolni, ráadásul káros is a hangszálakra. Fried Péter Greminje meglepően férfias volt, még a hófehér parókán is átsütött az erő. Ráadásul a rendezői koncepció szerint jól el is küldi a talpnyalókat a picsába, szóval még a végén kezdem elhinni, hogy Tatjana azért mégsem egy vén Anyegin hasonmáshoz ment feleségül. Kóbor Tamás Triquetje hangilag harmatgyenge, figurálisan viszont szenzációsan meg van rendezve és jól el is van játszva. A francia úr egy semmi kis sanzont szokott elénelni, Kovalik Balázs ezt a kis butaságot úgy rendezte meg, hogy egy félszeg, csírájában elfojtott szerelmi vallomás legyen. Ha Kóbor Tamás hangjának lenne némi fénye, ha a pianói megszólalnának, nos, akkor nagyon élvezném a közjátékot. Így azonban csak annak örülök, hogy a kórus kineveti szegény franciát. Szóval összességében nagyon tetszik a darab, és jótanácsnak annyit mondok, hogy aki jó Anyegint akar hallani, az a Molnár Levente, aki pedig jó Tatjanát, az a Bátori Éva fémjelezte szereposztásra váltson jegyet. És az isten szerelmére, tényleg, tessenek már elfogadni, hogy Tatjana leveléhez nem kell íróasztal és lúdtoll, hogy a báli kórus nem csak táncol, hanem a testbeszédével véleményezi is az eseményeket, és hogy egyáltalán, semmilyen műalkotást nem lehet passzívan befogadni. Az igazi csodához a közönségbnek is aktivizálni kell az agyát.
És szentül ígérem, hogy legközelebb a fériakról is írni fogok.
:-) Szépjónapot! Szóval tegnap ott hagytam abba, hogy egy cégtől KÉT interjúra is hívtak, az egyik egy tesztmérnőki, a másik amiről szó volt, egy rendszertervezői. Nyilván nem mondok azzal újat, hogy ez utóbbit jobban szeretném, gyűrtem hát az UML-t egész éjjel. Azért végül lett vasalt nadrág is, meg lett úsztatva a kutya is, el sem késtem, még némi önbizalmat is sikerült összegyűjtenem reggelre. Nno. Két interjúztatót ígértek, meg is volt mind a kettő. Helyes fiatalemberek, és bár együtt nem voltak annyi idősek mint én, az egyik eszméletlen jól beszélt angolul, a másik meg úgy nézett a szemembe, hogy tán még azt is látta, hogy milyen színű bugyi van rajtam. És megbeszéltük az életem, a tanulmányaim, a kedvenc tárgyaim, az ambicióim, és mikor már lógott a nyelvem, rátértünk arra, hogyan fognék hozzá egy szoftver teszteléséhez. Egy órán keresztül nyüstöltek, én meg közben egyébre sem tudtam gondolni, minthogy nem tördelem az ujjaim és nem is dobolok az asztalon, és nem baszkurálom a szemüvegtokom, sőt, nem is kapaszkodok bele, nem a szék szélén ülök, hanem benne és nem görnyedek össze, hanem hátradőlök, és nem markolászom a karfát, és egész biztos, hogy nincs muslica a fogaim között, mert amikor a bevásárló központ mosdójában átöltöztem és felkentem a szájfényt, akkor kétszer is ellenőríztem.... Iszonyatosan megfincogtatott a két pasi, és ami a legszebb, hogy a végére derült ki, hogy mind a kettő tesztcsoport-vezető, szó sincs rendszertervezésről, nekik 80 tesztmérnök kell. Én meg kapaszkodtam a diplomamunkám dupla oldalaiba és megálltam, hogy ne sírjam el magam. Sőt, tán még mosolyogtam is, bár a röntgenszemű pasas biztos látta rajtam, hogy csak azt szótagolom némán, hogy csí-í-í-íz.... Hát nem úgy érzem, mintha én lennék majd a 80 mérnök egyike. Nagyon gáz volt az interjú, vagy tudtam válaszolni csak nem jutott eszembe a szó és körbemagyaráztam, vagy mindenféle szó az eszembe jutott, de semmi közük sem volt a kérdéshez. Egyébként egész jól tartottam magam, csak akkor omlottam össze, amikor a plázában lerogytam egy kapuccsínó mellé. Egyszercsak azt láttam, hogy valami belecsöppent a fahéjjal megszórt tejhabba. Felfelé fordítottam az arcom, hogy mégse sózzam már el a majd' 400 ft-os italt. Alighanem ez a nem túl jó kapuccsínó volt a halotti tora a rendszertervezéssel kapcsolatos álmaimnak. Végülis, úgyse nagyon szeretnék én naponta feltekerni a Hegyalja úton. És a kávé sem jó ott, legalábbis annyira nem, mint amennyire drága.
Az állásinterjúkban. Az egyikről kijöttem, a nagycsarnoki olcsóságtól megszédülve televásároltam egy hátizsákot kutyakajával, zöldséggel, hússal, és amikor már egy morzsányi sem fért volna a zsákba, megszólalt a telefon, hogy sikerült a múlt hát elején írt tesztmérnöki tesztem és várnak a második körre - holnap reggel kilenckor. Basszus, ráadásul úgy gondolják, hogy két interjút csinálnak velem, a tesztmérnöki mellett a rendszertervezéshez is. Mindezt reggel kilenckor a hegyalja úton. Dunsztom sincs, hogy fogom én a reggeli csúcsforgalomban bringával megmászni a Gellért hegyet. Arról nem beszélve, hogy a bringa kosarában meg ott van majd' két hétre való szemezni, tisztítani, szeletelni, aprítani, pácolni, párolni, előfőzni, sütni, zacskózni, dobozolni, előhűteni és fagyasztani való hús és zöldség. Legalább egy fél órával korábban hívhattak volna, akkor legalább nem vásárolok be. Ráadásul még a tegnapi interjúvoló arra is adott tanácsot, hogy miket írjak még bele az önéletrajzomba. Azt is meg kéne csinálni és elküldeni neki, hogy lássa, igyekszem. Holnapra viszont rengeteg dolgot át kell néznem, szavakat, alapelveket, hogy ne érezzem magam bizonytalannak és felkészületlennek. Persze attól még annak fogom magam érezni, basszus, de legalább próbálok megfelelni. Az azért nagy dolog, hogy egy ilyen cégnél bekerültem a második körbe, erre -ha elmúlik az ijedtségem- nagoyn büszke leszek ám! Most pedig fejest ugrani a tanulásba, csak tudnám, mivel kezdjem. És hogy fogok én hajnali kilencre átérni Budára??? Úgy, hogy a kutya is meg legyen sétáltatva, én is meg legyek fürödve, a szemfestéket se izzadjam le, vasalt nadrág is legyen rajtam, jáhájjjj.
Hogy kell elbaszni egy viccesnek és kellemesnek indult társalgást?
Hát így [255] és[256] hozzászólások. Fetrengek a röhögéstől, de tényleg :-DD
Mindenesetre már csak négyet kell aludnom, és szombaton este Siegfried a MüPa-ban. Aztán még 11-et, és 19-től 22-ig, négy napon át minden este egy-egy darab a Ringből. Még az orrcimpám is remeg, olyan izgatott vagyok. Kábé úgy érzem magam mint egy focirajongó VB előtt, éppencsak söröket meg fagyasztott pizzákat nem spájzolok be.
Sok szeretettel köszöntöm a blogom (jelenlegi számláló szerinti*) 111.111-dik látogatóját, aki nagy valószínűséggel Monorról, helyi idő szerint 9:17-kor járt nálam és vindóz XP alatt futtatott Opera 9-cel böngészik.
Pár másodpercen múlott egyébként, hogy nem én saját magam lettem a szerencsés, akinek ezúttal is felajánlok egy fagyit/kapucsinót/tortát vagy egy pohár sört/fröccsöt/unikumot. A nyereményért a már közismert e-mail címen lehet jelentkezni.
Más: én is megkaptam az ajándékom, elkezdett ömleni az eső. Ami azért jó, mert 1. ettől nő a gomba 2. nemsokára indulok állásinterjúra, hát legalább nem fogok megsülni és csatakosra izzadni.
---------------------------- * A jelenlegi számlálót 2004. szeptember 27-én szereltem fel, a blog néhány hónappal korábban, március 4-én indult.
"Elírta a Fővárosi Bíróság bírája, a móri ügyben is eljáró Varga Zoltán a vesztegetésért elítélt Székely Zoltán egykori kisgazda képviselő kegyelmi kérvényét - a fölterjesztésben Székely úgy szerepel, mintha emberölés bűntettében marasztalták volna el." nol.hu Az ilyen esetek elkerülésére szoktam volt mondani, hogy inkább használjunk dokumentumsablont és ne a "mentés másként"-tet. De úgy látszik, nem csak Madam Passziánsz és Cuppancska nem érti, hogy mire jó az. Hát erre. Persze az sem ártana, ha az aláírók nem csak aláfirkantanák, hanem aláírás előtt el is olvasnák azt, amit a titkárnőjük a szövegszerkesztőben összeollózgat.
Az Operaház vasárnapi, második szereposztásos bemutatója előtt éppen Gránét pányváztam ki az Operaház odalánál, amikor felfigyeltem egy koromfekete, bálna méretű autóra. Éppen a megállni tilos tábla alatt parkolt, ott, hol szinte minden előadás után toporog néhány elegáns férfi és telefonnal a fülén idegesen intézkedik. A hozzájuk tatozó nők egyik magas sarkukról a másik magas sarkukra támaszkodnak és talán még a férfiaknál is idegesebbek. Borzasztó érdekes, hogy mindig vannak, akik belefutnak a csapdába. A jegyszedők szerint a lakatolók a közeli sétáló utcában várják, hogy becsengessenek az előadásra és ahogy a karmester belép és felcsattan a taps, azonnal hozzálátnak a lakatoláshoz. Szóval ez a hatalmas fekete autó épp egy ilyen helyen állt, a sofőr a lehúzott ablak mögött molyolt valamit. Egy percre megfordult a fejemben, hogy tán szólni kéne neki, hogy álljon el onnan, de aztán mégis győzött bennem az öntudatos polgár. Basszus, ott a tábla, csak felismeri, ha már jogosítványa van, hát nem? Vagy az is lehet, hogy a proliirígység ágaskodott fel bennem. Akinek ekkora autóra telik, annak legyen annyi aprója, hogy be tudjon állni a kétszáz méterrel arrébb lévő parkolóházba. Nem tudom eldönteni, hogy melyik miatt, de nem szóltam, ő baja, majd fizet. Az előadás szünetében pilledten kóvályogtam a gyönyörű lépcsőházban és feltünt, hogy milyen sok elegáns, világos öltönybe öltözött férfi ácsorog a háta mögött összefogott kézzel. Kérdem a jegyszedőt, hogy tán jelen van valami notabilitás, mert ezek a pasik éppen nem úgy néztek ki, mint egy operarajongó vagy egy turista. De becsöngettek ismét, ültem be a helyemre, élveztem az előadást nagyon. Második szünetben ugyanazok a férfiak, ugyanazzal az átható pillantással méregették a felvonásközben szellőzködőket. Közben a jegyszedőhöz is eljutott az info, mondta is, hogy melyik hivatalban lévő honvédelmi miniszterünk tisztelte meg jelenlétével az előadást. Megnyugodtam, mégsem vagyok én olyan hülye, csak észreveszem, ha valaki se nem zeneszerető, se nem turista egy operaházban :-)) Előadás végén megyek vissza Gránéhoz, hát mit látok, na mit? A miniszter úrral éppen akkor húzott ki a nagy fekete bálna. Az egyetlen autó, ami nem volt lelakatolva. Mire eloldottam Gránét, el is tüntek. Hát kérem, ez van. Minden állat egyenlő, de a disznók még egyenlőbbek.
Elindult az idei Goldenblog. A tavalyihoz hasonló félreértések elkerülése végett kérem, hogy ezt a blogot senki ne nevezze. Ezt nem azért írom, erre a célra, vagyis a versenyeztetésre született a színházas válogatás, a brunnhilde.freeblog.hu. Az viszont jólesne, ha azt a blogot minél többen neveznék és persze később majd szavaznának is rá. Természetesen -szintén csak a félreértések elkerülése végett-, kulturális blog kategórában szeretnék indulni. Előre is köszönet, és millió csók meg minden :-))
